Somogyi Néplap, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-01 / 101. szám
80M0G11 NÉPLAP 8 Péntsi, 1964. május 1. Gyenis József A MC M ikor a tanító kiment a szünetben, a szokásos zsivaj töltötte meg a termet. — Megyünk , fürödni, megyünk fürödni! — kiabálták többen kórusban. — Megjött a Vince! — harsogta túl a kórust a nagyobbik Péter gyerek. Vince a városból érkezett vendégségbe a faluba évről évre, nyár idején. Urasan beszélt, amit még utánozni sem tudtunk, különbnek tartottuk magunknál, örültünk, ha velünk játszott, lestük minden szavát, és lépten-nyomon majmoltunk mindent, amit tőle láttunk. Egyszer aztán új nótát tanultunk. Persze megint csak Vincétől. A nótát is ő hozta magával a városból. Lehettünk talán két héttel a vizsga előtt. Pucéran ültünk a vízparton és daloltunk. Vince most szükségképpen karmester volt. Előszqr csak tagoltan a mondatokat ismételtük. Mikor már a szöveg többé-kevésbé hibátlanul ment, egymást licitáltuk túl a nótázásbán. Dehogy gondolta egyönk is, hogy ebből még bajunk lehet. Pedig lett. Ha nem is börtön, de nagy ijedelem, hogyisne, mikor Horthy volt a kormányzó, mi pedig daloltuk gátlás nélkül a nótát: Horthy nagy feje Vízzel van tele Szalma tenger — szalma ész A fenébe mész Te lovas tengerész ... Eleinte daloltunk saját örömünkre. Később daloltuk muszájból. A fürdésnél mindennapos társunk volt Béla bácsi, a postás, Lenke papája, vagy mije, mert hát velük lakott, de mégsem édesapámnak hívta Lenke, csak Béla bácsinak. A háború után került a faluba valahonnan az Alföldről, azt is beszélték róla, hogy menekülnie kellett, mert nagy kommunista volt. Szóval Béla báTA VÉGE jest ugrani, sőt akinek még ez sem volt elég, felmászott a gróf vadaskertjének a kerítésére és onnan gyakorolta a toronyugrást. Persze most ugrásról szó sem lehetett, jobb híján iszapfürdőt vettünk a meleg sárban. ' Hogy kinek, kinek sem, de valakinek eszébe jutott: ha elrekesztjük a vizet, megduzzad és lehet fejest ugrani. Felcsaptunk hát önkéntes kubikosoknak és hinárból, sásból, sárból készült a duzzasztó gát. Béla bácsi önérzetét csöppet sem bántotta, hogy az ötlet nem tőle származik. De a munkálatokat már ő irányította. Két nap múlva másfél méteres zavaros víz lustálkodott a híd alatt, ahol nemrég még csak bokáig ért. Ekkor kezdődött a kéayszernólázás. Béla bácsi E gyik délelőtt vendégek érkeztek az iskolába. Kakastollas csendőrök nyitottak be tanítás közben. Nagy, nagy csend lett a teremben; lármának hatott még a pókhálóba került légy nyüszítése is. A megszeppent gyerekeknél is jobban reszketett az öreg tanító, alig tudta kinyögni: — Mi járatban, kérem? Honnan is sejthette volna a jó öreg bácsi, hogy a rábízott nebulók mivel szórakoznak Nem a szuronyos puska volt a félelmetes, hanem a csendőrök álla alatt összecsatolt szíj. Olyanók voltak, mintha haragjukban mindig a fogukat csikorgatnák. A puskákat a sarokba támasztották ugyan, de azért moccanni sem mertünk. az iskolában voltak a tollasok. Találgatták, vajon miért. Különösen azok, akiknek iskolás gyereke volt. A csendőr a faluban mindig rosszat jelent. Vasék előtt aztán találkoztunk újra a csendőrökkel. Jöttek velünk szemben Béla bácsit közrefogva. Bl°l a sorban a lányok megtorpantak. Keskeny a járda, elkerülni nehéz egymást, ezért nincs baj, annál szélesebb az országút. S máris lebbemtek a tarka szoknyák az árkon keresztül. Lehet, hogy a cukor ártott meg, vagy hogy a kihallgatást olyan simán megúsztak, de valahogy túltengett bennünk a bátorság. Béni elkurjantotta magát: — »Horthy nagy feje.« A fogoly hirtelen megállt. Mögötte a szorosan nyomába lépő csendőr a hátába verte az orrát. Az iskolások sora felbomlott, s valahonnan a forgatag közepéből másik hang folytatta, amit Béni abbahagyott. — »Vízzel van tele.« Az őrmester lekapta a puskáját, mintha a tovaszálló gye(Szekeres Emil rajza.) esi velünk fürdőit ráérő idejében, s ilyenkor magával hoz-: |£>ta Ricsit, a kutyáját is. Ricsi olyan volt, mint valami hím oroszlán. Az egész teste simára volt nyírva, csak a nyakán hagyták meg bozontos sörényét. Eleinte bele-bele dobtuk a vízbe, később megszokta, és magától jött Béla bácsival fürödni. Béla bácsinak nagyon tetszett az új nóta. Mindig új- ráztatott bennünket, ha mégis eluntak, hát kényszerített. E zen a nyáron nagy volt a szárazság, és a két magas part között éppen csak folydogált a víz. Máskor a hídról szoktunk fenyakig a vízbe bújva rendelkezett: — Na, pui'dék, nótát, ha fürödni akartok! A nótán természetesen a »Horthy nagy fejé«-t kellett érteni. Fújtuk, míg bele nem untunk, ha abbahagytuk, elővette hatalmas vízipukáját és kifecskendezett vele a mélyvízből bennünket. A terelésnél nagy segítségére volt Ricsi, az oroszlán-utánzat, mert bizony sokszor félő volt, hogy kikes- hed a bőrünk. így aztán egymást váltogatta egy kis lubickolás, meg a nóta. Strand-belépő lett a »Horthy nagy feje«. — Na gyerekek, ki szeret fürödni? — kérdezte az őrmester. Összenéztünk és hallgattunk. — Hát aztán ki szeret dalolni közületek? Üjra csend. A két csendőr összesúgott, és az egyik elsietett Nemsokára jókora zacskó cukorkával tért vissza. A tanító látta, hogy fele sem tréfa a dolognak, sehogy sem találta helyét. — De hát mit akarnak a gyerekektől? Csak nem loptak talán? — kérdezte ijedten. —- Annál is rosszabb. — Nem értem. — Na csak várjon, majd mindjárt megérti. Lassan beszélni kezdett hol egyik, hol a másik gyerek. Ahogy üresedett a papírzacskó, olyan arányban lettek egyre tájékozottabbak a csendőrök. Végül aztán az iskolát is megszentségtelenítettük. A csendőrök parancsára megint csak elénekeltük: »Horthy nagy feje, vízzel van tele ...« A tanító bácsit kis híján úgy kellett fellocsolni a rémületből. — Most már tudja? — fordult hozzá a csendőr — erre tanítja maga a fiatalokat? — Nem, nem, én igazán nem tudtam — hebegte ijedten. Hogy igazát bizonyítsa, felállított bennünket a padban és erélyesen kérdezte: — Meg tudjátok mondani, ki Magyarország kormányzója? — Vitéz nagybányai Horthy Miklós! — harsogtuk kórusban. — Tessék kérem, tudják ezek. J egyzőkönyvvel a táskájukban távoztak a csendőrök, a tanító meg rohant a szobájába vizes borogatást rakni lüktető homlokára. Az iskolában a meny- nyezetet emelgette a lárma. — Na te híres, be voltál gazolva, ugye? — támadt Halas a szomszédjára. — Mit én? Te törölgetted szipogva az orrodat. — Én szólaltam meg legelőbb — düllesztette ki Béni a mfellét — kaptam is cukrot. Harangszókor vége szakadt a vitának, indultunk haza. A hír már végigjárta a falut, hogy rekhangokat akarná óloirtnehe- zékkel tölteni. Pedig súlya volt azoknak így is, akkora súlya, hogy ordított tőle. — Az anyátok keserves ... A másik csendőr kezében lódult a puskatus, és Béla bácsi elvágódott. Támaszkodna két tenyerére, de a kezét nem engedi a bilincs. A fürge gyereklábak felverik az országút porát, amint tipródnak. Menekülnének is, meg maradnának is egyszerre. Most mintha csengettyű csilingelne a ko- lomp mély hangja közé, lányok kezdik vékony cérna hangon: — »Szalma tenger, szalma ész.« A két csendőr tehetetlen. Ezek a tacskók gúnyt űznek belőlük. Az egyik jobbra, a másik balra szalad, de mint ürgét az árokparti lyuk, úgy nyeli el a gyerekeket egymás után hol az egyik, hol a másik kiskapu. De azért távozóban végig mondják a verset többen is egyszerre. — »A fenébe mész, te lovas tengerész.« — Hol az unokája? — ront az egyik udvarba a szeme elé kerülő vénasszonyra az őrmester. — Unokám? Nekem? Bárcsak volna — pityeredik el az anyóka. Nekem egy lányom volt, az is abba halt bele, hogy neki egy se legyen. — Locsogó vén hülye — csapta be a kis kaput a csendőr. Az egyik lécet elereszti a szeg, félre kókadtan támaszkodik a másiknak, mintha súgna neki valamit. A gyerekek tova tűntek, vége a nótának. Béla bácsi már feltápászkodott. Meg is szökhetett volna, míg a csendőrök a gyerekek után szaladgáltak. Ki máson tölthetnék ki haragjukat a fogdme- gek, ha nem rajta. — Gyerünk, mert laposra verem a fejedet — lök rajta az egyik csendőr. B éla bácsi kihúzza magát, az arca kicsit vérzik, de mosolyog, s úgy érzi, mintha már nem szorítaná olyan nagyon csuklóját a bilincs. MÁTYÁS FERENC A FÁJDALOM SZOBRÁT oltárkápólna őrzi hívan tolakvó barokkon díszben Roma legendás templomában, — márvány leikével szinte szárnyal. Mintha most emelné ölébe halott fiát anyja és élne, — szívedbe fájdalom villámlik, s tárgyteste fehér hússá válik. Engesztelés, megváltás árad Jézusról, aki kínhalált halt, s anyja arcáról, — mily magasztos mintha te emelnéd magadhoz. Fia holtteste fölött néma, — Akárha apámat vázném ma ayám ölében kinn a pusztán, s sorsomat is előre tudnám. Mintha apám látnám a márvány fényében, ki otthagyott árván, kán halált halt, hogy megvirradjon, s szelleme bennem feltámadjon. i l í CSEPELI SZABÓ BÉLA ŐRZŐM A NAPOT A láthatár mély, kavicsos aljén tüzet szít a márciusi szél: ülőik hűvös makadámnk halmán füst-subájú, merengő legény. Messze a kék, szakadozó éjben, mint hatalmas kőszáli madár, megmozdul és rámsuhint kéméi öles arany-szárnyával a gyár. Szülőföldem, apró öreg házak, s új paloták népe, társaim: fellobbanok íme a világnak itt a munka termő tájain ... Tudjátok-e? A zajló Dunánál él egy kócos, álmodó legény, a szél füstöt suhogtat a vállán, s dalok szállnak élete egén. Hajnalodik. Ég, lobog a máglya. Ceruzám nagy szénfekete bot. Elmerengve nézek a világba, s hű pásztorként őrzöm a Napot. Rabiudranath Tagore cÁmj^CLSLájq. — Honnan jöttem? kérdezte édesanyját a gyermek. — Hol szedtél fel engem? Az anya keblére vonta magzatát, majd könnyes mosollyal szólt: — Szívemben rejtőzködtél, kedvesem, mint örök vágy. Jelen voltál játékaim babáiban és ha istenszobrot gyúrtam agyagból, téged formáltalak öntudatlan. i Házunk istenségében is téged tiszteltünk. Éltél reménységeimben és szerel- memben, sőt már az anyám álmaiban is. Otthonunk halhatatlan őrzőszelle- me táplált emberöltők óta. Leánykoromban, amikor szirmait bontogatta lelkem, virágillatként * lebegtél fölötte. Szelíd lényed úgy virágzott tagjaimban miként felhő bíborfénye napfelkelte előtt. Égküldötte kedvenc, hajnal ikertestvére, a földi lét nagy folyama partra vetett bennem. Arcodba nézek és megfoghatatlan érzés tölt el: Te, ki mindnyájunké vagy, enyém lettél. Félelmemben, hogy elveszítelek, magamhoz szorítlak erősen. Csodás varázslat két gyönge karomba zárta a világ legdrágább kincsét. BOLDOG BALÁZS fordítása. Mégis lesz ünnepi könyvhét Az országos sajtóvélemóny a múlt évi ünnepi könyvhét után az volt,, hogy a könyv ünnepét felesleges egy-két napnál tovább nyújtani. Idén mégis hagyományos keretek között rendezik meg a magyar könyv ünnepét. A múlt évi könyvhét sikertelenségét, szervezetlenségét sötét színekkel ecsetelő ítélkezőkkel szemben, a vidék jelentkezett az ünnepi könyvhét megrendezésének igényével. A kívánság teljesül is. Az idén május 23 és 31 között ünnepelhetjük a könyvet, a mai magyar irodalmat. Természetesen okulva az elmúlt évi hibákból. Az idei könyvhét alkalmából a vidékre látogató írókat körültekintőbb eiőkészítés után kérik fel arra, hogy író-olvasó találkozóikon vegyenek részt. A megyei és városi illetékes szervek egyenlőre nem szolgálhatnak pontos tájékoztatással, hogy városunkban és megyénk falvaiban miiyen keretek között kerül sor a könyv ünnepének megrendezésére. A hagyományos könyvárusítás viszont bizonnyal nem marad el az idén sem. S lesz bőven újdonság. Könyvkiadásunknak több, mint hatvan kiadványára kerül rá az 1964. évi ünnepi könyvhét fémjflző szalagja. A HÉT KÖJNYVŰJDONSAGAI A Szépirodalmi Könyvkiadó adta közre Rideg Sándor Indul a bakterház és a Kristóf rózsafái című regényeit egy kötetben. Az Olcsó Könyvtár sorozatban két kötetben jelent meg Balzac Pons bácsi című regénye. Gárdos Mariska új kötete Kukoricán térdepelve címmel jelent meg. Déry Tibor fantasztikus regénye G. A. úr X'ben —, Még tovább címmel pedig Gereblyés László 1923— 1963 között írt költeményeinek gyűjteményes kiadása jelent meg. A Magvető Könyvkiadó adta közre Devecseri Gábor Odüsz- szeusz szerelmei című színművét és verseit. Sipkay Barna novelláskötetének címe Hajnali hinta. Második kiadást ért el Kellér Andor Bal négyes páholy című regénye. A Föl jebb • kaptafánál Bakó József önéletrajza. Weöres Sándor új verseskötele Tűzkút címmel jelent meg. Az Európa Kiadónál jelent meg Julius Caesar A gall há- ború-ról írott története és Noma Hirosi japán író regénye Légüres övezet címen. A Gondolat Könyvkiadó adta közre az Irodalomtörténeti Kiskönyvtár sorozatában Szabó Ede Hölderlin-ró\ írott tanulmányát. A Magyar Helikon jelenítette meg Héliodórosz Sorsüldözött szerelmesek című könyvét Sze- pessy Tibor fordításéban Hegedűs István illusztrációival. í
