Somogyi Néplap, 1963. április (20. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-02 / 77. szám
Kedd, 1963. április Z. 3 SOMOGYI NÉPLAP „A munkásság ma is a kommunizmus felé hajlik CSENDŐRI JELENTÉS 1920-BAN // A T AN ÁCS KÖZTÁRSASÁG MEGDÖNTÉSE UTÁN verés, fosztogatás, öldöklés kezdődött Somogybán is. Több mint 500 forradalmárt gyilkoltak le. Gaál kormánybiztos — hogy az erőszakkal a fehér hadseregbe kényszerített katonák miatt ne legyen fennakadás a mezőgazdaságban — 1919 októberében úgy intézkedett, hogy a hatóságok több hétre kirendelhetnek a nagybirtokosok földjeire munkásokat. Bérnek a »helyi szokásoknak megfelelően, illetve a rendeletileg szabályozott cselédbérek veendők'.« — ezt kapták az otthon maradottak, egy »foglalkoztatási terviből pedig a bevonultak: »Meg kell magyarázni, hogy a félrevezetett és rossz útra tévedt magyar ipari munkásság, amíg ki nem józamodik\ s tévedését be nem látja, addig nem is számíthat arra, hogy az ország komoly és értékes néprétegei >magukkal egyenrangú tényezőknek ismerjék el őket.« íme, atyai gondoskodása arainknak! Szegények, menynyire igyekeztek, mennyi »jóakarat-« volt bennük huszonöt esztendőn “keresztül! Ezt a »rossz útra tévedt« munkásság nem látta, nem tudta felfogni. Pedig nekik csak olyan gondjaik voltak 1921 februárjában Kaposváron, mint »...a napokban a temetőben sírokat ástak fel, s a koszorúszalagokból foltozták ruhájukat«. FBBEN AZ IDŐBEN JE- Xj LENTI a tabi járási kémelhárító tiszt, hogy a »lakosság hangulata nyomott, sőt némely községben (Ádánd, Ka- poly) egyenesen rossz.« Szegény ádándiak hamarosan megismerkednek a németegme- sdek gondjával. Itt ugyanis » __vannak olyan polgáremb erek, akiknek nem termett annyi gabonájuk, mint ameny- nyit kivetnek rájuk. Így Márkus József és Béla tizenegy családtaggal, Tóth József és János nyolc családtaggal, Fehérvári Lajos tizenhat családtaggal él.« Hogy miből fognak vetni, azt senki sem tudja, és ezen segíteni nem lehet. Azon sem, hogy »... a kinti községi iskolába nem járnak be a pusztáról az iskola- kötelezettek, mert nincs cipőjük«. Ezt csak úgy mellékesen jegyezte föl a őszt. Sokkal nagyobb gondok gyötörték a megye urait, mint a nép iskoláztatása. Csaknem három éve, hogy megszűnt a kommün, de »a bolsevik! szellem még mindig felüti a fejét«. Egyszer Taszárról jelentenek mozgolódást, most meg Sávolyban van »erős kommunista hangulat és izgatás«, a katonai nyomozókat majdnem agyonverték. Pedig milyen jól kezdődött Madarász kisgazda képviselő beszámolója! A csendőrség tehetetlen, mert az egész falut nem tartóztathatja le, a »bűnösöket« pedig a nép nem adja- fel. Pedig miiyen »veszélyes kijelentések hangzottak el«, írja jelentésében Létay tábornok, katonai körzetparancsnok. »Itt vannak a hóhérok ... menjenek a fehér gallérosok... az ördögbe!« Ezek csak békésebb kijelentéseknek számítanak. Stér István és Béda Vendel »örömmel beszéltek a hitelszövetkezetben arról, hogy az orosz Vörös Hadsereg közeledik a határhoz«. IIASONLÖ A HELYZET AX KAPOSVÁRON IS. 1920 decemberében a katonai elhárító tiszt panaszkodik, hogy a kommunisták »... erősebb munkát fejtenek ki ellenünk a megszállott területek felől. (Ekkor Somogy drávai része Szigetvárral, valamint Fécs szerb megszállás alatt volt, és itt liberálisabb politikát követtek a hatóságok.) A múlt hóban háromféle rop irat jött át a demarkációs vonalon, mégpedig egy a katonaságnak, egy a bányamunkásságnak és egy a falusi lakosságnak címezve.« A kommunisták agítálására a papi bort, csirkét és tűzifát nem űzetik sok faluban. Sőt a templomba járást is elhagyják .. úgy annyira, hogy az adventi vasárnapokon is, mikor mégis többen szoktak templomba járni, az most teljesen üres«. Megjegyzi a főhadnagy, hogy a »kitért lápafőiek fele- kezetnélküliek lettek!« Három vasúti altisztet és egy férfi cselédet tartoztattak le titkos agitáció címén 1920 decemberében Kaposváron. Ez azonban nem könnyítette meg az urak helyzetét. Jelentőseikben elismerték, liogy »Kaposvár város lakosságának harminc százalékát munkásság teszi ki, melynek egyharmad része vasúti és gyári munkás. Kétségtelen, hogy a munkásság zöme ma is az internacio- nális szocializmus, illetve a kommunizmus felé hajlik. A munkásság a régi szakszervezetek útján még ma is a szakcsoportokba tömörülve van. Munkakedv, illetve szorgalmas munka eddig nem volt tapasztalható. A gyári munkásság törekvése odairányul, hogy a munkaidőt minél könnyebben üthessék agyon.« Á/ALAMIT TENNI KELL ' TEHÁT az »eltévelye- dett, rossz útra tért« munkásság megnyeréséért. Tamkovits János kaposvári malomtulajdonos »Isten nevében« című cikkében a következőket köti a munkásság lelkére: »Legyünk jó keresztény hitvallók... jó munkások, mert a munka nemesít és éltet; szeressük egymást, hiszen mindnyájan egyformán születtünk, és egytől egyig emberek vagyunk; szeresse a gazdag a szegényt, a munkás a vezetőjét, a tanítvány a tanítóját.« E szép elmélkedést csupán egy rövidke hír »rontja« el ugyanebben a számban. "•Molnársztrájk a Hazai és a MIR- maloraban; a sztrájk a Hazai malomból indult ki.« A gyógyírt keresték a tőkések, és nemsokára Kaposvár legnagyobb ipari üzemében, a cukorgyárban találták meg. Sportpályát, klubházat, templomot építenek, szakosztályokat szerveznék, és »ezzel a nemes gesztussal a munkásság ideje szellemileg, testileg le lett kötve, a szociáldemokratákkal minden nexus megszakadt« — írja az egykori gyári tisztviselő. De ezzel a munkások nevelési programja nem ért véget. A gyár tőkései Rótt Nándor veszprémi püspökhöz fordulnak, és hitoktatót kérnek. "A vállalóit a hitoktató teljes ellátását viselte, és ezzel szemben ellenszolgáltatásul csak annyit kért, hogy a munkásság lelki életét egyengesse, vigye közelebb a hithez, a valláshoz.« Így lett 1923 szeptemberétől mintegy 25 esztendőn át Boldizsár Zoltán attalai káplán a cukorgyári munkások »eltéve- lyedett lelkének egyengetője«. A TŐKÉSEKNEK MEG- " ÉRT A PROFIT EGY PAPOT, néhány handabandávai reklámozott adakozást és misét. így volt a gazdasági válság idején is. amikor Kladnigg. né, a »Pécsi utcai külváros nagyasszonya«, a gyár igazgatójának felesége az ínségkonyhán előbb megimádkoztatta az éhségtől elgyötört munkásokat; »... biztató jó szóval, « jobb jövő reményében életet önt a jobb sorsra érdemes szegényeinkbe«. De a jobb jövő, úgy látszik, nem jött el, mert 1931-től 34-ig osztja a »nagyasszony« a leveseket, és csak az utolsó évében harmincezer ínségadagot adott a munkásoknak. Természetesen a többi munkás zsebéből, bérének lenyomásából. Jó, hogy immár tizennyolc éve vége ennek a világnak. Emlékezni, a múltat fölidézni azért sohasem árt Andrássy Antal Emberséges, lelkiismeretes ügyintézést! Nemrégiben egyik községi tanácsunk einökéneki hivatalában időztem. Délelőtt volt, s jöttek az emberek sorban ügyes-bajos dolgaikkal. Kis ügy, nagy ügy — próbáltam osztályozni magamban az előadott panaszokat, s rá kellett ébrednem, hogy az ügyfelek más módon okoskodnak, mint a hivatalbeliek, nékik a saját sérelmük a legnagyobb, a legelőbb orvosolandó. S a maguk szemszögéből igazuk is van. Akinek a szobájába beomlik a füst, mert a kémény eldugult, annak, valljuk meg, gyenge vigasz, hogy »hisz nemrég újították fel a lakást, s örüljön neki«. Jóllehet a tanácselnök számára, akinek mellesleg azon kell törnie a fejét, hogy hová helyezze el a naponta tucatjával jelentkező lakásigénylőt, csekély, jelentéktelen dolognak látszik egy holmi ké- ménypamasz, ám mégsem az. Elnökünk gondbarázdálta arcáról nem közönyt, inkább idegességét olvastam le. A világért sem illetném rideg, bürokrata jelzővel; melegszívű, érző ember ő, ám kelletlen válaszából, viselkedéséből a panaszos mégis valami olyasfélét gondolhatott róla, hogy ez a legszívesebben kituszkolná, lerázná magáról. Mert az állampolgárok nem tudhatják, s nem is kívánhatja senki sem tőlük, hogy figyelembe vegyék, »hátha sokan bosszantották már énelőttem a hivatalban«, s talán illetlen dolog is háborgatni emiatt. Az ügyfelek joggal várják el e! tisztségviselőiktől, az ügyek intézésével megbízottaktól, hogy mindig kellő tisztelettel, udvariasan, emberséggel hallgassák meg őket, s legjobb tudásuk szerint segítsenek elrendezni a problémákat. Mindenkinek rosszul esik, ha a hivatalban köszönésre sem méltatják, nem kínálják meg hellyel, vagy egyszerűen — 6, hányszor előfordul még! — észre sem veszik, azt sem kérdik tőle, mi járatban van. Sértő és megalázó az ilyen eljárás, mégis naponta találkozunk vele. Megesik persze ennek az ellenkezője is. Találkoztunk már olyan jelenséggel is, hogy az ügyintéző leereszkedően, váll- veregetően kedélyeskedett nz ügyféllel, csak éppen azt nem intézte el, amiért fölkeresték a hivatalt. Egyik módszer sem jó. Jogos és elemi követelmény, hogy az emberekkel mindenütt udvariasan bánjanak, türelmesen meghallgassák panaszukat, sérelmüket, s igazságosan, emberségesen intézkedjenek. Mert a politikai légkör olyan ma az országban, hogy az emberek nem hagyják szó nélkül, ha rosszat tesznek velük. Igénylik és követelik a helyes bánásmódot a tanácselnöktől éppúgy, mint az autóbuszkalauztól, a bolti eladótól vagy a hivatal akár huszadrangú tisztviselőjétől. Persze kölcsönösnek kell lennie ennek a viszonynak, ez a dolgok elemi és természetes rendje. Ahogy az állampolgárok elvárják, hogy udvariasan, tisztelettel beszéljenek velük, s emberséggel intézzék a legapróbbnak látszó dolgokat is, ugyanúgy elvárható, hogy az emberek is tisztelettel viseltessenek az ügyintézők iránt. A goromba, bárdolatian hangnem, a tiszteletlen viselkedés nem tűrhető meg egyetlen intézményünk falai között sem. Az emberek sokfélék, és sokféleképpen viselkedhetnek, így van ez a legkisebb közösségben is. Figyelmességgel, udvariassággal, a szocialista együttélés írott és íratlan szabályainak megtartásával, gyengédséggel sok örömet szerezhetünk egymásnak, de kellő jóakarat híján könnyen meg is keseríthetjük egymás életét. Vegyük csak a házfelügyelő esetét. Egy jó házfelügyelő például sokat tehet, hogy alakok jól érezzék magukat, de sok-sok borsot is törhet az orruk alá. Épp a közelmúltban hallottam egy igen rossz természetű házmesterről. Ez az asszony, mint mondják, szinte boldog volt, ha a laikóknak kellemetlenséget csinálhatott. Végül is a szó szoros értelmében kiutálták maguk közül. Ennek a házmesternek a példája juttatja eszembe némely hivatalnok módszerét. Mindenki tudja, hogy egy ügyet sokféleképpen el lehet intézni, s egy rendeletet is többféleképpen lehet végrehajtani. Rossz módszerekkel a legjobb rendelet is céljával ellenkező hatást válthat ki. Ru- galmassággal, jó szándékkal sokszor igen bonyolultnak és megoldhatatlannak látszó ügyet is közmegelégedésre intéznek el. Nem a törvény felrúgásáról vagy elvtelen spekulációról van szó, ellenkezőleg, a törvények lehető legjobb végrehajtásáról. Államapparátusunk, közhivatalaink dolgozódnak mindig eszükbe kell tartaniuk, hogy az emberek gyakran az ő munkájuk, magatartásuk, intézkedéseik alapján ítélik meg, dicsérik vagy bírálják társadalmi rendszerünket, illetve az intézmények vezetőit. Egy-egy tanácsi vezető vagy akár csak egy adminisztrátor ridegsége, lelketlen- sége igen nagy kárt akozhat, rombolja a párt és a nép közötti bizalmat. Sokszor ez a bizalom áll vagy bukik azon, hogy a panaszos például be- mehet-e a járási tanácselnökhöz, az igazgatóhoz, vagy megreked a titkárnő szobájában. Vagy mit szól az az ember akinek felületesen, kellő lelki- ismeret hiányában intézik panaszos levelét, beadványéit? Sajnos, mi is hivatkozhatunk ilyen rossz példáikra. Örvendetes, hogy igen sokan fordulnak levéllel a megyei pártbizottság lapjához, a Somogyi Néplap szerkesztőségéhez. A levelek természetéből fakad, hogy közülük igen sokat el kell juttatnunk az illetékesekhez, mert csak ők tudnak benne állást foglalni, illetve intézkedni. Sajnos, még mindig előfordul, hogy ezeket a leveleket nem vagy csak késve vizsgálják ki, intézik el. íme néhány példa. Még a múlt év decemberében elküld» tűk a Nagyatádi Járási Tanácshoz Krénusz György se- gesdi panaszos levelét. S a járási tanács csak március 25-én válaszolt a panaszra; voltaképpen semmit sem intéztek a három hónap alatt. A vitya- pusztai Szarka Istvánnak is hozzánk kellett fordulnia, s másfél hónapig kellett várakoznia, míg a Somogysámsond Községi Tanács elküldte neki születési anyakönyvi kivonatát. Komolyan lehet-e venni a sámsoniak mentegetőzését, art^ tudniillik, hogy a választási munka közben nem értek rá kiállítani egy néhány percet igénylő okmányt? Bedig Szarka István nem kedvtelésből fordult a tanácshoz: nyugdíjkérelméhez kellett az okirat. Vajon mit szólnának a sámsoni tanácsnál, ha hasonló késedelmeskedés miatt késne az ő nyugdíjuk elintézése? Bizonyára mérgelődnének. Vagy egy másik bosszantó eset. Halász Ernőmé csdsztapusztai asszony január 6-án szült a lengyeltóti szülőotthonban. A szülési segélyhez szükségük lett volna anyakönyvi kivonatra, s azt levélben kérték is a tanácstól. A kivonatot csak hosszas várakozás után és csak tízforintos Okmánybólyeg ellenében kapták kézhez, mert mint a lengyeltóti tanácstól megírták, ők elküldték az okiratot a buzsáki anyaikönywe- zetőhöz, neki kell tudnia hova lett Soroltatnánk még a bőszszántó példákat, de úgy gondoljuk, ennyi is elég. Nem nehéz a tanulságot levonni: emberségesen, lelkiismeretesen, gyorsan intézzék el mindenütt az ügyeket. Ezzel tartozunk egymásnak: nép és tisztviselői, hivatalnokai. gondolat, hogy a fiú már börtönvúselt; valami bűncselekmény már terhelhette a lelkét. Sok esztendős munkája során az Állaimbiztonsági szerveknél gyakran megfigyelte, hogy annak, aki először áll a törvény előtt, milyen nehéz leszoknia a szovjet embereknek oly kedves »elvtárs« megszólításról, és helyette a hivatalos »polgártárs« megszólítást használni. S íme, ez a fiatalember milyen könnyedén és megszokottan ejtette ki ezt a szót. —» Azt akarom, hogy mindent magadtól mondj el! — folytatta nyugodtan az ezredes. — Azt is, hogy miért voltál büntetve. Már abból, ahogy a fiatalember összerezzent, tudta: célba talált. — Tisztességgel letöltöttem a büntetésemet; tiszta lappal kerültem ki onnan! — nyögte a fiú elfehéredett ajakkal, és Resetovra emelte pillantását. — Aztán újra kapcsolatba léptél ugyanazzal a társasággal? Hajtott a könnyű kereset! Igaz? Gondolkodj most magad azon, lehet-e bízni benned? Kezelhetünk-e úgy, mint aki »tiszta lappal került ki onnan«? Resetov figyelte, milyen hatást gyakorolnak szavai a fia» talemberre, és megérezte, hogy eljutott a rejtély nyitjához. S valóban, a fiú, mintha eltalálta volna gondolatát, el- csuklo hangon mondotta: — Azt hiszi, önként tettem? Hogy magamtól mentem vissza ezekhez a viperákhoz? Semmi áron meg nem tettem volna. Mindennek Sztyepan bácsi az oka..: Rám akasz- kodott, minit a pióca, és szívja a véremet. Amikor hivatott, csak azért mentem el hozzá, hogy megismerjem aljas szándékait, aztán mindent elmondjak a rendőrségen, és egyszer s mindenkorra végezzek vele. De nem volt hozzá időm..s Megtörtént a baj: ételmérgezést kaptam a romlott kolbásztól... Az ezredes eltűnődött: »Tehát azt mondta a fiú, hogy Sztyepan? Ki lehet ez? Igazi nagybácsi, vagy valaki, aiki ezt a fedőnevet használja?« — Egyszóval a kolbásztól kaptál húsmérgezést! S ezt valóban elíhiszed? Téged megmérgeztek ..: — mondta nyugodtan, s közben egyre csak azon gondolkodott: milyen eseménnyel kapcsolatban hallatta vagy olvasta valamelyik jelentésben a »Sztyepan« nevet. Hagyta a fiatalembert beszélni. közben arra törekedett. hogy magában összefoglalja a nyomozás valamennyi adatát. — Lehetetlen, hogy megmérgeztek! Miért tették volna? Hiszen nem tudták, hogy jelentkezni akarok a rendőrségen!.;; Nem.;; nem.;. A fiatalember mindezt olyan őszinte csodálkozással mondta, hogy Resetov elhitte neki. De pillanatnyilag egészen más kérdés foglalkoztatta: ez a »Sztyepan« vajon a tó melletti erdőkerülő vagy valaki más? — Ha nem is sejtették a szándékodat, akkor sem bíztak meg benned teljesen. Ó, te szent együgyű! — mondta Resetov szinte atyadan feddő hangon. — Megtetted, amire szükségük volt, és nem kellesz nekik többé. Miért is hagynának életben egy veszedelmes tanút? Meg kell mérgezni romlott kolbásszal, és volt, nincs tanú. Szokásos mód ez a di- verzánsokmál;; a A fiatalember lehorgasztotta fejét, s még jobban meggörnyedve, szinte mozdulatlanul ült a széken. Határtalan gyűlölet fogta el azok iránit, akik tönkretették fiatal éiletét. Marcangolta a szégyen ez előtt az idős ezredes előtt. Pedig valójában jelentkezni akart a rendőrségen, csak nem tette meg idejében. A höaaes cselekedetből semmi sem lett hált, sőt tettével az ellenséget segítette, csaknem a saját élete árán. És Sztyepan bácsi megint csak kicsúszott a hálóból..: — Műkor jártál utoljára az erdőben? — kérdezte váratlanul Resetov. A fiatalember felemelte a fejét. — Amikor nagybátyám feladatat bízott rám; akkor kaptam tőle a pipát is — felelte, majd hirtelen felállt, és izgatottan hadarva, szinte kiáltotta: — Kérem tartóztassa le a nagybátyámat, ő a szovjethatalom ellensége; gyűlöl mindenkit a világon. Megkínzott engem ez az átkozott a zsarolásával. Mindemnek ő volt az oka azelőtt is, mégis én szenvedtem meg... Az ő piszkos dolgaiért kerültem börtönbe, és most megint odataszít... Nem bírom tovább! — kiabálta most már szinte hisztérikusan. — Engedjék, hadd gyilkoljam meg a saját kezemmel azt a viperát! — Felzokogott és tenyerébe rejtette arcát Resetov meg-megránd u Ló vállára tette a 'kezét. — Nyugodj meg! A könnyek most már awa sefiíteneks Küldené kell! De hogy biztosra menjünk és győzhessünk, pontosan ismernünk kell terveiket és a végrehajtóikat. Ebben segíthetsz nekünk, fiú! — A keresztnevem: Mihail, a családnevem Drozdov..; — mondta zokogástól elcsukló hangon a fiatalember. — Látod, ez már más, Mihail. Őszinteséged a legjobb fegyver a diverzámsok ellen. Igyekezz pontosan a legkisebb részletre is kiterjedően, semmit el nem hallgatva elmondani mindazt, ami a megbízás napjától kezdve történt. — Amikor távoztam nagybátyámtól, nem hittem volna, hogy így fogok ülni ön előtt. Az ellenség pedig továbbra is szabadon garázdálkodik... Azt | hittem.., bizonyos voltam» benne .;. hogy ki tudom lesni I a fejest meg a bandáját, és ♦ valamennyien rács mögé ke-g rü'lnek. S az lett belőle, hogy í majdnem én pusztultam el! — { kezdte Drozdov. (Folytatjuk) í Varga József A Somogy megyei Tatarozó ée Építő Vállalat fölvételre keres gépkezelői vizsgával rendelkező gépkezelőket Jelentkezés: / Kaposvár, Május 1. utca 52., gépészeti iroda <37093) könyvelőt pénzügyi előadói munka* körbe, képesített könyvelőt, gyorsés gépírónőt fölvesz a CSURGÓI FAIPARI VÁLLALAT. __________________(3456) «