Somogyi Néplap, 1964. február (21. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-09 / 33. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1964. február 9. Sportkör alaknltf Soino^§ám§onban Nemegyszer próbálkoztáik So- mogysámscwiban azzal, hogy sport­kört alakítsanak. A korábbi kez­deményezések azonban mindunta­lan kudarcot vallottak. Már-már úrrá lett az a nézet, hogy ebben a faluban nincsenek meg a rendsze­res sportolás lehetőségei. Egy-egy sportmegmozdulásra néha mozgósí­tották ugyan a fiatalokat, szerve­zett sportéletet azonban nem tud­tak teremteni. Vida Ferenc, a községi tanács vb-elnőke azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Különösen nem, amikor a faluba került a Bakó há­zaspár. Bakó Béla és felesége ko­rábban ismertté tette nevét a mar­cali járás sportéletében: Csákány­ban és Somogyzsitfán eleven sportéletet teremtettek. Ezért fog­tak a község vezetői össze most a pedagógus házaspárral, hogy még egyszer megpróbálják. — Először a feltételeket teremt­sük meg ahhoz, hogy sportolni le­hessen. Létesítsünk futball-, röp­labda-, kézilabdapályát — mondot­ta Bakó Béla a tanács elnökének. Aztán az általános iskolánál meg­épült a kézilabdapálya meg a lab­darúgóké is. Az ősszel már bené­pesült a somogysámsoni sporttelep, s mind többen fájlalták, hogy köz­beszólt a tél. Mégsem haszontalan Időszak a mostani téli kényszerszünet a so­mogysámsoni sport életében. Nem­régiben ugyanis a sportkör alaku­ló közgyűlésén már több mint fél- százán voltak jelen. Ami korábban nem sikerült, az most igen. Sám­sonban megszületett a sportkör. Elnökévé Bereczk Jánost válasz­tották. Az elnökség tagjai Girikter József, Barka István, Régért Ildi­kó és Bakó Béla lettek. Egy fehér folttal tehát ismét ke­vesebb van a marcali járás sport- térképén. A téli spartakiádok bizo­nyítják, hogy a somogysámsoni sportvezetők fogadkozásai — hogy felvirágoztatják falujuk sportéletét — nem voltak alaptalanok. K. K. Labdarúgó-érdekességek a nagyvilágból Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) február 12—13-án Frank­furtban ülésezik. A végrehajtó bi­zottság Gustav Wiederkehmek (Svájc), az UEFA elnökének a ve­zetésével tartja megbeszéléseit. A technikai bizottság is megteszi előterjesztésit az UEFA-válogatott, roarteK. április 8-án Belgrádban a Jugo­szlávia, és május 20-án Koppenhá­gában a Skandinávia elleni mérkő­zésére. Az együttes trénere a nyu­gatnémet Helmuth Schon, felelős vezetője Barcs Sándor, az UEFA alelnöke. Barcs Sándor is részt vesz a frankfurti ülésen. * * * Ihene Djan, a ghanad sport egyik vezetője Accrában tartott sajtóér­tekezleten kifogásolta, hogy az af­rikai és ázsiai országoknak mind­össze egy hely jut a labdarúgó- világbajnokság 16-os döntőjében. Megemlítette azt is, hogy ha a FIFA nem változtat álláspontján, akkor egységes állásfoglalással az afrikai országok távol maradnak a küzdelemsorozattól. A FIFA főtitkára, Helmut Kac­sén Zürichben az üggyel kapcso­latban kijelentette, hogy a futiball- játék népszerűségét és tömegessé­gét tekintve a jelenlegi 16-os dön­tő földrészenként! »elosztása« igaz­ságos, s azon nem lehet változtat­ni. Labdarúgók a színpadon — avagy hogyan lesz pénzük a somogyszobi sportolóknak? Sportberkekben általában azt vallják, hogy a színészkedés nem tartozik a sportolók erényei közé. Ezt a véleményt mostanában jó pár somogyi faluban — mint arról legutóbb meggyőződtünk Somogy- szobon is — úgy módosították: nincs helye a színészkedésnek a labdarúgópályán vagy egyéb sport- küzdőtéren. De nincs akadálya an­nak, hogy a sportoló színészi ké­pességeit a színpadon kifejtse. Sőt! A somogyszobi labdarúgók vagy atlétanők nem akarnak Sándor Csikar módjára filmsztárokká len­ni. De azért, ha az egyesületi ér­dek azt kívánja, föllépnek a dobo­góra is. Amikor a közelmúltban Somogy- szobon a VSK labdarúgói a vas­utas kultúrotthon zsúfolt nézőtere előtt az előadás megkezdésére vár­tak, Palotai Károly, a sportkör el­nöke a következőket mondotta: —• Egy olyan szerény anyagiak­kal rendelkező sportkör, mint a mienk, ^csak akkor tudja biztosíta­ni a különböző szakosztályok za­vartalan működését, ha megfelelő összegű pénz áll rendelkezésére. Nekünk — mivel mindig csak ad­dig nyújtózkodtunk, ameddig a ta­karónk ért — nem voltak ugyan pénzügyi zavaraink, de azért el­kelne új fölszerelés, azt szeret­nénk, ha sporttelepünk is korsze­rűbb lenne, ehhez pedig feltétle­nül több pénzre van szükségünk, mint amennyit a mérkőzésbevéte­lek jelentenek. Ezért terveztünk egyéb bevételi forrást. E cél érde­kében adjuk elő a mostani színda­rabot is. Amikor felgördült a függöny, a somogyszobi színpadon, hamaro­san kiderült, hogy Bálint Béla nemcsak kitűnő labdarúgó (aki ezt hosszú évek óta bizonyítja a me­gyei bajnokságban), hanem egé­szen ügyes karakterszínész is. Ifjabb Palotai Károly nemcsak a fedezet poszton tud helytállni a megyebajnokságban, hanem ha kell, »A szenteltvíz és a kokain« című komédia egyik főszerepében is. Szöllősd Editnek, az ismert ne­vű atlétanőnek talán még kételyei is támadtak az előadás alatt. A talpraesett kislány a színpadon ugyanis olcsóbban jutott a vas­tapshoz, mint a piros salakon, ahol bizony nagyon meg kellett dolgoznia, amíg a megyei váloga­tottságig vitte. Sportolók, sportvezetők, lelkes sportbarátok, olyanok, mint Hor­váth Emőné, Nárai Gyuláné, Futó János, Kiss József, Papp József, Horváth Tibor és még sokan fára­doztak azért Somogyszobon, hogy a VSK színjátszói a színpadé fi se valljanak szégyent. Nem volt hiá­bavaló a fáradozásuk. Hatalmas sikert aratott a bemutató, olyany- nyira, hogy az előadást másnap este meg kellett ismételni. A több hetes próba és a két elő­adás azt jelenti, hogy ötezer fo­rinttal lett .gazdagabb a somogy­szobi vasutasok sportköre. Jut te­hát fölszerelésre meg egyébre is. Szóval, így is lehet. . . — Kovács — fl IX. Téli Olimpiai Játékok nto’súelötti versenynapja A szovjet csapat a jégkorongbajnok Szombaton a hajrájához ér­kezett a IX. Téli Olimpiai Já­tékok csaknem kéthetes ver­senysorozata. Az időjárás me­gint megtréfálta a rendezőkét, igazi tél köszöntött Innsbruck­ra és környékére. Esett a hó, és ez a kijelölt versenypályá­kat eléggé tönkretette. Meg­nehezítette a futópályát, és a műlesiklók sem igen örvendez­tek a változásnak. Sokan só­hajtottak fel a reggeli órákban az osztrák szervezők közül: »Bezzeg, ha három héttel ez­előtt lett volna ilyen idő, nem fájt volna annyit a fejünk.« A férfi sífutók pontban S órakor a 4x10 km-es váltó­futáshoz sorakoztak fel. 15 csa­pat indult, és a szakértők vé­leménye közvetlen a rajt előtt már az volt, hogy az elsőség az 1960. évi aranyérmes Finn­ország, az 1962. évi világbaj­nok Svédország, valamint a Szovjetunió és Norvégia kö­zött dől el. A jóslás pontosan bevált, de a finnektől az eb­ben a számban utoljára 1948- ban olimpiai bajnokságot nyert svédek hódították most el az elsőséget, a finnek a 2. helyre szorultak. A Szovjet­unió ugyanúgy végzett, mint 1960-ban: 3. lett és a norvégek futottak be negyediknek. Az 1964. évi 4x10 km-es sí­futó váltó olimpiai bajnoka: Svédország 2:18:34:6, 2. Finn­KÖSZÖNETNYIIV ANITAS Mindazoknak, akik áldott jó feleségem elhunytéval ért fájdalmamban részvétükkel megkerestek, s utolsó ütjara elkísérték, kérem ezúton fo­gadják hálás köszönetemet. lUavathy Mihály. (343) ország 2:18:42:4, 3. Szovjet­unió 2:18:46:9. * * • Délelőtt a B csoportba tar­tozó jégkorong mérkőzésen az egyre jobban formába lendü­lő Norvégia 8:2 arányban le­győzte Ausztria válogatottját. Az A csoportban Csehszlová­kia pénteken 3:l-re legyőzte Kanadát, tegnap pedig a Szovjetunió nyert 3:2-re Ka­nada ellen, így a szovjet csa­pat veretlenül lett olimpiai bajnok. * « * Elterjedt a híre annak, hogy a Kilius—Baumler műkorcso­lyázó páros a dortmundi vi­lágbajnokság után egy jégre- vühöz szerződik. • • • Meghozták az ítéletet a há­rom amerikai olimpikon ügyé­ben, akiket autólopással és ha­tósági közeg elleni erőszakkal vádoltak. Bili Marolt sízőt 3 hónapi, Georg Farmer bob- versenyzőt 3 és fél hónapi fel­függesztett börtönbüntetésre ítélték, míg a harmadik, ugyancsak bobozó Mike Hes- selt felmentették kellő bizo­nyíték hiányában. FEBRUÁR 9 Időjárás Várható idő­járás ma estig: Felhőátvonulá­sok többfelé ki­sebb havazás- Aipr ■ sál, helyenként ^ ™ ónos esővel. Élénkülő nyu- V asarnap §g gati-északnyu­gati szél. A hő­mérséklet át­menetileg kissé emelkedik. Vár­ható legmagasabb hőmérséklet plusz 2—mínusz 2 fok között. Ka­posváron (külterületen) tegnap reggel 8 órakor mínusz 6,3 fokot, déli .12 órakor mínusz 2,1 fokot Eseménynaptár 85 évvel ezelőtt, 1879. feb­ruár 9-én halt meg Honoré Daumier (ejtsd: Dom jé) francia festő, a politikai ka­rikatúra egyik legnagyobb mestere, aki rajzaival maró gúnnyal pellengérezte ki a társadalom haszonlesőit, majd a porosz—francia há­ború idején a nép háború- ellenes hangulatát tolmá­csolta velük. Művészete a múlt század realizmusának csúcspontját jelenti, mely a kor demokratikus moz­galmaival szervesem össze­forrt. Képünkön: Illusztrá­ció a Don Quijote című könyvhöz. Mit fizet a lottó? A lottóigazgatóság tájékoz­tatása alapján a 6. játékhéten nem végleges megállapítás sze­rint öttalálatos lottó szelvény nem érkezett. Négy találatot 46 fogadó ért el, nyereményük egyenként 101 691 forint; há­rom találatot 4591 fogadó ért el, nyereményük egyenként 509 forint; két találatot 119 537 fo­gadó ért el, nyereményük egyenként 19,50 forint. — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Tallián Gyula fia, Gyula; Benkő István leánya, Ildikó; Lő- czi-Garzó József fia, József; Ko­vács István leánya, Rózsa; Hor­váth G-éza fia, Géza. Halálozás: Bencsik József 70, Mai Henrik 79, Csordás Ferenc 88 éves. — Társasház épül Balaton- bogláron. Hat fiatal házaspár jut otthonhoz a Dózsa György utcai új épületben. Boglár el­ső társasházát még az idén átadják. — 3 700 000 forintért vásá­rolt öntözőberendezést tavaly a barcsi Vörös Csillag Ter­melőszövetkezet. A jelenté­keny beruházással lehetővé tették, hogy az idén a kerté­szeten kívül három brigád mintegy 250 hold burgonyáját is öntözhetik a Drávából. — Szakkönyveket árusít a földművesszövetkezeti bolt Nagytoldipusztán a mezőgaz­dasági könyvhónap alkalmá­ból. Február végén tapaszta­latcserét rendeznek a pusz­tán, és a munkásakadémia két foglalkozásán is megemlé­keznek a mezőgazdasági könyvhónapról. — Huszonöt asszony tanul­ja esténként a nagyatádi Má­tyás Étterem konyhájában a szakácsművészet csínját-bín- ját. A községi nőtanács a föld­művesszövetkezettel közösen rendezte meg az idén a sü- tő-főző tanfolyamot. — Jelmezbált rendez a mosdósi KISZ-szervezet a községi művelődési otthonban ma este. — Megérkeztek az első na­poscsibék a kuntelepi Dózsa Termelőszövetkezetbe. Az idén hatezer pecsenyecsibét nevelnek a közös gazdaság­ban. — Tizennégy cigánycsalád vett magának házat a múlt évben a tabi járásban. Kará- don egy család házat épí­tett. A közeljövőben Csaba- pusztán négy, Zicsen pedig két cigánycsalád vásárol házat. — Üzérkedés miatt 200 fo­rintra bírságolta meg a Ka­posvári Városi Tanács szabály­sértési előadója Rostás Frigur Lajosné Kaposvár, Schönherz Zoltán utca 84. szám alatti la­kost — Csaknem háromezer ma­gántulajdonban levő személy- gépkocsi van Somgyban, eb­ből mintegy ezer fut Kaposvá­ron. — Állattenyésztési és nö­vénytermesztési tanfolyamot rendez a kapospulai Ezüstka­lász Termelőszövetkezet a té­len. A tsz-tagok egy-egy he­tes tanfolyamon ismerkednek meg a mezőgazdaság e két ágazatával összefüggő tudniva­lókkal. Rejtvényfejtők, figyelem! Fekete Gyula A hű asszony meg a rossz nő című könyvét nyerték: Csernyik Józsefné, Kaposvár; Ferk Árpád, Ka­posvár; Baranyai Mária, Barcs; Vörös Lajos, Segesd. Bállá László A »Juventus 1« űrutasai című könyvével a következő pajtásokat jutal­maztuk: Máté József, Kapos­vár; Inke Katalin, Kaposvár; Mohácsi Lajos, Segesd; Gál Annamária, Mosdós. A könyveket postán küld­jük el. — Munkás-orvos találkozó lesz február 11-én Siófokon. A járás munkásküldöttei és is­mertebb orvosai a járási ta­nács nagytermében beszélget­nek munkájukról. — Baleset-elhárítási kiállí­tást rendez a Magyar Honvé­delmi Sportszövetség siófoki já­rási elnöksége Siófokon. A ki­állítás anyagát bemutatják a járás többi községében i«. — »Kiváló termelőszövet­kezeti tag« miniszteri kitün­tetést kapott a nagycsepelyi Ükös Jáhosné. A kitüntetett asszony 1959 óta gondozza eredményesen a Kossuth Ter­melőszövetkezet törzsbarom- fi-állományát. — Az IBUSZ észak-afrikai — főleg az Egyesült Arab Köztársaságba irányuló — utazására két személy jelent­kezett Somogyból. Egy kapos­vári és egy nagyberki turista vesz részt a társutazáson. — Helyreigazítás. Hibával jelent meg lapunk tegnapi számának egyik híre. Az öreglaki Állami Gazdaságban működő aprómag-termesztési szakmunkásképző tanfolyam nem három napig, hanem há­rom hónapig tart. Kialakítják a távhőszolgáltatás országos szervezetét A második és a harmadik öt­éves tervben, majd a távlati tervidőszakokban az új lakások tekintélyes részét fűtőerőmű­vekből meleg vízzel fűtik. A Nehézipari Minisztérium operatív szerve, az Országos Energiagazdálkodási Hatóság június 30-ig kialakítja a táv- hőszolgáltató vállalatok egysé­ges országos szervezetét A szervezet termelőüzemeit, a fűtőerőműveket a terv szerint a Magyar Villamosművek fog­ja majd össze, és irányítja együttműködésüket. Tizenöt­tizenhat városban alakul ilyen vállalat. Az eddigi elképzelé­sek szerint az elsők között Pé­csen, Székesfehérváron, Nyír­egyházán, Tatabányán, Győr­ben, Kecskeméten, Tiszasze- derkényben, Kazincbarcikán, Dunaújvárosban alakítanak távhőszolgáltató vállalatot vagy részleget. Szóba került még Szeged, ahol a távlati ter­vekben a földgázfűtésen kívül a geotermikus vízfűtést is elő­irányozták számos új lakásba. Néhány olyan városra is ki­terjesztik a távfűtővállalati hálózatot, ahol tömbfűtés lesz az új lakótelepeken. Ezek kö­zött van Kaposvár, Sopron, Mosonmagyaróvár, Nyergesúj­falu és még néhány más hely­ség. (MTI) TELI VASÁR a földművesszövetkezeti boltokban február 10 - 22-ig. 30 %-o* árengedmény Női nylonkombiné Női nylonpulóver (plüss) 120,— Ft helyett 84,­Ft Női félcipő bordó és szürke színben 210,— Ft „ 147,— Ft 3//, ujjú 280,— Ft „ 196,— Ft Férfimellény, h. ujjú 280,— Ft „ 196,— Ft Női nylonharisnya, varrásos 52,— Ft »7 36,40 Ft Férfimellény h. ujjú 340,— Ft „ 238,— f; Női télikabát 700,— Ft 5» 490,— Ft Férfipantalló 220,— Ft „ 156,— Ft Női kosztüm 680,— Ft 476,— Ft Nyakkendő 50—30,— Ft „ 35—21,— Ft (4272) CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: Légy jó mindhalálig. (Bérletszümet.) Este 7 órakor: Légy jó mindhalálig. Bérletszünet VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Délelőtt 9—11 óráig híradó: Achajok; Plútó Hollandiában; Csehszlovák orgonaművészek, Szeretem az állatot; Káté Koll- witz. Matiné 11 órakor: Neves­sünk. A gyilkos és a lány. Érdekes lengyel film. 10 éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete: 3, 5, 7 és 9 órakor. SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Matiné 11 órakor: Déryné. Az utolsó ítélet. 14 éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete: 3, 5, 7 és 9 órakor. LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ Délelőtt fel 11 órakor: Az ifjúsági hangversenysorozat IV. előadása. Fél 4, fél 6, fél 8 órakor: Francia kandalló mellett. (NDK-film.) 5 órától: Táncest. HÉTFŐ CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Lenti TK: A potyautas. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Kegyetlen éjszaka. Szovjet film. 14 éven alul nem aján­lott. Előadások kezdete: 5, 7 óra­kor. (Február 12-ig.) SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Én és a gengszter. Angol filmvígjáték. 10 éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor. (Február 12-ig.) I

Next

/
Oldalképek
Tartalom