Somogyi Néplap, 1964. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-22 / 69. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1964. március 22. Labdarúgó-bajnokság gyorsított ütemben Mind nagyobb figyelem fordul az egy héttel ezelőtt kezdődött Nem­zeti Labdarúgó-bajnokság legjobb csapatainak bajnoki küzdelme je­lé. Tegnap Üj pesten az U. Dózsa —Dorog találkozóval folytatódott az NB I-es bajnokság, ma pedig újabb hat mérkőzésre kerül sor. Ezek közül kettő a fővárosban, négy pe­dig vidéken lesz. A fővárosban játsszák a Vasas—Pécsi Dózsa és a Bp. Honvéd—Debrecen mérkőzése­ket. Az előbbi találkozó teljesen nyilt, a Pécsi Dózsa ugyanis a múlt vasárnap a Bp. Honvéd el­len azt mutatta, hogy ebben az évben aligha lesz majd a sereghaj­tók közt, mint tavaly. A Vasas az első fordulóban nem árult el va­lami meggyőző formát. A Bp. Hon­véd—Debrecen találkozón a Hon­véd valószínűleg megszerzi első győzelmét. Három fővárosi csapatnak vi­dékre ken utaznia. Az MTK Róma után Győrben is győzni akar. Ez azonban elég nehéz dolog lesz, mert a győri csapat a jelekből ítél­ve igen jó. A Ferencvárosnak Sze­geden kell megizzadnia' az igen jó védelemmel rendelkező Szegedi Ha­ladás elleni győzelemért. Nem is vehető biztosra a Fradi győzelme. Teljesen nyílt a Komlón sorra ke­rülő Komló—Csepel találkozó is. A hatodik mérkőzésen Két vi­déki csapat találkozik, a Tatabá­nyai Bányász és a Diósgyőr. Az otthonukban játszó tatabányaiak az esélyesebbek. Vidéki rangadó az asztalitenisz M i-ben Két vidéki csapat mérkőzik egy­mással a női asztali teniszezők NB I. osztályának vasárnapi forduló­jában, a Szombathely és a Kapos­vár. A szombathelyi együttes már korábban felküzdötte magát az NB I-be. A kaposvári nők most ját­szanak több mint tízévi szünet után újra a legjobbak között. A két csapat találkozója a kaposvá­riak szempontjából nagyobb fon­tosságú. A kaposváriaknak ugyan­is folytatniuk kell a pontgyűjtést, ha nem akarnak kiesni. A szom­bathelyieket nem fenyegeti a ki­esés réme. Jól kiegyensúlyozott együttesük biztos tagja a közép­mezőnynek. Egyénileg is jobb ké­pességű játékosok alkotják a szom­bathelyi csapatot. Legutóbb pél­dául a Magyar Népköztársaság Kupában a szombathelyi lányok (Budapesten, semleges pályán) le­lépték a mieinket. Persze más az MNK, ahol DC-rendszerben folyik a küzdelem, és más a bajnokság, ahol négyes csapatok küzdenek. A kaposvári csapat tagjai fogadkoz- nak, ennek ellenére az is bravúr­nak számitana, ha akár csak egy döntetlen eredmény születne a vi­déki csapatok rangadóján. * * * A K. Vasas MTE férfi asztalite­nisz-csapata ebben a fordulóban Gödöllőn szerepel. A gödöllői mér­kőzésre szombaton került sor a kaposváriak szempontjából nem a legjobb előjelekkel. Rák ugyanis lekéste a vonatot, így aztán lehet­séges, hogy a Vasas öt pont hát­ránnyal indult a szombati találko­zón. (Ha csak az edző AadrosLte Imrének nem volt kéznél a minő­sítési könyve, és be nem szállt a csapatba.) A szombati Gödöllő— Vasas mérkőzésről lapzártáig nem kaptunk jelentést.) „Israp-birkózás“ a Megyeri úton Megyeri út, 6000 néző, V: Petid. Góilövő: Bene. Az állandó esőben, csúszós, mély talajú pályán valóságos -iszapbir­kózás« során a többet támadó új­pesti csapat Bene góljával dön­tötte el a mérkőzés sorsát. ~ Csak Fehér indáit a vidéki ökölvívó-bajnokságon Valaha a vidék ökölvívó-bajnok­ság a kaposvári versenyzők nevé­től vollt hangos. Volt idő, amikor hat-ryolc súlycsoportban Is ka­posvári sportoló képviselte a dél- dunántúli terület színeit. Hogy le­hanyatlott Kaposváron ez a sport­ág, azt sok más mellett az is bi­zonyítja, hogy a péntek, szombat, vasárnap sorra kerülő országos Járási spartakiád döntő volt Tizennyolc község mintegy 500 asztaliteniszezője, sakkozója vett részt a marcali járásban az idei téli spartakiádokon. A falvak leg­jobbjai kerültek a járási döntőbe, ahol azt kellett tisztázni, hogy kit illet a megyei döntőn való részvé­tel joga. A jelek azt mutatják, hogy az elsőséget mind nehezebben harcolják ki a marcali sportolók. A többiek ugyanis igen gyors ütemben fejlődnek. A női egyéni­ben, a párosban és a csapatver­senyben nem is marcali versenyző jutott a bajnoki cím birtokába. A női sakkcsapatbajnoki cím sem maradt Marcaliban, hanem Mesz- tegnyőre került. Csongor, Szabó, Kassai meg Szalaváriné — a mesz- tegnyői csapat tagjai — csak azt fájlalták, hogy mérkőzés nélkül hullt (Műkbe a babér. Nagyon so­kat javult a bohönyei sakkcsapat. A korábban biztos győztes Marcali ez alkalommal csak fél pont előny­nyel lett első. A járási spartakiád döntő ered­ményed: ASZTALITENISZ Női egyéni: 1. Tánczos Irén (Ne- mesvid), 2. Lantos Mária (Marcali), 3. Takács Ilona (Nemesvid). Női páros: 1. Tánczos—Takács (Nemesvid), 2. Lantos—Kövesd (Mar­cali). Vegyespáros: 1. Tóth—Lantos (Marcali), 2. Mihalics—Kövesi (Mar­cali), 3. Balázs—Tánczos (Nemes­vid). Női csapat: 1. Nemesvid, 2. Mar­cali. Férfi egyéni: 1. Tóth (Marcali), 2. Mihalics (Marcali), 3. Lantos (Marcali). Férfi páros: L. Tóth—Mihalics 2. Ta-usz—Tóth (Böhö- nye), 3. Leiner—Balázjsí (Boronka). Férfi csapat: 1. Marcali, 2. Bö- hönye, 3. Csákány. SAKK Női csapat: l. Mesztegnyő. Férfi csapat: 1. Marcali (Fazekas, Balogh, dr. Gyöke, Böröcz), 2. Böhönye, 3. Somog ysámson. Még a megyei labdarúgó-értekez­leten elhangzott egy érdekes fel­szólalás. A Zamárdi MEDOSZ kép­viselője azt kérte a SLASZ-veze­tőktől, hogy átépítés alatt levő pá­lyájuk használhatatlansága miatt sorsolják úgy mérkőzéseiket, hogy a tavaszi idényben minden mécs­esét idegenben játszhasson a csa­pat, ősszel pedig mindenki utazzon Zárná rdiba. A SLASZ-vezetők nem tudtak eleget tenni a zárná rdiak kérésé­nek, de közölték, hogy ha az el­lenfelek hozzájárulnak a pályavá­lasztó jog fölcser él éséhez, azt a megyei szövetség tudomásul veszi. Nos, a zamárdiak sorra fölkeres­ték az ellenfeleket. Szinte minde­nütt megértéssel fogadták a za­márdi tervet, s a csapatok sorra vállalták, hogy a tavasszal fogad­ják a zamárdiakat. Török Ferenccel, a Zamárdi ME­DOSZ egyik legrégebbi játékosával vidék bajnokságon egyetlen kapos­vári ökölvívó áll rajthoz, Fehér Gyula. A Magyar ökölvívó Szövetség — helyesen — a területi bajnokságon győztes versenyzőket, továbbá súlycsoportonként még két-két ökölvívót hívott meg a dunaújvá­rosi vidékbajnokságra. A kaposvá­ri ökölvívók már a területi baj­nokságon is gyengén szerepeltek. Ezért indult csak egyetlen Dózsa- ökölvívó a dunaújvárosi vidéki ökölvívó seregszemlén. beszélgettünk arról, mi a helyzet a MEDOSZ Sportkörnél. — Még az ősszel hozzáláttunk labdarúgópályánk korszerűsítésé­hez. Tudtuk, hogy alacsony fek­vésű pályánk tartósan csak akkor biztosítja a sportolási lehetőséget, ha szintjét megemeljük. Az erdé­szet mérnökei, műszaki szakem­berei harminc centiméteres szint­emelést javasoltak. A megyei sport­tanács annak idején anyagi segít­séget nyújtott a töltési műnk »la­tokhoz. Az ősszel 1200 köbméter földet már ráhordtunk a páf T^a. Most azt várjuk, hogy engedjen föl tartósan a fagy, akkor folytatjuk a munkát. Nekünk, labdarúgóknak egyrészt öröm, hogy végre korsze­rű pálya lesz Zamárdiban. Persze, ha a bajnokságra gondolunk, ak­kor merőben más a helyzet. Az áprilisi rajtra ugyanis az ország­úton meg a pálya egyik csücské­ben tudtunk eddig készülni. Na­gyon nagy hátrány lesz az, hogy minden meccsünkre idegenben ke­rül sor. Ráadásul korábban az volt a terv, hogy a bajnoki táblázat el­ső felében végezzen a csapat. Most, hogy az ősszel az egyfordulós baj­nokságban elsők lettünk, mind többen vetik föl, hogy az Igazi bajnokságban is ipeg kéne szerez­nünk az első osztályba kerülést je­lentő első helyet. Igén nehéz lesz, de megpróbáljuk — mondotta Tö­rök Ferenc. Béday Ferenccel, a csapat edző­jével is beszélgettünk. Az edző azt vallja, hogy a tavaszi csapat jobb lesz. mint az őszi együttes volt. Néhányszor Földváron tartott két- kapus edzést a Zamárdi MEDOSZ. Annak ellenére, hogy elég sok ne­hézség tornyosult az edzések le_ bonyolítása elé, a fiúk igen szor­galmasak voltak. Papp I., Papp II., Papp IU., Török I., Török II., Abo- nyi I., Abonyi n., Nagy I., Nagy II., Mirákovics, Gubányi, György, Huszár, Vörös, Kriszbai, Friesz és még néhány fiatal küzd azért, hogy bekerüljön a csapatba. Eny- nyi játékossal még a megyei I. osztály csapatainak edzői sem igen rendelkeznek. Ez is azt mutatja, hogy Zamárdiban nemcsak nagy­szabású pályaépítkezésbe fogtak, hanem esetleg a pályakorszerűsí­téssel egyidejűleg olyan csapatot is összekovácsolnak, amely vissza- küzdi magát a megye legjobbjai közé. LEGÚJABB! A szombati esőzés annyira fel­áztatta az amúgy is mély talajú Dózsa-edzőpályát, hogy talaja já­tékra alkalmatlanná vált. Ezért a ma délelőtt 10 órakor kezdődő K. Dózsa—Barcs megyei bajnoki mér­kőzést a Kinizsi salakos edzőpá­lyáján rendezik meg. Közlekedési játék Hullámvasút Rugós futball Rex biliárd Műanyag tojás (1497) 98,— Ft 88.— Ft 130,— Ft 70,— Ft 1,20— 5,80 Ft Marcaliban (Marcali), K. K. Valamennyi tavaszi mérkőzését idegenben játssza a Zamárdi MEDOSZ MÍRCIUS 22 i Időjárás Várható idő­járás ma estig: F elhőát vonulá- sok, már keve­sebb helyen eső­vel. Egy-két órás napsütés. Mérsékelt dél­nyugati, nyuga­ti szél. Várható legmagasabb hő­mérséklet 7—12 fok között, délen helyenként 12 fok felett. Kaposvá­ron (külterületen) tegnap reggel 8 órakor plusz 3,9 fokot, déli 12 órakor plusz 4,8 fokot mértek. Vasárnap Oktavián Évforduló-naptár 365 évvel ezelőtt, 1599. március 22-én született An­tonis Van Dyck holland fes­tő. Első képein Rubens ha­tása látszik, különösen mito­lógiai és vallásos kompozí­cióin (Sámson és Delila, Részeg Szilénosz). Igazi te­rülete az arcképfestés volt; arcképein lélektani megfi­gyeléseit örökítette meg, s ma is az egyik legnagyobb arcképfestőnek értékeli a művészettörténet. Későbbi műveinek nagy részét csu­pán segédei festették, s a mester csak az utolsó simí­tásokat végezte rajtuk. Ötös találat a lottón A 12. játékhéten — nem végleges megállapítás szerint — ötös találatot egy fogadó ért el, nyereménye 2 473 083 forint. Négyes találatot 35 fogadó ért el, nyereményük egyenként 70 659 forint. Három találatot 2957 fogadó ért el, nyeremé­nyük egyenként 836 forint. Két találatot 97 924 fogadó ért eL, nyereményük egyenként 25 forint. — író—olvasó találkozót rendez a Kossuth Könyvkiadó március 26-án, csütörtökön délután a marcali gimná­ziumban, este 7-kor pedig Böhönyén. Mindkét találkozón Kubinyi Ferenc író vesz részt. — LENGYELORSZÁGBAN PÉNTEKEN MEGSZÜLETETT a 31 milliomodik állampolgár. Varsó lakossága már megha­ladja az 1 200 000 főt. Tovább­ra is egymillióval több nő él Lengyelországban, mint férfi. A városok lakosainak száma tovább emelkedik, főként a fa­luról történő beáramlás követ­keztében, és elérte a 15,2 mil­liót. A születések aránya né­mi csökkenést mutat. — Egész napos értekezleten vettek részt csütörtökön a megyei KISZ-bizottságon a járási bizottságok munkatár­sai. Délelőtt a titkároknak, a politikai munkatársaknak és a gazdasági vezetőknek az időszerű feladatokról tartottak tájékoztatót a megyei vezetők. Délután Sárdi Lajosnak, a ta­nítóképző tanárának »Közös­ségi nevelés« című előadását hallgatták meg. — Üj dokumentumokat he­lyeztet el a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum a balaton- szárszói József Attila Emlék­múzeumban a nyáron. A szárszói múzeumot a közeljö­vőben teljesen felújítják. — Március 28-án kezdődik a tavaszi szünet az iskolák­ban. 28-a, szombat az utolsó tanítási nap. Április 8-án, szerdán lesz a szünet utáni első tanítási nap. — Mérlegzáró közgyűlésen értékelték tavalyi eredmé­nyeiket a Tabi Műszaki és Vegyesipari Ktsz tagjai. Mind­két szövetkezet túlteljesítette évi tervét; ennek arányában kapják meg a dolgozók a nyereségrészesedést. — Baranya, Tolna, Zala és Somogy megye AGROKER vállalatainak alkatrészosztá­lyai állandó kapcsolatot tar­tanak egymással. Különösen a téli gépjavításkor és az ara­táskor segítenek egymásnak a mezőgazdasági gépek alkat­részellátásában. — KOLAROVGRÁDBAN. az egykori Sumenben, ahol Kossuth Lajos a szabadság- harc bukása után emigrációjá­nak első időszakát töltötte, ün­nepi estet rendeztek a nagy magyar forradalmár halálának hetvenedik évfordulója alkal­mából. — 600 000 forintos költség­gel még ebben az évben ren­dezik a gyékényesi vasútállo­más előtti területet. Rejtvény fej tők, figyelem! Peter Klemm »Istenek alko­nya« című könyvét nyerték: Bánhalmi István, Kaposvár; Nagy Lászlóné, Kaposvár; Vá­sárhelyi Tibor, Kötcse; Láng Gyöngyi, Mezőcsokonya. Thury Zsuzsa Angéla című könyvével jutalmaztuk a kö­vetkező pajtásokat: Kelemen Edit, Kaposvár, Toronyi Lász­ló, Kaposvár; Farkas Mária Zselicszentpál; Jáger Imre Ba­latonszárszó. A könyveket postán küldjük eL — Űj lépcsőházat építenél: a Faipari Vállalat irodáiho: Eddig csak a műhelyeken át lehetett megközelíteni az iro­dákat, és nagy volt a baleset veszélye. *— Köböl József, az Orszá­gos Tervhivatal főosztályveze­tője hazánk gazdasági helyze­téről tartott nagy figyelem­mel kísért előadást csütörtö­kön a városi pártbizottság egyéves, középfokú marxista iskoláján gazdasági vezetőkér párttitkárok előtt Beépített vérnyomás-szabályozó A New York állambeli Ro- chesterben kísérleti állatokon kipróbálták azt a piciny elekt ronikus számítógépet, ame! az állat bőre alá beültetve au­tomatikusan ellenőrzi a vér­nyomást, és mihelyt emelke­dést tapasztal, impulzust küld az agyba a vérnyomás csök­kentésére. CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: Lili báró­nő. (Bérletszünet.) Este 7 órakor: Lili bárónő. (Bérletszünet.) — Befejeződött az oktatás a Balatonszemesi Termelőszö­vetkezeti Vezetőképző Szak­iskolán. Az évzárót tegnap tartották. — A MEZÖMAG Somogy megyei kirendeltsége eddig 812 mázsa lucerna-, 1009 má­zsa vöröshere-, 311 mázsa ta­karmányrépa- és 1424 mázsa napraforgómagot szállított a megye termelőszövetkezetei­nek. — Tabra 8 tantermes isko­lát, Marcaliba járási könyv­tárat és szállodát, Nagyba­jomba áruházat, Nagyatádra a konzervgyárhoz új üzemi épületet terveznek a Somogy megyei Tervező Iroda mérnö­kei. „Gombnyomásos“ kórház Svédországban »gombnyo­másra« működő, ultramodern kórház fölépítését tervezik. 200 millió svéd korona költség­gel épül fel egy kórház, amely­nek tervei már elkészültek. Automatikus szállítórendszer­rel, belső televízió hálózattal, mechanikusan működj) labora­tóriummal és olyan emlékező­géppel szerelik föl, hogy az orvosoknak csak egy gombot kell megnyomniuk, és máris rendelkezésükre áll minden beteg teljes kortörténete. A különlegesen fölszerelt kony­VORÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ De- 9—11-ig folytatólagos híradó műsor. Igaz-e? 64/5. világhíradó, Félelmetes gúny­kacaj, Dallamok és ritmusok. 11 órától matiné: Fösvény a hegyekben. 3 + 2. Magyarul beszélő, szélesvásznú, színes szovjet film. Korhatár nélkül. Az elő­adások kezdete 3, 5, 7 és 9 órakor. (Március 22-ig.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ De. 11 órakor matiné: Két­éltű ember. Pique Dame. Színes szov­jet film. Korhatár nélkül. Az előadások kezdete 3, 5, 7, 9 órakor. (Március 22-ig.) — Kitüntetés. »A mezőgaz­daság kiváló dolgozója« ki­tüntetést adományozta a föld­művelésügyi miniszter Man- dik Bélának, a Barcsi Járási Pártbizottság első titkárának. hát annyira automatizálják, hogy a beteg gombnyomásra kézhez kapja a tálcára készí­tett ételt minden emberi be­avatkozás nélkül. Kisiparosok figyelmébe! LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ De. 9 órakor: Aranykul- csocska. Szovjet mesefilm. Du. fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: Pesti háztetők. Szé­lesvásznú magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánl­juk. A Minisztertanács a Kisipari Exportra Termeltető Irodát (KETI-t) 1955-ben azért hozta létre, hogy a szállítási szerződések te­kintetében — mint szocialista szektor — áthidalja az állami és a szövetkezeti vállalatok, valamint a magánkisiparosok közötti termel­tetési és pénzügyi problémákat, szervezze meg a kisiparosok ex­port-, közvetett export- és import­pótló tevékenységét olyan igények kielégítésére, melyeket más álla­mi vállalatok valamiyen oknál fogva kielégíteni nem tudnak. A KETI az elmúlt években ezt a feladatot a vonatkozó rendelke­zések által körülírt módon megfe­lelően látta el, és néhány év óta országosan, vidéki vonatkozásban is sokat tett. A vidéki, illetve vi­dékre telepített iparvállalatok ré­széről azonban egyre több igény merül fel, és szükséges, hogy még több helyi, megyei kisiparos kap­csolódjon a munkába, olyanok, akik kiváló szaktudással és meg­felelő mühelyberendezéssel ren­delkeznek. Ezt a szervező mun­kát az ország különböze helyein létesített kirendeltségek látják el a KIOSZ megyei titkárságok köz­reműködésével. Felhívjuk a kisiparos Dk figyel­mét — főleg a lakatos, öntő. mű­szerész, idomszerész, esztergályos stb. szakmabelieket —, hogy je­lentkezzenek a területileg illetékes KIOSZ megyei titkárságon, kérjenek felvilágosítást és előzetes ajánlati lapokat. Szerződéses viszony ese­tén a kisiparosok igen jelentős adókedvezményben részesülnek, szükség szerint anyagot vagy anyagkiutalást kapnak, és megfe­lelő munkaalkalmat nyernek. Az eredményesen végzett KETT- munka alkalmas arra, hogy az egyéni és közérdek e téren is na­gyobb összhangra találjon, és a lakosság helyi igényeit is jobban kielégítsék.(x) HÉTFŐ CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Szekszárdon: A potyautas. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Láng az utcákon. Magyarul beszélő, színes, szélesvásznú angol film. 10 éven aluliak­nak nem ajánljuk. Az előadá­sok kezdete 5 és 7 órakor. (Március 25-ig.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ Szegény gazdagok. Színes magyar film. 10 éven aluliak­nak nem ajánljuk. Az előadá­sok kezdete 4, 6, 8 órakor. (Március 23-ig.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom