Somogyi Néplap, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-01 / 257. szám
Vasárnap, 1964. november 1. 5 SOMOGYI NÉPLAP Sűrű, lágy omlású, szőke haj. Akaraterőt sugárzó kemény tekintet. Az olajos kéz szorításában határozottság. Mozdulatai olyan munkást sejtetnek, aki biztos a céljaiban. Zsebedben a géptávíró szalagot szorongatom, amely hírül adja, hogy Mózs Miklós, a Kaposvári Állami Gazdaság kom- bájnosa a második helyen áll a kukoricabetakarítás országos versenyében. Két héttel ezelőtt még az elsők között volt, de a rossz idő miatt megelőzték. „Behozzuk.. — Mennyivel húztak le? — kérdi. — Valamivel több mint két vagonnal. Az első helyezettnek háromezer-hatszáznegy- venkét mázsája van. — Az semmi. Az én teljesítményem háromezer-négyszáz- huszonhárom mázsa. Ha javul az idő, behozzuk. Kék munkásruhát visel a traktoros és gumicsizmát. A sár mindent eltakar a nagytol- dipusztai üzemegységben. — A másik traktoros, aki lehúzott, hol dolgozik? — kérdi. — A Nagyszentjánosi Állami Gazdaságban. Sülé Jánosnak hívják. — Ott biztosan később robbant le az idő. Itt már tizediké óta nem tudunk dolgozni. Hat gabonakombájn vágja a kukoricát az állami gazdaságban. Még négyszáz hold vár a hat gépre. A munka Szeptember 16-án kezdték meg a kukaricabetakarítást a gazdaságban. Akkor még nagyon jól ment a munka. Az idő is kedvezett. Volt olyan nap, hogy 300 mázsa szemet is elvittek Mózs Miklóstól. Jól ismeri a gépét, hiszen már négy éve ül rajta. Eddig ugyan csak gabonát aratott vele, kukoricát az idén először. — Az első napok bizony na- yon furcsák voltak — mondja. — Miért? — A kukoricaadapter nagyon rázza a gépet, meg a szárnak is nagyobb a zörgése. Olyan zajt csap a gép, hogy saját szavát se érti tőle az ember. Ez persze csak az első napokban volt furcsa. Később megszoktuk. A gazdaság 3000 forint prémiumot ígért annak, aki a legtöbb kukoricát takarítja be. — Ez is megmozgatott bennünket Nagyon kellett igyekezni, hogy el ne hagyjanak a többiek. — Mennyit tudnak naponta dolgozni? — Sokat. Hajtunk reggeltől késő estig. Egy jellemző számadat: A gazdaság tervei szerint naponta nyolc holdon kell elvégezni, ők azonban gyakran húsz holdnál is többet takarítottak le kombájnonként. — A legjobb napja? — Nem emlékszem már, melyik volt. De azt tudom, hogy azon a napon három és fél vagon szemet vittek el a géptől. A hétköznapok A kombájn a gázlói üzemegységben várja az idő meg- javulását. A traktoros a nagy- toldipusztai gépműhelyben van, ekéket, munkaeszközöket javít. — Akkor rossz — mondja —, amikor néha előbújik, de újra eltűnik. Ilyenkor tűkön ül az ember. — Ezek a hétköznapok? — Nem éppen. Most sámán Fiatalok. Elnézem őket. Ki mi? — nem tudc t eldönteni. Diák? Ipari tanuló? Tsz-tag? Traktoros? Mind jólöltözött, csinos. A lányok? Ez biztosan tanítónő. Nem. Egy vállalatnál munkás. Szép ifjúságunk! Egy kis falu ősz hajú, barázdáktól szántott homlokú tanácselnökével ülünk a fiatalok között. Nem beszélünk, de tudjuk egymás gondolatát. Nézzük a fiatalokat, s a magunk ifjúságára gondolunk. Nem! Nem idézzük! Tudjuk, a mai fiatalok nem hallják szívesen, ha egykori nehéz életünkről magyarázunk nekik. Mesének, távolinak hat számukra. De hogyan is értenének meg bennünket? Ok más korban élnek. S most összegyűltek tanácskozni. Falujuk, iskolájuk, üzemük fiataljai választották ki őket, hogy a kaposvári járás KlSZ-szer- vezeteinek küldöttértekezletén szószólóik legyenek. Hallgatom őket, olvasom a jelszót. >'Jobb munkával, nagyobb tudással a szocializmus teljes felépítéséért.« Igen. Ezek a fiatalok teljes megy minden. Nyolcórai munka után minden este gyalogolhatok Andocsra. De nem mindig van így. Ha dolgozunk, altkor nem lehet hazamenni. A gazdaságban ugyanis együtt dolgozik valamennyi kombájn. S ők járnak üzemegységről üzemegységre. Ilyenkor a munkaidő sem nyolc óra. — Este kilenc is elmúlik, mire leállunk — mondja a traktoros. — A sötétben is tudnak dolgozni? — Jók a reklektorok. Az, látja, szép, amikor besötétedés után együtt dolgozik a liat kombájn meg néhány szállítógép. A szemtanúk azt mondják, valóságos fényfüzér van ilyenkor a határban. Ha befejeződik a kukoricabetakarítás, akkor új munka várja a traktorost, vagy ahogy ő mondja, »-másik műszer«. A »műszer« a szártépő. A kézzel letört kukoricaszárat szeleteli föl. De addigra már eldől az első hely sorsa is .. . Kercza Imre joggal beszélhetnek a munkáról, a tudásról, a szocializmus építéséről. Üj nemzedék. Nehezen értjük meg őket. Gyakran csak hibáikat látjuk. Szeretnek öltözködni, táncolni, szórakozni. Vannak köztük persze, akik mást nem is szeretnek. De nem meglátni, hogy ezek a fiatalok állnak majd a mi helyünkre — s olyan, ha nem jobb, dolgos felnőtték lesznek, mint mi —, súlyos hiba volna. Itt van néhány tanítványom is. Milyen sok csínyüket tudom? S most mint a szocializmus építéséért felelős szónokok beszélnek. — Elnök elvtárs! Ugye nem szabad irigykednünk? Mi már nem lehetünk húszévesek — súgom szomszédomnak. Bíznunk kell bennük! Bízunk bennük! Kívánjuk nekik, hogy jobb munkával. több tudással építsék föl a szocializmust. Legyenek belesebb felnőttek, mint mi. Ezt minden irigység nélkül mondjuk mi, mai felnőtJó munkámért— saját magamnak! Földművesszövetkezeteink- rc évről évre több feladat vár. Mind nagyobb a falu igénye, és a felvásárlás feladatai is egyre jobb felkészültséget kívánnak. Mindezt figyelembe véve lépett versenyre egymással a kaposvári és a marcali földművesszövetkezet. A verseny célja fejleszteni a szövetkezeti kereskedelmet, a legmesszebbmenőkig kielégíteni a vásárlók igényeit, emellett takarékosan gazdálkodni. Nemrég értékelték a verseny eredményeit, és ezekkel elégedettek is lehetnek. Csak akkor kerültek bajba, amikor szóba került, hogy mivel jutalmazzák meg a győztest. Kérték ugyan a MESZÖV-öt, hogy tűzzön ki valamilyen jutalmat, kerethiányra való hivatkozással azonban nem teljesítettek kérésüket. Megállapodtak tehát, hogy közösen vesznek egy serleget, és aki megnyeri a versenyt, annak a másik ünnepélyesen átadja. Sok pénzt megtakaríthatnak másutt is, ha ezt a példát követik. Igaz, az ilyen verseny, illetve az ilyen »jutalmazás« senkit nem lelkesít jobb munkára. S ha még nem írtak a serlegre semmit, javasoljuk, hogy a következő szöveget vésessék bele: »Jó munkámért — saját magamnak.« De hogy erre a »jutalomra« ki lesz büszke, nem tudjuk. Sz. L. Egyszerűbben! Ügy látszik, akadnak ügyintézők, akik az egyszerű, köny- nyen elintézhető dolgokat szántszándékkal bonyolulttá, körülményessé teszik. De hát mire jó ez? Erre bizony nem könnyű felelni. Egy példa: A világ legtermészetesebb dolga lenne, ha a mosdókagylóval és a fürdőkáddal együtt dugót is adnának. És az is, ha a vécé víztartályát és lehúzó láncát együtt árusítanák. Csakhogy ez igen egyszerű volna. Az illetékesek bizonyára külön személyzetet fogadtak arra, hogy bonyolulttá te^vék a dolgokat. tgv most külön vehető a fürdőkád, külön a dugó, a víztartály és a lánc. Igen ám, de hol ez nincs, hol az. És mit tud csinálni az egyszerű halandó, olyankor ha van dug0*a, de nincs kádja, vagy van kádja, de . . . Jó lenne, ha arról is meghallgatnák a vásárlók véleményét. — ns — Küldöttek JtLaq.ány. A füstszagra figyeltem föl. A vonat álmosítóan zötykölt, az ablakból tovadöcögő képek az őszről számoltak be. Színes fák, ólmos levegő, csörgős kukoricaszárak, fakó rétek, egy hűvös patak, megint kukoricaszárak. Az egyik kis sárga házas állomáson éreztem meg az ősz füstszagát. Valahol kukoricaszárat égettek. Lehet, hogy tegnap vagy még' előbb. Az ősz napokig őrzi ezt a füstszagot. Búcsú van benne és lemondás. Eszembe jutott a krizantém, ez a temetőd, fehér virág. Nagyon szerettem volna egyet a tenyerembe fogni, kócos szirmait nézni sokáig. Néhány órával később egy ugyanolyan sárga állomásos kis faluban talán azért mentem be abba a házba. A léckerítés fölött beláttam a kertbe. Nagy fejű, hófehér krizantémok ... Csak egyetlen szálat akartam. Egy ideig tétováztam: mire innen hazaérek, hogy vízbe tegyem, el is hervad. Meg úgysem adnak belőle. A nagy fehér krizantémok között egyszer csak egy pici, fekete öregasszony jelent meg. Hajladozott, toporgott köztük, de nem ért hozzájuk. Tulajdonképpen nem csinált semmit. Ügy tetszett, mintha mozdulataival beszélgetett volna a virágokkal. Még egy kicsit nézem, aztán elmegyek — gondoltam. Ettől a pici öregasszonytól nem merek kérni. Nem lehet V az ő virágait bántani... • Észrevett. Óvatosan kerülve a krizantémokat, közelebb Kitt. — Ugye, szép virágok? — Nagyon szépek ... — Adok pár szálat, hogyha szereti — mondta. Nem kérdezte, hogyan kerültem az udvarba, kit keresek. Egy kicsit zavarba hozott az is, hogy ő ajánlotta fel a virágot. Biztos voltam benne, hogy a világ minden kincséért sem törne le egyetlen szálai sem. — Kerüljön beljebb. Szeretnék valakivel beszélgetni — nézett rám könyörögve. Sovány arca behúzódott a fekete kendő mögé, szeme körül piros karikák voltak. Nem tudom, mi volt az, ami mégis széppé tette ezt az öregasz- szonyt. De ha akkor megkérdi valaki, hogy milyen, azt válaszolom, hogy szép. Lekuporodott az ágy szélére. De csak egy-két pillanatig maradt ott, aztán átült a székre, és az asztalra könyökölt, hogy jobban lásson engem. Csöndben nézegetett egy darabig, aztán beszélgetni kezdtünk. Láthatóan örült nekem. — Olyan egyedül vagyok. És rossz egyedül. Nappal még csak teszek-veszek. De éjszaka .. . Nagyon félek éjszaka ... Ez a petróleumlámpa reggelig ég. De ettől is félek. Hátha leverem, és meggyullad tőle minden. Ide teszem az asztal másik sarkára, mégis félek, hátha leverem... Sovány arcából csak a szemét láttam. Világos, tiszta szemét. Hetvenöt éves. Harminchét éve lakik ebben a szobában, tizenegy éve egyedül. Tizenegy évvel ezelőtt én még negyedik osztályos voltam, akkor télen vették ki a mandulámat, és apu akkor lett mozigépész. Ez alatt a tizenegy év alatt többször költözködtünk, háromféle iskolát is befejeztem, és mindennap történt valami. A kis öregasszony pontosan eddig volt egyedül, ebben a pici szobában, a szegényes bútorok között. Tizenegy év óta fél a magánytól, fél az éjszakáktól, és örül, Íja valaki tíz percre, tizenötre leül nála. De ez is oly ritka! Mindenkinek van családja, vannak szülei, testvérei, gyerekei, nagymamája, férje vagy unokája. És mindenkinek van dolga, munkája. A kis öregasszonynak senkije és semmije nincs. Három édesgyereket, öt mostohát és három fogadott gyereket nevelt. Egy sem él. — Mindegyik meghalt. A gyerekek fiatalon, hatot a spanyolnátha vitt el. Huszonöt éves volt a legidősebb. Testvéreim is meghaltak, az első és a második uram is. Magamra maradtam... Csöndben telnek napjai. Csak a tűz pattog, a víz zubo- rog, vagy a fejsze koppan erőtlenül a fán, ha gyűjtést vág. És az ajtó nyikorog, meg az óra ketyeg. — Csak a villanyt lehetne bevezetni, de nem lehet. Legalább rádió volna, hogy beszédet halljak vagy muzsikát. Karikás szemét törölgette, egy pillanatra eltűnt csillogása. Aztán mosolygott, hogy jóvátegye akaratlan könnyeit. Lassan sötétedett, már testes árnyékok ültek a szobában. Mennem kell, a vonat könyörtelen, nem vár. Sajnáltam kimondani, hogy indulok. De ki kellett mondani. A kis öregasszony is tudta ezt. Kapkodva eszébe jutott a krizantém. Sietve hozott egy csokorra valót. A kezembe kapaszkodott, úgy kért: — Ha erre jár, ugye, megint eljön ... Beszélgetni... Megígértem. A vonat hazafelé már sötétben döcögött. Itt-ott apró fények látszottak csak és a bolondos szikrák. Néztem a nagy fejű krizantémokat. Kettő csavart szirmú volt, a többi sima. Kedves, sovány, apró öregasszony. Sötét van, és ilyenkor félsz. Tudom, rossz egyedül. A petróleumlámpa egész éjjel ég az asztalod túlsó sarkán. Nem vered le, ne félj. S. Nagy Gabriella GÉPHEZ ÉRTŐ SZAKMUNKÁSOK LESZNEK A Csurgói Mezőgazdasági ■ Szakmunkásképző Iskolán öt- venhét második osztályos tanuló sajátítja el a növénytermesztésben használatos gépek kezelését. Az iskolában három hónapig tanulnak, majd nyolc hónapon át üzemi gyakorlaton ismerkednek a gépekkel. Szemes Lajos tanár ismerte ti az adagoló működését. Vezetési gyakorlat a műhely udvarán. A szántóföldön termelt növények fagybiztosítását a termelőszövetkezetek a vagyonbiztosítás keretében november 3 0-ig köthetik meg. Részletes felvilágosítást az Állami Biztosító fiókjai adnak. (S695)
