Somogyi Néplap, 1964. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-03 / 52. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1964. március 3: *'ó­Megkezdődött a küzdelem a Népköztársaság Kupáért a labdarúgóknál Tizenhat csapat részvételével megkezdődött megyénkben a küz delem a labdarúgók Magyar Nép- köztársaság Kupájáért. Az időjárás viszonylag kegyeibe fogadta a ko rán kezdő futballcsapatokat.. Ivlin denütt, aránylag jó talajú pályán került sor a hivatalos idénynyitó­ra. Az eléggé látogatott mérkőzé­sek azt bizonyítják, hogy a szur­kolók már nagyon várták az idénykezdetet. A csapatok játékán persze érződik, hogy nemrégiben még használhatatlanok voltak a somogyi futballpályák. Egyik-má­sik együttesnek ez volt az első mérkőzése. Meglepetések nem nagyon tarkí­tották az MNK első fordulóját. Ál­talában érvényesült a papírforma Talán csak az váratlan, hogy a két szomszédvár találkozóján a Lábodi MEDOSZ kiharcolta a továbbju­tást a Nagyatádi Kinizsi ellené­ben. Tudósítóink az első fordulóról az alábbiakat jelentették. lobb volt a Dózsa K. DÖZSA—K. VASAS MTE 2:1 (1:0) Kaposvár, 400 néző. V: Szilvási. Dózsa: Antal — Tökölyi, Csima, Horváth — Farkas, Kiss — Veve- rán II., Veverán I., Szigeti, Nagy- réti, Zsunics. Edző: Egres László. Vasas: Szűcs — Kovács, Hauck, Gál II. (Fülöp) — Gál I., Vígh — Laki I., Magyar, Acs, Stadler, La­ki II. Edző: Zádori László dr. A Kinizsi salakos edzőpályáján a kezdetben többet támadó Vasas csatárai egy ízben a kapufát talál­ták el. Fokozatosan feljött a Dó­zsa, és Nagyréti védelmi hibából megszerezte a vezetést. A 60. perc­ben Szigetit utánrúgásén. kiállí­totta a játékvezető. A tíz ember­rel játszó lila-fehérek így is fölényt tudtak kiharcolni, s Nagyréti úiabb góljával bebiztosították a győzel­met. A Vasas Stadler révén szépí­tett. Az egységesebb Dózsa meg­érdemelten nyert. Fonai László Elfogyott a gyékényesiek ereje CSURGÓ—GYÉKÉNYES 4:1 (1:1) Csurgó, 200 néző. V: Tokaji. Csurgó: Kepler — Péczeli, Hottó II., Hottó I. — Rostás, Bata — Se­bestyén, Vörös, Sótonyi, Luczek (Szabó), Nagy. Edző Bolla József. Gyékényes: Mészáros — Füstös, Papp, Gergelics — Gelencsér, Mol­nár — Krizsanics, Horváth, Gás­pár, Bozsits, Pálinkás. Edző: Ró­ka Lajos. Az első félidőben nagy volt az iram és kiegyenlített a já­ték. Szünet irtán viszont hamaro­san kiderült, hogy a csurgóiak elő­rébb állnak a felkészülés dolgá­ban. A gyékényesiek kifulladtak, s a hazaiak tetszés szerint rúgták Csak a lábodiak továbbjutása a meglepetés Nincs még együtt az M. Honvéd góljaikat. G: Nagy, Szabó, Sótonyi, Sebestyén 11-esből, illetve Krizsa­nics. Halmai Emil Á többet támadó csapat nyert BARCS—BABÖCSA 2:1 (2:1) Barcs, 400 néző. V: Vránics. Barcs: Jobbágy — Kanizslai, András, Krapecz — Papp, Sinkó — Rózsavölgyi, Göncz, Tóth (Heb- rand), Szili (Bolhói), Kertész. Ed­ző Szóvári György. Babócsa: Var­ga — Harasztia, Riedler, Radics — Vadász, Bakó — Paksiéza, Buko- vics, Embersics, Hajdú, Luczék. Edző: Szuhanyik Ferenc. Jó iramú mérkőzés, különösen az első fél­időben volt időnként szép a játék. A jobb erőben lévő hazai csapat végig támadott és megérdemelten nyert. Góllövők: Sinkó, Szili, illet­ve Paksica. Göndöcs Jenő Megérdemelten jutott tovább a Lábod NAGYATÁD—LÁBOD 0:0. Nagyatád, 600 néző. V: Réczei. Nagyatád: Horváth (Kurucz) — Németh, Friesz, Nagy — Bazsó I., Bazsó II. (Nezdei) — Orsó, Sasvá­ri, Seimeczi II., Simon, Posta. Ed­ző: Bicsáki Sándor. Lábod: Monos­tori — Tálas, Kiss, Mihóka — Csoór, Koczka — Keszi, Abrudbá- nyai, Kisgál, Ilosfai, Prokli. Edző: Selmeczi István. Végig nagy küz­delem folyt. A vendégek megerő­sített' védelme áttörhetetlen aka­dályt jelentett a körülményes ha­zai csatároknak. A lábodiak szór­ványos támadásai sok veszélyt je­lentettek. A döntetlen igazságos. Máris gólerősek a marcali csatárok MARCALI V. M.—FONYÓD 6:2 (4:0) Marcali 300 néző. V: Németh V. Marcali: Nemes — Gáspár, Mol­nár, Pimpauer II. — Jakab, Pim- pauer I. —' Bene, Óvári, Szántó, Takács, Kisíjorsó. Edző: Abonyi Károly. Fonyód: Járfás — Gelen­csér, Molnár I. (Liszkai), Molnár II. — Zákányi, Pintér — Farkas. Vida, Rácz, Csapó, Kolip. Edző: Harmat Gyula. Kezdetben az erős szél eléggé zavarta a csapatokat, aztán a hazaiak jöttek rá, hogy miként kell a viharos szélben ját­szani. Hamarosan négygólos előny­re tett szert a Marcali V. M. Szü­net után a széltől támogatott ven­dégek is sokat veszélyeztettek. .A marcali csatársor jó formában van. G: Bene 3, Óvári 2, Kisborsó, ill. Farkas, Kolip. Kálmán Sándor Ökölvívó NB TIB SOMOGYSZOB—MARCALI HONVÉD 4:1 (3:0) Somogyszob, 300 néző. V: Feny­vesi. Somogyszob: Barbina (Szegvári) — Pálfi, Kovács M., Németh — Szentgyörgyi, Kovács I. — Dombi, Palotai, Bálint, Futó, Novák (Ko­vács L.). Edző: Hosszú László. M. Honvéd: Bogdán (Nagy) — Pintér, Kovács, Somogyvári — Dósa, Hor­váth —- Gőbölös, Sebők, Vilivi (Ga- rincsák), Sólymos (Sáfrány), Pi­pacs. Edző: Bene László. A sáros, nehéz talajon a hazai csapat job­ban feltalálta magát. A csupa új játékosokból álló M. Honvéd csak a második félidő elején egy ideig játszott jól. G: Bálint 3, egyet 11- esből, Novák, ill. Sólymos. S zalai László Ennyivel jobb volt a Vörös Lobogó K. V. LOBOGÓ—K. H. VASUTAS 2:1 (1:0) Kaposvár, Textiles-pálya. 100 né­ző. V: Horváth Z. Vörös Lobogó: Kaiser — Nagy, Borda, Zacommer — Novák, Ge­lencsér (Műdig) — Csordás, Ra- daksz, Lábas (Ducsai), Nyakas, Gergő. Edző: Horváth Béla: Vasút: Törzsök — Wéber, Nagy Miseta — Simon, Horváth — Szűcs, Tallián I., Laki, Takács (Papp), Harsányi (Tallián n.). Edző: Tőke János. Az idénykezdet ellenére is helyen­ként jó játék, s végig nagy küzde­lem volt. Az egységesebb Vörös Lobogó ennyivel jobb volt. Csatá­rai a két gólon kívül még két ka­pufát is lőttek. A Vasút gyakran veszélyeztetett, de csatárai tehetet­lennek bizonyultak. G: Nyakas, Radaksz. Szalai József jobb volt a fabi csapat TAB—BALATONLELLE 2:2 (2:1) Balatonlelle, 200 néző. V: Molnár L. Tab: Gróf — Farkas, Szabó, Ma­tyók — Györke, Egyed — Wendl, Puha, Varga, Garabon, Czabula. Edző: Czabula Miklós. Balatonlel­le: Takács — Gréczi, Nagy, Varga — Kindler, Jabronka — Molnár (Kónya), Kocza, Kovács, Zsár, Bükki. Edző: Pesti János. Bár a tabiaknak ez volt az első mérkő­zése, a jó erőben levő vendégcsa­pat hamarosan tartós fölényt har­colt ki és két gólt rúgott. A ha- I zaiak csak akkor jöttek fel és ve­szélyeztettek, amikor a második .félidő közepén Zsár révén ki­egyenlítettek. Tab azonban újítani tudott és kiharcolta a továbbju­tást. G: Puha, Garabon, ill. Gré­czi, 2Lsár. Kovács Sándor Asztalitenisz NB I A vártnál is súlyosabb vereség VÖRÖS METEOR KÖZÉRT— K. VASAS MTE 18:0 Vasárnap Kaposváron az egyik legjobb magyar női asztalitenisz csapat ellen lépett asztalhoz a ka­posvári együttes. Csapatunk, amelybőr ez alkalommal Szerecz- né hiányzott, nem tudta komoly erőkifejtésre késztetni a fővárosia­kat. A mieink erejéből csupán négy szett megnyerésére futotta. Dr. Vinczéné két ízben, Bartusné és Bódizs egy-egy mérkőzésen nyert egy-egy játszmát. Üjfent be­bizonyosodott, hogy a kaposvári csapat bizony a jobbakkal szem­ben nem tud komoly szerepet ját­szani. Győztesek: a Szarvasné— Marosvölgyi, a Magyamé—Lend- vai páros, továbbá Marosvölgyi, Szarvasné, Magyarné és Lendvai 4—4. Barátságos Dombóvári VSE—K. Honvéd 2:1 (1:1). Honvéd: Érd ősi — Tajti, Schmidt, Csapó — Muzslai, Rátkai — Dauda, Szöllősi, Földi, Szabó, Szűcs (Angyal). A Honvéd ez al­kalommal elég fáradtan mozgott. Az NB m-as Dombóvár jobb volt. G: Kőműves, Tapaszt!, ill. Szöllősi. K. Kinizsi—Pécsi Bányász 2:2 (1:1). Kinizsi: Kovács — Balogh, Filiszár, Zag — Bíró, Szigeti — Ju­tási, Göncz, Simon II., Herbei, Laczkovics. P. Bányász: Bogyaj. Bárány, Farkas I., Tamás — Pin­tér, Tamási — Kása, Opova, Koch, Molnár, Bencsics. Pécsbányatele- pen igen jó mérkőzésen a javuló formában játszó kaposvári csapat állt közelebb a győzelemhez. Két­szer is a kaposváriak vezettek. G: Herbei, Laczkovics, ill. Koch, Mol­nár. Taszári Honvéd—Kapoly 4:1 (3:0). Taszár: Simái — Hartman, Hen ez, Baranyai — Nyári, Szalai — Ta­kács, Boda, Bíró, Csukárdi Janás. Kitűnő edzőtársnak bizonyult a megyei II. osztályú Kapolyi Hon­véd. A taszári csapat javul. G: Boda 2, Takács, Kerekes öngól, ill. Herke. Siófoki Bányász I.—Siófok II. 10:2 (3:0). Minthogy a Bányász csa­pat nem talált ellenfelet, a tarta­lékok ellen játszott az I. G: Sier, Tóth, Papp, Balázs, Kovács 2—2, ill. Takács 2. — A totó 12 találatos szelvénye: 2, 1, 2, 2, X, X, X, 2, 1, X, X, X. 12 találatos szelvény nem volt. A 11 találatos szelvényekre egyenként 21 635 forintot, a 10 találatosakra 1437,50 forintot, a 9 találatosakra 216,25 forintot fizetnek. legújabb: TAB, MARCALI, BARCS ÉS LABOD LESZ A KÖVETKEZŐ MNK-FORDULÖ SZÍNHELYE Hétfőn este a labdarúgó szövet­ségben kisorsolták az MNK-mér- kőzések második fordulójának színhelyeit. Eszerint vasárnap a következő mérkőzések lesznek (az elölállók a pályaválasztók): Tab—K. Dózsa, Marcali V. M.—K. V. Lobogó, Barcs—Csurgó, Lábod—Somogyszob. MÍRCIUS 3 Időjárás Várható idő­járás ma estig: Változó meny- nyiségű felhő­zet, néhány he­lyen havazás. Mérsékelt szél. Várható legma­gasabb hőmér­séklet 0—plusz 4 _ fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 8 órakor mínusz 2,6 fokot, déli 12 órakor plusz 0,2 fokot mér­tek. Kedd Kornélia Eseménynaptár 335 évvel ezelőtt, 1629-ben szerkesztette meg Giovanni de Branca olasz feltaláló a Milánói Tudományos és Technikai Múzeumban őr­zött. a képünk szerinti váz­laton ábrázolt gőzturbiná­ját. — Vasárnap Balatonlellén rendezték meg a Latinka Sándor kulturális szemle kör­zeti bemutatóját. A bemuta­tón nagy sikerrel léptek föl a környék színjátszó együttesei, népitánc-csoportjai és szólis­tái. — Jogosítvány nélkül, it­tasan motorozott Simon Gyu­la drávagárdonyi lakos, és a drávatamási szociális otthon előtti híd korlátjának rohant. Simon agyrázkódást szenve­dett. Szabálysértési eljárás in­dult ellene. — Holnap kezdik meg a pulykatojások berakását a Csokonyavisontai Keltetőál­lomáson. Az első turnusban ezer tojást keltetnek. — Mintegy háromszázan vettek részt a Latinka Mű­velődési Házban szombaton negrendezett hagyományos álarcosbálon. — Továbbképzés lesz a szakszervezeti politikai isko­lák propagandistái részére március 5-én. A nemzetközi helyzetről és népgazdaságunk fejlődéséről tartanak előadá­sokat. — 180 000 külföldi turistát várnak az idén a Balatonra. Tavaly 40 000 idegen állam­polgár kereste föl a magyar tengert. — Közös kIubdélutánon vet­tek részt az üzem idős és fia­tal dolgozói tegnap délután a Faipari Vállalat KISZ- és szakszervezeti bizottságának meghívására. — Kiállítás nyílik a hét végén a Berzsenyi Dániel Ál­talános Iskolában az úttörő expedíciós őrsök legjobb fali­újságjaiból. — Családonként átlag 210 forintot fizetnek községfej­lesztésre a nagyatádi járás la­kói. öt faluban 300 forint kö­rüli öszegre rúg ez a járulék. — Nagy sikerrel mutatta be vasárnap a fonyódi gimná­zium színjátszó csoportja az iskola kultúrtermében Jókai »A kőszívű ember fiai« című színművét. — A Csiky Gergely Színház Igaz­gatósága fölkéri a t. bérlőket, hogy a márciiri hónapban esedékes utol­só bérletrészletet március hó 5. napjáig a színház jegyirodájában (Május 1. u. 23.) szíveskedjenek befizetni. (71975) — A Dél-dunántúli Áramszolgál­tató Vállalat üzemvezetősége érte­síti a lakosságot, hogy 1964. már­cius 4-én 8 órától 16 óráig áram­szünet lesz az alábbi utcákban: Cseri út a Kapos-folyótól az Erdő­sor utcáig, Kölcsey utca, József utca. Kanizsai utca a Béke utcá­tól Tüskevárig, Kanizsai út, Ár­vaház utca, Tüskevári utca, Szt. István utca, Szt. László utca. Hu­nyadi Mátyás utca és Tüskevártól a Jutái úti gépállomásig, továbbá a textilművekkel szemben levő la­kótelepen. (71900) — Országos állat- és kirakodó- vásár lesz Karádon március 5-én. (4222) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazok­nak a jó barátoknak, rokonoknak és ismerősöknek, akik drága fele­ségem, édesanyánk, anyósunk, Szabó Györgyné temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. (4927) * * * Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik Tölgyesi Pál temetésén részt vettek, és gyászunkban osz­toztak. A gyászoló család. (71968) A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat pécsi folyamatos építésszervezés alapján kivitelezésre kerülő panel lakóépületek munkáira fölvesz kőműveseket és segédmunkásokat állandó, téli-nyári foglalkoztatásra. Szállás, étkezés biztosítva, illetmény teljesítménybérben, helyi norma alapján. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Pécs, Rákóczi út 56. (100404) ________ J obb volt a Tatabánya, de a pontarány túlzott Tatabánya—K. Dózsa 16:4 Nyolcszáz néző előtt Gregor és Erős bíráskodása mellett került sor a Tatabányai Bányász és a Ka posvári Dózsa NB I/B osztályú csapatok ökölvívó mérkőzésére. A tartalékos kaposváriak már eleve azzal léptek szorítóba, hogy ezen a mérkőzésen a csapatnak nincs keresnivalója. A várt Dunajetz— Csiszár mérkőzés elmaradt, mert Csiszár a közép-, Dunajetz pedig a félnehéz súlyban indult. A mind­végig jó mérkőzésen jobb volt a Tatabányai Bányász. A pontarány azonban túlzott. Bedő, Wilhelm és Papp nem érdemelt vereséget. Eredmények: Légsúly: Varga az első menetben kiütötte Szabót. 2:0. HarmatsúJv; Börgöndi ellen Nyári a másocTik menetben feladta. 4:0. Pehelysúly: Török Gy. ellen Tóth az első me­netben feladta. 6:0. Könnyűsúly: Bukó pgy, Bedő ellen. 8:0. Kisvál- tósűly: Péntek pontozásos veresé­Tervezői joggal rendelkező építésztechnikust vagy építészmérnököt FELVESZÜNK. ’zeté8 megegyezés szerint, íelentkezni lehet a MÉ1^ > özpontjfiban, a közgazdá­déi íztélyvezetőnél, Kaposvár, Voszlopy Gáspár utca 12. (71923) get szenvedett Tóbitói. 8:2. Váltó­súly: Dienes pgy Wilhelm ellen. 10:2. Nagy váltósúly: Molnár pgy. Papp ellen. 12:2. Középsúly: Csi­szár e. n. gy. 14:2. Félnehézsúly: Vinczét Dunajetz az első menetben kiütötte. 14:4. Nehézsúly: Budai el­len Kalmár a második menetben feladta. 16:4. További eredmények: Vasas— Beloiannisz 14:6, Dunaújváros— Székesfehérvár 20:0! Ezen a mér­kőzésen három fehérvári verseny­ző átesett a súlyhatáron, így »hi­vatalból-« 20:0 lett az eredmény. A barátságos találkozón 10.T0 volt. Az NB I/B állása: 1. Tatabánya 2. Vasas 3. Dunaújváros 4. K. Dózsa 5. Beloiannisz 6. Székesfehérvár 2 2 - - 33:7 4 2 2 - - 28T2 4 2 1 1 - 30.T0 3 2 - 1 1 14:2S 1 2 - - 2 9:31 - 2 - - 2 6:34 ­APRÓHIRDETÉSEK Kaposfőn 2046 n-öl házhely, használt aj­tók, ablakok eladók. Érdeklődni: Kaposfő, Dózsa György u. 5. (424) Répa — kb 30 q eladó. Kaposvár, Nyár U. 52. __________(433) K ét fotel, egy gyalu- pad, egy asztaltűzhely eladó. Kaposvár, Szeg­fű u. 26., Kutas. (427) Vennék beköltözhető háromszobás, össz­komfortos házat. Cí­meket a kiadóba ké­rek. (428) rfl // m£* Pzr r I r j I uzita-tureszelest VÁLLAL a Kaposvári Vegyesipari Ktsx tűzifa-fűrészelő részlege. Rendelésleadás Achim András utca 2. alatt vagy a 14-62-es telefonon. (71956) Drohoka biztos ha­tású tyúkszemirtó ta­paszt 3,60-ért küldi Horváth drogéria, Szombathelj\ (417) Két db sötét ágy és két db éjjeliszekrény eladó. Kaposvár, Cseri út 10., Ihárosdné. (430) Balatonszárszón egy­szobás, konyhás csa­ládi ház — 800 n-öles gyümölcsösben — 60 000-ért eladó. Gibi- csár Józ.séf._______(429) K ertészeti melegágyi ablakok — 150X100 — eladók. Cím: özv. Szi­ta Józsefné, Kapos­vár, Nyár u. 20/a. _________________ (420) B eköltözhető kertes családi ház eladó. Ka­posvár. Arany u. 45. (431) Kaposmérőben Kos- stJth u. 30. alatti ház bekö'j’íözhetően eladó. Érdeklődni: Kossuth u. 43. sz. alátt Némethék­nél. _______ (71892) F iatal, fájta tiszta, házőrző, hím jidüt vi­dékre díjmentesen át­adok. Torma Féltene, Tab, József Attila u- 9. (493ff) Kovácsszerszám el­adó. Marcali, Táncsics u. 26., Balogh Károly. ________________JN (4930) E ladó kétszobás, konyhás, kamrás és előszobás családi ház melléképületekkel azonnal beköltözhe­tően. 700 n-öl szőlő, gyümölcsös. Marcali, Noszlopy u. 48.__(4931) B alaton környéki szőlőt vagy villát élet­járadékra vennék. Szombathely, Széche­nyi u. 1., II. e. 11. Te­lefon 32-77. (78171) Eladó új NDK kom­binált szekrény Ka­posváron, Rákóczi tér 9., a kapu alatt. ___________ (71952) E ladó Kaposváron Hangyásmál 4. számú — házhelynek alkal­mas — szántó, szőlő. É rdeklő dni: Kaposvár, Zöldfa u. 51. (71971) összkomfortos csa ládi ház OTP-kölcsön­nel eladó. Kaposvár. Szegfű u. 23. ‘ (71940) Kaposváron, ivánfa- hegyen 2300 n-öl szőlő, gyümölcsös és szántó — lakásnak kis költ­séggel átalakítható téela orésházzal — el­adó. Érdeklődni lehet: Ccík. Kaposvár, Tóth Lajos u. 5. alatt. _ (7190«' Kaposváron Sziget­vári u. 64 számú ház eladó. Egy c-mba kon vb ^ spájz elfog­lalható. (71955) Egy db asztaltűzhely, gázrezsó olcsón eladó. Kaoosvár, Vörösmarty 251_____________(71973) liázhelyet vennék Kaposváron havi 500 Ft részletre. Érdeklőd­ni 71í?67-<es számon a hjrdgtÓL~>en- (71967) Kaposváron Veszp­rém u. 3. \ számú ház eladó. ______ Cn969) 3 00 n-öl gyümölcsös házhely eladó Kapos­vár, Szt. László u. 39. aiatt. ___ (71964) Csurgón Eötvő** u. 95. számú kétszobás ház mellékhelyiségek­kel azonnal beköltöz­hetően eladó. Érdé'k-. lődni a fenti címen 1e_ hét este 6 óra után ­jMftdt 5 éves hasas tehén eladó — kijáró. Kapos­vár, Kecel-hegy 43. SZ. (434) Eladó részben be­költözhető kétszer egyszobás, konyhád, spájzos plusz kisszo- bás ház. Kaposvár, Arvaház u. 23. Érdek­lődni: özv. Békésné- nél a fenti címen. (439) Kb. 160 kg-os fehér sertés eladó. Cím: Kaposvár, Füredi u. 53._________________(436) F igyelem! Gyökeres szőlőoltványok és lu­gasnak valók kapha­tók. Valiskó, Abasár 775. (438) Az igali kisáruházban festett és fényezett SZÍ bútorok i ÁLLÁS Ipari tanulót — le­hetőleg négyes, ötös tanulót — bentlakás­sal fölveszek. Érettsé­gizettek előnyben. Ju­hász villanyszerelő, elektroműszerész, Sió­fok. (62390) nagy választékban kaphatók. (S) 15 km-t futott, 250-es kis kerekű Jawa kitű­nő állapotban eladó. Ádánd, Kossuth Lajos u. 2., Port László. _ (432) IZS oldalkocsival jó állapotban eladó. Ba­logh, Kaposvár, Hárs­fa u. 3/b. Telefon 27-77. (71966) Siófokiak, figyelem Ki cserélném Budapest XI, kér. szép, nagymé ret ű szobás, konyhás mellékhelyiséges, ház­tartási áramos, ker^e* lakás ómat hasonlóra (kert nélkül is) Siófok beltéri Hetén. Sehuller- né, Budapest, II-, Al­mos v.szér u. 22., Ru- dalißet. (7365) Képesített könyvelő elhelyezkedne tsz-be beosztottnak is. Aján­latokat 71933-as szám­ra a hirdetőbe. (71933) Az Iharosberényi Legeltetési Bizottság május 1-től október 31-ig tehénpásztort ke­res szerződéssel. A ki­hajtáshoz legalább há­rom személy szüksé­ges. Fizetés: l kh szántó, 1 db tehén után 20 kg kenyérga­bona és havonta 10 Ft, 8 méter tűzifa, 8 ko­csi fuvar és Lakás. Je- üentkezési határidő március 15. Legelteté­si Bizottság, Iharosbe- rény. Személyesen vagy írásban. (4933) Boltvezetőt keresünk nagy forgalmú balatoni iparcikkboltba. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Nagy gyakorlattal rendelkezők előnyben. Somogy megyei Ioarcikk-ki<skeres- kedelmi Vállalat, Kaposvár, Ady Endre utca n (7106f* Gyakorlott gyo-rs- és gépíró azonnal elhe­lyezkedne. Ajánlato­kat 71970-es számra a hirdetőbe. ________(71970) T öbb éves szakmai gyakorlattal rendelke­ző építészmérnököket keresünk kiemelt fize­téssel. Jelentkezés a Somogy megyei KI- SZÖV személyzeti elő­adójánál, Kaposvár, Tanácsház u. 5—7. _______ (71974) A z ÉM 44. sz. Építő­ipari Vállalat azonnal fölvesz budapesti mun­kahelyekre kőműves szakmunkásokat, vala­mint kubikosokat és férfi segédmunkáso­kat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Vidékiek­nek tanácsigazolás, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Munkaruhát adunk. Jelentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15., földszint. (3028) Üdülésre kiadnám vállalat részére há- romszobás lakásom konvbahasználaHal is. Ara IBUSZ szerint. Cím: Balatons^emes, Landler Jenő u. 16. (3027) Kölcsönözök <-r>osógé- pet. Kaposvár, Bartók Béla u. 13. (71961)

Next

/
Oldalképek
Tartalom