Somogyi Néplap, 1964. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-13 / 292. szám

SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1964. december 1& VÉGH ANTAL: jV yaranta egyszer mindig hazajár a kisasszony. Jött még akkor is, amikor ép­pen csak hogy lehetett. Mos­tanában meg úgy emelnek ne­ki kalapot, mint húsz éve. Mi­ért ne jönne hát? A régi kastélyuk iroda, mag­tár és kultúrház. Azért a kis­asszonynak akad szállás! Akár itt lehetne egész évben. Ha jön, ha megy, mindig van valaki, aki ki-behozza nagy sárga bőröndjét a vasút­tól. Legutóbb meglátta az elnök is. — Kisasszony! Még ilyet! Hát mért nem szólott a kis­asszony? A kisasszony hajnalban megy vissza Pestre. Az elnök még tegnap meghagyta Kenye­res Jánosnak, hogy reggel a hintóval vigye ki a vasúthoz. Aztán ha jövő nyáron jön me­gint, csak írjon. Akkor is ki­megy elébe a hintó. Gyalog se több az út egy óránál. Hintóval egy fél sincs. Kenyeres János odaállt még virradat előtt. Húsz éve nem látta a kisasszonyt. Tudta, hogy hazajár nyaranta, de nem látta sose. A kisasszonynak most is olyan kellemes illata van, meg a keze is olyan finom, puha, hogy húsz évvel ezelőtt se le­hetett különb. Milyen szép lány volt ez a kisasszony! Hogy milyen na- gyon-nagyon szép volt! Kenyeres János emlékszik rá. Egyszer bál volt a bíró csűrjében. Éjfélkor eljött a kisasszony, aztán se szó, se beszéd, beállt a tánc kellős közepébe, elkezdte táncoltat­ni a legényeket sorba, egyiket a másik után. Kenyeres János nem is igen emlékszik egyébre, csak arra, hogy jaj, de szép volt akkor. Máskor is szép volt, de akkor! Sorba táncolt minden le­génnyel. Vele is táncolt volna, de rá, Kenyeres Jánosra sor nem került. Pedig mennyire szerette volna egészen közel­ről látni, hogy csakugyan olyan nagyon szép hát, meg hogy mi lehet rajta az a nagy, nagy szépsége. Erre is emlékszik: Nemsoká­ra jött a báró, puskával jött, be a bálba a lányáért. Akivel éppen akkor táncolt a kisasszony, azt úgy képen vágta a báró, hogy hajnal lett, mire életre mosták. A kisasszonyt meg puska­vég elébe vette, úgy terelte hazafelé. Minek mondaná el ezt most neki, emlékszik rá ő is bizto­san. Pk/Tég nem is virrad. Olyan ■*•*■*• nagy a sötétség, hogy nem is látja a kisasszony ar­cát. Akkor annyira várta, hogy táncoljon vele, csuromvizes lett az izgalomtól. Most meg itt ül mellette a kisasszony, itt, elöl a bakon. Pedig ő hát­ra akarta ültetni, de oda a nagy, sárga bőröndöt tették. Mennek, kocognak kifelé az állomásra Kenyeres János meg a kisasszony. Hajaj! Megismeri ő a kis­asszonyt a hangjáról is! Ép­pen olyan a hangja, mint ré­gen, mint húsz éve. Milyen is volt? Az övé volt a legszebb. Minden, ami a kisasszonyé volt, az volt a legszebb. A ha­ja is, a hangja is, a dereka is... mindene. Senkin soha annyi szépség, mint a kisasszonyon. Hiába jó a féderje ennek a hintónak, mégis mennyire ráz. Még az út bal oldalán csak el­mennek valahogy, de oda any- nyira lejt a töltés, hogy alig lehet az ülésen ülni. A kis­asszony kapaszkodik, mereven kitartja magát a lábával, mé­gis lecsúszik oldalra. — Dűljön csak ide — mond­ja Kenyeres János —, dűljön csak, az istenit ennek a ke­serves útnak! Előbb csak azt érzi, hogy az az oldala, ahol a kisasszony ül, mennyivel melegebb. Nem táncolt akkor egy lé­pést se a kisasszonnyal... pe­dig táncolhatott volna, de rá nem került sor! Most aztán hadd dűljön, dűljön, ahogy akar, tartja ő. Haj, ha akkor táncolhatott volna! Nem is bánja már, hogy ide lejt ez az út. Nemhiába csúszós, rázós, mekkorát huppan a hintó, kell, hogy a kisasszony kézzel is kapaszkodjon Kenyeres Já­nosba. Kapaszkodik is. így mennek. Sietni nem kell, hol van még az, hogy induljon a vo­nat. Tán még akkor se lehe­tett ilyen ... ilyen forró ez a kisasszony, amikor az a bál volt — gondolja magában. Nem hirteien ember ő, nem is erősebb a természete, mint másnak ebben a korban, de milyen forró ez a kisasszony így oldalt, ahogy idedől. Gondolja, érzi, és nem szól egy szót se. Mit is szólhatna? Máskor, ha ilyen gerjedelme támadt, szólt valamit, aztán vagy le­szállt a menyecske vagy nem. De itt mit szólhat? Mégis a kisasszony ül itt mellette. Mintha most látná, puskával jött érte a báró... Csak nyelt nagyokat, hall­gatott, gondolt mindent. Még a lába is belezsibbadt. Inkább jött volna erre az útra más. De ha már ő van itt! ördög járatja vele ezt az utat. Azt mondja közben a kis­asszony, hogy fázik. De nem kell elővenni a kabátot, elég, ha János a vállára teszi a karját Az mégis melegít. Persze, hogy fölteszi. A kisasszony fázik, róla meg — úgy érzi — akár patakban is jöhetne a víz, olyan forró­ság van rajta, pedig nem iz­zad. Itt is, ott is melegíteni kell a kisasszonyt. Melegíti, és nem is látja már azt a táncot, hisz így, ennyire akkor se foghatta vol­na marokra a kisasszonyt, mint most. Akár a bálban volnának.... Nem tud egyébre gondolni. Odaakasztja a gyeplőt az os­torhoz. Máskor is szokta így, ha már unja tartani. Megy, fut agyában a gondo­lat. Abból se lett semmi baj, hogy a báró földjét elvették. A kastélyban magtár lett meg iroda... pedig az nem sem­mi dolog volt, mégse lett be­lőle baj! Hát akkor abból mi baj lehetne, ha ő most tenne va­lamit? Akárhová nyúl, a kisasszony nem szól rá semmit. Ha akar­na szólni, szólt volna már ed­dig ... Ehhez képest az a tánc va­lósággal semmi. Nem is bán­ja már, hogy akkor őrá nem került sor. Hátha a sor most került rá ... húsz év késéssel, az igaz, de igaz az is, hogy most aztán rajta van! A kisasszony csak annyit mond, hogy ilyet hogy is gon­dol, meglát bennünket vala­ki. — Meglát? Meglát! Na! Eb­ben a sötétségben lásson meg valaki! Az orráig nem lát az ember, nemhogy valaki min­ket láthatna... Meg aztán, ha csak annyi baj van, hogy meglát valaki, akkor... tudja ő még legény­korából, hogy ha csak annyi baja volt a lánynak, hogy va­laki meglátja, akkor már az övé volt minden, ami kellett. Most se lehet másképp ... Soha, soha nem gondolt rá, „TÁNC hogy ne legyen baj a báró földje miatt meg a kastély miatt is. És nem lett, ez szent igaz! Haj a kisasszony! A kisasz- szony minden szépsége! Most aztán az övé, úgy és annyira, ahogy kell, ahogy akarja. Egy szempillantás alatt meg­áll a ló is ... Odaképzeli magát akkor es­tére a bálba ... mintha őrá kerülne a sor. Azért mégse úgy... Hej, a kisasszony! Micsoda sötétség. Most csak neki áll a bál, csak neki! Ki hitte volna! A kisasszony minden szép­sége ... Eljön jövőre is ... mint minden nyáron eddig. övé a kisasszony. Szent igaz az övé! A z állomás előtt a villany alatt a kisasszony me­gint a szélen ül. Ott a villany alatt nézi meg először a kisasszony arcát. Nézi, nézi, nem akarja el­hinni, hogy ez, ez itt mellette ez a kisasszony. Nem látta húsz éve. Nézi a kisasszony arcát; őt, Kenyeres Jánost átkozottul becsapta valami — azt érzi. Nem is tudja, a kisasszony hogyan száll fel, jeggyel vagy jegy nélkül. Mire beérnek a hintóval, ott a vonat is. Néz a vonat után messze, amíg csak látszik a fényből valami. Most érzi csak, hogy valójában őrá milyen nagyon- nagyon késő került sor. TÉL 1 \ rí 1 r 1, j \ 1 m á - -1 / L VÁQÓ JÁNOS ÓLOMMETSZETE AZ ÜJ MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNET Néhány nappal ezelőtt a Ma­gyar Tudományos Akadémia tu­dósklubjában bemutatták A ma­gyar irodalom története című hatkötetes mű első kötetét. A könyv — első kiadásban — húszezer példányban jelent meg, s a kiadás utáni napokban több ezer példány máris gazdára ta­lált Budapesten és vidéken. Ez a könyvsorozat a magyar irodalomtudománynak a felszaba­dulás utáni legnagyobb vállalko­zása. A kötet előkészítő munkáit nyolc évvel ezelőtt kezdték meg a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetében Ső­tér István/ főszerkesztő irányítá­sával. N^gírásában, szerkesztésé­ben a legkiválóbb magyar iro­dalomtörténészek, egyetemi taná­rok, a marxista irodalomtörténet- írás legképzettebb szakemberei vettek résüt. Mi tette szükségessé az »iroda­lomtörténeti könyvfolyam« meg­jelentetését, s milyen célt szol- gál, kiknek készült ez a hat kö­tet? Az utóbbi években több olyan munka jelent meg, amely átte­kintést, összefoglalást nyújt a magyar! irodalom történetéről. Ezek a könyvek azonban, noha anyaguk tudományos színvonala magas, s világnézeti tekintetben is kifogástalanok, túlságosan ösz- szevonva, a korlátozott terjede­lemhez alkalmazkodóan meglehe­tősen röviden tárgyalják a ma­gyar irodalom történetét. Szükség volt tehát olyan összefoglaló, minden részletet alaposan feltáró irodalomtörténeti munkára, amely a magyar irodalom kialakulását, fejlődését, korszakainak jelentős mozzanatait teljesen bemutatja a tudomány mai állásának szintién. E hatkötetes sorozaton ötvenöt szerző dolgozott. A szerzői kol­lektívának az volt a legfőbb cél­ja, hogy tudományos igényű, de minden részletében népszerű iro­dalomtörténetet írjon, olyan könyvet, amely elsősorban az ol­vasóhoz szól. A mai olvasótábornak igénye van olyan tudományos színvona­lú, ugyanakkor népszerűén meg­írt irodalomtörténeti munkákra, amelyek az írókat, a korokat, az irodalomtörténeti jelenségeket és irányzatokat világos sorrendben, összefoglaló jelleggel tárgyalják. A nagyszabású munka első kö­tete a kezünkben van. Klaniczay Tibor szerkesztette, írói: Gerézdi Rábán, Klaniczay Tibor, V. Ko­vács Sándor, Pirnát Antal, Stell Béla és Varjas Béla. A könyv a magyar irodalom őstörténetét, ki­alakulását, első megnyilvánulásait ismerteti; minden eddiginél rész­letesebb képet fest a keresztény­feudális irodalom létrejöttéről, az egyházi irodalmi kultúra kezde­teiről, a vallásos-kolostori iroda­lom szerepéi ől, a középkori iro­dalmi alkotásokról, a magyar hu­manizmusról és a reneszánszról. Anyaga körülbelül az 1600-as év<?k kezdetéig terjed. Magában foglal­ja még a reformáció és a késői hu­manizmus irodalmát is. Már ebből a kötetből is kitet­szik, hogy a szerzők elsősorban a felszabadulás utáni marxista iro­dalomkutatás és irodalomtörténet­írás eredményeire építették elő­adásukat, s a tömegekhez kíván­nak szólgi. A tárgyalt irodalmi anyagot gazdag szemléltető anyag hozza közel az olvasóhoz és kitű­nően elemzett, bőséges idéze'ek egész sora. Egy-egy fejezet vé^én műfaji áttekintés található, a kor leggyakoribb irodalmi műfajainak érthető, világos, magas tudomá­nyos színvonalú magyarázata. 'N TANULGAT A HIVATAL Nemrég halaszthatatlan és fontos ügyem volt a Hivatal­lal. Mivel nekem volt halaszt­hatatlan és fontos, a Hivatal­nak halasztható és bagatell, nem ő keresett föl engem, ha­nem én őt. Az eligazítóban eligazítottak, és közöltök, hogy az ügy Ke­rekes kartárshoz tartozik a második emelet 52-ben. Kere­kes főkartárs lehet, mert tit­kárnője és párnázott ajtaja van. Amikor az előszobájába beléptem, egy határozottan kedves és csinos nő közölte velem: — Kerekes kartárs nem ér rá, mert tanul. — Mit tanul? — kérdeztem. A titkárnő mosolyogva vála­szolt: — Esti egyetemen, bölcsész­kar, magyar-történelem szak. A mai anyag Zrínyi Miklós. — Honnan tudja? — En gépelem a jegyzetét. Az előbb lettem kész vele, elég nehéz anyag. Szegénynek ma délután konzultációja van, és ezért senkit nem fogad. For­duljon Sárközi kartárshoz a harmadik emelet 114-ben. Felfordultam a harmadik emeletre . .. Sárközi csak kö- zépkartárs lehet, mert neki nincs párnázott ajtaja, csak titkárnője, de az is öregszik már. A hölgy röviden meg­kért: Sárközi kartársat még két napig ne keressem, mert tanulmányi szabadságon van, ugyanis néhány nap múlva vizsgázik művészettörténetből. — Az minek neki? — érdek­lődtem. —■ Kap két hét tanulmányi szabadságot, és mindenki tud­ja róla, hogy fejlődik. Egyéb­ként Kovács kartárs helyette­síti a második emelet 326-ban. Amikor a titkárnő kijelen­tette, hogy jöjjek holnap, mert Kovács kartárs az egyetemen van, kifakadtam: — Ez disznóság! — Téved, kérem. — Nem tévedek — ordítot­tam. — Lehetetlen állapot, hogy hivatalos idő alatt nincs a munkahelyén. — De kérem, ezt a Munka Törvénykönyve biztosítja. Heti hat óra. Ami jár, az jár. Tud­ja, mi az a hat óra? Semmi. Próbáljon maga levizsgázni matematikából annál a pimasz Keselyűnél. — Ki az a Keselyű? — Hát a tanár úr. Tudja, pikkel a Kovács kartársra, mert Viharosnőt, a sógornőjét, aki nálunk dolgozik, nem ja­vasolta okleveles könyvvizsgá­lói tanfolyamra, és ott is jár tanulmányi szabadság. így az­tán Viharosné most jogi egye­temre jelentkezett, de nem biztos, hogy fölveszik, mert csak közgazdasági technikumot végzett. — És ki helyettesíti Kovács kartársat? — Nyitrai Elvira a földszint G-ban. Minek részletezzem tovább? Nyitrai Elvira portugál nyelv­tanfolyamügyben volt távol, Bogár kartárs aznap vizsgázott lélektanból, Reményiné elekt­rotechnikából korrepetált a technikumban, Osváth Elek bentlakásos iskolán veit Kecs­keméten, Orbók Jenő edzőtan­folyamra ment, és Korbasics kartársnő éopen potvizs gázott halbiológiából. így kerültem végül a -segédhivatalba, Alt Je­nő segédirattároshoz. — Maga miért nincs iskolá­ban vagy tanulmányi szabad­ságon? — kérdeztem. — Mert vizsgahalasztást kap­tam. Ugyanis csak a jövő hó­napban vizsgázom, amikor már nyugdíjban leszek. — Minek egy nyugdíjasnak vizsgázni? — dühöngtem. — Mert bejárok majd ötszáz forintért a Kaposi kartársat helyettesíteni, ugyanis ő a jö­vő hónaptól egy héten kétszer bábaképző tanfolyamon vesz részt. Egyébként miben állha­tok rendelkezésére? Közöltem vele, majd átadtam az ügyiratot, ő iktatta, szig­nálta, stemplízte, és a végén kijelentette: — Holnapután jöjjön ismét, addigra elintézzük. — Sajnos, nem jöhetek — mondtam, miközben a fejem lassan rángatózni kezdett. — Miért? — nézett rám cso­dálkozva. — Mert fölvételi vizsgát te­szek az idegszanatóriumban. Miklósi Ottó Szörnyű vízió Változnak a szépségideálok. A reneszánsz telt idomú madonnái ma zokogva szednék a Preludint, a középkor aszkéta termetű szemforgató asszonyaira azt mondanák, hogy csúf csontváz, de még Mona Lisa kezéért sem tör­nék magukat korunk férfiai, pedig a nevezett hölgy korá­nak szépségideálja volt. No persze, változik a férfiideál is. Hol vannak már a lovagkor páncélos vitézei, akik az éle- " Tét akarták áldozni imádott hölgyeik mosolyáért, ami- ía egy pár nylonharisnyáért akár nevetést is kap- k? A dolgot fejlődésben szemlélve: a nemek, úgy látszik, megunták az évezredes harcot, mindjobban közelednek egymáshoz, és a békés koegzisztencia elvét e területre is kiterjesztik. (A békés egymás mellett élés általában a nemekre vonatkozik és nem minden házaspárra). Hasonulni kezdünk egymáshoz. A nők férfiasodnak. Levágatják a hajukat, nadrágot öltenek, motoroznak, ru­mot isznak, és néhányan úgy káromkodnak, mint egy haj­dani huszárőrmester. A férfiak — honorálva a látható közeledést, szintén lépést tesznek a női nem felé, és távo­lodnak a régi férfiideáltól. Megnövesztik a hajukat, né­hányan már bodorítják is. -Színes strandtáskában cipelik az egy csomag Kossuthjukat, mozdulataik, járásuk ke­cses, légies, és szemérmes pironkodással fogadják, ha ud­varolnak nekik. Nem óhajtok elhamarkodottan pálcát törni e kezde­ményezés fölött. De félek, hogy itt nem állnak meg, és kitalálják a férfiak részére a szoknyadivatot, amit azért is ellenzek, mert kényelmetlen, és nagyon vékonyak a lábaim. Rettegek attól, hogy egy Váci utcai maszek dél­szicíliai halászblúz címén olyan ingeket, hoz férfidivatba, amelyből kilóg a vállam. Félek, hogy húsz év múlva a következő kis tudósításban kell beszámolnom lapomnak egy női és férfi szépségversenyről: »Az év szépségversenyének két győztese áll előttünk. A női mezőny legjobbjának Brunek Margit bizonyult. Húsz éves szépség. Pipázik, és kedvenc itala a törköly. Széles vállait kiemeli a válltömés, lábain kecses szöges bakancs. Divatos kefefrizurát visel, az üzemi labdarúgó­válogatott jobbszélsője. Hajadon, ugyanis utolsó vőlegé­nyét egy kisebb vitájuk következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel jelenleg is ápolják. A férfi győztes Hajnal Alfonz bájos, törékeny jelen­ség. Platinaszőke haja remek keretbe foglalja nyájas, mosolygós arcát. Chanel kölnit használ, kedves virága a rezeda. ívelt njaka merészen emelkedik ki elöl raffolt, hátul dekoltált blúzából. Üj vonalú nadrágján három hói és íaltni emeli ki csodálatos alakját. Élemódja is abszolút férfias. Nem iszik, nem dohányzik, sportokkal nem ront­ja alakját. Kedvenc szórakozása a horgolás. így várja az igazit, akinek már összegyűjtötte a stafirungot. A két győztest hosszú ideig ünnepelte a közönség... Hasonló sikert arattak a további helyezette1’ rp /. a lema­radótok lehajtott fővel kullogtak ki a teremből. Az utób­biak között találtuk Knidoszi Aphroditét, Brigitte Bardot-t és Sophia Lorent. A férfi-mezőny sereghajtói a Belvedri Apolló, Charles Boyer és Yves Montand voltak!« Ősz Ferenc J

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom