Somogyi Néplap, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-07 / 80. szám
ICctTd, 1964. április 7. 9 SOMOGYI NÉPLAl» ML A. Szuszlov beszéde (Folytatás a 2. oldalról.) sérletek megszüntetése, a nemzetközi feszültség enyhítése, de azzal is próbálkoznak, hogy megbénítsák a világháborús veszedelem ellen küzdő töbui szocialista ország erőfeszítéseit. Példaként hozta fel, hogy a karib-tangeri válság idején a KKP vezetősége semmit sem tett azért, hogy hozzájáruljon a háborús konfliktus elhárításához, és tevékenyen segítse a forradalmi Kubát. A kínai vezetők a maguk számára igyekeztek hasznot húzni a k'arib- tengeri térségben támadt válságból. Hiszen tény az, hogy a kínai kormány éppen a válság kellős közepén fokozta a kínai—indiai határon támadt fegyveres konfliktust, s ezzel csak súlyosbították az amúgy is bonyolult és veszélyes világhelyzetet A kínai vezetőség engedte, hogy nagyon megromoljék a viszony Indiával, amely — mint ismeretes — nem vesz részt katonai csoportosulásokban. Ugyanakkor lényegileg tömböt alakított Pakisztánnal, a SEATO és CENTO katonai szövetségek tagjával, holott ezek a szövetségek Ázsia népeinek békéjét és biztonságát fenyegetik. «-Kérdezzük: hogyan lehet sarat dobálni a szocialista országokra, a kommunista pártokra és ugyanakkor az egész világ színe előtt hízelegve hajbókolni a pakisztáni reakciós rendszer színe előtt?« — jelentette ki Szuszlov, majd rámutatott, hogy amikor a kínai vezetők 1963 júniusában hisztérikusan támadták az atomcsendegyezményt, s így egy társaságba keveredtek az imperializmus legagresszívebb köreivel, még inkább leleplezték magukat mint a békéért, a különböző rendszerű államok békés együttéléséért folyó küzdelem ellenfeleit A kínai vezetők ezután megértették, hogy elvetették a sulykot, s az utóbbi időben Pe- kingből hirtelen-váratlan «békeszerető« nyilatkozatok áradata zúdult. Sajnos, minden jel arra mutat, hogy Peking céljai és szándékai nem változtak. «Békeszeretetük« nem más, mint a világközvélemény által visszautasított és elítélt valódi nézeteik képmutató leplezése. A KKP vezetőségének nyilvánvalóan kalandor álláspontja megmutatkozik az atomfegyver kérdésében elfoglalt álláspontjában — mondotta a továbbiakban Szuszlov elvtárs. Ismeretes, hogy a KNK vezetői kitartóan követelték: a Szovjetunió adjon nekik atombombát. Kifejezésre juttatják rendkívüli sértődöttségüket, hogy hazánk nem adta át nekik az atomfegyver mintapéldányait. Az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány már megmagyarázta, miért nem tartja célszerűnek, hogy segítséget nyújtson Kínának az atomfegyver előállításához. Ezután Szuszlov kifejtette, hogy ez visszahatást váltott volna ki a nemzetközi helyzetben. »A Szovjetunió atomfegyvere szilárd biztosítéka nemcsak hazánk, hanem az egész szocialista tábor, s így Kína védelmének is. Ezt a KNK vezetői is jól tudják. Ennek ellenére mindenáron igyekeztek atomfegyverhez jutni.« Csen-ji, a KKP PB tagja és a KNK helyettes miniszterelnöke arról szólva, Kína mindenáron elkészíti atomfegyverét, kijelentette: Kína a legtökéletesebb fegyvereket fogja előállítani, akkor is, ha nadrág nélkül marad ... Így hát kiderült, hogy az az atomfegyver, melyet a kínai vezetők «papírtigrisnek« neveznek, hőn óhajtott céljaik közé tartozik. A szocialista országoknak a kapitalista államokkal fenntartott kapcsolatairól szólva Szuszlov rámutatott arra a szakadékra, mely a kínai vezetők szavai és tettei között van. A Szovjetunió és a többi szocialista ország törekvése a gazdasági és más kapcsolatok rendezésére a kapitalista államokkal, köztük a/ USA-val, köz- t"domásúan élesen negatív ' ‘-rzahatást keltett ^eksngben. A kínai vezetők i-Kb ügyhöz méltó kitartással igyekeznek megakadályozni a szovjet— amerikai viszony javulását, s úgy állítják be, mint «összeesküvést az imperialistákkal«. A KNK kormánya ugyanakkor lázas igyekezettel próbál kapcsolatot teremteni Angliával, Franciaországgal, Japánnal, Nyugat-Németországgal és Olaszországgal. Ez normális dolog, amely szervesen hozzátartozik a békés együttélés politikájához. A lényeg azonban az, hogy a kínai vezetők úgy vélik: amikor ők ilyen tevékenységet folytatnak, az az igazi «forradalmárok« politikája. Ha más szocialista országok teszik ugyanazt, akkor az állítólag «revizionizmus« és «árulás«. «De menthetetlenül kudarcot vallanak a békés külpolitikánk megrágalmazására irányuló kísérletek. Pártunk tovább küzd a termonukleáris háború elhárításáért, s kitartóan igyekszik megvalósítani a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttélésének lenini politikáját. »Mi tudjuk, hogy a béke a szocializmus szövetségese. A békés együttélés kedvező hatással van a nemzeti felszabadító mozgalom fejlődésére, a tőkésországok . munkásosztályának forradalmi harcára is. Annak tagadása, hogy a legszorosabb kapcsolat van a békéért folytatott harc és a szocializmusért folytatott harc között, elárulja: a pekingi vezetők lényegében véve nem bíznak a néptömegek erejében. Lemondtak arról a lenini tanításról, mely szerint a szocialista forradalom a néptömegek harcának eredménye; a kínai vezeA kínai vezetők céljaikra nagymértékben fel akarják használni a nemzeti felszabadító mozgalmat — fejtegette a továbbiakban Szuszlov elvtárs. Igyekeznek olyan célkitűzéseket ráerőszakolni a nemzeti felszabadító mozgalomra, mely veszélyes útra taszíthatja, veszélybe sodorhatja Ázsia, Afrika és Latin-Amerika népeinek vívmányait. A kínai vezetőkre mindenekelőtt az jellemző, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják a feltételeknek ezeket az országokat jellemző óriási változatosságát. A kommunista pártokra, minden haladó erőre egységes, sablonos harci sémákat és módszereket akarnak rákényszeríteni. A kínai KP képviselői a fegyveres harc jelszavát hirdetik meg, ami különösen helytelen a jelenlegi helyzetben, amikor sok ázsiai, afrikai, latin-amerikai országban antiimperialista politikát folytató, nemzeti kormányok kerültek hatalomra. Ilyen helyzetben meghirdetni a fegyveres harc jelszavát mint egyetemes érvényű jelszót, annyit jelent, mint félrevezetni a nemzeti felszabadulás erőit, elvonni őket az imperializmus ellen vívott harctól. A kínai vezetőknek a mindenütt megvalósítandó fegyveres harcra vonatkozó »balos« célkitűzései csupán arra irányuló kísérletek, hogy a kalandok útjára sodorják a felszabadult államokban a kommunistákat és a demokratikus erőket. Kimutatta Szuszlov a továbbiakban, hogy a kínai vezetők a felszabadult országok történelmi távlatainak kérdésében szembehelyezkednek a kommunista mozgalom fontos tételeivel, például azzal a lenini tézissel, amely szerint lehetséges a felszabadult országok nem kapitalista fejlődése. Ez az eszme egyre tágasabb teret hódít Ázsia, Afrika és Latin- Amerika népeinek körében, számos ország számára pedig a gyakorlati cselekvés jelszava lett. S ez a szocializmus óriási győzelme^ A kínai vezetők a fegyveres harcról pufogtatott »baloldali« frázisokon kívül mit sem tudnak mondani a felszabadult országok népeinek arra vonatkozóan, hogy milyen úton haladva harcoljanak a jobb jötők kizárólag a fegyveres felkelést tartják célravezetőnek mindenütt és minden körülmények között, tekintet nélkül a tömegek hangulatára, forradalmi készségére, a belső és külső helyzetre. Ennek az irányvonalnak rendkívül káros volta abban rejlik, hogy a tömegek körében végzett aprólékos és türelmes munkát, a szocialista forradalomhoz szükséges objektív és szubjektív körülmények megértésének számbavételét forradalmi frázissal vagy pedig — ami még rosszabb — a néptől elszakadt maroknyi embercsoport kalandor vállalkozásaival cseréli fel. Bárhogy igyekeznek is a KKP vezetői az ellenkezőjét bizonyítani, a kommunista mozgalomban fellángolt vita egyik legélesebb pontja nem az a dilemma, hogy »vigyük-e a forradalmat, vagy sem«, hanem az a kérdés, hogy »milyen úton vigyük a forradalmat«. Más szóval a kínai vezetők megfeledkeztek a marxista— leninista tanításnak árról a tételéről, hogy a forradalmat nem lehet meggyorsítani, vagy megrendelésre csinálni, a forradalomnak nem lehet kívülről lökést adni. Minden országban a konkrét történelmi viszonyok határozzák meg a szocializmusba való átmenet békés vagy nem békés módszerének lehetőségét. Pártunk mindenkor megingathatatlanul követte a proletár internacionalizmus álláspontját. Ezt az Utat Lenin jelölte ki, és mi megmásíthatatlanul követjük — mondotta Szuszlov elvtárs. vőért. Lényegében nincsenek építő eszméik, amelyek segítenének a volt gyarmatok haladó erőinek harcolni a szocializmusért. A kínai vezetők felszólítják Ázsia, Afrika és Latin-Amerika népeit, hogy mindenben Pekinget kövessék. Egyre világosabban kitűnik: A KKP vezetősége nyilvánvalóan ellenőrzése alá akarja vonni a nemzeti felszabadító mozgalom erőit, hogy ezek azután hege- monista tervei megvalósításának eszközei legyenek. A kínai vezetők olyan irányvonalat követnek, hogy a nemzeti felszabadító mozgalmat elszakítsák a szocialista világrendszertől, a nemzetközi munkásosztálytól. Ezért szórnak rágalmat az SZKP-ra, a Szovjetunióra, s az állami vonalon és különböző nemzetközi demokratikus szervezetek vonalán tett lépéseik elárulják, hogy az antiimperialista erők megszilárdítása helyett minden erejükből a Szovjetunió és más szocialista országok ellen harcolnak. így születtek Mosliiban, az afroázsiai szolidaritási értekezleten a kínai küldött ilyen kijelentései: »Kelet-Európa országai ne avatkozzanak Afrika és Ázsia ügyeibe ... Minek vannak itt önök? ... Tegyenek, amit akarnak, mi szembe fogunk szállni önökkel.« A kínai vezetők gyakorlatilag is hozzáfogtak, hogy külön szervezeteket hozzanak létre az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok számára, s azokat szembeállítsák; a Szakszervezeti Világszövetséggel és más nemzetközi egyesülésekkel. Ezután Szuszlov elvtárs megállapította, hogy a kínai vezetők utolsó néhány évi gyakorlati akcióinak fényében sokkal jobban megértjük »A keleti szél legyőzi a nyugati szelet« jelszó tényleges politikai értelmét. Ez a jelszó nem egyéb, mint a kínai vezetők hegemonikus törekvéseinek ideológiai és politikai kifejezése. A keleti szél valamiféle mágikus erejét hirdető jelszavuk célja nyilvánvalóan a nacionalista, sőt a faji szenvedélyek felszítása a kolonializmus ellen harcoló népek körében. Érthető, hogy a kínai vezetők efféle terveket szőve a nemzeti felszabadító mozgaIII. A KKP vezetőinek irányvonala a nemzeti felszabadító mozgalomnak a nemzetközi munkásosztálytól való elszigetelésére lomnak a szocialista világrend- szerrel, a nemzetközi munkás- mozgalommal való szoros kapcsolatait igen komoly akadálynak tartják szándékaik megvalósításának útjában. Ezért irányt vettek arra, hogy elszakítsák az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országokat a Szovjetuniótól és a többi szocialista államtól, a kapitalista országok munkásosztályától. Talán mondanunk sem kell, hogy ez a törekvés alapvetően ellenkezik az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek létfontosságú érdekeivel, és mint a'-té- nyek mutatják, egyre növekvő ellenállásba ütközik e népek részéről. Szuszlov ezután kifejtette: A nemzeti felszabadító mozgalomnak napjainkban elért hatalmas sikerei azoknak a szoros kapcsolatoknak köszönhetők, amelyek e mozgalmat a Szovjetunió és a többi szocialista ország népeihez, a nemzetközi munkásosztály forradalmi mozgalmához fűzik. A Szovjetunió Kommunista Pártja, minden marxista—leninista párt véleménye szerint a nemzeti felszabadító mozgalom korunk legfontosabb forradalmi erői közé tartozik, és történelmi jelentőségű segítséget nyújt az imperializmus ellen, a békéért és a szocializmusért folytatott harcban. A nemzeti felszabadító forradalmak új történelmi viszonyok között diadalmaskodtak — mondotta Szuszlov elvtárs, hangsúlyozva, hogy az összes forradalmi erők egységében rejlik a biztosíték arra, hogy ezek az erők győzelmet arassanak az imperializmus elleni harcban. Az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek alapvető nemzeti érdekei teljes mértékben megegyeznek a szocialista közösség országainak, valamennyi ország munkásosztályának és dolgozóinak érdekeivel. Ez alkotja az imperializmus ellen harcoló forradalmi erők növekvő összefogásának objektív alapját. A szocialista államok internacionalista kötelessége keresztezni az imperialisták azon próbálkozásait, amelyekkel a felszabadult országokban vissza akarják állítani a gyarmati rendszert, és meg akarják akadályozni, hogy a gyarmati iga lerázása után a népek megvalósíthassák nemzeti vágyaikat. A felszabadulásukért küzdő népek megsegítésére irányuló politikánk a proletár nemzetköziség magasztos elvein, a nagy Lenin örökségén alapszik. »Újból kijelentjük, hogy a felszabadulásukért harcoló népek továbbra is szilárdan számíthatnak erre a támogatásra« — jelentette ki Szuszlov. Az ázsiai, afrikai és latinamerikai népek jól tudják, hogy a Szovjetunió tevékenyen támogatja a népek nemzeti felszabadító, igazságos háborúit elnyomóik ellen. A Szovjetunió és a többi szocialista ország minden vonalon gazdasági, politikai, sőt szükség esetén katonai segítséget nyújt a nemzeti felszabadító mozgalomnak. Szuszlov a továbbiakban kifejtette: Most, amikor a gazdasági önállóság kivívása, a társadalmi haladás útján az előretörés lett a felszabadult országok imperialistaellenes harcának fő irányává, a szocialista államok bővítik a gazdasági együttműködést ezekkel az országokkal, testvéri gazdasági segítséget nyújtanak nekik. A Szovjetunió rendíthetetlenül teljesíti ezt a kötelességét. Meghaladja a hárommil- liárd rubelt azoknak az előnyös szovjet hiteleknek az ösz- szege, amelyeket a felszabadult országok kaptak. Hazánkban ezrével tanulnak a fiatal szuverén államokból érkezett diákok. A Szovjetunió és a többi szocialista állam gazdasági kapcsolatainak növekedése azt eredményezte, hogy megszűnt az imperialista hatalmak egyeduralmi helyzete a berendezések szállítása és a hitelek nyújtása területén. Az imperializmus kezéből sikerült kiütni a gazdasági blokád korábban oly jól bevált fegyverét. A kínai vezetők azonban megpróbálják elhitetni Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országainak népeivel, hogy a szocialista országok törekvése a békés gazdasági versengésre ellentmond az ő érdekeiknek; minden módon igyekeznek befeketíteni azt a gazdasági segítséget, amelyet a Szovjetunió és a többi szocialista állam nyújt a gazdaságilag elmaradott országoknak, igyekeznek bizalmatlanságot költeni e segítség céljait illetően. A felszabadult országok népei azonban már sok politikai tapasztalatra tettek szert, és el tudnak már igazodni abban, hogy a valóságban mit akarnak, hová céloznak a kínai vezetők, s ezért elvetik azt a politikát, amely- lyel a kínai vezetők önző tevéiknek akarják alárendelni őket. Nincs olyan rágalom, nincs olyan koholmány, amellyel meg lehetne zavarni a Szovjetunió és más szocialista országok népeinek növekvő barátságát a gyarmati függőség alól /felszabadult országok népeivel. A szovjet—kínai kapcsolatokról Az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány mindig nagy jelentőséget tulajdonított a Kínai Népköz- társasággal való barátság és együttműködés fejlesztésének. Pártunknak a KKP-vel és a kínai néppel fennálló kapcsolata a szó legteljesebb értelmében önzetlen és internacionalista — folytatta beszédét Szuszlov elvtárs. Hosszú éveken át segítettük a kínai dolgozókat, kommunista élcsapatukat a függetlenségért, a szocialista forradalom győzelméért vívott harcban — állapította meg Szuszlov. A Szovjetunió segített a Kínai Népköztársaságnak rövid idő alatt felépíteni több mint kétszáz nagy ipari vállalatot, gyáregységet és objektumot, amelyek a legmodernebb berendezéssel vannak ellátva. A Szovjetunió segítségével a Kínai Népköztársaságban kialakultak egész iparágak, amelyek azelőtt ismeretlenek volnak Kínában. Szuszlov ismertette, hogy a Szovjeturiió segítségével felépített és újjáépített vállalatok teszik lehetővé Kínának azt, hogy évente 8,7 millió tonna öntöttvasat, 8,4 millió tonna acélt, 32,2 millió tonna szenet és palát termeljen. A szovjet közreműködéssel létesített vállalatok adják az egész óntermés hetven százalékát, a szintetikus gumi száz százalékát, a villamos energia 25—30 százalékát, a teherautók és traktorok 80 százalékát. Á Szovjetunió műszaki segítségével épített és védelmi célokra termelő vállalatok jelentik Kína honvédelmi iparának alapját. Az 1950-től 1960-ig terjedő időszakban több mint tízezer szovjet szakember járt különböző időre szóló kiküldetésben a Kínai Népköztársaságban. 1951 és 1962 között a Szovjetunióban tanult, szerzett tudományos felkészülést és gyakorlatot mintegy tízezer kínai mérnök, technikus és szakmunkás, továbbá mintegy ezer tudós. Ez alatt az idő alatt több mint tizenegyezer diák és aspiráns fejezte be tanulmányait szovjet felsőoktatási tanintézetekben. A szovjet—kínai együttműködés a legmagasabb fokot 1953 után érte el, amikor az SZKP Központi Bizottságának és személyesen N. Sz. Hruscsov elvtársnak a kezdeményezésére megszüntettük az országaink közötti kapcsolatokban a sztálini személyi kultusz megnyilatkozásai nyomán fellépő és az egyenjogúságot akadályozó tényezőket. A Szovjetunió kedvező feltételekkel összesen egymil- liárd 816 millió rubel összegű hosszú lejáratú hitelt adott a Kínai Népköztársaságnak. Az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány nagy erőfeszítéseket tett. hogy Kína a nemzetközi küzdőtéren tartósan betöltse a szocialista nagyhatalom pozícióját, rendíthetetlenül küzdött a Kínai Népköztársaság ENSZ- jogainak helyreállításáért. A Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság 1950-ben barátsági, szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződést írt alá, s ez a szerződés fontos tényező lett nemcsak az országaink közötti sokoldalú kapcsolatok fejlesztésében, hanem a Távol-Kelet békéjének megszilárdításában is. A Szovjetunió becsületesen megtartotta az ezzel a szerződéssel kapcsolatos valameny- pyi kötelezettségét. Valahányszor veszély fenyegette a Kínai Népköztársaság biztonságát, a Szovjetunió kijelentette, kész a végsőkig teljesíteni szövetségesi kötelességét. Sajnos azonban, a Kínai Népköztársaság kormánya 1958-tól kezdve egyre gyakrabban tett különböző lépéseket, amelyek aláássák a szovjet—kínai barátságot, a nemzetközi küzdőtéren pedig ösz- sze nem egyeztetett cselekedeteivel nehézséget okozott nemcsak a Szovjetuniónak, hanem más szocialista országoknak is. Különösen romlottak a szovjet—kínai kapcsolatok azután, hogy a Kínai Kommunista Párt vezetői az egyes barátságtalan cselekedetekről áttértek a Szovjetunióval és más szocialista országokkal fennálló gazdasági és kulturális kapcsolataik határozott megbontására. A kínai propagandisták most majd megszakadnak abban az igyekezetükben, hogy kimutassák: Kína egyáltalán nem kapott szovjet segítséget, hanem mindössze szokásos kereskedelmi műveletek történtek a két ország között. Abban az igyekezetükben, hogy a kínai népnek még az emlékezetéből is kitöröljék a szovjet segítséget, attól sem riadnak vissza, hogy leverjék a szovjet gépekről és szerszámgépekről a gyári védjegyet, olyan rágalmakat hangoztassanak, hogy a Szovjetunió elavult felszereléseket szállított Kínának. Ez az eljárás bajosan fér össze a korrektség elemi fogalmával — jelentette ki Szuszlov elvtárs. Bár ezt a V' - nai vezetők lelkiismereté’-« bízzuk, fel kell hívnunk a jegyeimet arra, hogy a Szovjet, unióval szemben emelt vádjaik szembetűnő ellentmondásokat tartalmaznak. Egyfelől azzal vádolják a Szovjetunió' hogy csökkentette a segítsége . és ezzel komoly nehézségeket okozott Kína gazdaságában. másfelől azt híresztelik, hogv a Szovjetunió segítsége nem volt hatékony, nem volt jelentős. Ha azonban elfogadjuk, hogv segítségünk »nem volt hatékony, nem volt jelentős«, akkor hogyan okozhatott károkat Kína gazdaságában e segítség beszüntetése? Mi itt — a kínai vezetők kedvenc kifejezésével élve — az igazság, és mi a hazugság? A tények azt mutatják, hogv az egyik állítás kétségkívül hazugság. A Kínai Kommunista Párt vezetőinek nyíltan ellenséges cselekményeire való tekintet nélkül országunk lelkiismeretesen teljesíti korábban vállalt kötelezettségeit, és most is közreműködik 80 kínai ipari vállalat építésében, a Szovjetunióban pedig továbbra is folyik kínai mérnökök technikusok, tudósok és diákok termelési gyakorlata, illetve oktatása. Á Szovjetunió testvéri módon reagált Kína 1960—Síben támadt gazdasági nehézségeire. Amikor a Kínai Nép- köztársaságban különösen nagy volt az élelmiszerhiány, az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány felajánlotta a Kínai Kommunista Párt vezetőségének, hogy viszonossági alapon egymillió tonna gabonát és ötszázezer tonna cukrot szállít. Ugyanakkor a Szovjetunió ötéves halasztást adott a Kínai Népköz- társaságnak a kereskedelmi elszámolásból származó 288 millió rubel tartozásának törlesztésére. Ha a Szovjetunió, mint a kínai vezetők állítják, Kínához fűződő gazdasági kapcsolatainak leéoítésére törekedett, akkor miért tette ezt a lénéseknt. miért folytatta a segélynyúj(Folytatás a 4. oldalon.)
