Somogyi Néplap, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-01 / 101. szám

Péntek, 1964. május 1. 3 SOMOGYI NÉPLAP Átadták a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját W a Balatonboglári Állami Gazdaságnak Az élüzem címmel három­szorosan kitüntetett Balaton­boglári Állami Gazdaság most újabb, az eddigieknél is na­gyobb elismerést vívott ki ma­gának: múlt évi kimagasló eredményeivel megszerezte a Minisztertanács és a SZOT vö­rös vándorzászlaját. Ugyanezt a kitüntetést az országban öt allami gazdaság kapta meg, s közülük a balatonboglári a má­sodik helyen áll. Ennek jelen­tőségéről, a zászló megszerzé­séhez vezető útról, a dolgozók helytállásáról, áldozatos mun- 'iájáról emlékeztek meg a teg­nap délután rendezett ünnep­ség szónokai: Losonczi Pál elv­társ, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, a földműve­lésügyi miniszter, Kovács Ist­ván elvtárs, a MEDOSZ főtit­kára, és Németh Ferenc elv­társ, a megyei pártbizottság el­ső titkára. Részt vett a zászlóátadási ünnepségen Illés Dezső elv­társ, a megyei pártbizottság titkára, Böhm József elvtárs, a megyei tanács vb-elnöke, Sza­bados Dezső elvtárs, az Állami Gazdaságok Megyei Igazgató­ságának megbízott vezetője, Suri Sándor elvtárs, az SZMT titkára, Nemes János elvtárs, a Fonyódi Járási Pártbizott­ság első titkára és dr. Bagó Gyula elvtárs, a járási tanács vb-elnöke is. Szép sikerekről adhattak .számot ezen az ünnepélyen a bogiáriak. A termelésben, a gazdálkodásban, a korszerű módszerek meghonosításában, új eljárások kikísérletezésé­ben, a dolgozók szakmai tu­dásának bővítésében egyaránt jeleskedik a gazdaság. Fő fel­adata immár hosszú évek óta a szőlőszaporító anyagok elő­állítása. Oltványaival számot­tevően előmozdítja az ország szőlőtelepítési programjának megvalósítását. Gyümölcsével, ssemegeszőlőjével és a leg­korszerűbb borászati eljárás­sal készített boraival hírnevet szerzett, elismerést vívott ki a világpiacon is. Mindent egy­bevéve a múlt évben az elő­irányzott 20,3 millió helyett 23,6 millió forint értékű árut adott a népgazdaságnak. Nö­vekvő ,termelési eredményei­vel mind nagyobb és nagyobb jövedelemre tett szert. Dicsé­retes szerepet vállalt a kör­nyék termelőszövetkezeteinek Visszatérés Azt a néhány lépést volt ; legnehezebb megtennie, amely az üzem bejáratútól munkahelyéig vitt. Vgy érez­te, minden ablakból őt figye- \ lik, lesik minden mozdula- ; tát. Ment lehajtott fejjel, ; táskáját sem lóbált a, mint |! legutóbb, két és fél évvel ; ezelőtt, amikor még nem tudta, hogy nyomára jutót» ! tak s letartóztatják. A formaságokat már előző nap elintézte. Járt a mun­kaügyi osztályon. Közölték vele: megkapták a bíróság és a börtön javaslatát, s en- ' nek alapján régi munkahe- : lyére teszik vissza, hogy tár­sai a segítségére lehessenek. Társai? Mit szól majd az öreg Kovács, aki a legkisebb hibáért is keményen »lemar­ta« a brigádtagokat? Vagy Kiss, aki minden alkalmat megaragadott, hogy tréfát űzzön valakiből. Talán majd Ambrus ... Igen, ő biztosan mellette lesz. Amikor a tár­gyaláson kihallgatták, olyan tárgyilagos volt, amennyire lehetett, megértette... Égni kezdett az arca, ami­kor a tárgyalásra emlékezett. Ott ültek a brigád tagjai s az üzem többi dolgozói kö­zül is nagyon sokan, amikor el kellett mondania, hogyan lopott az üzemből, hogyan károsította meg társait. So­rolta az óra, a pénz, a szer­számok, az alkatrészek lopá­sát. Arra volt legnehezebb felelni, mire kellett a pénz. Hiszen még csak huszonöt éves, nőtlen, szüleinél la­kik, keresetével szabadon rendelkezett. Némelyik hó­napban 2500 forintot is meg­keresett, de sok elment be­lőle szórakozásra, öltözkö­désre. — Nagyok voltak az igé- j nyeim — magyarázkodott a • bíróság előtt, de amikor rá- $ nézett Ambrus Jánosra, sze- > rette volna magába fojtani I a szót. Ambrust nagyon be- ] csülte, legjobb munkása volt ■ a brigádnak. Beteg feleségé­nek s öt gyermekének eltar­tása nagy gondot jelentett neki, mégsem hallottak tőle panaszkodó szót... i Az öltöző előtt egy pilla­I ' natra megtorpant. Bentről nevetés hallatszott ki. Csak nem rajta nevetnek? De máris hallja, amint Kisst korholják, aki, ki tudja, há- v nyadszor, ismét jól sikerült j tréfát űzhetett valakiből. í Ügy érezte, égeti a kilincs a markát, amint kinyitotta az öltöző ajtaját, i brigád szokás szerint együtt ült ci­garettázva, félig vagy egé­szen átöltözve. Még most is azon derültek, hogy Ambrus, aki sokáig hiába kereste munkanadrágját, azt most a szekrények fölött egy seprű- nyélen lengve találta meg. Köszönt, választ mormog­tak, s lassan felkászolódtak. Ö még örült is, hogy nem tö­rődnek vele, s így hamar túl­jut a viszontlátás első“ per­cein. A munka még soha nem kötötte le ügy, mint most. Dolgozott a börtönben is, a húsz hónapról tizen­nyolcat műhelyben töltött, de olyan örömet még soha nem érzett, mint most, ami­kor látta a kés nyomán föld­re hulló, kékesfekete égett acélforgácsot. Máskor nem­egyszer megtette, hogy el­ment cigarettát vagy tüzet kérni valamelyik társához, ez most eszébe sem jutott, annyira elmerült a munká­ban. Akkor rezzent össze, arai­kor megszólalt az ebédidőt jelző csengő. Elnémult a mű­hely, mindenki a szabadba igyekezett. Csalta ki az em­bereket a ragyogó tavaszi napfény. Most utolsónak ma­radt. Kényelmesen vette tás­káját, a világért sem ment volna arra, amerre a brigád. Az ajtónál Ambrus várta. — Gyere te is... Van egy új fiú a brigádban, még nem ismered ... Ma hajnal­ban haza sem ment az éj­szakai szórakozásból, egye­nesen munkába jött, beszél­getünk vele... Ott ült a brigád a nap­fényben, s közöttük sápadt arccal a 19 éves Tóth Laci. Szégyenkezve hallgatta, amint egymás után mosták meg fejét. Jólesett, hogy öt is meg­hívták, de nem szólt, mert úgy érezte, hallgatnia kell. De azt is érezte, hogy a fiú­nak elmondott intelmek ne­ki is szólnak. Nem most hallotta először, hiszen szám­talanszor megmosták azelőtt az ő fejét is, de mindig csak vállrándítással felelt rá ... Arcát a napfény felé for­dította. Élvezte a kellemes, arcát simogató meleget. "Én­nél azonban sokkal kelleme­sebb volt az a melegség, amelyet a szíve táján érzett. Érezte, hogy visszafogadták... Sz. L. támogatásában is. Része van a többi között a fonyódi Ma­gyar Tenger Tsz tavalyi erő­södésében; ebben a szövetke­zetben a munkaegységenkénti részesedés az állami gazdaság hatékony támogatásával egyik évről a másikra több mint másfélszeresére nőtt. Mindez a tudományosan megalapozott termelésről, a be­vált módszerek terjesztése je­lentőségének megértéséről, a példás nagyüzemi gazdálkodás megteremtéséről tanúskodik. Múltja nem nagy, jelene szép, és jövője még többet ígér. Az újabb eredményekért kemé­nyen meg kell dolgozni. Erre buzdította a bogiáriakat a földművelésügyi miniszter, amikor átadta a vörös ván­dorzászlót Széli András elv­társnak, a gazdaság igazgató­jának — Ügy igyekezzenek, hogy a szép vándorzászlót to­vábbra is megtarthassák. Sze­retnék ám ezt sokan, mások is megszerezni; most az idei munkában dől el, hogy kié lesz a jövő évben — jegyezte meg Losonczi elvtárs. Németh elvtárs a megyei pártbizottság üdvözletét és kö­szönetét tolmácsolta a gazda­ság dolgozóinak, vezetőinek. Külön köszöntötte a szocialista címért küzdő brigádokba szer­veződött, illetve a kitüntető címet már büszkén viselő munkásnőket, munkásokat. A vezetők figyelmét pedig az egység és egyetértés további szilárdítására, az összefogás, a munkakapcsolat erősítésére hívta feL Óva intette a veze­tőket és a dolgozókat egyaránt a megnyugvástól, az elbizako­dottságtól. Végezetül azt a meggyőződését fejezte ki, hogy a többszörösen kitüntetett bog­iári gazdaság továbbra is az ország mezőgazdasági nagy­üzemeinek élvonalában halad. A beszédek elhangzása után kitüntetést, oklevelet és pénz­jutalmat adtak át a gazdaság legjobb dolgozóinak. Ezután a kaposvári Csiky Gergely Szín­ház művészei ajándékműsorral szórakoztatták az ünnepség részvevőit. K. J. 4 NEM FÜSTÖL A NAGY KÉMÉNY, az úsztatok üre­sek, nincs sürgés-forgás. A Kaposvári Cukorgyár áll. A drótkötélpályán nem billeg­nek a csillék, nem gördülnek tehervagonok az iparvágá­nyon, s ha az ember a vonat­ból nézi, vagy egy autóbuszon robog el a gyárépületek mel­lett, meggyőződése, hogy egy lélek sincs ott sehol... Közelebb kell menni. A kis ajtó nyitva, a portás­fülkében hárman is beszélget­nek Ide már elhallatszik né­hány kalapácsütés. A vaséket veri két ember szorgalmasan, egy hatalmas fatönköt forgá­csolnak szét a gyár parkjá­ban. A kalapácsütéseket ki­tartó »szúnyogdöngés« kíséri. A gyár épületei közt, az úsz­tatok szélénél egy magányos kompresszor rázkódik, egy Cyklon. Máskor olyan ékte­len zajt csap — mikor az aszfaltot bontják —, de most hangja elveszik a csöndben, csak amolyan mormogásféle. Követem a kompresszorból kivezető kábelt: ott emberek­nek kell lenniük. Útközben hatalmas, téglapi­rosra festett vasakat látok. Óriásiak így darabokban is. A gyár hosszú ablakai most fur­csán fejeződnek be, mert kör alakban alul kibontották őket. Méregetem a vasakat: befér­nek-e vajon a kibontott abla­kokon? Ha ügyesen fordítják, akkor valószínű ... BENT AZ ÉPÜLETBEN megnőtt a tér. Eddig minden­Érről érre szervezettebben Balatunújlahi tavasz Serény munka a mezőn. örültem, mikor kézhez kap­tam a levelet. Nemcsak azért, mert hírt adott egy község­ről, hanem azért is, mert arra késztetett, hogy egy kicsit ku­tassak az emlékeim között. Balatonújlák... Gyakran jár­tam ott, mikor a gyengék kö­zött volt a falu szövetkezete, aztán megtalálták a megerő­södés módját Jártam ott mi­kor a járás megkülönbözte­tett segítségeképpen odake­rült egy .fiatal, tehetséges szakember, tele dolgozni aka­rással, jó elképzelésekkel. ... Villanásnyi képek ... És itt van ez a levél, Kutnyák Gyula vb-titkár írása: »Köz­ségünkben hétszázhúszan él­nek. Most már nem félek le­írni azt, hogy a lakosság egyet akar, egy célért dolgozik...« Évek peregtek le, hosszú utat tett meg ez a szövetkezet idáig. Ügy érzem, nem visz- szatekintésre van most szük­ség. A villanásnyi képek arra jók, hogy a jelen értékelése­kor emlékeztessenek. Mi ra­gadta meg figyelmemet első­sorban? Az, hogy a határoza­tok, a javasolt jó módszerek megérlelik gyümölcsüket. Nem intézik el azzal, hogy »-jó, majd igyekszünk erre is ügyelni-», hanem megszívle­lik, és cselekszenek is. Az utolsó kukoricás zemek most kerülnek a földbe a kö­zös táblán. Hány ember szor­galmas munkájának köszön­hető, hogy a fonyódi járásban az elsők között végez Balaton­újlak! Ezen a táblán is dol­goztak fogatosok: Szekeres Jenő, Varga György, Csuha József. Berregtek a gépek sok­szor éjjel-nappal. A traktoro­sok — Mészégető József, Gál János, Varga Pál, Horváth János, Varga István — töret­len szorgalommal, szinte egy­mással versengve igyekeztek. — Más ez a tavasz, mint a tavalyi — mondja Szekeres János tsz-elnök. — Márcsak azért is, mert tavaly egy gé­pünk volt, most meg négy vótn. , Számítottak erre? Vártak rá? De mennyire! A téli trak­torostanfolyamra annyi fiatalt küldtek, hogy legyen váltó­társ is. Így két gép a tavasz beköszöntése óta két műszak­ban dolgozik. S bármelyik traktorost kérdi az ember, mindnek ez a véleménye: így a kifizetődő, így van kihasz­nálva a gép.' Előbb a közösben fáradoz­tak, az április végi napokban minden erővel a háztájiban segítettek. Mégpedig ugyan­olyan lendülettel: éjjel-nappal gépen ülnek, munkálkodnak. Hiszen egyformán fontos mind a kettő. És az asszonyok ... Kálmán Józsefné, Bejhuber Imréné és még sokan mások, akik kora tavasztól, a gyümölcsfaülte­téstől kezdve szinte minden­napos munkásai a tsz-nek — róluk sem szabad megfeled­kezni. Ha kellett, szórták a műtrágyát, ültették a cseme­téket, jártak a fogatos vető­gép után, vagy rakták földbe a burgonyát... Megtörtént, hogy néha el­lankadtak, megtorpantak. — Sokat beszélgettünk ak­kor az emberekkel. Érvekkel, tényekkel hadakoztunk és le­hetőleg nem büntetéssel — emlékezik vissza Lukács La­jos agronómus. Nem volt égbekiáltó baj, fennakadás, de a pártszerve­zet rögtön segítségünkre sie­tett. S a jó együttműködés a szervezettség egyik fő titka! Talán nem is annyira a hatá­rozatoknak, mint inkább a példamutatásnak volt hatása. Horváth István, Papp László, Kovács Viktor és feleségük nem szavakkal, hanem tettek­kel bizo“ ítottak. S az ered­mény? > . asárnap is dolgoz­tak szövetkezetünkben. Ez nagy szó a mi falunkban! Jobban dolgoztak talán, mint bármelyik hétköznapon...« írja Kutnyák Gyula. A biztos kezű irányítás, a jó szervezés s talán néha az emlékezés is sereknti az újla­ki embereket: ragyog a nap, jó idő van, gyerünk, igyekez­zünk. A parasztember számá­ra inkább belülről fakadó pa­rancs ez. Hogy külön díjaz­zák, premizálják az ünnepi munkát, az csak fokozza a munkakedvet... Szép a határuk. Mára szin­te minden elkészült náluk. S ha e mellé a kép mellé oda­rakom a villanásnyi emléke­ket, csak annyit mondhatok, évről évre szervezettebben dolgozik a gazdaság. Mert egyet akar, egy célért dolgozik az egész falu népe. Vörös Márta mozdulatlan hol fekete, forró gépek sora­koztak, fölöttük egy szinttel másféle fekete és forró gépek. Most az egyik fele teljesen üres. Három-négy méter mély betonmedence növeli az űrt. Fenn, valahol nagyon maga­san, észreveszem az első em­bereket. A hatalmas darupá­lyát szerelik föl a mennyezet vasbeton gerendáira. Ez a daru emeli majd be a pirosra festett hatalmas vasakat, és ezek az emberek szerelik ösz- sze a cukorgyár új gépsorát, a »J« diffúziót. — Mi ilyen vándormadarak vagyunk ... Mindig úton va­gyunk ... Én ezt csinálom ti­zenöt éve ... És családos va­gyok... Kéthetenként juthatok csak haza, akkor is csupán egy napra... Messze van Győr — mondja Kuller Fe­renc, a Wilhelm Pieck Va­gongyár munkásainak vezető­je. A »J« diffúziót a vagon­gyár készítette, és az ő mun­kásai is szerelik össze. Ju­hász Sándor, Csordás József és Vollai Mihály a tető alatt, 16 méter magasban dolgozik pár szál deszkán ülve. — Milyen ott a magasban? — Jó! De most megy le a Koltai, majd ő elmondja bő­vebben ... Mi itt zörgünk — kiabál vissza egyikük. Az apró termetű Koltai János fürge léptekkel érkezik a betonmedence szélére: — Ez nem is olyan túl ma­gas. Voltunk mi már följebb is. Igazán hozzászámolhatná Kuller szaki a medencét is, mert akkor kapnánk magas­sági pótdíjat... Éppen kilen­ne a huszonegy méter ... A vándorlás nekem még tet­szik. Nem vagyok házas. A győri munkások közül csak Törő László nem mehet föl a darupályához. Űj em­ber. Fokozatosan kell ebbe beletanulni. MINTHA FÉLBE VOLNA VÁGVA A GYÁR. A régi Róbert-diffúzió másik fele áll, majd csak évek múlva cserélhetik ki. Ezeket a gé­peket már kitisztították, a szelepeket gondosan becso­magolták, most olyanok, mint a csúcsos gyereksapkák. A vákuumfőzőkhöz csak ke­rülővel lehet eljutni, faállvá­nyok zárják el a lépcsőt. Két vákuumfőzőt szerelnek be a régi helyett az ÉM Felvonó- szerelő Vállalat dolgozói. Sko­da vákuumkészülékek ezek. Az egyik hatalmas tartály belsejében pattognak a szik­rák, a hegesztőfény megvilá­gítja a sima falakat és a lyu­kacsos csőrendszert. A védő- szemüveg mögötti ember ar­cát nem lehet látni. Beszélni is nehéz vele. — Még nem csináltam ilyent... Ilyen nagy hordóban még sohasem hegesztettem — mondja, és a nevét már a munkavezetőtől kérdem meg: Tajti Bertalannak hívják. A 30-as Kazánépítő Vállalat emberei most a mészkemen- cét samottozzák. Az erőtele­pen az ÉVISZ munkásai dol­goznak. A VILLÉRT a cu­korgyár villámhárítóját javít­ja. A Hídépítő Vállalat is ki­vonult: a Gyárköz utcában forgalomelterelő hidat építe­nek. Rövidesen megérkeznek az orosházi kazánépítők is. Az Építőipari Vállalat az úszta - tők javítását kezdi meg. Ha a felvonószerelők elkészíte'- ték a két főzővákuumot, és végeztek a felvonók karban­tartásával, akkor a drótkötél- pálya felújításához kezdenek hozzá. De a cukorgyár állan­dó dolgozói — 620—630 em­ber — sem tétlenkednek: a munkásszállásokat korszerűsí­tik; tatarozzák a gyár épüle­teit; javítják az erőtelepi át- szívóventillátort, a gázhen­gert: rendbe hozzák a raktári szárítóberendezést. SZIKRÁZNAK A HEGESZ- TÖPISZTOLYOK, fémforgá­csot szórnak a villanyfúrók, kalapácsütések hallatszanak munkában van a kőműveska­nál és a simító. Nemsokára hatalmas daru emelgeti könnyedén az óriási, pirosra festett vasakat, helyükre ke­rülnek a roppant méretű meg­hajtó fogaskerekek... A mozdulatlan gyárban na­gyon sokan dolgoznak. N. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom