Somogyi Néplap, 1963. május (20. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-10 / 107. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1963. május 18. Az utánpótlás újrendszerű neveléséről Nagy fontosságú határozatot hozott a közelmúltban az MTST elnöksége az utánpótlás nevelésének egységesítésére. Az tette ezt szükségessé, hogy sportmozgalmunk általános fejlődése ma már megkívánja, hogy a serdülő, ifjúsági és utánpótláskorú sportolók az eddigieknél jelentősebb előképzésben vegyenek részt. Bebizonyosodott, hogy a különböző világversenyeken ma már rendszerint csak azok a versenyzők képesek eredményesen helytállni, akik 10—12 éves korukban megkezdik a komoly munkát. Az újfajta nevelési rendszer háromirányú lesz. Sportiskolákban, nyári táborokban és nyári sportnapközi foglalkozásokon fogják megismertetni az ifjúsággal a sport alapelemeit. A sportiskolák keretében létrehoznak a fővárosban egy központi sportiskolát, ezenkívül Budapesten és vidéken is lesznek egyesületi sportiskolák, amelyekben ezer általános iskolás tanuló ismerkedik meg majd a sport kilenc ágával. (Asztalitenisz, atlétika, kajakkenu evezés, labdarúgás, öttusa, tenisz, torna, úszás vízilabda és vívás szerepel a sportiskolák i étrendjében.) A nyári táborozás kon az utolsó éves serdülők és az első éves ifjúságú korú sportolók vesznek részt. Az országos táborban hatszáz főnyi fiatal kétszer három héten át készül a jövő sportfeladataira. Ezenkívül valamennyi megye megrendezi a megyei táborozást, amelyen 14—15 éves korú fiatalok vesznek részt. A megyei táborokban az atlétika, a birkózás, az ökölvívás, a súlyemelés, a kézilabda, a kosárlabda, a röplabda, a tenisz, a torna, a vívás, a labdarúgás és az úszás kerülhet műsorra. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk Vermes Imrével, a Somogy megyei TST elnökével. Az idei nyári táborral kapcsolatban a következőket mondotta: — Meglehetősen felkészületlenül ért bennünket az MTST-nek ezzel kapcsolatos rendelete. Nem kétséges, hogy mind a sportiskolák, mind pedig a nyári táborozások igen hasznosak lehetnek a jövőt illetően. Utasítást kaptunk arra, KOSÁRLABDA Megérik a téli terembajnokság gyümölcse A K. Honvéd csapata továbbjutott a Magyar Népköztársaság Kupában Nem egy ízben számoltunk már be arról a lelkes munkáról, amelyet a Somogy megyei Kosárlabda Szövetség fölfrissített vezetősége végez a sportág fejlesztéséért. Elmondottuk, hogy a téli terem bajnokság milyen szép sikereket hozott. Megállapítottuk, hogy a megye legjobb csapata, a K. Honvéd milyen ütőképes gárdával rendelkezik. Most ez be is bizonyosodott. A Honvéd csapata ugyanis részt vett a Magyar Népköztársasági Kupa székesfehérvári elődöntőjén, ahol nem kisebb ellenféllel kellett megmérkőznie a továbbjutásért, mint az NB I-es Székesfehérvári Építők. A kiírás értelmében a két csapat két mérkőzést*'vívott egymással, s ennek Összesített eredménye alapján dőlt el a továbbjutás kérdése. Az első meccsen a fehérvári NB I-esek nagy küzdelemben 66:63 arányban legyőzték a K. Honvédet. A második mérkőzésen azonban javítottak a kaposváriak. 29:24-es félidő után a végeredmény 54:49 lett. Az összesített pontarány 114:112 a K. Honvéd javára, így a kaposvári csapat jutott tovább, az NB I-es Fehérvár pedig kiesett. Figyelmet érdemlő eredmény ez a megye és a K. Honvéd vezetői számára egyaránt. Nem elég ugyanis csupán örvendezni, hogy újra fejlődik Somogybán a kosárlabdázás, s hogy van egy minőségileg is megfelelő képességű csapat. Éppen az MNK-ban való továbbjutás sürgeti, hogy végre kellene Kaposváron egy korszerű kosárlabdapálya, mert enélkül bizony a K. Honvéd további mérkőzéseit is idegenben lesz kénytelen lejátszani. Megfelelő pálya vagy pályák nélkül nem képzelhető el, hogy a most megindult fejlődés tartós legyen. * * * MEGYEI BAJNOKSÁG Hétközi eredmények K. Honvéd II.—Csurgó 60:25, K. Honvéd I.—Csurgó 75:30, K. Honvéd II.—Nagyatád 88:51, Csurgó— Nagyatád 29:4, K. Honvéd I.— Nagyatád 47:24, Munkácsy II.— Táncsics 41::28 (női), Táncscis—K. Honvéd n. 63:61 (!). Nagy eredmények a megyei tekekainokságban 2628 fa a hét válogatottjának eredménye Eléggé vontatott kezdés után fokozatosan belelendültek a megyei tekebajnokság csapatai. Az e heti fordulót nagy eredmények jellemezték. A jóval 2400 fán felül dobó K. Építők II. és a K. Tipográfia 6:2 arányban vereséget szenvedett! Nagyszerű a megye legjobbjainak átlaga. Az első hat versenyző átlagteljesítménye 438 fa! A csapat 2628 fát ütött! A szakvezetők feladata lesz most ezt a formát tartósítani. Eredmények: K. Fáklya—K. Építők n. 6:2 (2536:2454) K. Vasas—Tipográfia 6:2 (2469:2435) K. Közút—K. Lendület 6:2 (2267:2157) K. Petőfi—K. H. Vasutas 5:3 (2230:2212) A hét válogatottja: Hideg (K. Fáklya) 446, Németh F. (K. Fáklya) 445, Szakály (K. Fáklya) 441, Oly tó (K. Vasas) 438, Oláh (K. Építők) 434, Nagy L. (Tipográfia) 424. hogy száz fiatallal rendezzük meg már az Idén a megyei táborozást. Nem tudjuk azonban, hogy az idő rövidsége miatt megfelelőképpen fel tudunk-e készülni arra, hogy a tábor betöltse hivatását. Az már bizonyos, hogy valahol a Balaton mentén kerül sor a megyei táborra. Valószínűleg Balatonújhelyen ütjük fel sátrainkat, s megfelelő szakoktatók irányításával igyekszünk jól lebonyolítani az első ilyenfajta táborozást. Nem is olyan rég volt, amikor a hivatalos álláspont szembeszegült azzal, hogy egyes sportágakban 10—12 éves korban elkezdjék a fiatalok. Aztán jöttek az ausztrálok... 12—13 éves úszóik sorra döntötték meg a világcsúcsokat. Éppen ezért helyes az MTST-nek ez a rendelkezése, amely ha az idén még nem valósítható is meg tökéletesen, de fokozatosan alapjává lehet sportmozgalmunknak. Bárány és Fajcsi vezet az országos elődöntő hatodik fordulója után Menetrendszerű pontossággal folyik az országos egyéni sakkbajnokság kaposvári elődöntőjének küzdelme. A megyei tanács nagytermében délelőttönként bizony alig-alig akad érdeklődő. Délutánonként már többen kísérik figyelemmel, hogy a legjobb somogyi sakkozók miként állnak helyt Baranya legjobbjaival szemben. A hatodik forduló után a Somogy megyei bajnok, Bárány és a pécsi Fajcsi áll az élen. Igen nagy azonban a tömörülés, hisz egy-egy forduló után az első hét versenyző között alaposan megváltozhat a sorrend. Eredmények: V. forduló: dr. Thúri—Beretzky 1:0, Kocsis—Ilosvai 1:0, dr. Sipos— Kovacsics döntetlen, Bárány—Budai 1:0. Palcsc—Marton 0:1. VI. forduló: Budai—Palcsó 0:1, Kovacsics—Bárány 0:1, Ilosvai—dr. Sipos 0:1, Beretzky—Kocsis 1:0, Fajcsi—dr. Thúri 1:0. A hatodik forduló után a következő a sorrend: 4 pont: Fajcsi (Baranya), Bárány (Somogy). 3.5 pont: dr. Thúri (Somogy), Kocsis (Baranya). 3 pont: Palcsó (Baranya), dr. Sipos (Somogy), Beretzky (Baranya). 1.5 pont: Kovacsics (Baranya), Marton (Somogy), Budai (Somogy), Ilosvai (Somogy). Papp András (Somogy) nyerte a dél-dunántuli rádiósversenyt Somogy. Tolna, Baranya legjobb MHS-rádiósai tartották meg ez évi »róka«-versenyüket Kaposvár környékén. 17 kitűnő rádiótávirász leste vasárnap reggel, hogy mikor szólal meg valahol a város környékén a három elbújt »-róka-. A különböző rejtekhelyeken telepített rádióállomások adtak egy-egy percen át életjelt magukról. S a versenyzőknek be kellett mérniük a rejtőző rádiókat, s felfedni azok tartózkodási helyét. A nehéz feladatot egy fiatal kaposvári rádiós oldotta meg a legjobban. Papp András, az MHS Somogy megyei rádiós klubjának tagja — aki civilben a GELKA rá- diómüszerésze — 4Ö perccel a rajt után már »fülön csípte« az első »rókát« Sántos határában. Ezt követően a kaposvári versenyző egymás után fedte föl a Sántos, Szentbal ázs környékén települt titkos rádióadókat. A kaposvári versenyző csaknem egy órával előbb teljesítette a feladatot, mint vetély- társai. Eredmények: 1. Papp András (Somogy) l óra 35 perc, 2. Beregi Mátyás (Baranya) 2 óra 32 perc, 3. Pál Géza (Tolna) 2 óra 35 perc. A legjobb női versenyzőnek Magyar Márta bizonyult, aki hetedik helyen végzett. Ez volt a dél-dunántúli rádiós »róka«-verseny első fordulója. Május 12-én Szekszárdon, 19-én pedig Pécsen folytatódik a küzdelem, ahol remélhetően a somogyi rádiósok folytatják majd sikeres szereplésüket. A járási labdarúgó-bajnokságokból jelentjük MARCALI JÁRÁS A nemesdédieket megijesztette a vasárnapi eső, emiatt lemondtak kéthelyi meccsüket, Mesztegnyő meg nem utazott el Tapsonyba. Ezek zavarták a vasárnapi forduló rendjét. A másik két mérkőzésen a várakozásnak megfelelő eredmény született. Nemesvid—Csákány 1:3, Vése— Pusztakovácsi 3:1. A bajnoki táblázat élén Vése áll 14 ponttal: Csákánynak 13, Két- helynek 12 pontja van. KAPOSVÁRI JÁRÁS A 15. fordulóban Őrei — immár harmadízben — nem jelent meg a kitűzött mérkőzésen, ezért a bajnokságból törölték. Eredmények: Nagyberki—Ráksi 6:1. Szentbalázs —Juta 0:2, Nagybajom—Somogyszil 2:1, Ecseny—Somogyjád 1:1, Ka- posfő—Kaposfüred 4:1. A bajnokság élén Juta áll 24 ponttal. A második helyezett Nagybajomnak 22, a harmadik Szentbalázsnak 18 pontja van CSURGÓI JÁRÁS Nem ment zökkenő nélkül a tavaszi rajt. Az ősszel mindvégig sportszerűen küzdő Somogycsicsó nem jelent meg somogyudvarhelyi mérkőzésén. Az inkeieket, mivel már két ízben lemondták a mécsesét, törölték. Inke—Somogy udvarhely 1:3, Iharos—Somogyudvarhely 2:2, Pogányszentpéter—Iharos 0:2. A bajnokságban Iharosberény vezet 10 ponttal, 2. Soniogycsicsó 9 ponttal. NAGYATÁDI JÁRÁS Pontot vesztett a listavezető Nagyatád. A görgeteg!ek ugyanis otthonukban döntetlent csikartak ki az NMTE II-vei szemben. Mike —Beleg 8:2, Nagykorpád—Szabás 1:1, Rinyaszentkirály—Csököly 0:3, Görgeteg—NMTE n. 1:1. A bajnokság élén az NMTE n. áll 19 ponttal, a második helyezett Belegnek 16 pontja van. BARCSI JÁRÁS Zökkenőmentes forduló volt mind az első, mind pedig a második osztályban. I. osztály: Kálmáncsa—Babócsa II. 2:0, Vízvár—Istvándi 8:1, Béla- vár—Somogytarnóca 5:0, Szülök— Bolhó 4:1. A bajnokság élén Bol- hó áll 15 ponttal. Csokonyavison- tának 14, Somogytamócának 10 pontja van. II. osztály: Csokonyavisonta n.— Kastélyosdombó 6:5, Homokszent- györgy n.—Drávatamási 0:2, Lad— Darány 3:1. Ebben az osztályban Drávatamási vezet Csokonyavisonta előtt. MÍJOS IDŐJÁRÁS Várható idő- _ járás ma estig: | (I I túlnyomóan de-■.V ■ rfut idő, legföljebb néhány Péntek | helyen délutáni zápor, zivatar. Ármin I Mérsékelt szél. Armin ■ A legmagasabb nappali hőmérséklet 22—26 fok 'között. Kaposváron (külterületen) tegnap hajnalban 6,1 fokot, déli tizenkét órakor 20,2 fokot mértek. — Tegnap reggel a Füredi utca és a Petőfi utca torkolatában Mercz János Kaposfő, Kossuth Lajos u. 215. szám alatti lakos Pannónia motor- kerékpárjával a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel robogott, s nem tartotta meg az előzés szabályait sem. Ne- kirohant egy honvédségi teherautónak, és súlyosan megsérült. A mentők a kaposvári kórházba akarták szállítani, de közben meghalt. Gyomán sorsolják a lottót A lottó 19. heti nyerőszámainak a húzását ma délelőtt tízórai kezdettel Gyomán rendezi a Sportfogadási és Lottóigazgatóság. — Az általános iskolai körzetesítés feladatairól tanácskoztak tegnap délelőtt a Kaposvári Járási Tanács ülésén. — Balatonkiliti lakói társadalmi munkával bekerítik a tanács előtti parkot. A vasmunkákat a poli technikás ok végzik el. A kőművesmunkát Baksa József iparos vállalta. — Növekedett a juhok száma a kaposvári járásban. 20 178 juh van a járásban a tavalyi 18 543 darabbal szemben. — Ma délelőtt értékelik a városi KISZ-bizottságon a városi kulturális szemle műsorszámait. A díjakat és az okleveleket délután osztják ki. — Dunántúli és Duna menti országjárásra készülnek a Somogyszemtpáli Falusi Ifjúsági Szövetkezet tagjai. A költségeket az ifjúsági szövetkezet jövedelméből, mesejáték előadásából és hulladékgyűjtésből fedezik. —- Jókai »A kőszívű ember fiai« című regényének színpadi változatát ma este mutatják be a Csiky Gergely Színházban. Az anya szerepét Gábor Mara, a Baradlay fiúkat Baranyi László, Szokolay Ottó és Holl János alakítják. A darabot Sallós Gábor rendezte. — DIOURBEL SZENEGÁLI varos mozijában tűz ÜTÖTT KI. A nézők közül hatvannégyen az égő moziban vesztek. Az áldozatok között sok a gyermek. — A kálmáncsai Aranykalász Tsz május 12-én, vasárnap de. 8 órakor 9 db igáslovat nyilvános árverésen elad a kálmáncsai telephelyen. (3569) — Hálókocsijáratot indít a MÁV Utasellátó Vállalata Kaposvárról Budapestre és vissza 1963. május 27-től. Hálókocsijegyét elővételben biztosítja a kaposvári IBUSZ Utazási Iroda. (41683) — IRODALMI SZÍNPADOT ALAKÍTOTT a kaposvári kisipari szövetkezet városi bizottsága. A.z első próbát nap este tartották meg. Az új irodalmi színpad tagjai a kisipari szövetkezetek megyei szavalóversenyére készülnek. — Női fodrász-részleget nyitott a Balatonlellei Vegyesipari Ktsz Balatonberónyben. — 84 000 forint értékű könyvet adtak cl Kaposváron az üzemi könyvbizományosok áprilisban. Opera* és dalest A Liszt Ferenc Zeneiskola énektanszakos növendékeinek közreműködésével opera- és dalestet rendez ma a Bartók- teremben. A műsorban a növendékek Mozart-, Brahms-, Schumann-, Schubert-, Lászt- és Kodály-dalokat s Mozart, Händel, Weber, Puccini, Delibes, CataJami, Verdi operáiból részleteket adnak elő. A mű- sorszámokat Szabó András ta- inér kíséri zongorán. ITT AZ IDEJE, ; MOST FESSEN! Az idén 30 °/o-kal olcsóbb lett az OLAJFESTÉK! ____________________(2361) HPM.JIEPETETElf ADÁS — VÉTEL 750-es Zündapp terepjáró nagy teherbírású oldalkocsis motorkerékpár príma állapotban tartalék alkatrészekkel öregség miatt eladó. Ugyanott egy 3 és fél lóerős villanymotor 2 és felesért elcserélhető vagy eladó. Horváth István, Igái, Vöröshadsereg u. 23. (1859) Kaposváron a Nyár utcában 175 négyszögöl házhely eladó. Érdek- lődni: Gorkij u. 80.___________(1861) Teatűzhely és egy mély gyermek- kocsi eladó. Kaposvár, Cukorgyár köz 2. (1847) Kő, kavics. A sümegi Kossuth Tsz vagontételben szállít építkezéshez fehér mészkövet. A falazókő 40 Ft/tonna, faragókő lábazathoz 70 Ft/tonna. A kő útalaphoz is alkalmas. A tsz-nél parkírozáshoz és betonozáshoz egyaránt alkalmas kavics is kapható 18 Ft/köbméte- renkénti áron. Az árak vagonba rakva értendők. (3562) Beköltözhető új családi ház 220 n-öles telken gyümölcsössel eladó, vagy cserélhető belvárosi beköltözhető házért, házrészért vagy öröklakásért. Kaposvár, Virág u. 93., Horváth. (1853) Kifogástalan állapotban levő 407-es Moszkvics eladó. Kaposvár, Dózsa u. 13. Tel. 25-27. (1864) 4 db nagyméretű ablak üvegezve, tokkal olcsón eladó. Kaposvár, Katona József u. 32. (1841) 175-ös kis kerekű Jawa, 4000 km-t futott, eladó. Érdeklődni lehet: Lengyeltóti, műszaki boltban. _________________________________(1867) Keveset futott, újszerű 175-ös Jawa, két db 7 éves törzskönyvezett (kb. 500 kg) kijárós tehén és 1400 négyszögöl házhely eladó. Cím: Tomity János, Buzsák, Lenin u. 19.______________________________(3575) Drohoka biztos hatású tyúkszemirtó tapaszt 3,60-ért küldi Horváth drogéria, Szombathely. (1720) Hegyi utca 15. számú kétszobás, félkész állapotban levő ház eladó. Érdeklődni: Kaposvár, pályafenntartási főnökség, Pusnik. (41721) Rekamié, két fotel, kis asztal eladó. Érdeklődni lehet 3-tól 6-ig. Cím 41723. számon a hirdetőben. ________________________________(41723) Kétszobás házrész beköltözhetően eladó. Kaposvár, Cseri u. 47. ________________________________(41726) 600 n-öl lucerna és 800 n-öl hegyi fű eladó. Lonka-hegy 9., Kovács. ________________________________(41735) Egy jó karban levő kombinált szekrény olcsón eladó. Kaposvár, Kandó Kálmán u. 7._________(41727) Skoda Octavia Super kifogástalan állapotban családi okok miatt sürgősen eladó. László, Kaposvár, Május 1. U. 47. (41732) összkomfortos, igen jól megépített családi ház parkírozott udvarral, beköltözhetőséggel egyben vagy megosztva eladó. Bővebbet: dr. Gáts, Kaposvár, Iszák u. 25. Kaposváron, Hársfa utca 3/c alatt magános családi ház 200 négyszögöl telken beköltözhetően eladó. (41724) Háromszobás, összkomfortos családi ház nagy kerttel eladó. Vétel esetén elfoglalható. Érdeklődni minden nap: Csizmadia János, Kaposvár, Szigetvári u. 150. (41733) Eladó Zselickislakon Kossuth Lajos u. 52. sz. ház — négy szoba, két konyha, melléképületekkel — 1600 n-öl telekkel, gyümölcsössel, autó- buszmegállónál, felerészben is, beköltözhetően. (41725) Eladó 350-es DKW-motor oldalkocsival. Megtekinthető: Kaposvár, Május 1. U. 22, _______________(41674) C saládi ház kerttel, azonnali beköltözhetőséggel olcsón eladó Se- gesden, állomáshoz 5 perc. Érdeklődni: Nárai Sándorné, Kaposmérő, vasútállomás. (41695) Fonyód-Bélatelepen 173 négyszögöl házhely eladó. Cím 41677-es számon a hirdetőben. (41677) P 70-es személygépkocsi sürgősen eladó. Gábor István, Memye, Lenin u. 98. (41712) Eladó kétszobás, konyhás, spáj- zos ház melléképületekkel, beköltözhetően, 600 n-ölön. Kaposvár, Vöröshadsereg u. 60. (41703) Eladó 600 n-öles szőlő, gyümölcsös telek 5 percre Balatontól. Bővebbet lervélileg is. Siófok, gyógyszertár. (39221) 15—16 éves fiút napi 6 órai munkára alkalmazunk. Vegyianyag, Kaposvár, Ady Endre u. 7. (41743) Vezető agronómust több éves gyakorlattal 4200 holdas termelő- szövetkezet azonnal fölvesz. Fizetés megegyezés szerint. Lakás biztosítva. Jelentkezés személyesen a mikéi Rákóczi Tsz-nél. _______(1863) G yakorlott vízvezeték-szerelőt és vízszivattyúkhoz értő szakembert fölveszünk. Jelentkezés: Kaposvári Tejipari Vállalat, Cseri út 4. sz. alatt.____________________________(3567) Személy-, teher-, motorkerékpár- jogosítvánnyal, kétéves gyakorlattal rendelkező gépkocsivezető elhelyezkedne. Ajánlatokat 41716. számra a hirdetőbe.__________(41716) A székesfehérvári 14. sz. Autó- közlekedési Vállalat rakodómunkásokat fölvesz. Jelentkezés bármely napon 8—16 óráig: Székesfehérvár, Börgöndi úti telep, munkaügyi osztály. Megközelíthető a 6-os számú busszal. Munkavállalóknak szállást biztosítunk._________ (41717) P énzügyi munkakörben dolgozó nő 8 éves számviteli gyakorlattal állást változtatna. Mérlegképes vizsga folyamatban van. Levelet 41731-es számra a hirdetőbe. _______________________________(41731) A z ÉM 7. Épületanya gfuvarozó V. Somogy megyei munkahelyre gépkocsirakodókat vesz föl. Jelentkezés: Kaposvár, Vásártéri út 10. (41741) Az ÉM Somogy megyed Állami Építőipari Vállalat a 3 évig tartó siófoki nagy építkezésekre, továbbá a Nagyatád és környéki építkezéseire ács szakmunkásokat fölvesz. Villanyszerelő és vízvezetékszerelő szakmunkásokat a vállalat egész területére mint változó munkahelyekre ugyancsak fölvesz. A munkahelyen biztosítunk kulturált szállást, házias jellegű étkeztetést. Jelentkezni lehet a siófoki és nagyatádi főépitésvezetőségeken, a vállalat kaposvári központjánál, Május 1. u. 57. sz., továbbá a Kaposvár városi, a siófoki és a nagyatádi járási tanácsok munkaerő csoportjánál. __________ (41740) S öripari Vállalat budapesti gyáregységébe férfi segédmunkásokat keres. Munkásszállás van, napi 2 liter sörjárandóság. Jelentkezés: Munkaerőgazdálkodás, Bp., X. kér., Maglódy út 17. (3680) Balatonberényi KISZ-táborunkba szakképzett szakácsnőket és konyhaszemélyzetet nyári szezonra felveszünk. Cím 41739. számon a hirdetőben. (41739) Dr. Kulcsár László orvos magánrendelőjét megnyitotta Fonyód. Bartók Béla u. 56. sz. alatt. Rendel naponta du. fél 5—fél 6-ig. (4590) 69 éves özvegy házzal, szőlővel, kevés nyugdíjjal megismerkedne hozzáillő, nyugdíjjal rendelkező magányos asszonnyal házasság céljából. Leveleket 1866. számra a kiadóba kérek. (1866) Tisztviselőtelepen beköltözhetően eladó kétszobás, konyhás házrész. Érdeklődni: Kaposvár, Kassa u. 7. kedd, csütörtök, pcxafeok 17—19 ; éfAig. 0L6O5) Iparvállalat keres mezőgazdasági technikumot végzett fiatal munkaerőt. Címközlést és ajánlatokat a hirdetőbe kérjük 41742. számra leadni. **742) Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága feleségem, édesanyánk ORBÁN JÓZSEFIVÉ temetésén részt vettek, s részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön fejezzük ki köszönetün- ket az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalatnak és a nőtanácsnak. Gyászoló család. (4591)