Somogyi Néplap, 1963. július (20. évfolyam, 152-176. szám)
1963-07-06 / 156. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szombat, 1963. július Képek U Thant magyarországi látogatásáról U Thant, az ENSZ főtitkára — amint, több híradásunkban is közöltük — e hét elején háromnapos látogatást tett hazánkban. A főtitkár látogatásáról szóló beszámolóinkat az alábbi képes riportunkkal egészítjük ki. U Thant július 2-án, kedden látogatást tett Dobi Istvánnál, az Elnöki Tanács elnökénél. A látogatás után Kállai Gyula, a kor- mány elnökhelyettese fogadta U Thantot. A fogadáson jelen volt Péter János külügyminiszter. Az ENSZ-főtitkár kedden reggel meglátogatta a Magyar Tudományos Akadémiát. Busznyák István, az Akadémia elnöke és Erdei Ferenc, az Akadémia főtitkára fogadta. U Thant a látogatás alkalmából előadást tartott a Tudományos Akadémia dísztermében. A képen: Busznyák István és U Thant. U Thant látogatást tett a besnyői Sallai Termelőszövetkezetben. A látogatásra elkísérte Losonczi Pál földművelésügyi miniszter és Erdei Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára. Sza- joz Jánosné, a tsz kertész brigádjának tagja üdvözli U Thantot. főtitkár meglátogatta özv. Fónad Józsefnét, a tsz fejőnőjét. (MTI Foto — Friedmann Endre feiv,) Portré-perpatvar Magyar katonai küldöttség utazott a Lengyel Népköztársaságba Varsó (MTI). Marian Spychaleki vezérezredes, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, honvédelmi miniszter meghívására július 5-én baráti látogatásra Varsóba érkezett a magyar néphadsereg küldöttsége. Vezetője Czinege Lajos vezérezredes, az MSZMP FaKtikai Bizottságának póttagja, honvédelmi miniszter. A vendégeket az ünnepi díszbe öltözött varsói repülőtéren fogadták: Marian Spychalskl honvédelmi miniszter, Ryszard Slrzelecki, a LEMP KB titkára, I. Tokarski miniszterelnök- helyettes, K. Banach, az Államtanács tagja, W. Witkow, a varsói Városi Pártbizottság első titkára, valamint a honvédelmi és a k»'ilügyminiszté- rium számos vezető tisztviselője, a tábornoki kar sok tagja, a lengyel hadsereg és Varsó lakosságának népes küldöttsége. Ott volt Szilágyi Dezső magyar nagykövet és a nagy- követség számos munkatársa. Czinege Lajos a magyar és a lengyel himnusz hangjai után Marian Spychalski társaságában megszemlélte a díszszázadot, üdvözölte a fogadásra megjelent vendégeket, köztük a Varsóba akkreditált katonai attasékat. A varsói iskolások virágcsokorral kedveskedtek vendégeiknek. Ezután a díszszázad ellépett a magyar és a lengyel hadsereg vezetői előtt, majd a küldöttség a szállására indult. Délben a magyar vendégek látogatást tettek Marian Spychalski honvédelmi miniszternél, illetve a fővárosi tanács vezetőinél, majd megkoszorúzták. a szovjet és a lengyel hősi emlékműveket. Délután a varsói Kultúra és Tudomány Palotájában nagygyűlést rendeztek a küldöttség tiszteletére. (MTI) Kínos kérdéseket tettek Jöl az amerikai képviselőházban Edward R. Murroumak, az US1A amerikai propagandaszolgálat igazgatójának. John J. Rooney demokrata párti képviselőhöz ugyanis olyan panasz érkezett Afrikából, hogy az US1A — amint mondani szokás — »túllicitált«. A propagandaszolgálat buzgó emberei olyan arcképeket terjesztettek Washingtonról és Lincolnról, amely a két nagy amerikait négerként ábrázolta. Murrow persze tagadott: félreértés az egész ami onnan eredt, hogy egy afrikai művészt kértek föl a portrék elkészítésére, s az a helyi ízlésnek megfelelően erősen barnás papírra rajzolta Washington és Lincoln arcmását. Az USIA igazgatója még hozzátette: »Természetesen eszünk ágában sem volt, hogy a képekből ítélve akár egyetlen afrikai is azt higgye: Washington és Lincoln néger volt.« Noha az USIA propagandaszerv, Mr. Murrow védekezését ezúttal minden fenntartás nélkül elfogadjuk. Válóbai sem az amerikai függetlenségi háború legendás alakjának, sem a rabszolgafelszabadító elnöknek nincs szüksége rá, hogy négereknek ábrázolják — anélkül is népszerűek, lehetnek az afrikai négerek körében. A tétel azonban megfordítva is igaz: hiába festenék egyik-másik szélsőséges amerikai politikus arcmását barnára-feketére, attól még nem javulna meg a véleménye róluk az USIA afrikai ügyfeleinek... S. P. Hétfőn kezdődik a Globke-per Berlin (MTI). Nagy nemzetközi érdeklődés előzi meg a több millió zsidó meggyilkolásáért felelős Glob- ke nyugatnémet államtitkár elleni pert, amelynek tárgyalása hétfőn tíz órakor kezdi meg a NDK Legfelső Bírósága. A tárgyalásra több mint húsz országból érkeznek megfigyelők, közöttük neves jogászok és történészek. Többen már meg is érkeztek Berlinbe. Hazánkat dr. Szalay József, a Magyar Népköztársaság Legfelső Bíróságának elnöke és Sós Endre, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke fogja képviselni. A perre kti- löntudósítókat küld számos nyugati hírügynökség és több tekintélyes napilap. Eddig 12 nyugatnémet újság kért sajtójegyet tudósítója számára. A tárgyalás megnyitásáról az Intervízió keretében közvetítést ad az NDK televíziója. Népirtás Kar disztán ban A Krasznaja Zvezda pénteki száma nemzetközi szemléjében megállapítja, hogy -az iraki kormánycsapatok voltaképpen tömeges irtóháborút viselnek a kurtiok ellen«. Miután nem értek el sikereket a kurd csapatok elleni nyílt harcokban, az iraki kormánykörök a magát szocialistának nevező Baath Párt vezetésével a békés kurd lakosság ellen fordultak. Tüzérség és légihaderő lövi és semmisíti meg a&*kat a településeket, ahol kurdok élnek. A bagdadi kormánykörök — hangsúlyozza a cikk — Kur- disztánban tulajdonképpen az ENSZ alapokmánya által tiltott népirtás (genocid) politikáját alkalmazzák. — A kurd nép ellen viselt irtóháború haragos felháborodást kelt a világ közvéleményében. (MTI) Nemzetközi ifjúsági szemináriDm nyílt meg Moszkvában Moszkva (TASZSZ). Negyven ország fiataljai vesznek részt azon a nemzetközi szemináriumon, amely -a Szovjetunió építi a kommunizmust« címmel pénteken nyílt meg Moszkvában, a Le- nin-hegyi úttörőpalotéban. A szemináriumot európai, ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok ifjúsági szervezeteiknek kérésére hívták ösz- sze, mert egyre nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a fiatal szovjet nemzedék élete iránt. (MTI) Malinovszkij marsall cikke A szovjet hadseregben folyó ideológiai munka céljáról Moszkva (TASZSZ). MaUnovszkij marsall, szovjet honvédelmi miniszter a Krasznaja Zvezdában kifejti, milyen feladatokat rónak a szovjet fegyveres erőkre az SZKP Központi Bizottságának júniusi plénumán az ideológiai kérdésekről hozott határozatok. A szovjet fegyveres erőknél folytatott ideológiai munka fő célja tovább fokozni a hadsereg és a hadiflotta harci készenlétét és harcképes6égét, az egész személyi állomány politikai éberség és öntudatos fegyelmét Űj embert,, keil nevelni — mutat rá a inarsall —, aki aktívan építi a kommunizmust, eszmei meggyőződés alapján, hősiesen védelmezi a szocialista hazát. Határozottan harcolni kell a katonák tudatában és magatartásában még meglevő múltbeli csökevények ellen, a burzsoá ideológia ellen, le kell leplezni az imperializmus agresszív, embertelen jellegét. Malinovszdkij marsall megállapítja, hogy a Szovjetunió törhetetlen ereje, állandóan növekvő katonai fölénye, a szocialista tábor egyre gyarapodó hatalma leküzdhetetlen gát az imperialisták agresszív törekvéseivel szemben. Ezért az imperializmus ideológusai »belülről, az imperialista ideológia segítségével szeretnék aláásni társadalmunkat«. Meggyőző érveléssel, az új szovjet valóság megcáfolPárizs (TASZSZ). A Monde című francia polgári napilap közli tudósítójának Nasszerral, az Egyesült Arab Köztársaság elnökével készített interjúját. Egyebek között Nasszer megállapította, bár nem hozták nyilvánosságra az EAK válaszát arra a szovjet javaslatra, amely földközi-tengeri atomfegyvermen- tes övezetet indítványoz, mégis kijelentheti, hogy az Egyesült Arab Köztársaság fenntartás nélkül támogatja az említett tervezetet, amely összhangban áll az EAK .békepolitikájával. A tudósítónak Amer marsall szovjetunióbeli útjára vonatkozó kérdésére Nasszer kijelentette: »Amer marsall küldetése a Szovjetunióiban elősegítette a két ország kapcsolatainak javulásét.« Azokkal a hadműveletekkel kapcsolatban, amelyeket az iraki kormány folytat a kur- óok ellen, Nasszer ki jelen tetmányos következtetésekkel kell küzdeni e törekvés ellen. Malimovszkij marsall rendkívül fontos feladatnak tartja a katonák szovjet hazafiságra nevelését. E nevelésnek elválaszthatatlanul össze kell fonódnia a nemzetköziség szellemében való neveléssel. — Így tudjuk még jobban erősíteni a soknemzetiségű szovjet fegyveres erők belső egységét, fokozni a katonákban a feleAlgír (AFP, Reuter). Csütörtökön éjfélkor Algéria fővárosában 101 ágyúlövéssel megkezdődtek az ország függetlenségének első évfordulójával kapcsolatos hivatalos ünnepségek. Sok ország képviseltette magát a pénteki hivatalos ünnepségeken. Ben Bella miniszterelnök a függetlenség évfordulója alkalmából a Révolution Afri- caine című hetilapnak adott nyilatkozatában az algériai Ulánbátor (TASZSZ). A Mongol Népköztársaság külügyminisztériuma pénteken te: »Fel fogunk lépni minden elkülönülési mozgalom ellen, bármilyen jellegű is az. Tekintettél azonban arra, hogy az iraki kormány elismerte a kurd nemzet létezését, és titkos megállapodás jött létre Barzain tábornok és a bagdadi vezetők között, úgy vélem, hogy mielőtt a fegyverhez folyamodnánk, meg kell próbálni minden békés eszközt. Tala- banni, Barzani tábornok képviselője hivatalosan biztosított engem arról, hogy a kurdok elsőként sohasem fogják megsérteni a fegyverszünetet.« Nasszer kijelentette, igen csodálkozott, amikor megtudta, hogy hadműveleteket kezdtek a kurdok ellen. Az Egyesült Arab Köztársaság elnöke közölte a Monde tudósítójával, hogy az Egyesült Arab Köztársaságban a közeljövőben minden koncentrációs tábort feloszlatnak, és minden politikai foglyot szabadon bocsátanak. (MTI) súlyozza MaUnovszkij, majd így folytatja: — Rettentő haditechnikával és fegyverzettel rendelkezünk, mégis, a hadsereg és a flotta fő ereje mindig az ember volt és az is marad. Az ember ön- tudatosságáltól, harci felkészültségétől és munkájától függ a csapatok harcképessége és harci készenléte. Ezért erőt, tudást és tapasztalatot nem kímélve kell törekednünk minden katona oktatására és nevelésére. hadsereg jelentőségével foglalkozott. A miniszterelnök megállapította, hogy a hadseregnek politikai tényezőnek kell lennie. Ben Bella rámutatott arra, hogy az új algériai hadsereg fontos társadalmi feladatot is betölt. Az algériai katonák tevékenyen részt vesznek az ország építésében, ugyanakkor azonban készen állnak, hogy »megvédjék határainkat a külső és belső ellenségektől egyaránt«. (MTI) nyilatkozatot adott ki azzal kapcsolaban, hogy az iraki kox-mány elhatározta, megszakítja a diplomáciai viszonyt Mongóliával. — Az iraki kormány, amikor elhatározta a diplomáciai szakítást a Mongol Népköztársasággal, ürügyként azt a tényt használta fel, hogy a Mongol Népköztársaság kormánya az ENSZ-közgyűlés 18. ülésszaka elé terjesztette az iraki hatóságoknak a kurd néppel szemben folytatott népdrtási politikájának kérdését — mondja a nyilatkozat, majd a továbbiakban rámutat arra, hogy a kurd nép jogos követelésére válaszként az iraki kormány hadműveleteket folytat a kurd nép ellen, vérfürdőt rendez, városokat és falvakat semmisít meg. — Közismert tény, hogy a népirtás politikája nem valamely állam bélügye — hangsúlyozza a nyilatkozat. — Minden szabadságszerető nép kötelessége harcolni e politika ellen. A nyilatkozat befejezésül leszögezi, hogy a diplomáciai kapcsolatok megszakítása olyan lépés, amely ellenkezik az iraki nép vágyaival és törekvéseivel, a népek közötti barátság és kölcsönös megértés céljával. (MTI) ha tálán tényeivel, mély tudó* Nasszer nyilatkozata a Monde-ban a földközi-tengeri atommentes övezetről, a kurdok elleni hadműveletekről lő66égérzetet nemzetközi kötelességük teljesítéséért — hatigFíiggetlenségi ünnep Algériában Az iraki kormány lépése ellenkezik a nép törekvéseivel A mongol külügyminisztérium nyilatkozata