Somogyi Néplap, 1963. szeptember (20. évfolyam, 203-228. szám)

1963-09-13 / 214. szám

Péntek, 1963. szeptember 13. 3 SOMOGYI NÉPLAP ISMÉT ÜZEMBEN A PARKETTGYALU A Csurgói Faipari Vállalatnál három évig kihasználatlanul féle parkett gyalu. Most özembe helyezték, és a szabványon gozzák föl veie. feküdt a Kecskeméti- aluli parkettfát dol­Törődjenek a versennyel! A KPVDSZ tanácskozásáról A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete megyei bizott­ságának legutóbbi ülésén a versenymozgalómról tárgyal­taik. A jelentés megállapítot­ta, hogy a májustól eltelt időben a kereskedelmi, pénz­ügyi és vendéglátóipari dolgo­zók igyekeztek szélesíteni a versenyt. Több hibát, amely korábban akadályozta munká­jukat, sikerült megszüntetni. A szocialista brigádverseny mellett erősödött az. egyéni és párosverseny is. A földmű­vesszövetkezeteknek mintegy 600 dolgozója van párosver­senyben, s ezren küzdenek a »Kiváló dolgozó« címért. A Somogy megyei Iparcikk-kis­kereskedelmi Vállalat dolgo­zóinak 96 százaiéira tett fel­ajánlást. 48 egység akarja megszerezni a »Kiváló bolt« címet, 28 üzlet vesz részt a »Tegyük szebbé boltjainkat«- mozgalomban. A szocialista brigádok egy része azonban nem fáradozott eléggé a hármas cél elérésén, azon, hogy szocialista módon éljen, dolgozzon, tanuljon — állapította meg a KPVDSZ, — Ennek egyrészt az az oka, hogy több gazdasági vezető nem törődik úgy a verseny­nyel, ahogy kellene, nem te­remti meg a versenyfeltétele­ket, nem tart jó kapcsolatot a dolgozókkal, nem támaszkodik azok véleményére, javaslatai­ra. A szakszervezet megyei bi­zottsága felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági veze­tők ne csupán azt vizsgálják, milyen számszerű eredménye­ket értek el a versenyzők, ha­nem azt is, hogyan alakítják a szocialista embertípust, mi­lyen nehézségekkel küzdenek. A termelési tanácskozásokat pedig tegyék élőbbé, hogy a szó szoros értelmében mun­kaértekezletté váljanak. A KPVDSZ megyei bizott­sága megtalálta a legtöbb hi­ba forrását. Ahhoz, hogy ja­vuljon a vállalatok gazdálko­dása, s közben formálódja­nak, művelődjenek az em­berek, nagy szükség van a versenyzők és a vállalat ve­zetőinek együttműködésére. Kapcsolatuk megteremtésének feltétele, hogy rendszeresen találkozzanak egymással, ki­cseréljék véleményüket. Az a brigád, amelyet magára hagy­nak, előbb-utóbb kedvét vesz­ti. Az; égjük vállalat vezetője nemrég azt mondta, hogy nincs ideje beszélgetni a bri­gádok tagjaival. Ez nem elfo­gadható érv, sőt azt bizonyít­ja, hogy ez az igazgató nem kíváncsi beosztottai vélemé­nyére. Ha egy kicsit gondol­kodna, rájönne, hogy számá­ra nincs hasznosabb, mint a dolgozókkal való beszélgetés. Nem is az a baj, hogy nem érnek rá, hanem az, hogy némelyek nem akarnak fog­lalkozni a nehezebb kérdé­sekkel. Számtalanszor bebi­zonyosodott, hogy az a gazda­sági vezető, aki időhiányra hivatkozik, rendszerint formá­lis, semmit érő termelési ta­nácskozásokat tart. Ott sincs mondanivalója. Ha a gazdasági vezetők igyekeznek közelebb kerülni a dolgozókhoz, tájékoztatják őket a feladatokról, elhárítják az akadályokat, munkaérte­kezletté teszik a termelési ta­nácskozásokat, akkor hama­rosan még jobbak lesznek az eredmények a kereskedelmi, pénzügyi és vendéglátóipari vállalatoknál. Sz. N. Célunk a fiutalok sokoldalú nevelése Beszélgetés Tóth János elvtárssal, a KISZ Somogy megyei Bizottságának titkárával Átadták rendeltetésének Nagyatádon a gimnázium mégy újabb tantermét. Most már nyolc osztályterem és egy modem előadói terem áll az atádi gimnáziumban a diákfiatalok rendelkezésére. A szeptember nemcsak a nyár tapasztalatainak összege­zését, a számvetést jelenti az ifjúsági munkában, sokkal in­kább az új feladatokra való felkészülés hónapja ez. A me­gye KISZ-alápszervezeteinek munkájáról, a feladatokról, és a jövő terveiről beszélgettünk Tóth János elvtárssal, a Kom­munista Ifjúsági Szövetség Somogy megyei Bizottságának titkárával. — Az országos vagy a me­gyei statisztikát figyelve azt tapasztalhatjuk, hogy évről évre erősödik a KISZ szerve­zeti helyzete — mondotta be­vezetőben Tóth elvtárs. — A taglétszám fokozatosán nő; 1961 decemberében 16 800, egy évvel később 18 600, ez év jú­niusában már 21 800 szerve­zett fiatal volt megyénkben. Az állandó létszámemelkedés és a vele párhuzamosan javuló tartalmi munka is igazolja, hogy ifjúsági vezetőink nagy része megérti a KISZ tömeg­szervezeti jellegét, azt, amit Kádár elvtárs mondott; »Min­den fiatalnak, aki kommunis­tává akar válni, helye van a KlSZ-ben.« Tudják, hogy a KISZ feladata a kommunistá­vá válás ütemének meggyorsí­tása. Örvendetes, hogy a szö­vetségben nő a lányok arány- száma: az 1958. évi 33,9 száza­lékról 1962 végére már 46,5 százalékra emelkedett az arány. — Nem lehetünk azonban elégedettek a fokozatos lét­számemelkedés ellenére sem. Bár távol áll tőlünk a »tagto­borzás« gondolata, nem érthe­tünk egyet azzal, hogy néhá­nyon rosszul értelmezik a KISZ kommunista jellegét, és éppen ennek »féltésével« pró­bálják magyarázni elzárkózá­sukat. A KISZ kommunista jellegét az példázza legjobban, ha egyre nagyobb tömegeket ismertetünk meg a marxizmus —leninizmus alapigazságaival, a párt politikájával. A helyte­Százötven hallgatót vettek föl a kaposvári marxizmus—leninizmus esti középiskolára Nagy érdeklődés kísérte a Kaposvári Városi Pártbizott­ság felhívását az ősszel in­duló marxizmus—leninizmus esti. középiskolára való jelent­kezésre. A város pártszerve­zetei tucatszámra küldték a jelentkezési lapokat a pártbi­zottságra. Hely hiányában, sok jelentkezőt nem is tudtak föl­venni az új jellegű páirtokta- t.ásra. Ez is mutatja, hogy mi­lyen nagy a tanulási vágy a kommunistákban. Örvendetes, hogy a végre­hajtó bizottság által elfoga­Mi lenne, ha mégis megpró- annál jobban erősödték ezek a A tábornok azonban szinte kortyolt belőle, majd még két: bálna bekapcsolni a készülé­ket? Hátha megmaradt az an­tennának egy kis darabkája? Óvatosan, nehogy megrecs- csenjen alatta az asztal, és föl ne ébressze a professzort, le­ereszkedett a föld alatti óvó­hely betonpadlójára. Egy kis ideig állt, hallgatta a tábornok és Old hadnagy nyugtalan lé- hogy a készülékkel fogni lé­legzését. Eddynek álmában hét. Ha pedig már fogott vala- mozgott a szája, és valami ér- mit, akkor bizony adni is lehet teletnetlenséget dörmögött. Ha- rajta. Még ha gyenge is ez - az zárd orrán át lélegzett. Szé- adás, a hatalmas erejű rádió­zajok is.;. alig hitt már a sikerben. Mit hosszabbat. Nyomban kellemes Amikor pedig a rádiótechni- változtat az rajtuk, ha sikerül forróság áramlott végig egész kus feladott minden reményt, is érintkezésbe lépni valaki- testén. Ügy érezte, hogy sike­és már éppen ki akarta kap- vei? Hát segíthet rajtuk vala­csolni a készüléket, a rövidhul- ki? Ennek ellenére mégis egy Iámon hirtelen beszédet hal- kis homályos remény vert lőtt. Queltch tudta, milyen fészket Hazard tudatában. Ki nyelven beszél az illető, de tudja, talán mégiscsak talál­nék! az a tény volt fontos, nak egy olyan módszert, lenül gondolkodók el? sok olyan jó alapszervezet példáját állíthatnám, mint a nagy heré­nyi, a göllei, a somogyszili stb., ahol az alapszervezet számbe­li erősödésével párhuzamosan javul a tartalmi munka. Akad. nak olyan vezetők is, akik — tévesen — a szervezet aktivi­tásának hanyatlását látják a nagyobb taglétszámban. Mi­előbbi célunk az, hogy e hely­telen nézeteket kiküszöböljük, emeljük a vezetés színvonalát, hogy az alapszervezetek fiatal vezetői ne féljenek a nagyobb felelősséget, a differenciáltabb, körültekintőbb munkát igénylő feladatoktól sem. — Milyen tervet dolgozott ki a megyei KISZ-bizottság a vezetés színvonalának emelésére? Milyen tovább­képzésen, iskolákon vesznek részt a KISZ-vezetők? — Az alapgondolatot — »szerezzen minden fiatal egy fokkal magasabb műveltséget a második ötéves terv ideje alatt« — már a KISZ I. kong­resszusa megfogalmazta. Ter­mészetesen a vezetőktől ezt hatványozottan kérjük. Az ál­lami oktatás esti és levelező tagozataira, a szakmai, a párt­ós a KISZ-oktaiás különböző formáira irányítjuk a fiatalo­kat. Megyei KISZ-bizottságunk évről évre megszervezi a tit­károk és a reszar tvezetőségi tagok egyhetes tanfolyamát. 167 egy-vagy kéthónapos KISZ-iskolával rendelkező fa­lusi ifjúsági vezető van már a megyében. Hiba azonban, hogy az üzemek, a vállalatok, a tsz-ek vezetőinek egy része — a termelésre hivatkozva — csak hosszas huzavona után en­gedi el a náluk dolgozó fiatalt az iskolára. Nagyon helytelen ez a szemlélet, hiszen mi is a termelésből indulunk ki, amá- rült a szomját is eloltania. {kor tanulni küldjük a fiatalt, Visszatette az üveget az{és oda is térünk vissza, mivel előbbi helyére, s újra befe- * dott 150 hallgatónak több mint fele érettségizett, s a legtöbben már több alap- és középfokú szemináriumot vé­geztek. Akad olyan is, aki­nél? jelentkezési lapján ez olvasható: »1945 óta minden évben részt vettem alapszer­vezetünk politikai iskoláján.« Az esti középiskola hallgatói­nak többsége fiatal, de talál­hatók köztük olyanok is, akik 1945—46-tól vagy még régebb óta tagjai a pártnál?. Szép számmal vettek föl az iskolá­ra pártcnkívülieket is. amelynek segítségével megme- nekiiihetnek a »Big Joe« halá­los öleléséből! Ismét megpróbált elaludni, de régóta kínzó szomjúsága új küdt a fotelokba, de néhány perc múlva karja ismét ki­nyúlt az üveg után. Queltch pedig csak kopog­tatta a rádió-távírógép billen­tyűjét, fáradhatatlanul küldöz­getve az éterbe a kétségbe­esést és reménységet rejtegető a tudást, a tapasztalatokat fel­használva — és arra támasz­kodva — sokkal eredménye­sebben vezetik az alapszerve­zetet, s ennek kedvező hatása a termelésben is megmutatko­zik. lesre tárva orrlyukait, halkan állomások venni tudják. Tehát erővel kezdett jelentkezni. Só- három betűt. Kitartását végre - - - - - - ’ 'ki kell használni ezt a lehető- várán nézte a föld alatti bőr- siker koronázta: valaki vála­séget. tön sarkában levő radioaktív szolt neki, és megkérte, adja Gyorsan átállt adásra. Am tócsát, és nagyot sóhajtva el- meg a koordinátáit, alig nyúlt hozzá a távírógép fordította a fejét. Ám ekkor A rádiótechnikus nem akart billentyűjéhez, Hazard tábor- tekintete a konyakosüvegre hinni saját fülének, s megkér­nok fölemelkedett nyikorgó fo- esett. És ha inna egy kortyocs- te az illetőt, igazolja jelzésé­teljaiból: kát? Megnedvesítané kiszáradt nek vételét, s közölje nevét. — Mi az, Queltch, maga még torkát..s _ Kiderült, hogy egy norvég ha­totta a hangerősséget, és sor- mindig igyekszik érintkezésbe Leeresztette látót a fotelok- ]°, amely Norvégia fovarosá­jában végighallgatta az összes lépni valakivel? — szólalt meg hói, s átkozva zajt csapó ru- na« ősi nevet viselte: »Kris- ..................lL h ullámsávok állomásait. A fül- álmos hangon, szemét dörzsöl- Sóit, körülnézett. Ügy látszik, a tiania.« Queltch megkérte a rá- I gezni, hogy ezt a hivatást ered. hallgatókban csupán a készü- getve. professzor még mindig alszik, dióst, hívjon be a fülkéjébe |menyesen teljesíthessük. A té­lék zúgása hallatszott, amit a — Igyekszem, Sir — felelte ®dd.y. 'm^m-gott. olyasvalakit aki ansoM ^Jli időszakban azonban egy csövekben levő áramerősség Queltch, s egymás után küld- Queltch hattal uM feleje, s Kiderült a w • {szervezettebb formája is van a ingadozásai okoztak. Ha a ké- te az éterbe a segítséget kérő annyira belemerült munkája- . Kiderült, hogy a radios 15f politikai munkának: a KISZ szülék fogott is holmi gyenge jelzéseket, amelyek szerinte ha, hogy aligha veszi észre, mi- beszél angolul, de azért min- {politikai oktatás. A múlt év­jelzéseket, azok nyilvánvalóan leghamarabb vonják magukra re készül Hazard. \ denesetre behívta még a kapi-{ben 15 000. fiatal vett részt po­saját zúgásánál gyengébbek a figyelmet. Enyhén remegő kezével aj- tány helyettesét is {litikai oktatásban. Arra törek­vőitek. És minél jobban fokoz- — Próbálkozzék csak, hátha kához emelte a konyakosüve- ' iszunk, hogy a hallgatók száma te Queltch a hangerősséget, sikerül,get, s először csak egy keveset (Foktatjuk) ♦ a tagság létszámával párhuza­horkolt. Csupán Medows fe­küdt csöndesen, mintha egyál­talán nem is aludna, hanem még mindig gondolkodna vala­min. Queltch nesztelenül bekap­csolta a rádiót, felöltötte a fül­hallgatókat, maximálisra állí­— Milyen eredményeket mutathat föl a megye a KISZ-tagság politikai okta­tásában? — Politikai ifjúsági szerve­zet lévén a KISZ, alapvető kö­telességünk, hogy az ifjúság mind nagyobb tömegei között terjesszük a párt politikáját. Munkánkat igyekszünk úgy vé­mosan emelkedjen. Az ala** szervezetekben taggyűlésen választották ki a megfelelő ok­tatási formát, a pártszerveze­tekkel közösen már fölkérték a propagandistákat a tanfolya­mok vezetésére. Részükre a megyei bizottság egyhetes tan­folyamot rendezett. A járási bizottságok megrendelték az oktatási anyagot, megteremtet­ték az előadások lebonyolítár- sának technikai feltételeit. A fiatalok több oktatási forma között választhatnak. Különö­sen fontosnak tartjuk, hogy a »Mezőgazdasági kérdések« cí­mű politikai oktatást minden olyan termelőszövetkezetben megszervezzék, ahol a fiatalok igénylik. A fiatal mezőgazda- sági szakemberek — agrár­mérnökök, agronómusolc, tsa- brigádvezetők — lelkiismerete­sen készülnek az oktatás leve­zetésére — Hogyan segíti az Ifjú­ság a szocializmusért-mozga- lom a fiatalság nevelését? Milyen szerepe van ennek a mozgalomnak a KISZ-mim- ka érdekesebbé, színesebbé tételében? — A szervezeti életet — bán- milyen oldalról vizsgáljuk is a KISZ-munkát — nem lehet elválasztani az ISZM-től. A mozgalom célja az, hogy fej­lett, sokoldalúan képzett fiata­lokat neveljünk a társadalom számára. A kommunista neve­lés öt alapelve: az értelmi, az erkölcsi, az esztétikai, a fizikai és a politechnikai nevelés vol­taképpen az ISZM-en keresztül oldható meg. Nagy sikerrel zá­rultak, sok ezer fiatalt moz­gattak meg a kulturális szem­lék. A sport, a társadalmi munka, az ifjúsági brigádok­ban végzett munka mind-mind segíti a követelmények teljesí­tését. A szervezeti élet pedig, ha az alapszervezet tagjai tel­jesíti!? az ISZM követelmé­nyeit, csak színes lehet. A me­gyei KISZ-bizottság nem ad ki merev programot az alapszer- vezeteknek, ez fölösleges és káros lenne. Minden szervezet az adottságok és a tagság ér­deklődésének figyelembevéte­lével állítja össze munkatér- vét. Ebben szerepelhetnek film- és irodalmi viták, klub­estek, szellemi vetélkedők, ki­rándulások; a közeljövőben le­hetőség nyílik arra is, hogy az Ifjúsági Ház modemtáne-klub- jának tagjai elmenjenek falu­ra, hogy megtanítsák a fiata­lokat ízlésesen, szépen táncol­ni. A me ff ve KlSZ-alapszerve- zetei negyven százalékának saját klubhelyisége van. Ahol nincs, a művelődési otthonokat vagy a párthelyiségeket hasz­nálják erre a célra a fiatalok. A megyei KISZ-bizottságnak lehetősége van arra, hogy a jól dolgozó alapszervezetek klub­szobáját bebútorozza, fölsze­relje, sőt arra is, hogy a tanács kezelésében levő házat esetleg klub céljára átalakíttassa. — Az ISZM követelményei között is egyik legfontosabb a munka. Mit nyújtottak az idén az önkéntes ifjúsági építőtáborok? — Bár a nyári munka ered­ményeit véglegesen még nem értékeltük ki, annyit elmond­hatok, hogy a megye négy ön­kéntes ifjúsági építőtábora — a ságvári, a kutasi, a boglári és az újhelyi — végrehajtotta ne­velési feladatát. Nagy öröm számunkra, hogy már a gazda­ságok vezetői is értékelik, el­ismerik a táborok segítségét; Az a mintegy ötezer fiatal, aki megyénkben dolgozott a nyá­ron, kiváló munkát végzett. Nekik és a táborokat irányító pedagógusoknak áldozatkész, jó munkájukért a megyei KISZ-bizottság nevében ezúton is köszönetét mondunk — fe­jezte be nyilatkozatát Tóth Já­nos elvtárs, a Somogy megyei KISZ-bizottság titkára. ¥. X

Next

/
Oldalképek
Tartalom