Somogyi Néplap, 1964. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-01 / 230. szám
Csütörtök, 1964. október 1. 5 SOMOGYI NÉPLAP Hatvanmillió forinttal növekedett a forgalom egy év alatt a Balaton déli partján Üjabb önkiszolgáló éttermeket és ABC-áruházakat építenek Sebők József, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője adatokat közölt a Balaton déli partjának nyári kereskedelmi és vendéglátóipari forgalmáról. Elmondotta, hogy a nyári főszezonban hatvan- millió forinttal volt nagyobb a forgalom, mint a múlt év azonos időszakában. A kulturált vendéglátás és kereskedelem elterjesztésében sokat segített a fonyód—bélatelepi és a balatonboglári ezerszemélyes önkiszolgáló étterem, valamint a siófoki és fonyódi ABC-áruház. A két új áruházban a nyáron hét és fél millió forintos forgalmat bonyolítottak le. Szalámiból 67 mázsával, borból 64 százalékkal, édességből 67 százalékkal, tejből és tejtermékből pedig 24 százalékkal adtak el többet a boltok, mint tavaly. Mivel jövőre az eddiginél jóval nagyobb turistaforgalomra van kilátás a magyar tenger partján, már most megkezdik a felkészülést a szezonra. Balatonlelle központjában és Fonyódon ezerszemélyes önkiszolgáló étterem építését tervezik, Lellén Bogláron és Széplakon pedig ABC-áruházat kívánnak létesíteni. Földváron máris megkezdődött egy korszerű üzletház építése. Idegenforgalmi rekordév A nyáron a Balaton két partját, 122 000 külföldi vendég kereste föl. A magyar tenger fővárosában, Siófokon fordult meg a legtöbb idegen: 21 000-en töltöttek itt rövi- debb, hosszabb időt. AZ AUTÓBUSZGHÁRTÁS FELLEGVÁRA Kit nem foglalkoztatott még az utasok, gépkocsivezetők, szakemberek közül: eléri-e a világszínvonalat az Ikarus, de különösen: kielégíti-e a piac, pontosabban a közlekedés egyre növekvő igényeit? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a legilletékesebbeknél, a gyár vezetőinél, tervezőinél, munkásainál. Tizenhat évvel ezelőtt valóban »ler.t«-ről indultak, a kézműiparból. »Autóbusz-kisipar»! Milyen nevetségesen hangzig! A kezdeti esztendők voltaic a legnehezebbek. Ebben a »hőskorszakában jelentős beruházásokkal és hatalmas szervező munkával teremtették meg a hazai autóbuszipart, és szereztek nevet külföldön is a szárnyas emblé- májú »IKARUS«-nak. Az ötvenes években számos hír, riport jelent meg a gyár munkájáról. Sok kép, élménybeszámoló idézte az exportsikereket: »Éj autóbusz Afrikában, a Távol-Keleten.« Aztán megfogyatkozott a sajtónyilvánosság, az olvasók egyre kevesebbet értesültek az eredményekről, majd lekicsinylő jelzőket lehetett hallani. Pedig az Ikarus termelése nemhogy csökkent, hanem megsokszorozódott. 1963-ban 2500 autóbusz gördült ki az üzem kapuján, s az európai viszonylatban sem lebecsülendő mennyiség. Ez a típus — a tervezés alapján — már világszínvonalat jelenthet. A kocsi egyik újdonsága a kombinált lég- és laprúgózás. Különböző terhelés esetén is állandó magasságban marad az alváz. Különleges »Servó«-kormányszer- kezet biztosítja, hogy az első kerék defektnél is egyenesben marad, tartja az utat a kocsi. Hidraulikus kormánysegítő berendezést szerkesztettek, ezáltal a tizenhét méteres csuklós autóbusz kormánya éppoly könnyen kezelhető, mint a személygépkocsiké. Egyszerre 180—200 utast szállíthat. A gyors utascserélődést széles ajtók biztosítják, a kellemes hőmérsékletet pedig a praktikus tetőszellőztetés. Szóval sok olyan tulaj1 donsággal rendelkezik, amely alkalmassá teheti a világszínvonalra. Egyelőre azonban még akad probléma, például nagyobb gondot kell fordítani a motorok kivitelezésére, hogy — a »0«-széria tapasztalatait hasznosítva — ez a pompás csuklós autóbusz megfeleljen a hozzáfűzött reményekhez. A »sztár« még jelenleg is a farmotoros »Ikarus 55«-ös, amely új vonalú karosszériájával forradalmasította az au tóbuszgyártást. Luxuskivitelben, toalettel, bárpulttal fölszerelve, 100 km-es sebességével a távolsági járatok eszményi típusa, A gyárban készült autóbuszok 75 százaléka külföldre kerül, 25 százaléka, pedig a belföldi forgalmat szolgálja. Természetesen sokkal több autóbusz kellene, mind belföldi szükségletre, mind külföldi megrendelésre. És lesz Száll a hegesztőpisztoly szilt rája, Ítészül a karosszéria. is. Ezt határozottan ígérték a gyáriak. Az ígéretek mögött már számadatok, kidolgozott tervek állnak. Jövőre első lépésként 300 darabbal többet gyártanak az ideinél. A távlati tervek szerint 1980-ban 8000 autóbusz kerül le a futószalagról. A megnövekedett igények kielégítésére nem elegendő csupán az 540 millió forintos Hosszú sorokban szerelik a gyár hatalmas csarnokában a szók belső berendezéseit. Tenyésztésre alkalmas SZŰZÜSZŐT ÉS HÉTHÓNAPOS VEMHFS ÜSZŐT kaphat minden termelő kedvezményes áron, aki selejttehén-üszőcsere vagy üsző adásvételi szerződést köt A tervezők szüntelenül keresik az újat, a még célszerűbbet, a modernebbet. Az autóbusz annál korszerűbb, minél hasznosabb a kocsiszekrény vagy utastér kihasználása. Ezért az új kocsik dobozhoz hasonlítanak, szögletes záróvonalúak. Budapest utcáin csaknem egy éve feltűntek az »ízelt« család legfiatalabb tagjai, az »IKARUS 180«-as csuklósok. Ezeket a tizenhét méteres óriásokat padló alá épített 180 lóerős motorok viszik. A »0«-széria ötven darabját rendszeresen vizsgálják, ellen, őrzik. Meghallgatják az utazó- közönség véleményét is. E szerint az újabb kocsik előterében csupán egy sor ülést helyeznek el, hogy megköny- nyítsék a mozgást. A reflektorok irányát pontos műszerekkel állítják be, hogy sugárkéve egyenletesen világítsa be az utat. Őszi ruházati bevásárlása alatt keresse föl a Kaposvár és Vidéke Körzeti FÖLDMÜVESSZÖVETKEZET LEÉRTÉKELT ÁRUK BOLTJÁT Kaposváron az állomással szemben. — Nyitva 8—13-ig és 14—17 óráig. beruházás, szükséges a termelés jobb megszervezése, a gyártási technológia tökéletesítése és a célgépesítés is. Ennek első és nagyon fontos lépése az ún. vonalmozgatás, minden munkamozzanat pontos megtervezése. Az új festő- és szárítórészlegek lehetővé teszik, hogy több, akár három műszakban termeljenek. A siker persze nemcsak az Ikaruson múlik. MVjdnem kétszáz alvállalkozó szállítja a buszok különféle tartozékait, éppen ezért, hogy a munka zavartalanul haladhasson, teljes összhangra van szükség. ,a) A tervezők véleménye szerint a jövő a kis méretű autóbuszoké, amelyek könnyen mozognak az egyre növekvő városi forgalomban. Ezért már tervezik a legoptimálisabb formát, a külön, utason- kénti szellőztetést, mint a repülőgépeken, s a széles ajtókat, amelyek kielégítik a mo. dern közlekedés minden igényét. Fokozzák a munkát, hogy zökkenőmentesen elláthassák elsősorban a szocialista országokat, és megfelelő mennyiségű, minőségű autóbusszal jelentkezzenek a világpiacon, ahol várják a közkedvelt és közismerten kiváló magyar autóbuszokat. Lüktet az egész gyár. Valamennyi dolgozója, konstruktőre fáradozik a fejlődés szabta követelmények megvalósításáért. Rövid múlt, de annál nagyobb jövő áll a magyar autóbuszgyártás fellegvára, az IKARUS előtt. az Allatforgalmi Vállalattal. A tenyésztésre alkalmas szűzüsző kedvezményes ára: „A“ minőség esetén 3600 Ft, „B“ minőség esetén 3000 Ft. A héthónapos vemhes üsző ára „B“ minőségben 5800 Ft darabonként. (3623) Szöveg és kép: Regős István Flanellszatén 90 cm széles 39,— Ft Női körömcipő piros, szürke, drapp színekben 260 Ft helyett 120 Ff 150 Ft helyett 92 Ft Női ballonkabát 290 Ft Férfi ballonkabát 350 Ft Női kabát 450 Ft •ohártörlő 12,70 Ft IPV» inni! nils (3633) Igen. Szélesvásznú magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. Az előadások kezdete 5, 7 és 9 óra. (Október 4-íg.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ Az utolsó szerelem. Magyarul beszélő amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. Az előadások kezdete 4; 6 Tői rövid ujjú gyapjúpulóver, csíkos 110 Ft-tól arbóblúz ' 25 Ft-tól lyemharisnya 15—17 Ft-ig .úrabrosz >0X90 cm-es 25—35 Ft-ig VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ