Somogyi Néplap, 1963. május (20. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-03 / 101. szám
SOMOGYI NEPI-AP 4 Péntek, 1963. május 3. WVAW.VA'.V Izgalmas Pamuki-Tormási párharc folyt a megyei mezei futóbajnokságon Nagy számban vonultak föl a vidékiek Régen volt olyan érdekes, izgalmas a mezei futóbajnokság megyei döntője, mint ezidén. Napsütéses, szép időben, de elég erős szélben került sor az idei mezei bajnokságra. Már a rajtnál kellemes meglepetés fogadta az atlétika barátait. Nemcsak Kaposvár, Barcs és Csurgó atlétaszakosztályai küldték el versenyzőiket, de ott voltak az olyan kis sportkörök, mint Szent- balázs, Nemesvid, Babócsa és Cso- konyavisonta fiatalja is. Még egyetlen idénynyitáson sem jelent meg olyan nagyszámú és olyan lelkes versenyzőgárda, mint a mostani. Reméljük, hogy az egyesületek közötti versengés majd méltó folytatása lesz a sikeres mezei kezdésnek. Üjból ott voltak a rajtnál a Taszári Honvéd és a Marcali Honvéd versenyzői is. Reméljük, hogy e két honvéd sportkör atlétáival majd a pályaversenyeken is találkozunk. A mezei bajnokság kiemelkedő száma a Pamuki—Tormási párharc volt. Az FTC jónevű atlétája Tormási most a Marcali Honvéd színeiben versenyzett. A honvéd atléta végig komoly ellenfele volt a megye kétségkívül legjobb középtávfutójának, Pamuki- nak, aki azonban a hajrában erősíteni tudott és bebiztosította győzelmét. Külön figyelmet érdemel a női serdülők versenye, ahol igen nagy küzdelem után dőlt el az elsőség sorsa Gál Judit javára. Erről a kislányról még fogunk hallani az atlétikai versenyek során. Eredmények: Női ifjúsági 1. Kercsó Rózsa (K. Dózsa) 2:04.2 p. 2. Omniczky Krisztina (Marcali) 2:11.6, 3. Pécsek Zsuzsanna (Marcali) 2:13.2. Női felnőtt 1. Toroyni Erzsébet (K. Dózsa) 2:06.2, 2. Kovács Magda (Csurgó) 2:08, 3. Baráth Éva (K. Petőfi) 2:08.8. Női serdülő 1. Gál Judit (Táncsics) 1:48.8, 2. Czanka Etel (Táncsics) 1:49, 3. Fin- da Zsuzsanna (Csurgó) 1:51.4. Csapatban: 1. Táncsics 9 pont, 2. Barcs 16 pont. Fiú serdülő 1. Kovács (Táncsics) 3:06.4, 2. Szabados (K. Dózsa) 3:07.4, 3. Go- denyák (Barcs) 3:13.6. Csapatban: 1. Táncsics 17 pont. 2. Barcs 22 pont. 3. Csokonyavison- ta 38 pont. Férfi ifjúsági 1. Ács (Táncsics) 6:48.8, 2. Fad- gyas (Csurgó) 7:05.6. 3. Horváth (Csokohyavisonta) 7:10.4. Csapatban: 1. Táncsics 12 pont. 2. Csokonyavisonta 23 pont. Férfi felnőtt 1. Pamuki (K. Dózsa) 9:53, 2. Tormási (M. Honvéd) 9:56, 3. Zavécz (Barcs) 11:05.6. Csapatban: 1. Taszári Honvéd. Jól ment a somogyi céllövőknek Vasárnap folytatódtak a Béke Kupa H. osztály 2. csoportjának a versenyei. Az egy héttel korábban megtartott fordulóban a baranyai céllövők lettek a győztesek. Most a somogyiak tettek ki magukért, és jó szereplésük nyomán az összetett versenyben az élre kerültek. Az MHS Zalka Máté utcai lőterén az alábbi eredmények születtek: Kispuska 60 lövéses összetett ifjúsági egyéni: 1. Dobra Sándor (P. Dózsa) 532 2. Szénás! Imre (P. Dózsa) 532 3. Ben ke Imre (MHS Somogy) 531 4. Tuba László (MHS Somogy) 508 5. Harmath Tamás (MHS S.) 500 6. Péter László (MHS S.) 489 Csapatban: 1. P. Dózsa 1847, 2. MHS Somogy 1528, 3. MHS Baranya 1417 köregység. Kispuska 60 lövéses összetett női egyéni: 1. Varga Antainé (MHS Bar.) 518 2. Pflanczer Ferencné (MHS S.) 512 3. Szarvas Rózsa (MHS S.) 483 4. Farkas Józsefné (P. Dózsa) 488 5. Sípos Piroska (MHS S.) 468 6. Poós Istvánné (MHS B.) 467 Csapatban: 1. MHS Somogy 1468, 2. Pécsi Dózsa 1374, 3. MHS Baranya 1271 köregység. Sportpisztoly (60 lövéses): 1. Oh László (MHS S.) 511 2. Kovács Csaba (MHS S.) 506 3. Szalai Tibor (P. Dózsa) 505 4. Takács Kálmán (MHS S.) 500 5. Vágány Géza (P. Dózsa) 493 6. Sáfrány István (MHS B.) 493 Csapatban: 1. MHS Somogy 2004, 2. Pécsi Dózsa 1935, 3. MHS Baranya 1911 köregység. összegezve a II. csoport eredményeit csapatban az első forduló után (az öt versenyszám eredményeit figyelembe véve) a következő a sorrend: 1. MHS Somogy 9064 2. Pécsi Dózsa 8936 3. MHS Baranya 8609 Az utánpótlás csapatok versenyét a cseri lőtéren rendezték meg. Ennek szépséghibája volt, hogy az MHS Csurgó csapata nem jelent meg, továbbá az, hogy nem minden csapatban volt meg a 10 fős létszám. Kispuska 30 lövéses összetett férfi egyéni: 1. Szabadkai (MHS Nagyatád) 246 2. Horváth (MHS K. Téglagy.) 245 3. Szabó J. (MHS Somogy) 231 4. Ifj. Molnár (MHS Somogy) 229 5. Pflanczer (MHS Somogy) 214 6. Rozman (MHS Somogy) 213 Kispuska 30 lövéses összetett női egyéni: 1. Szabó Ilona (MHS S.) 188 2. Jámbor Mária (MHS Nagy.) 185 3. Vargek Teréz (MHS S.) 179 4. Horváth Ilona (MHS S.) 176 5. Geges Irén (MHS S.) 165 Csapatban: 1. MHS Somogy (10 fő) 1895. 2. Kaposvári Honvéd (10 fő) 1593, 3. MHS Nagyatád (8 fő) 1270, 4. MHS Kaposvári Téglagyár (8 fő) 1187, 5. Kaposvári Dózsa (7 fő) 997 köregység. A megyei bajnokság — amely két csoportban folyik — első fordulóját az északi csoport részére a cseri lőtéren, a déli csoport részére pedig Barcson rendezték meg. A Cukorgyár csapata késve és csak három fővel jelent meg, ezért a versenyből kizárták. Északi csoport, kispuska 30 lövéses összetett egyéni: 1. Szántó (MHS Siófok) 239 2. Huszár (MHS Siófok) 232 3. Valter (MHS TRANSZVELL) 225 4. Garai (MHS B.-fenyves) * 224 5. Szűcs (MHS B.-fenyves) 218 6. Rajnai (MHS TRANSZVILL) 217 Csapatban: MHS TRANSZVILL 1606, 2. MHS Balatonfenyves 1595, 3. MHS Siófok 1574, 4. MHS MÁV Fűtőház 1388,_ 5. MHS Taszár 1334, 6. MHS Fonyód 1270 köregység. Déli csoport, kispuska 30 lövéses összetett egyéni: 1. Simon (MHS K. Ruhaüzem) 253 2. Szél (MHS Kutas) 227 3. Jancsár (MHS Barcs) 215 4. Balogh (MHS Faipar) 213 5. Kővágó (MfíS Faipar) 209 6. Kovács (MHS Kutas) 205 Csapatban: 1. MHS Kutas 1455, 2. MHS Kaposvári Ruhaüzem 1383, 3. MHS Kaposvári MÁV Pályafenntartás 1334 , 4. MHS Faipar 1327, 5. MHS Kaposvári Húsüzem 1238, 6. MHS Barcs 1045 köregység. RÖPLABDA A május elsejei ünnep alkalmából rendezett Május 1. Kupa mérkőzései jó játékot, színvonalas küzdelmeket hoztak. Végeredményben mind a nőknél, mind a férfiaknál az esélyes csapat győzött. Eredmények: Férfiak: 1. K. Vasas, 2. K. V. Lobogó, 3. Nagykanizsai Dózsa. Nők: 1. Munkácsy Gimnázium, 2. K. Lendület, 3. K. V. Le bog 5. Nem jutott tovább a somogyi ifjúsági ököivívócsapat Az országos ifjúsági ökölvívó csapatbajnokság során Szekszár- don Budapest H., Tolna és Somogy együtteseinek részvételével bonyo- líották le a középdöntőt. A negyedik részvevő, Győr-Sopron megye fjúságl gárdája nem jelent meg a találkozón. A viadal nem volt szerencsés kimenetelű a somogyi ifik szempontjából. Budapest II. csapatától minimális 12:10 arányú vereséget szenvedtek, Tolna ellen pedig 11:11 arányú döntetlent értek el. Itt Suta érdemtelen lepontozásán múlott a győzelem, mérkőzését ugyanis döntetlenbe hozták ki a pontozók. A középdöntő két első helyezettje jogosult részt venni az országos döntőn. Tolna és Budapest II. csapata jutott tovább, Somogy kiesett. A lakosság részére mindennemű villanyszerelést,-javítást soron kívül, szabvány szerint készítünk. Telefonhívásra azonnal házhoz megyünk. Vasipari Ktsz, Kaposvár, Május 1. utca 3. Telefon 16-98. (37166) A jó játék megtörte a jeget... Somogy iíi— Baranya ifi 3:2 (1:1) Kaposvár, Kinizsi-pálya, 800 néző. V: Both. Somogy: Gábos — Küttel, Horváth, Kovács — Gulyás, Matics — Ágh, Luczek (Báli), Pintér, Nagy, Illés (Csepregi). Edző: Zádori László dr. Baranya: Ábrahám — Várbíró (Tóth), Leibham, Vass — Szűcs, Bemáth — Opova II., Tüske, Gáspár, Konrád, Gyürke (Gráf). Edző: Lengyel Zoltán. Hullámzó játékkal kezdődött a mérkőzés, Baranya valamivel többet támadott. Rövidesen helyzet is maradt kihasználatlanul mindkét oldalon. Azután egyre jobban belelendültek a somogyi ifik, és a 20. percben a vezetést is megszerezték. Kovács tört előre a bal oldalon, keresztbe vágott labdáját a befutó Ágh az ellenkező sarokba lőtte, 1:0. A 33. percben védelmi hibából •egyenlítettek a baranyaiak. Gáspár három védő gyűrűjében is lövőhelyzetbe jutott, s nem is hibázott, 1:1. A somogyiak lelkesen harcoltak az újabb gólért, s előbb a szerencse segítette a vendégeket, amikor Pintér közelről Ábrahámot találta el a labdával, majd a játékvezető, amikor a gólhelyzetben levő Pintér felvágását az ötösön becsúszó szerelésnek minősítette. Szünet után Ülés helyett Csepregi lett a balszélső, Kúttel előre ment a csatársorba. Nagy iramban folytatódott a játék. Gáspár tört ki, őt a somogyi védők vágták fel 16-oson belül, a játékvezető azonban most »-egyenlített« a 11-es elnézésében. Az ellentámadás során Pintért ugratták ki, ő bal oldalról a 16-os oldalvonalától jobb külsővel ritkán látott szép gólt lőtt túlsó felső sarokba, 2:1. Ebben a játékszakaszban Somogy volt az irányító, a többet támadó. Luczek kétszer is kitűnő helyzetbe került, de — amikor már a kapus is verve volt — kapu mellé küldte a labdát. A 15. percben Ágh elől kézzel ütötte el az egyik védő a labdát a kapu előtt, a 11-est Küttel a jobb sarokba lőtte, 3:1. A diktált nagy iram egyre inkább meglátszott a somogyi fiúkon, kifáradtak. A 30. percben egy szabadrúgás után az elalvó védők között Tüske a hálóba fejelt, 3:2. Az utolsó tíz percben beszorult Somogy, de a Luczek helyére beállt Bálival felfrissített védelem sikeresen ellenállt a főleg Gáspár és Konrád vezette baranyai rohamoknak. Színvonalas, jó mérkőzést hozott az ifik találkozója. A pécsi játékosokból álló baranyai csapatban több technikailag jól képzett fiatal volt, a csapat másik fele azonban elmaradt mögöttük. Ebből a szempontból a somogyi csapat egységesebb volt, egy-két játékos halványabb teljesítményét társaik lelkesedése kiegyenlítette, összjá- tékban egyik együttes sem múlta felül a másikat, tartós fölényt egyik sem tudott kiharcolni. A somogyiak javára billentette a mérleget, hogy gólratörőbben játszottak, s jóval több helyzetet teremtettek ellenfelüknél. A jó benyomást keltő somogyi csapat régóta várt győzelme megérdemelt volt. Egyénileg mindkét oldalon több jó teljesítményt látunk. A somogyiaknál Kovács a mezőny legjobbjának bizonyult. Jó volt Gábos (bár kifutásai nem mindig sikerültek), Küttel, Gulyás, Pintér, Nagy és a gyors Ágh, valamint a később beállt Csepregi. a baranyaiak két üdvöskéje Gáspár és Konrád volt. Rajtuk kívül Vass, Szűcs és Gyürke tűnt ki. HÍREK IDŐJÁRÁS Várható időjárás péntek estig: növekvő felhőzet, főleg a Dunántúlon esők, zivatarok. Élénkülő délnyugati (a, Dunántúlon ' helyenként erős és északnyugatira forduló szél. A hőmérséklet nyugaton csökken, keleten alig változik. Legmagasabb nappali hőmérséklet keleten 21—25, nyugaton 16—20 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap hajnalban 7 fokot, déli tizenkét órakor 21,3 fokot mértek. Fonyód Alsó-Bélatelep központjában 150 n-öl villatelek tizenkétezerért eladó: Pilisy, Budapest, VIII., József U. 12. (8939) Esz szaxofon és fatőkés zongora eladó. Sárdi József, Nagyatád, Kossuth U. 24. (4582) Drohoka biztos hatású tyúkszemirtó tapaszt 3,60-ért küldi Horváth drogéria, Szombathely. (1720) Fonyódon családi iiáz eladó. Sándor u. 3. (4584) Beköltözhető új családi ház 220 n-öles telken gyümölcsössel eladó, vagy elcserélhető belvárosi beköltözhető házért, házrészért vagy öröklakásért. Kaposvár, Virág u. 93., Horváth. (1823) Családi ház eladó! Kétszobás villaszerű családi házamat beköltözhetően 600 n-öles telekkel (termő szőlő, gyümölcsfák) sürgősen eladom. Cím: Lengyeltóti, Wesselényi u. 12. Megtekinthető bármikor. Érdeklődni lehet a tulajdonosnál, Balázs Jánosnál. (1821) Szoba-, konyhabútor, szekrény, gyermekágy költözködés miatt eladó. Szántó, Somogyvár. (1819) Zöld IZS príma állapotban eladó, esetleg Pannóniát beszámítok, fizetési megegyezéssel. Pusztakovácsi szöv. bolt, Tóth, telefon 4. _____________________ (3541) K étszobás, kertes házrész beköltözhetően eladó. Kaposvár, Béke U. 15/a. (41609) Szódásüvegek nagyban és darabszámra eladók. Kaposvár, Szigetvári u. 12. (41611) Tízezret futott tokozott Pannónia 15 000-ért eladó. Cím »Motorszerető« jeligére 41617. számon a hirdetőben. (41617) Fonyódligeten két szobából, előszobából, konyhából, kamrából, angol vécéből álló ikervilla 7 db gyümölcsfával, 100 db szőlőtővel eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 25., Horváth János. (41612) Kétszobás házrész beköltözhetően eladó. -Kaposvár, Cseri út 47. (41588) Egy Keil wert márkájú »Böhm« klarinét príma állapotban sürgősen eladó. Kaposvár, Nádor u. 42. szám. (41573) Lebontásra olcsón eladó 5x8 méteres épület. Cím: Kaposvár, Arany U. 10. ________________ (41572) Sürgősen vennék azonnal beköltözhető életjáradékos házat havi 500 forinttal. Cím 41596. számon a hirdetőben. (41596) Cseh sportkocsi olcsón eladó. Kaposvár, Gábor Andor tér 1., Kiss. (41599) Eladó 350-es DKW-motor oldalkocsival. Megtekinthető: Kaposvár, Május 1. utca 22. (41582) Vásárlási engedéllyel rendelkező közület részére 10—12 helyiségből álló épületet vennék a Balaton somogyi oldalán üdülő céljára. Ajánlatokat ármegjelöléssel »Sürgős« jeligére kérjük a Magyar Hirdetőhöz 41591. számra küldeni. (41591) Üj parcellázásból eredő kb. 200 n-öles villatelkek kedvezményesen eladók. Személyes megbeszélés: Balatonlell-felső, Rákóczi út 57. sz., Czvek tanya, Kormos László- né. Levélcím: Budapest, XIV., Bácskai u. 58/a, L 3. (8737) Belvárosi szoba-konylia-spájzból álló lakásomat, elcserélném kétszobás, összkomfortosért. Cím 41602. számon a hirdetőben. (41602) Az ÉIVI Kavicsbánya Vállalat gyé- kényesi üzeme fölvesz iparvasúti mozdonyvezetői vizsgával rendelkező mozdonyvezetőket. Fölvétel esetén útiköltséget térítünk. Telefonon érdeklődni lehet: Gyékényes 216. (3544) AZONNALI BELÉPÉSRE keresünk építészmérnököt Tagy nagy gyakorlattal rendelkező Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés írésban vagy személyesen a Kőolaj- * vezeték Vállalat (Siófok) személyzeti osztályán. m — Bemutatótermet épít a Barcs és Vidéke Földművesszövetkezet. A 75 000 forintos költséggel átalakított épületeiéin konyha- és szobabútorokat állít ki a földművesszövetkezet. — ZALAEGERSZEGEN VENDEGSZEREPEL május 11-én a Somogy megyei Szak- szervezetek Központi Együttesének kórusa. A somogyi dalosok két zalai kórussal lépnek föl az új szakszervezeti művelődési házban. — Egyre jobb eredményeket érnek el törzstehenészetükben a magyaratádiak. Januárban például 14 liter volt jószágonként a napi fejési á,t- lag. Egy évvel korábban Kilenc és fél liter tejet fejtek egy tehéntől. — 268 liter vért adtak térítés nélkül a siófoki járás lakói ebben az évben. — Már 15 és fél millió forint építési kölcsönt folyósított az OTP megyei fiókja ebben az évben. Kétszázhatvan somogyi család jut lakáshoz így az OTP segítségével. — Hamarosan új termékkel jelentkezik a Kaposvári Asztalosipari Ktsz. A négy székből, két fotelből és rekamié- ból álló kárpitosgamitúrát 8030 forintért hozza forgalomba a szövetkezet. — 100 hold mentát, 200 hold levendulát termel az idén az öreglaki Állami Gazdaság. — KAPOSVÁR MÚLTJÁVAL ISMERKEDNEK a városi tanács dolgozói. Dr. Kanyar József Kaposvár történetéről tartott előadást a tanácsappa- rc tusnak. A dolgozók a közeljövőben ellátogatnak la megyei levéltárba, s megtekintik a legérdekesebb dokumentumokat. — Harminc naplóborítót és negyven térítőt készítettek a Siófoki Vak Bottyán Általános Iskola szülői munkaközösségének tagjai az osztályok számára, ötven asszony vett részt a kézimunka-szakkör foglalkozásain, az ajándékokat itt hímezték. Könyvszervezőt azonnalra alkalmazunk a kaposvári járás területére. Jelentkezni lehet: Kaposvár és Vidéke Körzeti Fmsz, Budai N. Antal u. 7. (3558) Szigetvári úti téglagyárban felveszünk három férfi munkaerőt földmunkára. Fizetés: teljesítménybér 1400—1600 Ft között. (41619) TRANSZVILL azonnali belépésre alkalmaz gyors- és gépírót műszaki adminisztrátori munkakörben. (41613) A 13. sz. AKÖV vidéki és kaposvári telephelyes rakodómunkásokat azonnali belépéssel fölvesz. Jelentkezés a Berzsenyi utcai telepen. (41561) Adminisztratív munkakörbe érettségivel rendelkező dolgozót alkalmazunk sürgős belépésre. Jelentkezés az Állami Biztosító nagyatádi járási fiókjánál. (41593) Állandó alkalmazásra fölveszünk fizikai dolgozókat a siófoki és ba- latonboglárl MÉH-telepre ottani székhellyel. Jelentkezés a telepeken. (41585) A Siófok és Vidéke Körzeti Földműveeszövetkezet ezéntódi telepén lévő jutalékos egységéhez boltvezetőt keres azonnali belépéssel. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Útiköltséget fölvétel esetén térítünk, __________________________(3S15) Az Ültetvénytervező Vállalat Pécsi Területi Irodája (Pécs, Bálics-dűlő 12., telefon 59-36) iiltetvényfeliigyelői állást hirdet Somogy megyei hatáskörrel. Feltétel: kertészeti főiskola vagy technikum, 5 éves szakgyakorlat. Az illetmény végzettségtől függően, megbeszélés alapján. Jelentkezést írásban elfogadunk, önéletrajzot kérünk mellékelni. A jelentkezés határideje május hó 15. ____________________________(3557) 2 300 vegyészeti szakember találkozója Szeptemberben nemzetközi vegyészkongresszust rendeznek Belgrádban. Mintegy 1500 külföldi és 800 jugoszláv tudós. szakember vesz részt a tanácskozáson. A kongresz- szuson többek között beszámolnak a műanyaggyártás fejlődéséről. Az egész világon évente 70 milliárd dollár értékű műanyagot állítanak elő. — Húszezer ülőpárnát készít hulladékanyagból a Kaposvári Háziipari Szövetkezet 1963-ban. Eddig 4500 párnát adtak át a kereskedelemnek. — Négyezer hold zöldség termelésére szerződtek megyénk termelőszövetkezetei az idén, kilencszáz holddal többre, mint tavaly. Jó néhány gazdaság megkezdte a primőráruk szállítását. Az öreglaki tsz eddig 25 000 fej salátát értékesített. — 380 000 forint értékű társadalmi munkát végeznek a csurgóiak az épülő fürdőnél. A tervek szerint a csurgói fürdő 1964-re készül el. Építésére csaknem négymillió forintot költenek. Minden második ember írástudatlan AZ UNESCO legutóbbi statisztikája szerint a világ 67 nem iparosított országa közül tizennyolcnak a lakossága 99 százalékban írástudatlan. Afrika, Ázsia és Latin-Amerika nyolcvanöt országában az analfabéták száma évente 25 millióval nő. A nagy tudományos fölfedezések századában minden második ember írás- tudatlan. — Áramszünet. A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat üzemvezetősége értesíti a lakosságot, hogy május 5-én (vasárnap) reggel 5 órától 8 óráig áramszünet lesz a következő utcákban és áramkörökön: Zalka Máté utca a MÁV állomástól a Gorkij utcáig. Harsfa utca, Május 1. utca a Dimitrov utcától a Vöröshadsereg útig, Virág utca, Malom utca, Kertalja utca, Vörös- hadsereg útja a Kapos-folyóig és a Vöröshadsereg útról becsatlakozó utcákban, továbbá a November 4. utca a Világítástechnikai Gyárig és az ebből csatlakozó mellékutcákban, a Beloiannisz utcában a I.enin utcától a Virág utcáig, a Dimitrov utcában a Damjanich utcától a Bajcsy-Zs. utcáig, Szalma István utca, a Bajcsy-Zs. utcában, a Virág utcában a Szalma István utcáig. (41545) GYASZJELENTES Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapa, SZABÓ NÁNDOR bádogos kisiparos 191,:’.. április 29-én 55 éves korában elhunyt. Temetése május 4-én du. fél 2 órakor tesz a Nyugati temetőben. (1826) Gyászoló család. Felhívjak a Táros lakosságát, hogy NYÁRI JÉGIGÉNYÜKET írásban jelentsék be Májas 1. n. 50. szám alatt. Személyes megrendelést hétfőn és csütörtökön fogadnak el. KAPOSVÁRI SZIKVÍZ, SZESZFŐZDE ÉS SZÁLLÍTÁSI VÁLLALAT. (3543) Olimpiai tárgynyeremény-sorsjeggyel a szerencsés nyertesek megtekinthetik a tokiói nyári és az innsbrucki téli olimpiai játékokat. Vegyen olimpiai tárgy nyeremény-sorsjegyet A sorsjegy ára 4 Ft. Számos utazáson kívül egy berendezett kétszobás öröklakást, 3 db személygépkocsit nyerhet, több ezer egyéb értékes nyereményhez juthat. A sorsjegyek az újságárusoknál, a trafikokban, a TOTÖ— LOTTÖ kirendeltségeknél és a postahivatalokban kaphatók. (2732)