Somogyi Néplap, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-18 / 167. szám

tw VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKl Alti: 50 FILLÉTt Somogyi Néplap AZ^MSZMP MEGYEf BIZOTTSÁGAIÉN MEGYEI TANÁCS LÄPJA. XX!. ÉVFOLYAM 167. SZÁM SZOMBAT, 1964. JÚLIUS 18. Mai számunk tartalmából: Tizennégy ember és két lófogat fél napi kényszerpihenője (3- o.) Rádió—tv — URH-műsor (5. o.) Vérrel pecsételt barátság (6. o.) Az állattenyésztés feladatairól tanácskoztak a járási főállattenyésztők Az állattenyésztés helyzetét vitatták meg tegnap a me­gyei tanácson a járási főállat­tenyésztők. Partos Nándor megyei főál­lattenyésztő egyebek között el­mondotta, hogy megyénkben növekedett a hústermelés, de a takarmánytermelés növeke­dése nem kielégítő, elmarad az állatállomány szaporodása mögött, A következő években több takarmányra lesz szük­ség, mint eddig, ezért fontos célunk a takarmánytermelés fokozása. Megyénkben általában 5,2 kg takarmányból állítanak elő 1 kiló sertéshúst. Ha ezt a számot 4,3 kg-ra csökkente­nénk, évente mintegy 20 szá­zalékkal több állatot hizlal­hatnánk. Számításokkal iga­zolta, hogy megfelelő elhelye­zéssel mennyivel javulna a takarmányértékesítés. — Az első lépés a cél el­éréséhez — mondotta — az, hogy a sertésférőhelyeket na­gyobb gondossággal kell télie- síteni, mint az utóbbi évek­ben. A beszámolót az állatte­nyésztési csoport szakelőadói- ! nak bevonásával vita követte. Hajóbál Siófok és Keszthely között a Beloianniszon Ma, szombaton délután vál­tozatos programmal indítanak kirándulóhajót a Balatonon. A Beloiannisz egy órakor in­dul a siófoki kikötőből, és a keszthelyi Festetich-kastély parkjában rendezett esti hang­versenyre viszi a kiránduló­kat. A koncerten a Magyar Állami Hangversenyzenekart Dietfried Bemet bécsi kar­mester vezényli, és Gabos Gábor zongoraművész műkö­dik közre. A négyórás hajóúton Keszt­helyig gazdag műsor szórakoz­tatja a közönséget. Föllép többek között Jósé Arzamen- dia paraguayi ének- és gitár­művész, Zsolnay Hédi, Zentai Anna, Korda György és Pálos Miklós. Ekkor rendezik meg a Corvin Áruház változatos divatbemutatóját is. A kirándulóhajó utasai Keszthelyen megtekintik a Helikon Könyvtárt, majd a hangverseny után éjjel 2 órá­ig a hajó fedélzetén rendezett nagyszabású hajóbálon szóra­kozhatnak, ahol tombola, tánc- és «-Ki mit tud?«-ver­seny színesíti a műsort. A hajóút iránt igen nagy az érdeklődés, a jegyek nagy ré­sze már elővételben elkelt. Hőhullám Nyugat-Európában Nyugat-Európában nagy hőséé uralkodik, és ha hinni leheli a me­teorológusoknak, még legalább né­hány napig eltart. Franciaország­ban a legnagyobb hőséget Nemes­ben mérték csütörtökön délután: a talaj mentén 43.5 fok veit. Car- casonne-ban 36 fok meleget mér­tek. A Var megyében pusztító tűz, amelyről azt hitték, hogy már si­került megfékezni, újra felélén­kült, és Salernes irányában terjed tovább,', olyan cserjés vidéken, amely megnehezíti a tűzoltók mun­káját. Egy hidroplánról több ton­nányi vizet zúdítottak a lángok­ra. Portugáliában, Bragance-ban 32 fok volt, Faróban 34. A meleg, amely a hét elején nagy örömet szerzett a skandinávoknak, a hét közepére enyhült. Stockholmban, Helsinkiben 26 fok volt. Az ég felhős, de a hét végére ismét nap­sütést várnak. (MTI) « six Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa tegnap ülést tartott. Megvitatta, majd törvényerejű rendelettel elfogadta a pénz­ügyminiszternek az 1963. évi állami költségvetés végrehaj­tásáról szóló jelentését. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendeletet alkotott a növényvédelemről, majd ma­gyar állampolgári kötelékből való elbocsátási, visszahonosí­tási és egyéb ügyeket tár­gyalt. (MTI) ^ ....... Megnyílt st miímnúíU afrikai csúcsértekezlet Kairó (MTI). Tegnap este Kairóban — magyar idő szerint 17.30 óra­kor — az Arab Liga székha­zában megkezdte munkáját az afrikai államfők 2. csúcs­Véget ért a Nyugat-európai Unió miniszteri tanácsának értekezlete Párizs (MTI). Párizsban véget ért a Nyu­gat-európai Unió miniszteri tanácsának kétnapos ülése, amelyen az olasz kormányvál­ság és Schröder távolmaradá­sa miatt csak öt külügymi­niszter vett részt. Az értekezlet lényegében egyszerű eszmecsere volt és nem hozott konkrét ered­ményt. A nyugati külügyminiszte­rek nemhivatalos beszélgeté­sein sok szó esett Goldwater jelöléséről, ami különösen a kis nyugat-európai országok kormányait aggasztja. Attól tartanak ugyanis, hogy Gold­water jelölése befolyásolhatja az Egyesült Államoknak Nyu- gat-Európával szemben foly­tatott politikáját, s végered­ményben De Gaulle és a bon­ni »degaulleisták« malmára hajtja majd a vizet: elősegíti az Egyesült Államoktól füg­getlen, francia—nyugatnémet vezetés alatt álló politikai kis Európa kialakulását. Oklevélosztás a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban Tegnap délután átadták az okleveleket a Felsőfokú Mező- gazdasági Technikum végzős hallgatóinak. Részt vett az ün­nepségen Moharos József, az MSZMP Központi Bizottsága Mezőgazdasági Osztályának munkatársa, Király József, a Művelődésügyi Minisztérium főelőadója, dr. Németh Lajos, a Földművelésügyi Miniszté­rium állattenyésztési főigazga­tója és Mohar László, a me­gyei tanács mezőgazdasági osztályvezetője. Dr. Petőházi Gábor, a Kis­állattenyésztési Kutató Intézet igazgatója, az államvizsga-bi­zottság elnöke a mezőgazdasá­gi szakemberek felelősségéről beszélt, majd átnyújtotta a végzett hallgatóknak az okle­veleket. Legelőször Nagy Jó­zsefnek adta át a vörös okle­velet kiváló tanulmányi ered­ményeiért. Ezután dr. Guba Sándor, a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum igazgatója búcsú­zott el a hallgatóktól, és könyvjutalomban részesítette a legjobb hallgatókat. NAGYIPARI HÁZÉPÍTÉS Soha nem titkoltuk, hogy az épülő lakások száma még nem áll arányban a lakásigénylők számával. Ez különben nem éppen »hazai specialitás« — világjelenség. A nehézségek kétségtelenül nagyok. Építő­iparunk vezetői úgy is igyekez­nek segíteni . a problémán, hogy megszervezik a nagyipa­ri házépítést. A jelszó: »Négy és fél hónap az alapozástól a kulcs átadásáig.« Ezzel a módszerrel épül je­lenleg Dunaújvárosban az egyik legnagyobb lakóház. A Dózsa György úton ugyanis egy újabb városrész építését kezdték meg nagy paneles épí­tőtechnikával. Maga az építés folyamatos. A nagy paneleket a dunaújvárosi házgyár készí­«-«¥?■ értekezlete, amelyen 33 füg­getlen afrikai ország állam- és kormányfője, illetve képvi­selője vesz részt. Az üléssza­kon megvonják az afrikai egységszervezet tizennégyhö- napos eddigi tevékenységének mérlegét és kitűzik az újabb feladatokat. Nasszer elnök megnyitó sza­vainak elhangzása után a részvevők egyperces néma fel­állással adóztak a szabadsá­gért elesett afrikai hősök em­lékének. A konferencia Nasszer elnö­köt választotta meg díszel­nöknek. A megnyitó ülésen felolvas­ták a világ minden tájáról ér­kező üdvözlő táviratokat, többek között Hruscsov szov­jet miniszterelnök és Johnson amerikai elnök üdvözlő táv­iratát. Hírügynökségi jelentések szerint a hivatalos megnyitás után az értekezlet zárt ajtók mögött folytatta munkáját. A megnyitó ülésen jelen volt U Thant, az ENSZ főtitkára is. ti. Ugyancsak ott gyártják a fürdőszoba, vécé, konyhafal térelemeket is. Ezeket aztán az építkezés színhelyére szállít­ják, és ott egyetlen emeléssel juttatják a helyükre. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a legmoder­nebb hazai építésszervezés eredményeként minden eddi­ginél rövidebbre korlátozták az átfutási időt. Valóban: az alapozás megkezdésétől a kulcs átadásáig négy és fél hónap Hruscsov üdvözölte az afrikai csúcsértekezlet részvevőit Moszkva (TASZSZ). Hruscsov csütörtökön a szovjet nép és a szovjet kor­mány nevében meleg hangú üdvözletét intézett a függet­len afrikai országok második afrikai konferenciáján részt vevő állam- és kormányfők­höz. — Találkozásuk nemcsak Afrika szempontjából fontos jelentőségű — hangzik az ér­tekezlet elnökéhez szóló üze­net. — A népek, amelyek sor­sukat összekötötték a szabad­ság, a haladás és a béke nemes eszméivel, figyelemmel köve­tik értekezletük menetét, mely sok mindenben előmozdíthatja a nemzeti felszabadító harc to­vábbi fejlődését az afrikai kontinensen, a béke és a nem­zetközi együttműködés erősö­dését. Hruscsov végezetül hangsú­lyozta: Az események azt bi­zonyítják, hogy elérkezett Af­rika nemzeti újjászületésének korszaka. Ha az afrikai népek megtartják forradalmi lendü­letüket és harci szellemüket, akkor eredményesen oldhatják meg legalábbis a gazdasági felszabadulás nehéz feladatait. (MTI) Újra robbanásig feszült a ciprusi helyzet Nicosia (MTI). Cipruson a helyzet változat­lanul feszült, sőt a péntekre virradó éjjel robbanással fe­nyegetett: a sziget északi ré­szén levő Saint Hilarion ko­lostor-erőd közelében, Temb- losz falu szomszédságában mintegy 150 főnyi ciprusi gö­rög nemzetőr csapata ágyúk­kal, aknavetőkkel és géppus­kákkal fölszerelve közrefogott egy nagyobb török fegyveres csoportot. Kanadai ENSZ-kato­nák közbelépése azonban meg­akadályozta a fegyveres ösz- szetúzés kirobbanását. Kiprianu Cenfbcl Kairóba utazott, hogy tárgyaljén az ott tartózkodó U Thant F.NS2- főtitkárral. Papandreu görög miniszter- elnök Kosztopulosz külügymi­niszterrel együtt hétfőn szin­tén Londonba látogat, hogy az angol kormány vezetőivel a ciprusi kérdésről tanácskoz­zék. Harmat Tesztétől harmat estéig... telik el az eddigi hét hónap­pal szemben. Felső képünkön egy térelem látható. (Fürdőszoba, vécé, konyhafal.) Ilyen előregyártott térelemeket illesztenek he­lyükre a földszinten és az eme­leten egyaránt. Második ké­pünk a házgyárban készült nagy paneleket mutatja be. Ezek a legelső építőelemek. Mindegyiket lengyel toronyda­ruval juttatják a helyére. A sötétkék ing válla, nyaka szürkül a portól. Arcán izzad- ságcsöppök csillognak. Nem akar leülni, azt mondja, örül, ha egy kicsit álldogálhat. — Ülök én eleget a kombáj­non . .. Nemrégen tért vissza Stadler György, a kaposvári Latinka Termelőszövetkezet fiatal kom- bájnosa a Vas megyei Vépről, ahol mezőgazdasági gépszerelő tanfolyamot hallgatott. Mind­össze egy hete dolgozik a kom­bájnnal, azonban Nagy József tsz-elnök nagyon elégedett a munkájával. Naponta 300—330 mázsa a teljesítménye közvet­len vágással. — Mikor kezdi a munkát, mennyi a munkaideje? — Harmat vesztétől harmat estéig . . . azaz reggel fél hét­től addig, amíg harmatos nem lesz minden. Nyújtott műszak­ban dolgozom. Az elnök említi, hogy eddig traktoros volt a Gyurka »gye­rek«, ő a legügyesebb a szö­vetkezetben. A tsz megalakulá­sa óta tag; először kocsis volt, aztán »elcsavarta fejét« a gép. Mosolyogva helyesel ő maga is, tréfálkozik, hogy ha az állatok nyelvét nem beszéli is, a gép nj elvét megtanulta. Zörgéssel, berregéssel, kopogással adja az tudtul, hogy mi a baja, kíván­sága. Ezen aztán — ha csak nem nagyon komoly a hiba — azonnal tud segíteni, hisz ezt tanulta a tanfolyamon. — Az első hat hónapot né­gyessel zártam — mondja —, jó ez nekem, ötöst nem is sze­retnék, mert az páratlan szám ... Nevetnek. — Kombájnos szemmel mi­lyen a termés? — Jó. Jó közepes. Elnézem a hatalmas kom­bájnt, jár a motorja, rázkódik az egész. A közelben a von­tató olyan, mintha a kisöccse volna. — Óriási ez a masina. Nem nehéz kormányozni? — kérdem a laikusok kíváncsiságával. — Dehogy — válaszol, s azonnal magyarázni kezdi a kormánymű szerkezetét, hogy hidraulikus, olajjal működik, az ő munkája csupán az olaj megfelelő adagolása. Aztán a terveiről beszél. Ha már mint kombájnos felszabadul, szere­lőműhelybe szeretne menni egy kis gyakorlatot szerezni. Aztán szeptemberben újra vár­ja a tanfolyam . . . A szomszéd táblán lábon áll a gabona. Dolgozik a rendre- vágó, várja a kombájnt, hogy fölszedje a rendet, kicsépelje a magot. Stadler György fel­ül a gépre, s az elindul »tes­tét« meghazudtoló a Fekete-tanya felé fürgeséggel I S. M. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom