Somogyi Néplap, 1964. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-12 / 9. szám

A Somogyi írásról és a Visszapillantásról

Visszapillantás címmel Somogyi Pál felelős szerkesztő összegezi a Somogyi Írás 1963. évi negyedik számában az évkönyvként megjelent folyóirat négyesztendős pályafutását. »A Somogyi Írás ezzel a számmal megszűnik.«. E mondattal kezdődik a nem mindennapos nekrológ, amely több tény elferdítésével teljes.

A folyóirat szerkesztő bizottságának vezetője olyképpen veti föl a Somogyi írás megszüntetésének tényét,

mintha ez holmi elvtelen gán- csoskodás következménye volna. Mondanunk sem kell, hogy a való helyzet más, ráadásul elég sokak számára ismert. Következésképpen e búcsúztató jellegű írásban is kötelező lett volna a tárgyilagosság. Akiknek ezt az írást szánták, itt élnek Somogybán, ismerik a Somogyi Írás pályafutását, tudják, hogy miben töltötte be és miben nem töltötte be hivatását ez a kiadvány. Félrevezetni őket semmiképpen sem lehet

»A mi lapunk — úgymond — nem került sokba. Merem állítani, hogy nincs az országban még egy folyóirat, amely létezni tudott volna évi 40—50 ezer forintos támogatásból.« Az idézetből kitűnik, hogy a Somogyi Írás megszűnése kapcsán alapvető dolgokat kell tisztázni. Mindenekelőtt azt, hogy bármi sokba kerül is a kultúra, nem mindegy, hogy egy irodalminak. szánt kiadvány hány ember kezébe kerül, kik olvassák, igénylik. Az sem mellékes kérdés, hogy olvasóközönsége hat-e a folyóirat írógárdájának fejlődésére. Van-e a folyóiratnak közvéleménykeltő és formáló ereje? Tartalmában, céljaiban, szerkesztésében igényt tart-e a közvéleménnyel való kapcsolatokra, ami nélkül irodalom, művészet elképzelhetetlen?

A Somogyi Írást kevesen olvasták. Cáfolhatatlanul bizonyítják ezt azok a példányok, amelyek eladatlan hevernek, de igazolják azok az előfizetéses példányok is, amelyek ol- vasatlanul porosodnak akár könyvtárainkban, iskoláink nevelőszobáiban, akár művelődési házaink olvasótermében. Ennek oka pedig az, hogy a kiadvány tartalma nem volt elég mai, elég korszerű, elég magas művészi színvonalú. A Kiadói Főigazgatóság emiatt javasolta a Somogyi írás megszüntetését.

A Visszapillantásban olvashatjuk: »Tudjuk, a szerkesztésben is voltak hibák, az írásoknak voltak gyengéik. A versanyagban akadtak semmitmondó írások, a szépprózában is volt néhány gyengébb novella, a vitaanyagunk sem volt eléggé gazdag, a szemlesorozat is lehetett volna szókimondóbb és bátrabb ...« Egy kérdést tennénk föl: ha mindezt látta a szerkesztő bizottság — és nyilvánvalóan látta a kendőzetlen igazságot, hogy éppen a felsoroltak miatt nem volt kelete a Somogyi Írásnak —, akkor miért nem változtattak a folyóirat szerkesztési koncepcióján, a felismert bajt miért nem orvosolták szigorúbbra áhított mércével? Meg kell jegyezni, hogy az utóbbi két évben nem volt valami nagy dicsőség a Somogyi írásban kínálkozó publikációs lehetőséget kihasználni. Aztán meggondoljuk, ezzel nemcsak az író van így, hanem a művészetek bármely ágának bármely művelője — nem mindegy, hány emberhez jut el az alkotás. Akkor sem mindegy, ha az az alkotás egyelőre csak felvillantja a tehetséget. Irodalom és közönség élő kapcsolata, kölcsönhatása nélkül nincs irodalom, nincs műviszi fejlődés. esc.1: egy helyben topogás, lassú ba- száradás van.

Jót és jól — ebben áll a nagy titok... A megszűnt folyóiratnak volt szerkesztő bizottsága, de szerkesztési elvek, etikai szilárdság, kollektív felelősségtudat és — ami szintén nem mellőzendő — szerkesztéstechnikai ismeretek nélkül. Az ilyen körülmények között fenntartott irodalmi műhely — mert hiszen az volt a Somogyi Írás is — előbb vagy utóbb csődöt mond, magára marad, alkalmatlanná válik arra, hogy állja az országos, egységes irodalmi életben a versenyt.

Testvérlap címen vád érte

— nemcsak az állítólagos közönyben vétkes közönséget, amelynek nem vált negyedéves igényévé a Somogyi írás olvasása — a Somogyi Néplapot is. A leírt szó értelmében vétkesek vagyunk, mert kevés segítséget nyújtottunk a Somogyi Írásnak. Nos, a folyóirat szerkesztését nem vállalhattuk, és nem is vállalnánk. Közöttünk az elmúlt években elvi, esztétikai viták voltak. Amennyiben visszavonultunk a vitától, felelősségünk nem kicsiny. De emlékeztetünk írásban közzétett és szóban elhangzott jelzéseinkre, kritikáinkra! Évek óta kifogásoljuk a Somogyi Írás szerkesztésének kisigényűségét, a színvonal rovására ment alkúkész- séget. Álljunk meg itt hosz- szabb időre talán.

195 6 Után alakult meg a

somogyi írók csoportja. Akkor nemcsak kiálltunk a csoportosulás szükségessége mellett, hanem lapunk hasábjain helyet is adtunk a Somogybán élő toliforgatóknak. (Létrejöttekor az írócsoport publikációs fórum híján volt.) Segítenünk kellett, és segítettünk is, ám, csakhamar kiderült, hogy szerkesztési elveink, színvonalbeli kívánalmaink nem egyeznek. Voltaképpen akkor kezdődtek az esztétikai, etikai problémák megoldását sürgető viták, amelyeket lezárni nem a mi hibánkból nem sikerült. Később azt kellett tapasztalnunk, hogy az időközben létrejött Somogyi Írás színvonala alig valamivel jutott túl az indulás színvonalán. »Jobb in- dulatú« fogadtatással egy folyóirat még nem válik nevéhez méltóan szépirodalmivá. A Somogyi Írásnak pedig négy éven át ez volt a leküzdhetet- lennek mutatkozó gyermegbe- tegsége: folyóirat volt, évi 40—50 ezer forintos költséggel fenntartott folyóirat, csak éppen nem szépirodalmi, noha számos tehetséges írás látott napvilágot hasábjain. Viszont ez nem feledtetheti a Somogyi Írásban megjelent dilettáns munkákat! S ha valamiért, ezért igazolható valamennyire azoknak az íróknak a magatartása, akik elzárkóztak a folyóirattól. A Somogyi Írás megállt az időben. Egy igen szűkre szabott írói kör fóruma lett, s tisztelet az arra valóban érdemes kivételnek, zömmel azoké, akik a megyehatáron túl nem tudtak megjelenést kivívni munkáiknak.

Amikor a Hazafias Népfront védőszárnyai alatt megalakult a Somogy megyei Irócsoport, az volt a szükségszerű; ám »törvényen kívülivé«, nem hivatalossá vált, amikor a Magyar Írók Szövetségének újjáalakulása után létrejöttek nagyobb vidéki kulturális gócainkban a vidéki írócsoportok, mint például a Magyar írók Szövetségének pécsi, szegedi, debreceni stb. csoportja. Néhány évvel ezelőtt Darvas József, az Írószövetség elnöke

— kézbe véve a Somogyi írás néhány példányát — azt javasolta, hogy változtassuk meg a folyóirat tartalmát, adjunk ki a Eorsodi Szemléhez hasonló. kiadványt, mert erőnket túlhaladó vállalkozás, hogy negyedévenként megjelenő folyóiratot jelentessünk meg. Ä javaslat elsikkadt, nem akadtak meghallói. A későbbi hasonló javaslatok sorsa sem volt szerencsésebb. És most itt a vég, a Somogyi írást meg kellett szüntetni.

Éppen e miatt a »kellett« miatt erőszakolt dolog most úgy okoskodni, mintha a kiadvány megszűnéséért nem azok volnának elsősorban a felelősek, akik felé a bizalom négy év óta korlátlanul áradt, akik a folyóiratot szerkesztették! Nem törődve a kritikai megjegyzésekkel, de annál jobban figyelve a hízelgő dicséretekre, amelyek mögött lehetetlen nem fölfedezni az elv- telenséget.

A felelősséget másra hárító vádaskodást vissza kell utasítanunk mind a közönyösséggel vádolt közönség, mind pedig a magunk nevében. A Somogyi Néplap politikai napilap, és semmiképpen sem feladata, hogy egy _ rosszul szerkesztett folyóirat sikerszállítója legyen! Ha a Somogyi Írás izgalmas, korszerű tartalmú és a mai magyar irodalom átlagos színvonalához mérhető folyóirat lett volna, akkor nem marad érte sikra- szálló olvasótábor nélkülL

Az évkönyvként megjelenő folyóirat felelős szerkesztőjének visszapillantásából ismét hiányzott az az önkntiku* hang, amely számol a való helyzettel. Ez esetben például így: Nem jól szerkesztettük a Somogyi írást; alacsony volt a művészi mércénk; a közvéle-4 mény hangjából — akár hivatalos volt az, akár nem — csak a dicséretek meghallására volt fülünk, következésképpen levonjuk, mert le kell vonnunk a tanulságokat!

A tényeken nem változtat sem az önmentegető visszapillantás, sem B. Nagy László írása — ez utóbbit elkésetten, éppen az utolsó számban (nem tartjuk ezt sem véletlennek!). A Somogyi Írás hivatásáról címmel adta közre a folyóirat. Nem vonjuk kétségbe a szerző messzemenő jóindulatát. Gya- nútlanságát sem, de restelkedünk a szerkesztők helyett, akik rossz gyakorlatuk igazolására fórumul használták fel azt a folyóiratot, amelyikről a jónevű kritikussál Írattak. B. Nagy cikkének közzététele ismét a szerkesztők etikai gyer- metegségét bizonyítja. Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy az Élet és Irodalom munkájáról az Elet és Irodalom rendelje) meg az elemzést, és azt saját hasábjain jelentesse meg! A művészet, az irodalom nem tűri az olyan helyzeteket, amelyekben nincsenek egyensúlyban az esztétikai és az etikai normák! Az idézett rf’űk közzétételével nem lett sem rosz- szabb, sem jobb a Somogyi írás. S mint már mondottuk, a Visszapillantás nem vívhat ki valami nagy egyetértést.

Hadd fejezzük be azzal,

hogy mi a Somogyi írás megszűntével sem aggódunk a megyében élő tehetséges írókért és költőkért. Fejlődésüket, elevenebb kapcsolatukat az olvasóközönséggel biztosítottnak látjuk akár az országos folyóiratok, napilapok hasábjain, akár itthon. Értjük ezt úgy, hogy lapunk kulturális melléklete a megyében élő írók rendelkezésére áll, és mi mindent megteszünk azért, hogy ez a fórum rangos, és. ami itt megjelenik, az a mai magyar irodalom eleven alkotórésze legyen!

László Ibolya

A hét könyvújdonságai

Az. Európa Kiadó Népek Meséi sorozatában jelent meg A hulladémon huszonöt meséje. Heinrich Mann műve ÍV. Henrik életéről és koráról ad hű képet, két kötetben. Negyedik kiadásban jelent meg Victor Hugo nagy regénye, A párizsi Notre-Dame. Graham Greene új regénye Titkos megbízatás címmel jelent meg. Második kiadásben jelentek meg Hemingway novellái.

A Szépirodalmi Kiadónál két kötetben került kiadásra Go_ da Gábor összegyűjtött elbeszélései, két kötetben ördögűzés címmel. Az Olcsó Könyvtár sorozatiban. jelent meg Ajtmatov Lenin-díjas kirgiz író Dzsarni- la szerelme című írása. Jankó, vich Ferenc történelmi regénye, A világverő, Mátyás királyról és koráról fest izgalmas képet, Második kiadásban adta közre j a kiadó Veres Péternek Számadás című önéletrajzált

A Magyar Helikon a Helikon klasszikusok sorozatában adta közre Racine összes drámái-1, legkiválóbb műfordítóink tolmácsolásában. Megjelent Móricz Zsigmond regényei és elbeszélései sorozatának 7. kötete, amely magában foglalja a Rab oroszlán, a Betyár, Míg új a szerelem, az Életem regénye és az Árvácska című műveket Óegyiptomi novellák kerültek kiadásra A paraszt panaszai címmeL

A Gondolat Kiadó adta közre Vécsey Zoltán ismeret tér" jeszltő művét Forro'agó Föld címmel. Könyvalakban kiadták A kibernetika filozófiai kérdéseid Mindenki matematikája címmel érdekes, szórakoztató roű jelent meg a kiadónál.

A Móra Ifjúsági Kiadónál Vázsanyi Endre feldolgozásé., ban jelentek meg Rémusz bácsi meséi, Reich Károly művészi illusztrációival. A népszerű Búvár sorozatban jelent meg Günter Radezun Máglyák és csillagok című ismeretterjesztő írása. Gál György Sándor az ifjúság részére írt könyvet Ismerkedés a zenetörténettel címmeL

K4J/

fi

.....^

l

l ' ^

> <

\ T

f i ' f ■

i $•>- a

i \ ; *

\ V / ...

\ i ■/, •

A A M

V >' te'"

V/ l

.7 ff v

e j ,4

/ / ■: ,7

. — , J ■

í . M

i

.-..s .■ ,• ;,-r.. .— -*»-• . ... .v kJ»; jJtv.\ké..\.... - •••■••*

Szabados János: ANYA GYERMEKÉVEL

NÉMETH FERENC:

MINDENNÉL TÖBBET

Megpróbáltam már mindenféle dolgot, s nem töltöttem időm sehol sem hiába.

Ahol borral kínáltak, poharam talpig ittam, amikor munkát adtak, beléje feledkeztem s minden ízét magamba szívtam, mint a gyermek vasárnapi ebédnél az ízes csirkecsontnak.

Nem hagytam félbe semmit, csak amit bevégeztem

és minden munka szép volt, mert magamat adtam benne,

és végül társaim, kik előtte kérve néztek,

kinyílt baráti szóval maguk kozó fogadtak

az elismerés hangját tréfával fűszerezve,

hisz férfi dicséretet adná s kapni is félszeg.

De minden dolog végén elégedetlen vártam, hogy valami többet adtak, ami mindezt megőrzi, melyben magam megoldom s átadom teljesen, szégyen nélkül és nyíltan s nem csupán néhány férfi, nem csupán egy két szerelmes asszony érzi a mindennél többet: ami embert emberhez kapcsol, de mind, akivel közös valamiképp a sorsom, hasonló utca volt a gyermekszobám s a gondom közös eszméknek gondja tudva vagy ösztönösen: mindnyájan fogadjatok a társatoknak engem!

És minden dolgok végén papírra, falra, fára, az őrző s felejtő 'földre s emlékezetem falára én verset írtam s magam rejtettem a szavakba, hogy veletek együtt legyek százféle alakban.

Volt köztetek, ki emiatt hold kórosnak nézett.

Pedig más égitest volt, ki engem megigézett feledhetetlen szerelmét csókolván homlokomra: korom közösségvágya, igen, ő volt a múzsa!

Aki parasztokat vitt az operaszínpadra

Száz éve született Pietro Mascagni, a Parasztbecsület szerzője

■ * ikor Wagner olyan ballada operát SyI komponált Párizsban, amelyben is- 1 J 1 tenek, félistenek és hercegek helyett egyszerű hajósok szerepeltek (a Bolygó hollandi), ugyancsak rideg fogadtatásban részesült a nézőtéren helyetfoglaló, előkelő ura- ságoknál. Pedig ezek a hajósok nem is voltak igazi köznapi kisemberek, vagy legalábbis az operában nem élték a kisemberek természetes, egyszerű életét.

Amikor több mint harminc évvel később Párizsban bemutatták az operát, amelyben először kapott hangot az alacsony rangú katonák, dohánygyári munkásnők és hegyvidéki csempészek élete (Carmen), úgy megbukott, hogy szerzőjének Bizetnek a korai halálát is ennek tulajdonítják. Mert az opera addig a királyi és főúri udvarok művészete volt, ahol a görög drámák és a bibliai történetek finom hangú megszólaltatását élvezték benne, s iszonyodtak minden közönséges parlagi történettől és környezettől a színpadon.

A Carmen párizsi bukása idején egy szegény livomói olasz család gyermeke 12 éves volt és zenei tehetségére felfigyelt egy sokpénzű zenerajongó, majd taníttatni kezdte a milánói konzervatóriumban. A fiatal Pietro Mascagni azonban nem járta végig az előkelő zenei iskolát, hanem hamarosan elszegődött egy vándorszínész társulathoz karmesternek — pénzt keresni. Aztán letelepedett egy kicsiny városkában, Ceriguolában, ahol zongoratanító és városi zenekar dirigense lett. Itt alaposan megismerkedett a falusiak életével, vágyaikkal és indulataikkal, s ebből az ismerkedésből született meg az első nagysikerű opera, amelynek hősei földet túró, köznapi emberek voltak, »földszagú« problémáikkal, heves indulatokkal, őszinte vágyakkal és az ebből született emberi tragédiával.

A parasztbecsület szerzője kerek fél évszázaddal, volt fiatalabb Verdinél és Wagnernél, Csakhogy ez alatt a félszázad alatt az

olasz operaelőadások közönsége is megváltozott: egyre több helyet foglaltak el a nézőtérből a városok alacsonyabb sorban élő polgárai és szegény diákok. S mert a Parasztbecsületben az ő dallamaik, az utcák és tengerpartok fülbemászó népdalai teremtettek újfajta zenei világot — forró ünnepléssel fogadták Mascagni művét.

A cerignolai zenetanító egyszeriben híres és ünnepelt művész lett egész Itáliában, s aztán az egész világon. Verdi igazi folytatóját látták benne. Csakhogy Verdi az első sikerei után a ma is népszerű és még nagyobb sikerű operák egész sorát komponálta, mig Mascagni többé egyetlen művével sem tudta utolérni a Parasztbecsület színvonalát és közkedveltségét. Ez az egy darab is elég volt azonban, hogy új iskolát teremtsen az egész világon, s olyan elismert muzsikussá avassa a szerzőjét, akit ettől kezdve a legnagyobb színházak és leghíresebb zenekarok hívtak meg dirigálni, s a római nemzeti zenede vezetését bízták rá.

m Parasztbecsület nálunk is hamar ^ műsorra került, s kisebb megszakításokkal máig is műsoron maradt a budapesti és a vidéki opera színpadainkon. Mascagni karmesteri szereplései pedig a pesti operaházban, a vigadóban és a szegedi szabadtéri játékokon a legtermészetesebb zenei élményeink sorába került. Itt megszerette a magyar muzsikát, a magyar művészeket és a zenét szerető magyar közönséget, s egész életén át sok szeretettel emlékezett a velük való találkozásaira. Amikor most világszerte megemlékeznek születésének 100. évfordulójáról, :ii ugyanezzel a nagy művésznek és közeli jó- barátnak kijáró szeretettel és tisztelettel gondolunk a mesterre, aki az egyszerű parasztok életének belső gazdagságát, emberi melegségét először emelte az operaművészet csodavilágába.