Somogyi Néplap, 1964. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-22 / 69. szám

Vasárnap, 1964. március 22. SOMOGYI NÉPLAP Lánggal égett bennük a kommunizmus, a nép szeretete A történelem vallatása Böhönyén Elképzelem, mekkora dühvei, gyűlölettel készítet­ték el a vádiratot az 1919. év forradalmi eseményeinek bö- hönyei harcosai ellen. Preisz- ner Károly állomási elöljárót, Sabján József, Papp Vendel kőművessegédeket, Forgács István kőművest, Krizsán Jó­zsef géplakatost, Gottwald Lajos műszaki rajzoló gépla­katost és Forgács Ferencet a legszívesebben — akárcsak Dózsa Györgyöt — izzó vas­trónra ültették volna az urak. A vád ellenük? Megbocsát­hatatlan: fölkeltek az úri, a kizsákmányoló rend ellen, szervezték, irányították a nép forradalmi megmozdulásait. Szörnyűséges »bűnöket« írtak számlájukra: »Izgattak a pol­gári osztályok és a tulajdon ellen.« Mert a munkástanács tagjai 1919. március 31-én megjelentek a böhönyei elöl­járóság hivatalos helyiségé­ben, és a községi bírót, meg a helyettes jegyzőt hivataluk átadására szólították fel. »Jegyző urak, vegyék tudo­másul, hogy a munkástanács tagjai a mai naptól átveszik a hatalmat, s nekik kell enge­delmeskedniük. Nincs alis­pán, nincs főszolgabíró« — mondotta nekik Preiszner Károly. Aztán: Boskovitz Adolf bö­hönyei lakost annak eltűrésé­re kényszerítették, hogy tég- agyárat lefoglalják, és a nép „ulajdonába adják. Minő szentségtörés! S még mire biztatták az embereket ezek az »izgatok«? íme, ilyeneket mondtak szónoklataikban a gyűléseken: »El kell venni a földet a tulajdonosoktól, s azé legyen a föld, aki megműve­li.« Krizsán József pedig még azt is merte hangoztatni, hogy »le a szolgabíróval és a jegy­zővel«. Gottwald Lajos meg arra biztatta a föld nélküli proletárokat, kisgazdákat, hogy »... verjétek ki birto­kaikról az urakat, a ti véres verejtéketek keresménye mindez, titeket illet«. Aztán: vörös zászlókkal, zeneszóval, nemzetközi dalokat énekelve vonultak a proletárok végig a böhönyei utcákon. Preisz­ner Károly »bűneit« bizonyí­totta, hogy Latinka Sándor­hoz »Kedves jó elvtársam« megszólítással küldött levelet, s ebben azt írta, hogy lobogó lánggal ég benne a kommu­nizmus szeretete, s a diktatú­ra szigorítását kívánja, amíg nem késő. A kaposvári királyi törvényszék ötös tanácsa olyan megbízható és »elfogu­latlan« tanúkat hallgatott meg a bűnügyben, mint Né­meth József községi bíró, Ba­logh György és Hódosy Kál­mán községi jegyzők, Bosko­vitz Adolf téglagyáros, Tóth András uradalmi intéző, De- zseffy István földbirtokos, Nagy Ferenc gazdasági ellen­őr. Ezek az urak azt vallot­ták, amit kellett, hiszen egy­től egyig gyűlölték a Tanács­köztársaságot, azt a hatalmat, amely félreállította és meg­fosztotta őkét a basáskodás, az élősdiség, az önbírásko­dás jogától. A Tanácsköztársaság vér- befojtása után aratott a ha­lál, eszeveszetten irtották a nép legjobbjait a hóhérok. Tömegesen fogdosták össze azokat az embereket, akiknek csak egy kis közük is volt a forradalomhoz. A böhönyeiek közül is sokat lefogtak, s ál­nagyterembe hajtották őket. Levetkőztették, s agyba-főbe verték az embereket. A hús véres cafatokban lógott róluk. Észveszítő jajgatás, halálhör- gés hallatszott egész éjjel. Később már a jajgatáshoz sem volt erő. A harctér játék volt ehhez képest. Éjfél után befordult az udvarra két ura­sági kocsi. Felállították a bi­tókat. Aki még élt az össze­vertek közül, azt felakasztot­ták. A huszonnyolc rab közül Dicső napokra emlékezünk A szemtanúk és részve- -‘™- vők nagy serege al­kotó erőben munkálkodik ma is; sokan közülUk a na­gyon Is megszolgált nyugal­mat, pihenést élvezve emlé­keznek a dicső napokra. A Tanácsköztársaságra, amely — bár emberi életkorban mérve sincs oly távol a má­tól — történelemmé vált szá­munkra már régen. Mert nem az időbeli távolsága tesz valamilyen eseményt törté­nelmivé, hanem jelentősége, nagysága emeli azzá, még azok szemében is, akik része­sei voltak. Történelmi na­pok emlékét ünnepelte teg­nap az ország az első magyar néphatalom létrejöttének ténelmi fordulat alap­ját, lehetőségét teremtet­ték meg akkor, s ha történ­tek is hibák — nem juttatták földhöz a parasztságot —, alapvetően mégsem ez okozta a bukást. A prcletárforradalom győ­zelmének országunk határain kívül is nagy volt a jelentő­sége. Túl nagy ahhoz, hogy az imperialista hatalmak nyu­godtan szemlélhessék: Szov- jetoroszország létrejötte után, annak példáján lelkesülve Magyarországon Is megdön­tötték a kizsákmányolók ha­talmát. A népek előtt immár két példa is bizonyította, ami sokáig csak elmélet volt, hogy győzhet a proletariátus. A Budapesti Munkás Tanácsban bejelentik Forradalmi Kormányzó Tanács megalakulását (Hincz Gyula rajza, 1919. március 22.) lati módon megkínoztak. Gottwald Lajost, Papp Ven­delt és még tizenegy embert a hírhedt Prónay—Héjas-kü­lönítmény Marcaliba hurcolta. Gottwaldnak sikerült kínzói­nak karmaiból megszöknie és külországba menekülnie. Papp Vendel — aki 1919-ben részt vett a tanácsok első bu­dapesti országos gyűlésén is — a marcali fogházban tanul­ta meg, mi is az a fehérter­ror. Egy börtönbeli éjszaká­ról így beszélt: Bejött pribékjeivel a hóhér Prónay a börtönbe. Először huszonnyolc forradal­márt állított sorba az udva­ron, s egyenként szólította őket. Egyik fehér elölről, a másik hátulról »támogatta« a szólítottakat. Az udvarról a csak hat volt élő. A holtteste- ' két feldobálták a kocsikra, majd ki vitték az urasági me­zőre őket az előre megásott sírgödrökhöz. A pribékek ak­kor éjjel belefáradtak a vad tombolásba, a többi halálra ítélt fogolynak még adtak egy éjszakát. Elmentek mulatni, dáridózni. Én a börtön abla­kából néztem végig a kegyet­len gyilkolást. Láttam, hogy egy Simon nevű szenyéri pap a bitó előtt könyörgött gyil­kosainak. Neki sem kegyel­meztek ... S a nyílt banditizmus szem­forgató képviselői nem átal­lották erőszakossággal vádol­ni, rágalmazni a Tanácsköz­társaság harcosait... Varga József ADY ENDRE: A VÖRÖS NAP Harcot és dögvészt aki hoztál Babonás, régi századokra, Kelj föl, óh, kelj föl, szent, vörös Nap Reám ragyogva. Csupa gyászt és feketét látok, Amint halódva széttekintek: Éjszakás, gonosz, részeg balsors Űz, kerget minket. Sokáig lesz, sokáig tart még ' A régi sors, a régi átok? Késlekedő, tunya, vörös Nap, Hozzád kiáltok. Nem akarok dühvei meghalni, Ajzott és visszatartott Ívvel, Remény nélkül fekete gyásszal, Fekete szívvel. Kelj föl, óh, kelj föl, szent, vörös Nap. Míg gyűlölök, vagyok és élek: Hatalmasabb pusztítibb lennél, Hogyha én nézlek. S ha te rám néznél, lángot küld'v >' Amiként az meg vagyon írva, A gazokra. És én nyugodtan Dőlnék a sírba. negyvenötödik évfordulóján, március . 21-én. A magyar munkásosztályra emlékezünk, a legjobbak heroikus küzdel­mére, kísérletére, hogy meg­szabadítsák az országot a feudalizmustól, a kapitalista kizsákmányolóktól, és megte­remtsék a szocialista Magyar- országot. zázharminchárom napig állt fenn a Tanácsköz­társaság — egy pillanat ez csak a végtelen időben —, mégis olyan alapvető intézke­déseket tett, amelyek a dol­gozók helyzetének, életkörül­ményeinek radikális megjaví­tását jelenthették volna. A munkáshatalom kisajátítot­ta a kapitalista kézen levő gyárakat, bankokat, a földes­úri nagybirtokokat; biztosí­totta az állampolgári jogokat »a kunyhók lakóinak« is, azoknak, akik eddig szinte minden jogból ki voltak zár­va; hozzáférhetővé tette a kultúra, a művészet, az em­beri megismerés egész terüle­tét az ország dolgozói szá­mára, hogy az addig tudat­lanságba!^ tartott néptömege­ket fölemelje »a tudás, a szépség birodalmába«. A Ta­nácsköztársaság programja a nemzeti fölemelkedés prog­ramja volt, amelynek meg­valósítása történél ni fordula­tot jelentett volna a nemzet életében. A kérdés még ma is kín­zóan fájdalmas sokaknak, azoknak elsősorban, akik ré­szesei, tanúi voltak a törté­nelmi tettnek: miért nem kö­vetkezett be ez a fordulat, miért bukott el a Tanácsköz­társaság? Az események ala­pos és szigorú elemzése meg­adta a választ erre a kérdés­re, semmit sem homályosítva ezzel a 133 nap fényén. S ez a válasz tekintetben ta­nulságul > • szolgált, s szol­gál ma is népünk és más népek számára. Tör­A magyar munkásosztály, amelyet a világforradalom ígéretes távlata lelkesített, forradalmi pártja vezetésével nemcsak a magyar néphata­lomért szállt síkra, hanem tovább gyengítette az impe­rializmust is, amelyre a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom mért súlyos csapást. Megindult a szervezkedés, a támadás előkészítése. Hiába volt — bár sokat segített — a nemzetközi munkásosztály szolidaritása, áldozatkészsége: a belső ellenforradalmi erők­re támaszkodó Imperialista hatalmak túlereje végül is le­győzte a Tanácsköztársaságot. A magyar dolgozók tizenki- lences hősi kísérletét vérbe fojtotta az imperialista túl­erő. A Tanácsköztársaság léte azonban nem volt hiábavaló, kitörölhetetlen nyomot ha­gyott a nemzet életében és a nemzetközi munkásmozga- iomban. indez ma már történe- lem, különösen azok számára az, akik csak köny­vek lapjairól, korabeli képek­ről ismerik a tizenkilences eseményeket. Annyira a mesz- szi múltban levő történelem, hogy — kiváltképpen a fia­talok — szinte értetlenül néz­nek egy-egy megsárgult, régi s 1919-ben bizony szenzáció­ként ható képet. Gyerekek vonulnak kis batyuikkal a esti utcán: nyaralni indulnak a Balatonhoz. Miért oly becses dokumentuma ez a Tanács- köztársaságnak... Mit jelent az, hogy megnyitották a Mar­gitszigetet a proletárgyerekek előtt? A mai húszévesek alig értik ezt. hiszen az ő életiiv ben mindez szinte magától értetődően természetes. Ezért mondhatjuk hát, hogy ez a történelem nem­csak könyvek lapjain él, hanem a mában ’folytatódik tovább, magasabb fok: megvalósítva mindazt, am a tizenkilences elődök elke~ - tek. Amikor 1919 hősi küz me elbukott, Lenin azt mon­dotta: »Győzni fog a máso­dik!« Negyedszázadig kellett várni az újabb győzelemre. Erős próbára tette az a ne­gyedszázad a magyar né­pét, a magyar munkás- osztályt és pártját. A pro­letárdiktatúra bukását a hérterror követte. Csendó detektív, vallatás, börtön < bitófa lesett azokra, akik nen: adták fel a harcot. Ügy ré lett, hogy a burzsoázia f télén terrorjával szemben V hetetlenné válik, megbénul magyar munkásosztály. De legjobbak sohasem adt fel a harcot, s szinte a múlt el esztendő, hogy a ki' delem ne követelt volna sú­lyos áldozatot a kommunis ták soraiban. TV egyedszázad után ji el az idő az úja • győzelemre. 8 hogy ma pá _ tunk valóra válthatja, tovább fejlesztheti mindazt, amit negyvenöt évvel ezelőtt vér­be fojtották, azért lehetsé­ges, mert munkájában érvé­nyesíti a tanulságokat, ame­lyeket az első magyar prole­tárhatalom létéből, tevékeny­ségéből levontak. Mindaz, amit pártunk ma tesz, köz­vetve vagy közvetlenül a Ta­nácsköztársaság hagyomám- ira is épül, de túl ezen, a ma történelmi parancs cselekszik, amikor erősíti párt egységét, s a szocia!' mus alapjainak lerakásáv célul tűzi ki a szocialista nem zeti egység megvalósítását. Népünk büszkén emlékezik a 19-es hősökre, s az akkori harcot vezető fiatal kommu­nista pártra, a KMP-re, és azon munkálkodik, őrködik, hogy a Tanácsköztársaság em­léke élőbb maradjon, mint valaha volt; hogy történel­münk e dicső korszakát mai sikereink- tegyék élőbbé, mint bármikor volt. V. H. ELMONDTA EQY ÖREQ HARCOS Frontot megjárt fiatalember voltam a Tanácsköztársas,,.., kikiáltásakor. Somogy gesztiben, ahol laktunk, azonnal föl­vételemet kértem a pártba. Apám volt az együk javaslóm, a másik pedig a pártelnök, Csizmég József; ő a szomszédunk­ban lakott, és ezért mindig engem szalasztottak különféle je­lentésekkel Igalba, a járási népbizottsághoz. A legtöbbször gyalog .tettem meg az Igái és Geszti közti húsz kilométeres utat. De akkor nem éreztem fáradtságot, örömmel végeztem a rám bízott feladatot. Összehívtuk a cselédséget, hogy döntsenek: állami tegyer a gróf birtoka, vagy szétosszuk. Sajnos, a cselédeket a gróf annyira megijesztette, hogy kijelentették, nem engedik szét­osztani a földeket. Nagyon sokat kellett a lelkűkre beszélni, hogy most már ők az urak, ne akarják, hogy béresostor a ke­zükben rohadjon el, legyenek bátrak, határozottak. A bukás után nem volt maradásom a községben, Csizmeg József azonban nem ment sehova sem. Nagy üldözés közben élte le öreg napjait, állandóan bántották. Egy nap aztán fog­ta magát, hogy bejön Kaposvárra panaszt tenni. A hajnali vonatra jött ki, s holtan találtak rá az úíszélen Mivel kom­munista volt, se a geszti, se a memyei pap nem temette el. búcsúbeszédet nem mondott fölötte, csak kocsira tették, és a család elföldelte. Ha tőlem függene, emléktáblát állítanék ne­ki azon a helyen, pb-' - bbant- kommunista szív ­Elmondotta: Hegyi F -i :

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom