Somogyi Néplap, 1963. szeptember (20. évfolyam, 203-228. szám)

1963-09-03 / 205. szám (204. szám)

SO&fOGn NßPLAP 4 Kedd, 19SS. szeptember S. LABDARÚGÓMÉRLEG Egy győzelem, három dön étien. Ez a nemzeti labdarúgó-bajnokság­ban szereplő somogyi NB-s csa­patok e heti bizonyítványa. Ha figyelembe vesszük, hogy két csapatunk szerepelt idegenben, s csak kettő hazai pályán, akkor a: összmérleg talán nem is rossz. Vég­eredményben egyetlen somogyi NB-s csapat sem szenvedett vere­séget ebben a fordulóban. A K. Kinizsit kivéve csak a dicséret hangján szólhatunk e héten csa­pataink teljesítményéről. A K. Honvéd új csapata értékes bajnoki ponttal tért haza Eszter­gomból. A mérkőzésről kapott szűkszavú tudósítás azt mondja, hogy lelkesedésben nem volt hiány a Honvédnél. Időnként ugyan még döcögött a csapat játéka, de így is rászolgált az értékes döntetlenre. Várható, hogy tovább javul a K. Honvéd játéka. Az NB Ill-ban, mint arról már vasárnap beszámoltunk, a Siófoki Bányász második mérkőzését i.- megnyerte az Északközép csoport­ban. Ezzel a siófokiak továbbra is ott vannak az élmezőns’ben. Nem volt ugyan folyamatos ez alka­lommal a Bányász játéka, de még­sem érdemtelenül jutott újabb baj­noki pontjainak birtokába. A Taszári Honvéd önmagát múl­ja felül. Amikor a csapat az első fordulóban legyőzte a K. Kinizsit, az volt a vélemény, hogy ezen a mérkőzésen »kifutott-« a taszáriak - nak. Nos, a Honvéd azóta hétről hétre bizonyít. Idegenben három pontot gyűjtött két hét alatt a csa­pat. Még a pécsszabolcsi győze­lemnél is értékesebb a Nagykani­zsai Bányász elleni döntetlen. Az N. Bányász ugyanis régi, tapasz­talt s — jól tudjuk — jó képessé­gű együttes, amely otthonában kü­lönösen veszélyes. A K. Kinizsi újfent csalódást okozott annak a csaknem három­ezer szurkolónak, aki összegyűlt a Kinizsi sporttelepén. Ötleteden, lé­lektelen volt a csapat játéka. A látottak alapján bizony .inkább a; dombóvári csapat érdemelt volna; győzelmet. Hogy mit nyom a lat-' ban jelen pillanatban a K. Kini­zsi, azt bizonyítja ez a mérkőzés. Tudni kell ugyanis, hogy a Dom­bóvári VSE csak üggyel-bajjal az osztályozón harcolta ki az NB Hi­bán maradást. A vasárnapi mérkő­zésen azonban ez egyáltalán nem tükröződött. Sőt! ■ «•••• 9.9 Csonka csapattal a 90. percben egyenlített a Honvéd Esztergomi Vasas-M. Honvéd 2s2 <I:<D) A4 e g y e / bajnokság .ÉSZAKI CSOPORT Marcaliban bebizonyosodott, hógy a K. Dózsát is meg lehet állítani győzelmi sorozatában. A kaposvári lila-fehérek ugyan hosszú ideig győztesnek látszottak a rangadó jellegű találkozón, a végén azon­ban meg keilett elégedniük a dön­tetlennel. A negyedik fordulóban biztosan győzött a K. Honvéd n. Továbbra is gyengélkedik a Fonyó- di Petőfi, még nem szerzett pon­tot. A tabiaknak és a K. Hunyadi Vasutasnak is rosszabbul megy, mint várni lehetett volna. A bajnoki táblázat állása: 1. K. Dózsa 4 3 1­22:6 7 2. K. Honvéd H. 4 3 1­19:6 7 3. K. V. Lobogó 3 2 1­10:4 5 4. Balatoniéi!© 4 2­2 8:12 4 5. Marcali V. M. 3 1 1 1 15:5 3 6. K. Vasas MTE 3 1­2 4:5 2 7. Tab 3 1­2 6:11 2 8. K. H. Vasutas 4 1­3 10:19 2 9. Fonyód 4 ­­4 3:29­K> DÓZSA—MARCALI V. M. 2:2 (1:0) Marcali, 500 néző. V: Kiszelák. Dózsa: Antal — Varga, Báli, Hor­váth — Csima, Kiss — Zsunies, Far­kas (Güth), Veverán, Szigeti, Thö- kölyi. Edző: Záborszky Jenő. Mar­cali: Törzsök — Hosszú, Jakab, Király — Molnár, Piropauer — Varga (Ihász), Németh, Szántó, Ta­kács, Kisborsó. Edző: Abonyi Ká­roly. A hazaiak fölénye ellenére ■£*í'4s_ a vendég Dózsa szerzett gólt, sőt szünet után hamarosan már 2:0-ra vezettek a kaposváriak. Ek­kor förgeteges hajrába kezdett a Meteor, s nyolc perc alatt kiegyen­lített. Igazságos döntetlen. G: Szi­geti, Veverán, ill. Takács, Pim- pauer. Jók: Csima, Farkas, Veve­rán, ill. Jakab, Pimpauer, Takács. Kálmán Sándor K. V. LOBOGD—K, H. VASUTAS 5:1 (2:1) Kaposvár, Vasutas-pálya, 400 né­ző. V: Várvízi. Vörös Lobogó: Per- ge (Mészáros) — Nagy, Borda, Za- kcmmer — Novák, Műdig — Csor­dás (Perreg), Lábas, Lukács, Si­mon, Gergő. Edző: Horváth Béla. Vasutas: Törzsök — Wéber, Nagy, Csepregi — Csönge, Misefa — Tal- üán (Laki), Németh I. (Sánta), Kúti, Jónás, Németh n. Edző: Tő­ke János. A mezőnyben alig volt valami különbség a két csapat kö­zött. A Vörös Lobogó nagyarányú győzelmében közrejátszott, hogy a Vasutas kapusa igen indiszponál- tan védett. G: Gergő (3), Simon, Lá­bas, ill. Németh II. Jók: Zakom- mer, a mezőny legjobbja, Simon, Gergő, ill. Miseta, Németh I. T. J. K. HONVÉD II.—FONYÓD 7:2 (4:1) Fonyód, 300 néző. V: Molnár I. J. Honvéd* Badics — Horváth, Tóth, Csapó — Kirbauer, Kálózi — Varga, Jezeri, Petrányi, Albecker, Taschi (Kelemen). Edző: Radnai István. Fonyód: Járfás — Gelencsér, Lisz- kai, Molnár II. — Pintér, Molnár I. — Farkas II., Vida, Farkas I., Papp, Kolip. Edző: Hajba József. A 13. percben már 3:0-ra vezetett a vendég csapat, de ezután köny- nyelműsködni kezdett. így sem volt vitás egy pillanatig sem a jó erőkből álló Honvéd győzelme. G: Albecker, Taschi (2—2), Jezeri, Tóth, Kelemen, ill. Kolip. Gelen­csér. Jók: Tóth. Jezeri. Albecker, ill. Molnár I., Vida, Kolip. Gimesi László BALATONLELLE—TAB 3:2 (1:1) Tab. 400 néző. V: Stündl. Bala- tonlelle: Takács — Nagy, Miilei, Molnár — Szabó, Jabronka — Ka­posi, Zsigmond, Varga. Papp, Cser. Edző: Pesti János. Tab: Kovács — KB l-es eredmények Győr—Vasas 4:0 (3:0) G: Keglovich, Palotai, Korsós (2). Komló—Diósgyőr 1:0 (1:0) G: Nagy B. Tatabánya—Bp. Honvéd 1:0 (0:0) G: Menczel Csepel—MTK 2:1 (0:1) G: Rottenbiller (ll-esből), Jucsov, ill. Sándor. Szeged—Pécs 2:1 (0:0) G: Arató, Kökény, ill. Vári. Ferencváros—Debrecen 5:1 (2:0) G: Albert. Rákosi (2—2), Fenyve­si II. ill. Alaxai. — A totó 12 találatos szelvénye: 2 12122111212. A 12 találatos szelvényekre egyen­ként 50 685 forintot, a 11 találato- sakra 2847,50 forintot, a 10 találato­tokra 327,50 forintot fizetnek. Györke, Szabó, Tábori — Egyed, Czabula — Varga, RáCz, Puha, Si­mon, Vendl. Edző: Czabula, Mik­lós. Jó iramú, változatos mérkő­zés. Szünet után a vendégek egy­szeriben kétgólos előnyre tettek szert. Hiába hajráztak a hazaiak — akik egy 11-est is elhibáztak csak szépíteniük sikerült. A 3. percben Ráczot, a 40. percben Zsigmondot a játékvezető kiállítot­ta. G: Papp (2), Cser, ül. Simon, Czabula. A huszonkét labdarúgó közül csupán Cser játéka emel­hető ki. Dietzel Ede DÉLI CSOPORT A Dráva menti rangadó emelke­dett ki a négy mérkőzés közül. Ezen a találkozón új nézőcsúcs született. 1500 szurkoló jelenlétében harcolta ki győzeln»^t a babócsai csapat, s ezzel megerősítette veze­tő helyét a csoportban. A vártnál nehezebben győz*/tt a Csurgói Spartacus. Könnyebben a Lábod, amely nagyarányú győzelmet ara­tott a jól rajtoló, de fokozatosan visszaeső Marcali Honvéd fölött. A bajnoki táblázaton elég sok helycserére került sor. 1. Babócsa 4 3 1 - 15:5 7 2. Csurgó 4 3-1 7:5 6 3. Nagyatád 4 2 11 10:5 5 4. M. Honvéd 4 2 - 2 12:11 4 5. Barcs 4 12 1 4:4 4 6. Lábod 4 112 8:6 3 7. Gyékényes 4 1-3 7:11 2 8. Somogyszob 4 - 1 3 4:20 1 BABÖCS A—BARCS 1:0 (1:0) Babócsa, 1500 néző. V: Németh V. Babócsa: Varga — Fidler, Bakó, Harasztia — Bóla, Vukman (Boda) — Paksic.a, Hajdú, SzUi, Bukovics, Takács. Edző: Szuhanyik Ferenc. Barcs: Jobbágy — Papp, ^Szili, Tu­ba — Pe tides (Baila), Gviben — Gulyás (Rózsavölgyi), Berda, Zsib- rek, Sinkó, Kertész. Edző: Szóvári György. A Dráva menti rangadó ideges légkörben kezdődött. A csa­patok elfogódottságukat nem is tudták a mérkőzés folyamán le­vetkőzni. Ezért történt, hogy a vártnál jóval alacsonyabb színvo­nalú mérkőzésen dőlt el PaJksicá- nak a 44. percben lőtt góljával a két bajnoki pont sorsa a hazaiak javára. Jók: Bakó, a mezőny leg­jobbja, Fidler, Paksica, in. Berda, Zsibrek, Kertész. Fekete Károly LABOD—MARCALI HONVÉD 6:0 (3:0) Lábod, 500 néző. V: Horváth Z. Lábod: Monostori — Karlovics, Kiss, Mihó ka — Wirth, Ilosvai — Szokolics (Varga), Hordósig Ko­vács, Koczka, Prokli. Edző: Sel- meczi István. Marcali: Bogdán — Takács I., Maczenauer, Kovács — Kalotai, Takács n. — Palotai, Khiesz, Magyar, Balogh, Kaszo- lics. Edző: Virágh József. A ha­zai csapat kitűnően, a vendég együttes gyengén játszott. Végig nyomasztó volt a lábodi fölény. A győzelem ilyen arányban is meg­érdemelt. G: Kovács (3), Prokli (2), Mihóka. Jók: Karlovics, Mi­ll oka, Wirth, Hordósi, Kovács, a mezőny legjobbja, ill. Kovács, Ta­kács H., Khiesz. Bosznai Gyula CSURGÓ—SOMOGYSZOB 3:2 (2:0) Csurgó, 500 néző. V: Prefek. Csurgó: Kepler — Péczeli, Hottó TI.. Szirják — Rostás (Füzes), Hot­tó I. — Sebestyén, Vörös, Sótonyi, Luczek, Nagy. Edző: Bolla József. Somogyszob: Barbina — Pálfi, Bá­lint, Nagy — Szálai, Kiss — Gőbö- lös, Palotai, Szentgyörgyi (Fehér), Hosszú (Dobos), Dombi. Edző: Hosszú László. A végén igen ke­servessé vált a hazai győzelem, mert szünet után nagyon feljöt­tek a vendégek. Bizony a csurgói csapat csak némi szerencsével tudta megszerezni a mérkőzés két pontját. G: Luczek (2), Nagy. ill. Bálint. (13-esből). Szentgyörgyi. Jók: Péczeli, Hottó II., Vörös, Luczek, ill. Barbina, Pálfi, Dombi. Halmai Emil NAGYATÁD—GYÉKÉNYES 4:1 (1:0) Nagyatád, 500 néző. V: Zsoldos. Nagyatád: Kurucz — Németh, Fritz, Nagy — Bazsó II., Nezdei — König, Bazsó L, Posta, Simon, Stoff. Edző: Bicsáki Sándor. Gyé­kényes: Tóth — Füstös, Papp, Kri- zsanics — Gelencsér, Molnár — Gáspár, Horváth I., Baróti (Ger- gelics), Horváth II., Németh. Edző: Róka Lajos. Egy pillanatig nem volt vitás a technikai és taktikai téren érettebb hazai csapat győ­zelme. A vendégeket csak lelkese­désük dicséri. G: Simon (3), Pos­ta, ill. Horváth H. Jók: Fritz, Si­mon, ül. Tóth, Papp. Esztergom, 1500 néző. V: Fenzel. E. Vasas: Trasser — Tóth, Wink­ler, Szarka — Mészáros, Szendi — Markó, Szlovák, Osvald, Hegedűs, Kispál. Edző: Bankó Zsigmond. K, Honvéd: Markó — Schmidt, Rátkai, Léber — Muzslai, Timár — Palko- vics II., Németh, Müller, Szabó, LaczkoviCs. Edző: Tóth József. Kezdés után a hazaiak kerültek egyre nagyobb fölénybe. A Hon­véd szervezett védekezéssel igye­kezett megakadályozni a hazaiak gólszerzését. Ez a 45. percig sike­rült. Ekkor egy kapu előtti kava­rodásnál az esztergomi csatárok rálőttek egy labdát Schmidt kezé­re, a játékvezető némi tétovázás után ll-est ítélt. A büntetőt Tóth a bal sarokba vágta, 1:0. Szünet után a 8. percben az egy­re keményebbé váló játék árát Lé­ber adta mef), A kaposvári hátvéd lesérült, s végleg elhagyta a játék­teret. A 18. percben a kitörő He­gedűs a 16-os táján elgáncsolta Rátkait, a játékvezető azonban to- vábbot intett, s Hegedűs így aka­dálytalanul rúghatta be a második esztergomi gólt, 2:0. A levegőben lógott a veszély, hogy súlyos ve­reséget szenved a Honvéd. Foko­zatosan azonban megváltozott a já­ték képe, s a 70. perctől mái- vé­gig a csonka csapattal játszó Hon­véd irányított a mind jobban visz-! szaeső hazaiakkal szemben. A 83. percben járt az óra mutatója, ami­kor a sorozatos Honvéd-támadá­sok góllá értek. Szabó szép egyéni játékkal két csel után az ötösről a hálóba lőtt, 2:1. Most már a ha­zaiak szorultak be és védekeztek, hogy tartsák az eredményt. Már- már úgy látszott, hogy ez sikerül, amikor a 90. percben mégiscsak ki­egyenlített a Honvéd. Palkovics II. hosszú labdával ugratta ki Laczko- vicsot, az Müllerhez perdített. Mül­ler egyből Szabóhoz játszott, aki átemelte a labdát a kifutó közép­hátvéden, és három méterről biz­tosan lőtt a hálóba, 2:2. Újrakez­désre már nem is volt idő. Érdekes, izgalmakban bővelkedő mérkőzést hozott a két egyenlő ké­pességű csapat helyenként túl ke mény mérkőzése. Igaz ugyan, hogy a mérkőzés nagyobbik szakaszá­ban a hazai csapat játszott fölény­ben. Ennek ellenére a Honvéd rá­szolgált az egyik pontra, mert egyrészt az esztergomiak első gól­jukat szabálytalan körülmények között érték el. Aztán a hazai csa­pat nem bírta a maga diktálta tem­pót, kifulladt, s a Hónvéd tíz fő­vel is döntő fölénybe tudott ke­rülni. Ezért mondható az, hogy a küzdőképes kaposvári csapat a 0:2 ellenére is megérdemli az egyik bajnoki pontot. Jók: Trasszer, Markó, Winkler, Ül. Markó, Muzs­lai, Németh, Palkovics II., Szabó. adódott néhány váratlan ered­mény. A Zalaegerszegi Dózsa pél­dául Erzsébeten legyőzte az EVTK-t, a B. Spartacus Veszprém­ben a Haladást. Csak nem talál magára a Mosonmagyaróvári TE. erejéből most is csak egy döntet­lenre futotta. Eredmények: Mosonmagyaróvár—P. Bányász 2:£, III. kér. TTVE—Traktorgyár 5:1, Pécsi BTC—K. Lombik 5:0, Za laegerszegi Dózsa—EVTK 2:0, Pécsi VSK—Fővárosi Autóbusz 3:0, Bu­dai Spartacus—Veszprémi Haladás 4:1, Zalaegerszegi TE—Székesfehér­vári MÁV 3:1, Győri Dózsa—Pápai Textiles 1:0. Az NB H. állasa: Folytatja sikersorozatát a III. kér. TTVE Az NB n. Nyugati csoportjában tovább folytatja sikersorozatát az újonc m. kér. TTVE csapata. Im­már sorrendben ötödik mérkőzését nyeri az együttes, méghozzá nem is akármilyen arányban. E héten is idegenben rúgott öt gólt az óbudai csatársor, Az e heti fordulóban 1. IH. kér. TTVE 5 5­­20:5 10 2. Pécsi VSK 5 4­1 13:3 8 3. B. Spartacus 5 4­1 13:6 8 4. Pécsi BTC 4 2 2­14:4 6 5. Pécsi Bányász 5 2 2 1 12:11 5 6. EVTK 5 1 3 1 7:8 5 7. Győri Dózsa 3 2 1 2 7:9 5 8. Z. Dózsa 5 2 1 2 4:6 5 9. ZTE 4 2­2 11:9 4 10—11. K. Honvéd 5 1 2 2 9:9 4 10—11. Esztergom 5 1 2 2 9:9 4 12. Veszprém 4 2­2 7:9 4 13. Sz.-fehérvári MÁV 5 2­3 7:11 4 14. Traktorgyár 5 1 2 2 5:10 4 15. Főv. Autóbusz 5 1 1 3 5:14 3 16. Pápa 4 1­3 3:4 2 17. K. Lombik 5 1­4 6:13 2 18. Magyaróvár 5­2 3 3:15 2 NB. III. Délnyugati csoport Nagykanizsai Bányász—Taszári Honvéd 0:f ÖKÖLVÍVÁS Fehér (H. Dózsa) aíéngiiézsúíyú bajnok — az Énekes stván ifjúsági emlékversenyen Papp János kapta a legtechnikásabb ökölvívó tissteletdíját öt napon át tartottak a tővár r os ban az Énekes István ifjúsági ökölvívó-emlékverseny küzdelmei, Ezen a nagyszabású tornán, ame­lyen mintegy két és fél száz fia­tal ökölvívó vonult föl, rajthoz álltak a K. Dózsa legjobb ifjúsági sorban levő versenyzői is. A leg­nagyobb siliert közülük Fehér Gyu­la, a K. Dózsa félnehézsúlyú ver­senyzője aratta. Fehér súlycsoport­jában mindfen ellenfelét legyőzte, és biztosan szerezte meg a magyar bajnokság mellé ezt a bajnoki cí­met is. Az elismerés hangján lehet meg­emlékezni Papp Jánosról, a Dózsa váltósúlyú versenyzőjéről. Papp szombaton a ceglédi Rabival mér­kőzött. Az est legszebb mérkőzéséi» Papp gyönyörű stílusban öklözve a közönség és a szakvezetők meg­ítélése szerbit biztosan győzött. Az ökölvivóbírák — akik egyébként ezen a tornán is elég rosszul vizs­gáztak — azonban másként látták. Három közülük Rabit, kettő Pappot hozta ki győztesként. Maga a ve- zetőbiró sem hitte, hogy ezt a mér­kőzést Papp elvesztette, és kihir­dette Papp győzelmét. Rabi ebbe beletörődött, s edzőjével együtt ha­zautazott. Vasárnap reggel Papp megjelent a mérlegelésnél, s ekkor tudta meg, hogy nem jogosult in­dulni a döntőben. Így történt, hogy a váltésúlyban a döntő elmaradt. Papp János legföljebb azzal vi­gasztalódhat, hogy a versenybíró­ság neki ítélte oda a legtechniká­sabb ökölvívónak járó tiszteletdí­jat. Még egy kaposvári versenyző do­bogóra került, Balogh a nagyvál­tósúlyban. A fiatal Dózsa-ökölvívó a középdöntőben a későbbi bajnok Terényitől (Ü. Dózsa) szenvedett vereséget. A csapatversenyt egyébként ft Beloiannisz ökölvívói nyerték. Má­sodik a Csepeli Vasas. A vidéki sportkörök közül a K. Dózsa ver= senyzői szerepeltek a legjobban. Az egyes jyílycsoportok győzte­sei: Papirsúly: Balogh (Ü. Dózsa). Légsúly: Junghaus (Vasas). Har­matsúly: Kuburczik (DVTK). Pe­helysúly : Somlai (Beloiannisz). Könnyüsúly: Lőjek (V. Dinamó). Kisváltósúly: Sarina (MTSC). Nagy- váltösúly: Törő (ITSK). Középsúly: Sin ('Beloiannisz). Félnehéasúly: Fehér (K. Dózsa). Nehézsúly: Paku (PVSK). Nagykanizsa, 1700 nézd. V: Schmierer. N. Bányász: Takács — Strassz, Dénes, Lervencz — Viola, Varga — Meszes, Király, Kiss, Lukács, Józsi. Edző: Mihalecz Boldizsár. T. Honvéd: Varga — Belkó, Filiszár, Bagyilla — Szabó, Kruskovics — Takács, Pámel, Vándori, Kovács, Boda. Edző: Jobban Ferenc. Rosszul kezdődött a mérkőzés a taszáriak számára. Már az első percben Kovács és Takács össze­fejelt. A szélső csak hosszú ápo­lás után ragasztással a fején tért vissza. Fokozatosan fölénybe ke­rült a Bányász, s a 8. percoen Lu­kács révén kapufát ért el. Időn­ként nyomasztóvá vált a hazaiak fölénye. A taszári védelem azonban Filiszárral az élen szervezetten és igen jól védekezett. A játékidőnek ebben a szakaszában a taszáriak csak alig egyszer-kétszer jutottak el a nagykanizsai kapuhoz. Szünet után, ha lehet, még na­gyobb lett az iram. A taszári csa­pat taktikát változtatott, most már mind gyakrabban gördültek Hon­véd-támadások is a pályán. Ván­dori, Kovács és Pámel egy-egy biz­tató lövést is megeresztett, Takács azonban minden esetben biztos kézzel hárított. A 87. percben a somogyi csapat megszerezhette vol­na a győzelmet. Kovács kiugrott, s már egyedül állt a kapussal szemben, de idegességében a kapu mellé lőtt. jó iramú, változatos mérkőzést hozott a két csapat találkozója. Az első félidőben nagy fölényt har­colt ki a hazai csapat, s ebben az időszakban a helyzetek sorát hagy­ta kihasználatlanul. Szünet után már egyenlő erők küzdöttek a pá­lyán. Ekkor a helyzeteket tekintve a Taszári Honvéd szerezhette vol­na meg a győzelmet. Végered­ményben igazságos pontosztozko­dás történt Nagykanizsán. Jók: Dé­nes, Viola, Lukács, Takács, illetve a közvetlen védelem és Takács. Ki­tűnő játékvezetés. K. Kinizsi—Dombóvár 1:1 (1:0) Kaposvár, 2500 néző. V: Polay. K. Kinizsi: Murányi — Balogh, Szili, Zag — Bíró, Szabó — Pusz- pán, Kovács, Matics H., Göncz, Herbei. Edző: Váracü Lajos. DVSE: Egyed I. — Marosi, Egyed II., Potó — Kulcsár, Kalmár — Gelencsér, Tapaszti, Horváth, G. Kiss, László. Edző: Albrecht József. A hullámzó, jó iramú játékkal eltelt első félórában a pontosab­ban adogató, tervszerűbben játszó dombóváriak veszélyeztettek töb­bet. A 30. percben a Kinizsi csatá­rai közül végre Herbei vállalko­zott lövésre, és a 16-os bal sarká­ról a felső sarokba bombázott, 1:0. A bizonytalankodó hazai hátvéd­hármas mellett többször szóhoz jutottak a DVSE csatárai, de a vé­gén mindent túlkombináltak. Szünet után a 3. percben szög­letet ért el a Kinizsi. A beívelt lab­dát Matics készült kapura rúgni, de beletalpaltak, ll-es. Bíró gyen­ge, rosszul helyezett lab"T já’ E^yed I. kivédte. Később Herbei ja.ítha- i tott volna, 6 méterre a kaputól hi­bázott, igaz, hogy közben lökték. A 15. percben Horváth elsétált a kényelmeskedő Baloghék között, és Murányit is kicselezve lőtt a há­lóba, 1:1. öt perc múlva Gelencsér futott el lesgyanús helyzetből, a kifutó Murányi a 16-os előtt csak kézzel tudta visszatartani. A ke­mény és szívós dombóváriak ellen még egy helyzete akadt a Kinizsi­nek. Szabó beadása átszállt a ka­pus fölött, Göncz háttal állva húz­ta kapura a labdát, de Marosi a gólvonalról kifejelte. Ezután a lagymatagon küzdő hazaiak egyre kevésbé vétették magukat észre, inkább a dombóváriak irányítottak. A szép számú nézősereg csaló­dottan távozott a mérkőzésről. A Kinizsi játékosai nemcsak rosszul, hanem szív nélkül, többen közülük mélyen formájuk alatt futballoz­tak. A kihagyott ll-es ezúttal is mérkőzésdöntő volt. A vendégek nagy becsvággyal, erőteljesebben küzdöttek, s a füves pálya mély talajához is jobban alkalmazkod­tak, mint a finomkodó hazaiak. A sokszor átjáróházhoz hasonló Ki­nizsi-védelem mellett több veszé­lyes helyzetet teremtettek és az egy pontra feltétlenül rászolgáltak. Nem sok hiányzott a vaskosabb meglepetéshez ... A Kinizsi csapa­tából csak a fedezetpár, közülük is elsősorban Szabó dicsérhető, a vendégeknél Marosi, Egyed II. és Tapaszti jeleskedett. TOVÁBBI EREDMÉNYEK PEAC—Szekszárdi Dózsa 4:1, Ka­locsai Kinizsi—Nagykanizsai VTE 1:1, Nagymányoki Bányász—Baja 3:1, Szekszárdi Petőfi—Nagykani­zsai Dózsa 0:0, Pécsszabolcsi Bá­nyász—Mohács 0:1, Máza-Szászvár —Kalocsai Honvéd 3:3. Az NB IH. állása: 1. Tas zár 4 3 1­11:3 7 2. Dombóvár 4 3 1­9:3 7 3. NVTE 4 3 1­12:6 7 4. Kalocsai Honvéd 4 2 1 1 10:7 7 5. K. Kinizsi 4 2 1 1 9:8 5 6. N. Bányász 4 2 1 1 5:5 5 7. Pécsi EAC 3 2­1 8:3 4 8. Sz. Dózsa 4 2­2 14:11 4 9. Nagymányok 4 2­2 13:11 4 10. N. Dózsa 4 1 1 2 6:11 3 11. Sz. Petőfi 4 1 1 2 3:9 3 12. Máza-Szászvár I­2 1 6:7 2 13. Mohács 3 1­2 4:5 2 14. Kalocsai Kinizsi 3­1 2 4:6 1 15. Bajai MTE 4­1 3 5:11 1 16. Pécsszabolcs 4­­4 4:17­NB. III. Északközép csoport Az eddig vezető csapatok e héten is biztosan vették az akadályt. Még öt csapat nem vesztett pontot, köz­tük a Siófoki Bányász. A forduló eredményei: Sárisáp—Pénzügyőrök 2:0. Elekt­romos-Ceglédi VSE 3:1, Kőbányai Tűzálló—Nyergesújfalui Viscosa 3:0, Tokodi Bányász—Vasas Dina­mó 3:0, Ercsi Kinizsi—Goldberger 3:0. Újlaki FC—Annavölgyi Bá­nyász 3:1. Az Északközép csoport állása: 1. Sárisáp 2 2 _ _ 4:0 4 2. Újlaki FC 2 2­­6:1 4 3. Tokod 2 2­_ 5:1 4 4. Elektromos 2 2­. 7:2 4 5. Siófok 2 2 _­3:1 4 6. Tűzálló 2 1 1­4:1 3 7. Ercsi 2 1 1­5:2 3 8. Pénzügyőrök 2 1­1 6:3 2 9. Csepel Autó 2 1­1 3:5 2 10. Pilisi Bányász 2 ­1 1 3:4 1 11. Cegléd 2 ­1 1 2:4 1 12. Magyar Acél 2 ­­2 l:4­13. Annavölgy 2 ­­2 2:9­14. Nyergesújfalu 2 ­­2 1:5­15. V. Dinamó 2 ­­2 0:4­16. Goldberger 2 ­­2 0:6­GYORSLISTA a lottó tárgynyeremény-sorsolásáról A sorsoláson a 31. játékhét szelvényei vettek részt 207 603 karóra duó 449 260 hűtőgép 449 261 televízió 481 233 rádió 485 338 rádió 489 586 televízió 499 888 televízió 3 003 137 rádió 3 008 749 televízió 3 024 858 televízió 3 027 601 rádió 3 029 538 könyvállvány könyvutal­vánnyal 3 042 800 tangcharmonika 3 044 917 rádió 3 046 004 fényképezőgép 3 050 759 televízió 3 055 455 rádió 3 067 267 rádió 3 068 031 televízió 3 074 100 televízió 3 074 389 hűtőgép 3 090 716 tangóharmonika 3 098 969 televízió 3 101 511 rádió 3 102 267 aranyóra 3 102 450 vásárlási utalvány 3 103 966 csemegekosár 3 121 757 bútor 3 126 409 bútor 3 156 594 televízió 3 159-948 rádió 3 177 620 rádió 3 189 236 tangcharmonika 3 190 278 kerékpár trió 3 198 284 hangulat sarok 8 473 736 rádió 3 199 629 csemegekosár 8 486 187 rádió 3 203 599 rádió 8 499 376 tangóharmonika 3 203 852 televízió 8 501 043 mosógép 3 214 563 televízió 8 502 703 tangóharmonika : 215 693 vásárlási utalvány 8 506 813 óra J 219 605 hűtőgép 3 230 069 televízió 9 103 100 bútor 3 235 002 herendi étkészlet 9 107 121 éléskamra utalvány 3 240 694 3 252 416 fényképezőgép motorkerékpár 9 110 283 mosógép 3 252 900 rádió 9 113 287 rádió 3 255 020 rádió 9 116 186 óra 3 258 153 3 274 110 vásárlási utalvány rádió 9 131 365 televízió 3 279 790 rádió 9 132 997 motorkerékpár 3 288 888 ezüst mokkakészlet 9 141 266 Moszkvics szemelj g.pko­3 289 336 éléskamra utalvány esi 3 301 212 tangóharmonika 9 141 557 aranyóra 3 316 152 bútor 9 459 643 televízió 3 320 563 rádió 9 460 920 motorkerékpár 3 345 549 televízió 9 470 659 rádió 3 351 745 televízió 9 481 693 éléskamra utalvány 3 364 584 fényképezőg 9 494 958 vásárlási utalvány 3 365 787 rádió * 9 506 848 rádió 3 367 082 3 373 571 3 374 672 3 376 925 3 401 657 3 403 485 rádió televízió hűtőgép mosógép mosógép rádió 5 502 278 hűtőgép 8 467 857 vásárlási utalvány 1469 015 rádió A gyorslista közvetlenül a húzás után készült. Az esetleges szám­hibákért felelősséget nem válla­lunk. A nyertes »Jutalomsorsolás-« sorsjegyrészt 1963. szeptember 20-ig kell beküldeni a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság (Bp., V-, Nádor u. 15.) lebonyolitá_si osztályának. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom