Somogyi Néplap, 1963. november (20. évfolyam, 256-279. szám)
1963-11-12 / 264. szám
SOMOGTI NÉPLAP 4 Kedd, 1963. november 12. Labdarúgómérleg Bizony a vártnál gyengébben szerepelnek NB-s labdarúgó-csapataink a bajnoki hajrában. A K. Honvéd, amely két héttel ezelőtt még bajnokesélyesnek számított, sorrendben immár harmadszor szenvedett vereséget. Kétségkívül közrejátszottak ebben a soron következő vietnami portya előkészülete, de az is igaz, hogy a bajnoki hajrá végére a Honvéd elfáradt. A jó Honvéd — olyan, mint amilyet pár héttel ezelőtt láttunk a pályán — kömyüszerrel fektette volna két vállra a mostani Kőbányai Lombikot. Szeretnénk remélni, hogy a Honvéd visszaesése nem lesz tartós, és a csapat Vietnamban köszörüli majd ki azt a csorbát, amely az együttes jó hírnevén esett a bajnokság utolsó mérkőzésein. Az NB Ill-as csapatok közül ez alkalommal ismét a siófokiak tettek ki magukért. Utolsó hazai mérkőzésén szép győzelmet aratott a Siófoki Bányász. Ez a búcsú a közönségtől sokáig emlékezetes lesz. Ügy mondják, ilyen jól az egész bajnoki idényben nem játszott még a csapat, pedig kitűnő volt az ellenfél is. Még egy mérkőzést játszanak a siófokiak, aztán befejezték. Nem tudni, a hátralevő két fordulóban mit csinálnak majd az ellenlábasok. Az bizonyos, hogy a Siófoki Báhyász az élmezőnyben végez. Sőt, ha kis szerencséje lesz, akkor első is lehet. Tas záron viszont szertefoszlottak az elsőséggel kapcsolatos álmok. Amikor a bajnok- aspiráns Taszári Honvéd és a sereghajtó Kalocsai Kinizsi vasárnap Taszáron pályára lépett, a szurkolók azt remélték, a taszári csapat olyan gólaránnyal nyer, hogy képes lesz majd megelőzni a bajnoki táblázat élén álló Nagykanizsai Bányászt. Hamarosan csalódniuk kellett azonban a taszári sportbarátoknak. Kiderült ugyanis, hogy az a jó közösségi szellem, amely korábban éltető eleme volt a Honvéd-csapatnak, valahogy megbomlott. Nem minden labdarúgó vallotta azt az elvet, hogy no, még utoljára megmutatjuk. Ezért következett be az NB in Délnyugati csoportjában a meglepetés. Az utolsó biztosan győzte le a sokáig első Taszári Honvédőt. A Kaposvári Kinizsi labdarúgó-csapata befejezte a bajnoki mérkőzését Szászváron noki mérkőzését Szászáváron vívta a csapat. Az eredmény döntetlen. Ez az egy pont arra volt jó, hogy a kaposvári csapat megerősítse helyét a bajnoki táblázat hatodik he- — Iyén* a bajnokig * i ság megkezdésekor sokan nem ezt reméltük . .. A Ferencváros átvette a vezetést A labdarúgó NB I. tizenegyedik fordulójában az érdeklődés a Ferencváros—Újpesti Dózsa rangadó felé irányult. A két nagy múltú együttes olykor látványos, nagy iramú mérkőzést vívott a Népstadionban. Győzött a Ferencváros csapata, és Fenyvesi II. gólja, amely eldöntötte a mérkőzés sorsat, egyúttal azt is jelentette, hogy a népszerű zöld—fehér csapat újból a bajnoki táblázat élére került. Az eddig vezető Komlói Bányász ugyanis >-csak« döntetlent ért el a Hungária úton az MTK ellen. Komló tehát bizonyította, hogy nem véletlenül tanyázik az idei egyfordulós bajnokság élmezőnyében. A névtelen játékosokból nagyszerű csapatot alakított ki Gj'armati János edző. Éppen ezért. fájlalják a komlóiak, hogy az NDK-ban is nagy sikerrel szerepelt Gyarmati most meg akar válni tőlük, holott szerződése 1964. december 31-ig Komlóra kötné. A vasárnapi fordulóban a Bp. Honvéd lelépte a Szegedet. A formába lendült Tichy két gólt rúgott, és újra elfoglalta helyét a góllövőtáblázat élén. A csepeliek is folytatták jó szereplésüket. Ez alkalommal a Dorogi Bányászt győzték le. Igaz, hogy a dorogiak válogatott kapusa, Ilku hamarosan megsérült a mérkőzésen. és végig sérülten védett. Érdekes mérkőzés volt Diósgyőrben. Az első félidőben úgy látszott, hogy a Vasas magára talált. Szünet után viszont a diósgyőriek nemcsak behozták a vasasok kétgólos előnyét, hanem még a győztes gólt is be tudták rúgni. Ezért tanyázik az egykori ' bajnokcsapat, továbbra is az alsó régiókban. A sereghajtó csapatok rangadóját Pécsen vívták. A Pécsi Dózsa eléggé túlfűtött légkörű mérkőzésen minimális különbséggel győzte le a debrecenieket. Nem is olyan régen Pécsen még húsz-huszonkétezer néző szorongott a lelátón, most vasárnap csupán négyezer néző gyűlt össze a pécsi találkozón. NB I.-es eredmények: Ferencváros—Ü. Dózsa 1:0 (0:0). Bp. Honvéd-Szeged 4:0 (1:0). Diósgyőr—Vasas 3:2 (0:2). MTK—Komló líl (1:1). Pécs—Debrecen (2:1 (0:0). Csepel—Dorog 3:0 (2:0). Tatabánya—Győr 0:0. NB III. Északközép csoport Továbbra is a Siófok vezet NB II. Hatodik helyre csúszott a K. Honvéd Kőbányai Lombik - K. Honvéd 1:0 Kaposvár, 500 néző. Vezette: Nagy E. K. Lombik: Czibi — Makovényi, Viskolcsik, Nagy — Józsa, Kiss — Pintér, Szabó, Halter, Dancsics, Nyerges. Edző: Kovács II. József. k I Honvéd: Markó — Schmidt, Muzslai, Csapó _ Lang, Tóth — Tulok, Palkovics II., Palkovics I., Szabó, Laczkovics. Edző: Tóth József. Az első tíz perc a Honvéd hatalmas fölényét hozta. Állandóan a fővárosiak 16-osán bélül pattogott a labda. Egy alkalommal a védők a gólvonalról mentettek, kétszer a kapufa mentett, s négy eredménytelen szöglet következett egymás után. Később percekre feljött a Lombik: a csatárok távoli lövésekkel kísérleteztek. Azután állandósult a kaposváriak fölénye. Többnyire még a hátvéd- hármas is a felezővonal táján tanyázott. A csatárok játéka azonban nem hozott eredményt. A két szélső állandóan középre kalandozott, ezzel is tömörítve a védelmet; mindannyian sokat »cipelték« a labdát, tologatták’, nem lőttek. Eseménytelen, unalmas játékkal telt el az első félidő. Szünet után a Lombik kezdett jobban, mégis a Honvédnak adódott helyzete. Palkovics n-t tiszta helyzetben tévesen állította meg a játékvezető sípja, majd Laczkovics az ötös sarkáról kapu fölé lőtt. A 17. percben a bizonytalankodó hazai védelem »összehozott« egy gólt. Pintért három védő sem tudta szerelni, újra és újra hozzá pattant a labda, végül közelről a kifutó Markó mellett a hálóba gurított, 1:0. A gól után a Lombik nyugodtan adogatott, annál inkább kapkodtak, idegeskedtek a kaposvári játékosok. Hiába szorították be ismét ellenfelüket, most már annál inkább nem sikerült semmi. De mintha beletörődtek volna a vereségbe, nem is küzdöttek olyan igyekezettel, ahogyan máskor szoktak. Végül is a lelkes vendégeknek sikerült egy góllal kihúzni a mérkőzést, sőt az utolsó percekben még egy veszélyes ellentámadást is vezettek. Pintér futott el, közeli lövése azonban a léc fölött süvített el. Csalódást keltett a Honvéd játéka. Ezen a mérkőzésen hiányzott a szín, a megszokott ötletesség az akciókból, az első tíz percet leszámítva alacsony színvonalú, izgalommentes, tervszerűtlen futballt láthatott a közönség. A lelkesedés és küzdeniakarás hiányát nem magyarázza az sem, hogy a múlt nét végén kaptak a csapat tagjai védőoltást, mert annak hatását még nem érezték. A látottak alapján megérdemelten vitte el a két pontot Kaposvárról a tabella alján tartózkodó, nem nagy tudású, de lelkesen küzdő fővárosi csapat. Jók: Viskolcsik, Józsa, Pintér, Dancsics, ill. Lang, Schmidt, Tóth. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Székesfehérvári MÁV Előre—Pécsi BTC 1:0, Zalaegerszegi Dózsa —Zalaegerszegi TE 2:0, in. kér. TTVE—Mosonmagyaróvár 1:0, Traktorgyár—Fővárosi Autóbusz 1:0, EVTK—Veszprém 3:1, B. Spartacus— Győri Dózsa 2:1, Pécsi VSK—Esztergomi Vasas 3:1, Pápa—Pécsi Bányász 1:0. Az NB n. állása: 1. HI. kér. TTVE 15 11 1 3 33:16 23 2. Pécsi VSK 13 9 2 4 31:16 20 3. Pécsi Bányász 16 7 6 3 32:29 20 4. Pécsi BTC 14 8 3 3 32:12 19 5. B. Spartacus 15 834 31:20 19 6. K. Honvéd 16 8 3 5 26:18 19 7. EVTK 15 6 5 4 29:28 17 8. Esztergom 15 6 4 5 26:22 16 9. Győri Dózsa 15 6 3 6 25:22 15 10. Pápa 15 7-8 16:14 .14 11. Sz-fehérvár 15 6 2 7 21:27 14 12. Z. Dózsa 15 366 14:21 12 13. M-magyaróvár 15 447 11:24 12 14. Z-egerszegi TE 15 519 25:33 H 15. K. Lombik 15 5 1 9 21:30 11 16. Veszprém 14 4 3 7 16:24 11 17. 1 1 1 5 3 4 8 15:28 10 18. Autóbusz If 1 5 9 12:32 7 Siófoki iányasz Csepel Autó 4:2 (1:1) Siófok, 1000 néző. V.: Bállá A. Siófok: Iszak — Farkas, Fehér, Fejes — Vörös, Balogh — Erdei, Sier, Papp, Stefan, Kovács. Edző: Haragh Tibor. Csepel Autó: Kovács — Csór vasi, Gerei, Gálo- si — Szerdahelyi, Mojzei — Zsenibe, Csősz, Halász, Boda, Baltis. Edző: Kárpáti Rudolf. Az első negyedóra a hazai csapat fölényének jegyében telt el A 17. percben mégis a vendégek szereztek vezetést. Zsebe jól eltalált lövése nyomán a labda Iszak hálójába repült, 0:1. A hazai csapat rákapcsolt, bár a siófokiaknak nem tetszett a vendégek helyenként túl kemény játéka. Egy-egy durva belemenés miatt hangos lett a nézőtér is. A 25. percben azonban lecsillapodtak a kedélyek, mert Kovács — Erdei ö<sszjáték után a jobbszélső szép gól lőtt, 1:1. Hazai fölény jegyében telt el a hátralevő húsz perc. Szünet után förgeteges hajrába kezdett a bányászcsapat, s rögtön az első támadás góllal is végződött. Erdeit csak szöglet árán tudták szerelni a védők, a sarokrúgást Papp pontosan Ste- fán elé küldte. A fiatal fedezetcsatár nem hibázott: 2:1. A 7. percben mái’ újabb gólnak tapsolhattak a hazai szurkolók. Erdeit. amikor kitörni készült, felvágták. A szabadrúgást Papp ívölte előre, éppen Sierhez, s az fejjel továbbított a hálóba, 3:1. Nagy lett a siófoki nyomás, mégis a vendégek rúgtak gólt Zsenibe révén, 3:2. A negyvenedik Ismét félbeszakadt egy mérkőzés a megyei bajnokságban Helycserék a bajnoki táblásat élén percben egy formas bal oldali támadás befejeztével Kovács lab- : dáját Papp vágta védhetetlenül a hálóba, 4:2. Színvonalas, szép mérkőzés Szemtanúja volt a lelkes siófoki szurkolótábor, s végre láthatta, hogy valójában mit is tud csapata. A korszerű támadások egész sorát tapsolhatták a nézők, akik három-négy olyan gólt láthattak, amilyen a labdarúgás nagykönyvében írva van. Ä Bányász, idei legjobb játékával megérdemelten győzte le nagynevű ellenfelét. A hazai csapatból mindenki átlagon felülit nyújtott, de különösen Erdei volt elemében. A vendég csapatból Gere, Városi és Zsembe jeleskedett. További eredmények az közép csoportban: K. Tűzálló—Magyar Acél 3:1; Sárisáp—Tokod! Bányász 1:0. Ercsi-Ceglédi VSE 3:2, Üjlaki FC— Nyergesújfalu 1:1, Annavölgyi Bányász—Vasas Dinamó 1:1, Goldberger—Pilisi Bányász 1:1, Pénzügyőrök—Elektromos 0:0. A bajnoki táblázat állása: 1. Siófok . 2. Pénzügyőrök 3. K. Tűzálló 4. Ercsi 5. Üjlaki FC 6. Sárisáp 7. Tokod 8. Elektromos 9. Cegléd 10. Goldberger 11. Csepel-Autó 19. "pócsí Bányász 13. Magjar Acél 14. An na völgy 15. Nyergesújfalu 16. V. Dinamó 14 Ő 4 2 23:16 28 13 7 4 Z 31:13 18 13 6 6 1 26:17 18 13 7 3 3 27:14 17 13 6 3 4 27:16 15 14 6 3 5 12:11 15 13 5 4 4 19:14 14 13 5 3 4 14:13 13 13 5 3 5 17:17 13 .13 5 3 5 11:16 13 13 5 1 7 15:23 11 13 3 4 6 11:18 10 13 4 1 8 20:26 9 13 3 2 8 16:30 8 13 1 6 6 10:20 8 13 2 4 7 12:27 t NB III. Délnyugati csoport A Taszár a harmadik, a K. Kinizsi hatodik Miilei — Kindler, Jabronka — Büki, Molnár, Kaposi, Frante, Zsár. Edző: Pesti János. Az öregekkel telitűzdeilt leilei csapat nem sikáig bírta erővel, a Dózsa könnyen győzött. G: Szigeti (3), Zsunics (2), Csupor. Hajas Gyula K. HONVÉD II.—MARCALI VM 3:2 (2:1). GYÉKÉNYES— SOMOGYSZOB 2:0 (1:0) Somogyszob, 10« néző. V: Stündl. Gyékényes: Mészáros — Füstös. Papp, Gergelics — Gerencsér, Molnár — Krizsanics. Barótá, Horváth I., Bozsács, Horváth II. (Gáspár). Edző: Hóka Lajos. Somogyszob: Barbina — Pálfi, Bálint, Németh — Kiss, Nagy — Gőbölös, Dombi, Palotai, Szentgyörgyi, Simon. Edző: Hosszú László. Durvaságokkal tarkított mérkőzés. G: Horváth I. (2). NAGYATÁD—BARCS 2:1 (0:0>. Barcs, 150 néző. V: Várvizi. Nagyatád: Kurucz — Németh, Fritz, Nagy — Bazsó I., Bazsó II. — König. Vojkovics, Cimbalek, Posta, Stoff. Edző: Bicsáki Sándor. Barcs: Jobbágy — Kanizslai, KraCsak nem akad sima forduló a megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályában. E héten Marcaliban szabadult el a pokol. Alig húsz percig tartott a Csurgó—Marcali Honvéd találkozó, mert a szükség-játékvezető Ferenczi (Domb- rovszki vezető bíró nem érkezett meg) nem tudott rendet tartani a pályán, s a 20. percben lefújta a mérkőzést. A bajnoki táblázatok élén mindegyik csoportban csere történt. Az északiaknál hajszállal jobb gólarányával ismét a K. V, Lobogó került a bajnoki táblázat első helyére. A Déli csoportban Csurgó csapata áll az első helyen. Hétközben ugyanis a labdarúgó szövetségben döntöttek a korábban elmaradt Csurgó—Nagyatád mérkőzés ügyében. A mérkőzés két pontját 0:0 gólarány- nyal a csurgóiak javába igazolták. A Déli csoportban valószínűnek látszik a csurgóiak elsősége. hisz itt már csak egy forduló van hátra. K. Vasas MTE—Fonyód 7:0 (3:0) Kaposvár, 150 néző. V.: Buzsáki. Vasas: Nadrai — Kovács, Haue, Szatyin — Gál II., Vigh — Fü- löp, Gál I., Bencs (Vajda), Nagy, Laid II. Edző: dr. Zádori László. Fonyód: Járfás — Gelencsér, Lisz- kai, Molnár n. — Zákány!, Horváth — Bér da, Kolip, Bogdán, Csapó, Nagy. Edző: Harmath Gyula. A fonyódi csapat egy ideig jól tartotta magát, v2:0 után azonban összeroppant. A kaposvári csatárok a hét gólon kívül még négy kapufát is rúgtak. G.: Gál n. (2), Laki n., Bencs, Ftí- löp, Gál L, Vigh (limesből). * Fonai László K, V. Lobogó—Tab 5:0 (4:0) Kaposvár, 100 néző. V.: Végh szükség-j átékvezető. Vörös Lobogó: Mészáros — Scherenk, Borda, Zakormner (Simon) m— Nagy, Novák — Csordás, Radax, Zsolnai dr., Lábas, Gergő. Edző: Horváth Béla. Tab: Gróf — Vörös, Szabó, Matyék — Máy I., Egyed — Bándi, Rácz, Györke n., Máy n., Vend. Edző: Czabula Miklós. Sima győzelem, sportszerű mérkőzés. G.: Novák, Radax, Gergő, Csordás, Zsolnai dr. Tolnai László K. DOZSA—BALATONLELLE 6:0 (4:0) Balatonlelle, 50 néző. V: Darázsi. Dózsa: Antal — Báli, Horváth, Tökölyi — Csima, Kiss — Teremi (Csupor), Farkas, Szigeti, Veve- rán, Zsunics. Edző: Záborszky Jenő. Lelle: Takács — Nagy, Gréczi, jelölik ki, hogy a mieink közül ki pecz, Tuba — Papp, Sinkó — Tóth, Gulyás (Kelemen), Rózsavölgyi, Berda, Kertész. Edző: Szóvári György. Alacsony színvonalú mérkőzés, a győztes gól a 92. percben esett. G: Vojkovics, Posta, ül. Kertész. LÁBOD—BABOCSA 3:2 (2:2) Babócsa, 500 néző. V: Németh. Lábod: Monostori — Kariovi cs, Kiss, Mihóka — Csoór. Kocka — Szokolics, Kovács, Ilosfaá, Abrud- bánya (Tálas), Prokli, Varga. Edző: Selmeezi István. Babócsa: Varga — Riedler, Bakó, Harasztia — Bukovics, Bóla — Hajdú, Paksi- ca, Embersics, Szüli, Luczek. Edző: Szuhan yik Ferenc. Erős irama mérkőzés, amelyen inkább küzdelem folyt, mint játék. A hazaiak sok helyzetet kihagytak, a vendégek kevesebből is több gólt tudtak rúgni. G: Kovács (2), Bakó (öngól), ill. Paksdca, Luczek. Fekete Károly CSURGÓ—M. HONVÉD 2:« (félbeszakadt). Ferenci szükség-j átékvezető Marcaliban a 20. percben, amikor egy kiállítás körül vita. kerekedett, lefújta a mérkőzést. (jabb lépés az IVB I. felé Ma este Kaposváron szerepelnek az angol asztaliteniszezők Szombaton a késő esti órákban Pécsen nagy fontosságú mérkőzést vivott a K. Vasas MTE női asztalitenisz-csapata. A formába lendült női együttes ez alkalommal is ellenálhatatlannak bizonyult. A jó erőkből álló pécsi csapat egy pillanatig sem tudta veszélyeztetni a kaposvári lányok győzelmét. Meglepetés, hogy Bartusné ismét négy mérkőzést nyeri. Első ízben győzte le a pécsiek legjobbját, Szegletinét. A kaposvári női csapat — a Népsport tegnap közölt bajnoki táblázatával ellentétben — három tiszta ponttal vezet a bajnoki táblázaton. A Vasas MTE-nek most már csak két hazai mérkőzésén kell legalább egy pontot szereznie, s akkor máris bajnok. Még egy érdekes asztalitenisz- esemeny tartja izgalomban Kaposváron a kaucsuklabda híveit. Mint már beszámoltunk róla, a jugoszláviai nemzetközi bajnokságról hazánkba utazó angol válogatott férfi- és női együttese ma, kedden Kaposvárra érkezik. Az angol női csapat soraiban találjuk Shan- nont, aki Ljubljanában megnyerte a női egyest, és D. Rowe-val az oldalán a női párost is. A harmadik női játékos, Bell szintén az európai élvonalba tartozik. Csak közvetlenül a ma esti mérkőzés előtt áll majd az asztalhoz az Európa- hírü női angol versenyzők ellen. I A férficsapat szintén jó nevű versenyzőkből áll. A hírek szerint azonban a Ljubljanában szerepelt három asztal iteniszezö közül csak kettő érkezik Kaposvárra, ezért a férfiak DC-rendszerű mérkőzést vívnak. Valószínűleg a Ba- lázs—Ivusza kettős ellen. A párosban Balázs oldalán. Rák játszik. A mérkőzés ma este fél 6 órakor kezdődik a Latinka Sándor Művelődési Házban. K. VASAS MTE—PÉCSI BTC 14:4 (női). Gy: Bartusné, dr- Vinezéné (4--4) Szereczné (3), Gundiné (2) és a Bartusné—Gundiné páros, illetve Szegletiné (2), Tilmanné és a Szegletiné—Nyékiné páros. Vállalatunk ERZSÉBET- és KATALIN-NAP alkalmából f. hó 15—25-ig virágkiállítást és vásárt rendez a Latinka Sándor Művelődési Ház előcsarrc1 /»T an. Nyitva 8— óráig. (4093) Somogy rncg\'i ' emptkexcsi '*■ <■ Vállalat SZOVJETUNIÓ—OLASZORSZÁG 1:1 (1:0) Rómában az olimpiai stadionban százezer néző előtt került sor a Szovjetunió—Olaszország visszavágó mérkőzésre. Az első meccsem a szovjet csapat, nyert Z:0-ra. A római találkozón 1:1 arányú döntetlen született. Az olaszok az utolsó percben egyenlítettek; Jasin ismét kitűnően védett. GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett "érjem, rokon MATOVICS JÓZSEF november 9-én 71 éves korában elhunyt. Temetése 12- őn du. 4 órakor lesz a Nyugati temetőben. (47 9' Gvászoló család Kalocsai Kinizsi—Taszári Honvéd 2:1 (2:0) Taszár, 400 néző. V.: öns. Kalocsa: Surmann — Bolvári, Tóth, Bálity — Tamási, Pán- esics — András, Boda, Vattai, Rideg, Helmli. Edző: Molnár Ferenc. Taszár: Varga — Belkó, Fi- liszár, Bagyilla — Szabó, Szórá- di — Takács, Boda, Vándor!, Kovács, Szil vasi. Edző: Jobban F. Feltűnően idegesen kezdett a hazai csapat a helyenként orkánszerű széltől támogatott vendégekkel szemben. Különösen védelem kapkodott. Már az első percben Filiszár hibáját csak nehezen hozta helyre Varga: nehéz helyzetet tisztázott. A 4. percben máris a vendégek szereztek gólt: Rideg nem éppen erős lövést küldött kapura, s a labda a meglepett Varga mellett a hálóba hullt, 1:0. A 16. percben Filiszár és Vattai együttesen harcolt egy labdáért, a kalocsai csatár lett a győztes, és csőrrel élesen lőtt a hálóba, 2:0. A taszáriak számára az idegeskedés jegyében telt el a hátralevő idő. A vendégek az eredmény tartására törekedtek. Szünet után a szél a hazai csapatot segítette. A taszári fiúk látták, hogy ennek fele sem tréfa, nagyon rákapcsoltak. A tíz körömmel védekező kalocsaiakat azonban rendre a szerencse is segítette. Számtalan biztos gólhelyzet maradt ki vagy a taszári csatárok hibájából, vagy mert az önfeláldozó védők valamelyike az utolsó pillanatban közbe tudott lépni. A 90. percben Vándor! mégis berúgta f becsületgólt, 2:1. Talán túlzott önbizalommal is lépett pályára a Taszári Honvéd. A bajnokesélyes csapat számára az volt a cél, hogy gólarányt javítson. A vendégeket semmi sem ösztönözte különösebben, ezért nyugodtan futballoztak. A gyorsan elért szerencsés gól még inkább megnyugtatta a kalocsaiakat, s még idegesebbé tette a vendég együttest. Ezért született az igen alacsony színvonalú mérkőzésen megérdemelt kalocsai győzelem. Jók: Tóth, Vattai, Rideg, illetve Belkó. Máza Szászvár—K. Kinizsi 1:1 (1:0) Szászvár, 300 néző. V.: Tegzes. M.-Szászvár: Süveges — Kollér, Kasper, .Széles — Szabó, Kádár — Géth, Hernádi, Róth, Ágoston, Gyorsok. Edző: Ludas Béla. Kinizsi: Szentes — Balogh, Darvas, Itvás —Bíró, Pados — Zag, Kovács, Herbei, Göncz, Matics I. Edző: Váradi Lajos. Változatos játék vezette be a mérkőaést. A 8. percben Kovács jó keresztlabdájáról Göncz késett le. Két perc múlva, amikor Róth húszméteres lövése nyomán a labda Szentesről kipattant, a berohanó Gyorsok öt lépésről az üres kapu mellé küldte a Labdát. Nem sokkal később Zag előtt nyűt alkalom a gólszerzésre, a kaposvári csatár azonban lyukat rúgott. A 18- percben Kovács 18 méteres szabadrúgása nyomán kapufán csattant a labda. Bár a Kinizsi játszott enyhe fölényben, mégis a hazaiak szereitek gólt. Ágoston 25 méteres szabadrúgását Szentes csak beljebb tudta ütni a hálóba, 1:0. Két perc múlva a Kinizsiben Itvás megsérült, s ettől kezdve már csak statisztált. Szünet után a Kinizsi lendült jobban bele. A 8. percben a kaposvári fölény góJt hozott. Szabadrúgáshoz jutott a Kinizsi, a labdát Kovács ügyesen legurította Gönczhöz, s az tíz méterről a jobb sarokba bombázott. 1:1. Az egyre erősödő szél a kaposváriakat támogatta, záporoztak is a lövések, de Süveges a helyén volt. Az eléggé rossz talajú pályán érdekes, izgalmas, változatos mérkőzést vívott a két csapat. A kaposváriak küzdenitudásból ez alkalommal kitűnőre vizsgáztak. A játékidő nagyobbik szakaszában fölényben is volt a Kinizsi csapata, a kaposvári ötösfogat azonban nehezen boldogult a keskeny és rossz talajú pályán. A döntetlen a hazaiakra nézve hízelgő. Jók: Süveges, Széles, Szabó, Hl. Darvas, Pados, Kovács. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Nagykanizsai Bányász—Pécssza- bolcs 4:0, Nagymányok—-Szekszárdi Dózsa 1:0, Nagykanizsai VTE —Mohács 2:0. Dombóvár—Nagykanizsai Dózsa 4:2, Baja—PEAC 2tí A Délnyugati NB IIL állása: 1. N.-kanizsai B, 2. Dombóvár 3. Taszár 4. Nagymányok 5. Pécsi EAC 6VK. Kinizsi 7. Kai. Honvéd 8. Mohács 9. Baja 10. Szeksz. Dózsa 11. M.-Szászvár 12. Nagyk. Dózsa 13. Sz. Petőfi 14. Nagyk. VTE 15. Pécsszabolcs 16. Kai. Kinizsi 14 9 14 8 14 7 14 8 14 7 15 7 15 7 14 5 14 5 14 5 14 2 14 5 14 4 14 4 14 3 14 2 3 2 25:11 21 4 2 27:18 20 5 2 34:20 19 2 4 40:27 18 3 4 24:14 17 3 5 33:23 17 3 5 24:33 11 3 6 16:19 13 3 6 14:22 13 2 7 38:34 12 8 4 27:29 12 2 7 25:27 12 28 16:24 10 1 9 22:34 9 3 8 14:35 9 3 9 14:33 7 — A totó 12 találatos szelvénye: 11 1 X 1 1 1 X 2 2 x X. A 12 ta lálatos szelvényekre egyenként 64 425 forintot, a 11 taláíatosakra 3905 forintot, a 10 fcalalato&alcra 350 forintot fizetnek. Ér testijük ZZ kedves vásárlóinkat, hogy — új raktárba való költözkö• — dés és leltározás miatt az árukiadás f. hó __ 18—26-ig szünetel. P apírértékesítő Vállalat lerakata, K aposvár. (97709)