Somogyi Néplap, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-07 / 80. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Kedd, 1964. április 7. Borsod megyébe látogatott a Szovjetunió párt- és kormányküldöttsége (Folytatás az 1. oldalról.) amelyeket a gyár vezetőivel, dolgozóival történt találkozásai és az üzemlátogatás során szerzett. A szovjet kormányfő helyi példával bizonyította, milyen szoros összefüggés van a termelés szintjéhek emelése és az életszínvonal növekedése között. Idézte a vegyikombinát vezetőinek tájékoztatását, amely szerint az üzem 200 000 tonna nitrogént állít elő évente. Ha úgy számolunk, hogy egy tonna nitrogén körülbelül 3—4 tonnával nagyobb búzatermést biztosít, akkor a kombinát munkásgárdája által előállított 200 000 tonna nitrogén 600 000—800 000 tonna gabonatöbbletet jelenthet, íme — mondotta tréfásan Nyikita Hruscsov — milyen közvetlen az összefüggés a jó munka és a jó ebéd között. A továbbiakban hangoztatta, hogy a szocialista országokban a dolgozók szüntették meg a kizsákmányolást, s most a dolgozó embereknek kell megtermelniük azokat az anyagi értékeket is, amelyek további felemelkedésükhöz szükségesek. A nagygyűlés részvevőinek tapsa gyakran szakította félbe N. Sz. Hruscsov beszédét. Engedjék meg — folytatta N. Sz. Hruscsov —, hogy befejezésül még egyszer megköszönjem a testvéri fogadtatást, s igaz szívből köszöntsem mindannyiukat nagy nemzeti ünnepük, hazájuk fel- szabadulásának 19. évfordulója alkalmából. ' ’ Éljen a magyar nép és nagyszerű vezetője, a Magyar Szocialista Munkáspárt! Erősödjék és fejlődjék országaink testvéri barátsága! Éljen a béke és a népek barátsága! (Nagy taps.) Percekig zúgott a taps a szovjet párt- és kormánykül- * döttség vezetőjének szavai után, majd megismétlődött, amikor Nyikita Szergejevics Hruscsov átadta a küldöttség ajándékát a gyár dolgozóinak: Lenin mellszobrát. Az Internacionálé elhangzása után az egybegyűltek lelkes tapsától kísérve Nyikita Szergejevics - »Doszvidanje« (Viszontlátásra!) köszönéssel búcsúzott el. (MTI) ' A. Szuszlev beszéd« Moszkva (TASZSZ). M. A. Szuszlov elvtárs az SZKP 1964. február 14-i plénumán előadói beszédet tartott »Az SZKP harca a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért« címmel. A beszéd kivonatát az alábbiakban közöljük: Szuszlov beszéde bevezetőjében vázolta a szovjet nép gazdasági sikereit. A továbbiakban beszélt a szocialista világrendszer fejlődésében elért eredményekről. Hangsúlyozta: »Sikereink azonban még jelentősebbek lehetnének, ha nem volnának azok a súlyos nehézségek, amelyek a szocialista táborban es a kommunista mozgalomban a Kínai Kommunista Párt vezetőinek szakadár tevékenységével kapcsolatban keletkeztek.« Elemezve a Kínai KP vezetőségének magatartását az 1960. évi moszkvai értekezlettől kezdve, Szuszlov rámutat: a kínai vezetők nem a keletkezett nézeteltérések megszüntetésére, hanem azok kiélezésére törekedtek, eltorzították és lényegében elvetették azokat az új értékeléseket, és következtetéseket, amelyeket a testvéri pártok kollektív erőfeszítések eredményeképpen a marxizmus—leninizmus elveinek korunk feltételeihez való alkotó alkalmazásának alapján kidolgoztak. Elutasítják a kommunista és munkáspártok közösen kidolgozott ^nyilatkozatait a Kínai Kommunista Párt vezetői. Ugyanakkor a testvéri pártoknak javasolják a maguk »25 pontját«, amelyeknek igazi értelme lényegében a következő: A szocialista világrendszer által a világfejlődés menetére gyakorolt mindjobban nö- • vekvő haladás tagadása; a munkásosztálynak a tőkésországokban vívott harca iránti lebecsülés; a nemzeti felszabadító mozgalom szembeállítása a szocialista világrend- szerrel és a nemzetközi munkásmozgalommal; kalandorság a külpolitikában, és a »hidegháború« helyzetének fenn- ■ tartása; szektásság és a puccsizmus a forradalom kérdésében; a személyi kultuszra jellemző, a kommunista mozgalom által elítélt módszerek védelme és fenntartása; a írakciós harc igazolása a kommunista mozgalomban. Az SZKP törekvéseit a keletkezett nézeteltérések megszüntetésére a kínai vezetőség elutasította. Sajtójuk szakadatlanul közöl durva támadásokat az-SZKP és más marxista—leninista pártok ellen. Rágalmazó cikkeket küldenek szét a világ minden tájára. Általános irányzatát, támadásainak fékeveszettségét tekintve a kínai propaganda mindinkább egy szintre kerül a reakciós imperialista körök szovjetellenes, kommunistaellenes szerveivel. A KKP vezetői az ideológiai nézeteltéréseket átvitték az államközi kapcsolatokra, a szocialista országok és a kommunista pártok gyakorlati politikájának szférájába. Peking ma már kétségtelenül a kommunista pártok megosztására, a marxizmus—leninizmussal szemben ellenséges frakciók és csoportok létrehozására vett irányt. Egyre világosabban látszik, hogy a KKP vezetősége az ultraforradalmi frázisok és jelszavak álarca alatt ádáz támadást indított a világ szocializmus vívmányai ellen, s nem az imperialistákra, hanem elsősorban az SZKP-ra és más marxista— leninista pártokra összpontosítja a fő tÜ2#t. Céljuk az, hogy bomlasszák és megosz- szák a szocialista tábort, aláássák a szocialista közösség népeit összeforrasztó eszmei alapokat és szervezeti politikai elveket. A »kínalasított« szocializmust, a kalandor bélés külpolitikai irányvonalat, a személyi kultusz ideológiáját és gyakorlatát akarják ráerőltetni a szocialista országokra. A KKP vezetősége azt tervezi, hogy rákényszeríti Ázsia, Afrika és Latin-Amerika népeire saját kalandor koncepcióit és módszereit, faji alapon szembeállítja egymással a népeket, s felbomlasztja a nemzeti felszabadító mozgalom és a munkásmozgalom szövetségét. Szuszlov elvtárs ezután mélyebb vizsgálat tárgyává tette: honnan ered a kínai teoretikusok eltévelyedése, s milyen következményekkel járhat a KKP vezetőinek szakadár tevékenysége. I. Két felfogás a szocialista világrendszer szerepéről A második világháború óta a világon végbement gyökeres változások elsősorban a szocialista világrendszer keletkezésével és fejlődésével függnek össze. A szocialista közösség országai a jelenkorban a fő védőbástyát jelentik minden forradalmi erő számára, s a világbéke megbízható támaszai. Korunk fő tartalma s a világméretű osztályharc magva: a világszocializmus és a világimperializmus harca. Volt idő, amikor a kínai vezetők egyetértettek' ezzel a fontos marxista—leninista- tétellel. De az utóbbi időben a KKP vezetősége a szocialista rendszerrel és a kapitalista országok munkásmozgalmával szembeállítja a nemzeti felszabadító mozgalmat, ezt nyilvánítja az antiimperialista harc fő erejének, s aláaknázza a jelenkor forradalmi erőinek egységét. »A világforradalom viharainak fő övezetét Ázsia, Afrika és Latin-Amerika kiterjedt körzetei alkotják — Jelenti ki a KKP Központi Bizottsága. A Renmin Ribao pedig azt írja: »Ma az ázsiai, afrikai és latin-amerikai nemzeti felszabadító forradalom a legfontosabb erő, amely közvetlen csapást mér az imperializmusra.« Ez a munkásosztály történelmi szerepéről szóló marxista tanítás nyilvánvaló re- videálása, a fejlett tőkésországok munkásmozgalmának lebecsülése. Ami pedig a szocialista világrendszert illeti, a kínai teoretikusok annak csupán az elnyomott nemzetek és népek forradalmának támogatásához és fejlődéséhez szükséges »támaszpont« szerepét szánják. Mondani sem kell, hogy ez az álláspont csak kárt okozhat mind a szocialista rendszernek, mind a nemzeti felszabadító mozgalomnak, mind a nemzetközi proletármozgalom nagy ügyének. A szocialista világrendrendszer szerepének és jelentőségének ilyesfajta felfogása nem áll összhangban a világ tényleges erőviszonyaival, és merőben ellentétes a testvérpártok 1960. évi nyilatkozatának következtetéseivel. Szuszlov elvtárs hangsúlyozta; A marxista—leninisták óriási jelentőséget tulajdonítanak a nemzeti felszabadító mozgalomnak, a világforradalmi folyamatban azonban a szocialista országok játsszák a főszerepet. Ez először is abban nyilvánul meg, hogy ezeknek az országoknak munkásosztálya, dolgozói sikeresen oldják meg a társadalmi problémákat, létrehozzák azt az elnyomástól és kizsákmányolástól mentes új társadalmat, amelyért a népek forradalmi harcukat vívják. A szocializmus és kommunizmus anyagitechnikai bázisának megteremtésével egyik csapást a másik után mérik az imperializmusra az anyagi termelés területén. Ezek a sikerek gyakorlatilag győzik meg a kapitalista országok dolgozóit arról, hogy csak a szocializmus vágányain haladva lehet kielégíteni a dolgozó nép alapvető szükségleteit. Mindez forradalmasítja a tömegeket, hogy bekapcsolódjanak a kapitalista rendszer ellen, a társadalmi és nemzeti felszabadulásért vívott harcba. Másodszor: A szocialista államok egyre növekvő mértékben töltik be az imeprializmus agresszív ellenforradalmi terveivel közvetlenül szembehelyezkedő erő szerepét. A továbbiakban Szuszlov elvtárs rámutatott, hogy a kapitalizmus fölött világrászóló méretekben aratott győzelmet csak a szocialista világrend- szer, a munkásmozgalom és" a nemzeti szabadságharcok közös erőfeszítésével lehet kivívni. Hangsúlyozza: A szocialista országok történelmi küldetésé^ előírják a társadalmi fejlődés objektív törvényei, s azok az országok, melyekben győzött a szocializmus, nemcsak a társadalmi fejlődés világítótornyai, hanem hatalmas anyagi erőt is képviselnek. Erőt, mely az emberi tevékenység döntő területén, az anyagi termelésben mér vereséget a kapitalizmusra. Ezután fölveti, hogyan vélekedik a KKP vezetősége Leninnek arról a következtetéséről, hogy a szocializmus országai gazdasági sikereikkel gyakorolják a legnagyobb hatást a világforradalom fejlődésére. Vajon híve-e a békés gazdasági fejlődésnek? Rámutat, hogyan ferdítik el a kínai vezetők a lényeget, azt igyekezve bizonygatni, hogy a gazdasági verseny azt jelenti: »Az elnyomott népeknek nincs szükségük harcra és forradalomra.« Pedig soha egyetlen marxista—lehinistának sem jut eszébe azt állítani, hogy a békés gazdasági verseny »pótolja a különböző országok népeinek szabadságharcát«, »hogy a szocializmus győzelme a gazdasági versenyben a kapitalizmus »automatikus« csődjét jelenti, s mentesíti a népeket attól, hogy osztályharcot és nemzeti szabadság- harcot vívjanak ...« Peking- ből ilyesfajta koholmányokat terjesztenek. Holott a békés gazdasági verseny nem kárhoztatja passzív várakozásra a tömegeket, hanem ellenkezőleg: ,felébreszti forradalmi aktivitásukat. Tehát nem csupán gazdasági kérdés. Mély politikai értelme van: a kapitalizmust gazdaságilag legyőzni annyit jelent, mint jelentősen megkönnyíteni az összes forradalmi erő harcát az imperializmus ellen. A gazdasági versenyben elérendő győzelemhez a szocialista országoknak együttműködésük minél erőteljesebb megszilárdítására van szükség. Pontosan ebben az irányban fejlődik az SZKP és a többi testvérpárt tevékenysége. Ezzel szemben a kínai vezetőség az elmúlt évek folyamán megmutatta, hogy nem érdekli a szocialista világ- rendszer egységének megszilárdítása. A kínai vezetőség nemcsak hogy nem hangolta össze tevékenységét a szocialista közösség többi országaival, hanem nyíltan megrendítette a szocialista közösség alappilléreit, összezsugorította gazdasági kapcsolatait a szocialista országokkal, különösen a KGST-országokkal, elsősorban a Szovjetunióval. Amikor a szocialista országok kommunista pártjai felszámolták a személyi kultusz következményeit, lehetővé tették a testvérországok kapcsolatainak a proletár nemzetköziség lenini elve alapján történő megszilárdítását. A testvérpártok úgy fogadták az SZKP XX. kongresszusának vonalát, mint a szocialista országok kapcsolatai további fejlődésének egyedül helyes lenini irányzatát. Ez az irányzat azonban nem tetszik a kinai vezetőknek. Minden jel arra mutat, hogy úgy1" szeretnének parancsolgatni a szocialista közösségben, mint saját hitbizományukban, rákényszerítve más országokra saját akaratukat, és diktálva azokat a feltételeket, amelyekkel kényük-kedvük szerint beengedhetnék — vagy »kiközösíthetnék« a szocializmusból az egyes pártokat 1 és népeket. Ezt Szuszlov elvtárs a KKP vezetőségének Jugoszláviához fűződő viszonyán keresztül szemléltete. A kínai teoretikusok szemet hunyva a jugoszláviai szocialista építőmunka elért eredményei, a békés együttélésért, a leszerelésért, a nukleáris fegyverek betiltásáért, a Kínai Népköz- társaság ENSZ-jogainak helyreállításáért stb., a többi szocialista állammal együtt folytatott küzdelme felett, azt állítják, Jugoszláviában ma burzsoá diktatúra áll fenn, s Jugoszlávia »az amerikai imperializmus ellenforradalmi különítménye«. De rámutatott a kínai vezetők befolyására az albán kérdés kapcsán is. »Eleinte nehéz volt megérteni, milyen indokok mozgatták fyodzsa és Shehu szovjetellenes cselekményeit. Azonban egyre világosabbá vált, hogy az albán vezetők idegen kottáról énekelnek, szó szerint ismételve azt, amit Pekingben írnak és mondanak.« Az SZKP egyik legfőbb feladatának tartja, hogy harcoljon a szocialista világrendszer minden eszközzel való megerősítéséért, a minden szocialista országgal való testvéri kapcsolatok fejlesztéséért a teljes egyenjogúság és az önkéntes együttműködés alapján, minden szocialista ország összlforrottságának fokozásáért, az imperialista ag- resszorok elleni közös harc, az általános béke, a kommunizmus teljes diadala érdekében. II. A háború, a béke és a forradalom kérdései Nagy ügyünk sorsa, a népek sorsa döntő mértékben függ a kommunista mozgalomnak a háború, a béke és a forradalom kérdéseiben vallott helyes stratégiai és taktikai irányelveitől — mondotta ezután Szuszlov elvtárs. A nemzetközi porondon kialakult erőviszonyok lehetővé tették, az utóbbi évek tapasztalatai teljes mértékben alátámasztották a békés együttélés politikájának fontosságát. Éppen ennek a világon százmilliók által támogatott politikának következetes megvalósításával sikerült a szocialista országoknak meghiúsítani az imperialista reakció fondorlatait a béke ellen. Nem isteni ajándék az — állapította meg Szuszlov —, hogy az emberiség ma a béke áldásait élvezi. Reális eredménye ez a kitartó harcnak a termonukleáris háború kirobbantását célzó kísérletek ellen. Továbbá annak, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország ereje megnövekedett, s hogy a békeharc zászlaja alatt az egész haladó emberiséget tömörítő kommunista pártok helyes politikát folytatnak. Ezután Szuszlov kimutatta: A kínai teoretikusok, akik különös buzgalommal támadták az SZKP XX. kongresszusának megállapításait, a testvérpártok moszkvai értekezletének a háború, a béke és forradalom kérdéseiben vallott nézeteit, új fogáshoz folyamodva mesterségesen elválasztják egymástól egy társadalmi folyamat két jelenségét, a forradalmi mozgalommal szembeállítják a békeharcot. A kínai teoretikusok sémájából az derül ki, hogy aki a békéért és a világháború elhárításáért harcol, az ellene van a forradalomnak, akadályozza a forradalmi harcot. A KKP vezetői eljutottak addig az állításig, hogy a háború a kapitalizmus és a szocializmus közötti ellentmondások megoldásának elfogadható, sőt lényegében egyedüli eszköze. Csaknem három évtizede hangzottak el Mao Ce-tung ilyen kijelentései: »A háború, amelyet az emberiség döntő többsége vív majd ... híd lesz, és a hídon az emberiség eljut a történelmi korba...« »A világot csak puskával lehet átépíteni.« Azóta azonban a világon gyökeres változások mentek végbe, s a békeszerető erők szövetsége képes felülkerekedni az imperializmus erőin, képes megakadályozni, hogy kirobbantson egy új világháborút. A kínai vezetők mindezzel nem óhajtanak törődni. Nyilvánvalóan kérkednek esztelen- ségúkkel; azt állítják, hogy a nukleáris bomba »papirtigris«. Semmi új elemet nem visznek a háború és a béke kérdéseinek felvetésébe. A legelemibb józan észnek is ellentmondó efféle logika szerint Mao Ce- tung az 1957. évi moszkvai értekezleten megkísérelte bebizonyítani, hogy a szocializmusért vívott háború ügye a termonukleáris világháború nyomán egyenesen nyerni fog ... »Ha az emberiség fele megsemmisül a termonukleáris háborúban, még megmarad a másik fele, az imperializmus viszont teljesen megsemmisül, s az egész világon csupán szocializmus lesz, s egy fél évszázad alatt a lakosság ismét megnövekszik ... « — hirdette Mao Ce-tung. Szuszlov rámutatva az ilyen kijelentések felelőtlenségére, hangsúlyozza: Különösképpen veszélyes ez azért, mert olyan emberek hangoztatják, akik egy nagy szocialista állam kor- mányrúdjánál ülnek. Lenini idézetek kapcsán kijelenti: A világháború nem szükséges a szocialista országoknak, nincs szüksége rá a dolgozó népnek, a világháború nem szolgálhatja a szocializmus győzelmét. Odáig elmennek a kínai vezetők — mutatta ki Szuszlov —, hogy a népek sorsát semmibe veszik. Egyik felelős funkcionárius pl. azt hangoztatta: Togliattinak, az Olasz KP főtitkárának nincs igaza, amikor aggódva kijelenti, hogy termonukleáris háború esetén egész Olaszország elpusztul. »Hiszen megmaradnak más népek — mondotta a kínai funkcionárius —, az imperializmus azonban megsemmisül... « A továbbiakban azokkal a durva hamisításokkal, torzításokkal foglalkozott Szuszlov, melyekkel Pekingben azt állítják, hogy a békés egymás mellett élés politikájában az SZKP és más testvéri pártok abból indulnak ki, hogy az imperializmus természete megváltozott, s minden számításukat az imperialisták békeszere- tetére, humanitására építik, »kérik és könyörgik« tőlük a békét, Szuszlov kijelenti: Nem az imperializmus változott meg, hanem »osztályellenségeink körében mind világosabbá válik az az igazság, hogy ha az imperialista őrültek világháborút robbantanak ki, ekkor a kapitalizmus sorsa az lesz, hogy elsöprik és eltemetik. A KKP vezetői, amikor a leszerelést illúziónak és megvalósíthatatlan jelszónak tartják, amely szerintük csak megzavarja a népeket, el akarják ferdíteni az SZKP és minden marxista—leninista párt világos álláspontját, egyúttal pedig alá kívánják ásni a leszerelés politikáját, amely az új világháború elhárításáért és a nemzetközi feszültség csökkentéséért vívott harc fontos feltétele. »Meggyőződésünk szerint a dolgozók forradalmi harca, az általános demokratikus mozgalom, a szocializmus növekvő hatalma s az összes békeszerető erő határozott lehetőségei rákényszeríthetik az imperialistákat," hogy akaratuk ellenére számoljanak a népek leszerelési követeléseivel. Mi hiszünk a néptömegek óriási lehetőségeiben ... « — jelentette ki Szuszlov kifejtve, hogy a »fegyver és háború nélküli világ« jelszava összefogja és tevékeny harcra sorakoztatja fel a néptömegeket az imperializmus megrögzötten militarista körei ellen. Ez a jelszó minden ember számára érthető. attól függetlenül, hogy milyen politikai nézeteket vall. A leszerelés a fegyverkezési hajsza megszüntetését s következésképpen az adóterhek enyt illését is jelenti. Megfelel a legszélesebb rétegek létérdekei - nek. A kommunistákon kívül számos más társadalmi erő is támogatja ezt a jelszót. »Miért mondanánk le róla mi, kommunisták? Hát nem világos, hogy ebben az esetben gyengülne a kommunistáknak a néptömegekre gyakorolt befolyása, s ezzel a "reakció kéz» re játszanánk?« Ezután Szuszlov arról beszélt, hogy a kínai vezet» nem elégednek meg azz- hogy ők maguk negatív állr pontra helyezkednek a ner- zetközi politika oly létfont» ■ ságú kérdéseiben, mint a le szerelés, a termonukleáris ki(Folylatás a 3. oldalon.)