Somogyi Néplap, 1963. május (20. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-17 / 113. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1963. május IT Feltörőben van Falaton bogláron as asztalitenisz sport A kaucsuklabda szerelmeseinek háza táján tavaly némi feltűnést keltett Balatonboglár asztaliteni­szezőinek megjelenése a megyei asztalietnisz-bajnokságban. Sokan örültek, hogy a bogiáriakkal meg­erősödött a megyei mezőny. Má­sok viszont azt hangoztatták, hogy a bogiáriak bekapcsolódása nem több csupán mint erőlködés. Ez utóbbira alaposan rácáfoltak a bogiári asztaliteniszezők, akiket még az sem keserített el, hogy kez­detben bizony néhány esetben sú­lyos vereséget szenvedett csapatuk. Tanulni akarunk, ezért vágtunk neki a megyei bajnokságnak — hangoztatta annak idején Koósz Imre, a Balatonboglári MEDOSZ SK asztalitenisz szakosztályának vezetője. hol ott állították fel a pingpong­asztalokat a sportolók. Leginkább a művelődési ház nyújt lehetősé­get az edzésekre vagy mérkőzések­re. — Nem dúskálunk anyagiak­ban, bár ésszerű beosztással az a négyezer forint, amit a sportköri költségvetés biztosít, elég lesz az idén is — mondotta Koósz Imre szakosztályvezető, ö mutatta be a csapat tagjati, akik közül kétség­kívül a mezőgazdasági technikum volt diákja, Hűvösvölgyi Péter a legerősebb játékos. Nyomában azonban ott van Balogh József, Fe­kete Rudolf meg Lázok János. Ez a négyes alkotja általában a csa­patot. Nincs baj az utánpótlással áem. Az ifjúságiak közül Vidus Ti­bor, Berkes János és Duba Béla látszik a legtehetségesebbnek. De a felsoroltakon kívül is még leg­alább két tucat fiatal ostromolja Hűvösvölgyiék posztját. A boglári asztaliteniszezők tervei sem megvetendők. Azok a bemu­tatók, amelyek a környező közsé­gekbe viszik nem egy ízben a csa­patot, jó hírverést jelentenek a sportágnak a fonyodi járásban, de segítik a bogiáriak felkészülését is. Ami a csápat jövőjét illeti, az álmok ma még talán merészek. Azt vallják a kaucsuklabda bogiári hí­ved, hogy ha a teniszezők 'fel tud­ták küzdeni magukat a megyei él­vonalba, miért ne sikerülne ez az asztaliteniszezőknek. Valóban, miért ne? K. S. A K. Fáklya vezet j a megyei tekebajnokságban A múltheti nagyszerű eredmé­nyek után hiába vártuk a folyta­tást. E héten a megyei tekebajnok­ságban csak a K. Építők 1T. csa­pata tudta túlszárnyalni a 2400 fás teljesítményt, a többiek mind alat­ta maradtak. Ugyancsak vissza­esett a hét tekeválogatottjának tel­jesítménye is. A megyei bajnokság listavezetője továbbra is a K. Fáklya eg^ittese, amely e héten nagy győzelmet ara­tott annak ellenére, hogy a csa- j pat teljesítménye elég sok kívánni­valót hagyott maga után. A forduló eredményei: K. Építők II.—Tipográfia 7:1 (2456:2304) K. Petőfi—K. Spartacus 5:3 (2316:2235) K. H. Vasutas—K. Helyiipar 8:0 (2374:2045) K. Fáklya—K. Lendület 7:1 (2233:2046) A bajnokság élén ez a helyzet: 1. K. Fáklya 6 13696 33 2. K. Építők n. 6 14252 31 3. K. Petőfi 6 13546 30^ 4. K. Vasas 6 14027 29 5. K. Tipográfia 6 14157 24 A hét tekeválogatottja: Somlyai J. (K. Építők) 446, ifjú Horváth J. (K. H. Vasutas) 439, Horváth J. (K. Építők) 429. Jaczó (K. Petőfi) 428. Kelemen (K. Spar­tacus) 420, Bólis (K. H. Vasutas) 419. A csapat összteljesítménye 2581 fa, jónak mondható. Nos, mint kiderült, a bogiáriak jó tanítványnak bizonyultak. A spartakiádokon, de az idei megyei bajnokságban is néhány figyelemre méltó bogiári siker született. Most már bátran kimondhatjuk, feltörő­ben van az asztalitenisz sport eb­ben a Balaton menti községben, s nem elérhetetlen, hogy a bogiá­riak színvonal tekintetében oda jutnak, ahova a marcaliak, vagy a siófoki asztalitenisz-csapat. Pedig elég mostoha körülmények között született meg az asztalite­nisz szakosztály Balatonbogláron. Az első akadály az volt, hogy nincs jnesrfeieiő terem a faluban. Hol itt, RÖPLABDA „Döcögött“ a második forduló is A megyei bajnokság második for­dulója sem volt .zökkenőmentes. Ez alkalommal a Kaposvári Ruha- üzem csapata keltett zavart,., p\ert a ruhaüzemiek' nem jelentek meg a Munkácsy ellen kitűzött bajnoki mérkőzésükön. Minthogy immár másodszor maradnak távol a ru­hások, bizonyos, hogy komoly oaj van ennél a szakosztálynál. Ä for­duló mérkőzését a Tanítóképző— K. V. Lobogó találkozó szolgáltat­ta. A képzős lányok bizonyították, nogy egy héttel korábban nem vé­letlenül kerültek dobogóra az or­szágos főiskolai bajnokságon (ott harmadik helyen végzett a Tanító­képző). Most a K. V. Lobogó ellen aratott pompás győzelmet a főis­kolás csapat. Igen nagy érdeklődés kísérte Tabon a K. Dózsa férfi­csapatának szereplését. A kapos- van lila-fehérek színvonalas mér­kőzésén 3:1 arányban nyertek. A második forduló eredményei (hét közben is játszottak mérkőzé­seket) : Tanítóképző—Tejipar (női) 3:0. Tanítóképző—Kf V. Lobogó (női) 3:2, K. Lendület—Tejipar (női) 3:0, K. V. Lobogó—Táncsics 3:0, K. Dózsa—Tab 3:1. Buzsáki István Nyilvánvaló fölény ATLÉTIKA A barcsi járás kilencpontos előnyt szerzett az első fordulóban A Honvéd-kosárlabdázók sikere tabon Befejezéshez közeledik a megyei kosárlabda-bajnokság küzdelme. Ez alkalommal Tabon játszottak bajnoki mérkőzéseket a csapatok. A K. Honvéd két együttese láto­gatott el a tabiakhoz. Különösen a Honvéd I. aratott nagy sikert. Hogyisne, hisz a megye kétségkí­vül legjobb kosárlabda-együttese a két meccsen csaknem háromszáz pontot ért el, ezzel is bizonyítva, hogy nem véletlenül jutott tovább az MNK-ban. A K. Honvéd n-nek már meg kellett küzdeni a győzelemért. Igaz, hogy csonka volt a csapat, például a Tabi SK elleni mérkőzés utolsó perceiben már csak három Honvéd-játékos tartózkodott a já­téktéren. De még ez a három fiú is ki tudta harcolni a győzelmet. K. Honvéd—Tabi SK 143:44. K. Honvéd II.—Tabi SK 86:76. K. Honvéd n.—Tabi Gimn. 78:71. K. Honvéd I.—Tabi Gimn. 152:63. Sidó Ferenc élménybeszámolója Kaposváron Május 20-án előkelő vendéget fo­gad a Somogy megyei Asztalitenisz Szövetség Kaposváron. Ezen a na­pon érkezik a megyeszékhelyre Sidó Ferenc egykori asztalitenisz világbajnokunk, a magyar asztali- tenisz sport szakfelügyelője. Sidó este 5 órakor a megyei tanács kis termében (kellő számú érdeklődő esetén a nagyteremben) beszámol a prágai asztalitenisz világbajnok­ságról. Este 7 órakor Sidó, Har­csár kíséretében mintaedzést tart a Berzsenyi Dániel Általános Iskolá­ban. Az asztalitenisz szövetség vezetői érdeklődőket mindkét helyen szí­vesen látnak. A járások atléta csa patainak há- romfordulós versenyén az első ta­lálkozót Barcson bonyolította le a helybeli járási atlétikai szövetség. Igen nagy küzdelem után az ott­honában küzdő barcsi járás csapa­tának sikerült kilencpontos előnyt kiharcolni a meglepően jól szerep­lő nagyatádi Jírás válogatottja előtt. A három járás vetélkedésé­ben (a marcali járás atlétacsapata távol maradt) nem kis meglepe­tésre a csurgói járás csapata a harmadik helyre szorult. Az egyes számok győztesed: Férfiak: 200 m: Szűcs (N) 25.1 mp. 400 m: Végvári (B) 60 mp. 800 m: Závecz (B) 2:16.8 p. Súlylökés: Máté (Cs) 12,30 m. Távolugrás: Jámbor (N) 585 cm. Gerely: Kovács (Cs) 42,28 m. 4x100 m váltó: 1. Nagyatád 51.5 mp# 2. Barcs 52.4 mp, 3. Csurgó 53.2 mp. Nők: 200 m: Németh Karola (N) 31.6 mp, 400 m: Pápa Hajnal (B) 77.3 mp. Diszkoszvetés: Csizi Katalin (N) 22,28 m. Magasugrás: Németh Karola (N) 135 cm. Gránátvetés: Csizi Katalin (N) 35,30 m. 4x100 m váltó: 1. Nagyatád 63.2 mp, 2. Barcs 65.9 mp, 3. Csurgó 66.3 mp. A pontverseny állása az első forduló után: 1. Barcsi járás 105 pont 2. Nagyatádi járás S6 pont 3. Csurgói járás 87 pont 4. Marcali járás 0 pönt APRifM IMETEYEg ADAS — VETEL Bélatelepen, állomáshoz közel 380 n-öl telek egészben vagy meg­osztva sürgősen eladó. Érdeklődni ugyanott lehet, Tóth József ker­tésznél, Turul u, 7. ____________(1887) S zemélygépkocsi jó állapotban el­adó. Kaposvár, Ady Endre u. 35. _____________________ (1885) V ennék Kaposvár belterületén OTP-s 2—3 szobás házat vagy ház­részt. Készpénz 100 000-ig. Cím 41783. számon a hirdetőben. (41783) Kaposvár, Szent László u. 45. szá­mú szó ba-konyha-mellékéDület ék­ből álló ház 300 n-öl telekkel be- költözhetően eladó. (41792) Beköltözhetően eladó Kaposvá­ron Zrínyi u. 1. számú ház elkü­lönített fele kétszoba-összkomfor- tos lakással. Bátki. (41820) 250-es Ardy-motor olcsón eladó. Kanosvár, Szigetvári u. 113., esti órákban. (41813) Wartburg 42 000 forintért eladó. Kaposvár, Zalka Máté u. 4., Kincs. Megtekinthető 18—19-én. (41817) Akvárium fölszereléssel, állvány­nyal együtt eladó. Kaoosvár. Áp­rilis 4. köz 3.. III. épület. Érdek­lődni Gombos Lászlónál, délután. ___________(41821) Sötét keményfa hálószobabútor eladó. Kaposvár, Kanizsai u. 29. szám. (41807) Két szekrény, egy toalett-tükör, két éjjeliszekrény, nagyméretű, jó állapotban levő asztaltűzhely el­adó. Cím 41790. számon a hirdető­ben. (41790) Páncélszekrényt vennék. Ajánla­tokat méret- és ármegjelöléssel az alábbi címre: Munkásőr TermelŐ- ■zövetkezét, Bárdudvarnok. (41815) 350-es DKW motorkerékpár ol­dalkocsival olcsón eladó. Kaposvár, Május 1. u. 22., lakatosműhely. __________________________________(41808) B eköltözhetően eladó kétszobás, előszobás és egyszoba-fürdőszobás kertes családi ház megosztva is. Kaposvár, Kelet-Ivánfa u. 8., Vágó- híd-állomáshoz 3 perc. (41812) Zöld Pannónia, 1957-es kiadású, 28 000 km-rel, újszerű állapotban eladó. Kaposvár, Széchenyi tér 9. _____________________ (41814) K omplett kovácsszerszám eladó. Böhönye, özv. Gaál Lajosmé. (3602) Keveset használt 26-os női kerék­pár eladó. Kaposvár, Berzsenyi u. 1L________________________ (1902) D rohoka biztos hatású tyúkszem- irtó tapaszt 3,60-ért küld Horváth drogéria, ^Szombathely. (1899) Csurgón, Csokonai u. 17. sz. alatti fél házrész — 2 szoba, kony­ha, spájz — melléképülettel, nagy kerttel eladó 45 000 Ft-ért. (4598) Trabant 600-as befizetett kiutalást átadok önköltséggel. Kaposvár, Ta­nácsház u. 22/a, telefon 18-46. ___________________________________(41842) J awa 250-es, nagy kerekű, eladó. Megtekinthető szombat délután és vasárnap. Joó Kálmán, Zamárdi. _____ _ _ (39232) J ó állapotban levő fekete Pannó­nia eladó. Balatonújlak, Petőfi út 25._________________________________(4600) E ladó keveset használt fúszerüz- let-berendezés. Torvaj, 50. sz. (1900) I. osztályú betonkavics a hely­színen 1 köbméter ára 26 Ft. Va­gonba rakva 90 Ft-ért kapható kor­látlan mennyiségben Gyékényesen, Március 15. Tsz-néL 48603) Balatonszemesen gyümölcsös a mű út mellett eladó. Modern sze­mélygépkocsit beszámítok. Vajda Lajos, Szántód. ___________ (41835) K isipari, most készült kombinált szobabútor eladó. Némethné, Ka­posvár, Április 4. u. 1., I. emelet. __________________________________(41837) E ladó kétszobás családi ház 400 n-öl kerttel beköltözhetően fizetési kedvezménnyel. Kaposvár, Sziget- vári u. 152. (41838) Jó állapotban levő fagylaltos- tricikli eladó. Magyar Imre, Adánd. ________________ (41839) 1 db Nagyboconádi mézpergető, 16 db Nagyboconádi kaptár príma állapotban olcsón eladó. Érdeklőd­ni: Kaposvár, Ady Endre utca 12., gumi javítónál.__________________(41841) K aposvár, Iszák-dombon Hámán Kató u. (volt Mikszáth u.) 8. szá­mú kertes ház beköltözhetően el­adó.___________________________ (41829) T ricikli, háromnegyedes, feles és négy ed es fiú- és leánykakerékpá­rok eladók Pauncz kerékpárjavító­nál, Kaposvár, Ady Endre u. 6. (1904) Pécsi új ház leválasztott fele — másfél szoba, komfort — szőlő, gyümölcsösben beköltözhetően el­adó, vagy Balaton menti hason­lóért elcserélhető (fonyód—balaton- földvári szakaszon). Érd.: V, 26-ig Hévíz, Bányász üdülő A épület; V. 26-tól Pécs, Bern u. 22., Dobosi Ist- ván címén. (24164) Skoda Felicia, 8000 km-t futott, igényesnek eladó. Kapinya Ernő. Gölle._____________(41828) K aposvár, Géza u. 51. sz. kertes családi ház beköltözhetően eladó. Két családnak is megfelelő. (41823) Csurgó és Vidéke Fmsz vendég- ! lőjébe szakképzett szakácsnőt ke­res aaoniMüi belépéssel, (4599) j A bárdudvarnoki Munkásőr Ter­melőszövetkezet hosszabb általános irodai gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírni tudó munkaerőt keres június l-i belépéssel. (41816) Tehergépkocsihoz Diesel-kezelőt keresünk, aki egyéb gépjavítást is végez, és gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt azonnali belépésre keresünk. Cím: Somogy megyei Temetkezési és Kertészeti Vállalat. ________ (41800) M élyépítő gépek szerelésében jár­tas szerelőket munkahelyi gépfele­lős beosztásba felveszünk. ÉM So­mogy megyei Állami Építőipari Vállalat, Kaposvár, Május 1. u. 57., gépészet.________ (41796) S zakképzett cukrászokat fölvesz a Somogy megyei Vendéglátó Vál­lalat nyári idénymunkára. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, Engels u. ?:_________________ (41794) P lakátragasztót egész napos mű­szakra, állandó munkára azonnal felveszünk. Magyar Hirdető, Ka­posvár, Kossuth Lajos u. 4. _________ (41840) G yakorlattal rendelkező gépko­csivezetőt egyhónapi időtartamra felveszünk. Dél-dunántúli Papírér- tékesíló Vállalat, Kaposvár. (41827) A rinyakovácsi tanács kőműves- iparost fölvesz 9x16 m-es épület fölépítéséhez. Bővebb felvilágosí­tást jelentkezés esetén adunk. __________________ (41830) A Lenin Mg. Termelőszövetkezet, Fiad (Somogy megye) mérlegképes főkönyvelőt keres. Fizetés meg­egyezés szerint. A járási tanács fi.- zetéskiegészitést is biztosít. Továb­bá gyors- és gépírót, valamint ad­minisztratív gyakorlattal rendelke­ző személyt alkalmazunk. Fizetés megegyezés szerint. (41833) Gyakorlott autó-motorszerelőt ke­res fölvételre az Áramszolgáltató Váiialat kaposvári igazgatósága. i (41832) IDŐJÁRÁS I Várható idő­járás ma estig: nappali felhő- képződés, né- l\ ny helyen zi­vatar. Időnként élénk keleti, délkeleti szél. Legmagasabb nappali hőmér­séklet keleten 25—28, nyugaton 21—2~4~fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap hajnalban 11,8 fokot, déli tizenkét órakor 25,2 fokot mértek. Kisvárdán sorsolják a lottót — Egész éven át biztosítja a kedvezményes korpát a ház­táji és az egyéni gazdaságok részére a Tejipari Vállalat. A leszállított tej utóm literenként 20 deka korpát juttatnak má­zsánként 150 forintos egység­áron. — Fotópályázatot hirdet a Kaposvári Fotoklub a közép­iskolai tanulók részére. A té­makör kötetlen. A tanulók öt darab 13x18 cm-es nagyságú fekete-fehér képpel pályázhat­nak. Beküldési határidő októ­ber 1. A zsűri által díjazott képek szerzői .elnyerik a foto- klub tagságát. Május 17 Péntek Pasikéi A lottó 20. játékheti nyerő­számait ma délelőtt 10 órái kezdettel Kisvárdán sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság. (MTI) — 332 felnőtt tanuló tett si­keres vizsgát az általános is­kola osztályainak tananyagá­ból a tabi járásban. A tanu­lók közül 220 termelőszövet­kezeti tag, 94-ein pedig válla­lati fizikai munkások. | — Megkezdődött az üdülési idény a Balaton partján. Sió­fok üdülőibe eddig több mint kétezer vendég érkezett. — Üj utat építenek Kapos­váron a Kisfaludy utcában. Az út alapanyagát a város szállíttatja a helyszínre. Az építési munkát a honvédség alakulatai végzik. — TOKIÓNAK 10 261 000 lakosa volt 1963. április 1-én. A hatóságok adatai szerint To­kió lakosainak száma március­ban tízezerrel gyarapodott. — A kaposvári járás ön­kéntes tűzoltóinak versenyét Nagyberkiben rendezik meg vasárnap. A versenyre 125 férfi-, ifjúsági és női csapat nevezett be. — Tizenhat hallgatója van a bábszakkör-vezetői tanfo­lyamnak. A szakkör tagjai vasárnap délelőtt tesznek vizs­gát — A REUTER-HÍRÜGY­NÖKSÉG KÖZLÉSE SZERINT Johannesburgban kitudódott, hogy Transvraal tartomány északi részén több ezer afri­kait éhhálál fenyeget. »A leg­több színes bőrű csupán há­romszor eszik hetenként« — jegyzi meg a hírügynökség. — A legfrissebb adatok sze­rint a Szovjetunió lakosainak átlagos életkora 69 év. A száz­évesek és azon felüliek száma meghaladja a huszonegyezret. A Homokszentgyörgy és Vidéke Körzeti Földmüvesszövetkezet ladi vegyesboltjába szakképzett férfi el­adót veszünk fel. Jelentkezni lehet az fmsz ig. elnökénél, Homokszent­györgy, Kossuth U. 35. (3599) Az ÉM Kavicsbánya Vállalat gyé- kényesi üzeme fölvesz iparvasúti mozdonyvezetői vizsgával rendel­kező mozdonyvezetőket és vizsgá­zott fűtöket. Telefonon érdeklődni lehet: Gyékényes 216. (3596) JEGYES Gyermektelen házaspár üres al­bérleti szobát keres. Cím a kiadó­ban. (1903) Eladnám vagy elcserélném ka­posvári kétszobás lakásért Bala- ton-parti. nyaralómat. Értékkülön­bözetet ráfizetem. Cím 41785. szá­mon a hirdetőben. (41785) Eladnám vagy elcserélném Bala­ton-parti újonnan épített három­szobás, összkomfortos házamat Ka­posvár belterületi beköltözhető ha­sonló házért. Cím 41784. számon a hirdetőben. (41784) Autókra, bútorokra védőhuzat ké­szítését vállalom. Vérségi kárpitos, Fonyód. (4595) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, özv. TÖTH ISTVANNÉ 1963. május 11-én 80 éves ko­rában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése május 17-én du. 4 órakor lesz a Ke­leti temetőben. Gyászoló család. (4601) — Balatonbogláron rendezik meg a kisipari szövetkezetek idei kórustalálkozóját május 25-étn. Megyénket a találkozón a barcsi szövetkezeti bizottság és a balatonboglári Vegyesipa­ri Ktsz kórusai képviselik. A találkozón mintegy négyszáz részvevőre számítanak. Közlekedési balesetek Két pótkocsit vontatott aBö- hönyed Állami Gazdaság vizs- gázattan Zetarjával Vörös 1st" ván Böhönye, Arany János ut­ca 33. szám alatti lakos. Po- gányszemtpéter mellett egy lej­tőn a kézifékkel fékezett, s a pótkocsik felborították a von­tatót. A vezetőfülkében ülő Péter Sándor sántosi és Cseke Ilona magasdpusztai lakos még idejében kiugrott, Vörös azon­ban a vontató alá került. és nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A nagyka­nizsai kórházba szállították. A Balatonújhélyi Állami Gazdasághoz vezető útvonalon Simon József Kaposvár, Mártí­rok tere 2. szám alatti lakos ittas állapotban vezette motor­kerékpárját, és elütötte a ke­rékpárját toló Koller Sándort meg Kádas Istvánt. Koller és Kádas nyolc napon túl gyógyu­ló sérüléseket szenvedett, Sí* mont pedig a mentők a kapos­vári kórházba szállították. El­járás indult ellene. — A Kállai Éva Leánykollégium egész napos találkozót rendez má­jus 19-én, vasárnap a kollégium épületében 1959—1962 között végzett növendékei számára. (3600)

Next

/
Oldalképek
Tartalom