Somogyi Néplap, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-01 / 257. szám
Vasárnap, 1964. november L 3 SOMOGYI NÉPLAP TEGYÜNK TÖBBET S0M0GYÉ1T' írta: Németh Ferenc, az MSZMP Somogy megyei Bizottságának első titkára M egyénk valamennyi szülötte és lakója büszke szűkebb hazájára, »Somogy or szagra«. Így volt ez régebben is, s erre, az egészséges patriotizmus érzésére a jövőben még jobban igyekszünk építeni, hogy tovább növeljük a megye dolgozóiban Somogy fejlődése iránti felelősségüket. Amikor a falu, a megye további fejlődéséről szólunk, ne másra várjon senki sem, hanem gondoljon saját magára, saját kötelességére, annak teljesítésére. A megyei pártbizottság bízik abban, hogy megyénk lakói megértik mindezt, hiszen tetteikkel eddig is alkotókészségükről adtak tanúbizonyságot. A további erőfeszítésekre buzdítja őket az a tudat, hogy látják: fáradozásuknak van értelme, szorgalmas munkájuk napról napra megtermi gyümölcsét. Ha megyénk helyzetéről szólunk, szükséges rövid visszapillantást vetni a múltra. Somogy a többi között arról volt' közismert a felszabadulás előtt, hogy a Dunántúlon a nagy- birtokos megyék rangsorában á második helyet foglalta el, országosan itt volt legnagyobb a hitbizomány aránya. Joggal ráillett az a kifejezés, hogy Somogy a nagybirtok hazája. A felszabadulás előtt az ország legelmaradottabb vidéke volt ez. Csokonai Vitéz Mihály »Jövendölés az első oskoláról Somogybán« című versében »kies tartománynak« nevezi, és bizakodva megjövendölte: »De tán jő oly idő, melyben nekünk a vidékünk Űj Helikon lesz«. A jó somogyi termőföldek ellenére a falusi és a városi szegénység mindennapos kenyérgondokkal küzdött. A munkanélküliség réme állandóan fenyegette őket, s közülük végső kétségbeesésükben, nagy elkeseredésükben számosán hajóra szálltak. »Kitántorgott Amerikába másfélmillió emberünk« — így fogalmazta meg a nagy proletárköltő, József Attila ezt a szomorú, országos tömegjelenséget. A századfordulón csupán hat-hét év alatt megyénkből mintegy nyolcezren hajóztak át az óceánon. A somogyi kivándorlás méreteire jellemző, hogy Kanadába szakadt hazánkfiai Kaposvár nevű várost alapítottak ott kint. Minden okunk megvan rá, hogy a múltra csak keserűen gondolhassunk. Történelmi tény az is, hogy a somogyi nincstelenek soha nem törődtek bele sorsukba. Szervezkedtek, szembeszálltak elnyomóikkal, harcoltak a feudális, nagybirtokos, tőkés uralom ellen, sajnos kevés sikerrel. Mégis büszkék vagyunk az 1919-es dicsőséges Tanácsköztársaság somogyi emlékeire. Nálunk a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt tizenegy nappal megalakult a megyei direktórium. Büszkék vagyunk arra, hogy a cselédek, agrárproletárok legjobbjai termelőszövetkezeteket alakítottak akkoriban — országosan az elsők között — az úri nagybirtokokon. A régi rendszer nehézségeiből, a reménytelen helyzetből a kiutat o felszabadulás hozta meg, a fejlődést ez tette lehetővé. A történelmi sorsforduló után Somogybán is hozzáfogtunk az új, a jobb, az emberibb élet megalapozásához, megteremtéséhez, amelynek során nagyszerű eredményeket értünk el. Gazdasági építőmunkánkat illetően hadd szóljak először iparunk helyzetéről, fejlődéséről. A múlt rendszerben alig beszélhettünk megyénkben gyáriparról. A cukorgyár volt a legnagyobb üzem, az is idényjellegűén működött. A megyében mindössze 2500—2600 munkást foglalkoztatott a gyáripar. Fejlődését akadályozta az a körülmény, hogy a mindenható urak mindent elkövettek az iparosítás ellen. Hagyták, hogy a csőd szélére kerüljön az 1920-as években működő sörgyár és a vasgyár, szándékukat nem is titkolva nyíltan kijelentették: azért nem akarják az ipar fejlesztését, mert azzal együtt kialakulna az ipari munkásság, s ez kedvező talajt teremtene a forradalmi eszmék számára. A felszabadulás óta már sok mindent tettünk az ipari elmaradottság felszámolására. Üj gyárat kaptunk, a korszerűen felszerelt kaposvári textilműveket, amelyben csaknem annyi ember dolgozik, mint a felszabadulás előtt a megye egész gyáriparában. Az eddigi erőfeszítések eredményeként napjainkban a megye ipara mintegy 25 ezer embert foglalkoztat. D e vajon eredményeink arányban áll- nak-e a lehetőségekkel és a szükségletekkel? Nem! Megyénk iparának viszonylagos elmaradottságát a nagyarányú fejlődés ellenére sem sikerült mindeddig felszámolnunk. Mi az oka ennek? Az, hogy a múltból súlyos! örökség maradt ránk, s az érdekelt országos szervek sem mindig tanúsítottak kellő megértést e gondjaink iránt, nem támogattak megfelelően bennünket az ipar alapjainak megteremtésében, a lehetőségek kihasználásában. Tapasztalható volt ezzel kapcsolatban nálunk is egy ideig bizonyos fokú beletörődés. Megyénk ipari elmaradottsága akkor válik szembetűnővé, ha helyzetünket az országossal vetjük egybe. A Központi Statisztikai Hivatal 1964-ben kiadott Területi Statisztikai Zsebkönyve adatainak tanúsága szerint nálunk 10 ezer lakosra kereken 536 ipari foglalkoztatott jut, országosan pedig 1416. Az egy lakosra jutó teljesített beruházás a megyében 2649 forint, országos átlagban 4358 forint. A gazdasági életnek e két fontos mutatója tekintetében egyaránt a 17. helyen vagyunk az ország 19 megyéje között. Hazánk ipari munkásságának alig több mint egy százaléka él megyénkben. Az egész ipar nagyságrendjét tekintve a Dunántúlon az utolsó, az egész országban pedig utolsó előtti Somogy. Hazánk felszabadulásának huszadik évfordulójára készülünk. Megyénk dolgozóit örömmel tölti el a két évtized eredménye, mégis joggal kérdezik, hogy miért nem jutottunk előbbre. Teljesen érthető ez a felvetés. Szükséges, hogy minél több munkaalkalmat teremtsünk az itt élő emberek számára. Fontosnak tartjuk, hogy ezeket a gondokat valamennyi érdekelt szerv vezetői komolyabban vegyék, mint eddig tették. Bízunk abban, hogy kérésünk és terveink megértésre találnak az Országos Tervhivatalban, a Földművelésügyi, az Élelmezésügyi, a Kohó- és Gépipari Minisztériumban, a Könnyűipari Minisztériumban és másutt. A z iparfejlesztésben elsőrendű szerepe van megyénk egyetlen városának, Kaposvárnak. Jelenleg ugyanis a felszabadult munkaerőt nem tudja foglalkoztatni, emiatt sokan más megyébe, sőt a fővárosba kényszerülnek eljárni munkára. Az élet így veti fel a kérdést: meg kell teremteni Kaposvár gyorsabb ütemű fejlesztésének ipari alapjait. A város fejlődését, benne az ipari bázis bővülését számottevően akadályozza a nagyfokú vízszegénység. Éppen ezért a vízproblémát napi politikai kérdésként kell kezelni. A megyei szervek már több esetben kérték az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Országos Tervhivatal segítségét ebben az ügyben. Kérésünk jogosságát mindannyiszor elismerték, megoldás viszont még ma sincs. Ebbe nem szabad belenyugodni. Az iparfejlesztés egész kérdéscsoportját tekintve az a feladat, hogy gyorsabb ütemben jussunk előre, mert a jelenlegi állapot fenntartása nehezítené, fékezné az egész megye gazdasági, politikai és kulturális fejlődését. Somogy helyét, szerepét az országban, a népgazdaságban mezőgazdasága határozza meg. A terület nagyságát tekintve, Somogy az ország negyedik megyéje. A megye mezőgazda- sági jellegű volt a múltban, az jelenleg is, és az iparfejlesztés mellett továbbra is ez lesz gazdasági életünk legjelentősebb ága. A mezőgazdaság szocialista átszervezése fontos határkő előrehaladásunk szempontjából. A megtett utat felmérve közös gazdaságaink fokozatos erősödéséről adhatunk számot. Szövetkezeteink közös vagyonának értéke 1961-ben egymilliárd-hatszáznegyvenhárom-millió forint volt, s ez a múlt év végéig kétmilliárd- százötvenegy-millióra növekedett. Ezen belül a tiszta vagyon értéke ugyancsak két év alatt 762 millióról egymilliárd-százhatvanhét-millió- ra gyarapodott. A tagság részesedése 1961-ben 386 millió, tavaly pedig 526 millió forint volt. Az árutermelés és értékesítés alakulása is szemléletesen mutatja mezőgazdaságunk fejlődését. Hagyományainknak, adottságainknak megfelelően az állattenyésztés, helyzete érdemel ebből a szempontból különös figyelmet. Az Élelmezésügyi Minisztérium adatai szerint az utóbbi öt évben országosan 14,3, megyénkben pedig 22,8 százalékkal növekedett az állatok és állati termékek felvásárlása. Hízott sertést például 1955-ben, a kötelező begyűjtés idején 68 548 darabot adott Somogy közfogyasztásra. Ezzel szemben az Allatforgalmi Vállalat az idén 130 ezer darab hízott sertést vásárol fel. Ilyen nagymérvű tehát a fejlődés. Mindehhez számításba kell venni még azt is, hogy a háztájiban magánvágásra szintén több mint 130 ezer sertést hizlalnak. N ehézségeinkről szólva meg kell említenem, hogy termelőszövetkezeteinkben 1963-ban az egy szántóegységre jutó beruházott vagyon értéke 3268 forint volt szemben a 3548 forintos országos átlaggal. A mezőgazdaságnak e fontos mutatója szerint az egy kh mezőgazdasági területre jutó beruházásban az ország 19 megyéje között a 18. helyen vagyunk. A fejlődést gátolja, hogy a rendelkezésünkre bocsátott építési beruházási kereteket nem tudjuk évenként felhasználni, s így — elsősorban kapacitáshiány miatt— forintértékben kifejezve a tervezett létesítményeknek több mint egynegyede áthúzódik egyik évről a másikra. Pedig nagyüzemi épületek dolgában, főleg állatférőhelyek tekintetében rosszul áll megyénk. Míg 1963-ban országosan a tanácsi tehénállomány 39,4 százaléka volt a szövetkezeti közös gazdaságokban, addig nálunk 33,1 százalék ez az arány. A közös kocaállomány hányada szintén mintegy 6 százalékkal keve~ sebb az országos átlagnál. Alapvető problémának tartjuk ezeket, s a legnagyobb saját erőfeszítésünk sem elgendö a helyzet megváltoztatására. Okvetlenül szükség van arra, hogy ezen a téren hatékonyabban támogassanak bennünket az országos szervek, főleg a Földművelésügyi Minisztérium és az Építésügyi Minisztérium. Gazdasági nehézségeinkből fakadóan az országos 10 746 forintos átlaggal szemben tavaly 9457 forint jövedelme származott megyénkben egy-egy dolgozó tagnak a közösből. Éppen ezért, a szövetkezeti parasztok közösből eredő jövedelmének fokozása érdekében is legalább az országos szintre keli emelni a beruházott vagyon értékét. M i szabja meg további mezőgazdasági feladatainkat? Alapvetően abból indulunk ki, hogy a történelmileg kialakult hagyományos gazdálkodást kell szocialista módon, nagyüzemi keretek között továbfejleszteni. Ehhez megvan a kincset érő paraszti tapasztalat, s annak hatékonyságát a korszerű szakismeretek elterjesztésével tovább növelhetjük. Megyénkben a szarvasmarha-tenyésztés a mező- gazdaság központi ágazata. A Kaposvölgye, Koppányvölgye és Csurgó környékének állattenyésztői már a múltban is országos elismerésre tettek szert kiváló eredményeikkel. Többi vidékünkön is, az egész megyében megvolt, s nagyrészt ma is megvan az állattenyésztési kedv. Az utóbbi években nem alakult ugyan megfelelően a marhaállomány, de az átmeneti visszaesés ellen- súlyozására, a további fejlődés megalapozására tett intézkedéseink máris hoztak kedvező eredményt. Az üszőnevelésben, a tehénállomány számszerű gyarapításában és minőségi javításában egyaránt kezd biztatóra fordulni a helyzet. Ami a tejtermelést illeti, a múlt évben jelentős előrehaladást értünk el: tehenen- kénti hozam 377 literrel meghaladta az előző évit. Az állatállomány fejlődését akadályozó súlyos gondunk a szinte minden étiben megismétlődő, esetenként fokozódó abraktakar- mányhiány. Tudjuk, a megoldás fő útja a hozamok, emelése. Ennek lehetőségeit mindenütt teljesebben ki kell használni. Szinte érthetetlen például, hogy Tarany határában mindössze 5 mázsát adott az őszi árpa egy holdja, amikor a szomszédos Háromfán 11 mázsás átlagtermést értek el. Ahol alacsony a hozam, ott általában mulasztás játszik közre; nem használják ki kellően a gazdálkodás javításának, a termelés fejlesztésének lehetőségeit, elhanyagolnak jelentéktelennek tűnő, de összhatásukban számottevő termésfokozó részkérdéseket. Van tehát bőségesen tennivaló ezen a téren. A takarmánybázis és az állatállomány összhangjának biztosítása, az árutermelési terv teljesítése az ilyen esetekben parancso- lóan megköveteli, hogy átmenetileg abrakmegsegítést kapjunk. A megye szarvasmarha-állománya számszerű és minőségi fejlesztésének fontos feltétele a termelőszövetkezetek rét- és legelőgazdálkodásának megjavítása. Sajnos, ezen a téren a helyzet korántsem megnyugtató elsősorban azért, mert rétjeink és legelőink jelentős része elhanyagolt, sok helyen a gazdátlanság állapotában van. Számottevő azoknak a községeknek a száma, ahol három-négy évtizedes mulasztásokat kell pótolni a víztelenítés, füvesítés és újratelepítés terén. Kétségtelen igaz, hogy ehhez jelentős összegű központi beruházásra is szükségünk van, de leglényegesebb az, hogy a termelőszövetkezetekben sürgősen számolják fel a nemtörődömséget, amit a legelők szükséges gyomtalanítása körül tapasztalunk. A ranyat érő a somogyi föld. Szorgalmas parasztjaink többet kihoznak belőle, mint korábban. Benne azonban még nagyon sok lehetőség rejlik. Ezek kihasználása érdekében — bizonyosak vagyunk benne — megyénk szövetkezeti gazdái megteszik a magukét. A parasztok saját erőfeszítéseinek azonban párosulnia kell az országos szervek eddiginél hathatósabb anyagi támogatásával. Az élet bizonyítja, hogy a mezőgazdaság megéri a több befektetést. Kenyérben, húsban, tejben, burgonyában ölt testet a paraszti szorgalom, a tudomány, a technika alkalmazása és az anyagi beruházás egyaránt. A nehézségek, a fejlődés számos akadálya ellenére elmondhatjuk, hogy ma minden eddiginél szebb és jobb a somogyi emberek élete. Szépülnek falvaink, művelődik, kulturálódik a parasztság. Az emberek érzik, tudják, hogy minden érettük történik, minden az ő javukat szolgálja. A gazdasági építésben szilárdan alapozunk erre a felismerésre. Ebből táplálkozik az a bizodalmunk is, hogy megyénk dolgozói — csak úgy, mint eddig — a jövőben is valóra váltják tetteikkel a párt, a kormány politikáját, s mindennapos munkájukkal adják tanújelét annak, hogy helyeslik, támogatják e politika célkitűzéseit. T együnk többet Somogyért. Célunk az, hogy mind az iparban, mind a mezőgazdaságban az országos átlag színvonalára jussunk el. Ennek megvannak a feltételei, illetve megteremthetjük őket. Megyénk az eddigieknél nagyobb gazdasági lehetőségeket rejt magában. A felszabadulás előtti szinte évszázados mulasztások pótlása, a jelenleg is meglevő viszonylagos elmaradás felszámolása, megyénknek az ország többi vidékéhez való felzárkózása — megvalósítható célkitűzés. Ennek érdekében elsősorban saját erőnket kell megfeszíteni, a megye fejlesztését társadalmi kérdéssé, közüggyé kell tenni. Valamennyi üzemünkben, járásunkban, községünkben ennek szolgálatába kell állítani minden szellemi erőfeszítést és anyagi eszközt. A falvak szocialista arculatának kialakításában számítunk a városi munkások és különösen a falun élő értelmiségiek további tevékeny közreműködésére. Jelentős szerepük van abban, hogy szövetkezeti községeink mind a termelési színvonal, mind a gazdálkodás eredményessége, mind pedig az általános műveltség tekintetében gyorsabb ütemben fejlődjenek. Segítsenek abban, hogy már most, de különösen a téli hónapokban megyeszerte konkrét program készüljön valamennyi község gazdasági, politikai, kulturális előrehaladására P ártszervezeteinknek fontos feladatuk, hogy kezdeményezően lépjenek fel a nehézségek leküzdésében. A termelés, a jólét növelésében, az emberek tudatának formálásában tegyenek meg minden tőlük telhetőt. Teremtsenek olyan közszellemet, amelyben minden tettrekész ember megérti: a központi ámogatás és a helyi erőfeszítés összekapcsolásával becsületbeli ügyünk községünk, termelőszövetkezetünk, megyénk további előrejutásáért, felvirágoztatásáért dolgozni. * *J (Megjelent a Szabad Föld legutóbbi számában.) HEGYGERINC A Egyik képes hetilapunk »ihlette« a fenti címet. S ahogyan a baj, a kétely sem jár egyedül. íme: Az Ország—Világ szeptember 23-i, a Nők Lapja szeptember 26-i számában képes riportot közöl az első felszabadított magyar faluról. Az Ország—Világ szerint Csanádpalota szabadult fel hazánkban legelőször, 1944. szeptember 24-én. A Nők Lapja Battonyáról állítja, ugyanezt 1944. szeptember 26-i dátummal... Két község, melyik volt az első? A köztudat szerint Batto- nya. Megemlékezett erről a Magyar Rádió és a tv egy- egy adása, és nem véletlen az sem, hogy az Üttörőexpe- díció a jövőbe-mozgalom 1984. évi felhívása is Batto- nyán, a Viharsarok csücskében hangzott el. A csanád- palotai riport viszont cáfolja mindezt. Biztosan kell tudnunk: Melyik községünk szabadult fel legelőször 1944 szeptemberében ? Dr. Horváth Miklós alezredes, a Hadtörténelmi Intézet parancsnoka hiteles választ adott erre a kérdésre: »-4z első felszabadított magyar község Bationya. A Malinovszkij marsall vezette 2. Ukrán Front kötelékeibe tartozó 18. önálló páncélos hadtest (parancsnoka Govo- runyenko vezérőrnagy volt, aki 1960-ban a Népszabadság vendégeként Magyarországon tartózkodott, és segítséget nyújtott a hadtest magyarországi harcainak megírásához, amelyet a Népszabadság 1960. március 27-i számától folytatólagosan közölt is), egy páncélos felderítő szakasza Birjuhov hadnagy parancsnoksága alatt, 1944. szeptember 23- án Battonyánál elsőnek lépett magyar földre, s a községet e napon a páncéloshadtest katonái felszabadították. A Maros völgyében támadó más szovjet alakulatok szeptember 26-án szabadították fel Makót — az első magyar várost — s közbeeső útjuk során Csanádpalotát is, Makó felszabadítását megelőzően.« Csanádpalota felszabadításának időpontja tehát hiteles, csak éppen nem »az első szabad magyar falu« ez a község, ahogy az Ország—Világ riportcíme állítja. Persze azért »van új a nap alatt« — mondhatnánk. A jó csanádpalotai olvasók is ugyancsak elcsodálkoztak az Ország—Világ riportjának egy »képtelen« képén. Ez a kép »Csanádpalota — madártávlatból« felírással egy kis völgyvidéki falucskát ábrázol erdőkoszorúzta hegygerinccel övezve —, valahonnan a Mátrából vagy a Bükkből.. . Noha Csanádpalota az Alföldön, a Maroshoz közel fekszik. Jó kétszáz kilométeres körzetben — a világosi hegyekig — még egy árva dombocska sem található. Trükkfelvétel? Képcsere? Bizonyára az utóbbi. W. E. A lengyel föld kincsei Egész Lengyelországban folynak a geológiai feltáró fúrások. A lengyel geológusok húsz év alatt csaknem hétmilló méternyi kutatófúrást végeztek, és jelentős lelőhelyeket fedeztek föl. A Tar- nobreg (Zeszov vajdaság) közelében talált óriási kénlelőhelyek révén Lengyelország Európában az első helyre került a kénkészletek tekintetében. Az azóta már felépült tarnobregi kombinát évente 400 000 tonna tiszta ként bocsát ki. Lubin körzetében a gazdag rézérckészletek alapján nagy iparvidék alakul ki. Tórow környékén és Konin város méltóit külszíni bányákban fejtik a barnaszenet, amelyből óriási mennyiség van itt. Ebben a körzetben épültek az ország legnagyobb energiaipari kombinátjai. A Kárpátok előhegyeiben kőolajlelőhelyeket találtak.
