Somogyi Néplap, 1964. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-03 / 1. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Péntek, 1964. január 3. Jogos reményekkel Dobi István újévi köszöntője Dobi István, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke szerdán délben 12 órakor mondotta el a rádióban és a televízióban a következő újévi köszöntőt: Ismét reánk köszöntött egy új esztendő első napja. A szilveszter éjszaka játékos öröme, vígassága után köszöntsük mi is őt, és rövid számvetéssel búcsúztassuk el a magunk mögött hagyott ó-esztendőt. Elégedett szívvel zárjuk le az 1963-as esztendő számadását. Megvoltak az évnek a gondjai, nehézségei, csalódásai, gyászai és veszteségei, egyéni, családi és közösségi értelemben. Ez elmaradhatatlan az élettől. Voltak terveink, szándékaink, amelyek nem teljesültek, maradt elhanyagolt és félretett munkánk, hol a magunk hibájából, hol a másokéból. Mégis jó szívvel, barátsággal köszönünk el az ó-esztendőtől, mert ha egészében nézzük a magunk mögött hagyott évet, az eredményeket, a fejlődést, az ország állapotát, a népjólétet, hazánk nemzetközi tekintélyének növekedését, hírünk alakulását a világban — panaszkodásra kevés okunk van. A csúcsoktól még messze vagyunk, de általában jobb, szervezettebb, eredményesebb és gazdaságosabb a munka. A társadalmi életben, a kultúra területein, a közszellemben szaporodtak a szocialista jellemvonások, a párt okos, emberséges, kommunista politikája köré kialakul a nemzeti egység. Ez volt a sikerek forrása 1963-ban és további fejlődésünk biztosítéka 1964-re. Lépten-nyomon érezhetjük, hogy a szeretethez és barátsághoz, amit a szocialista országok családjában élvezhetünk, Nyugat felől mind több tisztelet és megbecsülés csatlakozik irántunk. Jólesik ezt megállapítani, főlég azért, mert nem valami bonyolult világpolitikai játék köv&kezménye, hanem annak eredménye, hogy a magunk népe, hazánk boldogulása és az emberi haladás becsületes szolgálata érdekében választott úton járunk, több sikerrel, mint amennyi ellenségeinknek kedvére lehet. Nem a barátságos, vagy kényszerű elismerések és dicséretek, hanem kizárólag népünk érdeke ösztönöz bennünket, hogy tovább haladjunk a szocialista úton, amelyet magunk választottunk és a legjobbnak tartunk. örülünk neki, ha közben a népek békés egymás mellett élését is szolgálhatjuk politikánkkal. A hidegháború enyhült. A világ halad a szocializmus felé. Az emberi értelem szinte naponta új világokat hódít meg, hinnünk kell abban, hogy a népek józan értelme és az államférfiak felelősségérzete kialakítja a verseny és a fejlődés békés módszereit, megóvja az emberiséget az atomkatasztrófától. A Szovjetunió 1963-ban is hatalmas erőfeszítéseket tett az emberiség békéjének megőrzésére, és a világ népei mély békevágyának a szocialista világrendszer létének, a szovjet kormány állhatatos erőfeszítéseinek köszönhető. hogy megszületett az atomcsendegyez- mény, amely ha szerény kezdet is, de biztató, a béke híveit további harcokra ösztönző siker. Ma már történelmi kényszernek tűnik, hogy a tőkésállamok vezetői is felelősséggel foglalkozzanak nemcsak a béke és a háború, hanem az emberi haladás egyéb kérdéseivel is. Ilyen körülmények között a szovjet békepoíitika újabb sikereire és a szocializmus eszméinek további térhódítására számíthatunk az 1964. évben. Belső fejlődésünkkel elégedetten, a világhelyzetre bizakodással tekintve zárjuk le az óesztendő-számadását, és jogos reményekkel nyitjuk meg az új év lapjait. 1963-ban elértünk valamit és ezt nemcsak megtartani akarjuk, hanem az a törekvésünk, hogy továbbfejlesszük. Ma már tudjuk, nagyrészt tőlünk függ, hogyan boldogulunk azokkal a lehetőségekkel, amelyeket ennek a szép országnak különböző természeti kincsei, gazdagsága, népünknek szorgalma és tehetsége kínáL Ezekkel a gondolatokkal köszöntőm kedves hallgatóimat az 1964. év első napján. Kívánok mindenkinek sikerekben gazdag, boldog új esztendőt. Castro: Kuba szívesen rendezné kapcsolatait az Egyesült Államokkal New York (MTI). A Reuter és az UPI közlése szerint Castro kubai miniszter- elnök szerdán, újév napján telefonnyilatkozatot adott az ABC amerikai rádiótársaság tudósítjának. Rámutatott arra, hogy a meggyilkolt Kennedy elnök személy szerint nem rokonszenvezett Kubával, a kubai népet mégis nagyon elszomorította tragikus halála. Elismerően jegyezte meg, hogy az elhunyt elnök már kezdte megérteni a tényleges helyzetet. »Kezdett olyan lehetőségekről gondolkodni, hogy normalizál- ja az amerikai—kubai kapcsolatokat. Érthető módon nagy nehézségek előtt állt. Nem könnyű megváltoztatni az Egyesült Államok politikáját. Túszok és foglyok cseréje Ciprus szigetén NICOSIA: Az angol csapatok bevonultak a Nicosiában létesített semleges övezetbe, amelyet a főváros török- és görög-lakta negyedei között vontak meg. Az úgynevezett politikai összekötő bizottság határozta el az . »ütköző övezet« létrehozását. A bizottságban Duncan San~ dys angol miniszter elnökölt, s részt vett abban a ciprusi két nemzetiség képviselőinek élén Makariosz érsek, köztársasági elnök és Kücsük alelnök is. Kiprianu külügyminiszter egy sajtóértekezleten kijelentette, hogy egyedül Anglia közbenjárására van szükség a ciprusi probléma rendezésében, s elvetette azt a tervet, hogy négyoldalú nemzetközi tárgyalásokon — Ciprus, Görögország. Törökország és Anglia részvételével — keressenek kiutat a válságból. A külügyminiszter őzzel Duncan Sandys elgondolásait tette a magáévá. Makariosz elnök és Kücsük alelnök között új nézeteltérés jelentkezik. Kücsük úgy nyilatkozott, hogy ketté kell osztani a kis szigetországot, görögök és törökök lakta részekre. Makariosz ezt követően rádióbeszédében azt hangoztatta, hogy Kücsük elgondolása katasztrofális következményekhez vezethet. Makariosz interjút adott a Pravdának, s ebben azt hangoztatta, hogy a jelenlegi tragikus események oka a három évvel ezelőtti zürichi és londoni megállapodásokban keresendő. »A köztársaság kormánya úgy véli, hogy e megállapodásokat fel kell mondani...« — jelentette ki a köztársasági elnök. Nicosiában a viszonylagos nyugalom jegyében telt el az év utolsó napja. Sor került az összetűzések során ejtett foglyok és túszok cseréjére is. 540 törököt és 26 görögöt engedtek szabadon. Üjév napján Angliából újabb 700 katonát indítottak útnak repülőgépeken Ciprus felé. Az utóbbi időben mutatkoztak jelei annak, hogy normalizálódhat viszonyunk a Kennedy- kormánnyal. Őszintén ez a véleményem — mondotta Castro. — De Kennedyt meggyilkolták, és Johnson hatalomra kerülésével nem lehet határozottan megítélni, vajon az új elnök kívánja-e az Egyesült Államok kubai politikájának megváltoztatását. Remélhetően megérti, hogy az Egyesült Államok jelenlegi kubai politikája nem hoz dicsőséget hazájára, nem hoz győzelmet.-" A kubai kormányfő hangoztatta, kormánya szívesen látja a kapcsolatok rendezését, de most az Egyesült Államok kormányán van a sor, neki kell megtennie a soron következő lépést a normalizálódás útján. »Természetesen — mondotta Castro — ez nem történhet meg olyan feltétellel, hogy lemondjunk politikai eszméinkről. A marxizmusról sohasem mondunk le." Castro hiú reménynek minősítette a kubai emigránsoknak azt az ábrándját, hogy valamikor is hatalomra kerülhetnek az országban. »Kubában az ellenforradalom holttest, és úgy hiszem, ezt a holttestet sohasem lehet életre támasztani az Egyesült Államok megany- nyi pénzével, a CIA megannyi tapasztalatával sem" — hangoztatta. A francia statisztikai hivatal jelentése szerint 1963-ban 6,4 százalékkal drágult a megélhetés Párizsban és környékén. A kormány stabilizációs terve ellenére decemberben is folytatódott az infláció: a legfontosabb fogyasztási cikkek ára átlagban 0,6 százalékkal volt magasabb, mint az előző hónapban. A hivatalos statisztikai adatok ellentmondanak De Gaulle derűlátó újévi beszédének. Az 1963 év méltó befejezéseként hétfőn ünnepélyesen átádták rendeltetésének a Burgasz (Bulgária) közelében épült olajfeldolgozó kombinát első részlegét. Az ünnepélyes avatáson a párt és a kormány számos vezető személyiségének kíséretében megjelent és hosszabb beszédet mondott Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a minisztertanács elnöke. A Franco-rendszer áldozatainak megsegítésére alakult bizottság nyilatkozatban felhívta a nemzetközi közvélemény figyelmét, hogy a spanyol börtönökben sínylődő politikai elítéltek közül többnek az életét közvetlen veszély fenyegeti. Különösen aggasztó Narciso Julian 51 éves spanyol vasmunkás egészségi állapota. Juliánt 1955-ben 20 évi szabadságvesztésre ítélték, és a börtönben borzalmasan megkínozták. A Spanyol hazafi életét csak az mentheti meg, ha gondos orvosi kezelésben részesül, és mielőbb kiszabadul a börtönből — hangoztatja a bizottság felhívása. 1964 január elsején életbe lépett az a lengyel—jugoszláv megállapodás, amely megszüntette a két orSzág közötti eddigi vízumkényszert. Az utasok ott-tartózkodásuk idejére megfelelő valutamennyiséget válthatnak be. A lengyel statisztikai hivatal jelentése szerint Lengyel- ország lakosságának létszáma 1964 első negyedében eléri a 31 milliót. » Szuezi kaland” Cipruson? (Folytatás az 1. oldalról.) Az angol hadügyminisztérium az esti órákban közleményt adott ki. Ebben bejelentette, hogy 24 órán belül ezer újabb ejtőernyőst szállít Ciprusra. A hadügyminisztérium arra hivatkozik, hogy »Nagy-Bri- tanniának biztosítania kell a ciprusi katonai berendezések és az országban tartózkodó angol családok biztonságát". A Cipruson állomásozó angol katonai technikusok készen állnak arra, hogy Nicosiában átvegyék a közművek irányítását. Első lep és a cs illagok felé öt esztendővel ezelőtt bámulatos qj, szovjet sikernek tapsolt a világ. Az 1959. év első ajándékát a szovjet nép adta az emberiségnek. Január 3-án a Verne regényében megálmodott cél, a Hold felé repült a világon az első holdrakéta, a naprendszer első mesterséges bolygója. A közölt adatokból mindenki megértette a történelem jelentős pillanatát. Az emberiség megtette első döntő lépését az űr meghódítása felé. Amíg a szputnyikok a Földet röpülték körül, az 1472 kilogramm súlyú holdrakéta 7500 kilométerre közelítette meg a Holdat, majd egy év múlva 146 millió kilométerre a Napot. A repülés adataiból választ kapott a szovjet űrkutatás sok olyan kérdésre, amely az első szovjet Hold-expedíciót szállító űrhajó megszerkesztésével függ össze. A végcélhoz — egy ilyen expedíció elindításához — adott megfelelő alapot repülése közben a Lunyik. Tudósok megfigyelhették, milyen feltételek szükségesek az ember bolygó közti utazásához a kozmikus térségben, tanulványozhat- ták a Hold mágnesességét, belső szerkezetét. A szovjet szakemberek már akkor utaltak arra a lehetőségre,1 hogy a mesterséges hold visszajuttatható a Földre. S lám, csupán egyetlen év múlt el, és a második Lunyik fellövése után — amely 'lefényképezte a Hold ismeretlen oldalát — már az első ember, Gagarin is biztonságban repült a Föld körül. Az első Lunyik a naprendszer örök időkig keringő első mesterséges csillaga lett. De segítségével a Hold küszöbére lépett a kommunizmust építő, hős szovjet nép. És nincs megállása. Ezért emlékezik az első Lunyik fellövésére úgy a világ, mint a béke újabb jelének felragyogására az eddig ismeretlen égbolt felett is. Csillaggá vált a Lunyik, mindenkit figyelmeztet az emberiség közös feladataira. Angol kémeket fogtak el Indonéziában Malaysiái vádak Indonézia ellen Djakarta (MTI). Az indonéz legfelsőbb frontparancsnokság, amelyben több miniszter, valamint a fegyvernemek főparancsnokai és vezérkari főnökei vesznek részt, csütörtökön Sukarno elnökletével ülést tartott. Djakartában egyébként azt jelentették be, hogy a határszéli területeken több angol kémet tartóztattak le, akik malaysiai területről szivárogtak be az országba, hogy katonai vonatkozású adatokat gyűjtsenek és nyugtalanságot szítsanak a lakosság körében. Malaysia a napokban TJ Thant ENSZ-főtitkárhoz fordult, s azt állította, hogy indonéz részről megsértették az államszövetség határait. A malaysiai minisztertanács úgynevezett biztonsági bizottsága szerdán este rendkívüli ülésen szövegezte meg az ENSZ főtitkárához címzett részletes jelentést. Abdul Rahman miniszterelnök legutóbbi sajtó- nyilatkozatában azonban kénytelen volt elismerni, hogy kormánya »nem rendelkezik kellő bizonyítékokkal a vádak alátámasztására«. Nyílt levél a Times-ban az általános leszerelésről London (MTI). Angol közéleti személyiségek a Times-ban közölt nyílt levélben hangoztatják, hogy a moszkvai atomcsendszerződést melegen üdvözölte minden jó- száhdékú ember Angliában és másutt. Mindenki elismeri azonban, hogy ez csak az első lépés és hatása gyorsan véget érhet, ha a szerződő felek nem valósítják meg annak kifejezett fő célját: az általános és tökéletes leszerelést. A nyílt levelet aláírta a többi között Canterbury érseke, Anglia főrabbija, a skóciai egyház, valamint a szabad egyházak szövetségének vezetői, továbbá Auchinleck tábornagy és még sok más közéleti személyiség. flrgoud-t elítélték, az Argoud-iigy azonban tovább fo'ytaiodik Párizs. Argoud ezredest, az OAS egyik vezetőjét életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a párizsi állambiztonsági bíróság. Az ítélet kihirdetésénél a vádlott nem volt jelen, az elővezetésével megbízott rendőr- kapitány jelentése szerint ArA dallasi nyomozás fejleményei Dallas (MTI). Az amerikai propagandaszervek negyven nappal Kennedy meggyilkolása után is egyre újabb olyan adatokat hoznak nyilvánosságra, amelyek alkalmasak annak a feltevésnek erősítésére, hogy — az összes ellentmondó körülmény dacára — egyedül Lee Oswald követte el az elnök elleni merényletet. Miután korábban már kiszivárgott az a hír, hogy az FBI jelentése szerint Oswald minden bizonnyal benne volt a Walker tábornok (szélsőjobbolJannér 1-én volt esedékes a kötelező gépjármű-szavatossági biztosítás 1964. évi díja. Jannér 31-ig pótlékmentesen befizetheti! (4181)______________________________ ____________ Fe lvilágosítást, befizetési lapot fiókjaink adnak. Állami Bisiosító dali amerikai politikus) ellen április 10-én megkísérelt merényletben, most Oswald özvegyének szóvivője tett nyilatkozatot e feltevésekről. Jirri Martin, az özvegy tanácsadója elmondotta az újságíróknak, hogy április 10-én Oswald — feleségének beszámolója szerint — a kora esti órákban elment hazulról, és este 11 óráig nem tért lakására vissza. Ekkor felesége aggódni kezdett, és a lakást átnézve a hálószobában egy cédulát talált. Férje erre azt írta fel, hogy esetleg letartóztatják, s ez esetben a dallasi börtönben kell keresni. Oswald később feldúlva hazaérkezett. Amikor felesége kérdőre vonta, állítólag bevallotta, hogy megkísérelte lelőni Walkert, majd pedig hosszas vita után megígérte, hogy nem fog ismét hasonló dolgot elkövetni. Oswald felesége állítólag elrejtette a jegyzetet azzal, hogy ha férje nem tartaná meg ígéretét, a cédulát átadja a rendőrségnek. Jim Martin kijelentette, hogy az FBI az Oswald letartóztatása utáni házkutatás során megtalálta a cédulát. » • * A dallasi rendőrség közölte, hogy a Kennedy meggyilkolása után állítólag Oswald által lelőtt Tippit rendőr özvegyének és három gyermekének eddig 464 000 dollár összegű adomány érkezett, s még három postazsáknyi utalványt kell átnézni. * * * A Connecticut állambeli Hartford városában bírósági eljárást rendeltek el James F. Burns 36 éves leszerelt katona ellen, aki december 17-én erősen ittas állapotban kijelentette, hogy ha nem veszik vissza a hadseregbe, Washingtonba megy, és »új Oswald-ügyet teremt". A vád szerint életveszélyesen megfenyegette az elnököt. goud ágyban maradt, nem engedte, hogy felöltöztessék. Az ügyvédek is elálltak a védőbeszédektől. A vádiratban foglalt bűncselekményeket érdemben nem is tárgyalta a bíróság. Argoud elkerülte a szökése idején már kimondott halálos ítéletet. Ezt főleg az elrablása miatt támadt diplomáciai bonyodalomnak köszönheti. Bonn a fasiszta ezredes segítségére sietett. Erhard nyugatnémet kancellár néhány órával az ítélet kihirdetése előtt újságíróknak kijelentette: kormánya december 12-én szóban, utána pedig jegyzékben kérte Argoud- kiadatását a francia hatóságoktól. A védőügyvédéi: ezért hazugsággal * vádolták Couve de Murville külügyminisztert. Az államügyész a külügyminiszter közlésére hivatkozva ugyanis azt hangoztatta a bíróság előtt, hogy Bonn nem kérte a vádlott visszaadását. Az OAS-ezredes bűnvádi feljelentést tett a külügyminiszter ellen »hivatalos hatalommal való visszaélés« címén. Az Argoud-ügy az ítélettel nem zárult le. A francia kormány legközelebbi ülésén foglalkozik a nyugatnémet jegyzékkel. A francia válasz nyilván elutasító lesz. Párizsban számítanak arra, hogy az NSZK a hágai döntőbíróság elé terjeszti a vitát. Az Argoud-ügy ezzel egy időre lekerülne a napirendről. (MTI)