Somogyi Néplap, 1964. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-22 / 69. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1964. március 32. Szem beköfosdi Rendkívül gazdag a mi nyelvünk. Sokszor hosszú percekig elmereng az ember egy-egy szó jelentésén, ízlelgeti, boncolgatja, és — gyönyörködik benne. Ha azt mon­dom: anya, eszembe jut a fájdalom, a szeretet, a féltés, az aggodalom és rajongás, az áldozat, a jövő és ezernyi más. Szavaink hallatán emlékképeket Idézünk, s messze jutunk gondolatainkkal. Érdekes játék. És sokatmondó. A szavak jelentésének értelmezése ugyanis időszakonként változhat, s e változással korokat jellemezhetünk, nézeteket, felfogásunkat az életről, a jellem­ről, a világ dolgairól. Nem túlzás ez? Lehet. A gyermek azonban tengert lát, ha balatoni élményeit meséli, hogy szemléletesebben és többet mondhasson róla. Legutóbb eszembe jutott egy szó, amelynek mély értel­me van, gyakran használjuk, s néha nem egészen jelentésé­nek megfelelően. Ez a szó az őszinteség. Egy érdekes tanácskozáson ültem, kommunisták vitat­koztak sokakat érintő dolgokról: nevelésről, módszerekről, túlterhelésről, a gyerek és nevelőinek kapcsolatáról. Szenve­délyes volt a vita, s szinte minden mondata egy-egy téma, ötlet, mellyel mélyrehatóan foglalkozni érdemes. S e szó, hogy őszinteség, nagyon a helyén volt! Nemcsak a szó köz­napi értelmében, s nemcsak megszokott bevezetésként al­kalmazták a felszólalok. Vitatkoztak felszabadultan, s min­den gondról nyíltan beszéltek, úgy, ahogy maguk között, in­dulatukat nem fékezte a vezetők jelenléte sem. Így termé­szetes, jó volt hallani . . . S hogy mégis az őszinteség különféle értelmezése jutott eszembe ezen a tanácskozáson, azt egyetlen — bíráló — fel­szólalás idézte elő. Az őszinteség jellembeli tulajdonság. De lehet-e őszinte, aki nem rendelkezik e tulajdonságokkal? Amit elmond, igaz lehet s mégsem őszinte. Hátha csak részletét tolmácsolja az igazságnak, s mikor, hol, kik előtt mondja el? Az igazmon­dás még nem őszinteség! A nyíltság, a szemtöl-szembe nyi­latkozás nem kritériuma-e az őszinteségnek? Ezernyi gondolat s tízannyi példa ötlik fel ben­nem. Volt, amikor az őszinteség »jelszava« alatt' távolról sem voltunk őszinték. Később már helyesen értelmeztük a szó jelentését, de csak akkor, ha távol volt az vagy azok, akik­nek hallani kellett volna e ragyogó s pótolhatatlan jellem­beli tulajdonság megnyilvánulását, az őszinte szókimondást. Nézzünk csak önmagunkba! Van-e köztünk feddhetetlen, s ha van, nem hallgatott-e akkor, amikor a régebbi idők áram­lata, szokása kapcsán csak ily módon lehetett volna őszinte? Elmúlt, fellélegeztünk, s ha egészen őszinték akarunk lenni, azóta boncolgatjuk csak igazán e szó jelentését. Mert történelme van a szónak, a fejlődést megállítani nem lehet. S hogy kezdünk kilábalni a bajokból, ez felszaba­dulttá, gondolkodóbbá teszi az embereket, s az építés alko­tóbb munkásaivá. Most már egyre közelebb kerülünk az őszinteség igazi fogalmához ... Előrejutásunk azonban most sem akadálytalan. Hallgat­tam a bírálatot a kommunisták tanácskozásán. Kényes do­logról esett szó, aminek részleteit ismertem már korábban, s most valaki elmondta a plénum előtt is. Mi történt? Csak néhány szóval.. . Valami rendellenességet tapasztaltak a diákok az isko­lában. Elmondták. Nem árulkodásképpen, nem futottak pa­naszukkal sehova. Egyszerűen megkérdezték őket, s a gyere­kek őszinték voltak. »Árulásuk« azonban kiderült, s a fel­szólaló most azért bírál, mert néhányan az iskola nevelői kö­zül megtorolták ezt az »árulást«. — Meg kell mondanunk őszintén, ezek az elvtársak hely­telenül jártak el, módszerük pedagógiailag is elvetendő. Be­széljünk erről nyíltan, még akkor is, ha a kritika nem azo­kat illeti, akik itt vannak közöttünk ... És ott ültek azok is, akiket bírált a felszólaló... Ekkor döbbentem rá, hogy még mindig nem tettük egé­szen helyére ezt a szót, hogy őszinteség. Kommunisták ta­nácskoztak. Miért volt jó így ferdíteni az igazságot, és ki­nek jó? Az emberek egymásra néztek, s megnyugodtak: hát ha nem közülünk való, az más! Majd harcolunk az effajta gyakorlat ellen. Ezt olvastam az arcokról. Szerettem volna felállni, s azt mondani: — Ne áltassuk magunkat! Te... te és te voltál, nézz csak önmagadba. Ugye, így igaz a bírálat, így igazabb? Bánt téged valaki azért, vagy hátrányod lesz, mert megmondtuk szemtől-szembe, hogy hibát követtél el? Nem bánthat senki, tiltakoznánk ellene. Az a gondolat, hogy hibák ellen küz­dünk, s nem emberek ellen, legalább olyan mély értelmű, mint maga az őszinteség. Tudnunk kell élni e gondolat szel­lemében, s akkor meg mi akadálya, hogy nevén nevezzük a gyereket? Aki bírált, nem tartozott e közösségbe. Megkérdeztem később; valahogy úgy fogalmazta meg álláspontját, hogy azért terelte el a figyelmet a konkrét személyektől, mert fel­szólalása így politikusabb. Nem haragított magára néhány embert, nem váltotta ki unszimpátiájukat, s az a három ta­lán így is levonja a következtetést... Talán. De nem biztos! A közösséget — mely a legna­gyobb erő — ezzel a »politikus« bírálattal kikapcsoltuk; le­hetetlenné tettük, hogy segítsen hibáik kijavításában. Harag nem lesz, az biztos, mert anonymus maradt a három ember, s ezért ma még nagyon hálásak tudunk lenni... Hallgattam a szenvedélyes vitát, s arra gon­doltam, ha csak egyszer, ha csak itt hangzana el ilyen »poli­tikus« bírálat, nem volna értelme szót vesztegetni rá. De né­ha még itt tartunk az egyik legszebb fogalom értelmezésével, pedig az effajta őszinteséget csak egy szóval fejezhetjük ki igazán: szembekötősdi... Jávori Béla Meghívó A Szövetkezetek Somogy megyei Értékesítő Központja f. hó 26- án délelőtt 8 órakor Kaposvá­ron, a Béke Szálló nagytermé­ben tartja évi rendes közgyűlését, melyre tagszövetkezeteinket ez­úton is meghívjuk. IGAZGATÓSÁG (3091) A TABI VASBOLTBAN Üj helyiségbe költözött a földművesszövetkezet vasboltja Tabon. Az árukat Itt szem- lélhetőbben lehet elhelyezni. Az átköltözés óta az üzlet forgalma 15—20 százalékkal emelkedett. A viszi vállalkozás Öt termelőszövetkezetben dolgozik az idén a viszi tsz építőbrigádja Obsitosok búcsúztatása Ezüstös hajú, barázdált ar­cú férfiak, ötvenedik évüket betöltött katonaviselt emberek adtak randevút egymásnak csütörtökön este a kaposvári Fegyveres Erők Klubjában. Azért jöttek, hogy átvegyék az obsitot, s végleg búcsút vegye­nek a katonaságtól. Még egy­szer oda járulnak a katonai törzslapokkal telerakott asz­talhoz, utoljára még egyezte­tik a katonai szolgálatra, hadi­fogságra vonatkozó adatokat, s a kis kék könyvecskébe beke­rül a hivatalis bejegyzés: »Tö­rölve a katonai nyilvántartás­ból.« Viharos, szomorúságban és dicsőségben, az egész emberi­ség sorsára nagy kihatású ese­ményekben gazdag fél évszá­zad vonult el fölöttük. Az első világháború kitörésekor még bölcsőben ringatták őket, de a történelem legpusztítóbb vér­zivatarában, a második világ­háborúban már ők is harcol­tak, véreztek, szenvedtek. Át­élték a népünk fejére annyi szégyent, gyalázatot és szen­vedést hozó negyedszázados Horthy-fasizmust. sokan szen­vedő alanyai voltak ennek a sötét rendszernek. S az 6 éle­tükben született meg a világ első szocialista állama, majd vált történelmi valósággá a szocialista világrendszer, amely az emberiség békéjének szilárd támasza. Két nagy forradalmat értek meg itthon is. Az első szocia­lista forradalom idején még kisgyermekek, de a második­ban már ők is cselekvő rész­vevők. S ennek a másik harc­nak, amely a szocializmus teljes fölépítéséért folyik, még sokáig katonái lehetnek. Ez a front képletesen szólva ott hú­zódik, ahol ők is tevékenyked­nek: a gyárakban, a szántóföl­deken, az iskolákban, minde­nütt, ahol valamit teszünk, élünk, dolgozunk. Sokat tehet­nek ők is, hogy fiaiknak, uno­káiknak ne kelljen megismer­niük a háború borzalmait, s ők ' -y vehessék át majd az obsi­tot ötvenéves korukban, hogy nem jártak csatamezőkön. A múlt évben építőbuigádot alakított a viszi Zöldmező Tsz. A brigád nemcsak otthon, ha­nem a fonyódi járás több ter­melőszövetkezetében is vállal olyan munkákat, amelyeket az állami és tanácsi építővállala- tok kapacitás hiányában nefn tudnak elvégezni. Az építöbrigád — amelyet építésztechnikus irányit — mintegy harminc volt kisipa­rosból, illetve segédmunkás­ból áll. A téli nagy hidegben is dolgoztak, Viszen egy istál­lót alakítottak ót. Mivel a bri­gád nagyobb munkák elvégzé­sére is kapott engedélyt, a já­rási tanács megbízásából öt termelőszövetkezeti gazdasági épületet készít el. Látrányban csővázas gépszínt, Táskán és Lengyeltótiban kukoricagórét, Somogyváron 32 vagonos mag­tárat, Kisberényben pedig nö- vendékistállót építenek. Ezen­kívül a tanácsoktól is vállal­nak kisebb munkákat. A vállalkozókedvet és az igyekvést azonban fékezi, hogy az építőbrigád több nehézség­gel birkózik. Elsősorban az anyaghiány gátolja munkáju­kat. A legtöbb építtető szövet-, kezet ugyanis megfeledkezett az építőanyagok megrendelésé­ről, Illetve kiszállításáról. Kis­berényben például a szükséges anyagnak csak egyharmada van meg; a Somogy vári mag­tár építését oedig még akkor sem kezdhetnék e', ha volna elegendő anyag, mert a tervet még nem kapták meg, jóllehet az Idén mar gabonát szeretne tárolni benne a szövetkezet Sajnos, a járási tanácstól sen kapják meg a kellő segítsége' a tsz-ek, a viszi tsz-építőbrl- gád így magúra van hagyva — az anyagbeszerzés nem az •' kötelessége —, s a hanyagsás* nak, nehézségeknek végül !■ ők a kárvallottjai. V. J. Kukoricafermelési versenyt indított a siófoki járás. A kezde­ményezést a járás tsz-vezetőinek megbízásából Bognár József, a megyei pártbizottság tagja, a ba- latonőszödi Vörös Csillag Tsz el­nöke a megyei pártbizottság pén­teki ülésén jelentette be. VÁZLAT ALSÓHETÉNYRŐL XT arcsinak igaza volt, ami- kor abban a pillanat­ban elkezdett zsörtölődni, mi­helyt a terepjáró GAZ letért a kövesútról. — Esztelenség ide jönni... Meglátjátok, hogy bent raga­dunk ... Bőgött, erőlködött a motor, és ha lassan is, de haladt az autó. Alsóhetény előtt olyan két kilométernyire azonban meg­állt a tudomány. Hiába volt az első-hátsó meghajtás, ha a sár már elhatározta, hogy fog­ságba ejt bennünket. — Mégis rossz cserét csinál­tatok ... Helikopterre kellett volna elcserélni a Nysát... Most nem volnánk gondban... — próbáltam feloldani a han­gulatot. Közben a távol sötét­lő házakat nézegettem: csak onnan kaphatunk segítséget. — Helikoptert! Azt! Inkább négy jó gumit adnának! Négy hónapja könyörgünk, hogy méltóztassanak már foglalkoz­ni velünk. De várjunk a so­runkra... Majd... Ezek a szerencsétlen emberek meg el- epedhetnek a moziért — bök Karcsi a puszta házai felé. — Na, mi legyen? Nem tudom. Én csak ven­dég vagyok. Illetve előadó. Kennedy meggyilkolásának hátteréről kellene beszélnem az alsóhetényieknek a film­vetítés előtt. — Bemegyek ... Torony­iránt ... — mondja Sanyi, a kocsiparanesnok, s már ugrik is ki az autóból, és nekivág a havas-sáros mezőnek. — Szer­zek egy traktort... Már jócskán bent jár a föl­dön, amikor feltűri nadrágszá­rát és visszakiabál: — Azért próbálkozhatná­tok ... Sanyi tegnap is nagyon dü­hös volt, mert nem sikerült el­jutnunk Szentivánra. — Meg akartam mutatni ne­, kik, hogy mégis elmegyünk ... Annak a Kiss Istvánnak. ■ • Beküldött a könyvtárba egy plakátdarabot azzal, hogy »plakátot láttunk, de mozit nem...« Mintha olyan könnyű lenne odafurikáznunk ... Hát igen, tegnap szégyen­szemre ugyancsak traktor hú­zott ki a sárból bennünket Szentiván előtt. Olyan rossz volt az út. És ráadásul most is ... IV agyokat hallgatunk Kar- csival. Figyeljük a pusztát. Egyszer csak Zetor zúgása jut el hozzánk. — Jönnek... Nagyokat csúszkálva megjön a vontató, láncot akaszt ko­csink orrába, aztán ereszd ne­ki. Mégis lesz mozielőadás He- tényen. Az élelmiszer-italbolt előtt egy férfi állít meg bennünket, valamit beszél a vontatóssal, aztán odaszól nekünk is: — Máskor csak úgy jöjje­nek, ha jó az út... Hangjából kicsendül, hogy a gépet félti. Végig az utcákon új villany- oszlopok magasodnak az ég fe­lé: holnap lesz az avató. Nagy ünnepségre készülnek a heté- nyiek, hiszen régen várták ezt a pillanatot. Már televíziójuk is van: a termelőszövetkezet adományozott nekik egy Álba Begiát. — Akkor a mozinak befel­legzett? — kérdezem Bódizs József tanítót, amikor végre szárazra evickélünk a sárten­gerből. — Á, dehogy. Ünnep marad az a jövőben is. Beszélgetni akarnak az emberek és itt le­het. Háromszázkilencvenheten élnek Álsóhetényen, legtöbb­jük a kapospulai Ezüstkalász Tsz-ben dolgozik. Régen cse­lédhely volt ez a település, és itt nincs meg a rangsorolás sem: ez polgár volt, ez meg napszámos. Mindenki egyfor­ma. »Ötvennégy forintos nép« — ennyit fizetett ugyanis a tsz. LT eténynek múltja van. Régóta reménykednek az öregek, hogy jönnek majd a tudósok, és ásatni fognak, hi­szen nem kétséges, hogy a földből előkerült útmaradvány része az egykori római hadiút- nak. Már az általános iskolá­sok földrajzi atlaszában is sze­repel a második századbeli Pannóniáról egy térkép, s raj­ta ott a bizonyíték: az egyko­ri Pécsről, Sophianae-ból veze­tő út Dombóváron át haladt Aquincum, illetve Győr felé. Meg pénz is került elő a földből Constantius és Cons­tantinus császár képmásával, s még olyan is akad, melynek hátlapján a Romulust meg Remust szoptató farkas látha­tó. Kiszántottak a földből ró­mai kori vízvezeték-maradvá­nyokat is. A későbbi történelem is ha­gyott itt emléket, nemcsak a nagy pannon birodalom lakói Pénzt találtak Ferdinánd ki­rály arcképével 1556-ból, az or­szág három részre szakadásá­nak időszakából. Sokatmondó a süllyedt vár is a szájról szájra szálló re­gékkel együtt. Valóban jöhetnének a tudó­sok ... A z iskolaterem zsúfolásig -í*- megtelik. Sanyi —• megtisztulva az út sarától, és megmenekülve a szokatlan irányból érkező vendéget kö­szöntő kutyák harapásaitól — száznegyven jegyet adott el a mozira. Odaállok a vetítővászon elé. A vászon mögött ott az oltár — mert templom is az iskola. Elöl gyerekek szoronganak sámlin, kispadon; a felnőttek meg széket hoztak magukkal és hokedlit. Figyelő, értelmes arcok. Arról beszélek, hogy miért kellett az amerikai elnöknek elpusztulnia, kinek az érdek“ volt a gyilkosság, és a kutat ’ sok milyen friss eredménye ről számol be a nemzetki' sajtó a gaztett hátterét viz? gálva. * Egy pisszenés nem halla szik. Érdekli az embereket történet. — Ezután lesz majd a vit — mondja a tanító már a ve' tés után. — Persze kint az v cán. Mert megmozdult a fa' táziájuk ... — Hogyan élnek itt az er berek? — kérdezem, de mi szívnám is vissza, mert olya sablonos kérdés ez, amit mir dig föl lehet tenni, ha iste- háta mögötti helyre vetődik a ember. — Jól. A legkomolyabbr - Nem láttad a kukoricagóré' Még mindig teli van ... — És a művelődés? — Most is száznegyven em­ber volt... Sötét van, az utcán már ég nek a lámpák. Az emberek él- ve-lk a fényt. A GAZ elé újra odaáll Zetor. Elindulunk. Ma gunk mögött hagyjuk az egy­kori papi gazdaság, a kegyes tanítórendi birtok házait. A múltat már lassan elfelejtik. Inkább a , jövőről álmodnak. Arról, hogy Pulán lesz a szarvasmarha-tenyésztés, He- tényen meg a sertéstenyésztő központja. És a környező ha­lastavakat is ki lehetne has - nálni: milyen nagyszerű br romfifarmot telepíthetnéne' ide. Karcsi nem szól egy szó' sem. Kinyitja a kocsiajtót, úg>- figyeli a sáros utat. Dombóváron vontatónk visz • szafordul. Kardos Lajos zeto- ros zokszó nélkül vág neki az útnak. De most mór villanyfény mutetia neki a célt. Polesz György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom