Somogyi Néplap, 1963. december (20. évfolyam, 280-303. szám)
1963-12-11 / 288. szám
Szerda, 1933. d e mver 11. 3 SOMOGYI NÉPLAP Mérleg Sakktábla, dominó MÁS ZSEBE BÁNJA! A múlt kedden tartotta év végi gyűlését a Pamut fonó-ipari Vállalat »Dózsa György« szocialista brigádfa. Halászi Ferencné brigádvezető beszámolója igen értékes adatokat tárt a harminc főnyi tagság elé. Mérlegelve a brigád ez évi munkáját, kiderült, hogy több jó esik a serpenyőbe, mint rossz. A termelési tervet a múlt évi 105 százalékkal szemben 107 százalékra teljesítette a brigád. Nagy érdeme van ebben a brigád legjobbjainak. Kovács Mária, Kiss Mária., Táti Rózsa, Kiss Margit, Kocsis Klára, Szabó Ilona, Király Erzsi, Kovács Mihály jó munkájáról példát mutatott. Javult a brigád munkafegyelme is, tavaly például igazolatlanul senki sem hiányzott a brigádból, minőséi kifogás is csak két embernél "-olt. A. hulladék csökkent, bár még van mit tenniük. Halászine felhívta á figyelmet arra. bony rendszeresebben kell ellenőrizni a hulladékgyűjtő ládákat. Ezzel együtt a minőséget is javítani kell. Figyelemmel kell kísérni a még tapasztalatlan, fiatal orsózók és a tanulók munkáját. Segíteni, tanítani kell őket, hisz sok függ attól, hogy a szakma fogásait menynyire sajátítják el, betartják-e a technológiai utasításokat. A beszámoló végén Halásziné javaslatot tett az 1964. évi vállalásokra, s ezt egyhangúlag elfogadták. Ezután Bartus Gyula, a lánccsévélő osztályvezetője kért szót. Méltatta a brigád érdemeit, dicsérte a brigádot, mely megalakulása óta jelentősen fejlődött. Hiányolta, hogy a beszámolóban nem esett szó azokról a brigádtagokról, akik úttörői voltak ennek a mozgalomnak, s azóta háromszor érték el a szocialista brigád címet. Felhívta a figyelmet arra, hogy nagyobb gondot fordítsanak a minőségre. Majd a brigádtacok műveltségének fokozásáról szAlt. Nem arról van szó — mondotta —, hogy a a brigád valamennyi tag la egyszerre járjon középiskolába vagy egys'emre, de szükséges, agy rendszeresen vegyenek "~ 'Zi az érdeklődésüknek leginkább megjelelő oktatásban. Halásziné megjegyezte, hogy c brigádból kelten középiskolába, ketten általános iskolába jámrk, ezenkívül tizenöten vesznek rr~?‘ a nők akadémiáján. a többiek pedig XTSZ- vagy pártokíaiásra járnak. Sz. F. Nyolc új burgonya fa‘tát jelentettek be ,,keresztcloreu a Sári ári testvérek (Tudósítónktól.) Tizenkét esztendővel ezelőtt Kecskeméten kezdte meg kísérleteit új burgonyafajták előállításával Sárvári István és Sárvári Balázs tudományos kutató. 1961-ben a Lábodi Állami Gazdaság Rinya tamásiban létesített burgonyanemesítő telepéin folytatták munkájukat. Kétszázezer fajtát állítottak elő vad és európai kultúrnevük még nincs, most jelentették be őket »keresztelőre«. Ez három esztendeig tart. Az ország különböző területein újabb kísérleteknek vetik alá őket, és amennyiben igazolják a hozzájuk fűzött reményeket, nevet kapnak és megkezdik szaporításukat is. és absztrakt festmény? j Nem! Az első kép egy makett, amely a budafoki lakótelep egyik tíz emeletes lakóházát ábrázolja. Az épület alapozását most kezdték meg. Ez lesz az első Olyan lakótelep, amelynek területén minden megtalálható, ami az élthez szükséges. A második kép Pesterzsébet legújabb modern gimnáziumának épületét ábrázolja az Ady Endre utcában. fajták keresztezéséből, majd gondos szelektálás után a legjobb tulajdonságokkal rendelkezőket tartották meg. A több mint egy évtizede folyó kísérletezés az idén meghozta első gyümölcsét. Nyolc újfajta burgonyát nemesítettek. Az új burgonyák — három rózsa és öt sárga, a gülba- bával esyidőben érő fajta — minőségileg jobbak a meglévőknél, a betegségekkel szemben ellenállóbbak és hozamuk jóval nagyobb. Az egyik sárga fajta például az idei kedvezőtlen időjárás ellenére is egy holdra átszámítva 180 mázsás termést adott. Az új burgonyái aj iáknak Találó karikatúrát láttam néhány hete a Ludas Matyi- ban. Elcsigázott férfi kapaszkodik fölfelé a sziklán. Négy fokot (egyeztető bizottság, sajtó, tv, megyei pártbizottság) maga mögött hagyott. Leesett a kalapja, a cipője, lóg a nyelve. A csúcson áll a bíró, éppen ítéletet hirdet: »Igaza van, jár a 15 forint túlóradíj!« A karikaturista Kurucz Géza karádi olvasónkról is meg- mintázhatita volna a munkabéréért sziszifuszi küzdelmet folytató férfit. Egy éve kéri jogosan járó bérét — hiába. A Felsőmocsoládi Vegyesipari Ktsz tavaly megbízta, hogy vigyázzon a szövetkezet építőanyagára. Kurucz Géza hiánytalanul átadott mindent egy évvel ezelőtt, s várta a fizetséget. Mivel nem kapott egy fillért sem, írt a szövetkezetnek. Oppermann István, a ktsz elnöke január végén értesítette, hogy február 8-án elküldik a száz forint őrzési dijat. Sajnos, ez csak ígéret maradt. Hiába írt Kurucz Géza többször is. Október végén elfogyott a türelme, s a szerekesztőséghez fordult. A Kisipari Szövetkezetek Scxmögy megyei Szövetsége megvizsgálta olvasónk panaszát Közölte, hogy időközben megszűnt a mocsoládi szövetkezet, beolvadt a Kaposvári Építőipari és Lakáskarbantartó Ktsz-be. Kurucz Géza jogos követelése nem szerepel a könyvelésben, a szövetkezet elnöke és főkönyvelője szabálytalanul kihagyta a mérlegből. A kaposvári ktsz nem fizeti ki a száz forintot. Ha Oppermann István nem adja meg a pénzt, Kurucz Géza forduljon a bírósághoz. Hány embernek okoz bosszúságot a halogatás, a nemtörődömség, a hibás intézkedés. S mennyire fáj, ha a figyelmeztetést, a reklamációt nem veszik figyelembe, nem javítják ki a hibát, nem másítják meg a téves intézkedést. Néhány hivatalban, vállalatnál úgy vélik, hogy hetekig, hónapokig ráérnék, nem fizetik ki az adminisztrációs hiba miatt visz- szatartott bért, nem utalják ki a hónapokkal azelőtt kért segélyt stb. Az volna a természetes, ha a mulasztást elkövetők, a tévedők nem utasítanák el újabb ridegséggel a hozzájuk forduló dolgozókat. Sajnos, az esetek többségében csak valamelyik másik szerv »nyomásá«-ra intézkednek. Ezért fordult a szerkesztőséghez Horváth Ferenc so- mogyjádi olvasónk. Árkot metszett a KPM Közúti Igazgatóságának április 26-tól május 6-ig. Sem ő, sem a társai nem kapták meg a' fizetést még augusztusban sem. Kiderült, hogy a községi tanács volt a ludas, ö fogadta fel a munkásokat, a vállalat neki utalta át a munkbóreket. A tanács nem tudta (?!), hogy kit bízott meg az árokmetszéssel, s július 17- én visszaküldte a pénzt a Közúti Igazgatóságnak. Hangsúlyozzuk mégegyszer: Horváth Ferenc és társai április végén kezdték a munkát, s még augusztus 16-án sem láttak érte pénzt! Halász Ernőné buzsáki olvasónk egészséges fiúgyermeknek adott életet januárban a lengyeltóti szülőotthonban. Eltelt két hónap, s még mindig nem kapta meg a születési anyakönyvi kivonatot. E nélkül pedig nem kérhette a szülési segélyt. A lengyeltóti tanács arra hivatkozott, hogy elküldte a buzsákinak, az utóbbi arra: még nem kapta meg. Sok huzavona után április 12-én végre elküldték az iratot. Érdemes elmondani Kora János kaposvári olvasónk esetét. A városi tanács pénzügyi osztálya ' felszólította a nevelt fiát, hogy fizesse be búzaföld- adó-hátraléikát. Olvasónk el- kérezkedett a munka helyéről, s elment a tanácsra. Elmondta, hogy sohasem volt földjük. — Ne magyarázzon annyi t„s A pénzt ki kell fizetni — szakította félbe az előadó. A postás hamarosan újabb felszólítást vitt a Gorkij utca 12-be. Tintával a következőket írták a nyomtatványra: »Többszöri felszólítás ellenére nem fizetett. Ha most se fizet, járandóságát letiltjuk!« Hát bizony jó lett volna, ha meghallgatják Kára Jánost a pénzügyi osztályon. A pénzzel ugyanis Szilasi László tartozott. Kora János neveltfiát Szalai Lászlónak hívják. Szilasi már régebben elköltözött a házból. .Sajnos, csak akkor derítették ki a félreértést, amikor a szerkesztőség érdeklődött. Lehetne sorolni a példákat, hiszen hasonló panaszok minden héten érkeznek a szerkesztőségbe. Mennyivel kevesebben fognának tollat. Jm a béreket számfejtők lelkiismeretesebben dolgoznának, s ha az első figyelmeztetéskor elismernék tévedésüket. A karikatúra szándékosan túlozza a valóságot. A Ludas Matyiban közölt rajz azonban - nem túl«. Lajos Géza (43) — Hagyd ezt. Most hol van? — Dolgozik. — Dolgozik? — Igen, lakatos a bádogéru- gyárban, ahol azelőtt te is dolgoztál. Kisajátították a régi tulajdonosától És tudod, ki most az igazgató? Krüger, a javítóműhelyből. — Hiszen az egy ostoba fráter, hogy lehet az igazgató? No persze, ma minden lehelsz, fődolog, hogy a pártban légy, a másikban természetesen. Megettem a kenyeremet, és megittam hozzá a malátakávét. A Krüger dolga nem nagyon lepett meg, mert már a nyugati zónában is hallottunk ezekről az érdekes változásokról. Ami azonban.nem fért a fejembe, az az a tény volt, hogy ez a Seibert dolgozni ment. — Mennyit keres? — kérdeztem. — Willi? — Igen, a Willid, ki más? Ez a magától értetődő bizalmasság elkeserített. — Három márka hetvenet óránként, azonkívül még kenőszappant jegy nélkül. Bosszúsan nevettem fel. — Három márka hetven! Bármelyik feketéző százszor annyit keres ugyanannyi idő alatt. Bolond. Vagy talán kommunista? Feleségem hallgatott — Tehát vörös. No, ez mulatságos, még majd engem is megagitál. És legalább valaki? Ügy értem, a pártban. — Hova gondolsz, Willi nem azért lépett be. Az a véleménye, hogy valamiképp újra kell kezdeni. — És ehhez a kommunisták értenek legjobban, mi? — gúnyolódtam. — Nem ők pusztították el Németországot, annyi bizonyos. Willi úgy véli, hogy neked is jobb lenne, ha megint keresnél magadnak valami értelmes munkát. Egy napon még érted jön a Munkahivatal.. i — A te Willid ne törje a fejét az én dolgomon, és a Munkahivatal emberei jöhetnek a púpomra — feleltem ingerülten. — Adjanak előbb valami ennivalót, de azt persze elviszik az oroszok; jóvátétel, valóságos rabszolgaság! Felbosszantott, hogy annyira dicsérte, és még később is a szeretőjén járt a fejem, amikor már az utcán bandukoltam. Épp egy párttag! Ő talán jobb volt, mint éri? Tegnap még Hitler után szaladt, és ma azt ordítja: »Feszítsd meg!« Az ilyen emberek éppen kedvemre valók. De mi közöm ehhez? Féltékeny vagyok rá talán? Nem, az lehetetlen. Lilo csakugyan nem jelentett már semmit a számomra, és e nélkül a Willi Seibert nélkül is elváltunk volna. — Szüksége volt valakire, akire fölnézhetett, és erre én nyilván nem voltam alkalmas — nekem szükségem volt valakire, aki az utat mutatja. Utoljára a sabhelyes volt ez a valaki, ha akaratom ellenére is. És most? Ki legyen az, hol van? Menjek talán ez után a Seibert után? Nem, semmi esetre! Egy tábla előtt álltam meg, ezt olvastam rajta: »Hitlerek jönnek és mennek, de a német nép, a német állam megmarad.« A tábla egy romra volt erősítve. Közvetlenül mellette egy plakáton ez állt: »Mentsétek meg a gyermekeket!« Valamivel odább még egy plakát, ezzel a szöveggel: »Ismeritek-e egyáltalán magatokat?« Egy kópé ceruzával aláfirkálta: »Még nem«, egy másik pedig a plakát fehér szélére: »Kommunisták adjatok valami za- bálnivalót!« Minden politika, »átkozott politika«! Kiköptem. A rom előtt üzleteltek. »Arany, ezüst, Napóleon, kenyér, cipő, Lucky Strike...« ».;. a német nép megmarad.« — Hé, mondja csak! Mibe kerül ez a kenyér? ■— Százhúsz. — Adja ide. A kenyérárus ösztővér ember volt. Magas keroénygallért viselt, és olyan volt, mint egy tanügyi tanács*» Hónom alatt a kenyérrel tovább ballagtam. Nagyban kell csinálni a dolgot, töprengtem. Ügy, hogy a rongykereskedő Escherabach Münchenben. Az szanálva van. Egy öraganyó állított még, és megkérdezte, eladő-e a kenyér. Egy ezüstérem volt a kezében. Jó kétszázötven márkára becsültem. — A kenyér ára százhúsz — mondtam. — Nem adhatná ide ezért az éremért? Ezüst. Nincs mit ennünk . i Nagyban csinálni a dolgot. Eschenbach, Partu, a sebhelyes .. i Az asszony arca elcsigázott voit, szemei mélyen ültek üregükben. És én a rosszhoz még túl jó, és a jóhoz túl rossz lévén, faképnél hagytam, azt tanácsolva neki, hogy adja el az érmét, és azt gondoltam: »Ez a Siebert talán tisztességesebb lett volna, odaajándékozta volna a kenyeret.« Hirtelen meggyűlöltem ezt az embert. Ki kell költöznie a lakásomból, nem akartam többet látni. Este kitértem útjából, és a következő napokban sem találkoztunk. Újra elfoglaltam régi törzshelyemet a »Vadásziadban, hiliárdoztam, és kétpfen- niges sikátot játszottam. Sem örömet, sem bosszúságot nem okozott nekem. Csak múljék az idő és vele együtt a patkánylét ebben a romvárosban. Egy vasárnap bejött a szobámba, Kopogás nélkül lépett be. Az volt az érzésem, hogy megvet — Szakembereket keresnek nálunk, nem volna kedved munkába állni? — kérdezte. — Nehéz testi munkás jegyet kapsz, és olykor különjuttatássok is akadnak..; — Kemószappan, ugye? — Igen, kenőszappan is. — Lefegyverző komolysággal mondta ezt — Nincs kedvem! — De idővel elhülyülsz, ha mindig csak így lézengsz. És örökké nem élhetsz a feketepiacról sem. — Azzal törődj inkább, hogy hamarosan lakáshoz juss, utóvégre a párt gondoskodik az elvtársakxól — ez volt a válaszom. Szó nélkül kiment. Bosszantott, hogy bensőmben igazat kellett; adnom neki. Ez az értelmetlen henyélés csakugyan idegőrlő és lélekölő volt. Olyan, mintha állandóan menekülnék önmagam előL Néhány nappal ez után a rövid beszélgetés után végképp megelégeltem. Hirtelen elhatároztam, hogy elmegyek régi munkahelyemre a bádogáru- gyárba. Azonnal felvettek. Öt év után ez volt az első rendszeres munkám; megváltást jelentett számomra. Siebert egy másik teremben dolgozott. Most gyakrabban találkoztunk, és lassacskán viszonyunk is megjavult, bár, minthogy együtt éltünk a lakásban, a szakadék nem zárult be közöttünk. * * • Néhány hónap telt el. Lilo és én elváltunk, de még mindig hármasban laktunk a lakásomban. Kedvemre volt ez így* mert ha Siebert szándéka szerint az anyjához költöztek volna, idegeneket — méghozzá talán egy házaspárt — kellett volna befogadnom. Bár beleegyeztem volna! Szombat délután volt, amikor Lilo átadta azt az átkozott levelet. Egy férfi hagyta itt. Lilo leírta a férfit, és tudtam, hogy a sebhelyes volt. Ezt írta: »Kedves Kútra t! Valamit meg kell beszélnünk. Ma este 20 órakor várlak a Viharsarok kocsmában, a cipőbolt mellettj Üdvözöl barátod: S.« Először szilárdan elhatároztam, hogy nem megyek el. Felháborított, hogy barátomnak játssza meg magát. Nem akartam többé tudni róla. Aztán mégis elmentem, részben kíváncsiságból, részben pedig, mert nem volt értelme hogy kitérjek előle, hiszen tudta a címemet. Ügy látszott, hogy valóban örül a viszontlátásnak. — Barátom, Kufrat, öreg cimbora! — kiáltott fel. — A keservit annak a gázkamrának! így kell találkoznunk. Hallgattam, és megpróbáltam elejét venni bizalmaskodásának. (Folytatjuk..)
