Somogyi Néplap, 1963. április (20. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-12 / 85. szám
Péntek, 1963, április 12. SOMOGYI NÉPLAP Járási spurtakiád i>$iirg>ón A zord tél miatt eléggé megkéstek a falusi spartakiádok a csurgói járásban. Mihelyt azonban az időjárás jobbra fordult, sorra megrendezték a községi, majd a körzeti versenyeket is. Most, amikor a járás sportvezetői elkészítették a számvetést, kiderült, hogy csupán három községi és egy körzeti döntő maradt el. Az eredeti kiírásnak megfelelően bonyolították le Csurgón a járási spartakiádot. Ezen több mint 50 versenyző jelent meg. Szépséghiba, hogy nő versenyzőket csak Csurgó és Pogányszentpéter állított rajthoz. A somogybükkösdi női sakkcsapat ellenfél nélkül győzött. Dicséretes a pogányszentpéteriek, a csurgónagymartoniak, a somogy- bükkösdiek és az iharosberényiek nagy akarása. Ezek a csapatok a ' nehéz közlekedési viszonyok ellenére is ott voltak a rajtnál. Nem jelent meg viszont Gyein ye , Berzencét is mindössze egy sakkozó képviselte. A sikeres járási spartakiud versenyein Cserti János, a sakkszövetség és Bartol Antal, az asztalitenisz-szövetség elnöke dolgozott nagy buzgalommal. Jórészt az ö érdemük, hogy zökkenő nélkül zajlott le a járási spartakiád. Eredmények Asztalitenisz Férfi egyéni: t. Krekovics László (Csurgó), 2. Flórian József (Cs.), 3. Czmerk Károly (Cs.). Férfi páros: 1. Krekovics-— Czmerk (Cs.), 2. Tímár—Kardos (Cs.), 3. Keszler—Kodela (Cs.). Férfi csapat: 1. Csurgói Faipari Vállalat, 2. Iharosberény, 3. Csurgói fmsz. Női egyéni: 1. Lakosi Gizella (Cs.), 2. Székely Mariann (Cs.), 3. Székely Györgyi (Cs.). Női páros: 1. Lakosi—Mései (Cs.), 2. Székely Gy.—Székely M. (Cs.). Női csapat: 1. Csurgó, 2. Pogányszentpéter. Vegyes páros: 1. Lakosi—Gál (Cs.), 2. Mései—Kovács (Cs.). Sakk Férfi egyéni: 1. Czár Jenő (Iharosberény). 2. Magyar Nándor (Iharosberény), 3. Termő Ferenc ^Pogányszentpéter). Férfi csapat: 1. Gyékényes (Zákánytelep). 2. Csurgó, 3. Csurgónagymarton. 11 férfi-, és 7 női csapat indul a megyei kézilabda-bajnokságban Megrendezik az ifjúságiak küzdelmét is A W idő beköszön tével pályára léptek a kézilabdázók is. A Somogy megyei Kézilabda Szövetség felhívására 11 férfi- és 7 női csapat jelentette be részvéteiét az induló megyei I. osztályú bajnokságban. örvendetes, hogy néhány új csapattal is találkozunk. A fo- nyódi járásból például nevezett a Lábodi MEDOSZ és a Balatonszentgyörgyi Tsz SK. A női csapatok között találjuk az újonc Süketek Sportkörét. Üj színfolt a megyei ifjúsági bajnokság. Egyelőre öt csapat nevezett. Bizonyos azonban, hogy ez a bajnokság is bővülni fog majd. Az induló csapatok Férfiak: Balatonszentgyörgyi Tsz SK, Lábodi MEDOSZ SK, Nagyatádi MTE, Kaposvári Ruhaüzem, Marcali Honvéd, Kaposvári Tanítóképző, Balatonboglárl MEDOSZ, Kaposvári Vasas, K. Honvéd II., K. Kinizsi és K. Építők. Nők: Süketek SK, Kaposvári Vörös Lobogó, Nagyatádi MTE, Kaposvári Tanítóképző, Fonyódi Petőfi, Bala tonbo glári MEDOSZ, Kaposvári MTE. Megyei ifibajnokság: Cukoripari Technikum, Táncsics Gimnázium, Közgazdasági Technikum, Nagyatádi MTE, Marcali Vörös Meteor. Rajtol a megyei labdarúgók második vonala Hosszú huzavona előzte meg annak idején a megyei TI. osztályú bajnokság felállítását. Érvek, ellenérvek hangzottak el, míg végül a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség úgy határozott, hogy az 1962—63. évi bajnokságban felállítja a megyei II. osztályt. A »második tonal« őszi bemutatkozása jól sikerült. Akadtak ugyan kisebb zökkenők. Bebizonyosodott, hogy nem mindegyik csapat érett még meg a második osztályra, a többség azonban igen. A balatoni csoportban különösen érdekes és szép küzdelemsorozatot hozott az őszi forduló. A sportszerűségben feltétlenül ezé a csoporté a pálma. A középcsoporttal sem volt különösebb baj. A déli csoportban a darányiak visszalépése némi zűrzavart okozott. Vasárnap ebben az osztályban is megkezdődik a bajnoki küzdelem. Mostantól kezdve hétről hétre pályára lépnek majd a II. osztály csapatai is, hogy eldöntsék, a csoportokban mely csapatokat illeti a büszke bajnoki cím. Ezek a bajnokok jövőre már a megyei I. osztályban szerepelhetnek. Nagy előny, hogy az idén nem lesz osz- tályozómérkőzés az I. osztályba jutásért. A balatoni csoportban a Fonyódi Petőfi csapata áll a bajnoki táblázat élén, és számit első számú bajnokesélyesnek. Nagyobb a harc a középcsoportban, itt Tab és Ka- poly verseng az elsőségért. A déli csoportban találjuk a megyei II. osztály egyetlen pontveszteség nélkül álló csapatát, Babócsát. Ügy fest, hogy tőlük mór nemigen lehet elvenni a bajnokságot, hisz az igazi ellenlábasok 7 pontnyira vannak a listavezetőktől. A tavaszi bajnoki rajt kezdete előtt a II. osztályú bajnokságban a következő a helyzet: A lábodiak sportköre Különösen a megyei labdarúgó- bajnokság küzdelmeit figyelemmel kísérők találkoznak gyakran a Lábodi MEDOSZ SK nevével. A labdarúgó-barátok jól tudják, hogy ez a kis falusi csapat mi yen komoly szerepet játszik a megyei bajnokság I. osztályában. Lábodon az állami gazdaságra épül fel a sportkör. Nemrégiben összegyűltek a sportbarátok, hogy számba vegyék, mi történt sportkörük háza táján a legutóbbi egy év alatt. A labdarúgócsapat jó eredményének köszönhető, hogy népes volit a közgyűlés. Ezen nemcsak beszámoltak a sportköri munkáról, hanem újjáválasztották a vezetőket is. Az elnöki tisztet Szabó Istvánra bízták, elnökhelyettes Kotai Sándor lett. A szakosztályok élére a következők kerültek: Labdarúgás: Magyar József; asztalitenisz: Pálmai Lajos; sakk: Hermann Ernő; kézilabda: Gyimesi Károly. Tisztséget kapott még Koczka Mihály, Vorteiles Sándor, Kövesi György, Kovács Géza, Miklósi László, Horváth József és Dobai János. Az új vezetőség most dolgozza ki munkatervét. Ennek középpontjában a labdarúgócsapat fejlesztése áll. Nagy gondot fordítanak arra is, hogy a többi szakosztály felnőjön a labdarúgókhoz. Első lépésként kézilabdázóik o<tt lesznek a megyei bajnokság I. osztályában. Tevékenykednek a sakkozók és az asztaliteniszezők is. Lábodon ma »labdarúgóláz« uralkodik. Kanizsai Gyula edző nevét gyakran emlegetik, mert azt tartják, hogy a labdarúgók sikere a volt atádi csatár érdeme. Kanizsai már januárban megkezdte csapata fölkészítését. Minthogy a pályán nem volt lehetőség az edzésre, az országúton tréningeztek. A nagy szorgalom meg is hozta a gyümölcsét. Nem véletlen a Lábodi MEDOSZ jó szereplése. Bíznak is a csapatban annak ellenére, hogy a sorsolás most nem olyan kedvező, mint az őszi volt. A télen új labdarúgókat igazoltak le. Kittiinger, Csór, Tálas és Monostori erősíti a jövőben a futballcsapatot. Az ősziekből Homai, Szokolics. Kiss, Mihó ka, Koczka, a két Balogh fiú, Ilosfai, Hordós!, Keszi, Prokli, Kis- gál, Kovács Gy. és Molnár áll rendelkezésre. Kovács Géza, aki sok nehéz csatában segítette győzelemre a csapatot, a Mikei Tsz SK-hoz kérte átigazolását. A lábodiak hozzájárultak távozásához. Általában öt-hétszáz szurkoló látogatja a lábodi labdarúgó-mérkőzéseket. Majd ugyanennyien járnak el a kézilabda-mérkőzésekre is. Ez is mutatja, hogy igen eleven sportéletet teremtett a faluban a Lábodi MEDOSZ SK. Bosznai Gyula köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága feleségem, testvérem, nagy- nénénk, Csapó Mihályné temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. (4555) GYÁSZJELENTÉS Mélységes fájdalommal tu- I datjuk, hogy forrón szeretett férjem, BÁCSAY ANTALI hosszú szenvedés után életének 64., boldog házas- | ságának 30. évében f. hó 10-én elhunyt. Temetése 1963. április 12-én dú. 4 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászolják: felesége, Bá- csay Antalné szül. Vas- dényey Erzsébet; apósa, Vasdényey Elemér; testvérei és a kiterjedt rokonság. *4561) ___________________________ E zerforintos első díj egy ötletes jelmondatért! A BKM Ruházati Főigazgatósága nyilvános pályázatot hirdet az alábbi témára: Jelmondatra, amely hangsúlyozza, hogy női divatárucikkek (kalap, sál, kesztyű, retikül) az öltözködés nélkülözhetetlen kiegészítői, s minden nő csak ezek helyes megválasztásával lehet elegáns. Pályadíjak: 1. II. III. díj 1000 Ft díj 500 Ft díj 300 Ft Kérjük a pályázat részvevőit, hogy ötleteiket május I-ig küldjék be a BKM Ruházati Fő- igazgatóságának bemutatóterme, V. kér., Tanács krt. 8. címre Eredménykihirdetés június 1-én lesz. (2701) Hat új játékvezető a fonyódi járásban December elejéitől napjainkig folyt a labdarúgó-játékvezetők továbbképzése és az új futballbírák oktatása a fonyódi járásban. Ki- szelák Kálmán, a JT elnöke készítette föl a leendő futballbírákat. A minap sikeres vizsgát tett Kocsis József (Balatonboglár), Nagy Nándor (Szöllősgyörök), Tardi Imre (Szöllősgyörök), Kadlicskó Pál (Balatonboglár), Kovács János (Balatonboglár) és Szabó Sándor (Fonyód). Ezzel a fonyódi járásban 30- ra növekedett a labdarúgó-játékvezetők száma. Balatoni csoport 1. Fonyód 11 8 339:12 19 2. Lengyeltóti 11 7 2 2 36:13 16 3. Balatonboglár 11 7 2 2 24:13 16 4. Siófok II. 11 6 2 3 33:18 14 5. Zamárdi 11 4 3 4 30:21 11 6. B.-keresztúr ll 4 2 5 26:27 10 7. Somogyszentpal 11 56 25:33 10 8. Balatonszem.es 11 56 14:22 10 9. Balatonberény 11 2 5 4 14:25 9 10. Balatonfenyves n 3 2 6 19:32 B 11. Balatonújhely 11 2 2 7 14:26 6 12. Adánd 113 8 13:45 3 Középcsoport 1. Ta b 9 7 1 1 28:7 15 2. Kapoly 9 72 22:8 14 3. Gölle 9 5 2 2 26:19 12 4. Kadarkút 9 4 2 3 21:13 10 5. K. Petőfi 9 54 20:16 10 6. Somogysard 9 2 2 5 14:17 8 7. Mernye 9 3 1 5 17:16 7 8. Karád 9 2 3 4 15:29 7 9. K. Vasas 9 1 3 5 14:23 5 10. Nagytoldi 9 “ 2 7 16:40 2 Déli csoport 1. Babocsa 9 938:7 18 2. K. Honvéd II. 9 72 44:6 14 3. Heresznye 9 5 1 3 21:13 11 4. Böhönye 9 5 1 3 13:13 11 5. Berzence 9 3 3 3 12:17 9 6. Háromfa 9 3 2 4 17:30 8 7. Felsőbogát 9 3 1 5 15:23 7 8. Gyékényes 9 2 3 4 9:22 7 9. H.-szentgyörgy 9 1 2 6 11:20 4 10. Kutas 91 8 8:37 1 NIKKELEZÉST VÁLLAL a Kaposvári Vasipari és Műszaki Ktsz gyermekkocsi-készítő részlege, Berzsenyi utca 31. Telefon 25-70. ______ (36863) Eladó Budapest televízió garanciával, fizetési kedvezménnyel. Kaposvár, Damjanich u. 1., Markó. __________ (1709) K aposvár, Kanizsai utca 28. alatt kétszoba-konyhából, fürdőszobából álló ház garázzsal, 600 n-öl telekkel beköltözhetően eladó. (37330) Azonnal eladó beköltözhető, újonnan épült ház — 2 szoba, konyha, spájz, előszoba — mellékhelyiségekkel, 400 n-öl telekkel. Kaposvár, Ró ma-hegy 22., Nyár u. folytatása. Érdeklődni Horváth Gyuláéknál. (1710) 2 szobás komfortos, beköltözhető ház kerttel, gyümölcsössel jutányosán eladó. Lengyeltóti, Túli női fodrász. (1713) Építkezéshez szalufa, tetőléc, stukatúrozáshoz deszka eladó. Cím a kiadóban. (1714) Üjonnan generálozott szürke tankos Csepel motorkerékpár eladó 3500-ért. Balatonberény, Ady E. u. 1., Kánya._______ (4559) F onyódon Szent István u. 39/a ví- kendház teleikkel eladó fizetési kedvezménnyel. Érdeklődni Farkasnál, Szent István u. 38. Kaposváron: Barkics, Beloiannisz u. 26. (37340) Takarmányrépa eladó. Kaposvár, Pázmány Péter u. 96. (37313) Családi ház mellékhelyiségekkel, gazdasági épületekkel 800 n-öl telken eladó. Arany József, Fészerlak (Toponár). (37338) Eladó lebontásra 8,3 méteres épület. Cím: Kaposvár, Arany u. 10. (37328) Fényezett gyermekágy eladó. Cím 37333. számon a hirdetőben. (37333) Eladó kertes családi ház azonnal beköltözhetően. Kaposvár. Virág u. 58/a.__________ (37332) N agyobb mennyiségű, jó minőségű cirokseprű eladó. Termelőszövetkezet, Kiskorpád. (37331) Kaposváron, Gorkij u.—Nyugat- Ivánfa u. saroknál, autóbuszmegállónál, déli fekvésű részen elfoglalható ház, külön is szőlő, franciabarackos, szántó, parcellákban is, áron alul sürgősen eladó. Eladó részéről átíratható. Érdeklődni: Beloiannisz u. 33. (37337) Eladó azonnal beköltözhető kétszobás, kertes csalódiház-rész, gazdálkodásra alkalmas. Cím 37349. számon a hirdetőben.. (37349) Tolósúlyos piaci -mérleg 10 és 20 kg-os, rövid rúddal, nagy tányérral, hitelesítve legolcsóbban kapható: Baja. Bezerédy u. 3. (15520) Kétszobás, kertes házrész beköltözhetően eladó. Kaposvár, Béke u. 15/a. _____ _ (37315) 6 000 km-t futott fekete Danuvia sürgősen eladó. Juta, Rákóczi út 5., Pintér. (37311) HÍREK IDŐJÁRÁS Várható időjárás péntek estig: felhőé tvonulasok, sokfelé eső, néhány helyen zivatar. Élénk déli, később délnyugati, nyugati szél. Legmagasabb hőmérséklet 15-19 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap hajnalban plusz 9,6 fokot, déli tizenkét órakor plusz 20 fokot mértek. Kőszegen sorsolják a lottót A lottó 15. jótékheti sorsolását ma Kőszegen rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. — FÉRFINAPOT RENDEZ. TEK az Allaíjorgalmi Vállalatnál. A nődolgozóh apró ajándékokkal és tréfás rigmusokkal köszöntötték férfimun. katársaikat. — Békenagygyűlés lesz április 2I-én Kaposváron. A Latinka Sándor Művelődési Házban megrendezendő nagygyűlésen Dezséri László, az Országos Béketanács főtitkára tart előadást. — Ankcton beszéltek meg szerdán délután a Somogy megyei Népi Ellenőrzési Bizottságnak az üzemi konyhák ellenőrzésekor szerzett tapasztalatait. A részvevők javaslatokat tettek az üzemi konyhák munkájának megjavítására. — Véradónapot tartottak szerdán Karádon. Dr. Hanti József körorvos és a Vöröskereszt helyi alapszervezete munkájának eredményeként 250 karádi jelent meg a véradáson. — Szombaton este vetítik a nagyatádi helyőrségi klubban a Miéi néni két élete című új magyar filmet. Az előadás után filmankétot rendeznek. Az ankétot Szokolay Ottó, a film egyik szereplője vezeti. — A STOCKHOLMBAN ■májusban megrendezendő magyar népi-iparművészeti kiállításra készül a Kaposvári Agyagipari Htsz. Munkájuk bemutatására jelentős helyet biztosítottak a kiállítás rendezői. — Április 29-én indul a* első üdülőhajó Csehszlovákiába. Kaposvárról tíz utasa lesz. ÁPRILIS 12 — Tanácshíradót jelentetett meg a Kaposvári Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága. A két-három havonként megjer lenő híradó ismertetni fogja a legfontosabb határozatokat. — Hungazinozzák a szőlőt a Balatonboglári Állami Gazdaságban. Eddig a 700 holdnyi szőlőből mintegy 200 holdat vegyszereztek. Négy tűz Gyermekjáték következtében tűz keletkezett április 9-én Kaposváron, a szennyvíztelepen. Ugyanezen a napon Somogyszentpálon, Rózsa Sándor portáján ütött ki épülettűz. A kár csaknem 20 000 forint. 10-én Öreglakon a Kertimag Tisztító Vállalat, telepén hősugárzás következtében keletkezett lűz. A kár 6000 forint. Ugyanaznap Kaposváron, a Madár utcában a Mezőgazdasági Terméket Értékesítő Szövetkezet szalmatetejű öltözője gyulladt ki szabálytalan tüzelés következtében, összesen 23 000 forint a kár. — A szokásosnál két héttel hamarabb nyitja meg balatoni ajándékpavilcmjait az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat. Az első ajátndékpavilcnok április 25_én nyílnak meg. Három Siófokon, kettő pedig Balaton földváron. — Üzemorvosi rendelőt, mellette pedig büfét épített 135 000 forintos költséggel a Csurgói Napsugár Ktsz. — 4400 koca kihelyezésére kötöttek szerződést a háztáji gazdaságok az Állatforgalmi Vállalattal. A szerződő gazdák eddig 1800 kocát kaptak meg. — Tudatjuk a város lakosságával, hogy f. hó 12-cn a Kaposvári Kenyérgyár körzetében épített 20 kw-os leágazó vezeték és transzformátorállomás bekapcsolásra kerül. A vezetékek, a transzformátorállomás és azok tartozékainak érintése, megközelítése életveszélyes balesetet okozhat, ezért ezektol mindenki tartózkodjon. (37317) — Pályázati felhívás! A Közép- rigóci Erdőgazdaság Szakmunkás- képző Iskola pályázatot hirdet egy főhivatású nevelő, 501. kulcs- számú állásra. Pályázhatnak azok az erdőmémöki oklevéllel vagy tanári oklevéllel rendelkezők, akik 15—17 éves korig fiúk szocialista nevelésével kívánnak foglalkozni. Egy szoba-összkomfortos lakás bizr tosítva. Jelentkezést az iskola igazgatójánál kell benyújtani. (3502) FELHÍVÁS A .házadó alá eső épület tulajdonosai, haszonélvezői a llázadó 1963. é\d megállapításához 1963. április 30-ig házadó-bevallást kötelesek benyújtani. A bevallást — kizárólag az állam, a szövetkezetek és a társadalmi szervezetek tulajdonában álló épületek kivételével — minden házadó alá eső épületről, tehát az állandó vagy határozott időre szóló adómentességben (adó- kedvezményben) részesülő épületről (lakóépület, gazdasági épület, présház) is be kell nyújtani. A bevallás adatainak valódiságáért a teljes bevallást illetően a bevallásra kötelezett személy, az egyes lakások, illetőleg bérlemények adatait illetően pedig a bérlő (használó) is büntetőjogi felelősséggel tartozik, ezért a bevallást bérlemény esetén — a tulajdonoson kívül — a bérlőnek is alá kell írni. A bevallás késedelmes beadása vagy elmulasztása bírságot von maga után. A bevalláshoz nyomtatvány a pénzügyi osztály adócsoportjánál (földszint 7. sz.) szerezhető be. Városi Tanács V. B. Pénzügyi Osztálya. (3503) 12 kalapácsos daráló 8 lóerős motorral, üzemképes, aranyalma burgonya eladó. Kaposvár, Hunyadi János u. 64. (37282) Férfikerékpár eladó. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 28. __________________________________(37341) J ó állapotban levő Danuvia motorkerékpár eladó. Király, Őrei, Széchenyi u. 22. (37308) Tsz-ek, figyelem! Teljesen új parasztkocsi vasalatlanul, szükséges új vasanyaggal áron alul eladó. Cserénfa, Dózsa u. 1. _________(37299) H armonium, 8 regiszteres, keveset használt, áron alul eladó. Zse- licklslak, Kossuth u. 59. (37300) Benzinmotoros körfűrészgép 3500 forintért eladó üzemképesen. Csicskó, Kaposvár, Damjanich u. 55.__________________________ (37246) E ladó ötszobás, összkomfortos, kertes családi ház Kaposváron két részben is. Cím 37286. számon a 'irdetőben. ______________________(37286) K aposszerdahelyen, Rákóczi utca 12. számú nagy családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Szen- na, Zerényi Józsefné._________í37215) Ü j, rendszám nélküli 125 köbcentis Danuvia eladó. Mernye, Lenin U. 68. (37269) IHIIIll Nagy vállalat keres gépészmérnököt vagy technikust 5 év feletti gyakorlattal. Ajánlatokat »-Somogy megyei vállalat« jeligére a kiadóba kérünk. (3505) Építőipari gyakorlattal rendelkező munkaügyi előadót keres azonnali belépésre állami vállalat. Cím 37229. számon a hirdetőben. (37229) A bárdudvamoki Munkásőr Tsz kovácsot keres azonnali belépésre. (37302) TRANSZVILL kaposvári gyára azonnali belépésre fölvesz gyakorlott gyors- és gépírót. Jelentkezés TRANSZVILL személyzeti osztályán. (3499) A Kaposvári Vas- és Fémipari Vállalat fölvesz gyakorlattal rendelkező gyors- cs gépírót. Jelentkezés. November 4. u. 22, (37329) A Nitrokémia Ipartelepek azonnali belépéssel fölvesz 18 éven felüli férfi segédmunkásokat éa vegyipari szakmunkásokat. Fölvétel e§etén útiköltséget térítünk, munkásszállást, kedvezményes étkeztetést, munka- és védőruhát biztosítunk. Jelentkezni lehet minden munkanap 6—14 óráig a személyzeti osztályon, Fűzfőgyártelep. (3484) A zalaegerszegi 300 ágyas TBC Gyógyintézet igazgatója pályázatot hirdet főszakácsi állásra. Fizetés az 510. kulcsszám szerint plusz veszélyességi pótlék. Több évi gyakorlattal rendelkezők pályázhatnak. (84469) Adminisztrációban jártas, általános iskolát végzett lakatosi, valamint édesipari technikummal rendelkező férfi munkaerőt azonnali belépésre felveszünk. Kaposvári Tejipari Vállalat, Kaposvár, Cseri út 4.______ (3504) 1 3. sz. AKÖV fölvételre keres gyakorlattal rendelkező épületgépész-technikust vagy épületgépészeti gyakorlattal rendelkező gépésztechnikust. Jelentkezés a Berzsenyi utcai telepen. (37351)