Somogyi Néplap, 1963. december (20. évfolyam, 280-303. szám)

1963-12-31 / 303. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK1

ÁRA. 80 FILLÉR

AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA

XX. ÉVFOLYAM 303. SZÁM

KEDD,

1963. DECEMBER 31.

Eredményekben gazdag, békés, boldog új évet kívánunk olvasóinknak!

| I j esztendőt írunk holnap- II tói. Ma a család tagjai, ro- konok, barátok, ismerősök és ismeretlenek örömtől sugárzó arccal és igaz, őszinte szeretettel kívánnak egymásnak boldog új évet, sok örömöt és boldogságot az életben. Mi is szívből köszöntjük e napon Somogy megye lakosságát, amely becsülettel helytállt a munkában. A kölcsönös köszöntéseken és üdvözléseken túl régi szokás, hagyomány, hogy ilyenkor a legtöbb ember mérleget készít munkájáról. Számba veszi az elért eredményeket és a következő tennivalókat. Az új évben mindenki szebb és jobb életre vágyik. Ez a kívánság ma már szinte természetes és magától értetődő. Ez így van rendjén/hiszen a növekvő jólét szocialista társadalmunk lényegéből fakad. Egyre több az olyan emberek száma is, akik nemcsak szorosan vett egyéni ügyeikkel törődnek, hanem mind nagyobb gondot fordítanak üzemük, vállalatuk, intézményük fejlődésére is. Jó dolog, hogy ez így van. Mutatja, hogy mindjobban megváltozik az emberek gondolkodása, és növekszik szocialista tudatuk.

Üj egyéni tervek, elképzelések és álmok válhatnak ma valósággá a legtöbb ember számára, örülni lehet annak is, hogy ma nem olyan az élet nálunk, mint amilyenről a költő elkeseredésében és fájdalmában így írt annak idején:

sylivőlány cukros ételekről álmodik, nem tud kartellekről.

S ha szombaton kezébe nyomják a pénzt, és a büntetést levonják: kuncog a krajcár: innyiért dolgoztál. Nem épp semmiért«

A mai munkás életé merőben más, mint ahogy a múltban a költő leírta. Nem álom többé számára a jobb élet: keze munkájával ez egyre inkább valósággá válik.

A jobb életért 1963-ban is sokat kellett dolgozni. Kemény, megfeszített munka áll mögöttünk, sok bajt és nehézséget sikerült leküzdenünk. ezáltal anyagiakban és szellemi javakban gazdagabbak lettünk. Az elmúlt esztendőben sok nehézséget okozott előbb a szigorú tél. majd a nyári szárazság, amely különösen a megye mezőgazdaságát sújtotta. Mégis elmondhatjuk, hogy a becsületes munka, a vezetők és a dolgozók összefogása a legtöbb üzemben és termelő- szövetkezetben meghozta , a maga gyümölcsét.

I

9C3-ban az volt a fő feladatunk, hogy az iparban, a mezőgazdaságban és az élet minden területén érvényt szerezzünk az MSZMP Vili. kongresszusán elfogadott határozatoknak. Minden törekvésünk arra irányult, hogy a helyi sajátosságoknak megfelelően valóra váltsuk a kongresszusi célkitűzéseket. A legfontosabb az volt ezek közül, hogy gyorsítsuk meg és fejezzük be hazánkban a szocialista társadalom teljes fölépítését. Éppen ezért munkánk középpontjába a kongresszusi határozatok végrehajtását helyeztük. Elsősorban arra törekedtünk, hogy az iparban és c mezőgazdaságban elérjük a termelési célokat. Minden erővel azon dolgoztunk, hogy szebbé tegyük és javítsuk a megye dolgozóinak életét.

Az elismerés hangján szólhatunk a megye kommunistáiról, a munkásokról, a parasztokról és az értelmiség döntő többségéről, mert sokat tettek a kongresszusi határozatok megvalósításáért. A szövetkezeti parasztokról, akik becsülettel helytálltak a munkában, és tovább erősítették a közös gazdaságok alapjait. Párt- és tömegszervezeteink sokat fáradoztak azért, hogy tovább növekedjék az emberek szocialista öntudata, hogy mindenki — fölismer' o sa'á* szerepét és a szövi?. közösségben rejlő

nagy erőt és alkotóképességet — a lehető legtöbbet nyújtsa a • társadalom számára.

Közös erővel és jobb munkával a boldogabb életért

írta: Németh Ferenc, a Somogy megyei Pártbizottság első titkára

A megye dolgozói az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt bebizonyították,

hogy igénylik és magukénak vallják a párt Vili. kongresz- szusán elfogadott programot. A tények önmagukért beszélnek. A rendelkezésre álló — nem végleges — adatok szerint a megye ipari üzemei és vállalatai teljesítették évi tervüket. Mondanom sem kell, hogy milyen nehéz volt teljesíteni a terveket, hiszen pótolni kellett a kemény tél okozta lemaradást. Elismerésünket, köszönetünket fejezzük ki az ipar vezetőinek és dolgozóinak a becsületes helytállásért.

A munka méltó elismerése mellett azonban meg kell jegyeznünk, hogy nincs ok az elbizakodottságra, ugyanis több vállalat — közöttük építőipari vállalataink — nem tudták elérni a maguk elé tűzött célokat. Tervük teljesítésétől messze elmaradtak, s ez károsan érezteti hatását, hiszen lényegesen kevesebb lakást adtak át az előírtnál. Ha behatóbban vizsgáljuk munkájukat, és közelebbről megnézzük a munka termelékenységének alakulását, akkor azt tapasztaljuk, hogy ezen a területen keveset haladtak előre. Az előirányzott helyett csak egyharmad részben sikerült fokozniuk a termelést a termelékenység növelésével; kétharmad részben a munkáslétszám emelésével növelték a termelést.

Változatlanul nagy figyelmet érdemel ez a téma. A párt-, a gazdasági és a szak- szervezeti vezetőknek elsőrendű feladata, hogy az új évben az érintett üzemekben vizsgálják meg a termelékenység alakulását, és intézkedjenek, hogy gyökeres változás következzék be. Ez annál is inkább fontos, mert a jövőben egyre kevesebb lehetőség nyílik arra, hogy a termelést elsősorban létszám- emeléssel növeljék. Ezt azért tartom szükségesnek megemlíteni, mert több üzemben és vállalatnál máris hiány mutatkozik a nehéz fizikai erőt igénylő férfi munkaerőben. Ma még nincs általános munkáshiány. Különösen jelentős azoknak a nőknek a száma, akiket be lehet és be is kell vonni a termelőmunkába, és akiknek állandó munkaalkalmat kell teremteni.

Nem érhetjük be azzal, hogy globálisan teljesítjük a tervet, és elküldjük a dísztáviratot a minisztériumnak meg a párt- bizottságnak. A siker csak akkor teljes, ha a termelési terveket részleteiben és az előírásoknak megfelelő ütemben teljesítik mindenütt.

A jövőben elsőrendű követelmény az üzemek vezetői és dolgozói számára, hogy gazdaságosabban és jövedelmezőbben termeljenek. Még ma is találkozunk olyan vezetővel, dolgozóval, aki azt gondolja, nem számít, hogy mi mibe kerül. A lényeg az — vélik ők —, hogy a tervet teljesítsék. A mindenáron való tervteljesítésnek nagyon gyakran az a következménye, hogy elmarad a nyereségrészesedés, vagy a tervezettnél kevesebb prémiumot fizethetnek stb. Ez sem mellékes dolog, de véleményünk szerint ennél figyelemreméltóbb az a tény, hogy egyik-másik üzem és vállalat nem tudja befizetni az állam részére a tervezett vállalati nyereséget. Ez pedig végső soron a közösség, a társada- I om rovására megy, mert kevesebb anyagi javakat oszthatunk szét.

Ott, ahol a vezetés hibájából nem gazdaságos a termelés, és szervezetlenség miatt ráfizetnek egy-egy termék előállítására, illik az a mondás, hogy ráfizetésből élnek. Márpedig így nem lehet sokáig élni. A különféle okokra való hivatkozás és a magyarázgatás nem segít. A tény, az tény marad. Mindenkinek meg kell értenie, hogy ráfizetésből még a szocializmusban sem lehet megélni. Különösen nem lehet jól és jobban élni. A rosszul dolgozó emberek igénye is nőttön nő. Ök is jobb életre vágynak. Nekünk pedig valamennyiünk közös erejével kell megteremteni a növekvő egyéni és társadalmi igények kielégítésének összhangját. Nem elég csak megtervezni az élet- színvonal emelkedésének számait. Nem elég a szép jelszavak hangoztatása, ettől méa nem lesz jobb és tartalmasabb az élet. Az ünnepi jelszavak helyett mind több hétköznapi tettre van szükség.

Már most mindenütt gondosan föl kell készülni az 1964. évi üzemi és vállalati tervek teljesítésére. Az új évben jobban, termelékenyebben, fegyelmezettebben és gazdaságosabban kell dolgozni, mint 1963- ban. Világosan látnia kell mindenkinek, hogy helytelen, amint némelyek gondolják: keveset dolgozni, másra várni, majd az segít, megoldja helyettem is a problémákat. Különösen sokat vét a szocialista erkölcs normái ellen az az ember, aki nem végzi el rendesen a munkáját, aki a napi nyolc óra helyett csak hat és fél órát dolgozik, a többit ellógja és fe- gyelmezetlenkedik. A munkások, a dolgozók a kollektíva erejével lépjenek föl a rendbontókkal, a fegyelmezetlen- kedőkkel szemben. Ha jól dolgozunk, biztosak lehetünk a jövőben, és nem kell rettegnie senkinek sem a létbizonytalanságtól.

A múltban egy nap négyszáz munkanélküli jelentkezett havat lapátolni Kaposváron. Közöttük sok volt az állástalan diplomás. Mi a helyzet ma? A városi tanács nem kap hóeltakarító munkásokat, hiába hirdetik. Amikor a súlyos munka- nélküliség enyhítésének kérdése merült fel. Vétek György, Kaposvár hajdani polgármestere kijelentette: »A munka- nélküliség megoldásáért a város többet nem tehet.« Az ínségakció keretében 1932. január első napjaiban Kaposvár polgármestere 50 gyermekruhát, 145 pár bakancsot és 200 méter ruhaszövetet osztott ki a több ezer munkanélküli között. A tahi járásban 35 pár bakancsot, 30 méter ruhaszövetet, a marcali járásban 40 pár bakancsot és 30 méter szövetet osztottak szét »nagylelkűen« és könnybe lábadt szemmel, képmutatóan igyekezve bizonyítani jószívűségüket, segíteni akarásukat. Az 1933. év sem hozott változást. Ezt bizonyítja szemléltetően az Űj Somogy 1933. december 31-i írása is: »Bárcsak új, örömteli, boldog ev lenne az 1934. év, amely pár óra múlva ránk virrad, és ne sajtoljon ki többé vért, könnyet és verítéket milliók meggyötört testéből, hanem a megelégedettség rózsáit festené az emberiség arcára.«

A dolgozó millióknak változatlanul a könny és a veríték maradt. Nem enyhült a nyomor annak ellenére sem, hogy

karácsony és újév táján a megye és a város »nagylelkű« urai évről évre megjátszották a nemes szívű, segíteni akaró polgárt. A szegényemberek számára minden maradt a régiben.

Bármennyire igyekeztek elhallgatni a valóságot, végül is nem lehetett. A pécsi püspök például egyik újévi szózatában a többi között arról írt, hogy »a szegénység és a nyomor nőttön-nő«. Így volt ez, sajnos. A hajdani, nagyhatalmú püspök urak erejéből is csak odáig futotta, hogy imádkoztak és imádkoztatok a szegényekért, ez volt a legtöbb, amit tettek. Az imádság persze nem enyhített a szerencsétlen munkás- és parasztcsaládok sanyarú helyzetén.

A történelem bebizonyította, hogy valójában nem is akarták megszüntetni azt a társadalmi igazságtalanságot,

amely gyötörte, emésztette a dolgozó milliókat. Hiszen ez nem felelt volna meg az úri osztály önző érdekeinek. Amíg egyfelől a szegénység keserítette az emberek életét, másfelől az urak »szilveszterkor különösen kellemesen érezték magukat a Kaszinóban ..., ahol nemcsak a kaposváriak, de a megye minden részéből összegyűltek a szórakozni vágyók« — ahogy ezt az Üj Somogy 1941. január 2-i számában megírja. Hogy kik jöttek össze a Kaszinóban, azt az olvasó nagyon jól tudja.

M

a fölemelt fővel elmondhatjuk, hogy a dolgozó emberek a szocialista rendszerben megtalálták életük célját és értelmét. Ma a munka eredménye mindnyájunk ügyét szolgálja. Ma nincs senki rászorulva az alamizsnára, az ínségakció keretében juttatott bakancsra. Szocialista rendünk fölemelte a pórnépet elesettségéből, az magára talált, és építi boldog jövőjét.

Azt is tudjuk, hogy az elért eredmények ellenére még sok mindent nem oldottunk meg úgy, ahogy szerettük volna. Még ma sem gondtalan az élete mindenkinek, de valameny- nyi dolgozni akaró embernek van munkája. Megszűnt a létbizonytalanság és a napi kenyérgond. Biztosak lehetünk abban, hogy az a sok újévi jókívánság, amely ma elhangzik, a legtöbb ember számára valósággá válik. Mindez rajtunk és csak rajtunk áll. Azon, hogy hogyan tudjuk megteremteni a növekvő igények és lehetőségek összhangját. Mégis a jobb munkára ösztönzést némelyek zaklatásnak, sőt nemegyszer ünneprontásnak veszik, és sértődötten duzzognak, hogy miért szorgalmazzuk a több és a jobb munkát Pedig ma időszerűbbek, mint bármikor a költőnek azok a sorai, amelyeket a munkáról írt:

»£n öt dlesérem csak, az élet

anyját,

Kitol jövendő győzelmünk

ered.,.«

Szép számmal akadnak még olyanok, akik félvállról veszik a munkát, és azt vallják, hogy »szívesen elmennének a munka temetésére«. Szívesebben töltenék az időt szórakozással és semmittevéssel. Az ilyesfajta emberek menekülnek az élet nehézségeitől, irtóznak a munka szépségétől. Közülük kerülnek ki azok, akik nem tudnak mást. csak szítani a követelőző hangulatot, várják a készet, úton-útfélen fitymálják az eredményeket. Számon kérik, hogy miért nem oldottuk

meg ezt vagy azt a fontos kérdést, s a legszívesebben a kákán is csomót keresnek. Szerencsére az emberek többsége nem ilyen. De ezzel a típussal számolni kell, nagyobb igényt kell velük szemben is támasztani.

Az még nagyobb hiba, ha egyik-másik vezető pánikba esik a nehézségek láttán, és a céltudatos, szervező munka helyett a pesszimizmus és a kilá- tástalanság magvát hinti el környezetében. Érthetetlen és indokolatlan ez a magatartás.

Amíg az emberek többsége szívből tud örülni a fejlődésnek, az eredményeknek, némelyek a fától nem látják az erdőt. Nem tudják értékelni, hogy mennyi erőfeszítés, küzdelem, energia ölt testet addig, amíg egy új üzem, bérház, könyvtár, középület, egy új járda és út elkészül. Az ilyen emberre joggal mondják, hogy elszakadt az élettőL Ma nem olyan időket élünk, hogv a rosszra is azt kell mondani, hogy jó. A mai egészséges, alkotó légkört senki sem tévesztheti össze a szitkozódás és a kishitűség káros gyakorlatával. összefogásra, egymás nagyobb megbecsülésére van szükség. Az eredmények méltó elismerése és megbecsülése Ű1 erőt, biztatást ad. Végeredményben a munka eredményének elismerése saját magunk és a dolgozók tízezreinek elismerését jelenti. Tévedés ne essék, nem arról van szó, hogy ne bíráljuk az előforduló hibákat, ellenkezőleg. De mindig a realitás talnián kell maradni, és ösztönözzük a dolgozókat is arra, hogy bátran és határozottan lépjenek föl a tényleges fogyatékosságokkal szemben.

A

z emberek a tervezgetés,

az alkotás és az építés lázában égnek. Nekünk, vezetőknek, valamennyiünknek a dolgozókkal együtt keresni, kutatni kell, hogyan tudnánk még eredményesebben, még jobban dolgozni. Arra van tehát szükség, hogy növeljük a jól dolgozók táborát, és minél kisebbre csökkentsük a közösség ügyével szemben közömbös emberek számát. Mindenki váljon a boldogabb élet megteremtésének alkotó, cselekvő részesévé. Bátran lépjen mindenki az alkotás nehéz, de szép útjára, és a siránkozó, pesszimista hangulat helyett mindenütt az optimizmust fejlesszék és ápolják. Ismerje föl minden ember saját felelősségét, és övezze mind nagyobb megbecsülés azokat, akik jól dolgoznak. Emlékezzünk a költő szavaira:

»Mit adtam én? meg kell

becsülnöm

s becsülhetem Is magamat; de alázatom, amíg élek, azé, aki kenyeret ad.«

Ott tud igazán kibontakozni az alkotó légkör, ahol tisztelet és megbecsülés övezi a dolgozó embert. Ezért a jövőben a párt-, az állami, a gazdasági és a tömegszervezeti vezetők fokozottabb megbecsülésben részesítsék a kétkezi és az alkotó szellemi munkást. )

Szüntelenül törekedjünk a vezetők és a dolgozók kapcsolatának javítására. Mert még számtalan helyen keseregnek a dolgozók amiatt, hogy bizony az ő vezetőjük nagyképű, nemigen áll velük szóba, nem ér rá velük beszélgetni stb. Márpedig amikor az igények kielégítéséről beszélünk, ezt sem szabad mellékesnek tekinteni. Szo~ ros és élő kapcsolatot kell kialakítani és fenntartani az üzemek és hivatalok dolgozóival.

A jövőben nekünk is nagyobb erkölcsi és politikai támogatást kell nyújtanunk a jól dolgozó párt-, állami, gazdasági és szövetkezeti vezetőknek. Segítenünk kell a tapasztalatlanokat, de nem támogathatjuk azt a vezetőt, aki önkényeskedik, basásko- dik, lebecsüli az üzemi munkásokat, a szövetkezeti tagságot, és semmibe veszi a szocialista igazságba vetett hitüket. Az ilyen helyeken sok a megbántott és elkeseredett ember. Az ősszel Üj várfalván jártunk, és azt tapasztaltuk, hogy a község igen lemaradt az időszerű mezőgazdasági munkákkal. Kutattuk ennek okát. Végül a tagokhoz fordultunk magyarázatért. A szövetkezeti tagok egy csoportja a helyi vezetők jelenlétében nagyon sok figyelemreméltó, tanulságos dolgot mondott el. Hangsúlyozták, hogy ők dolgozni akarnak, és dolgoznak is a szövetkezetben, csak megfelelő irányításra várnak. Mélyen bántotta azonban önérzetüket, hogy a szorgalmukról ismert parasztok élete lassan javul, s hogy elmaradtak a szomszédos községek eredményei mögött. Amikor láttuk azt a nagy hanyagságot és elhagyatottságot a szövetkezeti majorban, és meghallgattuk az ott dolgozókat, nem is csodálkoztunk. A beszélgetés részvevői szinte kivétel nélkül bírálták a vezetést, az elnök és az agro- nómus munkáját Bírálták a vezetőket, mert nem sokat törődnek a tagsággal, pedig megválasztásukkor azt ígérték, minden törekvésük arra irányul, hogy a tagok életét jobbá tegyék. Megrökönyödve tapasztaltuk, hogy a jelenlevő vezetők milyen nagyfokú közömbösséget és politikai érzéketlenséget tanúsítottak. Az, asszonyok szenvedélytől fűtve az elnök szemébe vágták* hogy nemegyszer igazságtalanul jár el és bánik az emberekkel. Számtalanszor például nem a végzett munka és a szocialista elosztás elvei alapiján osztották szét a szalmát, hanem némelyeket baráti alapon részesített előnyben.

A vita igen tanulságos volt. Nem szabad az emberek igazságérzetét megsérteni. Mert mint az érzékeny műszer, azonnal reagálnak rá. Akik benne éltek a múltban, azok különösen jól tudják, saját bőrükön tapasztalták, hogy a munkás és a nincstelen paraszt hogyan ki volt szolgáltatva az urak kénye-kedvé- nek. Sokat gyötrődtek, szenvedtek emiatt, és sóvárogva vágytak egy emberibb és igazságos világra. Nem csoda, ha ma is rosszul esik az, amikor egyik-másik vezető hasonlóan cselekszik. Szerencsére nem ez a jellemző nálunk, de mégis figyelmeztető, hogy a jövőben sehol se forduljon elő ilyen eset.

A dolgozók jogos igényét is ki kell tudni elégíteni. Ezen túlmenően a jövőben fokozottabb támogatásban kell részesíteni a segítségre szorulókat. Kikre gondolok? Elsősorban azokra, akik saját hibájukon kívül nem boldogulnak az életben megfelelően. Nem azokról van szó, akik úgy fogják fel a világot, hogy valamiképpen csak lesz, felülről mindent megoldanak. Ezeknek azt tanácsoljuk, hogy először és másodszor is próbáljanak saját magukon segíteni, és akkor a szocializmus is megsegíti őket. E kettőnek mindenkor ki kell egészítenie egymást. Az emberek, a családok többségének élete ma már rendezett, a tisztességes megélhetés biztosítva van. Jó úton haladunk. Azonban akadnak olyan rétegek, csoportok, melyekről a közvélemény azt

(Folytatás a 3. oldalon.)