Somogyi Néplap, 1963. szeptember (20. évfolyam, 203-228. szám)
1963-09-03 / 205. szám (204. szám)
Kedd, 1963. szeptember 3. Szociális napokat rendez Alsó-Béla telepen az Egészségügyi Minisztérium Szociálpolitikai főosztálya e hónap 11—12—13-án. A háromnapos tanácskozáson Baranya, Tolna és Somogy megye szociális ügyintézői és szociális otthonainak dolgozói beszélik majd meg munkaterületük tennivalóit. Szeptember 11-én délelőtt tízkor nyílik meg a tanácskozás. Dr. Berend Ernő megyei főorvos megnyitó szavai után »A szocialista tulajdon védelme szociális otthonainkban« címmel tart előadást Nagy Sándor, a segesdi szociális otthon főkönyvelője. Majd Pa- kot Vilmos, a drávatamási otthon vezetőjének előadása következik »A szociális otthonok elmebetegeinek gondozási módja« címmel. A tanácskozás zárónapján dir. Arató György, Baranya megye szociálpolitikai főelőadója és dr. Korányi László Pécs város szociálpolitikai főelőadója tart egy-egy vitaindító előadást ISKOLA A „DZSUNGELBEN Kaposvár egyik legszebb iskolája a n. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. Korszerű, világos cptilet — de az udvar!. . . Elhanyagolt, piszkos, magasra burjánzott a gaz mindenütt. Ügy látszik, nem becsülik eléggé az új iskolát, tűrik a »dzsungelállapotokat«. Ha másként nem megy, vállalják a környék lakói, hogy társadalmi munkában rendbe hozzák az iskola udvarát. L^üJlIl/lIUIjLiu ü Amíg a lioldrakéta elindul... Napjainkban az űrkutatás eseményei pergő gyorsasággal követik egymást. Minden részletkérdés egyetlen pontba fut össze: a rakétatechnika fejlesztése teremti meg az űrkutatás valamennyi fázisának, így a holdutazásnak is alapját. Rakéta hajtóművek Ami a rakéták hajtóművét illeti, két fontos alaptípust különböztetünk meg: az egyik a folyadék hajtómű, a másik a szilárd hajtóanyaggal dolgozó hajtómű. Az első csoport hajtóanyagául leggyakrabban alkoholt és folyékony oxigént vagy pedig oxigént és hidrogént használnak. A két anyag közül az egyik a tulajdonképpeni hajtóanyag, a másik pedig az égési folyamatot elősegítő közeg. A folyadék hajtóművel ellátott rakéták természetesen fölépítés szempontjából igen sokfélék lehetnek, de valamennyi tartalmazza a következő alapvető fontosságú szerkezeti részeket: égéskamra fúvókával, turbószivattyú, üzemanyagtartály a hajtóanyag és az égést tápláló közeg számára, adagoló csővezeték és szelep, gyújtóberendezés és üzemanyagtöltő készülék. A hajtómű legfontosabb része az égéstér, itt találjuk meg a befecskendezést végző szerkezetet is. Az égéskamrába két oldalról különálló vezetéken táplálják a hajtóanyagot és az égést tápláló közeget. Ezek a befecskendezésen keresztül jutnak az égéskamrába. Elpor- lasztásuk már az égéskamrában megy végbe. A porlasztás után létrejött keveréket meggyújtják. Az égés következtében gázok képződnek, s azok áthaladnak a fúvókán. A fúvóka voltaképpen két kúpos csőből van összeállítva. Nem véletlen, hogy a fúvókát ilyen formában alakítják ki; a fúvókának ez a fölépítési módja teszi lehetővé a kiáramló gázok felgyorsulását. Ilyenformán a gázok sebessége elérheti másodpercenként a 2000—2500 métert is, a hangsebesség hétnyolcszorosát. Különleges ellenálló képességű anyagok A gázoknak a fúvókából való kilépésekor tolóerő keletkezik, és ez biztosítja a rakéták előrehaladását. Ahhoz, hogy az égéskamra elviselhesse a magas égési hőfokot és a keletkező gázok nagy nyomását, igen ellenállónak kell lennie. Ezért készítéséhez különleges fémötvözeteket és különleges módszereket (pl. robbantásos alakítás) használnak. Az égéskamrát és a fúvókát köpeny borítja. A köpeny és az égéskamra fala között nagy sebességgel áramlik a hűtő üzemanyag vagy az égést tápláló közeg. Ez utóbbi gyakran folyékony állapotban levő oxigén (az oxigén, ha —183 fokra hűtik, folyékonnyá válik). Az üzemanyag és az égést előseszabályozza, hanem meg is gátolja a továbbáramlást, ha a rakéta már elérte a kívánt — számított — sebességet. A szakemberek egy csoportja a folyadék hajtóműves rakétákat nem tartja előnyösnek, mert felszerelésük bonyolult, és bizonyos esetekben az éghajlat és az időjárás különgítő anyag betáplálása gyakran sűrített levegővel történik. A tárolótartályok vagy a turbószivattyús adagolóberendezéssel, vagy pedig közvetlenül az égéskamrával vannak ösz- szekapcsolva. Áramlásuk útjába különleges szelepet helyeznek. Ez nemcsak áthaladásukat leges hatásai is befolyásolhatják az üzembiztos működést. Szilárd hajtóanyagok Az utóbbi években jelentősen meggyorsult a nagy hatósugarú, szilárd hajtóanyagú rakéták fejlesztése. Az ilyen rakéták három fő részből állnak: 1. fejrész a robbanótöltettel; 2. szilárd hajtóanyagú hajtómű; 3. vezérlő- és irányítóberendezés. A hajtómű hajtóanyagtöltetének meggyújtása villamos úton történik. A hajtóanyag elégésekor keletkező gázok nyomása megközelíti a légköri levegő nyomásának százszorosát is. Hajtóanyagként általában nitrocellulózokat vagy pedig robbanó hatású keveréket használnak. A keverék magában foglalja az égést tápláló, oxidáló hatású anyagokat is. Igen gyakran alkalmazzák gyanták, nitrocellulózok és más szerves vegyüle.tek meghatározott arányú keverékét is. Töltésnél a hajtóanyag-keverék folyékony, pépszerű állapotban kerül a rakétába, és csak később, a lehűlés közben szilárdul meg. Biztosítani kell az égés sebességét, egyenletességét is. Ez nagyon fontos, mert ha az égés nem egyenletes, akkor a tolóerő is ingadozhat, emiatt pedig a rakéta eltérhet az előre meghatározott pályagörbétől. Ugyancsak fontos feladat az égéskamra falának megfelelő hőszigetelése is. Amikor a rakéta eléri a kívánt sebességet, ki kell kapcsolni a hajtóművet. Ez a következő módokon történhet: 1. hirtelen lecsökkentik a gázok nyomását, mégpedig úgy, hogy megnyitnak egy különleges szelepet; 2. ellenfúvókákat kapcsolnak b« ezekben a gáz ellenkező irányban áramlik, mint a fő fúvókában, és így az ellenfú- vókánál fellépő tolóerő kiegyenlíti a fő fúvókánál fellépő tolóerőt. Ligeti György Időjárás Várható időjárás ma estig: délnyugatról érkező felhőátvonulások, szórványosan előforduló esők, zivatarok. A szél időnként megélénkül, és nyugatira fordul. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet keleten 25—28, nyugaton 22—25 fok közölt. A Balaton vizé- j nek hőmérséklete Siófokon 20 fok. Kaposváron (külterületen) tegnap hajnalban 13,2 fokot, déli tizenkét órakor 25 fokot mértek. — NÉMETH FERENC ELVTÁRS, az MSZMP Somogy megyei Bizottságának üső titkára szerdán délelőtt ’él 9-től 12-ig fogadónapot art a megyei pártbizottság pületében. — Űj művelődési otthont építenek Darányban. Tervét Pócs András, a Hazafias Népfront aktívája készíti el társadalmi munkában. — Csaknem százezren keresték föl a nyárom a csóko- ínyavisomtai, az igali és a csisztapusztai gyógyfürdők meleg vizű strandjait. — 7600 holdon vetnek őszi kenyérgabonát a csurgói járás termelőszövetkezetei. Csaknem négyezer holdon nagy hozamú, külföldi fajtákat termetnek. Zsebnaptár Siófokról A fürdőhellyé válásának százéves jubileumát ünneplő Siófokon a díszes csomagolású idénycigaretta és az ünnepi bélyegsorozat után ízléses idegenforgalmi zsebnaptárral léptéik meg a nyaralók seregét. Az Idegenforgalmi Hivatal színes térképet is adott ki, amely áttekinthetően szemlélteti a nyaralóhely 77 nagyobb üdülőházát, az idegenforgalmi nevezetességeket és a közintézményeket. A térkép hátlapján tájékoztatják a kirándulókat a Balaton déli portjának elszállásolási lehetőségeiről. — MÁSODSZOR VIRÁGZIK AZ ORGONA több ház udvarán Kaposváron a Kanizsai úton. Barcs környékén az akác bontott másodszor virágot. — Vásárlással egybekötött árubemutató kiállítást rendez a MÉSZÖV szeptember 3-tól 5-ig a Latinka Sándor Művelődési Házban. A kiállításon divat-, spx>rt-, hangszer-, játék-, óra- és ékszercikkeket mutatnak be. — Az első külföldi vadászvendégek ezen a héten érkeznek meg megyénkbe. A rezervátumokban már felkészültek a vadászatra. Harminc bikát jelöltek ki kilövésre. APRÓHIRDETÉSEK Pannónia motorkerékpár, újonnan gene- rálozott és festett, eladó. Kánya, Fő út 41. (3908) Vennék lehetőleg kijáró, 6 év körüli, kb. 8 hónapos vemhes tehenet. Récsei, Kaposvár, Kecel-hegy 43. (2300) Kőrisfa deszka, 2 és fél köbméter, eladó. Bolhás, Kossuth u. 1., Hubemé. (4718) 2 db háromhónapos borjú eladó. Kaposvár, Vak Bottyán u. 30., Hegedűs. ___________2299) E ladó két szoba, konyha, mellékhelyiségekből álló kertes ház. Azonnal beköltözhető. Kaposvár, Rét u. 2. sz. Donnerváros. (2285) Balatonboglár, Zrínyi u. 78. alatt eladó részben kész szo- ba-konyhás, cserépzsin- delyes ház 404 n-öles telekkel. Érdeklődni lehet Szekér J. üvegesnél, Balatonboglár, Latinka Sándor u. 4. (2291) Nagybajom, Felső- kak 80. számú kétszobás, kétkonyhás családi ház gazdasági épületekkel, 14 kát. hold föld felerészben erdővel, legelővel, a ház külön is szabad kézből eladó. Sebrek János. (71504) Eladó Tabon, Fő úton részben beköltözhető családi ház, 520 n-öl. Érdeklődni lehet: Daday József, Ba- latonszéplak. (62412) Azonnali beköltözéssel eladó Lábodon kétszobás lakóház 600 n-öl kerttel Kossuth u. 77. sz.. állomásnál. (4715) Épületfa, léc, gerenda stb. eladó. Sziládi József, Simonfa, Petőa s. m. as. am* Termelőszövetkezetek, figyelem! A somogy- sárdi Béke Tsz-nél 7 vagon idei termésű első osztályú keserűcsil- lagfürt-vetőmag eladó. Érdeklődni a tsz-irodá- ban, telefon 7. (71437) Gyümölcsládák eladók. Horváth, Kaposvár, Petőfi u. 20. ¥1497) Eladó 160 n-öl házhely Kisgáti. utcában. Érdeklődni Kaposvár, Magyar u. 12. alatt. (71514) Szép ebédlőbútor egyben vagy darabonként is eladó. Érdeklődni délután fél 2-től: Kaposvár, 48-as Ifjúsági u. 22. (71508) Számológépek tsz részére készpénzért, garanciával eladók. Tel. Bp. 336-845,_______(8833) 1 102-es Skoda jó állapotban 19 000 forintért eladó. Lamperth, Somogyvár. (71505) Gyakorlott gyors- és gépírót azonnal felveszünk. Cím a kiadóban. (3916) Eladó egy nagyméretű körfűrészé llvány 50-es lappal. Tóth, Ka- posmérő, Kossuth u. 152. szám. (71498) Toponáron 400 n-öl szőlő sürgősen eladó. Érdeklődni: Toponár, Vöröshadsereg útja 87. (71503) Házhely eladó Don- nerváros belterületén. Érdeklődés: Kaposvár, Nyár u. 2. (71426) Balatonföldváron 400 n-öl telek falurészen eladó. Érdeklődni: Magyar Hirdető, Siófok. (62409) Eladó egy masszív gyermekjáróka, női kerékpár, parázstűzhely, egy alig használt villanysütő. Cím: Kaposvár, Eötvös u. 2.. Szőcs. ¥1515) A Koppányvölgye Körzeti Fmsz (Bonnya) képesített könyvelőt keres tablórevizori állásra. Fizetés kollektív szerint. Szakképzettség : képesített könyvelő és legalább 3 evés földmű vesszöv etkezeti gyakorlat. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés írásban vagy személyesen. Üti- költséget fölvétel esetén térítünk. (3909) A Kaposvári Kórház célgazdasága fölvesz ellető sertésgondozót. Szakképzettek előnyben. Jelentkezés 3-as autóbusz végállomásánál. Zseiickislak, hizlalda. (71517) Gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót keres állami vállalat. írásbeli jelentkezést 71507. számra a hirdetőbe kérjük. A Véradó Állomás értesíti a véradókat, hogy 1963. szeptember 1-től kezdődően a véradások időpontja az alábbiak szerint változik meg: vérvétel minden hétköznap — szombat és kettős ünnep előtti nap kivételével 8-től 15.30-ig. (71436) Manikűrös elhelyezkedne. Ajánlatokat 71490. számra a hirdetőbe kérek. (71490) I Zongorát bérbe adnék. Kaposvár, Beloiannisz u. 11. Érdeklődni 5 után. (71519) Családtagnak fogadnám azt az egyedülálló gyermekszerető hölgyet, aki két gyermek gondozását vállalná. Körülményeinek leírását »Nagymama« jeligére 71496. számra hirdetőbe. (71496) Pianinót bérbe vennék. Cím 71516. számon a hirdetőben. (71516) 51 éves, csinos, házias, két dolgozó c vegyasszony — egyik szőke, másik barna — férjhez menne intelligens férfihoz. Leveleket 2298. számra a kiadóba kérek. (2258) HIRDESSEN a Somogyi Néplapban! Átmeneti lakások A múlt években kezdeményezés indult Kaposváron, hogy emeletráépítéssel növeljék a lakások számát. A nagyobb arányú építkezést azonban akadályozta, hogy az emeletráépítésre váró családoknak a munkálatok idejére nem tudtak lakást adni. A városi tanács most erre a célra tizenhat átmeneti lakást épít a Berzsenyi utcában. — Nagy a kereslet a bútor iránt az igali áruházban. Ebben az évben csaknem hárommillió forint értékű bútort vásároltak a környék lakói. Kilépett medréből a Kapos A múlt hét végi nagy esőktől szombaton déltájban a cseri szakaszon kilépett eredeti medréből a Kapos. Ebben az évben már harmadszor fordult elő, hogy a folyó elhagyta régi medrét. hirdetmény A Kaposvári Városi Tanács V. Művelődésügyi Osztálya és a Dől« gozók Általános Iskolájának igaz« gatósága értesíti a város lakosságát, hogy a dolgozók általános iskoláiba szeptember 2-től szeptem* bér 10-ig lehet beiratkozni. Esti iskola indul a Bartók Béla* a Gárdonyi Géza és a Tóth Lajos általános iskolákban. Levelező tagozat indul a Berzse* nyi Dániel, a H. Rákóczi Ferenc és a Vöröshadsereg úti ált. iskolák« ban. Üzemi ált. iskolai levelező tago= zat indul a Ruhaüzemnél, a MÁV- nál, az AXÖV-nél, az Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalatnál, a KI- SZÖV-nél és a Latinka Tsz-nél. A dolgozók általános iskolája la- gyenes, a hallgatókat csak a tankönyvek és az írószerek megvásárlása terheli. Felvehető mindaz a férfi és nő, aki 15. életévét betöltötte. Felső korhatár nincs! A beiratkozáshoz a legmagasabb iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány bemutatása szükséges. összevont V—VI. osztály a Berzsenyi Dániel és a Vöröshadsereg úti ált. iskolában indul. Irni-olvasni nem tudó, továbbá a n. és a m. osztályt elvégzett félnőttek részére a Tóth Lajos Általános Iskolában szervezünk tanfolyamot. Az üzemi iskolák levelező tagozatára Április 4. utca 2. alatt (régi zárda) lehet utólag beiratkozni minden nap reggel 7-től 8 óráig és délután 5-től 6 óráig. Jankó vies István, a dolgozók ált. iskolájáaafii (3910) igazgatója. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ ROBINSON CSALÁD. An», rikai film. Korhatár nélkül. Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. (Szeptember 4-ig.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ A BÁLVÁNY. Magyar film. 10 éven alul nem ajánlott Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. (Szeptember 4-ig.) DÓZSA KERTMOZI SÉTA A NÁRCISZOK KÖRÜL. Előadás kezdete fél 8-kor. Balatoni filmszínházak műsora Szeptember 3-án: BALATONBOGLÁR Különös hajótöröttek. Angol film. BALATONFÖLDVÄB Az udvari bolond. Amerikai film. BALATONFENYVES Az utolsó tanú. Nyugatnémet film. BALATONLELLE Kert: Üzletemberek. Szovjet film. Park: Revüparádé. NDK-film. BALATONSZÁRSZÓ Mandrin kapitány. Francia fihn. BAL A TONSZEMES Üzletemberek. Szovjet film. FONYÓD Kert: A rendőrfelügyelő. Olasz film. Terem: Keresztesek I—IL Lengyel film. SIÓFOK Kert: Mandrin kapitány. Francia film. Terem: Ordasok között. Szovjet film. zamardi Kert: A nagy manőver. Angol film.