Somogyi Néplap, 1963. december (20. évfolyam, 280-303. szám)

1963-12-23 / 298. szám

Hétfő, 1983. december 23. 5 SOMOGYI NFFIAF A tárgyalóteremből „Ffilenmleper" Még az Arany János meg­énekelte fülemülepernél is nevetségesebb az, ami most egy kerítés, illetve néhány ke- rítésléc körül bonyolódik Ka­posváron. Surján Ferenc és Csordás István Kaposvár, Gárdonyi Géza utcai lakosok már 1962. május 21-től pörösködnek egy­mással. Csordás Istvánék kezdték azzal, hogy a Kapos­vári Járásbíróságom följelen­tették Surján Ferencéket mondván, hogy mivel szom­szédjuk a kerítést nem csinál­tatta meg, az ő tyúkjaik átjár­nak Surjánék veteményesébe, azok pedig elpusztítják a ba­romfiakat. 1962. június 5-e: Tárgyalás... Szakértő bevonását rendelik el. Június 20-a: A városi tanács főmérnökét hallgatják ki szak­értőként. Véleménye alapján a bíróság megszünteti az ügyet, s döntés végett visszaküldik a tanácshoz. Csordásék azonban ebbe nem nyugszanak bele, s 1962. július 3-án a megyei bíróság­AZ „ÉDES ÉLET' ÚJABB ÁLDOZATAI LONDONBAN Ward—Keeler tanítványai — A Scotland Yard szigorú vizsgálata A csábító szép­ségű Giulia Moli meggyilkolása újabb, minden ed­diginél nagyobb arányú társadalmi botrány kirobba­nását jelezte Lon­donban. A rendőr­ség már a vizsga- . lóit elején egy jól megszervezett zsa­rolóbanda nyomai­ra bukkant, amely az »édes élet« is­mert stílusában élt, és szerezte óriási jövedelmét. A 25 éves Giu­lia Moli fénykép- modellt egy bér­ház szobájában vérbe fagyva ta­lálták meg. A szo­ba átkutatásakor egy kábítószeres üvegre és több ezer nevet tartal­mazó füzetre buk­kantak. A íüze- tecske elsősorban ismert és tekinté­lyes londoniak ne­vét tartalmazta. De találtak több mint 3000 fényké­pet is, amely Giu- liáról és »ismerő­seiről« készült a legkülönbözőbb és legintimebb pó­zokban. A kutatás közben az angol művészvilág, ma­gas rangú tisztvi­selők és jól kereső orvosok leveleinek százait találták meg, amelyek mind Giuliához voltak címezve. A fényképmo- dell már huzamo­sabb ideje a rend­őrség megfigyelése alatt' állt. Két hó­nappal ezelőtt az egyik tekintélyes londoni üzletem­ber egy zsaroló le­velet kapott a lánytól. Az üzlet­ember nem ijedt meg, s a Scotland Yardra ment a le­véllel. _ A lánynak és társainak érdekes munkamódszere volt. A Scotland Yard szóvivője el­mondta, hogy Giu­lia Moli rendszere­sen közölt apró­hirdetéseiket, és bizonyos faj,;a eső­köpenyeket kínált eladásra. A hirde­tések egészen ár­talmatlannak lát­szottak mindazok számára, akik nem tudtak a rejt­jelezett szövegben olvasni. Az ily módon közölt üzenetek alapján az állító­lagos vevők jelent­keztek a megadott címen. Giulia va­lóban mindig eső­köpenyben fogad­ta látogatóit, de egy magas sarkú cipőn kívül ez volt egyetlen öltö­zéke. A lépre ment vendégeket Giulia társai az adott pillanatban lefényképezték, amikor a leginti­mebb pillanatokat töltötték a lány- nyál vagy Giulia barátnőivel. Ezután követke­zett a zsarolás. A londoni rendőrség véleménye szerint Giulia Moli mö­gött olyan szer­vezőt állt, amely hosszabb ideje folytatta zsarolá­sát, és bizonyos időközönként min­dig más és más lányt használt fel piszkos céljaira. Ha túlságosan so­kat tudott már a »modell«, vagy nagyon sokan is­merték. akkor egyszerűen eltet­ték láb alól. Az utóbbi hat hónapban 18 lány tűnt el nyomtala­nul Londonban, és föltételezik, hogy valami közük volt a fenti zsaroló- bandához. (Szentirmai) hoz fordulnak kérve: helyez­zék hatályon kívül a járásbíró­ság ítéletét, mert érdekük azt követeli, hogy a kerítés jó ál­lapotban legyen. Kc", en az or­szág másik részében is tudo­mást szereznek a Kaposváron folyó »nagyszabású« ügyről, mert a megyei bíróságra kért iratokat tévedésből Ceglédre küldték el. S amíg az iratok előkerülnek, Csordásék megír­ták sérelmüket a Népszabad­nak. A szerkesztőség a városi tanácsot kérte meg a panasz kivizsgálására. Határozat itt, föllebbezés a megyei tanács­hoz ... Megyei bírósági dön­tés: a járásbíróság határozatá­nak . megsemmisítése, újabb tárgyalások... Szakértők, ügy­védek, helyszíni szemlék, tár­gyalások, végül 1963. július 26-án Csordásak panaszának helyt adnak, kötelezik Suriá- nőkat a kerítés rendbetételére és a költségek megtérítésére. Ha valaki azt hinné, hogy ezzel lezárult az ügy, téved. Szeptember 9-ón Csordáséit újból a bírósághoz fordultak: Surjánék csináltak ugyan va­lamit a kerítésen, de szerintük még mindig nem megfelelő, s ezért arra kérték a bíróságot, hogy rendelje él határozatá­nak végrehajtását, azaz a ke­rítés kifogástalan elkészítteté­sét. Surjánék pedig nemrégen szerkesztőségünkhöz jöttek pa­nasszal mondván: eleget tettek a bíróság döntésének, megcsi­nálták a kerítést, s a bíróság a november 13-án megrim rít helyszíni szemlekor megfelelő­nek is találta. November 23-án azonban ismét a helyszínre mentek, s akkor másként» véle­kedtek. Üjabb felszólítást kap­tak, hosy a kerítést másként csinálják meg... »A fülemü leper« tehát to­vább tart. Pedig mindössze né- j hány méter kerítésről van/szó. Kinek kell rendbe hozni? El- j tlcmtötte a bíróság. De még j mindig nincs líége a dolognak, mert a bíróság arról nem ho­zott határozatot, hogy drótból, lécből vagy pedig deszkából kell-e a kerítést megcsinálni. A szomszédok, ahelyett, hogy szót értenének egymással, a bírósághoz és máshová szalad­gálnak igazságukért A tanácstól, a bíróság­tól és más szervektől érté­kes órákat rabolnak el ahe­lyett, hogy jó szomszédhoz il­lően, közös megállapodással lezárnák a közöttük támadt vi­tát, s véget vetnének a nevet­séges pörösködésnek. Szalai László r őr dames Dőlt ? arácsony közeledett. Eb­ben az időtájban útnak indulnak az erdei fenyőligetek, nem tudva, hogy rtierre sodor­ja őket a karácsony szele. Ezekben a napokban sokat, de csöndesen zsörtölődött az asszony Hegyi Jóskával. — Hát ez így nem megy! Azok a vacakok, melyek a boltban vannak, nekem nem kellenek... Micsoda ember vagy te, hogy még egy tisztes­séges fenyőfát sem tudsz sze­rezni! Vedd tudomásul, én töb­bet nem megyek utána, most rád bízom...’— azzal sarkon fordult, és tette a dolgát. Hegyi hivatásos vadász volt, de nem az erdőgazdaságnál, azonban jó barátság fűzte az erdészet vezetőjéhez. Nem szólt egy szót sem az asszony­nak, de látszott rajta, hogy egész este nagyon töri a fe­jét... Reggel, mikor megszokott járörút'ára elindult fogatával, utánakiáitott a felesége: — Aztán intézkedj ám, mert holnapután karácsony! — Intézkedek, intézkedek — dohogta magában —. vagyok én olyan jóban az erdészettel, hogy adnak egy szép fát... z erdei tisztáson levő vadászház eT«*t hintó- nyomoket fedezett fel. Bement a vadászházba, s a tűzrakás után fala*ozni kez­dett. Alig látott hozzá, az er­dészetvezető lépett a barátsá­gosan meleg szobába. — Gyere csak, gyere, éppen reggelizek, tarts velem — fo­gadta szívélyesen. — Köszönöm, hoztam ma­gammal én is. Éppen csak be­néztem, erre jártam, már az előbb is kerestelek... — Nem találhattál, mert eb­ben a pillanatban érkeztem. De jó is, hogy bejöttél, mert legalább mindjárt elintézhet­jük a kérésepiet... No de gyé­re már, falatozz egy kicsit, az­tán itt van ez a kis bor, nem esik rosszul ilyenkor, igaz? — A fenének kell ennyire vendégeskedni... — Tudod, hogy ünnep köze­ledik, és ilyenkor már annak hatása alatt van az ember... — Persze, persze ... — Meg azt is tudod, hogy jó barátok meg szakmabeliek va­gyunk, különben is régen lát­talak már. — Te, Jóska, te valamit for­gatsz a furfangos fejedben, mondd már meg, hogy hová akarsz kilyukadni! — Megmondom én, nem nagy dolog, egy karácsonyfát adjál nekem. Tudod, az asz- szony. Olyan vacakok vannak a boltban. Neked aztán ez iga­zán nem nagy dolog! Az erdészetvezető elgondol­kodva nézte a földet, és bár­hogy várta Hegyi, csak nem akarta szóra nyitni a száját. — Na! Talán bizony valami akadálya van ennek? — Bizony, komám, igen. Én sem hozom el ingyen, nekem is be kell fizetni. Nem adha­tok én senkinek, mert nem az enyém,, s — Ugyan már, hát a barát­ságunk? — Ne haragudj, nem tehe­tem. Fizesd be, akkor megy a dolog... — Hát így állunk — gondol­ta magában Hegyi. —- Ha a fe­ne fenét eszik is, most már csak azért sem fizetek be ... A z erdészetvezető hamar elbúcsúzott. Alig húzta ki a lábát, Hegyi a szekrény­hez lépett, elővette a sárga ci­pőt, a vasalt nadrágot meg az új erdészltabátot, kalapot. Egy iratgyűjtőt meg néhány lapot is kezébe vett, aztán nagy gyorsan útnak indult a nyíres tetőn végig, a fenyves felé. Egykettőre odaért, megállt écry pillanatra gyönyörködni a szép fenyőfákban, aztán meg­látta a füstoszlopot. Arra lesz az őr. Elindult feléje, s csak­hamar észre is vette, amint az a tűz körül sétált jobbra-bal- ra tekingetve, szájában forgat­va csibukját. Na, most már ne- kiállhatunk, gondolta huncutul hunyorítva Hegyi. — Halló! Merre van az őr?! — kiáltotta. — Itt vagyok, kérem! — Maga, öreg, jól aludha­tott, már mióta ordítozok, és nem felel. Magától ugyan, el­lophatnák az egész fenyvest! — Nem aludtam én, kérem, egy szikrát sem... — Jó — jó... Vasvári va­gyok az erdőgazdaság központ­jából. Mindjárt jegyzőkönyvbe veszem az egészet. De előbb feleljen gyorsan néhány kér­désre. Hányas tag ez a fiatal fenyőterület? — Én... azt nem tudom ... — Nem-e?! Hát micsoda őr maca? Aklcor azt mondja meg, milyen a beállottság? Felszabadulási hét 1963 A hagyományt — hogy Ka­posvár évek óta kulturális ese­ményekkel emlékezik 1944 de­cember másodikára, a város felszabadulásának évforduló­jára — már méltattuk. Az em­lékezésnek és emlékeztetésnek ez a formája már régen túllé­pett a jelképességen. Olyan évenkénti eseménnyé rangoso- dott, amit már nem nélkülöz­hetünk. Szorosan az életünk­höz tartozik. Mondhatnánk, nagyon nehéz lenne más kere­teket teremtenünk az évet bú­csúztató hónap elején ahhoz, hogy tömeges érdeklődést kelt­ve valóban ünnepeljünk. Az utóbbi években — még tavaly is — irodalmi napok al­kották a felszabadulási hét programját. Az idén a városi pártbizottság és a tanács na­gyon helyes kezdeményezésére kultúránk sok — egyébként hallgató vagy hangját alig né­hányszor hallató ága is részt kért a felszabadulási hét eseménysorából. A szép hagyo­mány tehát gazdagodott. Vagy még inkább: 1963-ban indult el a kiteljesedés útján. Semmi esetre sem az ünnep-, illetve az élményrontás szán­dékával, de leszűrve a felsza­badulási hét elmúltával a szükséges tapasztalatokat meg­jegyezzük, hogy a rendezvé­nyek sikere vagy — mert ilyen is volt — félsikere az, amivel számolnunk kell. Szá­molnunk arra hivatkozva, hogy bár a korábbi ünneplés! for­mát új tartalommal töltöttük meg, gazdagítva a hagyo­mányt, csak nem tudtuk meg­felelő módon összpontosítani az erőket. Sőt előkészítő mun­kálataink sem az összefogás jegyében folytak. Ezúttal a szo­kásosnál nagyobb késéssel ke­rültek ki a felszabadulási hét műsorának plakátjai az utcá­ra. Közönségszervezés dolgá­ban most sem sikerült jeles­kednünk. Ezzel magyarázható — de nem menthető —, hogy igencsak ugyanazokat az arco­kat láttuk valahány rendezvé­nyen. Egyszóval — bár nem volt hiány odafigyelő közön­ségből — városunk lakosságá­nak csak kis rétegét mozgósí­tották a valóban változatos kulturális események. Kár... Pedig sok alkalom kínálkozott az érdeklődésre való érdemesség jegyeivel ar­ra, hogy ismerkedjünk ma­gunkkal is, városunk kulturá­lis életével is. Utalunk itt mindjárt a nyitóeseményre, a Közalkalmazottak Szimfonikus Zenekarának és három felnőtt kórusunk közös hangversenyé­re. Ez a siker például több »tanút« érdemelt volna. Az If­júsági Ház előadótermének szegényes technikai adottságai között megtartott irodalmi színpadi bemutató szépen hangzott programpontként. Itt viszont majdnem csak diákkö­zönség vett részt a bemutatko­Oj üzemházba költözött a Kaposvári Textilruházati Ktsz. A kis részlegeket itt egyesítették, hogy szalagszerüen dolgozhassa­nak. Képünkön: A férfííehérne miit készítő szalag. — Hát az meg, mi? Ezt aztán igazán nem értem... — Na, szépen bevásárolt a gazdaság magával! Nem is tu­dom, mit lehet csinálni. Min­denesetre a följegyzést elkészí­tem, De addig, öreg, gyorsan vájjon nekem két emberma- gassságú szép karácsonyfát, és kötözze is össze ... Hegyi mosolyogva figyelte a megszeppent embert, ahogy nagy buzgalommal kereste a legszebb fákat. — Na, ezt köszönöm. Ha megígéri, hogy ezután jobban vigyáz a magára bízott érté­kekre, akkor én ezt a jegyző­könyvet a szeme láttára a tűz­be dobom .'■>. papír ellobbant, s Hegyi visszafelé azt forgatta fejében, milyen ragyogóan si­került az ötlet. Az országúton egy autóbusz húzott el mellet­te. Gyorsan egy fa mögé ug­rott, hátha valaki »illetékes« is ül rajta. Már jó messze járt, mikor egy kocsit pillantott meg a kanyargós út távoli haj­latában. Aztán eltűnt a szeme elől, de egy útkönyök után vá­ratlanul előtte állt — és raj­ta az erdészetvezető. — Mi az, tolvajkodtál, ko­mám? — Nem én! Nem láttad az előbb az autóbuszt? Bementem a városba, vettem egyet, és a busszal már meg is jöttem... Nem vagyok rászorulva a kö- ny őr adomány odra! — Látod, látod. Pedig hol­nap adtam volna. Reggel csak megviseltelek. — Én is megvicceltelek té­ged — mondta macában He­gyi, de fennhangon csak eny- nyit tett hozzá: — Jól van, komám. Azért jó barátok maradunk ám tovább­ra is! Na, szervusz... egyi a vadászháznál a kocsioldal közé dobta a két fát. — Ilyen szép fákat még nem, láttál, asszony! Gyorsan átöltözött és haza­indult. Mire az útba eső falu­hoz ért, már égtek a villanyok. A sok járkálás, az izgalom el- b aggasztotta, s el-elbóbiskolt. Egyszer csak arra riadt, hogy lenn a völgyben ott pislákol­nak az otthoni fények. Befor­dult a kapun, s már kiáltotta is: — Gyere, asszony, gyorsan, olyan szépet hoztam, amilyen még sohsem volt! Az asszony a kocsioldal kö­zét tapogatta. — Már megint viccelsz, te Jóska! Nem hoztál te semmit! — Hát dehogynem! — Ne beszélj, nincs itt egy fenyőtű sem... Hegyi hátrafordult, s még a víz is kiverte, mikor meglátta ; az üres kocsioldalt. S közben az asszony mondta, mondta a magáét: — Hiába kérek én tőled va­lamit ... Még a füled botját sem mozgatod. Holnapután ka­rácsony, ajaj, mi lesz velünk... Ellopta-e valaki, míg bóbis­kolt, vagy csak úgy magából veszett el? — sosem tudta ki­deríteni Hegyi. Annyi bizo­nyos, hogy ezen a karácsonyon szégyenszemre maga csinált ágakból fenyőfát, és dísztelen kalandjával, kudarcba fulladt furfangosságával sosem dicse­kedett el senkinek ... Cséplő József záson. S ha hozzáfűzzük, hogy három együttes között két kö­zépiskolánk irodalmi színpada is pódiumra állt, akkor érthe­tő, hogy irodalmi színpadi kul­túránkról egyrészt felemás ké­pet adott ez a találkozó, más­részt megmagyarázza azt is, miért hiányzott innen a fel­nőtt közönség! Közismert, hogy a megyé­ben — tehát nemcsak Kapos­váron — folytatást igénylő ha­gyományai vannak a bábmű­vészeinek, amely az utóbbi években hathatós anyagi és erkölcsi támogatás híján visz- szaesett annak ellenére, hogy a bábcsoportok száma növeke­dett. Szó volt arról, hogy mint­egy ösztönzésül, bátorításul bá­bostalálkozót rendeznek Ka­posváron. Az esemény — saj­nos — anyagi fedezet hiánya miatt elmaradt bizonytalan időre. Kárpótlásul került a fel- szabadulási hét programjába egy óvodásoknak szánt báb­bemutató. Kérdés, hogy való­ban az alkalom tiszteletére-e. Megítélésünk szerint inkább azért, hogy jól lakhasson a közmondásbeli kecske. Majd a Nappali sötétség című új ma­gyar fiim díszbemutatója kap­csán ígért filmankéttal maradt adós az idei felszabadulási hét. A rendező Fábry Zoltán távol­létében nem akadt valóban vállalkozó az alkotók közül ar­ra, hogy vitavezetője legyen a nézők és alkotók gondolatcse­réjének? Talán az írót, Palotai Borist kellett volna meghívni, hiszen az ő munkája sem ép­pen jelentéktelen. Szóval az író is gazdája valamennyire a megfilmesített műnek, és — mint később, az Üj írás fel­olvasóestjén kiderült a való­ban barátivá forrósodott leve­gőjű teremben, a Látinka Sán­dor Művelődési Házban — szervezési manőverezések nél­kül is mind nagyobb vonzása van a mai magyar irodalom képviselőinek! Palotai Boris sem »hűtötte« volna le a vitá­zókedvet! Hiszen ma már az sem fékezi a tömeges érdek­lődést, ha történetesen nem az úgynevezett, félig már az iro­dalomtörténetben helyet fog­laló írói tekintélyek vannak jelen. Nem azok, hanem az a fiatal írónemzedék, amelyik hivatására ébredve a jelszó­ként is gyönyörű hitvallással tisztán és szigorúan a máról beszél. Persze az igazsághoz tartozik hogy élményekben és csak­ugyan számottevő sikerekben így sem volt szegény az idei felszabadulási hét. Az ese­ménysort nyitó zenekari és kórushangverseny, Pándi Pál irodalomtörténész előadása, il­letve az ezt követő vita, majd a színházi díszbemutató, az Üj írás átütő sikerű estje, vé­gül a Budapesti MÁV Szimfo­nikusok záróhangversenye mind-mind bizonyság volt: azt bizonyították, hogy a csak iro­dalmi napok jelleget érdemes volt többre váltani. Színes, változatos programot kínálni és adni a felszabadulásra bel­ső igényből emlékezőknek. Vi­szont tagadhatatlan, hogy most jobb volna a mérlegelés ered­ménye, ha csak a felsorolt ese­ményeket »markoltuk« volna, illetve valósítottuk volna meg. Végül hadd szóljunk még az Üj írás felolvasóestjéről. Az utóbbi években sok alkalom kínálkozott közönségünknek arra, hogy személyesen ismer­kedjék irodalmunk művelői­vel. De találkozó írók és ol­vasók között eddig aligha volt ilyen baráti, ennyire meghitt és mégis demonstratív, mint amilyen ez az est volt. Bíz­vást hihetjük a száraz szavú statisztikai adatok dokumentá­cióin túl, hogy most kezdünk igazán rászolgálni a »legtöbbet olvasó vidéki város« nem akármilyen címére. László Ibolya MŰVELŐDÉS — SZÓRAKOZÁS Este 7 órakor: Karenina An­na. Szigligeti-bérlet. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ A szélhámosnő. Szélesvász­nú magyar film. (December 25-ig.) Előadások kezdete: 5, 7 órakor. SZABAD IF JÓSÁG FILMSZÍNHÁZ A púpos. Korhatár nélkül. (December 25-ig.) Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom