Somogyi Néplap, 1963. augusztus (20. évfolyam, 177-202. szám)
1963-08-10 / 185. szám
SOMOGY! NÉPLAP 6 Szombat, 196.1. augusztus Ml Szinte valamennyi neves motorversenyzőnk rajthoz áll Mit hoz az MZ-k, Jawák, Hondák csatája ? Kaposváron már hetek óta folyik a készülődés az év legnagyobb szabású motoros versenyére. Somogy megye székhelyén bonyolítják le a gyorsasági motoros bajnokság harmadik fordulóját egy háztömb körüli verseny keretében, amely rajthoz szólítja az országnak szinte valamennyi számottevő motorversenyzőjét. A nevezési listából kitűnik, hogy csupán Szabó II. László fog hiányozni a »menők« közül. Szabó ugyan itt lesz Kaposváron, de új gépe, amellyel a világbajnokságon indul majd, még nem készült el,' így nem tud rajthoz állni. A legjobb magyar motoros nélkül is azonban igen nagyszabásúnak ígérkezik a motoros bajnoki forduló. Hogyne, hisz az egyes kategóriáikban olyan versenyzők állnak rajthoz, mint Reisz (Bp. Honvéd), Spáth (MHS Központi Motoros Klub), Gesz- ler (0. Dózsa). Pet/ró (Bp. Honvéd). Csepreghy (Bp. Honvéd), Bába (MHS KMK). Kurucz (Bp. Honvéd), Hernádi (MHS KMK). Cserkúti (Ű. Dózsa), Szűcs (Ü. Dózsa) és még sokan irtások. A felsorolt fővárosi versenyzőkön kívül a legjobb vidéki motorosok is Kaposváron igyekeznek gyarapítani bajnoki pontjaik számát. Közülük legnevesebb Kulcsár, a szolnokiak versenyzője. Természetesen a legjobb kaposvári motorosok is mind nyeregbe szállnak. Lőrmez a 125-ös géposztály spéciéi futamában. Belezne* a 125-ös sportgépek, a fiatal Ferka és Tóth János a 250-esek között, Végvári, Tóth bajos és Beleznai a 350-es ka- tégóriában áll rajthoz. Vasárnap reggel 8 órától a legjobb magyar motorosok birtokolják majd Kaposváron a Május 1. u.—Széchenyi tér— Lafcinka Sándor u.—Április 4. u.—Bajcsy-Zsilimszky u.—Dimitrov u. által bezárt kört. Az országos bajnoki pontszerző versenyt a bervások nyitják meg, aztán következnek a 125-ös spéciéi és sportgépek, a 250-esek, a 350-es sport- és speciálgépek. az 500-asok, majd az oldalkocsisok. E legutóbbi kategóriában is hét nevezés van. A program szerint vasárnap reggel 8 órakor kezdődik az edzés, 10 órától kezdve pedig már a bajnoki pontokért harcolnak majd a kaposvári háztömb körüli versenyen a legjobb magyar motorosok. Győzelemre számít a K. Honvéd az EVTK ellenében — Nem játszott rosszul a csapat Pécsen a második félidőben. Ha nem illetődnek meg a fiúk a nagynevű ellenféltől, akkor legalább egy pontot hozhatott volna Pécsről. — Így vélekedett a PVSK elleni találkozóról Radnai István, aki megkezdte kialakítani a Honvéd új csapatát. A helyzet; kényszeríti erre az edzőt, mert például Bogyai a PVSK elleni mérkőzésen játszott utoljára. Vasárnap új kapus mutatkozik be a Honvéd csapatában: vagy Babies, vagy Szi- kora védi a hálót. A hátv.édhármas az EVTK ellen nem változik, előreláthatóan marad a két fedezet is. A támadósorban azonban ismét cserére kerül so-r: Németh kimarad, helyette Palkovics H. játszik. Nem titkolják a Honvéd háza táján, hogy az EVTK ellem mérkőzésen győzni akar a csapat. Ez adna ugyanis Önbizalmat a további mérkőzéseken. A Honvéd- vezetők eleget téve az EVTK kérésének, hozzájárultak, hogy a mérkőzés délután 3 órakor kezdődjék. Az EVTK ugyanis csak így tud visszautazni vasárnap este SPORTMŰSOR SZOMBAT Labdarúgás: Megyei I. o.: K. Dózsa—K. H. Vasutas, Dózsa-pálya, 17 ó (Ré- czei). VASÁRNAP Röplabda: Villámtorna az Országos Sport Napok keretében Magyaregres, Kiskorpád, Kapós- mérő és Kadarkút csapatainak részvételével. Kadarkút, 9 ó. Sporthorgászat: Megyei bajnokság. Fonyód, 8 ó. Motorsport: Országos gyorsasági bajnokság 3. forduló. Rajt és cél Kaposváron a Kossuth téren. Edzés 8 ó. A verseny kezdete 10 6. Labdarúgás: NB n.: K. Honvéd—EVTK. Kaposvár, Kinizsi-pálya, 15 ó (Sümegi). NB Iir.: Taszári Honvéd—K. Kinizsi, Taszár, 17 ó (Schlarb). Megyei I. o.: Marcali V. M. —Fonyód (Boldog). Balatonlel- le—KMTE (Darázsi), K. Honvéd II.—K. V. Lobogó (Feren- czi), Csurgó—Lábod (Németh V.). Nagyatád—Ba bocsa (Vár- vizi). Gyékényes—M. Honvéd (Varjas). Somogyszob—Barcs (Büzsáki). Barátságos mérkőzések: Siófoki Bányász—Egri Dózsa vegyes, Siófok, 17 ó. Fonyódi Petőfi—Galantai Slovan, Fonyód. 17.30 ó. Kézilabda: NB IT.: K. Honvéd—Kistext, Kaposvár, Dózsa-pálya, 10 ó. Vajon mi akad a horogra? A Kaposvári Sporthorgász Egyesület és a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat augusztus 11-én Fonyódon rendezi meg a sporthorgászok 1963. éld versenyét. Vasárnap reggel 8 órától 12 óráig a sporlhorgá izat valamennyi ágában versenyre kerül majd sor a lonyódi öbölben, ahol horgászainknak ízelítőt kell majd adniuk tudásukból. Minden évben nagy eseményszámba megy a megyei horgász- verseny. Az idén is hatalmas érRajt a délnyugati NB lll-ban A három Somogy megyei NB Hi.-as labda rúgó csapat közül kettő most vasárnap már megkezdi az Őszi bajnokságot. Délnyugaton ugyanis rajtol a mezőny. Most induláskor a Kaposvári Kinizsi és a Taszári Honvéd labdarúgócsapata éppen egymással találkozik majd. A siófokiak csak irigykedve nézik a rajtoló délnyugati NB m.-at. Az Északközép csoportban ugyanis — eléggé érthetetlenül — csak augusztus aö-én kezdődik a bajnokság. Somogyba« bizonyára sokan kísérik majd figyelemmel az NB III. Délnyugati csoportjának küzdelmeit. A Kinizsinek még ma is népes szurkolótábora árgus szemmel figyeli, hogy a kedvenc csapat miként áll helyt ebben az osztályban. Az előkészületi mérkőzések azt mutatják, hogy a K. Kinizsi nem gyengült. Sőt, mintha a támadósor még jobb is volna, mint a tavalyi ötösfogat. Nem kétséges, hogy a balszerencsés körülmények között Mesett K. Kinizsi az első számú bajnokesélyese a délnyugati NB m.-nak. Vizsgálva a csapatot megállapíthatjuk, hogy az együttes hátsó sorai nem az NB III., de még az NB n. mértékét is megütik. Az új összetételű támadósor — mint a Galántai Slovan elleni mérkőzés első félideje igazolta — komoly feladatok megoldására képes. Igaz ugyan, hogy Jutási előreláthatóan csak az őszi bajnokság második felében állhat a csapat rendelkezésére, ott van azonban az újonnan igazolt Horváth meg a Kinizsihez visszatért Szabó, továbbá Herbei. Göncz, Kovács és Simon, akiknek játéktudása garancia arra, hogy ütőképes lesz a Kinizsi ötösíögata. No és a Taszári Honvéd? Nem lehet tudni, hogy ez a csapat mit nyújt majd az őszi bajnokságban. Jelenleg a következő játékoskeret áll Jobban edző rendelkezésére: Varga, Trapcsek, Belkó, Filiszár, Bagyilla, Szabó, Szórádi, Molnár, Takács, Vándori, Kruskovics, Kovács és Boda. Ebből az anyagból össze lehet állítani egy ütőképes csapatot. Vándoriék azonban rövidesen leszerelnek, s e pillanatban nem tudni, hogy milyen képességű játékosok lépnek majd az ő helyükre. A taszáriak szerencséje, hogy az őszi bajnokságban nincs kieső, ezért az edző minden különösebb kockázat nélkül kísérletezhet, amíg megtalálja az igazi csapatot, amely 1964-ben a siker reményében indulhat küzdelembe. Az a vélemény a délnyugati NB ni. somogyi csapatairól, hogy reális számítás szerint a K. Kinizsi fölényesen megnyerheti az egyfordulós bajnokságot. A Taszári Honvéd a tizedik hely könnyeikén végezhet. . Budapestre. A pályára Lépő csapot előreláthatóan a következő lesz: Babies (Szikora) — Bárány, Tamási, Ritkái — Laog, Tímár — Tulok, Palkovics II, Szabó, Paikovies I., Laczkovics. A megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályának 17 csapata közül tizenhat már pályára lép. Valójában nem is vasárnap, hanem már szombaton megkezdődik a küzdelem a megyei bajnokság pontjaiért, hisz ma délután kerül sorra a K. Dózsa—K. H. Vasutas idénynyitó mérkőzés. Elég sok zökkenővel jutott el a megyei I. osztály a bajnoki rajtig* Még az utolsó napokban is cserebere volt a csoportbeosztással kapcsolatban. Aztán egyéb zökkenők is akadtak. Reméljük azonban, hogy a nehézségek a bajnoki rajt után mégiscsak megszűnnek, s belelendül a gépezet, utóvégre nem közömbös a megyei labdarúgás számára, hogy mit nyom a latban a megyei L osztály és mit a megyei ifjúsági bajnokság. deklődés előzd meg a Fonyódon sorra kerülő viadalt, annál inkább, mert a népszerű sportág legjobbjai számára igen érbéke« tiszteletdíjakat ajánlottak fel a különböző szervek, vállalatok. Az Északi csoportban némi bonyodalom kerekedett a Marcali Vörös Meteor—Fonyód mérkőzéssel kapcsolatban. A fonyódiáknak nemzetközi kötelességük van a Galantai Slovannal kapcsolatiján. A szlovák csapat úgy érkezett meg Fonyódra, hogy épp a bajnoki rajt napján tud játszani. A marcaliak azonban nem mentek bele abba, hogy elhalasszák az idénynyitó találkozót. Most a fonyódiak aligha tudnak mást tenni, mint hogy tartalék csapatukat küldik majd el Marcaliba, és ugyanakkor legjobb csapatukkal a Slovan ellen állnak fél vasárnap délután Fonyódon. Ez bizony nem vet jó fényt magára a bajnokságra. Érdekes mérkőzést ígér a Déli csoportban a Csurgó—Lábod és a Nagyatád—Babócsa találkozó. Kezdődik a megyei labdarúgó-bajnokság is Időjárás Várható időjárás ma estig: néhány helyen felhőátvonulás esővel, zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb hőmérséklet 24—27 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap hajnalban 16 fokot, déli tizenkét órakor 23,2 fokot mértek. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság tájékoztatása szerint a siófoki szabadtéri színpadon megtartott lottósorsolá- son a 32. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 1,2, 33, 51, 88. — Befejezték a kenyér- és takarmánygabona cséplését a íelsőmocsoládi termelőszövetkezetben. A 608 hold kalászosból 473 hold termését két gép csépelte él. Megjelent „Az SZKP ideológiai feladatairól“ cimű kiadvány A Kossuth Kiadó gondozásában most jelent meg »Az SZKP ideológiai feladatairól« címmel az SZKP Központi Bizottsága 1963. június 1-e és 21-e között megtartott plenáris ülésének anyagát ismertető kiadvány. A kiadvány L, F. lljicsov előadói beszédét, N. Sz. Hruscsov felszólalását és az ülésen elfogadott határoz a. tot tartalmazza. — 1911 holdat öntöztek meg eddig megyénk termelőszövetkezetei. Ebből 1031 hold volt a zöldségféle. Jövőre kétezer holddal nő megyéinkben az öntözéses területnagysága. — Átadták az építők a Magyar Televízió legnagyobb stúdióját a televízió Szabadság téri székházában. Az új terem alatt két emeletet foglalnak el a művészeknek és a közvetítés műszaki dolgozóinak az öltözői. Előreláthatóan szeptember végén vagy októberben rendezik meg a 4-es stúdió első műsorát. — 350 holdon végzett eddig tarlóműtrágyázást a kiskorpá- di tsz. A szövetkezet megalakulása óta ez az első év, hogy ekkora területen látják el ezt a tennivalót. Ismét Skopjéban nyomják a Nova Makedoniját A Nova Makedonija című Skopjéi újságot a katasztrofális földrengés után Pristinában nyomatták. Most néhány más lap hathatós támogatása után a Nova Makedoniját ismét Skopjéban állítják elő. Gyűlés Nagaszakiban Nagaszaki lakosai egyperces néma csenddel emlékeztek meg az atombombázásnak áldozatul esett honfitársaikról, és megfogadták, minden erejükkel arra törekednek, hogy soha többe ne ismétlődhessék meg Hirosima és Nagaszaki tragédiája. — MEGHALT KENNEDY- EK ÚJSZÜLÖTT GYERMEKE. A Fehér Ház szóvivője közölte, hogy pénteken reggel meghalt a Kennedy házaspár újszülött kisfia. A csecsemő, aki csütörtökön jött a világra, nyolc hónapra született, és nem volt életképes. A kis Patrick Kennedyék harmadik gyermeke volt. — A fonyódi járásban a SST! hold legelőből 3221 holdon végeztek gyomirtást a szövetkezetek az idén. 40—50 holdat istállótrágiyáztak. és 500 holdra műtrágyát szórtaki — Több mint 20 mázsa mákgubót értékesít a nagy- bajomi Győzelem Tsz. A Herbaria Vállalat mintegy 5000 forintot fizet ezért a szövetkezetnek. — SZEPTEMBER 10-1G LEHET JELENTKEZNI a köz- gazdászokat továbbképző tanfolyamokra a Marx Károig Közgazdaság-tudományi Egyetemen. A következő tanfolyamok indulnak: a belkereskedelem időszerű kérdései; agrárgazdaságtan és üzemgazdasági kérdések; pénzügygazdaságtan; matematika; világpiaci és külkereskedelmi problémák; nép- gazdasági tervezés és irányítás; keresletkutatás a szocialista ke- reslcedelemben. Tatán »A belkereskedelem időszerű kérdései« címmel két féléves továbbképzés indul. Kecskeméten »A belkereskedelem időszerű kérdései«. Szegeden és Kiskörösön pedig »Az agrárgazdaságtan és űzemgazdaságtan« cimű tanfolyamok folytatódnak. — Értesítem az érdekelt termelőszövetkezeteket és állattartó gazdákat, hogy Kaposvár város és a környező községek részére augusztus 10-én, szombaton 13 órától hétfő reggel 6 óráig az állatorvosi ügyeletes szolgálatot dr. Szokolics Gyula állatorvos tartja a Kaposvári Állatkórházban (Kaposvár, Cseri-major, tel. 20-66). A Kaposvári Városi Tanács V. B. Mező- gazdasági Osztálya. (51996) — Elvesztettem Balatonlellén Exakta Varex fényképezőgépemet. A gép száma VX. 756505-ös. Kérem a megtalálót, a MÉK-üdülőbe, Szabadság u. 4. adja le. Jutalmat részére megküldöm. (71237) — A Kaposvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága értesíti a 40. sz. körzet (November 7. utca 30. házszámtól az 50. házszámig, a 29. házszámtól az 55. házszámig) lakosságát, hogy Sipos Jenőné városi tanácstag 1963. augusztus 12-én, hétfőn de. 9 órától du. 6 óráig a Kanizsai utca 50. szám alatti lakásán fogadónapot tart. (3845) augusztus] 10 Lőrinc Szombat APRÓHIRDETÉSEK Bútornak való diófa deszka, háromnegyed köbméter, eladó. Ugyanott 8 család méh és 10 üres Hunor- kaptár fölszereléssel eladó. Golobics, So- mogyvár. (2213) 90x120-as ablak tokkal eladó. Kaposvár, Petőfi u. 74. (2221) Kaposvár, Szigetvári u. 38. sz. alatt 3 szobás ház beköltözhe- tően eladó. _______(2220) K ercseligeten Petőfi u. 30. számú családi ház gazdasági épületekkel és 500 n-öl kerttel olcsón eladó. _____________(2212) K aposszerdahelyen 600 n-öles, 1948-ban épült 2 szobás, kertes családi ház beköltözhetően, mellékhelyiségekkel, Kaposvártól 5 km-re igényesnek eladó. Gyakori buszjárat. Érdeklődni: Ka- posszerdahely, Petőfi % XL (2203) 3 köbméter padlásdeszka eladó. Dombai, Barcs, Bem u. 12. ___________________(2217) B alatonföldváron 250 n-öl telek a strand közelében eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Kandó Kálmán u. 8. sz. Ugyanott keveset használt mély gyermekkocsi eladó._________(2214) F onyódon családi ház olcsón eladó, 3 perc az állomáshoz. Oláh János, Vasas u. 1. ___________________(4687) L ábodon, Rákóczi 13. sz. alatt levő lakóház beköltözhetően fizetési kedvezménnyel eladó. ___________________(4683) M agánjáró fűrészgép eladó. Kovács Sándor, Tab, Táncsics u. 13. ____________________(3842) Balatonlellén (Üsző) háztelek eladó, ben- zinkúttó! 100 méterre. Érdeklődni: Balatonlelle, Táncsics u. 8. sz. ________________(2222) Kaposvár, Körtönye- hegy 29. számú ház eladó 2000 n-öl gyümölcsössel és szőlővel. (2223) ( Kétszobás, konyhás, fürdőszobás, spájzos, verandás, kamrás ház Balatonhoz 5 km-re eladó 300 n-öl telekkel. Cím: Győré János, Látrány, Ady Endre u. 3.__________________(3841) E ladó kétszobás új családi ház, gazdálkodásra alkalmas, melléképületekkel, 600 n-öl oltványgyümölcsössel. Varga, Balatonkeresz- túr, Rákóczi u. 77. ______ (4689) K aposvár belterületén 70—120 n-öles telket vásárolnék házépítés céljára kész- pénzfizetéssel. Valamint egyszoba-kony- hás albérleti lakást bérelnék — bútorozatlant — 1 évre, két hónaljon belüli elfoglalással, fizetés megegyezés szerint. Ajánlatokat 52041. . számra a hirdetőbe kérek au- gusztus 14-ig. (52041) Kaposvár, Zrínyi u. 31. alatt házrész beköltözhetően eladó 32 ezerért. Érdeklődni szombat, vasárnap égés* aa*. (*2831) Kétszobás, toéfckonyhás ház egy szoba, egy konyha beköltözhető- séggel eladó. Kaposvár, Petőfi n. 31. ______________________(52018) K aposváron, Nyár utcában 1000 n-öl telek eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Szigetvári u. 49._____________(71215) K aposváron 3 szobás családi ház, külön bejáratú szoba, konyha, melléképületekkel, kerttel beköltözhetően áron alul eladó. Érdeklődni: Klapka u. 27.________________(71214) K aposváron, Lonka- hegy 38. számú szoba- konyha-kamrás ház egy hold földdel eladó, beköltözhető. _________________(71217) H álószobabútor darabonként is olcsón eladó. Kaposvár, Jókai U. 11. _______________(71220) K étszobás családi ház melléképületekkel, 450 n-öl kerttel beköltözhetően, fizetési kedvezménnyel eladó. Kaposvár, Szigetvári u. 152._______________(71222) E gy helyiségből álló leválasztott házrész hozzáépíthető lehetőséggel eladó, szoba- konyhás főbérleti lakásért megegyezéssel elcserélhető. Kaposvár, Puskin u. 22. (31224)« Kaposvár, Szigetvárt u. 1. sz. alatti ház beköltözhetően eladó. ______________________(71221) M árkás bécsi zongora eladó. Megtekinthető este 6 után. Kaposvár. Kassa n. 25., Csanádi______________(71218) Kétszobás, összkomfortos, szuterénos, pin- cés, kertes szép családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Megtekinthető fél 3-tól 5 óráig. Kaposvár, Klapka U. 9. (71225) Cserépkályha eladó. Érdeklődni 5 után: Kaposvár, Marx Ká- roly u. 2. ________(71223) I rodai íróasztal, re- dőnyzáras, használt, kitűnő állapotban eladó. Kaposvár, Május 1. u. 36., Mátrai. (71203) * 20 Kercseliget, Petőfi u. 13. számú ház 550 n-öl kerttel beköltözhetően eladó. Érdeklődni Feketééknél. __________________(52045) I gái, Mátyás K. u20. sz. alatt, fürdőhöz 5 perc járásra kétszo- ba-konyhás ház gazdasági épületekkel együtt azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni Bodó Józsefnél vagy Gell ér Ferencnél, Igáiban. (*2042* Eladó egy Kékes televízió antennával és egy kétszemélyes re- kamié. Tóth, Kaposvár, Dózsa György u. 4., I. em. ________(52050) K aposvár központjában remekül megépített, lakáscserével beköltözhető háromszobás családi ház eladó. Címeket »Jó vétel« jeligére 71201. számra a hirdetőbe. (71201) Százhúsz basszusos h aiig verseny-tangó ha r- monika olcsón eladó. Horváth, Kaposvár, Zalka Máté u. 14. __________(71206) M űszerész-esztergapad fölszereléssel, biedermeier antik sublót eladó. Kaposvár, Iszák u. 6,______________(51997) I vánfa-hegyen 2 vágó szőlő terméssel együtt eladó. Cím: I, ászióné, Kaposvár, Dózsa György u. 1., n. em. 4. ajtó. (52040) Fonyódon vagy Fenyvesen keresek 80—100 n-ölig beépíthető telket. Ajánlatokat 52025. számra a hirdetőbe. __________________(52025) E ladó 28 literes boroshordó, eternitcső, tragacs, zsírsütő üst. Szabó Gyuláné, Kaposvár, Laktanya u. 1. (52020) Beköltözhetően eladó Kaposvár, Zrínyi u. 37/a számú kertes, háromszobás családi ház, részben törleszté- ses fizetésre is. Érdeklődni ugyanott. ___________________(52014) Kaposváron, Kandó Kálmán u. 28. szám alatt OTP-kölcsönnel épült kétszobás, összkomfortos, kertes új családi ház beköltözhetően igényesnek eladó^______________(52022) S íremlékeket, sírköveket, kereteket szakszerűen, szép kivitelben készít SzabS Alános kőfaragómester, Balatonleile, a temetőnél._____________(51824) B eköltözhetően Kaposvár központi részén eladó nagyméretű háromszobás, parkettás, összkomfortos, ga- rázsos, modem családi ház. Cím 52032. számon a hirdetőben. (52032) 4000 km-t futott fekete Pannónia motorr kerékpár eladó. Kaposvár, Petőfi tér 3. ___________________(71209) Wartburg személy- gépkocsi príma állapotban eladó. Kaposvár, Vöröshadsereg ÚUft «L (52034) Jó állapotban levő Opel Olimpia személy- gépkocsi olcsón eladó. Ambrus, Háromfa, tel. 6. __________________(2218) Ü j típusú Danuvia motorkerékpár 6000-ért eladó. Szabó Vilmos, Nagykorpád.______(4692) 1 100-as Skoda olcsón eladó. Kaposvár, Te- mesvár u. 1. (71228) Törpekerekű Jawa, Dongó motorkerékpár, teleszkópos, sürgősen eladó. Érdeklődni: Fejes, OTI-fogászat vagy Peltz autójavítónál. __________________(71227) M otorcsónak Budaimotorral sürgősen eladó. Megtekinthető vasárnap 9—12-ig, Bala- tonzamárdi-felső, Ikarus z-üdülő, Virág Péter. (31332) Elcserélném komlói kétszoba-összkomfor- tos, telefonos lakásomat kétszobás kaposváriért. Cím: Magyar Hirdető kirendeltsége, Komló._________ (29652) A Patyolat Vállalat elcserélné új Warszawa kis tehergépkocsiját nagyobbra. Ajánlatokat a vállalat központjába kérünk. (3833) Kaposvári 2 szoba hallos, összkomfortos, központi fűtéses, telefonos, nagyon jó központi fekvésű lakásomat elcserélném budapesti hasonlóval, vagy 3 szobással. »Budapest 5614« jeligére válaszokat a Magyar Hirdető Felszabadulás tér címre kérem, Budapest. (5614) Elcserélném 2 szoba- hallos. nagyméretű földszintes lakásomat kisebb méretű kétszobásért, lehet emeleti is. Cím 71216. számon a hirdetőben. (71216) Kaposvár, Kanizsai utca 27. sz. alatti szo- ba-konyhás házrészemet mellékhelyiségekkel, kerttel elcserélném szoba-konvhás fíJ- bérleti lakásért. (71226) Gyakorlott gépírónőt fölvesz az Állami Biztosító barcsi járási fiókja. _____________(3837) M agányos nőt keresek két kislányom mellé Budapestre. Megbeszélni: Kapo» vár, Berzsenyi u. 30.« HalaszéknáL (713MI