Somogyi Néplap, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-05 / 182. szám
Szerda, 1964. augusztus 5. 3 SOMOGYI NÉPLAP A tervezettnél több hízómarha, tojás, baromfi és tej a tabi járásban (Tudósítónktól.) A tabi járás termelőszövetkezetei, háztáji és egyéni gazdaságai túlteljesítették első félévi hízómarha-, tojás-, baromfi- és tejértékesítési tervüket. Hízómarhából az előirányzott kétezer helyett 2019-et, a tervezett 4 900 000 darab tojással szemben pedig 6 285 000 darabot értékesítettek. Ezenkívül 13 mázsa baromfit és csaknem 2000 hektoliter tejet adtak terven felül közfogyasztásra. Az első félév hízottsertés- értékesítési tervét 95,1 százalékra teljesítette a járás: alig háromszázzal maradtak le az előirányzott 6600 darabtól. Főként Kánya, Nagyberény, Törökkoppány és Nágocs járt elöl jó példával. Vágómarhából a törökkoppányiak, tejből a somiak, tojásból pedig a ta~ biak adtak legtöbbet terven felül közfogyasztásra. Aratás után kőkúti Petőfi Tsz-ben A MÜLT HÓNAPBAN Kőkútoin jártunk, és írtunk a Petőfi Tsz szénabetakarításáról, arról, hogy vontatottan megy a takarmány hazahordása. Megállapításunkkal nem értettek egyet a szövetkezet vezetői. Nálunk nincs lemaradás — mondták. Fodor Lajos tsz-el- nöknek nem tetszett, hogy bíráltuk a takarmányhordás körüli huzavonát. Varga János párttitkár így adott hangot véleményének: »Sokfelé jártam a megyében, másutt is láttam behordatlan szénát. Miért éppen a kőkútiakról írták meg, hogy találtak náluk kaszálatlan füvet és behordatlan szénát? Tehát a fő kérdés: Miért szúrt szemet nekünk, hogy ebben az erdők közé dugott szövetkezetben lassan megy a szénabehordás? Erre röviden válaszolhatunk. Kőkúton a szálas takarmány zömét a rét adja, a pillangósoknak nemigen kedvez a homokos talaj. És ha annyira fontos a réti fű, még inkább idejében kellene lekaszálni, felgyűjteni és kazaloz- tű. Mindezzel bizony elkéstek egy kicsit a kőkútiak. Ezt írtuk meg akkor. Azóta kazlakba hordták a szénát, az aratással is végeztek, és bár a tsz vezetői még meg-megemlítik az egy hónappal ezelőtti újságcikket, hozzáteszik azonban, hogy azóta javult a helyzet, s »nézze meg az elvtárs, most hogyan állunk a munkákkal«. Megnéztük. Ezeknek a nagyobb községektől távol eső településeknek — Kőkút, Alsótapazd, és Alsógyócs — lakói a Petőfi Termelőszövetkezetben a homokból élnek. A homok válogatós, nem terem meg rajta minden növény. A mezőt járva láttuk, hogy asszonyok szedik az uborkát, dolgoznak a dinnyetáblán, a dohányföldön, férfiak hordják a mezőről, és rakják asztagba a gabonát. Amikor mások még alszanak... Hajnalban a „tejúton“ — 1500 liter tejföl naponta — Boltnyitásra ott a tej — Jó reggelt vagy jóestét? Csak bólintással válaszolnak, másra nincs idejük, meg a motorzúgás úgyis elnyelné a szavakat Egész kannahadsereg vár elszállításra; fürgén mozognak az emberek, emelgetik a kannákat. Csak egy kékruhás, borostás arcú ember szól oda, miközben felmászik az egyik autóra: — Magának ilyenkor még aludnia kellene ... De nekik nem. Hajnali két óra van, csípős a levegő. A Tejipari Vállalat Cseri úti telepén indulásra várnak a gépkocsik. Tejet, kakaót, tejfölt szállítanak a Balaton-partra és a nagyobb községekbe, például Nagyatádra, Barcsra, és ahol tejkimérés van, a lakosság ellátására. Ez a kép fogadna minden reggel. A gépkocsivezetők, a rakodók a város legkorábban kelő emberei ... Nagy Imre főművezető a szállítást ellenőrzi. Éjféltájt jött be. — Ha elmennek a vidékiek, három órakor megkezdik a rakodást, a szállítást a városiak — mondja, — Így megy ez mindennap. Dicséri a szállítókat. Rengeteget dolgoznak. Lukács Gábor és Detics Imre gépkocsivezetők, Király István és Hofmann János kísérők 12—14 órát dolgozónak naponta. Kiviszik az árut a megyébe, estig összeszedik a kannákat, aztán reggel kezdik elölről. A városnak hasonlóképpen. Aligha alszanak öt óránál többet. Közben bemegyünk az üzembe. A gépeket »mosdatják«. Reggelig pihenhetnek, lávéve a vajcsomagolót. De ők nem is pihenhetnek, hisz So- mogyon kívül Tolnát, Baranyát is Kaposvár látja el vajjal. — A legtöbbet szidott gépünk — mutat a főművezető az »alvó« palackozóra. — Nemrégen kaptuk, de egész nap javítani kell, hogy este dolgozhassunk vele. Az egyik legrosszabb konstrukció ... Siófokon is ilyen van, de ott már üzemen kívül helyezték. Pedig nagy szükség volna rá, hisz megnőttek az igények a palackos tej iránt. Amíg megérkeznek a városi tejszállító kocsik, az üzem termelési adataival ismertet meg Nagy Imre. Ma például 14 850 liter kanna tejet szállítanak el, ebből 4875 liter a Balatoné. Az üzem naponta 18 000 liter tejet dolgoz fel fogyasztásra, ezenkívül 1500 liter kakaót, 1500 liter tejfölt állít elő naponta. Tizenkétezer liter tejszínből készítenek vajat. Három tartálykocsi hozza be a tejet a tsz-ekből, állami gazdaságokból. — Az éjszakai tej zömmel a másik telepünkre megy — mondja a főművezető —, a sajtgyárba. 18—20 000 liter naponta ... Egy szőke fiatalember lép be az irodába, bélyegzőt akar. ö az egyik »városi« gépkocsi- vezető, Szulimán István. — A múltkor egyedül rakodtam ... — mondja Nagy Imrének. — Megszökött a kísérőm... — Nem bírja mindenki ezt a hajtást — válaszol az. A szőke bólint. — Már én sem bánnám, ha leváltanának. Egy hónap óta csinálom, kezdek kimerülni... Közben kísérője, Nagy Imre szerint az üzem egyik legügyesebb, legmunkabíróbb, leggyakorlottabb rakodója, Traub József felrakta az árut. Negyed négy van, kezdik a szállítást a városnak. Elindulok, hogy én is végigkísérjem a tej útját. A portánál megállunk. A másik gépkocsi vezetője, Han- dó János beszól az ablakon. (Tréfálkozik Szulimánnal, nevetésük visszhangzik a hajnalban. A város még kihalt. Egy-egy bolt előtt megállunk. Le se állítják a motort, csak kiugrattak a kocsiból, pillanatok alatt lerakják a tejet, s indulunk tovább. Fogynak a boltok, fogy a kanna. Az első körnek vége Aztán jön a második, a harmadik. Boltnyitásra mindenütt ott a tej... Strabl Márta — KEVÉS A MUNKABÍRÓ EMBER — mondja az elnök. Számba vesszük, mennyi van valójában. A 152 nyilvántartott tsz-tag közül 54 az öregségi vagy munkaképtelenségi járadékos, további 20 ember csak papíron ts-z-tag, ugyanis másutt dolgozik. Körülbelül 60—70 emberre lehet rendszeresen számítani, pedig a szántóföldi kertészetben sok kézre van szükség. És vegyük még hozzá, hogy a csaknem 400 hold kenyérgabonából mindössze 60 hold a búza, a többi rozs. Ezt a hosszú szárú, erős gabonát mind kaszával vágták le. — Ilyen kevés emberrel ekkora területről learatni a kalászost nem kis dolog — hallom az elnöktől. Egyetértünk. De már túl vannak rajta, fogattal meg a gépállomás teherautójával már hordják a kévéket. Tisztul a tarló, fogynak a keresztek. Közben törik a dohányt, az utolsó simításokat végzik a dinnyeföldön, szedik az uborkát az ötholdas táblán. Minden rendben megy, és azt mondják a szövetkezet vezetői, elérhetik- a tervezett — csaknem 40 forintos — részesedést. Persze ehhez még sok minden kell, egyebek között azt is, hogy ne álljon meg a munka a letakarított gabonatáblákon, hanem szántsák a tarlót. A vezetők elmondják, hogy 12 holdat szántottak fel, jóllehet több mint 80 hold másodvetést terveztek. Mi lesz ezzel a területtel? — Idejében végzünk — mondják határozottan. Augusztus eleje van. ötven holdon zöldtrágyának valót, 38 holdon pedig takarmányt akarnak termelni. — Nem késnek el vele? — Eddig nem volt üres területünk, ahova a gépekkel beállhattunk volna. — De most már van. — Igen. Várjuk is a traktort a gépállomástól. A párttitkártól kérdezem: Hogyan csinálta egyéni gazda korában? Sorolja, hogy az aratás után gereblyével lehúzta az elszórt kalászokat a tábláról, aztán szántott, vetett. — Ez volna a rendje most is. Idejében földbe tehetnék a takarmánynak meg a zöldtrágyának valót, s jobb magágyat adhatnának az ősziek alá — mondom. IGAZAT ADNAK. De megjegyzik, hogy ez nemcsak tőlük függ, hanem a Nagybajomi Gépállomástól is. Ha adnak traktort, előbb végeznek, és nem érheti őket bírálat Mint a szénahordáskor ... Hemesz Ferenc Szelídítik a Tiszát Mi mindent mondtak már a igaz, s érvényes mindmáig aaz Tiszáról! Hogy szeszélyes, mint egy menyecske, szélsőséges, szelíd, vad, kiszámíthatatlan, tomboló, csöndes. Ráragadt a szőke jelző is, meg az, hogy kanyargós. Hanem ezt az a sokféle jelző, amivel illették eleddig Hisz van még pántlikája elég, ezért aztán —különösen fent Szabolcsban, Szatmárban, ahol nagyobb a sodrása — sok bajt okoz ma is. Szaggatja, rongálja a parii Követ Tokaj ad a munkákhoz. Daru rakja meg a hatalmas uszályt. utóbbit Mikszáth szebben fogalmazta. »Máslija« van a Tiszának, »kanyarog, mint a kibontott pántlika. A csónakot, amiről Tokajban lemaradt az utas — Mikszáth írja —, könnyen utoléri gyalogtokat a kanyarokban, sok száz hold jó föld, kert, gyümölcsös vált a martalékává. De ha meg tudták zabolázni annak idején, legvadabb korában, akkor most ne tudnának elbánni vele?! , Ürül az uszály, épül az erős partfal. A nagy tantestület igazgatójának igencsak nyugtalan éjszakája volt: reggel fél nyolcra behívatta Kovács kartársat, a tanári kar beosztott nevelőjét, hogy felhívja pedagógushoz méltatlan magatartásának megváltoztatására. Kovács kartárs ugyanis — aki egy idő óta feleségétől különváltan él — néhány hónapja gyakrabban jelenik meg egyik kolléganője társaságában nyilvános (és ahogy a rossz nyelvek mondják: inkább nem nyilvános) helyeken: moziba járnak, presszókban látni őket, szombatonként zenés szórakozóhelyen is megfordulnak. Már a járástól is szóltak, vizsgálja ki az ügyet, mert egy nevelőnek nem lehet ilyen felemás kapcsolatot fenntartania. Lévén munkahelyük kisvárosban, ahol az emberek sok mindent látnak, még többet beszélnek, és mindez a gyerekek között is rohamosan elterjed. Az igazgató elhatározta, hogy radikálisan oldja meg a problémát. Kemény és határozott lesz, ^ivei ismeri Kovácsot: maHOGYAN LETT KAPUVÉDO KOVÁCS KARTARS? kacs ember, még így is nehéz dolga lesz. És most itt ez az eset. Tegnap este ugyanis számára nem éppen kedvező helyzetben találkoztak: egy nőismerősével sétált olyan helyen, ahol sem feleséggel, sem rokonnal vagy egyszerű kartárs- nöjével nem szokott andálog- ni a férfiember. És egyszer csak Kovács hangosan ráköszönt: — Szervusz, igazgató uram! Szinte metszett a hangja a gúnytól. Csak nagyobb botrány ne legyen! Igaz, diszkrét embernek ismeri, talán tartja a száját. A csuda vigye el, ennek az asszonynak is éppen most kellett ideutazni! Pedig igazán nem volt semmi sem köztük, csak éppen egy találkát beszéltek meg a következő hétre az egyik nyaralóhelyen. És ma reggel Kovácsot nőügyben kell figyelmeztetni!... Kiröhög. Valamit ki kellene találni! Egy óralátogatás elmaradt értékelése? Hónapok óta nem volt nála, hirtelen a füzetet sem találná meg, amilyen ideges. Mondja azt, hogy tárgytalan az ügy? Ezt nem hagyná annyiban. Valamit pedig ki kell ötleni, de gyorsan! Néhány perc múlva fél nyolc, és még nem tudja, mit mondjon. Kovács pedig pontos lesz. Legföljebb átteszi a tárgyalást az első szünetre, addig meg kisüt valamit. Kopognak. — Hívattál — lép be Kovács kartárs. — Igen, igen, gyere csak, parancsolj helyet foglalni. Tulajdonképpen nem is olyan fontos, de mivel nyolckor el kell mennem... Elnézést is kérek tőled, hogy ilyen korán kérettelek... Az igazgató háta közepén ekkor legördült az első izzad- ságcsepp. Idegességében fel és alá *étái, majd az íróasztala mögé kerül. És ekkor ráesik tekintete az üveglap alatt meghúzódó cédulára, amelyen ez állt: »Pedagógusok—orvosok mérkőzését megszervezni!« Megkönnyebbült sóhajjal egyenesedik föl: — Szóval azért hívattalak, mert az orvosok ellen futballmérkőzést játszunk, és szeretném, ha ebbe te is beneveznél. — Én? A reumás lábammal? Most is fürdőre készülök. — No, jó, hiszen nem kötelező, dehogy erőltetlek, csak gondoltam, nem vagy még olyan idős, hogy legalább egy félidőt nem futkározhatnál a labda után. — Hacsak a kapuban nem... Gyerekkoromban ezt a posztot szerettem leginkább. — Nagyszerű! Te leszel a kapus! Rendben? Holnap délután háromkor edzés! És az iskola testnevelő tanára — egykori NB III-as kapus — máig sem tudja, miért kellett középhátvédként szerepelnie az orvosok elleni, egyébként súlyos vereséggel végződött mérkőzésen. sk ** szerrel, még várnia is kell. Mert gyalog egyenes úton mehet, de a ladik megjárja a pántlika minden hajlását. Sok bajt okoztak már ezek a »pántlikák«. Különösen a múlt század második feléig. Mert akkorra — sok évtizedes munkával — a »sallangok« jó részét levágták. 1420 kilométerről 977-re rövidült a folyó, “V erős gátak kísérik kétoldalt. ííDcíZc \ Hanem azért szemmel kell tartani most is. Mert mind A sodrását persze nem lehet csöndesíteni. Mégis kifognak rajta: kövezik a legveszélyesebb partrészeket, pajzsot emelnek a víz elé. Követ Tokaj ad a nagy munkához, amit a Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság végeztet több millió forintos költséggel. Fent dolgoznak most, Tiszabezdéd határában, kővel rakják ki a »pántlikákat«. Szelídítik a Tiszát, lefogják erejét, hogy kevesebb bajt okozzon ezután. Itt már kevesebb kárt tehet a via.
