Somogyi Néplap, 1964. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-19 / 66. szám

Csütörtök, 1964. március 19.

3

SOMOGYI NÉPLAP

FEKETE NAP

Húsz éve szállták meg a náci csapatok hazánkat

T-J úsz évvel ezelőtt szállták meg Hitler fasiszta csapa- tai nyíltan és leplezetlenül Magyarországot, amely pedig addig is készséges szövetségesük volt a szovjetellenes rablóháborúban. Ezzel a maradék függetlenség is elveszett, hazánk a Harmadik Birodalom csizmája alá került. Nemzeti intézményeink sorra megsemmisültek, a demokratikus erők ellen még az addiginál is kegyetlenebb üldözés kezdődött. És ami ezzer jár: a fiatalságot most már csaknem teljesen a frontra küldték; az ország javait gondolkodás nélkül a fasiszták háborújának szolgálatába állították. Szörnyű veszedelem fenyegetett: úgy rémiett, hogy a biztos bukás felé száguldó Hitler-fasizmussal együtt pusztul el a kis Magyar- ország is.

Joggal sorolja tehát a történelem 1944. március 19-ét a magyar múlt legfeketébb, leggyászosabb eseményei közé. Talán még a muhi vagy a mohácsi csatavesztés, a nagymaj tér 'nyi vagy a világosi fegyverletétel sem idézett föl olyan veszélyt, mint a Horthy—Kállay-klikk akkori kapitulációja a mohó Hitler-fasizmus előtt. Mindegyiknél volt mentség, volt előzetesen egy kísérlet az ország megmentésére, volt az uralkodó csoportnak, a kormánynak egy része, amely tovább harcolt valahol, és reményt adott másoknak is, hogy lesz még feltámadás! Itt csak a halálra űzött békepárti kommunisták és más tönkrenyomorított demokratikus mozgalmak tiltakoztak, de ezek hangját elnyomta a horthysta gépezet. Szinte ellenállás nélkül taposott át ezúttal hazánkon — szégyenszemre — az ősi ellenség, a német imperializmus, és vonszolta maga után az országot a szakadék felé, amelyről, minden, egy kissé is felvilágosult ember látta már akkor, hogy ez »a sír, hol nemzet süllyed el«. A föbűnösök — Horthy és Kállay Miklós — később emigrációban összetákolt emlékirataikban arra hivatkoztak: a Hitler-fasizmus ereje oly nagy volt abban az időben, hogy a vele való szembeszegülés nem volt lehetséges. De a valóság éppen a fordítottja. A szovjet hadsereg a megvert ellenség üldözése közben akkor már elérte a Kovel—Brod—Bucsacs—Kolomea-vonalat. Tehát a Kárpátok külső lejtőin verte a fasisztákat. A német hadvezetőségnek a Kárpát-vonal volt az utolsó természetes védővonala. Saját, nagyon is megroppant erejében méri nem bizhatott annyira, a magas hegyláncban reménykedett tehát Ha a magyar kormány akkor kiugrik, lefegyverzi az itt levő kis német sereget, a szovjet hadsereg könnyen átkelhet a Kárpátok vonalán.

E

z volt,' ami a magyar nagybirtokosok és nagytőkések kormányzóját és kormányát a szégyenteljes behó- dolásra késztette. Féltek a szovjet hadseregtől és a magyar néptől, amely annak győzelme nyomán jogot kap, öntudatra ébred, megismerheti az igazi hazafiak tanítását, terveit. A már Kolomeát is felszabadító szovjet csapatok híre minden korábbi ingadozást kiölt Horthyból és cinkosaiból. Horthy — Hitler meghívására — kíséretével március 17-én elindult a Führerhez Klessheimbe, s rövid vita után beleegyezett egy teljesen Hitler-barát kormány kinevezésébe ésJWagyarország német megszállásába. A szovjet csapatok közelléte megtette egyébként is a Itatását: á március 19-i minisztertanácsi és koronatanácsi ülésen egyetlen tiltakozó szó sem hangzott el a megszállással szemben. Az úri világ képviselői a legszemérmetlenebb hazaárulástól sem riadtak vissza, csakhogy a magyar nép fölötti uralmukat ideig-óráig megtarthassák.

Horthy úgy is fémjelezte a megszállást, hogy kormányzó maradt. De most már nyíltan is fölébe került a »birodalmi teljhatalmú megbízott«, Von Veesenmayer a maga 20 25 000 főnyi SS-gárdájával, s így három nap múlva kinevezte a nemet ügynökökből összetákolt Sztójay-kormányt.

Sem Horthyt, sem a magyar úri osztályokat, de még Hitlert sem mentette meg a Klessheimben történt gyalázató* hazaárulás. Nem a magyar és a német urakon, de a Szovjetunión és a magyar haladó erőkön dőlt el, hogy Magyar- ország és népe megmaradt, s a régi világ romjain új életet épít magának. A nép szabad; árulói régen eltűntek a földről. A második világháborúban legyőzött német imperializmus azonban újjáéledt, és a Német Szövetségi Köztársaságban nyíltan és titokban régi hatalmának visszaszerzésére, egykori, megbukott hatalmi terveinek végrehajtásáról ábrándozik. Némely nyugatnémet diplomaták arról beszélnek, hogy Németország tulajdonképpen sosem kapitulált S maga Erhard a »német kérdés megoldásáról« beszél, ami alatt az ott szokásos képletes beszéd szerint csak a szétvert hitleri birodalom erőszakos visszaállítását, a Német Demokratikus Köztársaság és más, szocializmust építő országok bekebelezését lehet érteni. Húsz év alatt újra fenyegetővé vált a német imperializmus veszélye!

Csakhogy az erőviszonyok azóta döntően megváltoztak. Aki azt hiszi, hogy megismétlődhet valaha is, ami 1944. március 19-én történt, az vak vagy bolond.

F

ájdalommal emlékezünk a húsz évvel ezelőtti gyásznapra és rettenetes következményeire — ez a felháborodás is egyik erőforrásunk mai feladataink elvégzésében. De nem árt, ha a mai revansisták is tanulmányozzák a közelmúlt történelmének e körülményeit, kihatásait Még nem késő, okulhatnak.

Máté György

nr«* ff !••• 1 •! jrr r r 1 #*11 ff

1 orodjmik jelentősegének megfelelően a háztáji állattenyésztéssel

A megyei pártbizottság kapospulai ankét járói

Mint hírül adtuk, a megyei pártbizottság ankétot tartott Kapospulán a barcsi és a kaposvári járásbeli tsz-elnökök egy csoportjának részvételével. Ezen a közös és a háztáji állattenyésztés összhangja megteremtésének, arányos fejlesztése biztosításának időszerű kérdéseiről tanácskoztak. Az egész napos eszmecsere ráirányította a figyelmet a közössel összeegyeztetett háztáji állattenyésztés szerepére, jelenlegi helyzetére és további támogatásának elengedhetetlenül szükséges feladataira.

Értsük meg szükségességét

Az ország lakosságának, benne a szövetkezeti parasztságnak is fontos érdekei fűződnek ahhoz, hogy a közös gazdaságok elsődleges erősítésével egyidejűleg a lehető legteljesebben kihasználjuk a háztájiban rejlő termelési lehetőségeket. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy jóllehet a közös állattenyésztés fejlődik, a háztáji állattenyésztés ennél nagyobb mértékben, gyorsabb ütemben csökken. Figyelmeztető jelenség ez. Arra figyelmeztet, hogy az eddiginél többet, jelentőségének megfelelően törődjünk a háztájival.

Az előbbre jutás érdeke megköveteli, hogy először a háztáji jelentőségének helyes felfogásában értsünk egyet, a szemléletet igazítsuk a gyakorlat követelményeihez, azután pedig egységesen, kellő erőfeszítéssel munkálkodjunk az ebből fakadó feladatok megoldásán.

Nyugtalanító jelenség, hogy némely tsz-vezetők a háztáji állatállomány csökkenésének nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget. Azt mondják rá: »Hadd adják el a tehenet, a kocát, kapnak a közösből tejet is, süldőt is.« Ez nem megoldás, ez nem járható út. Hiszen a tsz-ben termelt tejet és sertéshúst várja a közfogyasztás. Nagyobbak az igények, mint a termelés jelenlegi szintje. Sőt a háztájiból is vár árut a népgazdaság. A háztájinak az a fő szerepe, hogy fedezze a paraszti önfogyasztást Ennek méretére csak egy péidát. Tavaly a tsz-ek és a háztáji gazdaságok együttvéve 125 500 darab hízott sertést értékesítettek. Ezen felül magánfogyasztásra mintegy 130—140 000 hízót vágták le megyénkben. Honnan lehetne ezt pótolni, ha megszűnne a háztáji gazdaság? Nem lehet, nem szabad elsorvasztani a törvényes méretű háztáji állattartást. A háztáji állattartás zavartalanságának biztosítását elsorvasztásának megakadályozását a népgazdaság, a falusi önellátás érdeke okvetlenül megköveteli. S fontos ez a szövetkezeti parasztság jövedelme kiegészítésének szempontjából is.

Ami a háztáji állattartást illeti: előnye, hogy felhasználják a tsz-tagok az olyan etetni valót — az árokpartok, a nagyüzemileg számba nem vehető domboldalak, ligetek és a dűlőutak mentének fűtermése, a konyhai hulladék stb. —, ami máskülönben kárba veszne. Ezeknek és más melléktakarmányoknak a hasznosításáról sem mondhatunk le.

Nem változott a párt álláspontja

Vita folyik ezekről a kérdésekről megyeszerte. Mostanában kivált a tsz-vezetők bogiári tanfolyama hozta felszínre a háztáji szerepét tagadó nézeteket. A megyei vezetés igyekszik eloszlatni az értetlenséget, biztosítani a helyes szemlélet kialakulását. Erre némelyek különös módon reagálnak. A kapospulai ankéton is hallatszottak ilyen hangok.

Losoncéi Mihály elvtárs, a barcsi Vörös Csillag Tsz elnöke például felszólalásában így méltatlankodott: »Hol a közös, hol a háztáji kerül előtérbe. Eddig a közös erőteljes fejlesztéséről volt szó, most meg a háztájiról kell annyit beszélni?« Keserű József elvtárs, a darányi elnök pedig ezt hangsúlyozta: »Bárcsak egy évvel ezelőtt rendezték volna meg ezt az ankétot, akkor most nem itt tartanánk a háztájival.« Berki József elvtárs, a homokszentgyörgyi Zöldmező Tsz elnöke meg rosszallóan arra utalt, mintha most, a háztájival való »egyoldalú foglalkozás« idején a közös erősítéséről nem is illene beszélni.

***

o

0 *****

v ajándék húsv

étra! %yl|

Úti készlet 52 Ft

Kozmetikai készlet

22 Ft-tól 60 Ft-ig

/I FPWffi*

Kefekészlet

lm Ü fi

45 Ft-tól 110 Ft-ig

/in SllP®? Hl

Kaphatók a földművesszövetkezeti

MiMplí ^

■mju. t iO R ..

b

oltokban.

INWtNMMU mviflCH j* 11

(30"8)

Mélységes tévedésről, a helyzet félremagyarázásáról, a tények elferdítéséről van szó! Válaszul Németh Ferenc elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára határozottan hangsúlyozta: »A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a megyei pártbizottság sosem buzdított a törvényes háztáji gazdálkodás elsorvasztására. A párt agrárpolitikájának mindig is sarkalatos alapelve volt, és változatlanul az is maradt, hogy a közös gazdaságok elsődleges fejlesztésével egyidejűleg maximálisan ki kell használni a háztáji gazdaságokban rejlő termelési lehetőségeket. Ezt mondtuk eddig, ezt mondjuk ma is. Ez van benne a párt valamennyi mezőgazdasági határozatában, közöttük a Vili. kongresszus határozataiban is. A Központi Bizottság legutóbbi határozata újólag megerősíti az eddig is hirdetett elvet: a tsz-tagok háztáji gazdaságait a szövetkezeti gazdaság szervesen kapcsolódó részének kell tekinteni. A háztáji gazdaságok elsorvasztására irányuló törekvéseket határozottan elítéltük a tsz-vezetők 1963 júliusában tartott megyei tanácskozásán és előtte is. Nincs hát szó semmiféle fordulatról. Amelyik szövetkezetben a közös fejlesztése mellett szűk korlátok közé szorították a háztájit, nem mozdították elő, hanem akadályozták a háztáji termelés lehetőségének kihasználását, annak a szövetkezetnek a vezetői saját magukat okolják emiatt, ne pedig a pártra, a párt politikájára próbálják áthárítani a felelősséget.«

Az erős, a legjobb szövetkezetek árutermelésének növekedésében elért eredmény sem adhat fölmentést a háztáji termelés elhanyagolásának' felelőssége alól. E szövetkezetek vezetőinék sem csak a közöst kell látniuk, hanem a közöst és a háztájit együttesen kell kezelniük, s munkálkodniuk kell azon, hogy tartsanak a tagok annyi állatot, amennyit

tarthatnak. A vitában idáig : áron azt igyekeznek bizonygat- eljutva az érdekeltek újabb el- j ni, hogy miért nem lehet ezen méletet gyártanak: minden- | a téren előbbre jutni.

A megoldás lehetőségeit keressük

Az egyik érv így hangzik:

»A háztáji állattartás jó jövedelmet biztosít a tagnak, nem hajlandó eljönni a közösbe dolgozni.« Ezzel tehát azt akarják bizonygatni, hogy a háztáji állattartás óhatatlanul a közös munka rovásáía megy.

Nem így áll a dolog! Akadhat néhány tsz-tag minden faluban, aki így számol, de a többség nem ilyen. Az állattartó szövetkezeti parasztok többsége becsülettel dolgozik a közösben. Szíjártó János elvtárs, a göllei Béke Tsz elnöke mondta el, hogy náluk éppen azok a legszorgalmasabbak, akiknek legtöbb a jószáguk, így van ez Kapospulán is. Ott ült az ankéton, és fel is szólalt két helybeli tsz-tag. Mindketten sok jószágot tartanak, és öt-hatszáz munkaegységet teljesítettek a múlt évben családjukkal együtt. Mert megy a közösbe a család apraja-nagy- ja, hiszen takarmányt annak arányában kapnak, ahogyan a közös munkában részt vettek.

A másik érv: »Fejlesszük a háztájit? Hiszen mennyi tagnak van a megengedettnél több állata?« Igaz, van, akinek az állatállománya meghaladja a törvényben megengedett létszámot, de nem ez az általános.

Ilyen csak néhány fordul elő- községenként. Nem az ő állományuk korlátozása a fő gondunk, hanem az, hogy a tsz- családok többségének nincs se kocája, se tehene. A háztáji problémának ez a része érdemli meg a fő figyelmet. Az állattartó háztáji gazdaságok számát kell növelni — ez az előbbre jutás útja;

Űjabb ellenvélemény: »Elké- nyelmesedtek tsz-tagjaink — mondta például ‘Sérki elvtárs, a homokszentgyörgyi elnök. — Nem hajlandók állattal vesződni, pedig volna miből jószágot tartaniuk. Csupán a múlt héten 170 mázsa szénát ajánlottak fel, hogy vegyük meg, mert nem szándékoznak állatot vásárolni.« Van ebben is igazság. De hát a tsz-vezető berendezkedhet-e arra, hogy egyszerűen tudomásul vegye az ilyen elhárító véleményeket? Nem kötelessége-e, hogy fáradságot nem kímélve gyűlésen, csoportos összejövetelen vagy egyéni beszélgetések alkalmával igyekezzen céltudatosan meggyőzni őket a tehén- és kocatartás jelentőségéről, szükségességéről? Ki szervezze, ki csinálja ezt, ha nem a szövetkezet, a pártszervezet, a tanács vezetői? Várhatnak talán arra, hogy ezt a munkát valaki más végzi el helyettük?

Mindenesetre könnyebb a háztáji állattenyésztés előbbre lendítését akadályozó, nehezítő véleményeket összegyűjteni és hangoztatni, semmint behatóan, fáradtságot nem ismerve foglalkozni velük. Keressék, hogyan oldhatnák meg ezt a feladatot. Ha az akadályokat fölismerték, távolítsák el az útból. Így juthatunk előbbre.

Vállalni kell a vele járó gondokat

Nyilvánvaló, hogy a háztáji állatállomány eltartása növeli a szövetkezeti vezetők gondjait. Ezt a többletgondot a cél érdekében, a feladat jelentőségének ismeretében valamennyiüknek vállalniuk kell. Gond az, hogy tavasztól őszig naponta friss zöldet — és nem- csali réti füvet, hanem lucernát is — kapjon a háztáji tehén? Megoldható gond ez. Jutában úgy oldják meg, hogy brigádonként 2—2, összesen

hat fogatot erre a munkára osztottak be. Meg is van ebben a községben a tenyésztési biztonság. Ez a magyarázata annak — amint Dohai József elvtárs, a szövetkezet elnöke elmondta —, hogy tavaly májustól októberig 283-ról 342-re nőtt a háztáji marhaállomány létszáma.

Göllében, Nagyberkiben, Zimányban, Mosdóson és másutt sántán az a tapasztalat, hogy a tsz-tagok nincsenek magukra hagyva háztáji jószáguk ellátásának gondjaival. Már év elején úgy készítik el a szövetkezetek a termelési tervet, hogy előirányozzák benne a háztáji állomány takarmányát is. Nem megy ez a közös rovására. Több község, köztük Kapospula gyakorlata mást is bizonyít: a kezdettől fogva, tehát fordulatok, visszaesések nélkül lehetséges volt a közöst állandóan és folyamatosan fejleszteni úgy, hogy közben megfelelő szinten maradt a háztáji állattenyésztés. Nagyon okosan, a párt agrárpolitikáját megértve, annak szellemében dolgoztak a pulaiak is azon, hogy a község egészének árutermelését évről évre növeljék.

Állítsuk vissza a tenyésztési kedvet

Ez a vidék — a Kaposvölgye — mindig is meghatározó szerepet töltött be a megye állattenyésztésében. Az itt gazdálkodó szövetkezetek alapjában véve jól hangolták össze a közös és a háztáji érdekeit. Ezért is fejlődnek egyenletesen, folyamatosan. A megye más vidékein is több a háztáji állat- tenyésztés lehetősége, mint amennyi ki van használva belőle. Másutt, a barcsi járásban is élnek jószágszerető gazdák, lehetővé kell tenni számukra az állattartást.

A pulai ankét ennek föltételeit igyekezett megteremteni azzal, hogy cáfolta a téves nézeteket, alakította a szemléletet, és a jó példák felsorakoztatásával bizonyította: nemcsak kell, hanem lehet is a közös sérelme nélkül kellően, érdemének megfelelően törődni a háztáji állattenyésztéssel. Az ankéton szóba került, hogy kísért helyenként, vagy kísérthet másutt is az egyik végletből a másikba való átcsapás veszélye. Most, amikor az eddig elhanyagolt háztáji rendbe hozásán a sor, nem lehet azt tenni, hogy a közös rovására pótolják a mulasztást. Ez a figyelmeztetés körültekintésre, kellő gondosságra kell hogy sarkalljon minden érdekelt tsz-vezetőt, s az említett veszély elhárítása nem jelentheti a tennivalók elodázását.

Németh elvtárs is, Böhm József elvtárs, a megyei tanács vb-elnöke Is nyomatékosan hangsúlyozta: a tetteken a sor. A szövetkezeti vezetők keze alatt nem mehet tönkre a háztáji jószág. Nem sablonosán, hanem szövetkezetenként határozzák meg a feladatokat. Állítsák vissza a tenyésztési kedvet azok, akik azt ilyen vagy olyan intézkedésükkel az utóbbi években csökkentették vagy elvették. Ki-ki őszintén nézzen szembe önmagával, vizsgálja meg, mit csinált rosszul eddig, és fogjon hozzá az elrontott dolgok rendbe hozásához. Váljon a háztáji állat- tenyésztés mindenütt a szövetkezeti vezetők legsajátabb ügyévé. Ez a biztosítéka és egyik fontos föltétele egész mezőgazdasági termelésünk további fejlődésének.

Kutas József