Somogyi Néplap, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-25 / 276. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda, 1964. november 25. A Nnigt’oni diákok tiltakoznak a kéfiiwMzerbesoroxás ellen Taylor tábornok fenyegetőzik A kongói kői* A Külügyminisztérium saj­tóosztályának meghívására an­gol újságírók négytagú cso­portja érkezett Magyarország­ra. A csoport tagjai: Harold Walton, az Evening News külpolitikai szerkesztője, Douglas Long, a Sun szer­kesztőbizottságának tagja, Bryan Shepherd, a Scotsmann rovatvezetője és Douglas Ho­well, a Sunday Mirror fő­munkatársa. A tíznapos láto­gatás alatt az angol vendégek ismerkednek hazánk életével, a főváros és a vidék jelleg­zetes vonásaival. Több mint négyezer kikötői munkás sztrájkolt kedden Sydneyben, ennek következté­ben 44 hajó vesztegel a kikö­tőben. Latin-Amerika atomfegyver­mentes övezetté nyilvánításá­val foglalkozó értekezlet nyílt meg hétfőn Mexikóban 14 la­tin-amerikai ország képviselői­nek részvételével. Az angol bankkamatláb tegnap bejelentett emelése — amint várható volt — tovább gyűrűző hullámokat ver. Az amerikai szövetségi tartalékok hivatalának szóvivője — alig néhány órával a Londonban elhangzott bejelentés után — közölte, hogy kedden kezdődő érvénnyel 3,5 százalékról négy százalékra emelik a bankka­matlábat a hivatal irányítása alatt működő bankhálózat tag­jai. Ottawában hasonló beje­lentés hangzott el: a Kanadai Állami Bank hétfőn este kö­zölte, azonnali hatállyal négy százalékról 4,5 százalékra emeli a bankkölcsönök kamat­ját. Párizs külvárosában, az As­niéres-i szülészeti klinikán ötös ikreket szült égy 20 éves fiatalasszony. Monigue és Raymond Sambor hat éve há­zasok, eddig egy négy és egy ötéves kisfiúk volt. A férfi postás, az asszony árvalány lévén, háztartási alkalmazott­ként dolgozott, mielőtt férjhez ment. Az ötösikrek a terhesség hetedik hónapjában születtek. Az első és az ötödik gyermek világrajötte között másfél óra telt el. Egész Franciaország aggódó figyelemmel kíséri Eu­rópa első ötösikreinek sorsát. Az orvosoknak tíz nap szük­séges, hogy a három kisfiú és a két kislány sorsáról végle­gesen nyilatkozhassanak. Az anya állapota ezzel szemben teljesen megnyugtató. A roueni bíróság döntése alapján újból letartóztatták a dominikai diktátor fiát. Elő­ször ez év júliusában vették őrizetbe, de két hét múlva tízmillió új frankos óvadék el­lenében szabadlábra helyez­ték. A francia kormány most úgy határozott, hogy helyt ad a genfi bíróság kiadatási ké­relmének, és 48 órán belül át­adja Radhames Trujillót a svájci hatóságoknak. A Tru­jillo család a diktátor meggyil­kolása után 30 hatalmas ládá­ban mesés értéket hurcolt el a Dominikai Köztársaságból, köztük a nemzeti bank arany- készletét is. Az ellopott érté­keket 180 millió dollárra becsü­lik. Trujillóék a vagyon egy részét svájci bankokban he­lyezték el. A diktátor özvegye, valamint Rafael nevű elsőszü­lött fia, egyik lánya és ennek férje Spanyolországban tele­pedtek le. Radhamés Trujillo Franciaországban rendezke­dett be, Párizsban palotát, Eure megyében birtokot vásá­rolt, és feleségül vette Daniele Gaubert francia filmszínész­nőt. Saigon utcáit hétfőn este többezer rendőr és katona lepte el. Tran Van Huong kor­mánya ezzel az intézkedéssel kívánja megakadályozni a va­sárnapi kormányellenes tün­tetések újrafellángolását. Többszáz saigoni diák azon­ban az utcai tüntetés helyett más módját választotta a til­takozásnak Tran Van Huong miniszterelnök hétfőn elhang­zott fenyegetése ellen, amely szerint további tüntetések ese­tén a kormány megszünteti a főiskolai hallgatók mentessé­gét a katonai szolgálat alól. A diákok egy ötemeletes is­kolaépületet szálltak meg, ép­pen szemben a saigoni ameri­kai postaközponttal. Amikor egy nagylétszámú rendőrosz­tag megkísérelte a behatolást az iskola épületébe, a diákok kőzáporral, az emeletekről le­dobott asztalokkal, székekkel űzték el a rendőröket. «•Saigonban jól hallani az ágyúk dörejét. A legközelebbi hadszíntér harminc kilométer­re van a várostól, a partizánok ellen tizennégy »válogatott« zászlóaljat vetettek be. Az el­lentámadás nem járt sikerrel, a kormánycsapatok visszavo­nultak.« Ilyen hírekkel jelentkeznek egyre gyakrabban a világsajtó saigoni tudósítói, akik szem­tanúi a vietnami nép igazsá­gos és eredményes felszabadító harcának. Az újságírók és mindazok, akiket nem vakíta­nak el az imperializmus ármá­nyai és józanul szemlélik az eseményéket, nem hisznek ab­ban, hogy Vietnamban most fegyveres erővel bárki elérhe­ti azt, amit a francia beavat­kozók több mint tíz évvel ez­előtt a bőkezű amerikai segély ellenére sem tudtak elérni. »Ma már semmi kétség — írta az UPI amerikai hírügy­nökség tudósítója —, hogy a dél-vietnami háborút nem le­het megnyerni. Csak arról le­het vitatkozni, hogy az Egye­sült Államok és Saigon milyen hamar veszti el a háborút, vagy nincs-e mégis valami hal­vány remény a »mundér be­csületének megmentésére«. A dél-vietnami hazafiak vá­lasza: nincs. A Nemzeti Fel- szabadítási Front ellenőrzi az ország háromnegyed részét, amelyen a lakosságnak csak­nem a fele él. A felszabadított területeken új élet sarjad, de­mokratikus reformok valósul­nak meg. Ötszázezer hektár földet felosztottak, csaknem félmillió gyerek előtt megnyi­tották az iskolákat, visszaszo­rítják a pusztító népbetegsége­ket. Dél-Vietnam lakossága nem békéi meg azzal a sors­sal. amelyet az amerikai impe­rialisták szánnak neki. Éppen ezért minden nap győze’emre viszi azt a zászlót, amely kife­jezi harci céljait: felszabadíta­ni Dél-Vietnamot az amerikai imperialisták és lakájaik ural­ma alól. megalakítani a lakos­ság minden rétegét képviselő koalíciós kormányt, következe­tes békepolitikát folytatni. megteremteni az egys íges, de. mokratikus Vietnamot. Vannak a fegyvereknél is erősebb tényezők: egy nép ösz- szefogása békéjének és függet­lenségének kiharcolásáért, a Wayne Morse szenátor kije­lentette, amennyiben Taylor azt ajánlja, hogy az Egyesült Államok terjessze ki dél-viet­nami háborúját Vietnam észa­ki részére és Laoszra is, »úti­laput kell kötni a talpára«. Hozzáfűzte, ugyanígy meg kell szabadulni az amerikai külügyminisztériumban és a Pentagonban mindazoktól, akiknek bármiféle szerepük lehet az ilyen — mint mon­dotta — »nemzetközi törvény­telenség« tervének felvetésé­ben. Amerikai lapjelentések sze­rint Washingtonban komolyan szóba került a Vietnami De­mokratikus Köztársaság fegy­veres megtámadásának terve. A New York World Telegram and Sun washingtoni tudósí­tója megállapítja, hogy a Pen­tagon és a külügyminisztérium sok katonai és polgári tisztvi­haladó emberiség szolidaritása az amerikai imperializmus el­len küzdő néppel. Ezt a vilá­got átfogó szolidaritást fejezi ki az a nemzetközi konferen­cia, amely november 25-én kezdődik Hanoiban, közel fél- száz ország, s köztük hazánk képviselőinek részvételével. A konferencia minden bizonnyal megerősíti majd, hegy a viet­nami nép forradalmi harca szerves része annak a kézös küzdelemnek, amelyet a v Iá 1 népei a békéért, a nemzeti függetlenségért, a demokrá­ciáért és a társadalmi haladá­sért vívnak. Ez pedig magya­rázatot ad arra, miért segítik a szocialista országok, az ázsiai, afrikai és latin-rmerik-i né­pek, a békeszerető és hala ’ó erők forró rekonszerivükkel és tevékeny szolidsritásukkal a vietnami hazafiakat Dél-Viet­nam felszabadításában és Észak-Vietnam védelmében. Erre a nagyfontosságú segít­ségre és bátorításra most kü­lönösen szükség van, mert az Egyesült Államok csőd e ju­tott politikájából katonai té­ren a Szennyes háború, a ke­gyetlenkedések fokozásával, politikai téren a rend­szer demokratizálódásának látszatkeltésével próbál kikecmeregni. Az előbbit felperzselt falvak és k gyet le­nül megkínzott emberek tanú­sítják, az utóbbit pedig az«k a kosztümöséről színjátékok, amelyeknek főszereplői a dél­vietnami miniszterelnökök. A cégtábla-csere azonban nem változtat a lényegen. Továbbra is azok maradnak hatalmon, akik a meri Icai irányítással vé­res háborút folytatnak a haza­fiak ellen. Kalandorrolitiká- juk semmit sem változott —. ebből követkéz’k, hogy az Egyesült Államikra és csatló­saira további válságok és ku­darcok várnak Dél-Vietnam- ban. Ezt az amerikai politikusok is felismerték és a köze'múlt- ban többször is ag^essziós cse­lekményekkel igyek"zfek el­kendőzni politikájuk végzetes következményeit, és ürügyet találni a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság elleni agresz- szió kibontakoztatására. A Vietnami Demokratikus Köz­társaság azonban nincs egye­dül, mellette áll és védelmezi a szocialista országok egyesített politikai és katonai ereje. selője szót emelt az »északi kaland« mellett. Mint a TASZSZ washingto­ni tudósítói jelentik, az ame­rikai sajtó mind gyakrabban ír arról, hogy a közeljövőben, de mindenesetre még kará­csony előtt, Johnson elnök »nagy jelentőségű döntéseket« hoz az Egyesült Államoknak dél-vietnami politikájáról. No­vember 26-án Washingtonba érkezik Taylor tábornok, az Egyesült Államok dél-vietna­mi nagykövete. Arra számíta­nak, hogy javaslatokat terjeszt az elnök elé a Dél-Vietnamban követendő amerikai politiká­ról. Ezeknek a javaslatoknak a jellegéről ítéletet alkothatunk annak az interjúnak az alap­ján, amelyet a tábornok és legközelebbi munkatársai a Life-nak adtak. A folyóiratnak adott interjújában Taylor ki­jelentette: nincs kizárva an­nak lehetősége, hogy bombáz­ni fogják Észak-Vietnam főbb pontjait. A tábornok azt bizonygatta, hogy Észak-Viet­nam területéről katonákat és fegyvereket szállítanak délre. Taylor Laosz esetleges bombá­zására is tett utalást. A külügyminisztérium hiva­talos személyiségei hétfőn ki­jelentették, hogy megjelenése előtt elolvasták a Life-nak adott nyilatkozat teljes szöve­gét, és semmi kivetni valót nem találtak benne. Az ame­rikai sajtóban ugyancsak hét­főn olyan közlemény látott napvilágot, mely szerint Tay­lor tábornok ragaszkodni fog az előterjesztendő javaslatok­hoz, és ha a kormány elveti azokat, lemond nagyköveti tisztségéről. (MTI) Dobrinyin—Rusk találkozó Mint a TASZSZ jelenti, Anatoli) Dobrinyin washing­toni szovjet nagykövet hétfőn felkereste Dean Rusk amerikai külügyminisztert és megbeszé­lést folytatott vele a közelgő ENSZ-közgyűlésről, valamint a kongói helyzetről. A kör bezárult Kongóban — és nemcsak Stanleyville körül. Amikor a tizenkét C— 130 mintájú amerikai repülő­gépről a felkelők utolsó bás­tyája fölött egymás után ug­rott ki a nyolcszáz belga ej­tőernyős, hogy azután Csőm­be zsoldosseregével együtt meginduljon a város ostro­mára, a nyugati imperialista beavatkozás önmagát ismé­telte meg: módszereiben és céljaiban is. A kongói tragé­dia úgy kezdődött, hogy egy Moise Csőmbe nevű akarnok belga segédlettel — és belga rendezői utasításra — el­szakított egy tartományt. A kongói tragédia mostani — de a népi ellenállás szívóssá­gának ismeretében mégsem az utolsó — felvonása úgy végződik, hogy egy Moise Csőmbe nevű akarnok szer­dán Stanleyville-be utazik — belga segédlettel: a belga ej­tőernyősök és zsoldosok se­gédletével, és nyilvánvalóan belga rendezői utasításra is. Ami aközben történt, amíg a kongói legújabbkori törté­nelem ez'- a sajátos körpályát leírta — köztudott. Ideértve azt is, hogyan legott kezet egymással az amerikai és a belga tőke a kongói konc megmentésére, hogyan emel­Schröder nyugatnémet kül­ügyminiszter hétfőn megkezd­te tárgyalásait az amerikai ve­zetőkkel. Elsőnek Herterrel, Johnson elnök kereskedelmi megbízottjával és Rusk ame­rikai külügyminiszterrel ta­nácskozott. Schröder a kereskedelmi jellegű megbeszéléseket köve­tően derűlátóan nyilatkozott a Kennedy-rorduló Genfben fo­lyó tárgyalásainak kilátásairól. Rusk és Schröder csaknem négy órát töltött együtt, első­sorban a kelet—nyugati kap­csolatok alakulását vitatták meg. A nyugatnémet külügy­miniszter szóvivője szerint a korábbi gyakorlathoz hason­lóan Schröder most is előho­szállítógépek és a belga ejtő­ernyősök — miként a NATO és más nyugati katonai cso­portosulások kontingense, annyiszor a világ többi ré­szén is — azzal a jelszóval jelentek meg a kongói égbol­ton, hogy emberéleteket akar­nak megmenteni. Ám maga az amerikai sajtó szellőztette a múlt hét végén, hogy a C— 130-asok titkos légihídját már a hónap elején »ácsolni« kezdték — azzal a nyilvánva­ló céllal, hogy Csőmbe had­seregének előnyomulását megkönnyítsék. Természete­sen ezt sem Washington, sem Brüsszel nem mondhatja ki nyíltan: számolniuk kell az afrikai országok közvélemé­nyével is. De ugyan ki fogja elhinni a belga külügymi­niszternek, hogy a belga in­tervenció »nem katonai jel­legű«, hogy annak »nem célja Stanleyville elfoglalá­sa«, amikor a kongói füg­getlenség kikiáltása óta ép­pen »Stanleyville elfoglalá­sa«, a népi ellenálás letörése a cél — s amikor a belga ejtőernyősök pontos időzítés­sel éppen a döntő órákban érkeztek oda? A kör bezárult Kongóban — mondtuk. Csombét az ame­rikai—belga összefogás »hoz­zakodott a német újraegyesí­tés nyugatnémet elképzelések szerint való megvalósításának gondolatával; A hétfői megbeszéléseken még nem került sor a multi­laterális atomhaderő kérdésé­nek megvitatására. Az MLF sokat vitatott prob­lémája a keddi tárgyalások napirendjén szerepelt volna, ezekre azonban a nyugatné­met külügyminiszter hirtelen megbetegedése miatt nem ke­rült sor. Schröder hétfőn este belázasodott, valószínűleg az amerikai utazását megelőző himlőoltás következménye­ként és így — orvosa utasítá­sára — egyelőre minden prog­ramját lemondta. Lepje meg (3398) CSALÁDJÁT KARÁCSONYRA ezzel a kis dohányzóasztallal 1 Ára 220 Ft. Kapható a bútorboltokban. Első mérleg az olasz választásokról Olaszországban véget értek a községtanácsi és tartományi választások, amelyekről világ­szerte mái* azt mondották "a megfigyelők, hogy jelentőségük felér egy országos parlamenti választással. Ennek a megál­lapításnak részletesebb ma­gyarázatára aligha van szük­ség: a közélet legközvetlenebb egységei, a városok, kerületek, községek, valamint tartomá­nyok vezetőségének politi­kai összetétele mérhetet­lenül fontos és döntő módon befolyásolja az or­szágos politika arculatát. Az is természetes, hogy a leadott szavazatok ará-’yá.ó!, az idő­beli össehasrnltá'okból ko­moly következtetéseket lehet levonni az olasz közvélemény általános hangulatát illetőin is. A választások eredménye megfelelt az olaszországi ese­ményeket figyelemmel kísérők várakozásának. A két legna­gyobb párt közül a kommunis­ták országsz;rte nö élték sza­vazataik számát, a keresztény­demokratáknál pedig fol tató- dott a visszaesési tendencia. Abszolút számban a keresz­ténydemokrata szavazatok ugyan megelőzik a kommunis­ta szavazatokat, de a tömeg­hangulat kérlelhetetlen válto­zásának folyamatát jól érzé­keltetik a következő számok. Az 1960-ns községtanácsi és tartományi választásokon a ke­reszténydemokraták a szavaza­tok 40.4 százalékét szerezték m~g, 1963-ban 38,2-ét, most pe­dig 37,4-ét. Ugyanakkor a kommunistákra leadott szava-1 zatok százalékaránya 1960-ban 24,7, 1963-ban 25,0 és most ke­rek 26 százalék volt. A folyamat oka nyilvánvaló, az óriási harangzúgással pro­pagált és egyébként is csak Észak-Olaszországra vonatko­zó »gazdasági csoda« megtor­pant, ugyanakkor a felemás megoldások és következetlen kanyargások »középbal« kor­mánya az előtte álló problé­mák zömével nem tudott meg­birkózni. Ami a gazdasági helyzetet illeti, 1964-ben háromszázezer ipari munkást bocsátottak el, a megélhetési költségek hét százalékkal nőttek, a forgalmi, fogyasztási és a dolgozókat sújtó egyéb adók nagy magas­ságokba szökkentek. Mindez még olyan hivatalos statiszti­kából is kiderül, hogy ez a7 esztendő — nem utolsósorbon a kisembereket sújtó hitelkor­látozások miatt — a mammut- monopoliumok félelmes meg­erősödésének, a kis- és közép­vállalatok sorozatos összeom­lásának éve volt. , Dél-Olaszországban — a dol­gok lényegét megváltoztató in­tézkedések hiánva miatt — ki­ábrándító stagnálás, a parasz­tok fokozódó nyomora és a ki- vándorlási ráta továbM gyors növekedése tapasztalható. Olaszország átmeneti és vi­szonylagos csökkenés után 1964-ben újra a nagy politikai­gazdasági tömegsztrájkok or­szága lett. A vasutasok például a közelmúltban egv teljes hé­ten át napi háromszor másról órán keresztül megbénították Itália vasúti forgalmát, hogv így adjanak nyomatéket hús­bavágó szociális követeléseik­nek. A kereszténydemokrata közlekedési miniszter, Jervo- lino válasza tipikus volt: mi­közben kereken nemet men- dott valamennyi követelési' , mellesleg bejelentette a vasúi . jegyek árának felemelés: Egyetlen napon, november 1' én körülbelül egymillió dolgo zó sztrájkolt, köztük három százezer faipari munkás, mint­egy ötvenezer építőipari de! zó, a Tirelli gumigyár ne? - venezer munkása és így to vább. A kereszténydemokraták - a bourbonok példájára — a múltból semmit sem tanulva továbbra is a kommunista-e’- lenességet tették politikai alar- állásuk legfőbb vonásává. A Saragat-féle Szociáldemokrata Párt, a kormánykoalíció egri tagja az ingadozás szo^áso- salto mortalejét produkálja, a koalícióban ugyancsak részt vevő Nenni enyhén szólva »ru­galmas« taktikája pedig az volt, hogy ahol kereszténvdemok- rata többségre lehetett szánr- tani. ott velük, ahol kommu­nista többségre. ott a k°mmu- n,stá,'kal i"du’t kö-’ös Mstá«. A válaszj-tsok ereöménvének okát könnvű egy mondatban összefoglalni: a gazdasági és belpolitikai problémák sűrűsö­dő levegőjében újabb és újabb tömegek ismerik fel, bogy élet­bevágó érdekeiket a tét nagv- ságát megillető következetes­séggel csak az Olasz Kommu­nista Párt képviseli. Nemzetközi szolidaritási konferencia kezdődik ma Hanoikai te újra a porondra a süllyesz­tőből régi ismerősünket, Moi­se Csombét, az »erős em­bert«, akinek erejét éppen a nyugati fővárosok támogatá­sa adta. Emlékeztetni kell erre most, a Stanleyville-i akció óráiban, hiszen az amerikai ta vissza« madridi száműze­téséből — s ez az összefogás juttatja Stanleyville-be is. A kongói kör tehát abban az ér­telemben is bezárult, hogy a Csombe-rezsim ezzel végérvé­nyesen beírta nevét a dél­vietnami típusú rendszerek sorába... Schröder amerikai tárgyalásai

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom