Somogyi Néplap, 1964. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-29 / 75. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1964. március 29. A kaposvári járás maratoni spartakiádja Tíz héten át tartotta mozgásban a sport gépezetét a kaposvári já­rás téli spartakiádja. A községi versenyek után következtek a kör­zeti döntők, majd pedig a járási sparfcakLád. Ita visszapillantunk az idei spartakiadok történetére, feltétle­nül szólni kell a nyolc körzetben megrendezett elődön tő krőL A kör­zeti spartakiádok is bizonyították, hogy a fa-lvakban a körzeti , baj­nokságoknak van jövőjük, érde­kesek, izgalmasak voltak ezek a versenyek, amelyek harmincöt férfi, és kilenc női asztalit enisz- csapatot, valamint huszonegy sakk­csapatot mozgósítottak. Ilyen n agyszabású verseny még talán sosem volt a kaposvári járásban. — Még a mennyiségi fejlődésnél is örvendetes ebb a minőség javu­lása. Az idei spartakiád színvona­la messze felülmúlta az eddigi ha­sonló versenyeket. A csapatok zö­me felkészülten jelent meg a spar taksádon. Még azokban a köz­ségekben is igyekeztek módot ta­lálni a rendszeres edzésre, ahol a föltételek nemigen vannak biz­tosítva, hisz például asztalitenisze­zésre alig van vagy egyáltalán nincs alkalmas terem. A falvak sportolói igénylik a spartakíadó­kat. Ezt bizonyítja az idei verseny- sorozat a mi járásunkban is — mondotta Kutasi Gyula, a Kapos­vári Járási Sportszövetség elnöke. Már a körzeti versenyeken sej­teni lehetett, hogy rendkívüli lesz a járási spartakiád. Valóban azzá vált. öt hétre volt szükség, amíg eljutott a döntőkig ez a verseny- sorozat. A járás férfi sportolói ugyancsak kitettek magukért. Nem jeleskedtek viszont a nők. Az asz­taliteniszezők között még csak akadt ügyes női versenyző a egy- egy jobb csapat, a sakkozóknál azonban nem. Érdekessége volt a járási spartakiádnak, hogy meg­tört a toponáriak egyeduralma. Az asztaliteniszezőfcnél Somogy szil fiataljai hódították el az elsőséget jelezve, hogy talán újra feltámad a szili sport. Egy év alatt hatal­masat fejlődött a hatéi, a bárdud­varnok! meg az attalai csapat. Ez utóbbiaknál különösen a nők je­leskedtek. A sakkozóknál tovább tart Nagy­bajom és Kadarkút versenyfutása. Érdekes, hogy a »két nagy-« mö­gött most már szorosan feteora­A Kaposvári Honvéd NB n-es kosárlabdacsapatát nem törte le a Székesfehérváron elszenvedett vereség. A Honvéd-vezetők azt vallják, jobb volt a fehérvári csa­pat, ennek ellenére, ha kezdetben nem illetődik meg a K. Honvéd, másként alakulhatott volna a mér­kőzés. A hét közi edzéseken lel­kes készülődés folyt a második forduló nagy jelentőségű mérkő­zésére. A Pécsi Egyetemi AC, a kaposváriak vasárnapi ellenfele Évadnyitó volt a modellezőknél koznak Magyaregres, Somogy- sárd, Mezőcsokonya és Kaposfő sakkozói. Már csaknem tíz egy­forma képességű sakkcsapattal rendelkezik a kaposvári járás. A nagy kiterjedésű, nagy lélek­számú kaposvári járás sportéleté­nek alakulása mindenkor híven tükrözte, hogy hányadán áll a So­mogy megyei falusi sport. Nos, az idei spartakiádok azt mutatják, hogy ezek a típusú versenyek na­gyot léptek előre. Mindinkább megnyílik a lehetőség arra, hogy a téli sportágakban is a sparta­kiádok következő lépcsőfokaként rendszeres bajnokságok biztosít­sák a falvak fiataljainak folyama­tos sportolási lehetőségét. K. S. A kaposvári járási spartakiád döntő végeredménye: ASZTALITENISZ Férfi egyéni: l. Puska (Somogy- szil), 2. Korda (Babé), 3. Abrahám (Somogyszil). Férfi páros: 1. Puska—Abrahám (Somogyszil), 2. Háttá—Üjláb (Zselickislak—Qsztopán), 3. Kordé —Pataki (Babé). SAKK Harmadikként a veszprémiek estek ki Mesterekből álló értékelő bi­zottság döntött a sakkozók NB II. osztályának utolsó forduló­jában függőben maradt játsz­mák ügyében. A verseny so­mogyi vonatkozású döntése a következő: dr. Máthé—Jenei 0:1, Marton—Lázár 1:0. A Bp. Postás—Kaposvári Pe­tőfi mérkőzés végeredménye tehát 6,5:5,5 lett a fővárosi csapat javára. azok közé a csapatok közé tarto­zik, amelyek ellen győzelemre szá­mítanak a Honvédnél. A hazai pá­lyán mi is esélyesnek tartjuk a kaposvári csapatot, annál inkább, mert a múlt heti fordulóban a PEAC sem nagyon jeleskedett. (A Pécsi Postástól kapott ki 86:50-re.) Anker Alfonz, a Honvéd kosár­labdázóinak edzője kijelölte a pá­lyára lépő csapatot. A kezdő együt­tes a következő lesz: Légrádi, Ma­gashegyi, Kacskovics. Szkok, Végh. Cserejátékosként Lőcsei, Varga, Hajdú, Tamás és Talló jut szó­hoz. Női egyéni: 1. Hőgye Trén (Kis­korpád), 2. ülés Anna (Toponár), 3. Barátit Györgyi (Attala). Női páros: 1. Baráth—Bakonyi (Attala), 2. ülés—Hőgye (Toponár —Kiskorpád), 3. Bencs—Szálai (Zselickislak!). Vegyespáros: 1. ülés—SchQt (To­ponár), 2. Hőgye—Bognár (Kiskor­pád—Toponár), 3. Bakonyi—Puska (Attala—Somogyszil). Férfi csapat: 1. Somogyszil (Pus­ka, Abrahám, Kocsis), 2. Toponár, 3. Baté. Nőj csapat: L Attala (Baráth, Bakonyi), 2. Zselickislak, 3. Topo- nár. SAKK Férfi egyéni: 1. ligeti Béla (Ka­darkút), 2. dr. Jóba László (Ka­darkút), 3. Csökli László (Bárd­udvarnok). Csapatban: 1. Nagybajom (Róth, Zoliéi, B. Ballá, Kőszegi), 2. Ka­darkút, 3. Magyaregres. Az asztalitenisz- és sakkverse­nyek után a községek nem hiva­talos pontversenyében Toponár lett az első 48 ponttal, 2. Somogy­szil 43, 3. Attala 42 pont. Sier játéka is kétes Siófokon Nem a legjobb előjelekkel vág neki a Nyergesújfalui Vis- cosa elleni mérkőzésnek a Sió­foki Bányász NB III-as labda­rúgócsapata. Már a hét közi edzések - bizonyították, hogy a csapat egyik kulcsembere, Fe­hér harcképtelen. Az utolsó pillanatban kiderült, hogy esetleg Sier sem játszhat, a já­tékos ugyanis gyengélkedik. Haragh Tibor edző úgy dön­tött, hogy ha Sier nem vállal­hatja a játékot, akkor Takács kap helyet a támadósorban. A húsvéti labdarúgó-torna Szombaton délután Böcsben a i Prater stadionban esős, hűvös idő-l ben kezdődött meg négy vezető osztrák és magyar klubcsapat húsvéti labdarúgó-tornája. Ü. DÖZSA—AUSTRIA 3:3 (0:0) 30 000 néző. V: Schopp (magyar). Góllövőik: Várhidi (ll-esből), Ko­vács, Bene, ill. Ja care, Fiala és Hiimschrodt. FERENCVÁROS—RAPID 3:3 (2:1) 30 000 néző. Vezette: Emsberger (magyar). Góllövők: Albert (2), Rátkai, ül. Schmied, Skocik (ll-esből) és Grau­sam Labdarúgó NB I. mai műsora Vasas—Bp. Honvéd, Népstadion, 15 ó (Horváth L.), Dorog—Csepel, Dorog, 15 ó (Wottawa), Szeged— MTK, Szeged, 14.30 ó (Vadas Gy.,)> Kbmló—Diósgyőr, Komló, 15 ó (Katona), Győr—Pécs, Győr, 15 ó (Soós G.), Tatabánya—Debrecen, Tatabánya, 15 ó (Almási). Győzelemre számítanak a K. Honvéd kosarasai A hosszú téli szünet után Ismét megkezdődött a versenyidény a Magyar Honvédelmi Sportszövet­ség modellező klubjában. Kapos­váron már megrendezték az év első modellversenyét, melynek színhelye az Ifjúsági Ház volt. A zárttéli verseny kitűnően sikerült. A tiz^ennyolc induló közül tizenhat versenyző eredményét lehetett ér­tékelni. Az ídénynyitó verseny legjobbjai: 1. Máté István (Központi Mű­hely) 4 perc 42 mp, 2. Kiss Tibor (KM) 3 perc 4 mp, 3. Kiss Lászó (KM) 2 perc 57 mp. Az úttörő kategóriában Poór Gyula szerepelt a legjobban, mo­dellje 1 perc 59 mp-ig volt a le­vegőben. Szemtanúi lehetünk az olimpiának Annak idején a római olimpia eseményeit viszonylag egyszerű volt a televízió képernyőjére va­rázsolni. Annál több gondot okoz televíziós berkekben az, hogy a következő olimpiai játékokat a tá­voli Japánból hogyan közvetítsék a tv-állomások Európában vagy az Egyesült Államokban. Az Intervízió küldöttsége Tokió­ban tartózkodik, s tárgyal a köz­vetítés módjáról, a jogdíjról és még sok ezzel kapcsolatos kérdés­ről. Az előzetes tervek szerint az Intervízió és az Eurovízió a to­kiói olimpiai megnyitó és záróün­nepségeken kívül összesen har­minchárom órát rögzít telemag- nóra a játékok műsorából. Ezt a magnót repülőgép hozza Európá­ba, s itt a már kiépült láncon ke­resztül jut el a kép az egyes or­szágok adóállomásaihoz. Az Intervízió Berlinben állítja fel központját, így a magyar tv- riporterek is itt dolgoznak majd. A megállapodás szerint egy ország a harminchárom órás műsorból összesen huszonötöt vehet át. A Magyar Televízió is ennyit vá­laszthat ki, ami azt jelenti, hofy az olimpia idején átlag két órán át ad majd a magyar tv közvetí­HA KIÖREGEDETT selejttehene helyett üszőt fogad, vagy vemhesítésre alkalmas saját üszőt állít be tenyésztésre, a tehén vételárán felül a beállított üsző hathónapos vemhességének iga­zolása esetén az átadott selejttehén súlya után 3,— Ft/kg üszőbeállítási prémiumot utal ki az Állatforgalmi Vállalat. (3108) test Tokióból. Még a múlt év végén Szepesi György, a Magyar Rádió sportosz­tályának vezetője egy ízben leszö­gezte, hogy az olimpiai rádióköz­vetítéseknek Tokióban lesz a haty- tyúdala. Az olimpiai játékokon is felváltja ugyanis a rádiót a tele­vízió. A sportemberek milliói ma már igénylik, hogy ne csak hall­ják, hanem lássák is azt, ami az olimpiákon történik. Japánban egyébként a telemagnóval kapcso­latos tárgyalások mellett váltig ál­lítják, különböző műholdak se­gítségével az őszig megoldják, hogy a világ legtöbb részében egyenes adásban láthassák az olimpiai já­tékok eseményeit. Labdarúgó megyei bajnokság K. VASAS—FONYÓD 2:0 (2:0) Kaposvár, 200 néző. V: Horváth Z. Szombaton délután mindvégig unalmas, alacsony színvonalú mér­kőzésen Nincsevics és Pammer góljaival nyert a kaposvári csa­pat. A gyenge Vasasnál a Fonyód még gyengébb volt. Ifjúsági mérkőzés: K. Vasa«— Fonyód 3U) (2:0). hírek Időjárás Várható idő­járás ma estig: Erősen felhős idő sok helyen esővel. Mérsé­kelt, a Dunán­túlon élénk szél. A hő-mérséklet alakulásában lényeges válto­zás nem várha­tó. Várható legmagasabb hőmér­séklet 3—13 fok között. Kaposvá­ron (külterületen) tegnap reggel 8 órakor 9,2 fokot, déli 12 órakor 13,8 fokot mértek. ÉVFORDULÓ-NAPTÁR Ma 95 éve, 1869. március 29-én volt az első ma­gyarországi munkásnagy- _____gyűlés Pozsonyban. M it fizet a lottó? A 13. játékhéten — nem végleges megállapítás szerint — öttalálatos lottószelvény nem érkezett. Négy találatot 54 fogadó ért el, nyeremé­nyük egyenként 89 778 forint. Három találatot 5241 fogadó ért el, nyereményük egyen­ként 462 forint. Két találatot 143 924 fogadó ért el, nyere­ményük 16 forint 80 fillér. — Több mint tizenöt és fél millió forintot tartalékoltak múlt évi jövedelmükből szo­ciális, kulturális kiadásokra a megye tsz-ei. — Országos középiskolai színjátszó konferenciát ren­deznek április 10 és 12 között Debrecenben. Megyénkből négy pedagógus utazik a kon­ferenciára. — öt kaposvári vendéglőst büntettek meg a bor vizezése miatt. A hamisítást a Kapos­vári Minőségvizsgáló Intézet dolgozói fedték föl. — Megbeszélésen vettek részt pénteken a megye gim­náziumi titkárai a megyei KISZ-bizottságon. Egyebek között a nyári önkéntes ifjú­sági építőtáborok megszerve­zéséről tanácskoztak. Fairbanks (MTI). Rendkívüli erősségű föld­rengés rázta meg pénteken 17 óra 37 perckor (magyar idő szerint hajnali 4 óra 37 perc­kor) az alaszkai félszigetet és az észak-amerikai kontinens nyugati partjait. A 48 000 la­kosú Anchorage főutcája a jelentések szerint a föld szí­nével vált egyenlővé. Óriási károkat okozott az elemi csapás az anchorage-i katonai támaszponton, amely az amerikai védelmi rendszer egyik csomópontja. A repülő­tér irányítótornya ledőlt, egy hangár a benne tárolt repülő­gépekre omlott, és a kifutópá­lya több mint egy kilométe­res szakaszon használhatatlan­ná vált. A földrengés következtében szökőár keletkezett, s az le­rombolta a dokkokat, számos embert a hullámsírba raga­dott. A kodiaki amerikai ten­gerészeti támaszpontot elő­vigyázatossági intézkedésként kiürítették. Riadókészültségbe helyezték a Hawaii-szigeteken állomásozó amerikai tengeré­szeti erőket is. Drámai tudósítást küldött Anchorage-ból Betsy Wood­man, a Reuter tudósítója, aki éppen a helyszínen tartózko­dott a katasztrófa pillanatá­ban. Míg jelentését diktálta, a vonal többször is megszakadt. »■Már alkonyodon, amikor megkezdődött a földrengés. Egy dombról láttam, hogy a föld megnyílik, és mintegy 15 méter széles, és 30 méter hosz- szú hasadék képződik. Egy is­kola összeomlott, és három ház eltűnt a mélyben. A lökés ere­je a földre dobott. A mozgás tíz percig tartott, később két kisebb rengést lehetett érezni. A Fourth Avenue, Anchorage főutcája mintegy három és fél méterrel lesüllyedt. A házak homlokzata sok helyütt még áll, de belül mindenütt romok vannak.■» Ezen a ponton végleg meg­szakadt a vonal. Az eddigi je­Rejtvényfejtők, figyelem! Móricz Virág Kaland című könyvét nyerték: Farkas Irén, Kaposvár; Antalfi Gyuláné, Kaposvár; Hangácsi Tibor, Csököly; Vincze Zoltánná, Marcali. Eric Knight »Lassie haza­téri című könyvével a követ­kező pajtásokat jutalmaztuk: Budai László, Kaposvár; Gár­dái Katalin, Kaposvár; Mohá­csi Lajos, Segesd; Nagy Ká~ roly, Lulla. A könyveket postán küld­jük el. — 241 vemhes üszőre szer­ződtek a kihelyezési akció keretében a kaposvári járás szövetkezeti gazdái az első né­gy edévbep. A járás negyedévi előirányzata 190 üsző volt. — 34 százalékkal emelkedik a műtrágyafelhasználás az idén megyénkben a tavalyi­hoz képest — 24 millió forint értékű parkettát készít az idén a Parkettgyártó Vállalat kapos­vári üzeme. — Húsz fiatal látogatja rendszeresen a kaposvári If­júsági Ház dzsesszklubját. Minden pénteken este hat órá­tól dzsessztörténeti előadáso­kat, új külföldi és magyar magnófelvételeket hallgatnak a klub tagjai. — Ünnepélyes KlSZ-taggyű- lést rendeztek a Pamutfonó­ipari Vállalat C/l műszakjá­nak KISZ-istái pénteken. Ki­osztották az Ifjúság a szocia- lizmusért-mozgalom jelvé­nyeit, és tárgyjutalmakat ad­tak át a legjobban dolgozó fiataloknak. —- Nyújtott műszakban vég­zi a szervizt áprilistól a Fi­nommechanikai Vállalat autó­javító részlege. Így 200 gép­kocsival bővül a vállalat ka­pacitása. lentések szerint nyolc halottat szabadítottak ki a romok kö­zül, sokan eltűntek. Nem hiva­talos jelentések 60—100 ha­lottról beszélnek. A texasi Austinban tartózkodó Johnson elnököt állandóan tájékoztat­ják a helyzetről. CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: Lili báró­nő. Bérletszünet. Este 7 órakor: Lili bárónő. Bérletszünet. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Délelőtt 9—11-ig folytatóla­gos híradóműsor.: 64/4. világ­híradó. Bumeráng; Veszélyes játék; Üzenet a fővárosból; Húsvéti menetelés 1962. 11 órától matiné: Ballada a katonáról. Üj Gilgames. Űj magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. Az előadások kezde­te 5, 7 és 9 órakor. (Március 30-ig.) SZABAD IF JÓSÁG FILMSZÍNHÁZ De. fél 11 órakor matiné: A kis hősök. Therese Raquin. Magyarul beszélő francia—olasz film. Csak 18 éven felülieknek. Az előadások kezdete 3, 5, 7 és 9 órakor. (Március 29-ig.) LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ De. 9 és 11 órakor: Teli Vilmos. Kalandos olasz film. Du. fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: Aki átmegy a falon. Szélesvásznú nyugatnémet film. 10 éven aluliaknak nem ajánljuk. HÉTFŐ CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: Lili báró­nő. Bérletszünet. — Gépjavításról, karban­tartásról és a gépekkel kap­csolatos adminisztrációról tar­tott bemutatót a közelmúltban a Nagyatádi Járási Pártbizott­ság és a járási tanács a Lá- bodi Állami Gazdaságban. A bemutatón tsz-vezetők, szere­lők és főkönyvelők vettek részt. — 3 126 000 forint nyereség- részesedést osztanak ki az idén a tanács irányítása alá tartozó vállalatok. Egy-egy dolgozóra átlag 8—9 napi fi­zetésnek megfelelő nyereség- részesedés jut. — A napokban vizsgázott a Szakma ifjú mestere-mozga- lomba nevezett huszonegy fia­tal a postánál. Tizennyolc KISZ-tag tett sikeres vizsgát: három fiatal arany-, nyolc bronz-, egy ezüstfokozatot szerzett, hatan kaptak okleve­let — Két ötezer férőhelyes to­jóház készült Pusztaberény­ben. A két létesítmény, me­lyet nemrég adtak át, össze­sen 1 900 000 forintba került. — Tíz kaposvári üzemi szo­cialista nőbrigád vezetője egész napos baráti találkozón vett részt tegnap a megyénk­ben állomásozó szovjet alaku­latok katonáinak feleségével. — Tűztánc címmel mai ma­gyar költők verseiből rendez irodalmi estet az Ifjúsági Ház irodalmi színpada április 11- én, a költészet napján. — 14 000 000 forint értékű növényvédő szerrel többet használnak fel megyénk me­zőgazdasági nagyüzemei az idén, mint 1962-ben. — 75 öntözőberendezés van megyénk tsz-eiben. A kerté­szetek gépesítésére az idén is jelentős összeget fordítanak. — 7000 hold gyümölcsöse lesz megyénk közös gazdasá­gainak a jövő év végére. Ed­dig 4000 holdat telepítettek, s ebből 1500 hold fordult ter­mőre. — A TIT megyei szervezete érte­siti az érdekelteket, hőgy a már­cius 31-ére hirdetett »A függöny mögött« című előadás elmarad. A jegyek a pénztárnál visszaváltha­tók. (3118) — Országos állat- és kirakodó- vásár lesz április 1-én Barcson. (4222) * * * * 5 6 GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy a sze­retett férj és apa Csik Ernő ny. MÁV segédtiszt f. hó 27-én elhunyt. Temetése 31-én, kedden délután du. fél 3 órakor lesz a Keleti te­metőben. Á gyászoló család. (72353) Este 7 órakor: Lili bárónő. Bérletszünet. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Üj Gilgames. Új magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. Az előadások kezde­te 3, 5, 7 és 9 órakor. (Már­cius 30-ig.) SZABAD IFJCSAG FILMSZÍNHÁZ Űri muri. Felújított magyar film. Az előadások kezdete 3, 5, 7 és 9 órakor. (Április 1-ig.) LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ Délután fél 4 és fél 6 óra­kor: Aki átmegy a falon. Szé­lesvásznú nyugatnémet film. 10 éven aluliaknak nem ajánl­juk. KEDD CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Szünnap. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Éva — A 5116. Űj magyar film. Főszerepben: Éva Krcz. Az előadások kezdete 5, 7 órakor. (Április 1-ig.) SZABAD IFJCSAG FILMSZÍNHÁZ Űri muri. Felújított magyar film. Az előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. (Április 1-ig.) LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ Nincs előadá° minus 29 Vasárnap Húsv. vas. Földrengés Alaszkában Művelődés — szórakozás

Next

/
Oldalképek
Tartalom