Somogyi Néplap, 1964. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-23 / 18. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Csütörtök, 1964. január 23. A Szovjetunió szilárdan, elszántan védelmezi a kubai forradalmat Fidel Castro nyilatkozata a moszkvai televízióban Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunió központi te­levíziója kedd esti program­jában sugározta Fidel Castró- nak a legnagyobb szovjet la­pok, a TASZSZ és a rádió szerkesztőivel lefolytatott in­terjúját. Pavel Szatyukovnák, a Prav­da főszerkesztőjének arra a kérésére, hogy beszéljen a ku­bai nép életéről, Fidel Castro elmondotta, hogy a kubai nép kezdeményezésére a forrada­lom hatodik esztendejét a gaz­daság esztendejének nevezték el. Most — hangsúlyozta — Kubának minden eddigi­nél több lehetősége van fő gazdasági problémáinak megoldására, hiszen szi­lárd kapcsolatai vannak a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal, enyhült a nemzetközi feszült­ség, megszilárdult a kubai for­radalom. Alekszej Adzsubej, az Iz­vesztyija főszerkesztője két kérdést intézett a kubai mi­niszterelnökhöz: »Hogyan tud­ta a kubai forradalom, legyőz­ni az ország keleti részein pusztító súlyos elemi csapás, a Flóra hurrikán következmé­nyeit?«, »Milyen az idei cukor­termés Kubában?« Castro elmondotta, hogy bár az ország alapvető kincsét jelentő cukornádültetvények szenvedtek az orkántól, telje­sítették cukorszállítási kötele­zettségeiket minden országgal szemben, amellyel keresked­nek. Majd nagy megelégedés­sel szólt Nyikita Hruscsov sze­repéről abban, hogy Kubát cu­kornádvágó kombájnokkal lát­ta el, majd hozzáfűzte, hogy a gépesítés óriási lépéssel fogja előrevinni a kubai mezőgaz­daság fejlődését. A gépesítés — hangsúlyozta — hatalmas távlatokat nyit meg hazánk előtt. Nyikolaj Csigir, a TASZSZ külön, tud ósítój a kérte, kom­mentálja egyes nyugati lapok­nak azt az állítását, hogy a Flóra hurrikán következmé­nyeinek felszámolásához Ku­bának hosszú évekre van szük­sége. Fidel Castro azt mondot­ta, hogy ebben a hazugságban még sok kapitalista sem hisz. .Meggyőz érről az a tény, hogy Anglia nagy tétel autóbuszt szállít Kubának, Valamint a kubai külkereskedelem több más, sikeres vállalkozása is. Leonyid Zamjatyin, a kül­ügyminisztérium sajtóosztá­lyának vezetője megkérdezte, milyen lehetőségei vannak an­nak, hogy a .Karib-tenger tér­sége a béke övezete legyen, és bogy Castro véleménye szerint tovább erősödik-e a világbéke. Fidel Castro hangsúlyozta, hogy ebben a térségben nem Kuba felelős a feszültségért. Kuba a maga gazdaságát épí­ti, a nép életszínvonalának föl­emelésére törekszik, de az im­perialisták szerint ez bűn. Rámutatott arra, hogy a ré­gi időkben, amikor az impe­rializmus hatalma tetőpontján állt, eltaposta volna a forra­dalmat ebben a kis országban. .ELVHÁGÓ SiTAS-r AZ@ FIÓKJAI ADNAK A világban azonban olyan új helyzet alakult ki, amelyet az imperialisták nem ismertek föl. Emlékeztetett arra, hogy amikor az imperialisták kőolaj nélkül akarták hagyni Kubát, a Szovjet­unió úgy gondoskodott a sziget üzemanyagellátásá­ról, hogy Kuba egyetlen napig sem maradt kőolaj nélkül. Hasonló helyzet alakult ki a cukorral kapcsolatban is, ame­lyet az imperialisták nem akartak megvásárolni. A cuk­rot megvette a Szovjetunió. — Az imperialisták — foly­tatta Castro — arra számítot­tak, hogy Kuba fegyver nélkül marad. A Szovjetunió azonban adott Kubának tankot, ágyút, légelhárító fegyvert. Amikor az imperialisták nyílt agresz- szió előkészítésébe fogtak, ter­veik ismét a Szovjetunió kato­nai erejébe ütköztek. Az im­perialisták kompromisszumra kényszerültek, kötelezték ma­gukat, hogy nem támadják meg Kubát. Ismét meggyőződ­hettek arról, hogy a Szovjet­unió szilárdan, elszántan vé­delmezi a kubai forradalmat. Hangsúlyozta, hogy a békés együttélés híveinek tábora nö­vekszik az egész világon, a hidegháború szószólóinak szá­ma pedig csökken. Rámutatott a továbbiakban, hogy Kuba mindent megtesz a feszültség enyhítésére a Karib-tenger térségében. Kuba híve annak, hogy jó kapcsolatai legyenek minden latin-amerikai ország­gal, az Egyesült Államokkal az egyenlőség és a szuverenitás tiszteletben tartása alapján. A kubai miniszterelnök hangsúlyozta: A helyzet vál­tozik, mert a latin-amerikai népek és kormányok ma már nem vonhatók be minden to­vábbi nélkül egy Kuba- ellcnes kalandba. Ezek a népek tudják, hogy a kubaiakra emelt fegyver elle­nük is fordulhat. Példaként idézte Fidel Castro Panamát, ahol az amerikaiak békés pol­gárokra lőttek. Fidel Castro beszélt a Hrus- csovval és más szovjet veze­tőiekéi való találkozásain és beszélgetésein szerzett benyo­másairól. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és Kuba között olyan kapcsolatok állnak fenn, amelyek nem hasonlítanak az úgynevezett nyugati világban szokásos kapcsolatokhoz. Ab­ban a világban a kis országok képviselői iránt rendszerint nem tanúsítanak semmilyen tiszteletet. A Szovjetunió kormányá­nak irántunk tanúsított magatartása — folytatta Castro — igazán testvé­ri, szocialista, kommunis­ta magatartás. Hangsúlyozta, hogy Hrus­csov nagyszerű vezető. Külö­nösen kiemelte fiatalos lendü­letét, fáradhatatlanságát, testi erejét és kitartását, amelyről meggyőződhetett a Moszkva környéki vadászatokon. Aki ennyi nagyszerű vonást egye­sít magában, az iránt teljes joggal lehet lelkesedni. A ku­bai vezető hozzáfűzte még, hogy minél jobban megismeri Hruscsóvot, annál közelebb ál­lónak érzi magát hozzá, an­nál inkább lelkesedik iránta. — Ügy gondolom, hogy mi, kubaiak mind ugyanolyan sze­retettel vagyunk Hruscsov elv­társ iránt, mint az egész szov­jet nép — mondotta. (MTI) U Thant sajtóértekezlete New York (MTI). V Thant, az ENSZ főtitká­ra kedden megtartotta idei első sajtóértekezletét. Közölte, hogy január végén ellátogat kilenc afrikai országba: Ma­rokkóba, Ghánába, Algériába, Líbiába, Etiópiába, Tunéziába, Guineába, Nigériába és Sze­negálba. Mint mondotta, uta­zását arra kívánja felhasznál­ni, hogy a kilenc ország veze­tőivel véleményt cseréljen a világ és az Afrika előtt álló problémákról, s tájékozódjon arról, milyen szerepet vállal­hat az ENSZ az afrikai orszá­gok problémáinak megoldásá­ban. U Thant elmondotta, hogy visszautasította a portugál kormány meghívását, és nem látogat el Angolába, sem Mo­cambique portugál gyarmatra. A jelenlegi helyzetben sem­milyen hasznos célt nem szolgálna, ha ellátogatna eb­be a két országba — fűzte hozzá. A főtitkárt megkérdezték, hozzásegíthetné-e az ENSZ a fiatal Ciprusi Köztársaságot, hogy elkerülje a katonailag erős hatalmak által rákénysze­rített tragikus kettéosztást. U Thant úgy válaszolt, hogy máris két jelentést terjesztett ebben az ügyben a Biztonsági Tanács elé, s ha á ciprusi helyzet miatt ismét szükséges­sé válnék a tanács beavatko­zása, támogatni fogja azt. Jemenről kijelentette, hogy a rendelkezésére álló adatok szerint az ottani harcok már csaknem teljesen megszűntek. A tizennyolc hatalmi le­szerelési bizottság genfi ülés­szakáról szólva reményét fe­jezte ki, hogy sikerül bizo­nyos haladást elérni. Nem hi­szi azonban, hogy a bizottság már most megegyezik a föld alatti kísérleti robbantások megszüntetéséről, s nehéz megjósolni, hogy a Hruscsov —Johnson üzenetváltás mely pontjaiban várható előrehala­dás. U Thant nem volt hajlandó kommentálni azt a hírt, hogy Franciaország elismeri a Kí­nai Népköztársaságot; arról sem nyilatkozott, hogy ez a lépés mennyiben befolyásol­hatja a Kínai Népköztársaság törvényes ENSZ-jogainak helyreállítását Egyéves a De Gaulle—Adenauer paktum Párizs (MTI). Szerdán volt egy éve, hogy De Gaulle és Adenauer Pá­rizsban aláírta a francia—nyu­gatnémet együttműködési szer­ződést. A Figaro című konzer­vatív lap bonni tudósítója az évforduló alkalmából megvon­ja a szerződés mérlegét. — Az egyezmény betűit úgy-ahogy megtartották, de ^Kimeri tett ük a béke« hare minden eszközét*6 Panama elnökének beszéde Hírügynökségi jelentések szerint Roberto Chiari, a Pa­namai Köztársaság elnöke rá­dió- és televízióbeszédében ki­jelentette: »A január 9—10-i események alapvető oka az a gyűlöletes szerződés, ame­lyet 1903-ban reánk kényszeri­ELFÚJTA A SZÉL Johnson elnök: —... Ott repül! ”* eteti (Gerő Sándor rajza) A szélsőséges török nacionalisták terrorizálják Ciprus lakosságát Nicosia (MTI). Hírügynökségi jelentések szerint a ciprusi szélsőséges nacionalisták a szigeten to­vábbra is a terror légkörét akarják fenntartani. A szerdá­ra virradó éjszaka például tö­rök nacionalisták három görö­göt nyolc órán át fogva tar­tottak. A foglyokat annyira megverték, hogy súlyos álla­potban kellett őket kórházba szállítani. Nyilatkozott a szélsőséges tö­rök nacionalisták terror had já­ratáról Malcariosz ciprusi el­nök is. — Számos török élete Is veszélyben forog — hangsú­lyozta az elnök. — A terror­hadjárat áldozatai között van például a török rendőrség és csendőrség két vezetője, aki­ket a törők szélsőségesek fog­tak el, és sorsuk mind a mai napig ismeretlen — hangoztat­ta Makariosz. Nicosiában hivatalosan beje­lentették, a köztársaság mi­nisztertanácsa Makariosz el­nökletével megvitatta azt a kérdést, hogy a ciprusi problé­mát a Biztonsági Tanács elé terjesszék. Arra számítanak, hogy ha a kormány fenntartja a török agresszió vádját, ak­kor a ciprusi problémát a Biz­tonsági Tanács vitatja meg. Ha viszont olyan politikai kérdések megoldása kerül szó­ba, mint a garanciális és a szö­vetségi szerződés, akkor az ügy a közgyűlés elé kerül. tettek. Az azóta eltelt hatvan év alatt kimerítettük a békés harc minden eszközéi. A világ egyik legnagyobb hatalmának agressziója után egy kis or­ághoz egyedül méltó állás­pontra helyezkedtünk. A nyu­galom csak akkor állhat hely­re, ha hatálytalanítanak min­den szerződést és egyezményt a csatorna bérletéről, és az egyenlőség alapján tárgyalá­sokba kezdenek velünk.« Az elnök kedden hivatalos üzenetet intézett az ország ipari és kereskedelmi körei­hez. Ebben felhívta őket, hogy csökkentsék a külföldi áruk behozatalát, és honi ter­mékekkel pótolják az import­kiesést. Mint a TASZSZ rá­mutat, az elnök üzenete vá­lasznak tekinthető arra az amerikai fenyegetésre, hogy gazdasági szankciókkal kény­szerítik Panamát a csatorna­szerződés felülvizsgálásáért vívott harcának megszünteté­sére. Az AFP washingtoni jelen­tése szerint Miguel Moreno — Panama új megbízottja az Amerikai Államok Szerveze­ténél — kedd este kijelentet­te, hogy kormánya az Ameri- ka-közi kölcsönös segélyegyez­mény érvényesítését fogja kö­vetelni, ha az AÁSZ békélte­tő bizottsága képtelen lesz igazságot szolgáltatni Pana­mának az Egyesült Államok­kal támadt konfliktusában. Az MTI londoni tudósítója megállapítja, hogy az angol lapok nem adnak hitelt a »kommunista uszítás« meséjé­nek. A Times latin-amerikai tudósítója rámutat, hogy sem­miképpen sem lehet a kom­munisták számlájára írni, ami eddig Panamában történt. A kommunista párt Panamában be van tiltva, de még ha sza­badon működhetne is, állás­pontja a csatorna kérdésében nem lehetne más, mint az or­szágban működő 19 párté, amelyeknek meggyőződése szerint az Egyesült Államok­kal fennálló szerződés szé­gyenfolt az ország szuvereni­tásán, s ez a helyzet nem tűr­hető tovább. , (MTI) szelleme nem valósult meg — írja a tudósító. — Az elmúlt 12 hónapban egy sor kérdés­ben — mint például a sokol­dalú atomerő, a moszkvai egyezmény aláírása, a kínai probléma, a Szovjetunióval folytatandó puhatolózó tár­gyalások, a Közös Piac és a kí­vül álló országok viszonyának kérdése — Párizs és Bonn el­térő politikát követet. Bonn ugyan mindig azt mondotta, hogy döntése nem jelent vá­lasztást Párizs és Washington között, de minden esetben az Egyesült Államok álláspontjá­hoz alkalmazkodott. A párizsi egyezmény aláírá­sa erős ellenhatást váltott ki Washingtonban. Az ameri­kaiak először is dühödt kam­pányt kezdtek Bonnban a szer­ződés ellen. Washington ugyan­akkor körüludvarolta a Német Szövetségi Köztársaságot, hogy ne kerüljön Párizs vonzóköré­be. Kennedy nyugat-németor­szági útjának is ez volt a cél­ja. Az eredmény: két politikai klikk kialakulása Bonnban. Az amerikai klikk sokkal erősebb, mint a francia; a francia klikk jelentősége csak akkor növe­kedhet, amikor a nyugatnéme­teknek az a kellemetlen érzé­sük támad, hogy az Egyesült Államok nem tartja eléggé szem előtt Bonn érdekeit a Szovjetunióval folyó tárgyalá­sokon. A legtöbb német poli­tikus a Franciaországgal kö­tött szerződésben »ellenbizto­sítást« lát arra az esetre, ha a szövetségi köztársaság úgy erezné, hogy az Egyesült Ál­lamok elárulta — írja a Figa­ro. Végéhez közelednek Robert Kennedy diplomáciai tárgya­lásai Délkelet-Ázsiában. Az amerikai igazságügy-miniszter szerdán reggel Kuala Lum­purból, a Malaysia Állam- szövetség fővárosából megér­kezett Djakartába, az indonéz fővárosba. Kennedy Johnson elnök megbízásából próbál közvetíteni Indonézia, a brit sugalmazásra létrehozott Ma­laysia Államszövetség és a Fülöp-szigetek között Kedden ötszáz ceyloni pa­raszt indult el Colombo felé, hogy tüntessen az állandó drágulás ellen. A parasztok menetére a főváros előtt a rendőrség könnyfakasztó gáz­zal és gumibotokkal támadt, s visszavonulásra kényszerí­tette a tüntetőket. A brazíliai Minas Garasis tartomány északi részén 48 órája kezdődött felhőszakadás következtében a folyók ki­léptek medrükből, sok falut elöntöttek. Mintegy ötszáz család otthona pusztult el, és tizenöt ember vesztette életét az ítéletidőben. A Ghánában időző Valen- tyina Nyikolajeva-Tyereskova kedd délután látogatást tett egy Accra közelében levő bentlakásos középiskolában. Az iskola diákjai és pedagó­gusai nagy szeretettel fogad­ták az űrhajósnőt. Tizenhárom asturiai bá­nyásznak sikerült megszöknie a madridi Carabanchel-bör- tönből. A börtön celláiban még 626 bányász sínylődik, akikre a katonai törvényszék ítélete vár, mivel a Franco- törvények szerint a sztrájk »katonai lázadással« egyenlő. Az algériai parlament ked­den törvényt fogadott el a népvagyon védelméről. A tör­vény értelmében húszévig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják az állami és a szö­vetkezeti tulajdon sérelmére elkövetett bűncselekmények elkövetőit. Helyreállt a nyugalom Tanganyikában Dar es Salaam (MTI). A Tanganyikából érkező je­lentések teljes nyugalomról adnak hírt. Hivatalos adatok szerint az hétfői összetűzések­nek 17 halálos áldozatuk volt. Valótlannak bizonyultak a második lövészzászlóalj láza­dásáról érkezett hírek. A zászlóalj angol parancsnokát azonban leváltották, s helyé­re tanganyikai tisztet nevez­tek ki. Az angol tisztek el­hagyták az országot. Kampalában hivatalosan be­jelentették, hogy a tanganyi­kai helyzet végleges tisztázó­dásáig lezárják Uganda és Tanganyika határát. A két országot összekötő hajójárat további intézkedésig csupán a kenyai kikötőkig közlekedik. fény: KtOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOODODOC Zárszámadás után vásároljon márkás fényképezőgépet! EXA I. TeBsar 1: 2,8 obj. pr. készenléti tokkal 2580 Ft EXA II. Trioplan 1 : 2,9 obj pr. készenléti tokkal 2480 Ft WERRA V. Tessar 1 : 2,8 obj. készenléti tokkal BEIERMAT1C Trioplan 1 : 3,5 obj. készenléti tokkal 1220 Ft PENTI II. beépített fénymérővel. szűrőkkel és tokkal 1015 Ft 2380 Ft Kapható az OFOTÉRT boltokban, a kijelölt óllami és szövetkezeti boltokban, állami áruházakban ! OTP hitellevélre is! __________________(603) __________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom