Somogyi Néplap, 1963. augusztus (20. évfolyam, 177-202. szám)
1963-08-18 / 192. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 V&slirnap, 1903. augusztus IS. „Bonn csak habozva és csüggedten írja alá az atomcsendegyezményt“ Bonni helyzetkép az aláírási csata után Bonn (MTI). A nyugatnémet közvélemény megelégedéssel fogadta, hogy a bonni kormány több hete® huzavona után végleg elszánta magát az atamcsend- egyezmény aláírására, és ugyanakkor megkönnyebbüléssel vette tudomásul azt is, hogy a Strauss vezette hidegháborús csoport ellentámadása kudarccal végződött, »legalább is elvesztette az első ütközetet az enyhülés ellen vívott szennyes háborúban« — mint a hamburgi Die Andere Zeitung írja Strauss a pénteki minisztertanácson — amelyre, bár nem tagja a kormánynak, mint a CSU elnökét hívták meg — ismét előállt ugyan ellenvetéseivel, de a kormányban felülkerekedett az a belátás, hogy Bonn nem vonulhat vissza az ultrák által javasolt »sündisznóállásba«, hanem diplomáciai manőverezési képességének fenntartása érdekében csatlakoznia kell az egyezményhez^ A minisztertanácsnak az aláírásról szóló határozatát a Szabad Demokrata Párt és a Szociáldemokrata Párt külön nyilatkozatban üdvözölte. Mende, az FDP elnöke kijelentette, hogy pártja az atom- csendegyezmé^vben alkalmas eszközt lát a légkör megjavítására a küszöbönálló kelet— nyugati tárgyalások érdekében. „Elhallgatás és vitás kérdések“ Willy Brandt, az SPD elnöke televíziónyilatkozatában hangoztatta, hogy az atomcsendegyezmény megkötésével megtették az első lépést a nemzetközi enyhülés felé, s remélhetőleg sikerülni fog »a Kelet és a Nyugat érdekeinek egyaránt megfelelő más elemeket is kidolgozni«. Feltűnést keltett azonban, hogy a CDU parlamenti csoportja részéről nem tettek ilyen nyilatkozatot. Ellenkezőleg, azt hangoztatták, hogy a kereszténydemokrata képviselőcsoport csak később határozza meg véglegesen álláspontját az atomcsendegyezmény- nyel kapcsolatban. Egyes CDU- vezetők azt javasolják, hogy az egyezményhez történő csatlakozás parlamenti ratifikálásakor a ratifikációs törvényt A Trybuna Ludu cikke Varsó (MTI). A Trybuna Ludu szombaton »Elhallgatás és vitás kérdések« címmel cikket közöl, amelyben Laudwik Krasueki elemzi a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága július 14-d nyffit levélének egyes téziseit A nemzetközi munkásmozgalomban folyó jelenlegi vita — írja a lap — a szocializmus építésének belső társadalmi— gazdasági és politikai—berendezési problematikáját is érintette. A belső gazdasági épí- lőmunka a nemzetközi munkásmozgalom szerves része. A szocialista gazdaság, tudomány és technika tervszerű fejlesztése közvetlen és lényeges módon hozzájárul a népeknek a háború ellen, a békés együttélés megteremtéséért vívott harcához. Ebből a szempontból külö- 'iiösen szembetűnő a Kínai KP jelentős hallgatása a szocializmus és kommunizmus A szocialista országok nem mondanak le gazdaságuk fejlesztéséi« irányuló erőfeszítéseikről — állapítja meg a cikk. — Ez kifejezésre jut a KGST tevékenységében is. Az együttműködés jó eszköz a győzelemhez a Nyugattal való gazdasági versenyben. A kínaiak most ismét a »szocializmus egy országban« eszméjét dobták be a köztudatba, és a szocialista országok közötti kapcsolatokat görbe tükrön keresztül nézik. A marxizmust azonban nem lehet szubjektivizmussal helyettesíteni, a saját kívánságot valóságként élfogadni, szavakban in- Itlemacianalistának lenni, cselekedetekkel viszont lebecsülni a szocializmus konkrét építésének hatalmas jelentőségét a Szovjetunióban és a fiatal szocialista államokban — hangsúlyozta a Trybuna Ludu tegnapi cikke. egészítsék ki egy bevezető résszel, s abban ismét nyomatékosan juttassák kifejezésre az egyezménnyel kapcsolatban hangoztatott »fenntartásokat és aggályokat«. A pénteki nap eseményeit a nyugatnémet sajtó úgy értékeli, hogy Schröder ugyan csatát nyert Strauss-szal szemben, de — mint a bonni General-Anzeiger írja — »a külügyminiszter ellenfelei még nem ásták el a csatabárdot«. A kormánypárti Bonner Rundschau azt hangoztatja, hogy Bonn csak »-habost» és csüggedten-* írja alá a szerződést, s a kormányon és a CDU-n belül továbbra is súlyos aggodalmak állnak. fenn, különösen a tekintetben, hogy az atomcsendegyezményt milyen további lépések követik majd. építésének belső, anyagi mozgató erőiről. A Kínai Kommunista Párt lebecsüli az ember anyagi érdekeltségének szerepét a gazdasági építőmunkában. Az Izvesztyija a békés együttélés politikájáról Köztudomású — árja a Tri- buna Ludu —, hogy Lenin már a forradalom előtt, de még inkább a forradalom után a gazdasági építőmunkát a szocialista építés legfőbb feladatául jelölte meg A kommunista és munkáspártok 1957. és 1960. évi tanácskozásai éppen a lenini tétel helyes alkalmazásén fáradoztak. A kínai vezetők . most revidiál- táik akkor elfoglalt álláspontjukat, és szembefordultak a XX. kongresszus általuk is elfogadott irányelveivel, a gazdasági fejlődést is gátló sztálini személyi kultusz felszámolásával. A Renmin Ri- ba<1 számtalan cikkben foglalkozott a »Nagy ugrás« és az »Új győzelmek a három vörös zászló alatt« című mozgalom kérdéseivel, ezekből azonban teljesen kimaradt a gazdasági ösztönző erők kérdése. Moszkva (TASZSZ). Az Izvesztyija L. Szegyin cikkét közli »A béke és a szocializmus érdekében* címmel. Az utóbbi időben — olvasható a cikkben — a békés együttélés lenini elvét támadások érik magukat marxistáknak nevező személyek részéjről. A »balos« kritikusok szerepében a Kínai Kommunista Párt vezetői lépnek föl. Alaptalanul azt állítják, hogy a békés együttélés politikája az imperializmus elleni harc megtagadását, az imperializmussal való »megbékélést« jelenti. A forradalmi frázisok kedvelői nyitott kapukat döngetnek. Szándékosan keverik össze a különböző fogalmakat, s a különböző társadalmi berendezkedésű országok közötti nemzetközi, államközi kapcsolatok elveit kiterjesztik a belső, a szociális és az osztály- kapcsolatokra. Pekingben ellenezték az atomcsendszarződést, sőt a nukleáris kísérletek betiltásában valamiféle kapitulálást látnak az imperializmus előtt »összeesküvést a népek ellen«. »A marxizmus« milyen különös válfaját prédikálják a kínai vezetők, s ezzel egy sorba kerülnek az óceánon túli dühöngőkkel, a bonni militaristákkal, a nemzetközi enyhülés francia ellenfeleivel, akik szintén ellenzik a moszkvai szerződést. Kína kormánya attól az óhajtól vezérelve, hogy maga is atomfegyver tulajdonosa legyen, nem írta alá a moszkvai szerződést, mert az szerinte kísérhet »Kína gúzsbakötésére«. Kínában lármás propagandabadjáratot indítottak a béke-világmozgalom ellen. A kínai vezetők a békeharcot csak szavakban ismerik él, a gyakorlatban nem bírnak sikerében, s a békeharcot majdnem kommunistákhoz méltatlan tevékenységnek, »illúziókeltésnek-» tartják. . Ez a kettős játék — írja befejezésül a cikk szerzője — nem méltó Marx és Lenin kővetőihez. Aki olyan jelszavakkal akarja mozgósítani a tömegeket, amelyekben maga sem hisz, az lebecsüli a tömegek tapasztalatát és értelmét. Aki a háborúk végleges kiküszöbölésének kérdését arra szűkíti le, hogy ez a probléma a világszocializmus győzelme után úgyis megoldódik, az a passzivitást és a fatalizmust hirdeti a korunk háborús veszélyével szembeni harcban. Sokkal nagyobb veszedelem fenyegeti a népek életét és jövőjét annál, hogy sem a kommunisták a háború elhárítását taktikai kérdésként kezeljék; Nyilatkozatban követelte a Német Kommunista Párt betiltásának felfüggesztését a párt betiltásának hetedik évfordulóján az NDK Emberi Jogok Bizottsága. Lord Home angol külügyminiszter vezeti az ENSZ- közgyűlés szeptemberi ülésszakán részt vevő küldöttséget — közölte az angol külügyminisztérium szóvivője. A moszkvai Szt,ya<niszlávsz- kij — Nyemirovics Dancsenko Színház az új évadban bemutatja Kodály Háry Jánosát. Péntekem Delhiben közzétették a közös közleményt Sermarke Szomáliái miniszterelnök és Nehru indiai miniszterelnök tárgyalásairól. A közlemény hangsúlyozza a béke megerősítéséinek és a nemzetközi feszültség enyhítésének fentosságát, üdvözli a háromhatalmi részleges atom- cpendegyezmény aláírását. A vilmiusi Akmiam cementgyár útnak indította az első szállítmány cementet Jugoszláviába a földrengés sújtotta Skopje számára. A rakomány jelentős részét terven felül termelték a munkások —közli az Izvesztyija vilniusi tudósítója. Péntek délután Moszkvából visszaérkezett a bolgár kormányküldöttség, amely Todor Zsivkov vezetésével részt vett a moszkvai bolgár nemzeti kiállítás megnyitásán. Az ausztriai St. Veit város meghívására szombaton 10 napos vendégszereplésre Ausztriába utazott a buzsákiak »Szocialista kultúráért« címmel kitüntetett népi együttese. A wroclawi himlőjárvány az utóbbi harminc év legsúlyosabb járványa volt Európában: nyolc áldozatot követelt. A járványt lényegében sikerült elszigetelni. A jelen pillanatban az egész országban 115 himlőbeteg van. Lengyelországban eddig csaknem ötmillió embert láttak el védőoltással. Július 27-e óta a már korábban elkülönített és megfigyelés alatt álló személyeken kívül sehol az országban nem észleltek újabb megbetegedést. Az Algériai Nemzeti Felszabadítás! Front pénteken kizárta soraiból Ferhaí Abbaszt, az algériai nemzetgyűlés nemrég leköszönt elnökét. Az algériai politikus bűnéül rótták fel, hogy bírálta a hatalmon levő kormányt, ezzel megszegte a pártfegyelmet, és a kiváltságait féltő kisebbség képviselőjévé vált. Pénteken délután Ferhat Abbasz el is hagyta Algírt, és hazatért szülővárosába, a kelet-algériai Sétifbe. Az Izvesztyija egy ultramodern felhőkarcoló makettjének fényképét közölte: ilyen lesz a KGST titkárságának 27 emeletes moszkvai székháza. A KGST szabványügyi hivatala és a titkárság szállodája is hozzátartozik az épület- komplexumhoz, amely két év múlva készül el. Az építkezésben valamennyi tagállam részt vesz. Egy épülő új főútvonalon, a Novij Arbaton áll majd az épület, tetején valamennyi KGST-tagállam zászlajával. 4 pénz A John Birch társaságot nem kell bemutatni: a szélsőjobboldali amerikai szervezetet mindenki ismeri. A Keresztény Kereszteshadjárat azonban megér néhány szót, annál is inkább, mert nevével ellentétben nem vallási, hanem politikai szervezet. Mégpedig Birch-típusú politikai szervezet. Nem érdektelen tehát, ha most ennek a Kereszteshadjáratnak az alapítója, Billy James Hargis a John Birch társaságot támadja. Mondanunk sem kell talán, hogy szigorúan elvi alapon. A birchis- ták ugyanis elszipkázták a Kereszteshadjárattól a csekkküldő mecénásokat... Hargis valóban kétségbeejtő helyzetben van: bevételi forrásai annyira elapadtak, hogy 50 főnyi tiszlviselögár- dájának: felét kénytelen volt elbocsátani, megmaradt felének pedig leszállította a fizetését. A Kereszteshadjárat lapjának előfizetési díját viszont a duplájára emelte. De London (MTI). Az angol közvéleményben érezhető nyugtalanságot keltett a moszkvai atomcsendegyezmény aláírását követően gyors egymásutánban végrehajtott két amerikai föld alatti a tóm robban tás híre. Az angol lapok utalnak arra, hogy a föld alatti atomrobbantásokat az amerikai szenátus előtt fekvő atomcsendegyezmény ratifikációs vitájához időzítették a »veszettek« lekenyerezésére. A Dally Herald washingtoni tudósítója megjegyzi: Amerikai kormánytisztviselők tagadják ugyan a kísérletek szándékos időzítését, de tény, hogy több szenátor azon az alapon ellenzi a moszkvai szerződés ratifikálását, hogy az hátráltatná az Egyesült Államokat nukleáris fegyvereinek tökéletesítésében. Nyugaton remélték — Bécs (MTI). A kenyér és a liszt küszöbönálló drágulásának híre az osztrák nagyüzemek munkásainak és a fix fizetéses alkalmazottaknak tömeges tiltakozását váltotta ki. Az emelés — hírek szerint — 10 százalékkal drágítja a mindedLondon Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Egyre szorosabbra zárul a Scotland Yard hatalmas apparátusának hálója az angol bűnügyek történetének minden rekordját megdöntő vonatrablás tettesei körül. Pénteken Londontól délre, egy közkedvelt kirándulóhelyen egy házaspár a fák között két csomagra és egy aktatáskára bukkant, amely tömve volt 5 és 1 fontos címletű bankjegyekkel. A helyszínre siető nyomozók rendőrkutyák segítségével a közelben fölfedeztek még egy bankjegyektől duzzadó bőröndöt is. A több mint százezer font sterlingnyi bankjegytömeg a beszél... mindez nem volt elég. A nap azután Mr. Hargis dörgedelmes beszédet mondott a Kereszteshadjárat évi kongresszusán: — Segítségre van szükségünk, méghozzá égető szükségünk. Vajon nem akad senki, aki felrázza ezt a gyülekezetei azzal, hogy feláll, és tízezer dollárt ajánl fel — az Istennek és a hazának? . ,. Csend. Hargis: — Nyolcezer dollárt ... Csend. Hargis: — ötezret... Csend. Hargis: — Kettőt... A licitálás még folyt egy darabig. De nem akadjt senki. Hozzászólni ugyan hozzászóltak Hargis beszámolójához, hogy igy kommunista veszedelem, meg úgy amerikai eszmények. De a pénzt, azt megtartották maguknak* Ök is tudjak: az beszél igazán. S. P. fűzi hozzá a tudósító —, hogy az egyéb kísérleteket eltiltó egyezmény aláírása után az Egyesült Államok nem fog elsőként végrehajtani föld alatti atomrobbantásokat. A Daily Herald szemleírója az amerikai törvényhozás hírhedt »veszettjeit« név szerint megemlítve Hangoztatja: Semmi szükség arra, hogy a Kennedy-kormány megpróbálja túllicitálni ezeket az embereket a kommunistaellenes hisztériakeltésben. Bizonyos vagyok benne, hogy a józan amerikaiak nem arra kémek biztosítékot, hogy az Egyesült Államok végül is valamilyen módon győzhet egy Oroszország elleni háborúban, hanem azt kívánják, hogy képviselőik frontáttörést érjenek el a békéhez vezető úton. (MTI) Köszönet a mentésben való közreműködésért Tiltakozás Ausztriában a kenyér 10 százalékos drágulása ellen dig szilárd kenyér- és lisztárakat. Az osztrák dolgozók körében fokbzoti felháborodást kelt, hogy a munkaadók képviselői a mértéktelen drágulás körülményei között is a bérek befagyasztását javasolják. Nyomon van a Scotland Yard postavonatról elrabolt 2 500 000 font sterling része. Az eddig megtalált zsákmánytöredékkel az angol posta birtokába visszakerült pénzöszeg negyedmillió fontra emelkedett. A Scotland Yard föltevése szerint az osztozkodás után szerteszóródó vcnatrablók pánikba esett kisebb bűntársai dobálták el a pénzescsomagokat. A pénteki lelet és a letartóztatott gyanúsítottaknál megtalált viszonylag kisebb ösz- szeg arra mutat, hogy eddig csupán a gyengébb idegzetű, kisegítő szerepet játszó bűntársak kerültek kézre. A bandavezér és segédei, akik a vonat megtámadásában közvetlenül részt V«“"'- és * zsákmány zömét tartották meg, feltehetően nagyobb tapasztalatokkal rendelkeznek a nyomok eltüntetéséiben. A rendőrség utalásaiból ítélve rövid időn belül döntő fordulatra számítanak. ___________________________________________________________ N yugtalanság Angliában az amerikaiak fö d alatti atomkíséríetei miatt New York (TASZSZ). Mint a TASZSZ tudósítója jelenti, az Egyesült Államok partvédelmi parancsnoksága rádiogrammban mondott köszönetét a Jogannesz Varé szovjet halászhajó kapitányának, aki segítséget nyújtott egy amerikai repülő megmentéséhez. — Igen értékesnek tartjuk a gyors közreműködést a szerencsétlenül járt lökhajtásos repülőgép pilótájának megmentésében — hangzik a távirat. A megmentett pilóta elmondotta az újságíróknak, hogy a szovjet halászok rendkívül barátságosan fogadták, elsősegélyben részesítették, száraz ruhát adtak és megetették. »Egyikük sem tudott jól angolul, de valahogy mégis elboldogultunk. Mindenki a kezemet szorongatta, és a »peace« szót ismételgette. (MTI) A nyomravezetőknek kitűzött rekordjutalom összege — negyedmillió font sterling — az egész szigetországot lázba hozta, s úgy tetszik, hogy mindenki felcsapott önkéntes de- tektívnek. Szállodákból, vendégfogadókból. penziókból, szórakozóhelyekről százával érkeznek a bejelentések gyanús külsejű vagy gyanúsan viselkedő vendégekről.