Somogyi Néplap, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-29 / 280. szám

Vasárnap, 1964. november 29. 3 SOMOGll NÉPLAP Hárman a törzsgárdából: A kőműves, a segédmunkás és a tervosztályvezető »►A 15 éves fennállását ün­neplő Somogy megyei Épí­tőipari Vállalat igazgatója a törzsgárda 25 tagját ju­talomban részesítette.« Új­sághír. — LAJOS BÁCSIRA MIN­DIG SZÁMÍTHATOK — mondja Rózsavölgyi Lajos kő­művesről Tibold Lajos műve­zető, míg az idősebb évjárat­hoz tartozó munkásra várunk a felvonulási épület irodájá­ban. Nemsokára megérkezik. Szikár ember, lassan eregeti a cigarettafüstöt Arról a tizenöt esztendőről beszél, amelyet a vállalatnál töltött — Mintha tegnap történt volna, úgy emlékszem a válla­lat megalapítására. 1949-ben a Kaposvári Építőipari Szövetke­zetből alakult meg a Kaposvá­ri Magasépítő Nemzeti Válla­lat. A kórház egyik osztályá­nak átalakításán dolgoztunk az első esztendőben. Később na­gyobb munkák következtek. Csaknem három évig dolgoz­tam a fonoda építésén. Hogy melyik munka tetszett jobban? A tanulók oktatása. Mintegy négyszáz szakmunkás került ki a kezem adói. Szép szakma ez, kérem. Semmiér el nem cse­rélném. Fölmegy a létrán a negye­dik emeletre a' megszokott, biztos mozdulatokkal. * * * DEZSŐ JÓZSEF SEGÉD­MUNKÁS a termálfürdő épít­kezésén dolgozik. A tizenöt év alatt ott volt a megye legje­lentősebb munkáin. A hűtő­házban, a siófoki kenyérgyár­ban, az SZMT-székházban, a Damjanich utcai lakásoknál, a megyei könyvtárban — min­denütt megfordult talicskájá­val. E másfél évtizedben több száz segédmunkás váltotta egy­mást a vállalatnál, de ő ott maradt a Tóth István vezette brigádban. Négy évtizedet töl­tött a szakmában. Kérdem tő­le, hogy melyik építkezés volt a legnehezebb. — Alapot ásni mindenütt nehéz. Verejtéket kívánó mun­ka. Ám nagyszerű érzés látni az új lakást, kórházat vagy is­kolát, melynek habarcsába az én verítékem is belecsöppent. Ez kárpótol a fáradtságért. » » * A TERVOSZTÄLYVEZETÖ 26 éves volt, amikor 15 évvel ezelőtt a vállalathoz került Akkor még lovas kocsik szál­lították a munkahelyekre az építőanyagot. Ma harminc te­hergépkocsi hordja a homokot, a téglát, a cementet és az elő­regyártott elemeket. Akkor még a betonkeverő gép is rit­kaságszámba ment. Ma a ti­zenegy toronydaru, a negyven­hat szállítószalag és a harminc habarcskeverő gép is kevés. 1950-ben az egy munkásra ju­tó termelési érték még csak 48 900 forint volt, az idén már 145 000 forint, s jövőre még több lesz. Az utóbbi három esztendőben évente több mint ezer lakás készült a megyé­ben. Az első évben 15 000 000, a múlt évben 189 000 000 fo­rint értékű munkát végzett a vállalat S közben a fiatalember ne­ve elé odakerült a sok tanulás árán megszerzett doktor cím is. Dr. Vajda János, a Somogy megyei Építőipari Vállalat tervosztályvezetője már a jövő évi terveken dolgozik. 1965-ben 250 000 000 forintnyi munkát kell elvégeznie a megye leg­nagyobb építőipari vállalatá­nak. f. c Visszhang Vizsgaidőszak volt a november az fmsz-eknél (Tudósítónktól.) Novemberben több tanfo­lyam fejeződött be megyénk fmsz-einél. Harmincöt büféve­zető, csapos és cukrászdái el­adó Kadarkúton állt a vizsga- bizottság elé. A tízhónapos ta­nulás után mind a harminc­ötén megszerezték a szakmun­kás-bizonyítványt. A vizsgán Villányi Gyuláné szerepelt a legjobban: kitűnőre végzett. A tanfolyam eredményének átla­ga 3,7 volt. Novemberben adtak számot tudásukról a vegyes szakos ke­reskedelmi szakmunkásképző tanfolyam hallgatói is. Ök is tíz hónapig tanultak, és ötven­négyen vizsgáztak Nagyberki­ben. A tanfolyam minden részvevője megfelelt a követel­ményeknek. A múlt hónap vizsgaidőszakát a középfokú tervezési tanfo­lyam hallgatóinak vizsgái zár­ták. Ez a tanfolyam másfél évig tartott, és november 27-én fejeződött be. Harmincötén vizsgáztak, és szerezték meg a középfokú képesítést, köztük több fmsz-i elnök, pénzügyi előadó, osztályvezető és sta­tisztikus. A MÉSZÖV oktatási csoport­ja újabb tanfolyamokat indít decemberben. Ezeken vendég- látóipari eladó és kiskereske­delmi szakmunkás képzettsé­get szerezhetnek a hallgatók. A Bárdibükki Állami Gazdaság központi gépjavító műhelyéhez FÖLVESZ négy mezőgazdasági gépszerelőt (Diesel-szerelőt), egy adagolóst, két autóvillamossági szerelőt, egy hálózati villanyszerelőt. Jelentkezés i gazdaság központjánál vagy gépműhelyénél (3769) A Kaposvári Ruhaüzem­ről nemrég riportot készített a Magyar Televízió. A gyár fejlődéséről szóló beszámo­lót sokan megnézték a me­gyében, az országban. A közvetítés után többen fel­hívták az üzem vezetőjét te­lefonon s gratuláltak. Több néző elismerő levelet kül­dött a gyárnak. A riport ked­vező visszhangra találta A telefonbeszélgetésekből, a levelekből az csendült ki, hogy az embereket nem a riport színvonala, a szer­kesztői vagy operatőri mun­ka ragadta meg (nem is volt átlagon felüli), hanem a mű­sor mondanivalója. Sok tv- nézőnek tetszett az, hogy az üzem vezetői kihasználták a kínálkozó lehetőségeket a gyár fejlesztésére, s nem csupán felülről várták a tá­mogatást. Tetszett a munká­sok áldozata, amelyet az üzem jövőjéért hoztak. Egy budapesti nyugdíjas még ta­nácsokat is adott. A kedvező visszhang azt bi­zonyítja, hogy sok emberben él a nthaüzemiékéhez hason­ló szándék, készség. Sz. N. Fulmerék a idén példát mu ősz végi este a tágas konyhában a nágocsi Fulmerék- nál. Együtt a család. »Fuli«, azaz Fulmer Anna, a negyedi­kes gimnazista nem sokkal előbb érkezett autóbusszal Tab- ról. A család legfiatalabbja, Boriska — elsős gimnazista — korábban jött haza ezen a napon. Tehát együtt ülnek mind­azok, akikkel tavaly beszélgettem, s néhány nap múlva ép­pen egy éve lesz, hogy megjelent a Fulmer családról szóló riportom. Akkor ismertem meg a két fogatost, a két nö­vénytermesztőt meg a sertésgondozót. A tsz-ben dolgoztak és dolgoznak ma is. Tavaly összesen 1800 munkaegységet szereztek. A lányokkal most találkoztam először, egy évvel ezelőtt csak hallottam róluk — csupa dicséretet. Együtt ülünk a konyhában, beszélgetünk erről-arról, mint a jó ismerősök, akik egy év elmúltával ismét találkoz­nak. Panni jövőre érettségizik, s ha jól sikerül, szülei telje­sítik ígéretüket: megkapja az értékes ajándékot... — Az idén nem lesz annyi egységünk, mint amennyi tavaly volt — mondják a szülők. — Hiába, amíg esett az eső, nem dolgozhattunk a mezőn, így az asszonyok meg a fogatosok gyakran tétlenségre kényszerültek. De azért igye­keztünk egész éven át, mert már megszoktuk... Az idén is példát mutattak a termelőszövetkezetben, ha nem lesz is annyi egységük, mint tavaly volt. Hiszen ez nem az ő hibájuk. Nem csökkent munkakedvük, nem dolgoztak kisebb lelkesedéssel ebben az évben sem. »-így áll helyt év­ről évre Nágocson a Fulmer család ... Nincs ebben semmi rendkívüli. Csupán szorgalom és akarat kell hozzá. Es Ful- merékban mindkettő megvan.« Ez olvasható a tavalyi újság­cikk végén. És most szó szerint ugyanezt mondhatom el ró­luk. Szeretik a munkát. És a lányok? Panni táborban töltötte a nyarat, húga se­gített helyette itthon. Tervezget: hogyan is lesz majd az érettségi után? — Gyógyszerész szeretnék lenni vagy orvos. De inkább gyógyszerész, mert az oltást akkor sem kedvelem, ha más kapja — mondja nevetve. Jó tanuló, mint amilyen példamutató tagjai szövetkeze­tüknek szülei. Helytáll a tanulásban, a szorgalmat ő is örö­költe, így valóban el lehet mondani', hogy Fulmeréknál »►nem esett messze az alma a fájától«. H. F. MENTESEK»SSfÄ,"1 csapágyak. Az ország egyetlen speciális szö­vetkezete rövid határidőre vállal mindenfajta gördülőcsapágy-javí­tást. Vegye igénybe javítószolálatunkat, mert az önköltségcsökkentést jelent! Csapágyjavító részleg, Budapest, VI., Szinyei Merse u. 26. Telefon 315-724. (4224) Somogy ipartelepítés! gondjai Irta: Németh Ferenc, a Somogy megyei Pártbizottság első titkára • * Cok szó esik manapság a vidék iparosításának fon­tosságáról. Nálunk is mind gyakrabban kerül ez szóba, hi- zen mi, somogyiak is érdekel­tek vagyunk a megoldásban, s azért is mert szerintünk na­gyon lassan halad ez a mun­ka. Nem közömbös számunk­ra, hogyan, milyen ütemben iparosodik megyénk. Hivata­los statisztikai adatok bizo­nyítják, hogy 1950 óta har­mincezer ember vándorolt el Somogyból, és ez a folyamat napjainkban is tart. A tapasz­talatok azit bizonyítják, hogy az elvándorlásnak megyénk iparának fejletlensége az oka. Ezek után azt hiszem érthe­tő, hogy nagy örömmel fogad­tuk pártunk Központi Bizott­ságának 1960. június 29-én ho­zott határozatát az elmaradt vidékek iparfejlesztéséről. Ez a határozat hangsúlyozza: >» _ A magyar dolgozók a kapita­lista társadalmi rendszertől nemcsak fejletlen, hanem te­rületileg ésszerűtlenül elhe­lyezett ipart kaptak örökségül. Az ipar területi elhelyezkedésé­nek megváltoztatása, a vidéki területek iparosítása feltétle­nül szükséges.« Megyénkben sajnos a felszabadulás előtt alig volt számottevő gyáripar. A felszabadulás után szerény méretekben mi is hozzákezd­hettünk a szocialista gyáripar alapjainak megteremtéséhez. A központi és a helyi erőfe­szítések eredményeként az ipar alapjainak megteremtésé­vel egyidejűleg létrejött az ipari munkásosztály somogyi bázisa is. Ma már ez a bázis számottevő politikai erőt kép­visel, segíti a párt politikájá­nak megvalósítását. Mindez jelentős eredmény­nek mondható, de meggyőző­désünk, hogy messze elmara­dunk megyénk iparfejlesztésé­nek lehetőségeitől. Megítélé­sünk szerint a somogyi ipar nagyságrendjét és felszerelt­ségét tekintve is alacsony szín­vonalú. Az ország keresőképes lakosságának 41,1 százaléka dolgozik az iparban, nálunk viszont csak a keresőképes la­kosság 11,5 százaléka. Ennek pedig nem az az oka, hogy a somogyiak húzódoznak az ipa­ri munkától; ez év első felé­ben például nyolc—tíz száza­lékkal többen jelentkeztek ipari munkára, mint tavaly az első hat hónapban. Sok ezer nő kéri és várja az állandó munkaalkalmat. S nemcsak nőkről van szó; amíg másutt munkaerőhiány van, addig megyénk sok vidékén, köztük egyetlen városunkban, Ka­posváron jelentős a munka­erő-felesleg. Tbvább súlyosbítja gond- jainkat, hogy beruházási programunk sem kecsegtet nagy fejlődéssel. A Központi Statisztikai Hivatal adatai sze­rint az egy lakosra jutó meg­valósított beruházás Somogy­bán mindössze 2649 forint, az országos átlag pedig 4358 fo­rint. A már meglevő iparunk összetételét vizsgálva azt ta­pasztalhatjuk, hogy nálunk az élelmiszer- és a könnyűipar áll az első helyen. Az átlagke­resetek ezért alacsonyabbak is, mint más iparosítdttabb me­gyékben. Somogybán 1419 fo­rint s országosan pedig csak­nem 1700 forint átlagkeresete van egy ipari dolgozónak. Jól tudjuk, hogy helytelen lenne mindebből túlzó következteté­seket levonni, nem tagadható azonban, hogy nálunk alacso­nyabbak az átlagfizetések, s alacsonyabb az itt élő munká­sok és munkásnők életszínvo­nala is. Természetesen minket is jóleső érzéssel töltenek el a szocialista iparosításban a fel- szabadulás óta elért eredmé­nyek. Amíg azonban őrölünk az országos nagyszerű eredmé­nyeknek, egy kicsit elkeserít bennünket, hogy megyénk el­marad ezektől, nem érjük el * Megjelent a Népszabadság 1964. november 28-i számában. még az országos átlagot sem. Véleményünk szerint ez az ál­lapot sokáig nem tartható. Meggyőződésünk, hogy min­den szükségest meg kell ten­ni Somogy ipari elmaradott­ságának felszámolására. Mi most nem a múlton akarunk rágódni, nem régebbi hibákat, mulasztásokat keresünk iga­zolásul. Azt kutatjuk: hogyan gyorsíthatnánk meg a nép­gazdaság érdekeinek megfele­lően az ipar somogyi bázisá­nak építését. Mégpedig első­sorban a mezőgazdaságra épü­lő könnyűipar és élelmiszer- ipar fejlesztését. A munkára jelentkező asszonyok és lá­nyok számára lehetőleg lakó­helyükhöz közel, a járási székhelyeken akarunk állandó munkaalkalmat teremteni. Az ilyen elképzelések meg­valósítását gátolják, hogy a vidék iparfejlesztéséről ho­zott párt- és kormányhatáro­zatok végrehajtása nálunk sajnos nem halad elég követ­kezetesen. Eddig két budapes­ti vállalat: a TRANSZVILL és a Világítástechnikai Válla­lat telepé kezdte meg műkö­dését Kaposváron. Nagyon örültünk e két telepnek. Jól működő helyi ipari vállalato­kat bocsátottunk rendelkezé­sükre. A TRANSZVILL ka­posvári telepe már öt eszten­deje üzemel, és a dolgozók száma meghaladja a hétszá­zat. Az öt év alatt kétszázket­tővel gyarapodott itt a, dolgo­zók száma. Tehát nem lehet azt mondani, hogy itt nem történt változás. Szerintünk azonban ez a fejlődés indoko­latlanul kicsi. Erre a telepre eddig kilencmillió forintot ru­háztak be, jóval kevesebbet a tervezettnél és az ígértnél. Az is igaz, hogy ez a telep kapott gépeket is, de többnyire régi gépeket adtak Kaposvárra. Az ilyen következetlenségek elle­nére ezen a TRANSZVILL- telepen már a gyár üzemsze­rűen termel. Az emberek éle­tét azonban rengeteg baj és gond nehezíti meg, egyáltalán nem látják biztosítottnak jö­vőjüket Közönyt és meg nem értést tapasztalnak a törzs­gyár vezetői részéről. Az idő­ről időre megígért fejlesztési tervek megvalósítása például rendre elmaradt. A Népsza­badság 1962. november 15-i számában Somogy iparosít cí­mű cikkben azt olvashattuk, hogy a TRANSZVILL kapos­vári telepe a' vidékre telepí­tet üzemek között a legjelen­tősebbek közé tartozik. A cikk írója így folytatja: »Az ipar­igazgatóság jelentős, nagy ösz- szegű beruházásokba kezdett, és azóta is gondot visel az üzemre.« Az újságírót nyilván így tájékoztatták, de a szó és a tett között nincs meg a kel­lő összhang. Sok különböző ígéret hangzott már el a Kohó- és Gépipari Minisztérium és a törzsgyár vezetői részéről, de ezekből csak kevés valósult meg. Elmaradt például az ígért százmillió forintos beruházás, s hol vagyunk ma még a ter­vezett és megígért háromezres létszámtól? Sőt nem fejlődés­ről, hanem sajnos visszafejlő­désről kell számot adnunk. A törzsgyár 1964. október 31-én elrendelte, hogy jövőre száz­zal csökkenteni kell a kapos­vári telep dolgozóinak számát. Ezt megelőzően tizenkettővel csökkentették a műszaki dol­gozók létszámát. Mi nem így képzeltük el a vidéki ipar fejlesztését, Somogy ipari bá­zisának fejlődését. Nem ér­tünk egyet az ilyen meggon­dolatlan intézkedésekkel. Nem létszámcsökkentésre kellene utasításokat adni, hiszen mind több munkás kopogtat a munkaközvetítő hivatalok aj­taján. S nem növelik az ilyen intézkedések a már dolgozó emberek biztonságérzetét sem. tX ily télén a daruvezérlő- berendezések gyártása i körüli huzavona is. Több mint két évig Kaposváron is gyár­tottak ilyen berendezéseket. Nagy izgalommal és gonddal készültek fel erre az igényes munkára. Megszervezték a szükséges műszaki és szak­munkásgárdát, kétévi megfe­szített, jó munkával bebizonyí­tották képességüket és ráter­mettségüket. Ezek után vitték vissza a daruvezérlő berende­zések gyártását Budapestre. A nagy gonddal megszervezett és betanított szakmunkásgár­da szétszéledt. Mindez azt bi­zonyítja, hogy a TRANSZVILL törzsgyára nem viseli úgy a a szívén a Központi Bizottság­nak a vidék iparfejlesztéséről hozott határozatát, mint ahogy az elvárható. Ügy gondolom, hogy erre a törzsgyárra illik a Központi Bizottság 1960. jú­nius 29-i határozatának meg­állapítása: *... Gyakran a ké­nyelmesebb megoldásokat előnyben részesítik, az iparte­lepítéssel kapcsolatos nehézsé­geket felnagyítják. Nagy az el­lenállás azoknál a budapesti üzemeknél, üzemrészeknél, amelyek valamilyen ok miatt vidékre kerülnek.« A vezérigazgatóságnak végre gondoskodnia kellene arról, hogy minél előbb szűnjön meg ez a tarthatatlan állapot. A Világítástechnikai Válla­lat kaposvári telepe 1961-ben kezdte meg a működését. Ez a telep, ha nem is az ígért és várt ütemben, de mégis sokkal jobbam fejlődik, mint a TRANSZVILL telepe. Az idén kétszázzal nőtt a dolgozók lét­száma. Meggyőződésünk, hogy mindez nem valamilyen rend­kívül jó, előnyös lehetőségek­nek köszönhető. A Világítás- technikai Vállalat budapesti igazgatósága megérti, és min­den erejével igyekszik segíteni a vidék iparosításáról hozott központi bizottsági határozat végrehajtását. Ezért ezúton is köszönetét mondunk. A be­ruházás ütemét azonban meg kell gyorsítani. Az eredeti ter­vek szerint már az egész vál­lalatnak le kellett volna köl­tözni a második ötéves terv­ben, s így több mint ezer em­bert foglalkoztató üzemmel gazdagodott volna Somogy. Bí­zunk a Kohó- és Gépipari Mi­nisztériumban és a törzsgyár vezetőiben: ha késve is, de ele­get tesznek vállalt kötelezett­ségüknek. G yakran kaptuk válasz­ként, ha ipart kértünk megyénknek: Somogy mező­gazdasági megye. Furcsa képet kapunk azonban, ha azt vizs­gáljuk: az itt termelt mező- gazdasági termények feldolgo­zása hogyan történik. A somo­gyi tsz-ek és állami gazdasá­gok által eladott 196 962 mázsa hízott sértésiből 29 010 mázsát, csupán az összes mennyiség mintegy 15 százalékát dolgoz­ták fel nálunk készárunak, a többit elszállították. Tavaly a tsz-ek és állami gazdaságok 212 952 mázsa marhát hizlal­tak, ebből a megyében dolgoz­tak fel 40 730 mázsát, mind­össze 19,1 százalékot. Miért ne lehetne saját termékeinkből többet feldolgozni a megyé­ben?! A z élet már eddig is be- * igazolta, hogy helyes a Központi Bizottságnak a vidé­ki ipartelepítésről hozott ha­tározata. Végrehajtása elő­mozdítja a vidék politi­kai, gazdasági, kulturális és társadalmi fejlődését. Segíti a főváros túlzsú­foltságának megszüntetését is. Tudjuk, hogy sokaknak nem könnyű megválniuk Budapest­től. és ezt meg is értjük. Meg­győződésünk azonban, hogy sem szubjektív okok, sem ki- sebb-nagyobb objektív nehéz­ségek nem juttathatnak zsák­utcába egy bebizonyítottan helyes, a szocialista építést nagymértékben előmozdító párthatározatot. Kibúvásokkal, halasztgatással nem szabad és nem is lehet megakadályozni egy-egy megye szocialista fej­lődését.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom