Somogyi Néplap, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-11 / 161. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szombat, 1964. július 11. Példútlanul cinikus amerikai terv Essak- Vietnam ham kásására Az amerikai szenátus külügyi bizottságának vitája Washington (MTI). McNamara amerikai hadügyminiszter a szenátus külügyi bizottsága előtt kijelentette, hogy az Egyesült Államok jelenlegi vietnami politikája magában foglalja azt a kockázatot, hogy a katonai műveleteket kiterjesztik Dél- Vietnam halárain túlra is. A hadügyminiszter ezután kijelentette, hogy az Egyesült Államok jelenleg a dél-vietnami fegyveres érők kiképzésével és támogatásával a legkevésbé költséges és a legkevésbé kockázatos tervet hajtja végre Dél-Vietnamban. »Ami a jövőt illeti, nem tudok nyilatkozni. Esetleg szükségessé válnak a határon túli katonai akciók« — fűzte hozzá. A külügyi bizottság ülésén Fulbrighl szenátor, a bizottság elnöke kijelentette, hogy Felt tengernagy és a többi katonatisztek, akik az általános háború kockázatáról beszéltek, szakadékpolitikát javasolnak Délkelet-Ázsiában. Arra vonatkozólag, hogy mit jelent a háború kiterjesztése Dél-Vietnam határain túl, figyelemreméltó értesülést közöl a New York Herald Tribune pénteki száma. A lap saigoni tudósítója szerint van egy részletesen kidolgozott terv az Észak-Vietnam ellen végrehajtandó megtorló bombázásokra. A saigoni és washingtoni katonai szakértők által kidolgozott példátlanul cinikus ag- ressziós terv abból áll, hogy amikor a dél-vietnami szabadságharcosok elfoglalnak egy falut, az amerikai—délvietnami fegyveres erők bejelentik, hogy a következő hét megadott napján »megtorlásképpen-« bombázni fognak egy megadott észak-vietnami falut. A bejelentés során 200 falut neveznek meg, ezek közül egyet fognak bombázni. A New York Herald Tribune szerint ezt a tervet akkor hajtják végre, ha Dél-Vietnamban további sikereket érnek el a partizánok, és a Fehér Ház megadja a zöld jelzést a terrorbombázásra. A terv másik része ipari célpontok bombázását írja elő. Részletek a nemzetközösségi értekezlet külügyi vitájából London (MTI). Az értekezlet külügyi vitájának folytatása során Banda- ranaike asszony, Ceylon miniszterelnöke javasolta, hogy a nemzetközösségen belül fontolják meg a közvetítés lehetőségét a hatalmak közötti vitákban, föltéve, hogy a hatalmak beleegyeznek az ilyen eljárásba. A nemzetközösség csak akkor maradhat fenn — mondotta —, ha új eszméket fogad el, és új megoldási módokat gondol ki. Dr. Milton Obote, Uganda miniszterelnöke kijelentette: — Kínos zavarba jövök, ha nemzetközösségi tagságunkat kell védenem, amíg Anglia fegyvereket szállít Portugáliának. Anglia használja fel befolyását és teljes súlyát arra, hogy rábírja Portugáliát: szabadítsa fel afrikai gyarmatait. Ajub Khán, Pakisztán elnöke a vietnami és laoszi viszály tárgyalásokon alapuló elintézését sürgette. A külügyi vita túlhaladta a Home miniszterelnök által tervezett időhatárt. Ezért angol körökben felmerült az az ötlet, hogy halasszák hétfőre a tárgysorozat második pontját, Dél-Rhodesia ügyét. Nkrumah ezzel szemben hangsúlyozta: — Nagyon sajnálatos, hogy olyan sok időt fecséreltek az állítólagos kommunista beszivárgás és felforgatás megvitatására, amit Home miniszter- elnök vetett föl megnyitó beszédében. — A kommunizmus kérdése nem a nemzetközösségre tartozó ügy — mondotta. Sajtókörök különösen élénk vitát várnak Dél-Rhodesia ügyében, mivel Ian Smith miniszterelnök kijelentette, hogy a legélesebben ellenezné azt, ha a nemzetközösség megvitatná Dél-Rhodesia ügyét. Hozzátette: reméli, hogy Dél-Rhodesia még az év vége előtt független lesz. Ele^ldik a hare {ffoMwaieft* és Scrantoii köpött San Francisco (MTI)/ Az amerikai republikánusok San Francisco-i programkészítő gyűlésén egyre : éleződik a harc Goldwater és Scranton, az elnökjelöltségre pályázó két politikus között. A platformbizottság valójában a hétfőn kezdődő jelölő kongresszusra készíti elő a talajt. Barry Goldwater, a republikánus jobboldal szócsöve csütörtökön diadalmasan vonult be San Franciscóba, és nyomban beköltözött a Mark Hopkins szálló 15. emeleti lakosztályába, amelynek húsz szobáját elektronikus számológépekkel, magán-telefonvonalakkal, televíziós monitorokkal szerelték föl Goldwater ízlése szerint. A 15. emeleti »sasfészekbe« — leszámítva Goldwater családtagjait és stábját — szigorúan tilos a bemenet. Scranton és Goldwater harca napok óta a kényes politikai kérdések körül dúl. A mérsékeltnek kikiáltott Scranton csütörtökön mondta el programbeszédét. Kifejtette, hogy a radikális jobboldali csoportosulások idegenek Amerika számára, sőt egyenesen megtámadta a négerüldöző John Birch társaságot. Ezután indítványozta, hogy a 'platformbizottság a nemrég meghozott polgárjogi törvényt iktassa azok közé, amelyeket a republikánusok alkotmányosnak tartanak és támogatnak. Scranton ezzel lehetetlen helyzetbe akarta hozni Gold- watert és szállásesinálóit. A programbeszéden kívül Scranton a csütörtöki nap folyamán több sajtóértekezletet is tartott. Ezekben a Spiegel című nyugatnémet hetilap által közölt Goldwater-interjú ügyét feszegette. Az arizonai szenátor megérkezése után szintén sajtóértekezletet tartott, s nyomban kijelentette: Nem emlékszik rá, hogy a Spiegel munkatársával Dél-Vietnamról beszélt volna. Szemrebbenés nélkül beszélt a továbbiakban is: Sohasem javasolta, hogy bárhol bevessék az atomfegyvert. Ami a polgárjogi kérdéseket illeti, Goldwater annak a reményének adott hangot, hogy az nem lesz választási probléma. Az FKP Politikai Bizottságának ülése Párizs (TASZSZ). Csütörtökön ülést tartott a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága. Az ülésen megvitatták azt a problémát, mi okozza a munkások életszínvonalának állandó romlását. A kiadott nyilatkozat tanúsága szerint a Politikai Bizottság megállapítja, hogy az amúgy is gyenge jövedelmű munkáscsaládoknak súlyos tehertételt jelent az állandó áremelkedés, amely kiterjed valamennyi közszükségleti cikkre, főként azonban a húsA 7. sz. balatoni főútvonal mellett, BALATON KERESZT ÚRON, a benzinkúttal szemben, megnyílt a földművesszövetkezet autós csárda bisztrója. Hidegkonyhai, cukrászipari készítmények, üdítő italok, presszókávé. Egész éven át nyitva. (3366) ra, a főzelékfélékre és a gyümölcsre. Az infláció egyik fő oka, hogy hatalmas összegeket fordítanak az atomütőerőre, és a hatóságok támogatják a kapitalista monopóliumokat. A helyzet megköveteli a munkásság és a demokratikus erők összefogását a valódi demokrácia megvalósításáért — állapítja meg a nyilatkozat. (MTI) Új elnök a genfi nemzetközi közoktatásügyi értekezleten Genf (TASZSZ). Mint már jelentettük, az UNESCO genfi nemzetközi közoktatásügyi értekezletén a portugál küldöttség részvétele körül napok óta folyó vitában csütörtökön újabb fejleményre került sor: az ázsiai, afrikai és a szocialista küldöttségek részvételével kialakult többség megszavazta annak a nigériai határozati javaslatnak napirendre tűzését, amely az afrikai népeket elnyomó Portugália küldöttségének az értekezletről való kizárását javasolja. E döntés miatt az elnöki tisztséget betöltő Novotny osztrák küldött elhagyta az elnöki emelvényt. Űjabb jelentések elmondják, hogy Novotny lemondott az értekezlet elnökségéről, és a részvevők Kuad Savaya libanoni küldöttet választották meg elnökké. (MTI) Luns holland külügyminiszter 1 moszkvai tartózkodása alkalmából Eduard Star Busmanul, a Holland Királyság moszkvai nagykövete fogadást adott. A fogadáson megjelent Amasztasz Mikojan, Andrej Grimiko és Jekaterina Fur- ceva. Elkészült Skopje újjáépítéséinek lengyel terve. A lengyel építészek terve szerint Skopjét 1980-ra 350 000 .lakosú várossá lehet építeni. A katasztrófa időpontjában a város 180 000 lakosú volt. A tervet bemutatják a július 17— 23 között Skopjéban ülésező ENSZ-szakértőkből álló bizottságnak. Több száz néző szeme láttára zuhant a mélybe egy amerikai kötéltáncosmc. A New York állambeli Buífaló- bam rendezett előadáson a 34 éves Betty Bergen asszony száma már véget ért, amikor megcsúszott, lezuhant és szörnyethalt. A Német Demokratikus Köztársaság és a Kínai Nép- köztársaság tudományos-műszaki állandó bizottsága Berlinben együttműködési megállapodást írt alá. A mongol népi forradalom 43. évfordulója alkalmából Zsambálim Banzar, a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövete, valamint a nagy- követség munkatársai pénteken megkoszorúzták a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet. Súlyos repülőszerencsétlenség történt csütörtök este az Egyesült Államokban. Az United Airlines egyik turbó- légcsavaros, Viscount-típusú utasszállító repülőgépe, amely Washingtonból Knoxvi!le-be tartott, a levegőben felrobbant és lezuhant. Senki sem élte túl a katasztrófát: 39 ember vesztette életét. A robbanás oka ismeretlen. A vizsgálatba bevonták a szövetségi nyomozóirodát is. A KGST*bank tanácsa Moszkvában július 7-től 9-ig megtartotta negyedik ülését. Az ülésein megvitatták a bank folyó ügyeiből eredő kérdéseket, így például az elszámolási és 'hitelezési műveletek további fejlesztését, valamint más bankokkal való kapcsolatok létesítését. Rodney Arismendi, az Uruguayi Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára beszédet mondott a nemzeti kongresszusban. Arismem- di erélyesen tiltakozott amiatt, hogy az országban amerikai katonai küldöttség tartózkodik éléin Óméra tábornokkal. — Az Egyesült Államok kormánya nyomást gyakorol Uru- guayra azzal a céllal, hogy rábírja kubai kapcsolatainak felszámolására — mondotta Arismendi, majd befejezésül felhívta az uruguayi kormányt, tartsa magát a népek önrendelkezési és az országok egymás ügyeibe való be nem avatkozásának elvéhez. Tovább élezte az angol— amerikai hajózási viszályt a Marples közlekedésügyi miniszter által az alsóházban benyújtott ama törvényjavaslat, amely megtiltja az angol hajótulajdonosoknak az Egyesült Államok hajózási hatóságai által kiadott utasítások végrehajtását. Ez azt jelenti, hogy az angol kormány teljes súlyával támogatja az angol hajótulajdonosoknak az amerikai hatóságokkal szemben kifejtett ellenállását. Angliában széles körű felháborodást keltett a del-afri- kai politikai perben elítélt Nelson Mandela és társai védőjének, dr. Abraham Fisher- nek letartóztatása. Collins kanonok ezzel kapcsolatos sajtónyilatkozatában kijelentette: — Ez az eljárás újabb bizonyítéka annak, hogy Dél-Afri- ka rendőrállam. Véres mérkőzés Túlzás nélkül elmondható, hogy az egész világ nagy figyelemmel kísérte az amerikai polgárjogi törvényjavaslat sorsát. Nos, a fajüldöző »szabad amerikaiak« ádáz ellenállása ellenére a javaslatból törvény lett, és ezt aláírásával az Egyesült Államok elnöke is szentesítette. Mindez a szabadságukra oly kényes jenki fajüldözőket nem hatja meg. Nem veszik tudomásul a törvényt, nem ismerik kötelező erejét. Ellenállnak érvényesítésének. Oly végletes ez a szembeállásuk — elsősorban a déli államokban —, hogy a fizikai erőszaktól sem riadnak visz- sza. Képünk Floridában készült. Egy vérző fejű fehér fiatalembert ábrázol, aki a négerek igaza mellett foglalt állást, s ezért a fajüldözők alaposan helybenhagyták. Van tehát egy érvényes törvény, amelynek érvényesítéséért véres mérkőzés folyik. Ebben a mérkőzésben nemcsak az »egyszerű« fajüldözők vesznek részt, hanem egyes államok kormányzói is. Az Egyesült Államok viszonyait ismerő külföldiek mindeme tények ismeretében fölteszik a kérdést: Miért szabad a fajüldözőknek büntetlenül lábbal tiporniuk a törvényt? És miért sújtják a McCarran, McCarthy és egyéb doktrínáikkal azokat, akik nem sértenek meg semmiféle törvényt, de küzdenek a törvények megtartásáért és az emberi jogokért? Kényes kérdés. Vajon melyik illetékes hajlandó válaszolni reá? T. P. Az amerikai kommunisták harcra hívnak a reakció ellen New York (TASZSZ). New Yorkban a Hall és Davis védelmében alakult bi-* zottság csütörtökön nagygyűlést hívott össze. A gyűlést Elizabeth Gurley Flynn, a bizottság elnöke nyitotta meg. -Beszédében rámutatott: Amerika haladó erői kiemelkedő győzelmet arattak, amikor nemrégiben az Egyesült Államok legfelső bírósága alkotmányellenesnek nyilvánította azt a követelést, hogy az Amerikai Kommunista Párt regisztráltassa magát, és azt a gyakorlatot, hogy a kommunistáktól megtagadják az útlevelet. Az ezután felszólaló Gus Hall foglalkozott a polgárjogi törvény elfogadásával, ami az amerikai nép nagy győzelme és a reakciós erők súlyos veresége. A gyűlés részvevői viharos tapssal fogadták a tribünön megjelnő Henry Winstont, aki köszönetét fejezte ki a szocialista országok és a világ dolgozóinak, hogy szolidaritást vállalnak az amerikai kommunistákkal, támogatják őket a mccrthysták ellen vívott harcukban. Sürgette a dél-vietnami amerikai intervenció megszüntetését, valamint a normális diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok helyreállítását Kubával. Ezután Aptheker, az ismert történész elítélte az amerikai kormányt azért a passzivitásért, amelyet a déli államokban tevékenykedő fajgyűlölők terrorja iránt tanúsít. A gyűlés részvevői táviratot intéztek Johnson elnökhöz, és abban követelik, hogy küldjön haladéktalanul szövetségi csapatokat Mississippi államba. (MTI) Véget ért a földközi-tengeri értekezlet Algír (TASZSZ). Csütörtök este véget ért a Földközi-tenger atomfegyver, mentes övezetté nyilvánítását szorgalmazó nemzetközi értekezlet, amely július 6-án ült össze Algírban. Az értekezlet záróülésén általános határozatot hoztak és elfogadták az »algíri felhívást«. A két okmány felszólítja a népeket, a kormányokat és a nemzetközi szervezeteket, hogy kapcsolódjanak be a Földközi-tenger térségének atomfegyver-mentesítéséért folyó küzdelembe. Az értekezleten úgy határoztak, hogy nagygyűléseken és tüntetésekkel tiltakoznak haditámaszpontok és atomfegyverek elhelyezése ellen ebben a térségben. Döntés született arról, hogy a konferencia határozatait a különböző kulturális, gazdasági és társadalmi szervezetekkel való szoros együttműködésben valósítják meg. Elhatározták, hogy létrehoz, zák az értekezlet állandó szervét, amely Algírban székel. Július 5-ét, pedig a Földközi-tenger atomfegyvermentes övezetté nyilvánításáért folytatott harc napjává mondják ki. Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipai! Vállalat segédmunkásokat, kőműveseket vesz föl kaposvári, siófoki, marcali és más munkahelyeire a megyében felentkezés az illetékes íáráai székhelyeken * tanácsoknál, t vállalat központiéban. Kaposvár, Május 1. utca 57 szám \ siófoki fő-építésvezetőségen. Siófok, Fő utca -200 és a? építkezéseken. (82Ó83»