Somogyi Néplap, 1964. február (21. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-18 / 40. szám

SOMOGV1 NÉPLAP ' ■ 2 Kedd, 1984. február 18. Kritikus fordu a ciprusi helyset Makariosz rádióbeszéde — Összeült a Biztonsági Tanács Nicosia (TASZSZ). Makariosz érsek vasárnap késő este rádióbeszédet inté­zett a néphez, amelyben hangsúlyozta, hogy ezekben a felelősségteljes órákban, dől el Ciprus jövője. — Országunkat két veszély fenyegeti — mondotta az el­nök —, a külföldi intervenció és a belső összeütközések ki- újulásának veszélye. — Az or­szágon belüli összetűzésekről szólva az elnök rámutatott, hogy ezek a nyílt külföldi be­avatkozás következményei. »Szilárd meggyőződésem sze­rint semmiféle katonai erővel nem lehet megoldani belső problémáinkat, amíg a ciprusi görögök és törökök nem kap­nak lehetőséget jóakaratuk és amaz óhajuk kinyilvánítására, hogy békében akarnak élni egyazon szigeten.« Ismeretes, hogy a terrorista cselekmények, a lövöldözések és fegyveres összeütközések egy török szélsőségesekből álló szűkkörű nacionalista szerve­zet tevékenységének következ­ményei. Ezt a szervezetet an­golok és amerikaiak uszítják és támogatják. »Ismét megerősítem — je­lentette ki Makariosz —, hogy a görög fél helyre kívánja ál­lítani a békét és a normális életet a szigeten. Együtt aka­runk élni a törökökkel a köl­csönös megértés szellemében. Remélem, hogy török részről ugyancsak jóakaratot fognak tanúsítani. Ha azonban min­den reménység ellenére a szél­sőségesek továbbra is ragasz­kodnak a sziget felosztásának külföldi terveihez, s ezeket erőszakkal próbálják megva­lósítani, a legnagyobb határozott­sággal nézünk a veszély elébe. Nem hátrálunk meg a fenyegetésekkel és nyomással szemben. Ciprus túlságosan kis ország ahhoz, hogy bárkit is fenye­gethessen. Eléggé erős azonban ahhoz, hogy harcba szálljon igazságáért. Hisszük, hogy eb­ben a küzdelemben nem ma­radunk egyedül.« Befejezésül az elnök rámu­tatott: A ciprusiak, bár el van­nak szánva a törvényes jo­gaikért folytatandó harcra, mélyen meg vannak győződve arról, hogy a nagyhatalmak, a Biztonsági Tanács tagjai nem engednek meg semmiféle tá­madást fiatal köztársaságuk el­len, és biztosítják a békét a szigeten. Támogatást kérünk e nemzetközi szervezettől orszá­gunk megvédéséhez, területi integritásának és sérthetetlen­ségének megőrzéséhez — mon­dotta befejezésül Makariosz. * * » MOSZKVA Az utóbbi napokban kriti­kus fordulóponthoz érkezett az események menete Ciprusban — állapítja meg J. Gavrilov a Pravda hétfői számának ha­sábjain. A szigetről érkező jelen­tések egyre nyugtalaní­tóbbak. Arról tanúskod­nak, hogy a múlt hétvé­gén a NATO-országok végzetes lépésekre ragad­tatták magukat a NATO-megszállás tervének a ciprusi kormánnyal való el­fogadtatása érdekében. A cikkíró rámutat, hogy újabb híresztelések szerint Tö­rökország támadásra készül, katonai előkészületek folynak Görögországban is, a 6. ame­rikai flotta pedig ismét köze­ledik a ciprusi partokhoz. * * • NEW YORK Kiprianu ciprusi külügymi­niszter vasárnap este London­ból New Yorkba érkezett. »Azért jöttünk ide — mondot­ta újságírók előtt —, hogy kér­jük az ENSZ Biztonsági Taná­csának segítségét az agressziós cselekedetek ellen annak meg­akadályozására, hogy a Cipru- -si' Köztársaság függetlenségét, területi jogait megsértsék.« Á miniszter hangsúlyozta, ha szükség van arra, hogy nem­zetközi fegyveres erők tartóz­kodjanak Cipruson, akkor azoknak a Biztonsági Tanács ellenőrzése alatt kell lenniük, mert erre a célra a Biztonsági Tanács a megfelelő szerv. Az ENSZ Biztonsági Taná­csa hétfőn magyar idő szerint 21 órakor kezdte meg a cip­rusi kérdés megvitatását, most másodszor azóta, hogy decem­berben kirobbant a görög—tö­rök konfliktus. (MTI) Egyelőre nincs tűzszünet . a Szomáliái — etiópjai határon Addisz Abeba (MTI). Bár vasárnap délben hivata­losan életbe lépett a tűzszü­net Etiópia és Szomália hatá­rán, a helyzet távolról sem nyugodt. A két állam kölcsö­nösen vádolja egymást: Etió­pia Szomáliát, Szomália pedig Etiópiát a tűzszüneti parancs semmibevételével. Vasárnap este a Dar es Sa- laam-i értekezletről hazatért Jifru külügyminiszter kijelen­tette: »Az a tény, hogy a Szo­máliái kormány vasárnap dél­után megsértette a tűzszüneti egyezményt, igen komoly hely­zetet teremt. A kormány úgy döntött, újabb jegyzékekben tájékoztatja a helyzetről az Afrikai Egységszervezetet és az Egyesült Nemzetek Szerve­zetét. A nyilatkozat után Jifru fo­gadta az afrikai államok Ad­disz Abebában akkreditált nagyköveteit, és közölte, utasí­tást adtak az etiópiai csapa­toknak, hogy Dolónál viszonoz­zák a tüzet. Az AFP vasárnap esti jelen­tése szerint a harc Dolo térsé­géből, amely Etiópia, Szomália és Kenya határának találkozá­sánál fekszik, az ellenségeske­dés két-három másik térségre is átterjedt. Ismét bomba robbant Saigonban Saigonban vasárnap este is­mét bomba robbant — ezúttal egy főleg amerikaiak látogat ta mozi előcsarnokában. A robbanás megrongálta az épületet, a több mint ötszáz néző közül két amerikai meg­halt, majdnem ötvenen meg­sebesültek. A mozi bejáratá­nál tartózkodó amerikai kato­nák lövöldözni kezdtek, egy vietnamit agyonlőttek. Az Egyesült Államok saigo- ni nagykövetsége hétfőn beje­lentette, szigorúbb biztonsági intézkedésekkel kívánja meg­védeni a Dél-Vietnamban élő amerikaiakat. (MTI) TAKÁCS ISTVÁN KETTŐS (14) Kiderült, hogy régi ezredtár­sa volt. Felsóhajtott: »Jaj, de nehéz a helyzete egy titkárnő­nek. Nem jókedvéből került ide, de hát most ennek is örül­nie kell. Rendes fizetés, ruha, Salzburgban van és olyan ked­vesek az amerikaiak ... ■— Belépett a belső szobába. Vitéz Fadgyas Miklós előtt az íróasztalon vaskos aktaköte- gek, körös-körül a falon, pe­dig az elmaradhatatlan térké­pek. Fadgyas kérdőn nézett titkárnőjére. Szúrós szemű, ke­rettelen szemüveges, kefefrizu- rás férfi volt, ordított róla, hogy nem érzi jól magát ci­vilruhában. , A legjobb szabó­nál készített ruha is úgy ló­gott rajta, mintha nem rá szabták volna. — Keres valaki? — nézett föl. — Három férfi van itt, alez­redes úrral szeretnének sürgő­sen beszélni. — Mifélék? — Parasztok. — Küldje el őket. — Nem hagyják magukat. — Most nincs időm. — Nagyon fontos dolgokat akarnak elmondani. — Dobja ki őket — aztán mikor Blanka kifelé tartott, Fadgyas utánaszólt —, nagyon büdösek? — Nem szagoltam őket. — Nem viccelünk, már meg­tanulhatta volna. Ha fontos, adok számukra tíz percet. — Röviden! — vezényelt Fadgyas, mikor a három em­ber már ott toporgott előtte. Ügy látszott, eléggé megszep­pentek, végül a legfiatalabb megszólalt: — Azért jöttünk igazgató úr... — ... nem vagyok igazgató -*• vágott közbe Fadgyas —, alezredes vagyok, magyar ki­rályi alezredes, s ha velem be­szélnek, álljanak vigyázzba! A három ember megijedt, vigyázzba kapta magát. Fad­gyas azonnal tovább vezé­nyelt: — Pihenj! Halljuk! A legfiatalabb kezdett be­szélni, akit társai egyszerűen Jecának hívtak. Senki sem tudta még abban a kis Győr melletti faluban sem, ahonnan egy csillagtalan éjszaka elin­dultak, hogy szerencsét pró­báljanak a túlsó oldalon, hogy Jeca Jenőt vagy Jánost jelent. A szövetkezetben agronómus volt, csak Maros kartársnak hívták, aztán akik közelebb kerültek hozzá, lejecázták. Most egyre szenvedélyesebben folyt belőle a szó. Felelősséget érzett ezért a két emberért, hiszen ő biztatta fel őket a ha­tárátlépésre. S amikor hóna­pokig kallódtak különböző lá­gerekben, az ő kis német tudá­sának volt köszönhető, hogy a bajuszos egy takaros menyecs­kéhez került Linz mellett egy gazdaságba. A menyecske na­gyon egyedül volt, mert az urát egy évre becsukták. Két­szer adta el ugyanazt a pár lovat... A bajuszos rendben tartotta a gazdaságot, meg a menyecskét, sőt még nekik is segített, de aztán hazajött a gazda és kezdődött a vándor­lás élőiről. Az alezredes órájára nézett, unta már a szózuhatagot. Köz­bevágott: — ... Mikor bejöttek, tíz percet adtam. Ebből hat már letelt. Ügy látom, maguk ké- .regetők. Azok az idők már le­jártak. Aki a szabad földön eddig nem tudott elhelyezked­ni, az nem érdemli meg, hogy a nap rásüssön. 1958-at írunk. Nyár van, lassan két éve lesz az utolsó, csodálatos magyar felkelésnek! Én 1945 márciusa óta itt élek, szolgálom a ha­zát,.. Maguk, ezt nem értik! Tehát — hangja még kemé­nyebb lett — segély nincs ... Ha ez volt az a fontos, amit mondani akartak, elmehetnek! Papandreu alakít kormányt Görögországban Athén (MTI). A vasárnapi választások a görög demokratikus erők je­lentős győzelmét hozták. A polgári Centrum Unió és az Egységes Demokratikus Bal­oldali Párt megszerezte a le­adott szavazatok kétharma­dát, és a novemberi választá­sokhoz képest a szavazatok­nak majdnem tíz százalékát hódították el a minden hala­dó ellen vad harcot indító Nemzeti Radikális Unió és a vele szövetkezett úgynevezett haladó párt tiszavirág életű választási koalíciójától. A Centrum Unió megsze­rezte a többséget, és így Pa­pandreu kedden vagy szer­dán megalakíthatja kormá­nyát. A szavazás vasárnap este ért véget, és egész éjjel dol­goztak a szavazatszedő bizott­ságok, valamint az eredményt ismertető sajtóközpont. A szá­zalékos arányok kialakulása tulajdonképpen már az éjfél­tájt érkező részeredményektől kezdve világos volt. Éjszaka tett nyilatkozatá­ban Papandreu kijelentette, hogy az eredmények teljesen igazolták reményeit. Késő éj­szaka a sajtóirodába látoga­tott Paraszkevoluposz, az ügyvezető kormány elnöke, s újságírók * kérdésére közölte, hogy a szavazások minden rendbontás nélkül zajlottak le, a görög nép elégedett azoknak kimenetelével. Meg­kérdezték a ciprusi helyzet­ről, de a visszavonulás előtt álló politikus csak annyit mondott, hogy az jelenleg nem ad rendkívüli nyugta­lanságra okot. Újságírók látogatása a guanlanamói támaszpont körzetében Havanna (TASZSZ). Fidel Castro miniszterelnök meghívására a Havannában akkreditált külföldi újságírók február 14—15-én látogatást tettek Guantanamo körzeté­ben. Az újságírók megtekin­tették azt a vízmüvet, a mely ivóvízzel látta el az ameri­kai támaszpontot. A vízművek képviselője el­mondta az újságíróknak, hogy korábban naponta 2 300 000 gallon (1 amerikai gallon 3,7 liter) vizet szolgáltattak a tá­maszpontnak. Mivel az Egye­sült Államok elfogott négy kubai halászhajót, a forradal­mi kormány válaszul meg­szüntette a támaszpont vízel­látását. Most csak egy órán át kap vizet a támaszpont a nők és a gyermekek számára. Az amerikai támaszponton hosszú időn át dolgozott kö­rülbelül háromezer kubai al­kalmazott, akik a környező településeken laktak. Az utób­bi napokban az amerikai ha­tóságok tömegesen bocsátják el felmondás nélkül a ku­baiakat. Alig néhány nap alatt 432 kubait tettek ki. Az elbocsátott kubaiak elmond­ják az újságíróknak, milyen embertelen bánásmódban ré­szesítették őket az amerikai hatóságok. »Ügy bántak velünk az amerikaiak, mint a kutyákkal — mondta az újságíróknak Caballero, aki 18 évig dol­gozott a támaszponton. — Ha­vi 120 dollárt kerestem, most pedig elküldték, holott tíz gyermekem van. De nem nyugtalankodom, mert a for­radalmi kormány munkát ad nekem«. (MTI) Francia vélemények az Erhard — De Gaulle találkozóról A L’Humanité kommentár­jában rámutat, De Gaulle és Erhard tárgyalása, akárcsak Johnson Jss Home legutóbbi ta­lálkozója rávilágít a nyugati szövetségesek közti ellentétek súlyosbodására. Mindegyik a saját játékát játssza. Erhard egyre nyíltabban a Kis-Euró- pa szóvivőjének szerepére tö­rekszik. De Gaulle ázsiai, af­rikai és latin-amerikai impe­rialista terveit szövögeti. Ab­ban, hogy Franciaország és Nyugat-Németország közös »stabilizációs bizottságot« léte­sít, és Bonn képviselői részt vesznek majd a kevésbé fej­lett országok ügyeiről tárgyaló francia tárcaközi értekezlete­ken, a francia és a nyugatné­met bankok, nagyvállalatok érdekei jutnak kifejezésre. Ugyanezek az érdekek kész­tették De Gaulle-t, hogy a francia és a nyugatnémet fegy­vergyártás összehangolását kö­vetelje, és ennek fejében újabb gyakorlóteret ajánljon fel Franciaországban a Bundes- wehrnek. (MTI) A három férfi lassan hát­rálni kezdett az ajtó felé, az­tán a bajuszos megállt. Szem­benézett az alezredessel. Jól ismerte ezt a fajtát. A felsza­badulás előtt cseléd volt. Is­merte a régi urakat, hiszen számára is csak 1945 hozta meg ázt a lehetőséget, hogy a saját földjén gazdálkodjék. Aztán bekerült a tsz-be és százszor is megbánta már azt a napot, mikor összeveszett az elnökkel és hallgatott Jecára. — Kérem szépen ... alezre­des úr ... én haza szeretnék menni! Van egy gyerekem, ti­zenöt éves, azt is akarom lát­ni... — Vagy úgy, haza akar menni? Ezzel kellett volna kezdeni! Sok hazafi vállalko­zott már arra, hogy hazatérjen és ott segítse az új élet, a mi életünk kialakulását. — Hát haza enged minket? — lépett elő a kopaszodó, aki­nek eddig még a hangját sem hallották. — Természetesen! De előbb kijelölt táborban még egy ki­csit elbeszélgetnek magukkal. — Táborba pedig nem me­gyünk — szólt közbe Jeca. Na­gyon rossz emlékei voltak a lágerekről. — Nem? ... akkor vége a ki­hallgatásnak! Lelépni! Az ajtó felé indultak, de Fadgyas utánuk szólt: — Ha meggondolták magu­kat és elég éhesek lesznek, utalvány és készpénz akad a titkárságon. Megtörölte homlokát, aztán lassan az ablakhoz sétált. Ki­nézett a salzburgi utcára, néz­te a gyönyörű osztrák nyarat. De csöppet sem érzékenyült el. Gondolatai messze jártak. Túl a határokon. Vértelen ar­ca megszínesedett, mikor a Voronyezs körüli harcok idé- ződtek föl benne. Akkor lett alezredes, mikor újabb és újabb egységeket vetett be azért, hogy még egy fél óráig fedezze a németek visszavonu­lását.’ Eh, álmok! A keleti front, az volt az igazi. Eljött az ablaktól s kemény léptek­kel Blankánál termett. — Az urak még nincsenek itt? — Még nem jöttek — felel­te a lány. — De keserves ez civilekkel — sóhajtotta. — Sohasem ta­nulják meg a pontosságot. Ha együtt vannak, jelentse. A Salzburg felé vezető or­szágúton egy személykocsi szá­guldott. Kilométerórája állan­dóan száztíz-százhúsz között ugrált. Sofőrje félkézzel veze­tett, másik kezével időnként megsimogatta vékony, fekete bajuszát. A mellette ülő kövér férfi idegesen lökdöste. — Megőrült? Miért rohan? — kérdezte. — Sietni kell. Az alezredes úr nem ismer tréfát, Szereti a pontosságot. — Még jobban rákapcsolt. Most már a száz­harminc kilométert is elérte a gépkocsi sebessége. — Ne féljen, főszerkesztő úr — mondta a fekete baju­szos hunyorogva —, még negy­ven kilométer, lepöfögöm én azt gyorsan ezzel a kávédará­Vasárnap magyar és szov­jet vasúti küldöttség érkezett a jugoszláv fővárosba. A ma­gyar küldöttséget dr. Rödönyi Károly közlekedésügyi mi­niszterhelyettes, a MÁV ve­zérigazgatója, a szovjet kül­döttséget pedig Vlagyimir Gavrilov, a Szovjetunió köz­lekedésügyi miniszterhelyet­tese vezeti. A francia rádió és televízió dolgozói hétfőn 24 órás sztrájkba léptek. A napi mű­sor csak hanglemezekből áll, a televízió ernyőjén nem je­lennek meg képek. Két héten belül ez a második munkabe­szüntetés a francia rádióban és televízióban. A művészeti és műszaki dolgozók részben béremelést követéinek, rész- pen pedig a műsorpolitika el­len tiltakoznak. Nem érte­nek egyet azzal, hogy a rá­dió és televízió a kormány kizárólagos propagandaeszkö­ze legyen. A republikánus elnökje­löltségre pályázó Nelson Rockefeller, New York állam kormányzója vasárnap hi­degháborús hangú televízió­beszédet mondott. Kijelentet­te, hogy ha megválasztják el­nöknek, erőszakot használ Kuba ellen, »amennyiben er­re szükség lesz«. Az indiai Hyderabadban vasárnap este összedőlt a cir­kusz bambuszrudakból épí­tett tribünje, amelyen több mint tízezer néző zsúfolódott össze, hogy tanúja lehessen a vendégszereplő szovjet cir­kusz előadásának. Az össze­dőlt állványok mintegy száz­ötven nézőt megsebesítettek, közülük ötvenet kórházba kellett szállítani. A pakisztáni Sargodha kö­zelében az országúiról az út melletti tóba zuhant egy ki­ránduló iskolás gyerekekkel zsúfolt autóbusz. Huszonhat gyermek vízbe fulladt, kilenc gyermek és a busz vezetője megmenekült. A szardíniái Oristanóból Vagliariba vezető országúton vasárnap hat fegyveres ban­dita feltartóztatott 25 egymás után érkező gépkocsit, s mind a nyolcvan utast kifosztották. lóval — aztán ráfeküdt a kor­mányra. Széles Kálmán még Sárvá­ron ismerte meg Geréb An­dort. Akkor nem volt ilyen nagy fiú. Megszeppenve jár­kált az utcán, és boldog volt, hogy az egykori főszerkesztő észrevette. Széles a lóverseny­pályáról ismerte Gerébet. Be­szélték róla, hogy a hajtők tit­kára, mások úgy tudták, fel­áron ad meccsjegyeket, vagy biztos tippeket, esetleg bizo­nyos nők címét is szívesen közvetíti. Gyakran forgott Vi- dakovics társasága körül is. Geréb Andor mindössze hu­szonegy éves volt. Szinte hen­cegve mesélte, hogy sem apját, sem anyját nem ismerte. Az utca nevelte, s az október 23-i fegyverosztásra sem várt kü­lön meghívót. — Az volt az igazi, amikor rohamra indultunk az Üllői úton — dicsekedett Sárvárt Andi. Akadtak ugyan, akik megjegyezték, hogy előbb az Öra- és Ékszerkereskedelmi Vállalatnál tett látogatásról is mesélhetne. S ennek némi alapja is lehetett, mert a lá­gerbeli viharos huszonegyes partiknak sokszor egy-egy Pestről származó karóra volt a tétje... Becsben elváltak az útjaik. Széles a lóversenyen próbál­kozott, Andit pedig már a má­sodik héten örökbe akarta fo­gadni egy idősebb asszony. Ki­csit csúnya volt, de a fiúnál ez nem sokat számított: »Jól el kell sötétíteni a szobát...« —

Next

/
Oldalképek
Tartalom