Somogyi Néplap, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-19 / 194. szám
SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1964. augusztus 19. A brit-guayana-i rendőrség letartóztatta Forbes Burnha- mot, az Ellenzéki Népi Nemzeti Kongresszus Párt vezetőiét, mivel állítólag nem jelentette be, hogy lőszer van a birtokában. Az ellenzéki vezetőt hétfőn óvadék ellenében szabadon bocsátották. Háromszáz újságíró Szöulban hétfőn szövetséget alakított azzal a céllal, hogy fokozzák harcukat a Pák Csöng Hi- klikk fasiszta sajtótörvénye ellen. Olyan hatalmas tűzvész pusztít Névadóban, amilyenre nem volt példa az állam történetében. A tűz, amely egy villámcsapástól keletkezett, az erős szélben rendkívül gyorsan terjed, és már mintegy 80 000 hektár legelő áll lángokban. Hétfőn éjjel a lánggyűrű körülvette Alkot is, bár a szakértők szerint közvetlen veszély a várost nem fenyegeti. A tűzvésznek eddig egy halálos áldozata van. Calábriában, Papasidero közelében, a késői kőkorszakból két harcos csontvázát találták meg. Az archeológusok szerint két egymással szembenálló törzs harcban élesett tagjairól van szó. A rádió- és a televízióadások technikai kérdéseivel foglalkozó nemzetközi tanácskozás nyílt hétfőn Szófiában. Az értekezleten, amelyen a szocialista országokon kívül az Egyesült Arab Köztársaság, Finnország és több nemzetközi rádió és televízió szervezet részt vesz, a színes televízió, a tv- jnűsorok szalagra rögzítése, a távolsági adások stb. műszaki kérdéseit vitatják meg. Csodálkozva és méltatlankodva tekintettek minap a belgrádi repülőtéren várakozó utasok a magasba: a Pan American légiforgalmi társaság Isztambul felől közlekedő menetrendszerű gépe leszállás ’nélkül folytatta útját észak- nyugati irányban. A Boeing típusú gépet ugyanis különös baleset érte Isztambul és Bel- grád között. Motorjába egy madár repült, s a motor leállt. A sérült gép pilótája Belgrád- ban nem kockáztatta meg a leszállást, hanem tovább repült, és végül is Frankfurtban ért szerencsésen földet. A Bel- grádban maradt utasokat a jugoszláv légitársaság szállította tovább Frankfurtba és Londonba. 4» auschwitzi-per Bonn (MTI). A Frankfurtban folyó Auschwitz-perben legutóbb öt tanú súlyos terhelő vallomást tett dr. Capesius, a haláltábor főgyógyszerésze ellen. Dr. Bemer jeruzsálemi orvos megrendítő vallomásában ecsetelte családjának sorsát. Elmondotta, hogy amikor 1944 pünkösdjén feleségével és három gyermekével együtt Auschwitzba érkezett, Mengele és Caoesius álltak a hírhedt rámpán, ők intézték a foglyok kiválogatását. Dr. Bemert, mint orvost, különválasztották családjától. »-Capesius azt mondta nekem magyarul, hogy ne sírjak — mondotta dr. Berner —, mert a családom csak fürdeni megy, és egy óra múlva viszontlátom majd őket. Soha többé nem láttam őket-«. A következő tanú a Stockholmban élő Alfréd Ehrelfeld, akit 1944-ben Kolozsvárról hurcoltak Auschwitzba, ugyancsak kijelentette a bíróság előtt: az auschwitzi rámpán ő is felismerte Capesiust, akivel még Kolozsváron találkozott. Alfons Bard Angoulemei kereskedő az auschwitzi tábor fogolykórházában volt írnok 1942-től kezdve. Tanúvallomásában elmondta, hogy Capesius gyűjtötte össze a halottak állkapcsaiból kitört aranyfogakat. A táborban közismert volt — vallotta a tanú —, hogy Capesius nagymennyiségű ara- njrat küldött haza. (MTI) Anglia rakétákat akar szállítani a Dél-afrikai KöztársaságnakAccra (TASZSZ). A Daily Graphic című lap szerkesztőségi cikkében leleplezi: a Verwoerd-kormány tárgyalásokat folytat az angol kormánnyal arról, hogy Anglia rakétákat szállítson a Dél-afrikai Köztársaságnak. A lap felszólítja az angol kormányt, hogy haladéktalanul vessen véget a tárgyalásoknak, mert azok olyan kérdés körül forognak, amely igen nagy mértékben fenyegetné a világ békéjét. A cikk felhívja az' angol kormány figyelmét arra, hogy az ENSZ -biztonsági tanácsának határozatai eltiltották a fegyverszállítást a fajüldöző délafrikai kormány számára. (MTI) Csőmbe fehér zsoldosai ismét csatasorban Léopoldville (AP, Reuter, ADN). Csőmbe fehér zsoldosai ismét csatasorba léptek. Mint az AP hírügynökség Léopoldville- be kiküldött tudósítója legutóbbi helyzetjelentésében beszámol róla, a kongói főváros egyik szállodájában, telefon- hívásra várva, három hétig üldögéltek csöndben azok a fehér zsoldos-pilóták, akik egykor Csőmbe parancsára bombázták és támadták a Katanga elszakadása ellen küzdő központi kormánycsapatokat és ENSZ-erőket Ezeket a pilótákat nagyrészt Dél-Afrikában toborozták, ottani állampolgárok, de sokan brit nemzetközösségi útlevelet hordanak a zsebükben. Két ember kivételével hétfőn az egész csoport épp oly csöndben elhagyta Léopoldvil- le-i szállodáját, mint amilyen csöndben megérkezett Johannesburgból. Csőmbe új-, és egykori zsoldosai már ismét Kongóban repülnek. Egyidőben azzal, Jiogy a fehér pilóták működésbe léptek, az amerikai kormány nem hivatalosan jelezte, hogy ezek a zsoldosok fogják vezetni a Washington által küldött bom- bázógépeket. Egy washingtoni kormánynyilatkozat szerint a B—26-os könnyűbombázókat ugyanis »szerződéses pilóták« vezetik majd. A Mali Köztársaság kormánya hétfőn kormánynyilatkozatban cáfolta meg Csombénak azt a bejelentését, hogy Mali állítólag támogatja politikáját, s ebből a célból küldöttet is menesztett Léopoldville-be. (MTI) „A ciprusi nép feladata, hogy bátran folytassa harcát egy brit támaszpontok nélküli Ciprusért“ Nicosia (MTI). A ciprusi helyzetet jellemző élénk diplomáciai tevékenység középpontjában továbbra is a szovjet kormányfő vasárnapi nyilatkozata áll. Makariosz érsek fogadta Ga- lo Plaza Lassot, V Thant ENSZ-főtitkár különmegbízott- ját, akivel áttekintette a helyzetet a legutóbbi események fényénél. Makariosz újból határozottán kijelentette, hogy a ciprusi kormány célja az ország teljes függetlensége és önrendelkezési jogának biztosítása. A kormány — mondotta — nem fogad el olyan tárgyalásos megoldást, amelyet Ciprus nélkül dolgoznak ki. A tanácskozáson Galo Plaza megbízható információi; szerint azt kérte, hogy az ENSZ- erők nagyobb mozgásszabadságát biztosítsák. Szóba került a tötök részről hangoztatott gazdasági blokád, amelyet állítólag a ciprusi török kisebbséggel szemben alkalmaznak. Makariosz érsek felvilágosította U Thant képviselőjét, nincs szó a sziget török lakosságának kiéheztetéséről, csupán arról, hogy megakadályozzák egy további esetleges agresszió céliára szolgáló tartalék felhalmozását. Kleridesz, a ciprusi parlament elnöke kijelentette, hogy Ciprus felülvizsgálja politikáját Nagy-Britannia és az Egyesült Államok irányában. Ugyancsak felülvizsgálják a Cipruson lévő brit támaszpontok kérdését, mert a zürichi és londoni egyezmények, amelyeken a támaszpontok státusa alapszik, elévültek. A ciprusi sajtó kedd reggel nagy figyelmet szentel a nyilatkozatnak és feltűnő címek alatt hangsúlyozza »A ciprusi nép feladata, hogy bátran folytassa harcát egy brit támaszpontok nélküli Ciprusért-"'. Sajtóértekezletet tartott hétfőn Lisszaridesz, a ciprusi parlament tagja, a ciprusi kormány különmegbízottja, aki most tért vissza Moszkvából. Lisszaridesz hangsúlyozta, a szovjet kormány segítsége eleve kudarcra ítél majd minden agressziót, amely Ciprus függetlensége ellen irányulna. A szovjet nyilatkozat — emelte ki — megszilárdítja a békét a Közel-Keleten. A szovjet nép Ciprus ügyét saját ügyének tekinti. Taylor Belcher, az Egyesült Államok ciprusi nagykövete hétfőn nyújtotta át Makariosz elnöknek Johnson elnök válaszát arra a felhívásra, melyet Makariosz a török agresszió után intézett a különböző államfőkhöz. A Görögországból visszatért Kiprianu ciprusi külügyminiszter méltatta a Szovjetunió nyílt állásfoglalását Ciprus mellett. Hálásak vagyunk a szovjet kormánynak segítő- készségéért — mondotta — és ebben a kérdésben jelenleg tárgyalások folynak. Közölte, hogy moszkvai látogatásának kérdését tanulmányozzák. U Thant, az ENSZ főtitkára hétfőn fogadta Törökország állandó ENSZ-képviselőjét, aki az egyes ciprusi török falvak rossz »ellátására hívta fel a főtitkár figyelmét. A ciprusi kérdésről Genfben indult tárgyalások Tuomioja váratlan betegsége miatt szünetelnek. Az ENSZ közvetítőjének egészségi állapota továbbra is válságos. Diplomáciai körökben mindjobban erősödik az a vélemény, hogv esetleg U Thant maga veszi kezébe a közvetítő tárgyalások irányítását. (MTI) Az angol kabinet rendkívüli tanácskozása Ciprusról London (MTI). Sir Alec Douglas-Homc, brit miniszterelnök, aki a ciprusi Kambodzsa panaszt nyújtott be a Biztonsági Tanácshoz New York. Kambodzsa ENSZ-képviselő- je kormánya megbízásából levélben közölte a Biztonsági Tanács elnökével, hogy a dél- vi'inami bábrendszer mérgező anyagokat használ fel KamÚjabb néger tüntetések Chicagóban Chicago (AP, Reuter). A keddre virradó éjjel, már a második napon, újabb heves néger tüntetések voltak Chicago Dixmoor nevű déli külvárosában. A túlnyomórészt négerek lakta negyedben a tiltakozást — mint a hírügynökségi jelentésekből kitűnik — az váltotta ki, hogy bántalmaztak egy néger asszonyt. Az újabb megmozdulások ismét elfajultak Dixmoorban. Százfőnyi néger tömeg gyűlt össze azon a helyen, ahol a néger asszonyt megverték. A tüntetést feloszlatni próbáló rendőrség és a tömeg között megint összetűzés támadt. A rendőrök lőfegyverüket használták. Később azt állították, hogy a tüntetők is lövöldöztek. Sebesülésről nem érkezett hír. A néger tüntetők este felgyújtottak egy üzletet, a tüzet azonban hamarosan sikerült megfékezni. 34 tüntetőt letartóztattak. (MTI) bodzsa polgári lakosságával szemben. Kambodzsa képviselője levelében bejelenti, hogy 1964. július 29-én délután két dél-vietnami repülőgép körülbelül 400 méter .magasságban Kas-Kong körzete fölé repült, és sárga és fehér színű port szórt le. Július 30-án egy dél-vietnami repülőgép nagy mennyiségű vegyianyagot szórt Svay-Rieng tartomány lakott területéire, aminek következtében a polgári lakosságból körülbelül harmincán égési sebeket és torokfájást kaptak. Július 31-én két dél-vietnami repülőgép ismét sárga és fehér port szórt Ratanakiri tartomány északkeleti részére. Ugyanaz nap egy másik repülőgép ismét ugyanilyen porokat szórt Ratanakiri tartományra. Ä vegyi anyagoktól két felnőtt és egy gyermek meghalt, egy asszony pedig súlyosan megbetegedett. (MTI) NYIKOLAJ PANOV Chicago 33 Szépe kosságnak csupán a látszatá- tönösen kizárja Jacksont a A tőr a bibliából kité- val van dolgunk, akkor itt gyanúsíthatok sorából, mivel pett lapnak egyik kis darabalattomos gondosan kitervelt 6 egy elnyomott fajnak a kép- ját szegezi az asztalhoz, és a gaztettet követtek el. És miért viselője. De Jacksonnak min- szöveg azt adja értésünkre, gyanúsítsuk vele az idegen den oka megvolt rá, hogy hogy a kapitány önkezével hatalomnak éppen ezt a tan- gyűlölje a kapitányt, aki lép- vetett véget életének. Ám az ^ereszéit aki tulaidonkénnen ten-rvyomon megalázta. Vegye asztal mellett, a földön heveidé akarta nekünk szállítani tekintetbe, hogy Mr. Norton rő bibliából még egy lap az amerikai nép ajándékát? elbeszélése szerint Eliot kapi- hiányzik. Mr. Norton szívé- Vam valami alapja az effajta tány sebesítette meg Jacksont lyesen elmagyarázta nekem, feltételezésekre? Kuvargyin hallgatott. — Amennyiben én tudom, a szerencsétlenség pillanaté- hogy náluk a kapitánynak ban. És bár Jackson ezt ta- szüksége van a bibliára a gadja.. . szertartások ellátásához. De — De ez a fonal... — kezd- az irodalomban mást is falaté Agejev. Az egész beszélge- lünk. Sok amerikai család ♦ tés alatt némán ült, és most hagyománya szerint a biblia mondta Lju— Kérem, nyissák ki az aj- leült az asztalhoz, öklére tátót — hallatszott Ljudov hang- masztotta dllát. — Ez, elvtár- Nortonnak nem volt semmiféja a folyosóról. sak, a bizonyíték nélküli gya- le logikus indítéka, hogy elAgajev fogta a kulcsot, és núsítások, sejtések területére kövesse ezt a bűntettet — . , . .... . , ,, . , beeresztette Ljudovot. visz el bennünket, hol szép folytatta Ljudov. — Mi oka ls elhallgatott. A felderitok arra is szolgai, hogy tulajdoLjudov belépett a már feite- lassan és alaposan kell eliga- lett yolna a »Beauty of Chi- parancsnoka töprengve pillán- nosa feljegvezze bele életenek kert fonállal a kezében. zodni. És bár Mr. Norton rá- cago« navigációs tisztjének, t°tt rá. legfontosabb eseményeit... — Hát ez nagyszerű, pa- vezetett engem néhány gondo- hogy meggyilkolja honfitár- — Lehet, hogy feltevésem Valaki kopogtatott az ajrancsnok elvtárs! — mondta latra... sát, a kapitányát, és elégesse teljesen helytelen, es Eliot tón. elragadtatással Kuvargyin. — — De hát ki ez a Norton? a hajó iratait? Minden ilyen kapitány csakugyan ongyu- ^ Tessék Csak azt nem tudom, hogy — fakadt ki Kuvargyin. — bűnténynek valami súlyos oka kos lett — folytatta Ljudov dov. jöhetett rá?! Menjünk, csípjük fülön, és be- kell hogy legyen. És minthogy fennhangon gondolkodva. Az ügyeletes lepett be. A felderítők parancsnoké- szélgessünk el vele őszintén! gyűlöletből és többek között Ezt a hivatalos nyomozásnak nak töprengő arcán .azonban — Nyugalom, őrmester — haszonlesésből követik el az kell kiderítenie. Nekünk az a nyomát sem lehetett felfedez- sírált fáradtan Ljudov. — ön ilyen bűnök többségét, helye- célunk, hogy minél előbb ni az elégedettségnek. Sőt, Ku- azt akarja mondani, hogy Mr. sebb feltételezni, hogy Jack- megtudjuk a szerencsetlenseg Nortont gyanúsítja? son a tettes. színhelyének koordinátáit. ^ E — Hát ki mást? — kérdez- — A néger ezt nem tehette! tekintetben a bibliából kitéte Kuvargyin kissé meghök- —■ csapott a térdere az öklé- pett oldal segíthet hozzá a kenve. vei Kuvargyin, megfejtéshez. — Nos, hát éppen ez az, — De Matvej Grigorjevics, A felderítők értetlenül néz- hogy ki más?! — Ljudov legyünk objektívek! — nézett tek össze. Valentyin Georgi- rosszallcn nézett Kuvargyin- Ljudov a felderítő dühös ar- jevics végighúzta tenyerét ra. — Ha valóban az öngyil- cába. — Maga csaknem ösz-mélyen barázdált homlokán. válság kiéleződése miatt most harmadszor szakítja meg skóciai szabadságát, kedden reggel visszaérkezett az angol fővárosba. Ugyancsak megérkezett egy héttel megrövidített ausztriai szabadságáról Duncan Sandys, a nemzetközösségi ügyek minisztere. A szűkebb- körű kabinet rendkívüli tanácskozásába bevonták a fegyvernemek minisztereit is. Angol kormánykörökben nagy nyugtalanságot keltett a görög kormánynak az a döntése, hogy bizonyos csapategységeit kivonja a NATO parancsnoksága alól és készenlétbe helyezi őket Ciprus védelmére. Londoni megfigyelők a Ciprusnak felajánlott szovjet segítség első fontos következményét látják a görög kormány lépésében. Az angol kormány attól tart, hogy a szovjet védelem igénybevételének lehetősége megtöri a ciprusi és a görög kormányra gyakorolt angol—amerikai—török diplomáciai és katonai nyomás ereiá' A konzervatív sajtó beismeri hogy a szovjet figyelmeztetés »a lehető legrosszabbkor jött«, mivel Athén már hajlott az Acheson-terv elfogadására, amely Görögország és Ciprus »egyesülésének« ürügyén NATO-támaszponttá alakítaná át a szigetet. A Daily Telegraph rámutat: az angol kormány fő gondja most az, hogy a Törökországnak szóló szovjet figyelmeztetés után aligha lehet majd rábírni Makariosz elnököt egy -ésszerű kompromisszum« elfogadására. A Daily Worker vezércikkében ♦ ben megállapítja, hogy a f NATO-hatalmak — bár Török- j országot bátorítják Ciprus el- Jözönlésére — egyáltalán nem ♦bizonyosak egy ilyen akció ki- i menetele felől. vargyin értetlenséget, szinte teljes tanácstalanságot vélt leolvasni róla. Féltem, hogy ez a kísérlet sikerülhet — szólt Ljudov. — Félt, parancsnok elvtárs? — Igen, ez teljesen összekuszálja a dolgot... — Ljudov-- ------------ ♦ LEGÚJABB: — Politikai tiszt elvtárs, az { amerikai beszélni szeretne ön- ♦ MAGYAROSZÁG—ANGLIA nel. I 16:41 A háta mögött az izgatott t Mr. Norton pislogott. Majd ól A kedd esti nemzetközi ököl- is belépett. »vívó viadalon pompásan szere— Elnézést, nem zavarok? | pel tek a magyar fiúk. A ka- Megpillantotta az asztalba tposvári Fehér Gyula pontozádöfött tőrt és mellette a kul- |sos győzelmet aratott első vá- c-sot (Folytatjuk.) ílogatott ellen. mérkőzésén Whister