Somogyi Néplap, 1964. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-26 / 21. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1964. január 26. Mihályi Margit A TÜSKEVÁRI MALOM Qicujif aitijü m epé je G egő Anniska már második éve szolgált Sze- redában, mikor a falujából Fiáth Endre meg Monostori András együtt indult el ugyanoda szerencsét próbálni. Annyi önbizalommal és várakozással léptek le a vonatról duzzadó, féktelen fiatalságukban, hogy azon sem csodálkoztak volna, ha a kisváros azon nyomban a lábuk elé borul a félszemű hordárral együtt. Hiszen másuk sem volt, csak a fiatalságuk és az egy öltözet kifogástalan ruhájuk. Ennyi szerintük az induláshoz bőségesen elég is volt. Nem gondolkoztak sokat, az elsű útjukba akadó kiadó szobát kibérelték, alig nézve benne széjjel, úgysem volt ott sok látnivaló. Szállásadónőjük kíváncsi pillantásokkal mérte fel őket, és szigorú beszédéből csak annyi jutott a fülükig, hogy nőt pedig nem hozhatnak. A szép, nyúlánk Fiáth Endre csak pattintott az ujjaival, a kopott tükörben meg- hézte az arcát, megcsippentette keskeny kis bajuszát, és elefántcsontfejű sétabotját megpörgetve intett Monostori Andrásnak, s már kint is voltak az utcán, szemügyre véve azt a várost, amely köteles volt lehetőleg rövid időn belül a láBuk előtt heverni. Fiáth Endre olyan elszántan és kihívóan lépegetett, ahogy az anyai tanácsok is megkövetelték. Csak bátran előre, ostoba házasság nélkül, értve ezen egy szép, de szegény feleséget Mint egy elszegényedett kutyabőrös família utolsó reményteljes sarjához illik, egyet is értett ezzel. Torkig volt már a családi bajokkal, az örökös adósságból menekülésekkel; mint a polgármesteri hivatal leendő imokocskája elhatározta, hogy ő most megmutatja! Nem úgy, mint a mulya bátyja, aki huszonnyolc éves fejével félparaszt, és négy gyerek apja! Nagyon is tudatában szépségének, daliás termetének, biztosan hitte, hogy ő karriert csinál! Monostori András férfiasabb, robusztus termetű volt. Együtt nyomorogták üt diákéveiket. Kutyabőrös volt ő is, de az anyja neki már egyszerű parasztlány, és az egészséges ösztönök róla ragadtak rá. ö nem törte a fejét, hogy mi lesz, kutyahűséggel követte mindenben Fiáth Endrét. Pénzük volt a legkevesebb, de ruhájuk kifogástalan, és a nagyravágyó Fiáthné szerint ez volt a lényeg, az első megjelenés! A többinek jönni kell magától, ha mindig okosak és hidegfejűek maradnak. Annyit jártak, hogy nem érezték a lábukat. Valami kis furcsa elszontyolodás vett rajtuk erőt. Azt hitték, csak végig kell menniük az utcán, máris akad egy szép nő, aki éppen arra kocsikázik, belebolondul Fiáth Endre bajuszká- jába azonnal, és máris kezdődik a kaland. A város azonban egyelőre rájuk sem hederített. Alkonyodott, meg is éheztek, de a szobába visszamenni és ott nyerni erőt a hazaiból, nem volt semmi kedvük. Ügy döntöttek, isznak valamit. Az állomáshoz közel betértek egy kávéházba. Zsúfolt kis helyiség volt. Tétován álltak egy darabig az asztalok között, aztán elegáns bocsánatkérés után kis leereszkedéssel helyet foglaltak egy asztalnál, ahol hatalmas bőrönddel a lábai között egy furcsa ember üldögélt feketéje mellett újságjába temetkezve. Ruhája ócska, háta hajlott, kopaszodott is már, de ahogy a leüléskor szürke szeme végigpillantott rajtuk, önkéntelenül is tiszteletet éreztek iránta. Jó vonalú, gu- nyoros arc és csodálatos szempár tartozott ehhez a korán vénült fejhez. De ahogy az tovább olvasott, ők csöndesen és zavartalanul beszélgettek, meghányva-vetve újra mindent és tovább építgetve csalhatatlan stratégiájukat. Aztán oda lyukadtak ki, hogy egy ilyen nagy helyen kell legyen valami jóféle ház is, ami nem ártana, és biztosítékot adna minden bajba hozó szerelem ellen. V an is! — szólalt meg szemben velük az idegen, megjártatva arcukon zavarba ejtő, kötekedő szemét. A két fiú elvörösödött, észre sem vették, mikor tette le amaz az újságját. Viszolyogva latolgatták, mennyit hallhatott beszélgetésükből. Azonban az idegen megnyerőén rájuk mosolygott, megnyugtatva őket, hogy ez olyan természetes, és két ilyen fiú nem mehet akármilyen helyre, ő tud egy nekik megfelelő elegáns házat. — Drága? — kockáztatta meg a meglepődésből hamarább felocsúdó és parasztos- zsugori óvatosságát soha le nem vetkőző Monostori András a kérdést. A férfi fölnevetett, mintha valami különösen jót hallott volna, minden foga kilátszott. A fiú nagy megkönnyebbülésére azt mondta, hogy nem is olyan drága! Jó hely, kitűnő ismeretségeket lehet kötni, amire nekik a legnagyobb szükségük van. Ott találhatók vasárnaponként a város színe-java és a legszebb nők! Különösen egy szőke asz- szonyt ajánlott figyelmükbe, fekete a szeme, és olyan formásán gömbölyű, hogy ezt így látatlanban el sem lehet képzelni. Egy nyurga, monoklis alak most a favoritja, ha lecsapnák a kezéről, az volna csak a diadaL Fiáth Endre öntelten elmosolyodott, meghúzgálta a ba- juszkáját, és remegni kezdtek orrcimpái. Szemük úgy gyúlt ki, mint a közeledő fénytől az ablak. Az idegen vidám hangja ellentétben volt arca keserűségével, mialatt a szőke gyönyörűséget magasztalta. Meg voltak róla győződve, hogy ez a földicsért szépasszony facsarhatta így ki a formájából! Mikor meghallották az utcát és a házszámot, megváltották, hogy ők ugyan oda nem találnak maguktól, nem ismerősök itt, kérdezősködni meg mégis furcsa. Az idegen sokáig nézett maga elé az asztal repedezett márványlapjára. Mikor fölemelte fejét, grimaszra húzódott a szája, szeme lázban fénylett Szinte gorombán szólt rájuk, hogy hajlandó elvezetni őket A csomagját itt hagyja. Megfordul, mire jön a vonat. Magára kerítette köpönyegét. Beburkolódzott, mintha fázott vólna, és elindult előttük. Mikor megálltak a nagy épület előtt, melynek rózsaszín ablakfényein át dús függönyök csipkéje sejlett, Monostori András a legszívesebben kereket oldott volna, de Fiáth Endre kihúzta magát, természetesnek találta ezt az ígérkező pompát. — Csak befelé — mondta a kísérőjük —, nem kell itt törődni semmivel. Most vettek új lámpaernyőket, egészen' jó a színük, illik a szépasszony szőkeségéhez. Az ajtóban majd ül két vénasz- szony. Jegyet árulnak, azt meg kell venni, aztán lehet enni-inni és főleg udvarolni! — Vállon fogta Őket, és tolta előre, de ugyanakkor meg is állította őket — A nevem Patonay! — mondta. — Ne feledjék el, ha valaki kérdi, hogy kerültek ide, csak bátran hivatkozzanak rám! Itt nincs, aki ne ismerne, márkás név ez nekik! Én is a polgármesteri hivatalban dolgoztam, úgy kezdtem, mint maguk. Jó név ez, varázserejű, majd meglátják! Hát csak bátran, menjetek be! — fordította váratlanul te- gezésre némi kis sajnálkozással vegyített kajánsággal, és cinikusan telte hozzá: — Ha sikerül, nem irigylem tőletek, ha nem, egyszer talán hálásak lesztek nekem! — Markának szorítása fölengedett a vállukon, és gyors léptekkel el is tűnt a szemük elől. Volt valami a hangjában és a rébusz- nak rémlő mondatokban, amelyre Monostori András óvatossága jelezni kezdett, de Fiáth Endre már be is lépett a kapun. A z előszobában két fehér bóbitás lány villantotta rájuk mosolyát töméntelen sétabot, kalap és egyéb holmi közül. Az ajtóban valóban ott ültek a »énasszonyok csipkésen, ékszeresen. Kedvesen mondták fogatlan szájukkal; — Az árvaház céljaira! — Kék szalagon fehér bilétát tűztek a kabátjukra. Monostori könyöke Fiáth vékonyába mélyedt. — Jól adják, mi? — röhögte ! elfúlva, felajzottan a másik fülébe, de az, mintha nem is hallotta volna, szeme befutotta a ! pazar termet földig érő abla- j kaival, függönyeivel a selyem- j színű fényben. Rámeredt az ! elegáns táncoló nőkre. A zenészek egy pálmakert közepén játszottak és izzadtak. Monos-, tori az enni-innivalót vette ■ szemügyre. Ott csillogott, és nyálat csordított minden egy emeletes tükrös asztalon. Pincérek álltak mögötte. Fiáth falánk szeme azonnal kiszűrte a Többi közül a szőke asszonyt. Eddig Patonay semmit sem hazudott. Ott táncolt el előtte egy vékony, monoklis férfival. Nézte az asszony karját, nyakát. Kiszáradt a szája, nyelt, és igen halkan füttyentett. A legszívesebben az asszonyra rontott volna, mégis követte Monostorit, aki az asztal műremekeit bámulta kimeredő szemmel. Olyan éhséget érzett egyszerre, hogy belefájdult fölidegesedett gyomra. Az egyik pincér tányérkákat rakott eléjük ismeretlen ételekkel. Két metszett pohárban pezsgő habzott. Ettek derekasan, ittak is, közbe-közbe ösz- szenevettek. A legszívesebben harsányan röhögtek volna, annyira tetszett minden, olyan finom és érthetetlen volt az egész. Monostori nem győzte csillapítani étvágyát. Egy nagy falattól majd megfulladt arra a gondolatra, hátha ezért fizetni kelL — Te, koma! — mondta riadtan. — Ez is vele jár? — A jófene tudja! — vélte Fiáth, de az ő szája is megállt. Monostoriból megint előbújt az óvatos paraszt. Kedélyesen megkérdezte a pincértől, hogy mit kóstál ez a kis falatozás. A pincér megütődve összenézett a társával, de kifogástalan udvariassággal megjegyezte, hogy nagyon tréfás emberek a fiatal urak! Aztán újra meredt arccal kínálta őket tovább. A pezsgőnek nem tudtak ellenállni. Fiáthnak vörösleni kezdett a füle a gyors, szapora iddogálástól. Aztán egy-egy szivarral a szájukban hanyagul megálltak a táncoló embergyűrű szélén. Most már mind a ketten a szőke asszonyt nézték. Ismét előttük táncolt el, vitathatatlanul ő volt a legszebb. Fiáth hirtelen letette szivarját, és odalépett a meglepődött párhoz. Szó nélkül megfogta az asszony karját, táncolni kezdett vele, nem véve észre sem az asszony, sem a férfi elképedését. Vére dörömbölt a fülében, és orrcimpái ismét remegtek. — Fene mód tetszel nekem, angyalom! — duruzsolta a göndör haj közt rózsaszínlő fülbe, végighúzta rajta száját. Az asszony bután meredt rá, hirtelen nem tudott okosabbat, mint hogy a széles vállon kapaszkodó kezével intett a közelükben fülelő monoklisnak. Az azonnal ott termett. Fiáth iszonyú gőggel mérte végig a cingár alakot. Alaposan a fejébe szállt az ital, de szárnyakat is adott neki. ''' — Nem tetszik valami? Csak tágulj, öregem, az én pénzem is annyi itt, mint a tied, de azt hiszem, az enyém most határozottabban több! — Nem értelek, kérlek alás- san! — hebegte a monoklis. Csődület támadt körülöttük. — Beszélhetek világosabban is! Coki neked, öregem, ahol én ott vagyok, ugye, szentem? Hű azt a ragyogó kirelejszu- mát, de jó kedvem van! Jó ital, szép asszony, Fiáth Endrének való! Ugorj, cicám, a mindenségét annak a gyönyörűséges formádnak! — A monoklis utánanyúlt, vállon ragadta, eltorzult az arca a dühtől. Monostori András, akiben szintén tetőzött az ital ekkorra. csak a • Fiáth Endre felé lendülő kart látta. Odalépett, és úgy legyintette fültövön a vékony embert, hogy az utat söpört magának a döbbenve bámészkodók között. A kitörő ribillióban egyedül csak Monostori maradt nyugodt; állt, mint a szikla a hullámok gyűrűjében, és azon gondolkozott, nem volna-e okosabb az egész pereputtyot kihaj igáin! az ablakokon, otthon a faluban ezt kívánná ilyenkor a becsület! A cselédséget pillanatok alatt kituszkolták, a szőke asz- szony ájuldozott, a riadalom elérte tetőfokát, a férfiakat megbénította a döbbenet. Fiáth orra előtt egy pocakos ember kezdett hadonászni, vörös arca verítékezett, és Fiáth Endre megroggyanó inakkal, rémülten józanodó értelemmel döbbent rá, hogy a polgármester üvölt előtte. Szánalmasan nyögte. — Bocsánat, nekem azt mondták, hogy ez egy olyan, izé! — Mi izé? — hörögte a kis ember. Hát ha kíváncsiak voltak rá, megmondta velősen, hogy mi! Monostori megorrint- va a rettenetes kutyaszorítót, készen állt arra, hogy átharapja a torkokat, és leüsse az ösz- szes fejeket. — Ki mondta? — kérdezte megsárgulva a polgármester, és megpróbált csöndet teremteni a zűrzavarban. — Patonay! — vágta oda Fiáth. A szőke asszony az arcához kapott és elájult. Most magától is megnémult mindenki. A teremben döbbenetes csönd támadt. Monostori cselekvésre készen várt, úgy érezte, hogy lángot okád a száján, mint a mesebeli tüzes sárkány. Aztán csalódottan vette értelmét, hogy itt másfélék a törvények, mint otthon. Itt nem héroszi verekedéssel mossák le a foltot, hanem politikusán elsimítanak, meg nem történtté teszik a dolgokat. Mikor az ügy további része lezajlott előtte, megundorodott, ahogy lassú észjárása megemésztette a történteket. Ehhez ő nem értett, ebből nem kért. Intett Fiáth Endrének. Az a csatát nyertek biztonságával mondta. — Nem megyek! Én itt karriert fogok csinálni! M onostori András szája íze megkeseredett, a medve fürge lompos- ságával fordult ki az ajtón, senki sem törődött vele. A lépcsőkön fölfelé jött vele szemben kosarat cipelve a szomszédjukban felnőtt Gegő Anniska. Ringó szoknyája a harmatos füvű reggeleket, a szombat esti táncokat és az ügyetlen, lopott csókokat idézte. Boldogan nevettek egymásra. — Gyere velem, Anniska! — mondta Monostori András megkönnyebbülten, és egyszerre szűk lett az inge nyaka. — Minek menjek én magával? — mondta a lány kedves kacersággal, de lángolt az-arca. — Feleségnek! — mondta Monostori András olyan természetesen, mintha csak ezért jött volna Szeredába. Gegő Anniska nevetve meg pityeregve szedte össze kis semmi holmiját, és úgy hazamentek a falujukba, hogy vissza sem néztek többek HORVÁTH GYULA: A kapu becsukódott Láttalak tegnap amint a lőtéren kezeid, súlyos nehezéke fényfoltokat dobált a szembejövőkre Láttalak tegnap amint vállaidon szomorú sorsod cipelted s pilláidon pihegő könnyek kerekedtek Láttalak tegnap amint vastag izmok alól előbátorodott tekinteted fölért a dísztelen égre s akkor tested megremegett Rossz kovácsa voltál Te magadnak GALAMBOSI LÁSZLÓ: Csillaghely Csillagpehely-inged szőttem ezer éjjel, válladat fürdettem violáit fényéveL Tűzkoronás kebled mézzel aranyoztam, pillangó-fehérben fölötted lobogtam. Pillád szirmaiból gyöngyöket nyitottam, szerelmed csikóját csókkal abrakóltam. Csillagpehely-inged ragyog ezer éjjel, tündér-mosta fénye nem szakadhat széjjel. Villámaim védnek, felhőim takarnak, hóhajú álmaim virágon altatnak. Mellékdal: Jégrózsák olvadnak, árnyékok karóznak, zománcára álmot rajzoltam a Holdnak. LADÁNYI MIHÁLY; ÓDA Várost emelsz a poros pusztaságon, folyót terelsz és embert új Irányba, s az utak fényes fogsorai közül kiáltásként gépek robaja rebben — Egyik kezedben életet szorongatsz, felszabadítsz, és megtöltöd a lelkünk, másik kezed a messzeségnek lódít, és nem tűröd, hogy kifújjuk magunkat — Olajos vagy, izzadságszagú, mégis az asszonyok neked bontják az ágyat, teherbe esnek, és jajgatva szülnek, hogy nevedet minél többen viseljék — Ereid a vértől szinte sajognak, néha azt bántod, aki halna érted, és rezzenetlen tűröd, hogy az undok nyálkás férgek mászkáljanak rajtad — Ö, gyönyörű, vad és félelmetes vagy, néha nem értlek, ámde úgy szeretlek, hogy egyszer majd, ha békességre biztatsz, valami harcban meg is halok érted. Üj k o n y v e Az Európa Könyvkiadónál második kiadásban jelent meg Henryk Sienkiewicz A kislo- vag című műve. A tatárpuszta címmel jelent meg Dino Buz- zati olasz író regénye. Fomenko írása, A föld emlékezete című, a Don-vidék egyik kis falujában játszódik. Georges- Emmanuel Clancier Keserű kenyér című regénye a század- forduló francia parasztvilágát kelti életre. A szovjet líra kincsesháza a népszerű dobozos sorozatban került kiadásra legjobb műfordítóink tolmácsolásában. A Magyar Helikon a Monu- menta Hungarica sorozatában adta közre Szamosközy István Erdély története című művét. A Szépirodalmi Könyvkiadó adta ki Móricz Virág Kaland című regényét. Az Olcsó Könyvtár-sorozatban jelent meg Kaffka Margit Hangyaboly című írása. Somlyó György új verses kötetét Szem« fény vesztő fügefa, címmel ad« ták ki. A Magvető Kiadónál jelent meg második kiadásban Dut- ka Ákos A holnap városa című regényes korrajza. Vidor Miklós novellás kötete Baucis vendégei címmel látott napvilágot. A Gondolat Kiadó Stúdium Könyvek sorozatában jelent meg Ovszjannyikov Hegel-ről szóló műve, valamint Peierls A természet törvényei című ismeretterjesztő műve. Rónay György A klasszicizmus-ról ad világos és átfogó képet kötetében. A Sikerkönyvek-sorozat- ban Magidovics Nagy földrajzi felfedezések című műve jelent meg. Második kiadásban jelent meg Benedek Marcell Shalcespeare-ről írt tanulmánya. Megjelent Román József gyűjteményes kötete, a Mítoszok könyve.
