Somogyi Néplap, 1964. február (21. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-18 / 40. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1964. február IS. Női asztaliteniszezoink kettős veresége Ismét nagy érdeklődés kísérte Kaposváron az NB I-es női asztalitenisz csapat hazai mérkőzését. A papírforma alapján a HSC — a vendégcsapat — volt az esélyes, hisz eddigi mérkőzéseit mind biztosan nyerte. Voltak azért, akik úgy számították, hogy kijöhet egy döntetlen. Nőst, a mérkőzésen bebizonyosodott, hogy ez a tipp nem is volt alaptalan. A kaposvári női együttes 7:7-ig fej fej mellett együtt haladt a budapestiekkel. A hajrában azonban a mieink egymás után négy mérkőzést vesztettek. Legföljebb az a mentség, hogy rendre 2:1 arányban. Így aztán végül is biztos HSC-győzelem született. A mérkőzés kaposvári vonatkozású kellemes meglepetése volt, hogy Gundiné két győzelmet aratott neves ellenfelek ellenében. Kellemetlen, hogy Szereczné — aki pedig korábban mindig a csapat egyi’JS kulcsembere volt — mindössze egy partit nyert. Ez is közrejátszott abban, hogy a már- már döntetlen mérkőzést a HSC versenyzői a maguk javára tudták fordítani. Az ifjúságiak találkozóján újfent bebizonyosodott, hogy valójában csak egy komoly if \ e ív- zővel rendelkezik a K. Vasa:; MTE, Bódizs Eszterrel. Ez a teh séges kislány, ha ilyen szépen javul, hamarosan bejátszhatja magát az NB I-es csapatba. HSC—K. VASAS MTE 11:7 Győztesek: a Polyákné—Székely pár, Székely, Harkányi (3—3), Mayer, Polyákné (2—2), illetve a Szereczné—dr. Vinczéné pár, dr. Vin- ezéné, Gundiné (2—2), Szereczné, Bartusné. Ifjúságiak: HSC—K. VASAS MTE 3:2 Győztetek: Fokti (2), Kovács, illetve Bódizs és a Bódizs—Kelemen páros. „Egy fegyelmi határozat margójára“ címmel február 6-án megírtuk, hogy a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség leittasodás és fegyelníe- zetlen magatartás miatt további intézkedésig eltiltotta a sportolástól a Kaposvári Vörös Lobogó három ifjúsági sorban levő labdarúgóját. A SLASZ utólagos vizsgálata megállapította, hogy a fegyelmezetlen ifjúsági sportolók január 5-i italozása a vasúti restiben olyan körülmények között történt, hogy azért a Kaposvári Vörös Lobogó Sport Kör vezetőit semminemű felelősség nem terheli. A sportkör vezetői egyetértenek az iskola, a kollégium és a szülők kérésére hozott fegyelmi határozattal. — A totó 12 találatos szelvénye: xixkxxlxxlil. A 12 találatos szelvényekre egyenként 45 136,25 forintot, a 11 talála- tosakra 2132,50 forintot, a 10 talá- latosakra 326,25 forintot fizetnek. Előkészületi labdarúgó-mérkőzések „döcögött“ a Siófoki Bányász A közelgő Népköztársaság Kupa és a bajnoki rajt szinte valamennyi számottevő csapatunkat pályára szólította már. Tudósítóink az NB-s együttesek mérkőzéseiről a következőket jelentették: Sikeres volt a labdarúgók tanácskozása Elkészült az MNK sorsolása és a bajnokság tavaszi műsora A megyei tanács kisterme szűknek bizonyult az 1964. évi megyei labdarúgó értekezlet lebonyolítására, amelyre a K. Kinizsit kivéve valamennyi számottevő sportkörünk elküldte képviselőjét. A programban a SLASZ-elnökség beszámolója, a Magyar Népköztársaság Kupa és az 1964. évi bajnokság tavaszi sorsolása, valamint az előző évi bajnokság érmeinek kiosztása szerepelt. Kiss István, a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség elnöke ismertette a szövetség újjáalakulása óta megtett intézkedéseket. A nagy gonddal összeállított beszámolót vita követte, amelyben csaknem húszán fejtették ki véleményüket, tettek javaslatot. Mind a beszá- mólő, mind a tanácskozás híven tükrözte, hogy új szellem van kialakulóban a Somogy megyei Labdarúgó Szövetségnél. Üj, egészséges irányzat, amely a legszebb reményekre jogosít. Általános a törekvés, hogy a legnépszerűbb sportágat mind mennyiségi, mind minőségi téren fejleszteni kell Somogybán. Ezt tükrözte a fél napos labdarúgó értekezlet. Elkészült a megyei labdarúgás tavaszi műsora is. Először a Magyar Népköztársaság Kupa mérkőzéseket sorsolták. A jelenlevők egyetértettek az irányított sorolással, azaz, hogy az egymáshoz közel levő csapatokat sorsolják össze. így alakult ki az MNK első fordulójának tavaszi rendje. MárVállalunk az asz- talosszakma körébe tartozó mindennemű munkát — nyílászáró szerkezet kivételével —, továbbá festő-mázoló, szobafestő munkát, valamint rádió, televízió, háztartási kisgépek javítását iövid batáridőre. Felvevőhelyek : KAPOSMÉRÖ, KADARKÚT. Raoiutmérei—Kadaikúti Építőipari Hisz (4291) cius 1-én a következő mérkőzéseket játsszák megyénk csapatai: K. Vasas MTE—K. Dózsa (A) Balatonlelle—Tab (B) K. V. Lobogó—K. H. Vasutas (C) Marcali V. M.—Fonyódi Petőfi (D) Csurgó—Gyékényes (E) Barcs—Babócsa (F) Somogyszob—Marcali Honvéd (G) Nagyatád—Lábod (H) A szabályok értelmében ha egy mérkőzés döntetlenül végződik, akkor a pályaválasztó csapat ki-* esők, a vendég együttes pedig tovább jut. Március 3-án lesz az MNK második fordulója. Készen van ennek a sorsolása is. A párosítás a következő : . Az A—B, C—D, E—F, G—H győztesek mérik össze erejüket. Ezután már csak négy csapat marad állva, s ezekhez kapcsolódnak az NB III-as és az NB IT es csapatok. Elkészült a megyei bajnokság tavaszi műsora is. Az I. osztályban 17, a U. osztályban 3x12 csapat indul. Az I. osztályban március 15-én lesz a rajt és július 5-én fejeződik be a bajnokság. A megyei II. osztályban április 5-től június 14-ig tart a tavaszi bajnokság. A megyei bajnokság tavaszi műsorát holnaptól folyamatosan közöljük. Előbb az I. osztályt, majd a három H. osztályú csoport sorsolását. Kiosztották az 1962—63., valamint az 1963. évi őszi bajnokság díjait, serlegeit. Az érmeket, jutalmakat Péter János, a SLASZ főtitkára nyújtotta át a győztes és helyezett csapatoknak. Az f,M 22. 8z. ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT keres NYUGDÍJAS kőműves, ács, állványozó, festS-mázoló, villanyszerelő, valamint épületlakatos szakmunkásokat TELJES MUNKAIDŐVEL dunántúli és badapesti , munkahelyeire. Jelentkezés V., Irányi u. 17. sz. munkaerő- gazdálkodás. (1336) Csatornaépítő kőműveseket vízzáró vakoláshoz állandó foglalkoztatásra keresünk. Hídépítő Vállalat építésvezetősége, Kaposvár, Jókai liget. (4283) Téli vásár* még 5 napig! Női kabát 800 Ft-tól 1350 Ft-ig 30 °/o-os engedmény nyel. Nylonharisnya, varrásos, 52 Ft helyett 36,40 Ft. Somogy megyei iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat. (98654) Jónak ígérkezik a Honvéd, de a Lábadj MEOOSZis... K. HON VED—LABOD 1:0 (1:0) Vasárnap délután mintegy 300 főnyi szurkoló előtt mutatkozott be Lábodon a K. Honvéd NB H-es csapata. Kezdéshez a következő összeállításban álltak fel az együttesek: Honvéd: — Magyar — Taj- ti, Schmidt, Csapó — Ráíkai, Muzs- lai — Daka, SzÖllősi, Müller, Szabó, Szűcs. Lábod: Monostori — Tálas, Kiss, Mihóka — Csoór, Wirth — Frokii, Keszi, Koczka, Kovács, Fülöp. A síkos, helyenként mély talajon nehezen találták fel magukat a csapatok. A Honvéd harcolt ki fölényt, s ennek eredményeként a 35. percben Szabó megszerezte a vezetést. A lelkesen és helyenként jól játszó lia- zaiakat nem törte le a gól. Sőt, szünet után már valamivel kiegyenlítettebb volt a játék. Ebben az időszakban a Honvédnél Pau- licsek, Dauda és Földi is szóhoz jutott. A kitűnő edzőmérkőzésem azonban az eredmény már nem változott. Javul a Honvéd játéka, de meglepő jó a lábodi csapat is. Időnként jól játszott mind a két csapat TASZARI honvéd— K. V. LOBOGD 3:1 (2:0) Taszáron vasárnap délelőtt került sor az edzőmérkőzésre. A két csapat a következő összeállításban szerepelt: Taszár; Simái — Hartmann, Hencz, Baranyai — Csukár- di, Szalai — Takács, Boda, Bíró, Csontos, Janás. Vörös Lobogó: Gémesi — Schrenk, Borda, Za- commer — Novák, Gelencsér — Nógrádi, Ducsai, Jusifcs, Nyakas, Teli. Az első félidő jó játékot hozott. Szünet után már esett valamit az iram. A második félidőben feljöttek a vendégek is, ahol a leszerelt játékosok és az újonnan igazolt labdarúgók jó csapatot sejtetnek. G: Bíró, Boda, Schrenk (öngól), ill. Teü. GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy özv. DÉKANY PÉTERNÉ 1984. február 14-én 64 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése február 18-án du. fél 2 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászolja leánya, két unokája és veje. (4906) K ÁPOL YI HONVÉD—SIÓFOKI BÁNYÁSZ 2:2 (1:0) Elég sokan voltak kíváncsiak már az előkészületi mérkőzésié, amelyen a Szegedi VSE a Siófoki Bányász H. csapata ellen játszott. Az NB II-esek 3:0 arányban győztek. Mindhárom, gólt Kocsis lőtte. A Kapolyi Honvéd ellen az NB m-as Bányász a következő összeállításban játszott: Varga — Farkas, Fehér, Szabó — Szepesi, Ke- rényi — Erdei, Sier, Tóth, Balázs, Kovács. A kényelmeskedő siófokiak hamarosan rájöhettek arra, hogy az NB Il-es pécsi játékosokkal telitűzdelt kapoiyi csapat komoly ellenfél. A megyei II. osztályban szereplő honvédek kétszer is vezetést szereztek, és igen jó benyomást keltettek. A Bányászon kiütközik a fáradtság, amely remélhetően a komoly alapozás következménye. G: Fehér öngól, Kétszeri, ill. Tóth és Balázs. Kezd kialakulni a Kinizsi csapata PÉCSI BÁNYÁSZ—K. KINIZSI 2:1 (0:1) A salakos edzőpályán, élénkülő érdeklődés mellett a kaposvári csapat a következő összeállításban játszott NB Il-es ellenfele ellen: Kovács — Zag, Fii iszár, itvás (Simon I.) — Bíró, Herbei — Jutási, Szabó, Simon II., Göncz, Laczko- vics. A Kinizsi támadott többet, a nagy nevekkel megerősített pécsi csapat aligsalig veszélyeztette Kovács kapuját. A jó iramot diktáló és lelkesen játszó hazaiak a 39. percben Göncz révén szerezték meg a vezetést. A játék képe csak az utolsó negyedórában változott meg, amikor- a Kinizsi leállt, és a vendégek jöttek fel. A befejezés előtt néhány perccel Koch egyenlített, majd az utolsó másodpercekben megszerezte a győzelmet is. A kaposvári csapat javuló játékot mutatott, a csatársor azonban néha igen lyukas volt. Ma délután ismét edzőmérkőzést játszik a Kinizsi a Szegedi VSE ellen Kaposváron, GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen feleségem, édesanyánk, nagyanya, PUSKAS ISTVANNÉ szül.: Újlaki Mária 1964. február 16-án 52 éves korában elhunyt. Temetése II. 18-án du. 4 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. (4907) FEBRUlR 13 Időjárás Várható időjárás ma estig: Felhős, párás idő, többféle havaz«- havas eső, eső. Mérsékelt, nyugatira forduló szél. Várható legmagasabb hőmérséklet plusz 3— 6 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 8 órakor mínusz 0,3 frítot, déli 12 órakor plusz 5,1 fokot mértek. Kedd Simon ESEMÉNYNAPTÁR: Ma 19 éve, 1945. február 18-án alakult meg a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége. — Húsz éve dolgozik a felvásárlásban Bőr Etnilné, az Állatforgalmi Vállalat kaposvári kirendeltségének vezető adminisztrátora. Az évforduló alkalmából a törzsgárda jelvény aranyfokozatával tüntették ki. — Tizennégy telket vásároltak a jánoshegyiek Szöl- lőskislak belső területén. Egyre többen szánják rá magukat a hegyiek közül, hogy beköltözzenek a faluba. — dühönként négy és fél kilogrammos gyapjúhozamot értek el a múlt évben a so- mogyvári Szabadság Termelő- szövetkezetben. A megyei átlag 3,6 kilogramm volt. — Tanulnak a szülők a fonyódi járásban. Tizenegy községben szerveztek akadémiát részükre. Az édesanyák és édesapák a gyermeknevelésről hallgatnak előadásokat. — A Karádi Keltetöállomáson tegnap megkezdték a ka- csatojas berakását. Június végéig negyvenezer darab naposkacsát keltetnek — Területrendezési tervet készített a Barcsi Községi Tanács. Ebben az évben márj e terv alapján értékesítik a' telkeket. — Huszonnégy vagon karbamidot kapnak az év első felében a megye termelőszövetkezetei. A karbamidot a takarmányok fehérjedúsítására használják fel. — 700 méter hosszú betonjárda épül ebben az évben Kapospulán. Kompresszorszerelőkéi, koírógépkezeloket, köiiiiyíigépkezeioket érvényes ÉM-vizsgabizonyít- vánnyal fölvesz dunántúli munkahelyre a 22. sz. Állami Építőipari Vállalat, Budapest, V., Irányi n. 17. w — 866 000 forint nyereséget ért el a Balatonmária és Vidéke Körzeti Fmsz cementüzeme. -Idei nyereségük 27,3 százalékkal több az előző évinél. — 87 000 000 forintot forgalmazott — a tervezettnél 7 000 000 forinttal többet — tavaly a tabi földművesszövetkezet. Tiszta nyereségük 1,2 millió forint volt — Terjed a szocialista családi ünnepségek mozgalma Csurgón. Az utóbbi három évben negyvenegy ifjú pár házasságkötésekor a társadalmi szervek rendezték meg az ünnepséget. Ugyanennyi idő alatt tizenhat névadó ünnepséget tartottak. — Az asszonygenerális és a Bástyasétány 77. című színdarabokat tanulják a bala- tonkiliti fiatalok. Mindkettőt márciusban mutatják be. — A földmüvesszövetkeze- tek tavaly 22 000 000 tojás átadására kötöttek szerződést, s összesen 40,6 milliót vásároltak fel. A tojásért megyénkben 48 000 000 forintot fizettek ki á múlt évben — 157 liter vért adtak térítésmentesen a marcali járás kilenc községének önkéntes véradói a Mesztegnyőn és Somogysámsonban megrendezett körzeti véradónapon. — Huszonnégy diák tagja van a csurgói művelődési ház bélyeggyűjtő szakkörének. A szakköri tagok gazdag gyűjteménnyel rendelkeznek. — Sztereó-rádiók. A Villamossági Televízió és Rádiógyárban megkezdték a hálózatról működő, nagy teljesítményű rádiókészülékek sorozatgyártását, amelyek sztereo adások vételére is alkalmasak. A közeljövőben sorozatban készül a gépkocsiba szerelhető táskarádió és dolgoznak a tranzisztoros telepes kisrádiók prototípusán is. — ÖTVENÖT GYILKOSSÁGOT, ötvenegy durva verekedést, hatvan erotikus jelenetet, ebből ötvennégy »szenvedélyes szerelmi jelenetet k és nég, »ágyjelenetet« láthattak a képernyőn egy nap alatt a japán televízió nézői. Az összesítést egy szakértő bizottság készítette, amely 24 órán keresztül azért figyelte a japán TV műsorait, hogy megállapítsa, milyen hatást gyakorolnak a különböző műsorszámok a közerkölcsre, a gyermekek és fiatalok nevelésére. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BAI.OGH JANOS temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (4905) __________________ A PRÓHIRDETÉSEK il Üj (alig használt) zománcozott Katar kályha eladó. Kaposmérő, Kossuth u. 60. (377) Tűzifa kapható Gyi- mesi József fakereskedőnél, Kaposvár, Sallai u. 3. Ugyanott stukatúrdeszka, padlódeszka áron alul kapható. (367) Balátonlellén, az Arany utcában, a 62. számmal szemben háromszobás, összkomfortos új ház eladó. (366) Eladó Csorna, Kossuth Lajos u. 47. sz. alatti családi ház 460 n-öl területtel (gyümölcsös), melléképülettel. Készpénzfizetésnél árengedmény. N^gy János.______(373) A lsó-Segesden 930 n-öl szőlő eladó. Érdeklődni: Bogátpusztán, Aranyéknál. (4900) Szép fekvésű, egészséges házhely Kaposváron, József utcában eladó. Érdeklődni: Kölcsey u. 57. (372) Fonyódon, állomáshoz közel 104 n-öl villatelek eladó. Cím 08634. számon a bird ^‘lóén. (96634) 1070 n-öl gyümölcsös (almás) Porrogszentki- rályon eladó. Cím: Nemes Dénes, Pécs, Fogaras u. 14. (4286) 150-es Zetka motor- kerékpár eladó. Sipos Lajos, Kaposvár, Liszt Ferenc u. 12. (98637) Házhelyek fizetési kedvezménnyel eladók. Cím: Kaposvár, Géza u. 23. (98633) Eladó Kaposváron, Iszák utcában házhely, Körtönyé-he- gyen 1000 n-öl gyümölcsös. Cím a kiadóban. (365) Műútnál két szobakonyhából, kamrából álló ház 600 n-öl telekkel azonnal beköltözhetően eladó. Ka- posfüred, Kossuth Lajos ú. 90. (98643) Somogyjád, Kossuth Lajos u. 6. számú kis ház eladó 600 n-öl kerttel. Érdeklődni ugyanott. (98621) Életjáradékos vagy OTP-hi teles kétszobás házat vennék. 60 006 Ft készpénzzel rendelkezem. Cím 93645. számon a hirdetőben. (98615) Beköltözhetően eladó Kaposvár. Kanizsai utca 47. szám alatti ház felerészben. (98630) Kétszóba-hallois, összkomfortos Öröklakás a központban (orvoslakásnak: kitűnő) azonnali beköltözhetőség- gel eladó. Cím 98628. számon a hirdetőben. (93628) Lonka-liegy elején megélhetést biztosító gyümölcsös, szántó, rét, szőlő présházzal megosztva is eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Róma-hegy 38. (98641) Kaposváron háromszobás, kertes családi ház eladó. Lakáscserével beköltözhető. Cím 98578-as számon a hirdetőben. (98578) Kaposvár, Szigetvári u. 1. számú házrész beköltözhetően eladó. (99r«'v Eladó Patosfán a Kossuth Lajos u. 18 számú ház, mely egy szobából. konyhából, spáizból és sok mellékhelyiségből áll. azonnal beköltözhető. Ugyanott 680 n-öl s7ő- 1Ő prénházyo-i - ió- '•-! adó. (98652) Eladó 700 n-öl telek. Érdeklődni: Siófok, Bem u. 5. (62380) Siófokon, Irinyi u. 42. alatt áron alul ház 95 000-ért eladó. Gösi. (162379) Siófokon, Széplak- f elsőn két-háromszobás házat vennék budapesti lakáscserével. »Tavasz 43137« jeligére Budapest, Felszabadulás téri hirdetőbe. (6996) Balatonszárszón 2 szobás családi ház mellékhelyiségekkel olcsón eLadó. »Petőfi utca 43763« jeligére Budapest, Felszabadulás téri hirdetőbe. (6972) A Lengyel! Mezőgazdasági Szakiskola (Tolna m.) mezőgazda- sági gépészmérnököt keres tanári munkakör betöltésére. Lakás biztosítva. Gépészmérnök házaspár előnyben. Jelentkezés a Lengyel! Mezőgazdasági Szakiskola igazgatójánál, Lengyel. Telefon 1. (4290) Azonnal fölveszünk építőipari szakmunkásokat és 18 éven felüli férfi segédmunkásokat állandó munkára. Munkaruhát, munkásszállást és ebédet "'Iztosítunk. Tanácsülés szükséges. ' Rács raegvei Alla- m Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. ______________(88121) K épesített könyvelőt, gyakorlott gyors- és gépírói keres fölvételre a Vetőmag V. kaposvári kirendel« :ége 4Ű8632) 10 kh dinnyésünkbe feles dinnyekertészt keresünk. 20 kh öntözéses zöldségkertészetünkbe vezető kertészt keresünk. J e- lentkezni a mernyei tsz-nél. Megegyezés esetén költséget térítünk. (4284) Az ÉM 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal fölvesz badapesti munkahelyekre kőműves szakmunkásokat, valamint kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Vidékieknek tanácsigazolás, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Munkaruhát 6 hónapig nem adunk. A 6 hónap a kihordási időbe beleszámít. Jelentkezés : Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—-15., földszint. ___________________(4240) F ölveszünk egy jól számoló és gépírni tudó adminisztrátornőt és egy 16 éves fiút vagy leányt 6 órás munkaidőre. PIÉRT, Kaposvár, Jutái út. ____ (98642) A TRANSZVILL keres fölvételre képesített könyvelőt azonnali belépéssel. (98550) Nikkele?ést vállal a Kaposvári Vasipari Ktsz fémbúi ■'rrészlec'e. Ka p osv ár, Berzsen yi U. 2U (98412) Közlemény. A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Országos Szórakoztatózenei Központjának Somogy megyei kirendeltsége Kaposváron a Széchenyi tér 5. szám alól az Irányi Dániel u. 13. szám alá költözött. (98653) Kisebb méretű bútorozott szoba fürdőszobával garzonnak kiadó. Száraz tűzifa eladó. Kaposvár, Bartók Béla u. 15. (98640) Férfi részére ágy kiadó. Kaposvár, Bartók Béla u. 22. Érdeklődni 3-tól._____(98616) V asárnap elveszett 8 hónapos magyar vizsla kutyám, (ismertetőjele: h átá n égetési jel.) A megtalálót jutalmazom. Cím: MNB, Kaposvár, járási fiók, Horváthné. (378) Felhívj uk a vállalatok és a termelőszövetkezetek figyelmét, hogy a Kaposvári Gépállomás fonói üzemegységében — fonói telephellyel — üzembe helyeztük hűtőjavííó műhelyünket. Bármilyen típusú és méretű hűtfik javítását elvállaljuk. (98546)