Somogyi Néplap, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-14 / 163. szám
SOMOGYI NÉPLAP 3 Kedd, 1964. július 14. MARCALIBAN LÁTTUK... Sok tízezer tégla áll a Marcali Általános Iskola mögötti telken. Itt kellett volna megkezdeni néhány új tanterem építését. Már a helyszínre hordták az összes építőanyagot, amikor a területi építész kijelentette, hogy nem engedélyezi a munkák megkezdését, mivel a tizenöt éves fejlesztési terv szerint egy másil^ területen is építenek iskolát. De addig mi lesz az iskolásokkal? Szívesen arat mindenki Bábonymegyeren Hosszú és nehéz út FÉNY ÉS ÁRNYÉK SÁRIPUSZTÁN A bábonymegyeri Rudnay Termelőszövetkezet gabonájában tetemes kárt tett a jég meg a vihar. Jóval nehezebb az aratás ezeken a területeken, mint ott, ahol nem pusztított elemi csapás. Jobban megy, mint tavaly Ékről a tsz-ről mindenekelőtt tudni kell, hogy még a múlt évben is egyike volt a leggyengébbeknek a tabi járásban. Ritkán sikerült valami abból, amit év elején elterveztek. A kedvezőtlen időjárás, a határ rossz fekvése sokszor nehezítette a munkákat. A tagság több kérdésben nem- értett egyet a vezetőséggel. A hármas tagozódás sem vitt jóra: Bá- bony, Megyer és a szőlőhegy lakói, jóllehet egy szövetkezetnek a tagjai, inkább az ellentétek kiélezésére törekedtek, mint az összefogásra. Ma már azonban nem erről, hanem az aratásról beszélnek, s erről is azt mondják, amit az egyéb munkákról: jobban megy, mint tavaly nyáron. — Nincs különösebb probléma az aratással — tájékoztat Papp Gyula tsz-elnök. Erről tanúskodik a mező is. Az őszi árpával és a kenyérgabona egyharmadával végeztek a múlt. hét péntekéig. Ez — körülményeiket tekintve — elég szép eredmény. — Mind a 770 hold kalászos betakarítására kaptunk gépet. A gépállomás aratógépe már több mint 100 holdat vágott le. 130 holdas tervét jóval túlteljesítheti. Erre szükség is van, mert a domboldalakon a nehezebb gép nem boldogul. A dombra nem jut fel a kombájn Hatszáz holdat számítottak a két kombájnra. Csakhogy a terület jelentős részén nem birkózhat meg a gabonával más, csak az aratógép meg a kézi kasza. De ezek kellenek a megdőlt, viharvert területekre is. — Szövetkezetünkben sok az idős ember, ők vannak többségben. Jó, ha 20—25 kaszafogható akad köztük — magyarázza az elnök. — Vidékről nem jönnek haza segíteni? — De, szinte naponta érkezik haza egy-egy fiatal munkás. Azonban a »felfrissülés«-sel egy időben mind több idős ember teszi le a kaszát. Hiába, huzamosabb ideig már nem bírják ezt a munkát... Az a kevés ember viszont, aki kaszát fog, .szép eredmények el- éx-ésére képes. Az állattenyésztők is aratnak, s mindenki elégedett a határral (hát még ha nem okozott volna kárt a vihar!), és szívesen áll munkába a gabonatáblán, aki csak teheti. Nemrég engedték át az egyik kombájnt Torvajra, hogy miután náluk végzett az őszi árpával, vágja le azokét is. A Daránypusztai Állami Gazdaságban is dolgozik egy gépük: kölcsönösen kisegítik egymást, ha úgy hozza a szükség. A bábonymegyeriek igyekezete minden bizonnyal az év végi részesedésen is meglátszik majd... h f A bajuszos felém fordul, mond valamit, aztán beledugja fejét a lavórba. Majd ismét fölnéz, és •— eltűnt a bajusz. A többiek nagy érdeklődéssel szemlélik, egy-két sürgető szó is elhangzik, főként az egyik vörös, pulykatojásképű türelmetlenkedik. Egyetlen lavórja van az őrsnek, s még legalább öten várnak, hogy a tegnap esti jelmezbál nyomait lemossák. Erősen színes már a víz, de fölöslegesnek tartják cserélni, úgyis itt van nem messze a nagy »lavór«. Balatanfenyvesen táboroznak a csurgói járás úttörői. Kilencvennégyen vannak. »Felségterületük« szigorúan el van választva madzaggal a bonyhádiakétól. A gyerekek kinn nyüzsögnek a sátrak előtt. Baloldalt a fiúk, jobboldalt a lányok. Középen a »demarkációs vonal«. A táborvezetőt keresem. — Pszt, még alszik... — súgja az egyik fiú. — Még nem volt ébresztő? — csodálkozom. — Dehogynem! Az előbb — válaszol. — És a táborvezető-helyet'CS? — Az is alszik — mondja :gy másik. Ejnye, de jó alvó vezetőség van itt — gondolom. Keresem a rajvezetőket. Hitel... A héthelyi tanácselnök ólmos gondokon rágódik. — A tartozásért marnak az iparosok, a két cigánycsalád meg már szeretne beköltözni. Őket is megértem. De a községfejlesztésből nem hitelezhetek nekik. Az utóbbi időben a Nagybe- reki Állami Gazdaság sáripusztai üzemegységének területén két cigánycsalád búcsúzott el a putriélettől, másik kettőnek a háza most épül a faluban. A gazdaság olcsó bontási anyagot, a falu társadalmi munkát adott, s az iparosokkal is megegyezett a tanács. A két családfenntartó cigány minden fizetéséből félretesz 2—300 forintot 8000 forintot már be is fizettek, ám nyolctíztagú család mellett nem sok jut gyűjteni. Hitel kellene, azonban hitel nincs ... Felújítások »Két év múlva Sáripuszta a legelhanyagoltabb lakott településből a legkorszerűbb üzemegység lesz« —.írtuk 1962 nyarán a megkezdett rekonstrukció mérete és számadatai láttán. És valóban. Az utolsókat simítják a tehenészet 360 férőhelyes istállókolosszusán, újabb három kisebb istálló is épül majd. Az irdatlan csarnokok hosszában keskeny vágányon csillék gördülnek. Hid- roglóbus, új bekötő út, villamosítás, lakásfelújítások; amerre a szem tekint, minden újat tükrözz A hajdani szabadkéményes cselédlakások előtt muskátlis verandák. Bekopogok az egyik ajtón. Bojtor Istvánná tejkezelő ebédet főz éppen. A szép, kőpadlós konyhában tisztaság, az ablak előtt rádió, rajta újságok. Tizennyolc család él a felújított lakásokban. Az élelmiszerellátás jó, a központban üzemi étkezde működik, ami este klubhelyiség, tv-t lehet nézni itt. A lakás előtti dud- vás, gyomos területen parkosítanak, játszótér lesz az építkezések után. Cigányok Egy, csak egyetlen épület őrzi az uradalmi múlt jegyeit: az iskola. Málló vakolatai, elhanyagolt és lompos kívül-be- lül ez a ház a pedagóguslakással együtt. A tanítónő olyan ötvenes korú, szomorú, a sok küzdelemben megfáradt asz- szony. Mély, barna szeme csak akkor villan, s kap valami fényt, ha a telep cigányairól esik szó. — A rajvezetők? Ja, igen, most mentek el vécére, de jönnek mindjárt — vigasztal a kis vörös, aki mindig körülöttem van, lelkiismereti kérdést csinálva abból, nehogy egyedül maradjak a »nagy« táborban. Társa, egy néger — ugyanis még nem tudott megmosakodni — lehűt. — De lehet, hogy sokat kell várni... Kérem, hogy vezessenek körül a táborban. Nagy örömmel vállalkoznak rá. El is árulják mindjárt az öröm okát. — Ott, a szemközti sátorban nagyon helyes lányok vannak... Azokról okvetlenül tessék írni... — hívja föl figyelmemet Bognár Laci —, csinálhatunk legalább nekik egy kis népszerűséget ... — Mi meg a Vidám Fiúk vagyunk. Ezt a nevet muszáj felírni — szól utánam Pintér Lali. A »cicerone«, a kis Várai Matyi átkísér a lányokhoz, a Tyeyeskova-őrshöz. A rajvezető itt is alszik még, de az őrsvezető — csinos barna kislány —, Bencze Ilonka nagyon friss, éppen eligazítást tart »lányainak«. Elmondják egy szuszra, hogy sokat tanulnak délelőttönként, délután játszanak, fürödnek, bár az idő eddig még nem volt valami alkalmas a lubickolásra. Most Itt él évek óta. A cigányok tanító nénije meg vajdája — így emlegetik. — Szeretem őket. Az elesett- ségükért... Mert mindig a rö- videbbet húzzák, noha sok jóindulat, sok érték van bennük. Sokszor hátrányosan megkülönböztetik őket. »A cigány nem dolgozik úgy, mint a magyar ...«, ez régi, és úgy látszik, örök igazság itt. Panasz- szal meg nem mernek sehová fordulni. Gondjukkal, bajukkal, félelmükkel hozzám jönnek. Ahol tudom, védem őket. Nehéz, hosszú harc ez, elvtárs! — Akikkel beszélgettem — itt lakó családok —, kedvezően nyilatkoztak a cigányokról. Dolgosak — mondták —, becsülik őket. — Igen, ilyen vélemény is akad. A társadalomnak kellene közeledni hozzájuk, de vigyázva, mert érzékenyek, sér- tődékenyek is.^ Három-négy karán fejlett kislány jön be az udvarra. Illedelmesen köszönnek. Mos- datlanok, ujjúkon rézgyűrű, a szemük két karbunkulus, hófehér fogsoruk villog, ha szólok hozzájuk. A postás újságokat hoz. Mohón nekiesnek a legfrissebb Tükörnek. Egyikük szótagolva olvas belőle. „Letörleszteném.. Tagbaszakadt munkásembe-. Értelmes tekintetű, világos beszédű. Keserűsége idők mélyéről szakad fel. — Tíz-tizenkét éve feszt dolgozom. Mindig csak az idényszaki munka. Harmadik éve a gazdaság építkezésén vagyok. Kértük, de nem állandósítanak minket. — Miért? — Gondolom, az illetmény- föld miatt. Akkor azt is kéne adni... — Mennyit keres? — ötforintos az órabér. A többi — a magyar — segédmunkás öt nyolcvanat kap. Ugyanannyit dolgozunk, minket még többet is zaklatnak, de örüljünk, hogy ez is van... »Nem tetszik? El is mehet!« — ezt könnyen megkapja az ember. — És a házépítés? — Egy kis segítséget valahonnan, kartárs, ha szólna az érdekemben!... Már-már beköltözhetnénk, de kicsi a fizetés, élnünk is kell valamiből, lassan megy ez így... És hát Badacsonyba készülnek. Mi volt a táborozás fénypontja? Feltétlenül a jelmezbál. Volt néger, arab, indián; műsort is adtak. Azzal is eldicsekedtek, hogy saját költőjük van, Márffy Ibolya. Hamar előkerül, s egy vaskos füzetből még melegében felolvassa legfrissebb versét. A szerző engedel- mével közlök belőle egy részletet: Ragyognak a csillagok, csöndesek a sátorok. De a konyhán van még dolog, szorgoskodnak a szakácsok. Míg olvassa, az a gyanúm támad, hogy Ibolya a napi repetáért énekelte meg az ízek mestereit... Amikor kifogynak a mesé- lésből, az élmények felsorolásából, rám záporoznak a kérdések: Voltam-e már táborban? Nehéz-e riportot írni? Hol lesz az újságban? Hosszú lesz vagy rövid? Milyen címet adok neki? Nem akarok szakmai vitába bonyolódni, ezért egy húzással a csatakiáltások .területére csalom át őket, ki tud többet Egyszerre hangos lesz a tábor: Rá, rá. recsege, Kárász, kecsege, Balatoni csobolyó, Táborélet csuda jó, hurrá! Strubl Márta hol kölcsönöznek a cigánynak?! Pedig letörleszteném, ledolgoznám én!... Építőbrigád az állványokon, az istálló végénél. Az úton az előbbi kis cigánylányok jönnek. Tíz-ti- zenkét évesek. A férfiak trágár ajánlatokkal fogadják őket. Röhejkórus ... Azok visz- szavágnak. Szidalmak, öcs-. mányságok fönn és lenn ... A brigádvezetőt keresem, de beteg, nincs itt. A helyettes munkavezető készségesen vá- laszolgat. — Hát ugye, a munka folyamatosságát nem látják még; az önállóság hiányzik belőlük. Igen, segédmunkások, de hát irányítani kell őket ugyebár... De nagyon rendesen dolgozik mind a kettő, nincs panasz rájuk. Teljesítménybérben dolgozunk, kérem. A besorolása mindkét: cigánynak ötnyolcvanas órabér. Nem kapnak kevesebbet a többinél. — Biztos ebben? — Kérem, mi fizetjük őket! «Állandóra?...“ Az agronómus fiatalember; először bizalmatlanul méreget. A fejlődésről, az építkezésekről beszélgetünk. Feloldódik, és elmondja azt is, hogy 63 állandó és 43 időszaki munkás dolgozik a telepen. Tizennégy- tizenöt cigány időszaki munkás is van. Rendesen dolgoznak. — Állandó munkára miért nem alkalmaznak cigányokat is? — Állandóra? ... Hát tulajdonképpen fölvétel nem is volt, sőt a gépesítéssel inkább még létszámcsökkentés lesz. Nincs szükség állandóra... * * * Mit kellene, mit lehetne itt tenni? Mindenekelőtt állandó munkahely kellene, legalább annak, amelyik bebizonyította, hogy érdemes rá. Letelepítés? A megyei tanács rendeletet hozott a sáripusztai cigánytelep felszámolásáról. Négy család már egyenesben van, kettő Somogyszentpálon építkezik. S a többi? Velük mi lesz? Nincs állandó munka, nincs hitel __A munkaadó, a g azdaság, is többet (azaz valamit) vállalhatna ezekből a gondokból; segítő kezét a társadalomnak valahol itt kellene kinyújtania mindenekelőtt. A társadalom ... Több humánum, sok megértés, türelem, segítő szándék: ez kellene — s ez hiányzik. * * * Éktelen sivalkodás riaszt fel. Két fiatal nő jajgat előttem, nem cigányok. Az egyik a fülét fogja. — Megdobott kaviccsal, a gazembert Menjünk a tanító nénihez, elmondjuk neki! Sírva elvonulnak. Mögöttük egy nagy csapat suhanc és süldőlány kórusban rphög. Megindulok feléjük, futásnak erednek, s a bekötő út végén eltűnnek jobbra, a cigánytelep felé. * * * A telep alig pár száz lépés Odafelé. Onnan: hosszú és nagyon nehéz út ... Wallinger Endre Ipari vállalat nélküli város Havirov, a csehszlovák bányászok és kohászok városa több szempontból Is érdekes: mindössze tízéves, s lakóinak átlagos életkora 23 év. A jelenleg 73 000 lakosú város lakóinak száma évente jobb mint 7000 fővel emelkedik. Legfőbb jellegzetessége, hogy egyejjeri ipari vállalata sincs. Férfi lakossága az ostravai bányákoaa és kohókban dolgozik. Havirov Közép-Európában a legfiatalabb házaspárok városa: átlagkoruk 17—18 év. Ak adájü'zet'á matyátttybs&áfya Se házam, se földem, mégis azonos értékűnek érzem magam a többi adófizető honpolgárral. Tíz évvel ezelőtt kaptam meg az adóívem 'a százhús? forint túlfizetésről. Ide süss, világ, gondoltam akkor, ilyen is van! Én vagyok én! Más halogatja azt a kis nyavalyás adót, én túliizetek! Tudniillik államosították a házat, amelyben laktam, és míg nem állapították meg az új lakbért, addig fizettem magamtól egy gondolt összeget, hogy no gyűljön Ösz- sze a fizetnivaló. De kevesebbet szabtak ki rám, ebből jött a túlfizetés, önérzetesen tudomásul vettem, és jelentkeztem büszkén az adóívemmel a pénzért. Ohó, mondták, hogy gondolok ilyet? Ezt föl nem vehetem, rak átutalni lehet más címen! Az ilyen dolgok nekem mindig érthetetlenek maradnak, de csak utalják. De mire? Gondolkozzam, mondták. Gondolkoztam! A következő évben újra kiho-t'k az adóívet. Túlfizetés százhúsz forint! Kezdtem, nyugta* au - kölni.. Még a végén azt hiszik, hogy nemtörődöm ember vagyok! Nem szeretem én az állammal szembeni elintézetlen ügyekéi, még byjom eg‘rsz,'»’* ebből a túlfizetésből! An,ftn: n-*t adóívvel. Adják ide azt a pénzt és kész. Nem lehet, és elnézően mosolyogtak egy- ügyűségemen. Akkor meg húzzák ki, és hagyjanak nekem békét! Azt még úgysem lehet, és most már nevettek. Most rökönyödtem csak meg, a végén még büntetés lesz ebből. Mégiscsak okosabbak azok, akik nem fizetnek. Semmi baj, mondták, átutalják az ü- letmény-kukoricaf oldem adójába. Nagyszerű! Majdnem megcsókoltam őket... Egy év múlva ismét hozták az ívet. Már kancsalítottam, ahogy megláttam. Baj van, mondták az illetékes szervek, nem lehet átutalni az ílletmény-kukorica- földem adójába! Persze, hogy nem lehet, hiszen nem is kaptam kukoricaföldet, csak azok, akiknek már úgyis volt, de minek annak föld, akinek nincsen, nem igaz? Ne nyugtalankodjak, jövőre biztosan kapok, akkor átutalják. Igazuk lett, valóban kaptam volna, de most meg én mondtam le a. nyolcszáz négyszögölecs- kémről szociális okokból annak javára, akinek volt még tizenhat holdja, mert nehezen tudott megélni belőle szegény! De jött is az ív! Csak semmi izgalom, festessem ki a lakásomat, abba beleszá m'tják. K;festettem Jött az ív! N'uyi leivé átutalni, köteles vagyok magam festetni! A következő években hasonlóképpen sorba javíttattam a ház kéményét, a padlózatot, a falakat, a beázó tetőt, a kutat, az ablakokat és a kerítést. De jött is az ív változatlanul minden évben. Nem lehetett megszabadulni tőle, már álmomban is láttam. Jött, és hirdette megrovóan, hogy még mindig nem hoztam helyre a mulasztásomat. összetörtem. Már azon gondolkoztam, hogy kivándorlók Japánba, mert azt mondják, ott annyi az ember, hogy egy csomót minden évben letagadnak belőlük, hogy ne riogassák a szaporasággal a közhangulatot. De a tizedik év végén megszántak! Tér^k magamhoz, mondták, most elintézik, átutalják a villany- számlára! Végre! Még sem kell menjek Jaoánbo, itthon is élhetek! Kezdtem életmagra kapni, és már majdnem megnyugodtam, mikor az idén tudatták velem, hogy legnagyobb sajnálatukra nem utalhatják át, mert a százhúsz forint túlfizetés a tíz év alatt e1 évült, mért nem jártam utána idegében, ígv maradnak és sajnálatukra és satöbbi! Azóta cs°nd van, de titokban mésis reszketek, nem hiszek én már nekik! Efrvszer csak meeint i*íkísi<j i.- r,zt az íve*, mégpedig kamatostul, és keVdbete*' mindent előzői! — lym „Táborélet csuda jó, hurrá1" I
