Somogyi Néplap, 1964. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-13 / 292. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1964. december 13. « ©t fin. eg;j akarat így jutott az NB 1-be a K. Vasas MTE férfi asztalitenisz-csapata A bajnokságot nyert K. Vasas MTE férfi asztaliteniszezői. Balról jobbra: Kiss, Balázs, Ivusza, Rák, Nagy. Nincs még másfél évtizede, s mégis milyen réginek tűnik. Pár évvel ezelőtt, amikor esztendőkön át egy helyben topogott a kaposvári asztalitenisz sport, szinte hihetetlennek hangzott, hogy korábban e sportág legjobb képviselői, a férfi és a női csapat egyaránt a Nemzeti Bajnokság első osztályában szerepelt sikerrel éveken át. Két-három évvel ezelőtt bizony nem úgy festett a kép, hogy ez a sportág rövid időn belül újra talpra áll. Aztán a nők előbbre léptek. Tavaly a Vasas MTE női együttese kiharcolta a följebb jutást. Egy esztendő múltán (a női sikereken felbuzdulva tán?) beverekedte magét a legjobbak közé ugyanez egyesület férfi csapata is. Ha nem is csillog ma még régi fényében a somogyi asztalitenisz sport, (hisz egykoron még magyar bajnokokat is adott a kaposvári asztalitenisz) a fejlődés azonban letagadhatatlan. Év közben nemegyszer méltattuk a kaucsuk labda női somogyi képviselőinek sikereit. Az NB X bajnokságban való derekas helytállás mellett kicsit elszürkültek a Vasas-fiúk imponáló győzelmei. Hja, ez utóbbiak »csak az NB II-ben« születtek. Ez év elején azonban a K. Vasas MTE férfi asztaliteniszezői már kimondták az igent. Azzal vágott neki ez a gárda az idei bajnokságnak, hogy az év végén előbbre akar lépni. Egyöntetűen így nyilatkozott a csapat öt élvonalbeli játékosa. Öt fiú — egy akarat! így jellemezhettük volna a bajnokság kezdetén a Vasas férfi asztalitenisz együttesét. No és a szakosztály vezetői? Kovács Géza szakosztályvezető vagy Andro&its Imre edző nem köteles udvariasságból hangoztatta a bajnoki rajt előtt, hogy ebben a csapatban megvan a tudás ahhoz, hogy előbbre lépjen. Nem máról holnapra jött össze egy ütőképes együttes a Vasas asztalitenisz szakosztályánál. Amikor a kaposvári szakvezetők Marcaliból Kaposvárra hozták Ivuszá Istvánt és Rák Istvánt, amikor bizonyossá vált, hogy a Kaposváron katonáskodó Balázs továbbra is itt marad, már adva volt a csapat, hisz negyedik emberként olyan biztos pont volt, mint Kiss Sándor. Aztán az ugyancsak Kaposváron katonáskodó Nagy Tibor is játékra jelentkezett, így nem is négy, hanem öt ütőképes játékosa lett a Vasasnak. Voltak többen is a felsoroltakon kívül, de jelen pillanatban ezzel az öt fiúval a többiek nem tudják felvenni a versenyt. Nemegyszer láttuk már az asztaliteniszezőknél, hogy maga a tudás még nem minden. Ebben a sportágban más az egyéni verseny, és más a csapatküzdelem. A Vasasnál valahogy úgy alakult, hogy a férfiegyüttes tagja* az egyéni sikereknél jóval többre értékelték a csapatbajnoki pontokat. Ebben az évben elsődleges szempont a csapatbajnokság megnyerése volt valamennyi játékos előtt. És ezzel is vágtak neki Balázsék az idei CSB- nek. Az eredmény ismeretes. Ha nem jön közbe a legutolsó mérkőzésen (amikor már réges régen biztos bajnoknak érezhette magát a csapat) egy döntetlen, akkor száz százalékos bajnokságot nyer a Mechlovieh csoportban a K. Vasas. Valójában már a tavaszi fordulóban bebiztosította elsőségét ez a gárda, amely tudás és akarás tekintetében egyaránt kimagaslott e csoport többi együttese közül. Erőteljesebbé, színesebbé vált a Vasas fiúk játéka. Balázs Miklós az a biztos pont volt, amilyennek vártuk is őt. Ivusza fejlődése töretlen. A legtöbb meccsen ő ugyanúgy négy partit nyert, mint Balázs, sőt! Kiss Sándor játékán érződik, hogy nem mindig tud együtt edzeni a többiekkel. Rák is előbbre lenne, ha több ideje jutna az edzésekre. A szegedi Nagy Tibor »kaposvári szívvel« harcolt, ha szűk-, ség volt rá. Teljesült tehát a régi álom, Kaposvár női asztaliteniszezői mellett a férficsapat is ott lesz 1965-től az NB I bajnokságban. A szakvezetők azt vallják, hogy a legjobbak között sem kell félteni a mieinket. Mi is eként vélekedünk. K. S. LEGÜJABB! A mai K. Dózsa—Székesfehérvár NB I B osztályú ökölvívó-mérkőzésen a következő párok lépnek szorítóba légsúlytól fölfelé: Zsiga —Téger, Tóth—Harangozó, Bedő— Topos, Tóbi—Magyar, Horváth— Zalka. Papp—Kózner, A1 földi— Tauzer. Dunajetz—Tóth, Fehér- Sári, Kalmár—Kovács. AZ OLIMPIÁN JÁRTAM (VII) Elmondotta: Bene Ferenc Búcsú az olimpiai falútól Aligha lehet modernebb, lakatosabb, kedvesebb otthont elképzelni, mint amilyen a sportolók olimpiai faluja volt Tokióban. Megérkezésünk előtt kicsit tartottunk ettől a falutól. Még a repülőút alatt megindult a tréfálkozás, hogy mi is gyékényen fogunk-e aiudni, mint ahogy az szokás a japán lakásokban. Azután hogy mikorra kebelezzük be a fogpisz- kálószerü pálcikákkal a rizsszemeket úgy, ahogy az Japánban szintén dívik. Mi sem természetesebb, mint hogy japán vendéglátóink módot s lehetőséget nyújtottak eme egzotikumok megtekintésére. Az olimpiai falu áruházában egyszeriben elkeltek a rizsevő pálcikák. Be ki-ki tucatszám ezt mint érdekes ajándékot vásárolta meg. Enni csak nem tanultunk meg ezekkel az állítólagos evöalkalma- tosságokkal, bármily nagy igyekezettel is mutatta azt be nekünk az áruház egyik propagandaembere. De nem is volt rá szükség, a japánok úgy szervezték meg az olimpiai falut, hogy valamennyi nemzet a saját ízlésének megfelelő konyhát választhatta ki. Mi maradtunk a mi szakácsunknál, Kurucz Antalnál, s hogy ez a konyha miiyen jó volt, azt bizonyítja, a végén Kurucz mesternek csaknem ezer fő részére kellett ebédet, vacsorát készítenie. Annyi volt a vendég a magyar konyhán. Egy kedves epizóddá! búcsúzzunk el végleg az olimpiai falutól. Amíg folytak a nagy versenyek, Amor sem tétlenkedett. Az egyik napon esküvőre invitálták a tábor lakóit. Láttam már nagy lakodalmakat, ekkorát azonban még sohasem. Egy bolgár tornász es egy atlétanő házasságkötésénél körülbelül ötezer vendég szorongott. A végen az ifjú párt megérték kihámozni a sok ajándékcsomag közül. Szóval ennyire családias volt az olimpiai falunk, amely több mint három héten át nagyon hozzánk nőtt. Hogy mégsem volt tőle nehéz a búcsú, az csupán azért volt, mert az olimpiai játékok befejezése után bizony mindenki nagyon kívánkozott már haza. Egy kicsit ugyan megdöbbentett bennünket a hír, hogy két megtévedt társunk, Bállá és Törő felült a különböző meséknek, és úgy döntött., hogy a mi hazánk helyett Amerikába irányítja útját. Értetlenül álltunk az események előtt. S manapság, amikor már elhangzott az ítélet is a két disszidens sportoló ügyében, sem értem, hogy történhetett mindez. Mi, a többiek ugyanis alig vártuk a pillanatot, hogy újra találkozhassunk itthoni szeretteinkkel, barátainkkal, akiknek azzal a jóleső érzéssel adhatunk majd számot, hogy megtettük kötelességünket. Mielőtt azonban beszállnánk ismét a DC—8-as gépbe, amely ugyanazon az útvonalon — tehát az Északi-sarkon át — indult haza, tegyünk egy kis körsétát indulás előtt Tokióban, az egzotikumod: városában. Tokiói mozaik Már megérkezésünk napján ízelítőt kaptunk abból, hogy milyen is a világ legnagyobb városa, Tokió. Érkezésünk előtt sokan áttanulmányoztuk a vele kapcsolatban tanultakat. Tolmácsaink tudtul adták, hogy Tokiónak ma tíz és fél millió lakosa van. Tehát annyi, mint Magyarországnak összesen. Különböző számadatok röpködtek azzal kapcsolatban, hogy hány millió gépkocsi közlekedik a városban ní*p mint nap, a városon belüli fantasztikus távolságokról, hisz Tokió alapterülete körülbelül egy ötven kilométer sugarú körnek felel meg. Az utcai nyüzsgés igazolta a tízmillió lakosú várost. Nappal, s később egy éjszakai taxi kőrútunkon is láttuk, hogyan hömpölyög az emberaradat. Es nemcsak a Ginzán, a városközpontban, hanem mindenütt, amerre éppen eljutottunk néhány kiruccanásunk alkalmával. A városkép nem hasonlít az európai nagyvárosokéhoz. Egyszer már említettem, hogy itt nem dominálnak a hatalmas felhőkarcolók. Megfelelő a magyarázat erre. 1923-ban a japán fővárost csaknem porig rombolta egy hatalmas földrengés. Azt követően újjáépült a város, de épületeit olyanra tervezték, hogy az dacoljon az esetleges újabb f<:-^.lökésekkel. Az első benyomások mindenesetre kellemesek voltak. Az utcák rendezettek, tiszták. A szédületes autóforgalomban viszonylag biztonságosan közlekedhetnek a gyalogosok, mert a négyes-hatos sorokban haladó gépkocsik hosszú sora abban a pillanatban leáll, mihelyt a gyalogos lelép a közútra. Az európaiak nem kevés galibát okoztak a japán autósoknak. Elsősorban azért, mert Japánban ma is ►►balra hajts« van. Bizony szerencse, hogy a jobboldali közlekedéshez szokott emberek véletlenül nem léptek az ellenkező irányból érkező gépkocsisor elé. A teaházak életét egészen másképpen képzeltük el. Japánban igen nagy a teákul- túsz, ezért igen nagy szerepe van a mindennapi életben ezeknek a teaházaknak is, a gésákkal egyetemben. Aki azonban kétes értelemben gondol e tea házakra vagy a gésákra, az téved. Akik közülünk eljutottak kíváncsiságuktól hajtva egy-egy teaházba, maguk győződhetlek meg erről. Mi európaiak érthető kíváncsisággal léptük át a különböző áruházak bejárati ajtaját. Különösen sokan keresték fel közülünk a Toyoko áruházat, amely egyike a legnagyobbaknak. Mondani sem kell, hogy óriási sikere volt a miniatűr rádiókészülékeknek, a zseb- televíziónak, a hordozható és a színes tv-knek, magnetofonoknak, amelyek viszonylag olcsók. (A színes tv a kivétel, az méregdrága.) Persze a mi nyolcvan dolláros zsebpénzünk nem komoly összeg az ilyen áruházakban, különösen, ha az embernek kiterjedt a rokonsága, s mindenkinek szeretne valami szép emléket hozni a Távol-Kelet országából. Arra azonban jók voltak ezek az áruházak, hogy egy kicsit bepillantsunk a fejlett japán ipar életébe. A technika a mindennapi élet ezer meg ezer praktikus eszközét teremti meg Japánban. A törekvés az, hogs7 minél kisebb legyen, s minthogy mindent futószalagon gyárt az ipar, dömpingszerűen, így viszonylag olcsó is. Arra is jó volt az áruházi kirándulás, hogy mi, vendégek a japán gyerekekhez hasonlóan eljátszogassunk egy kicsit az egyes játékosztályokon. Igen, van ilyen. A japán nebuló iskolatáskájával a hátán nyugodtan bemehet az áruházba, válogathat a különböző ultrarövidhullámú berendezésekkel fölszerelt játékok között. s játszhat azokkal. Az egyik fiúcska az ilyen mikro- rádiótelefont próbálgatta, s kistestvére vagv barátja az áruház eev másik terméből telefonált vissza. A magyar tornászlányok körében az a kis kutva volt a legnépszerűbb, amelyik a hívó sző irányába fordult. S ha a kutvust »nevén« szólították a másik iránv- hól, okkor oda fordult s indult el. Az olimniások egyik csoportja részt vett egy gyárlátogatáson is. Az egyik legnagyobb rádió- és televíziógyárba, a Toshibába léphetett be. Balszerencsénk voit, mert ez a gyárlátogatás éppen az egyik mérkőzésünk idejére esett. Akik ott jártak, azok megértek betelni a látottakkal. Az üzemi baleseíelhárító fotocellás berendezések ejtették elsősorban ámulatba a látogatókat. Ha világhírű a japán rádió- és televízióipar, akkor a fotocellás gépek még inkább azok. Fotocellával vigyáznak a bankokra, a középületekre, ahol veszély esetén a fotocellás berendezés automatikusan riaszt. De nemcsak ilyen célt szolgál a technika eme vívmánya. A szállodában, helyesebben szálloda-kombinátjaikban foto- celiás kézmosó kagylókat találni. Nem kell nyitni s zárni a csapot. Csak a vízcsap alá kell tartani a mosakodni szándékozónak a kezét, s a kéz megjelenése megindítja a vizet. Dióhéjban talán ennyit Japán fővárosáról, amely nekem nem nappali világításban, hanem inkább éjszaka tetszett. Kajdi Jancsival egy estét rászántunk, s maradék pénzünkön taxival bekocsikáztunk a városba. Sole világvárosban jártam, láttam a neonreklámok legkülönbözőbb változatát. Hogy e téren is van új, azt Tokióban tapasztaltam. A neonreklámok nappalinál szebb fényt varázsolnak az éjszakai Tokióban, ennek a városnak a képe igazán éjszaka szép. Ez az emlékem is marad meg Tokióról. Az emberekről pedig az, hogy sosem láttam kellemesebb, udvariasabb, vendéglátóbb házigazdákat, mint a japánok. Ha nem éreztünk volna honvágyat, talán még szívesen maradtunk volna. De amikor három nappal az olimpiai játékok befejezése után — most már fesztelenül és kellő szabad idővel rendelkezve — kimentünk a városba, egyszer csak szinte kórusban tört fel belőlünk a sóhaj: Jobb. volna már otthon! .. . Ez a várva várt pillanat is bekövetkezett. A ferihegyi fogadtatás már az önök szeme láttára zajlott le a televízió jóvoltából. Felejthetetlen volt. Az itthoniakat magunk mögött éreztük a snortcsaták legnehezebb perceiben is. Most azonban kéz a kézben álltunk egymással szemben azokkal, akiktől eddig tizenhatezer kilométer választott el heteken át. Jó itthon lenni. Különösen jóleső érzés a jól végzett munka tudatában. Kicsit talán sok is az az ünneplés, amiben nekem is részem van nap mint nap. Végeredményben annyi történt, hogy komolyan készültünk fel egy nagy világvetélkedőre. A komoly munka most is megérlelte a maga gyümölcsét. Ennek kézzel fogható bizonyítéka a tíz aranyérem, amely közül egy nekem is jutott. Az ezüst-, bronzérmek', különböző helyezések nemkülönben. Élménybeszámolóim alatt sokszor felteszik a kérdést, milyen érzés olimpiai aranyérmesnek lenni. Ilyenkor elmondom, hogv fenkölt. Aztán hozzáteszem, hogy ennek a valóban súlyos és grammra is értékes aranynak a karúiban és grammokban kifejezhető értékén kívül is van súlya. Ez kötelez bennünket. magyar sportolókat a további világversenyek nagy csatáiban való becsületes helytállásra. Nekem és aranyérmes, de a többi olimoiát járt társaimnak is most az a legfőbb célkitűzésünk, hogv a tokiói olimnia után tovább öregbítsük a magvar snort jó hírnevét. Én az e munkából rám eső részt természetesen szívesen vállalom. Lejegyezte: Kovács Sándor Karácsonyra kedveskedjen ajándékkal szerelteinek! NŐK RÉSZÉRE: haloing, pizsama, kombiié, divatsál, dl vattáska, kesztyű, harisnya, pulóver, kardigán, hócsizma, cipő. Játékok nagy választékban FÉRFIAK T% RÉSZÉRE: ing, nyakkendő, kalap, zokni, kesztyű, sál, aktatáska stb. LEGYEN MINDIG JÖL ÖLTÖZÖTT! A játék nem csak szórakoztat, tanít is VÁSÁROLJON A FÖLÜMV VESSZÖ VEIKEZETl BOLTOKBAN! I (3797)
