Somogyi Néplap, 1963. április (20. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-10 / 83. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda, 1963. április 1*. Zárt ajtók mögött ülésezik a SEATO miniszteri tanácsa Pártós (MTI). A SEATO miniszteri tana. csának hétfőn Párizsban megnyílt 8. ülésszaka zárt ajtók mögött folyt, és az üléseken elhangzottakról csak az egyes küldöttségek szóvivőinek nyilatkozata alapján lehet némi képet alkotni. A nagy nyugati hírügynökségek és a világsajtó érdeklődését ezért a hivatalos tárgyalások helyett inkább azok a tanácskozások kötik le, amelyek az értekezleten részt vevő küldöttségek vezetői között folynak. E tárgyalásoktól sokan a Franciaország, illetve az Egyesült Államok és Anglia között elhidegült viszony javulását várják. De Gaulle francia elnök hétfőn fogadta Rusk amerikai külügyminisztert. Ez volt az első magas szintű francia—amerikai megbeszélés azóta, hogy januárban De Gaulle elvetette az amerikaiak ajánlatát a közös NATO-parancsnokság alatt álló nukleáris tengeralattjáró flotta létrehozására. A hétfői találkozó után az amerikai küldöttség szóvivője közölte, hogy Rusk részletesen ismertette a francia elnökkel á kubai helyzetet. A megbeszélés során számos, a NATO-val kapcsolatos problémát is érintettek. A szóvivő szerint nem merült fel Kennedy elnök franciaországi meghívásának kérdése. A Reuter párizsi tudósítója szerint De Gaulle szilárdan kitartott a multilaterális atomütőerőre vonatkozó korábbi francia álláspont mellett. Hétfőn este sor került Home angol és Couve de Murville francia külügyminiszter találkozójára is. A brüsszeli közös piaci tárgyalások januári megszakadása óta a két politikus most találkozott első ízben. Az angol küldöttség szóvivője szerint a két külügyminiszter »baráti légkörben« tárgyalt. A francia külügyminisztérium Robbanékony a helyzet Dél-Afrikában Pretoria (MTI). A dél-afrikai rendőrség köz. leménye beismeri, bogy a kedd*« virradó éjjel két helységben nagyobb* szabású összetűzés volt a kormány fajüldöző politikája ellen tiltakozó színes bőrű lakosság és a rendőrség között. Pretoria körzetébe«, King Wílliamsitown-ban a helyi rendőrőrs harcot provokált ki a színes bőrűek egy csoportjával. A rendőrség tüzet nyitott egy tüntető csoport, ra, amelynek tagjai viszont házilag készített gyújtóbombákat dobtak az őrs épületére. East London helység közelében beugrató ügynökök vegyültek el egy ültetvény tüntető munkásai között. A rendőrség emberei rálőttek a tömegre, s az első lövés jeladás volt arra, hogy a kivezényelt rendőrség sortüzet adjon az afrikaiak védtelen tömegére. A hivatalos közlemény a vérengzés áldozatainak számát nem említi. A hatóságok időközben, tűz- zel-vassal le akarnak számolni a Poqo nevű föld alatti szervezet tagjaival. A szervezet »igen sok tagját« börtönözték be. Az ÉVI Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat 3 évig tartó siófoki nagy építkezéseire fölvesz elsősorban segédmunkásokat, kubikosokat, továbbá kőműveseket és egy építés*• technikust. 3 évig biztosítunk helyben munkát, kultúrált szállást, házias jellegű üzemi étkezést. jelentkezni lehet: Főépítés-vezetőség, Siófok, ¥ö n. 222. és a járást tanácsnál, Siófokon. (37089) iSlij:. FOTÓALBUMOT, TÖLTŐTOLLAT, 111 ... EMLÉKKÖNYVET, GOLYÓSTOLLAT, I lii LEVÉLPAPÍRT. Nagy választékkal várják a papír- és kultúrcikkboltok. (21720) Nyirkos ruhadarabra permetezünk egy kevés ablaktisztítót, és az ablak, tükör vagy a festett bútor felületét ezzel dörzsöljük be, majd száraz ruhával jól töröljük át. Az így megtisztított tárgy ragyogó tiszta, fényes lesz. (2206) szóvivője szerint a tárgyaiáson érintették a laoszi helyzetet és inas nemzetközi kérdéseket, elsősorban a nukleáris fegyverkezéssel és a nyugat-európai egységgel kapcsolatos problémákat. Glezosz Angliába érkezett London (TASZSZ). Hétfőn az angol fővárosba érkezett Manolisz Glezosz. A görög nép hősét a londoni repülőtéren több százan fogadták, köztük közéleti személyiségek, békeharccsok, valamint a görög politikai foglyok szabadon bocsátásáért küzdő bizottság vezetői. (MTI) II Liberális Párt gyílzöft a kanadai választásokén Ottawa (MTI). A hétfőn megtartott kanadai választásokon a Liberális Párt szerezte meg a legtöbb szava, zatot, de nem elegendőt ahhoz, hogy abszolút többsége legyen a parlamentben. Az eddig beérkezett eredmények szerint — négy választókerület adatai még hiányoznak — a mandátumok megoszlása a 265 tagú parlamentben a következő (zárójelben az 1962. júniusi választások végeredménye): Liberális Párt 126 (100) Haladó Konzervatív Párt 94 (116) Szociális Hitel Párt 24 (30) Űj Demokrata Párt 17 (19) Minthogy Lester Pearson volt kanadai külügyminiszter Liberális Pártja nem kapott abszolút többséget jelentő 133 mandátumot, a két kisebb párt támogatását kell megszereznie akár egy kisebbségi kormány, akár egy koalíciós kormány megalakításához. A »Marini ui«-akció tanulsága 1939. március 30-án Dönitz admirális kiadta utasításait a haditengerészet egységeinek Dánia és Norvégia megszállására. A jelszó: »Hartmut.« Április 9-én a német csapatok átlépték a dán határt, és órák alatt hatalmukba kerítették a kis országot. Ugyanezekben az órákban megjelentek a német haditengerészet egységei a legfontosabb norvég kikötők előtt, és elfoglalták Narvikot, Bergent, Stavangert. A két kis északi állam sorsa megpecsételődött. Norvégiában a hazafiak ke. vés fegyverrel, rossz fölszereléssel megkísérelték az elszánt ellenállást. A harc azonban eleve reménytelen volt. Az angol szövetséges a szárazföldön szinte csak »szimbolikus« segítséget nyújtott, Londonban pedig folyt a vita a parlamentben. Az ellenzék hibáztatta a kormányt, a kormány hibáztatta a katonai szakértőket, de mindez nem változtatott azon, hogy Norvégiában a fasiszták már fölépítették a koncentrációs táborokat, és uralomra került Quisling, Hitler első számú i ep bo norvég bizalmasa. Az ö vérei munkáját megkönnyítette, hogy 1931-től 1933-ig a nor, vég kormányban a hadügymL niszteri tárcát töltötte be, és ezalatt számos magas rangú katonatiszttel épített ki poli- tikai kapcsolatokat. Norvégiá. ban dúlt a terror, és a fasiszták már újabb csapásokra kés szülődtek. Ez alkalommal Lu. xemburg. Belgium, Hollandia és Franciaország volt a cél. 1939. április 9-e óta csaknem negyed század telt el, de Quisling neve hírhedt fogalomként fennmaradt! Egyértelmű a hazaárulással, a német fasiszták szolgálatába szegődött tömeggyilkosök bűntetteivel. Quislinget, az árulót elérte megérdemelt sorsa. De ugyanaz a Dönitz, aki annak idején a »Hartmut« jelszót kiadta, napjainkban ismét szónokol N yugat-N émetország ban. 1939. április 9-e, az ártatlanul meggyilkolt hazafiak emléke kötelez: a fasizmus elleni harcban nincs kompromisz- szum. A kanadai választásokhoz 1963. április 8-án — hat év alatt negyedszer — választások voltak a 9,9 millió négyzetkilométer nagyságú és 18,5 millió lakosú Kanadában. Kanada, mint ismeretes, az agresszív katonai paktum, a NATO tagja. Az utóbbi években területén az USA három nagy légi támaszpontot épített ki. Az Északkel et- Kanadában, fekvő amerikai légi bázisok — a Baffin-szi get; Frobisher Bay, a labradori Coose-Bay és az újfundlandi Argentia — a szocialista országokat körülvevő és elsősorban a Szovjetunió ellen irányuló támaszpontgyűrű részed, és összekötő kapcsok az alaszkai, a grönlandi és az izlandi amerikai légi támaszpontok között E légi bázisok mellett az USA hadügyminisztériuma, a Pentagon részére ugyancsak nagy stratégiai jelentőséggel bír három, zömmel Kanada területén — főleg a lakatlan északi sarkvidéki körzetekben végighúzódó rádiólokátor-lánc is. Ezek közül az első, a 4500 km hosszan elnyúló »DEW- vonal« Alaszkából indul ki, s Grönland szigetén Thule tele. FQ-FítJNORSZÁG MrMEXIKÓ N-NORVÉGIA 3-0=SVÉD ORSZÁG A Pécsi Cementáru- ipari Vállalat dóm* bóvéri üzemébe nehéz fizikai munkára férfi munkaerőket alkalmaz. Jelentkezés a dombóvári üzemben, Dombóvár. (21730) darlánc, 4. USA légi támaszpontok, 5. »Francia-Kanada« területe, 6. Északi sarkvidék szektorai: 1. szovjet, 2. norvég, 3. dán, 4. kanadai, 5. amerikai. Dél-vietnami büntető expedíció békés falvak ellen Hanoi (TASZSZ). A dél-vietnami Den Tre tar. tományban március 7-én több mint kétezrednyi amerikai és diemista katona 22 amerikai tiszt vezetésével rajtaütésszerű támadást intézett a tartomány két községe ellen. A vietnami hírügynökség jelentése szerint a támadásban, részt vevő gyalogságot hat repülőgép, öt kétéltű páncéLkocsd és 20 csapatszállító hajó támogatta. Március 18-án néhány zászló, aljnyi amerikai és diemista katona szállt partra folyami hajókról, és intézett támadást a tartomány több más lakótele, pülése ellen. A büntető expedíció során embereket gyilkoltak meg, házakat égettek fel, háziállatokat pusztítottak el, elrabolták vagy megsemmisítették a rizstartalékokat, és az embereket az úgynevezett stratégiai falvak, ba hajtották. Az eseményekkel kapcsolat, ban a vietnami néphadsereg főparancsnokságának összekötő missziója a nemzetközi el. lenőrző és megfigyelő bizottsághoz intézett levelében határozottan tiltakozott a támadó, sok ellen, és követelte, hogy e támadások megszüntetésével vessenek véget az Egyesült Ä1. lamok dél-vietnami hadüzenet nélküli háborújának. (MTI) FREILICHMANN: a Polip csapjai (89) pülésig terjed. 3200 km hosszú kanadai szakasza tíz nagy rádiólokátor-központot foglal magába. Az 5600 km hosszú, második radarláncnak, az úgynevezett Közép-Kanada. vonalnak vagy más néven »McGill- radarlánc«-nak mind a 16 lokátorállomása Kanada területén helyezkedik el. A »Fenyőfa-vonal« néven ismert harma- ♦ dik amerikai légvédelmi radarlánc állomásai az USA kanadai határvidékén, valamint Kelet-Kanadában települtek. A | legtöbb radarállomás mellett I ♦ repülőteret is építettek. Ezé.! ken az Amerikai Egyesült Ál-; lamok által a kanadai légierő- j nek átadott harci repülőgépek! állomásoznak. Kanadában két! rakétatámaszpontot is kiépítet-» jevics, ez lehetetlen — vála tek, s ezeken 56 darab Bomarc J halkan Zinaida Ivanov- Andrej Andrejevics arra «pu,ú rakétát helyeztek .L K Az utóbbi időben az USA az-1 magaim is gondoltam arra, amit zal a követeléssel lépett föl, * ön mondott. — S bocsanatkérőem nézett a professzorra. Az öreg valahogy egyszeri- j ben megroskadt, és még job- töltetted lássák el. A nukleáris j ban összegörnyedt. Arckifejefegyverekkel kapcsolatosan ki-! zése annyira zavart volt, hogy alakítandó politikai állásfogla- * Zinaida Ivanovna még idegesebb lett, és remegő hangon kérlelte: — Kérve, kiérem, Andrej __ _ Andrejevics, ne izgassa fel mak anadai parlamentet | ™re!. IU lesz helye“f™ ? egy közeli ismerősem, nagyon rendes asszony... Egy hónapba sem Sajnálom, Andrej Andre- Nyomasztó zett. csend követkehogy a Kanada területén felállított Bomarc-rakétákat atomiás következtében tört ki a kanadai kormányválság. Diefen- bakér miniszterelnök, konzervatív párti politikus megbukott, s a február 6-án feloszlatták. Jelmagyarázat: 1. a »DEW vonal«, 2. a »Közép-Kanada. télik, visszatérek, és minden megy újra a megszo- „ kott kerékvágásban. Nagyon vonal«, 3. a »Fenyőfa-vonal«»kérem, ne bosszankodjék néven ismert légvédelmi ra. emiatt túlságosan. külözheteüen a házában Zinaida Ivanovna, ez a kitűnő asz- szony. Elképzelni is alig tudta, miként lesz meg gondoskodása nélkül, de nemcsak ő, hanem Vaierij is. Erőszakoskodni azonban nem akart, végtére is mindenki úgy tesz, ahogy szükségesnek tartja. Keserűen gondolt rá, hogy éppen akkor utazik el, amikor jubileumának megünneplésére készülnek — de aztán erőt vett magán. — Mit tehetünk, Zinaida Ivanovna? Ha nem maradhat, nyugodnunk. Nem ki sorsunk elől. — be'.e kell térhetünk