Somogyi Néplap, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-01 / 257. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1964. november 1. KASZÓPUSZTÁN LÁTTUK A bolt bárme­lyik falunak dísze lehetne. A berendezés és az áruellátás a földműves­szövetkezet gondosságát di­cséri. Vita helyett megoldást! A KPM Közúti igazgatósága és a Megyei Beruházási Iroda vitatkozik egymással. A té­nyek ismeretében mindkettő­nek igazat kell adnunk: nem saját érdekeiket, hanem a nép gazdaság érdekeit védik. Van viszont egy harmadik fél is — a Marcali Községi Tanács, illetve a község lakossága —, amely ennek a — most már hetek óta tartó vitának — ká­rát látja. Marcali központjában épí­tettek egy modem üzletházat. Ebben az épületben kap he­lyet a GELKA rádió- és tv­javító részlege, a Finom- mechanikai Vállalat írógép- és műszerjavító csoportja, a ktsz női és férfifodrászüzlete. Az épületben ezenkívül nyolc lakás várja a beköltözőket. De hiába történt meg he­tekkel ezelőtt az épület mű­szaki átadása, az üzletház még ma is üresen áll. Egyebek ígjzött azért, mert az átadás­kor nem volt villany, s nem tudták a szennyvíz elvezeté­sét sem megoldani. Szóba ke­rült ugyan, hogy átadják az épületet, de kötelezik a lakó­kat és az üzlethelyiségek hasz­nálóit, hogy a mosdó- és a mellékhelyiségeket csak a szennyvízelvezetés megoldása után helyezzék üzembe. Ezt az ötletet azonban elvetették. Amikor az építkezést meg­kezdték, a községi tanács és a kivitelező vállalat engedélyt kért az útügyi hatóságoktól, hogy a Marcali központjából a vasúiig vezető utat lezárják, ugyanis ennek tengelyében kellett volna a szennyvízleve­zető csatornát megépíteni. A betoncsöveket ugyanis csak néhány héttel ezelőtt, a határ­idő lejárta után kapták meg. (Bár a földmunkát elvégezhet­ték volna!) A KPM Közúti Igazgatósá­ga ekkor módosította a fölté­teleket, és csak úgy járul hoz­zá az út lezárásához, felbon­tásához, ha az ideiglenes hely­reállítás után, a tavasszal is­mét korszerűsítenek az úton. Indokolt ez a kívánság, hi­szen az őszi-téli időben nem lehet olyan munkát végezni, ami a jelenleg jó út állapotát a felásás után ne veszélyeztet­né. A Megyei Beruházási Iro­da ezt a föltételt nem vállalja mondván, hogy nincs rá anya­gi fedezete. A KPM Közúti Igazgatóságánál is hasonló problémák vannak, mert a tervek szerint a marcali átke­lőszakaszt előreláthatólag csak 1970-ben korszerűsítik. Mindkettőjüknek igaza van tehát. A KPM Közúti Igazga­tóságát kötik a rendeletek, a Beruházási Irodát pedig aka­dályozza az anyagi fedezet hiánya. Néhány nappal ezelőtt a Beruházási Iroda vezetői jártak a KPM illetékes főosz­tályán, s ígéretet kaptak ar­ra, hogy megváltoztatják a Közúti Igazgatóság döntését, engedélyezik az út lezárását, és biztosítják a helyreállítás anyagi föltételeit is. De az ígé­ret csak szóban hangzott el, írás nem érkezett róla. Az építővállalat már eddig is túllépte a kivitelezésre meg­szabott határidőt Szeretnék a jó időjárást kihasználni, hogy mielőbb végezzenek a csator­názással. Ezt nemcsak az üzletház át­adásának érdeke kívánja meg. Hamarosan befejezik az új gimnázium építését — ez az üzletház szomszédságában van —, de addig nem vehetik bir­tokukba a tanulók, amíg a szennyvízelvezetést meg nem oldják. Jelenleg két műszak­ban kénytelenek tanítani, s a diákok éjszaka kerékpárral járnak haza a környező fal­vakba A tavasszal megkezdik Marcali központjában az új szálloda építését is. Már most meg kellene teremteni a fölté­teleket: lebontani néhány há­zat és a lakókat elhelyezni az új üzletház lakásaiban. Ha el­húzódik az átadás, megkésnek a szállodaépítés megkezdésé­vel is. A vita helyett megoldást! Az időhúzás nem segít Mar­cali helyzetén. Szalai László A mezeipocok ismét támadja a vetéseket KPM Közúti Igazgatósága hozzá is járult, hogy az utat augusztus 31-ig lezárják. Ki­kötötték azt is, hogy a tanács köteles az utat eredeti állapo­tába visszaállítani. Nem a ki­vitelező vállalaton és nem is a tanácson múlt, hogy a ha­táridőt nem tudták megtarta­ni, s hogy a föltételeket nem teljesíthették. A szennyvízel­vezető csatornához szükséges Az esős idő nem kedvezett a mezeipocok szaporodásának. A csapadék következtében a kártevő egyes területeken csaknem teljesen visszahúzó­dott. Néhány községből — mint például Somogyaszaló- ból, Andocsról és Törökkop- pányból — olyan jelzések ér­keztek a Növényvédő Állo­másra, hogy a kártétel csak­nem teljesen megszűnt. Hason­ló a helyzet Darámyban is. A Növényvédő Állomás szakembereinek azonban az a véleményük, hogy korántsem szabad lebecsülni a pocokfer­tőzést. Erre int a múlt hét né­hány esőmentes napja is. Eze­ken a napokon ugyanis újra megtámadta a vetéseket a kár­tevő. A szántóföldön elpusz­tul ugyan a pocok az esőzések hatására, de tovább él az árokpartokon és a dűlőutak mentén, s ha megjavul az idő, visszahúzódik a kultúrterüle- tekre. Azt, hogy mennyire nem szabad lebecsülni a kártevőt, bizonyítja a balatonszabadi példa. Ebben a termelőszövet­kezetben a múlt hét végén annyira elszaporodott, hogy azonnal meg kellett kezdeni a dieldrines védekezést. A Növényvédő Állomás szerint továbbra is szemmel kell tartani a mezeipockokat, s ahol megjelennek, azonnal — még a nagyobb kártétel előtt — meg kell kezdeni a védeke­zést. Erre kötelez egyébként a földművelésügyi miniszternek az a rendelete is, amelyben veszélyes kártevővé nyilvání­totta a mezeipockot. CL jelzésű gépkocsik is láthatók már Kaposváron Azt jelenti ez, hogy ha­zánkban több mint hetven­ezer magán-személygépkocsi fut az országutakon. ELLESTEM... is- zéle-fné-toty! Egy gazdaság gépelt látogatók tekintették meg. Az érdeklődők előtt sorra-rendre el­vonultak az emberek hűséges segítőtársai — azok, amelyek már jól beváltak a gyakor­latban meg azok is, amelyeket már újab­bak, jobbak helyette­sítenek. Az egyik látogató nézi, nézi a gépeket, nem szól egy szót sem, de szemmel láthatóan türelmetlenül vár va­lamit. Ahogy befeje­zéshez közeledik a szemle, a mellette ál­ló társához fordul: — Hát tudod, semmi olyan nagyon új, kü­lönleges dolgot nem láttam . .. Pillanatnyi szünetet tart, és rámutat a2 előtte elhaladó gépre. — Itt csak egyetlen­egy az elismerésre méltó, a csodálnivaló — teszi hozzá —, még­pedig az, hogy ezek a gépek mennek! Lassan az szerez nekem örö­met, ha egy gép nem áll, hanem képes men ni is! 'tacduli a UocUa? A sötét hajnalban egy kicsit álmosan kászálódnak fel az in­duló vonatra az uta­sok. A kocsikban meg­indul a 'nalk beszélge­tés. Döcögve indul ki a szerelvény a neon­fényes állomásról, s már jó néhány kis ál­lomás elmarad, ami­kor a következő pár­beszéd üti meg füle­— Látod, már csak egyedül ez a különb­ség a város és a falu között . .. — ??? — Ahogy jöttem az állomásra, már nagy forgalom volt a város­ban. Emberek jöttek, mentek, buszok, ko­csik száguldoztak . . . Eddig azt tartották, hogy a faluban indul meg előbb az élet. . . De úgy látszik, for­dult a kocka.. Nézz körül, sehol sem­mi mozgás, minden ablak sötét . . . Pedig a városiaknak még csak etetni sem kell kimenniük az istálló­ba munkakezdés előtt mint a falusi embe­reknek . . . Hiába, vál toznak az idők! ... V. M. Hasznos, előremutató tanácskozás Idejében felkészül a kereskedelem a Balaton-part jövő évi élelmiszerellátására A BELKERESKEDELMI £S AZ ÉLELMEZÉSÜGYI TÁR­CA, a SZOT és a SZÖVOSZ, a balatoni ellátásban részt ve­vő ipari és kereskedelmi válla­latok képviselői több napos tanácskozáson vitatták meg a déli Balaton-part élelmiszerel­látásának ez évi tapasztalatait, valamint az 1965. évi üdülési idényre való felkészülés tenni­valóit. A megyei tanács vb ke­reskedelmi osztályának szerve­zésében lezajlott tanácskozás fő árucsoportonként foglalko­zott az ellátás helyzetével, s megjavítására megfelelő ha­tározatokat hozott. A nyáron az élelmiszer-for­galom 30 százalékkal növeke­dett a Balaton mentén a tava­lyi évhez képest. Ez a többi kö­zött azt jelenti, hogy zöldség­ből, gyümölcsből, húsból, tej­ből, konzervekből és egyébb élelmiszerekből, valamint ita­lokból csaknem 6000 vagon áru került forgalomba a déli partszakaszon. Az ellátás biz­tosítására hivatott élelmiszer- ipar és a kereskedelem nagy erőfeszítéseket tett a váratla­nul magasra felfutott kereslet kielégítésére, s az adott körül­mények között teljesítette fel­adatát. A következő évben az ide­genforgalmi szervek további 30 százalékos forgalomemelke­dést várnak a magyar tenger partján, s ez jelzi azt is, hogy a jövő nyáron minden korábbit túlhaladó kereslettel kell szá­molnia az élelmiszer-kereske­delemnek. A tennivalókra egy­részt a bolthálózat bővítésével készülnek a kereskedelmi szer­vek. Új ABC-áruházat emelnek Balatonbogláron, Balatonszép- lak-Felsön és Balatonlellén, bisztróval egybeépített élelmi­szerüzlet nyílik Fonyód-Béla- telepen, Balatonbogláron és a szántódi révnél, önkiszolgáló élelmiszerboltot kap Balaion- szemes, s a Fonyódon, vala­mint a Balatonlellén létesíten­dő önkiszolgáló étteremmel bő­vülni fog a vendéglátóhelyek hálózata is. Kizárólag új üzletek építésé­vel azonban aligha lenne lebo­nyolítható a növekvő forga­lom. A tanácskozás ezért sok olyan intézkedést vagy javas­latot iktatott határozatába, amelyek az egyes élelmiszer­ágakban eredményezik az ellá­tás javulását. A tej- és tejter­mékforgalom zavartalanná té­tele céljából javasolta a ta­nácskozás az Élelmezésügyi Minisztérium Tejipari Tröszt­jének, hogy a parti területen levő tejüzemeket csatolja a Kaposvári Tejipari Vállalat­hoz. így ebben a szakmában egységes ellátási területté kap­csolódna össze az egész déli Balaton-part — melyet eddig három tejipari vállalat látott el —, s bizonyára javulna az áruválaszték, kevesebb lenne az ellátási zavar, szervezetteb­bé és könnyebbé válna az irá­nyítás. A TEJIPAR kérdéseivel ösz- szefüggésben tanácskoztak a részvevők a balatoni reggeliz­tetés megoldásáról. A tejbol­tok előtti gyakori sorbaállás megszüntetését szorgalmazza az a határozat, mely szerint a reggeliztetés bevezetése vala­mennyi vendéglátóipari egy ségben kötelező lesz, s a cam- pingekben a Csemege-kereske­delmi Vállalat és a Somogy megyei Élelmiszer-kiskereske­delmi Vállalat mozgóárusai kí­nálják majd friss reggelivel a sátorlakókat. Számottevő se­gítséget ígér a tejipar tetra- pak gépsorának munkába ál­lítása, melyet külföldről vár­nak az iparág vezetői. Ez a gép­sor papírdobozba tett tej por­ciózására alkalmas, s a dobo­zos tej bevezetése rendkívül meggyorsítaná a kiszolgálást. A SÜTŐIPAR kapacitását a balatonienyvési és a siófoki üzem bővítésével tervezik nö­velni. Ez az intézkedés a pék­sütemények mennyiségének megkétszerezését tenné lehető­vé, s gazdagítaná a választékot is. A kenyér és a péksütemény gyorsabb szállítása, valamint az áruk megfelelő tárolásának megvalósítása céljából — elő­zetes megállapodás értelmé­ben — az ipar és a kereskede­lem közösen szerzi be az ehhez szükséges fémrekeszeket. A ZÖLDSÉG- ÉS GYÜ- MÖLCSELLÁTAS joggal kifo­gásolt hiányosságainak meg­szüntetését mozdítja elő a fo~ nyódligeti új MEK-kirendelt- ség. Lehetőség nyílik ezzel a környező területnek konyha­kész zöldségfélékkel és előre­csomagolt gyümölcsökkel való ellátására, s a megnyitásra ja­vasolt korszerű önkiszolgáló zöldség- és gyümölcsszaküzlet is nagyban enyhítené az üdü­lők élelmiszerbeszerzési gond­jait. A HŰS- ÉS HENTESÄRU- ELLÁTAS újdonsága a bél nélküli virsli lesz, ebből a nyá­ri idényben minden hét végén 20—30 mázsát szállítanak a fő­városból a balatoni boltokba. Az egyenletes szállítás megte­remtésével folyamatossá válik a csemegeszalámival és a csa­bai kolbásszal való ellátás is. Az értekezleten gyakran és sürgető hangsúllyal esett szó az előre csomagolt áruk meny- nyiségének növeléséről. Hatá­rozatában felkérte a tanácsko­zás az Élelmezésügyi Miniszté­rium illetékes főosztályát: emelje a következő évben a csomagolt zsír, liszt, cukor, rizs, morzsa és egyéb élelmi­szerek mennyiségét. Egyetértet­tek a kereskedelmi szervek abban, hogy áruforgalmi ope­ratív bizottság kezdjen mun­kához a jövő esztendő elején. Az ellátást szándékoznak fej­leszteni a szállítási diszpécser- szolgálat életrehívására, a hű­tőgéppark növelésére, a hűtő- gépszervíz fejlesztésére vonat­kozó javaslatokkal is. A korábbi években tavasz- szal, nem sokkal a balatoni idény indulása előtt beszélték meg a nyári feladatokat az ipar és a kereskedelem kép­viselői, s gyakran már nem jutott idő az egyébként he­lyes elgondolások megvalósí­tására. A most lezajlott tanács­kozás kitágította az eddigi korlátokat, s a hozott határo­zatok megvalósítására az üdül­tetési idény kezdetéig vala­mennyi szervnek elegendő idő áll rendelkezésre. EREDMÉNYES ÉS ELŐRE­MUTATÓ VOLT a déli Bala­ton-part élelmiszerellátásának kérdéseiről lezajlott tanácsko­zás, s megteremtette a növek­vő feladatok megoldásának alapját. B. T. Tenyésztésre alkalmas SZŰZÜSZŐT ÉS HÉTHÓNAPOS VEMHFS ÜSZŐT kaphat minden termelő kedvezményes áron, aki selejttehén-üszőcsere vagy üsző adásvételi szerződést köt az Állatforgalmi Vállalatiul. A tenyésztésre alkalmas szűzüsző kedvezményes ára: „A“ minőség esetén 3600 E’t, „B“ minőség esetén 3000 Ft. A héthónapos vemhes iisrő ára „B“ minőségben 5800 Ft darabonként. (3716)

Next

/
Oldalképek
Tartalom