Somogyi Néplap, 1963. április (20. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-02 / 77. szám

Kedd, 1963. április Z. 3 SOMOGYI NÉPLAP „A munkásság ma is a kommunizmus felé hajlik CSENDŐRI JELENTÉS 1920-BAN // A T AN ÁCS KÖZTÁRSA­SÁG MEGDÖNTÉSE UTÁN verés, fosztogatás, öl­döklés kezdődött Somogybán is. Több mint 500 forradal­márt gyilkoltak le. Gaál kor­mánybiztos — hogy az erő­szakkal a fehér hadseregbe kényszerített katonák miatt ne legyen fennakadás a me­zőgazdaságban — 1919 októ­berében úgy intézkedett, hogy a hatóságok több hétre kiren­delhetnek a nagybirtokosok földjeire munkásokat. Bérnek a »helyi szokásoknak megfe­lelően, illetve a rendeletileg szabályozott cselédbérek ve­endők'.« — ezt kapták az ott­hon maradottak, egy »foglal­koztatási terviből pedig a be­vonultak: »Meg kell magya­rázni, hogy a félrevezetett és rossz útra tévedt magyar ipa­ri munkásság, amíg ki nem józamodik\ s tévedését be nem látja, addig nem is számít­hat arra, hogy az ország ko­moly és értékes néprétegei >magukkal egyenrangú ténye­zőknek ismerjék el őket.« íme, atyai gondoskodása arainknak! Szegények, meny­nyire igyekeztek, mennyi »jó­akarat-« volt bennük huszonöt esztendőn “keresztül! Ezt a »rossz útra tévedt« munkásság nem látta, nem tudta felfogni. Pedig nekik csak olyan gond­jaik voltak 1921 februárjában Kaposváron, mint »...a na­pokban a temetőben sírokat ástak fel, s a koszorúszala­gokból foltozták ruhájukat«. FBBEN AZ IDŐBEN JE- Xj LENTI a tabi járási kémelhárító tiszt, hogy a »la­kosság hangulata nyomott, sőt némely községben (Ádánd, Ka- poly) egyenesen rossz.« Sze­gény ádándiak hamarosan megismerkednek a németegme- sdek gondjával. Itt ugyanis » __vannak olyan polgárem­b erek, akiknek nem termett annyi gabonájuk, mint ameny- nyit kivetnek rájuk. Így Már­kus József és Béla tizenegy családtaggal, Tóth József és János nyolc családtaggal, Fe­hérvári Lajos tizenhat család­taggal él.« Hogy miből fog­nak vetni, azt senki sem tud­ja, és ezen segíteni nem le­het. Azon sem, hogy »... a ki­nti községi iskolába nem jár­nak be a pusztáról az iskola- kötelezettek, mert nincs cipő­jük«. Ezt csak úgy melléke­sen jegyezte föl a őszt. Sokkal nagyobb gondok gyö­törték a megye urait, mint a nép iskoláztatása. Csaknem három éve, hogy megszűnt a kommün, de »a bolsevik! szel­lem még mindig felüti a fe­jét«. Egyszer Taszárról jelen­tenek mozgolódást, most meg Sávolyban van »erős kommu­nista hangulat és izgatás«, a katonai nyomozókat majdnem agyonverték. Pedig milyen jól kezdődött Madarász kisgazda képviselő beszámolója! A csendőrség tehetetlen, mert az egész falut nem tartóztathatja le, a »bűnösöket« pedig a nép nem adja- fel. Pedig miiyen »veszélyes kijelentések hang­zottak el«, írja jelentésében Létay tábornok, katonai kör­zetparancsnok. »Itt vannak a hóhérok ... menjenek a fehér gallérosok... az ördögbe!« Ezek csak békésebb kijelenté­seknek számítanak. Stér Ist­ván és Béda Vendel »örömmel beszéltek a hitelszövetkezetben arról, hogy az orosz Vörös Hadsereg közeledik a határ­hoz«. IIASONLÖ A HELYZET AX KAPOSVÁRON IS. 1920 decemberében a katonai elhárító tiszt panaszkodik, hogy a kommunisták »... erő­sebb munkát fejtenek ki elle­nünk a megszállott területek felől. (Ekkor Somogy drávai része Szigetvárral, valamint Fécs szerb megszállás alatt volt, és itt liberálisabb politi­kát követtek a hatóságok.) A múlt hóban háromféle rop irat jött át a demarkációs vona­lon, mégpedig egy a katona­ságnak, egy a bányamunkás­ságnak és egy a falusi lakos­ságnak címezve.« A kommunisták agítálására a papi bort, csirkét és tűzifát nem űzetik sok faluban. Sőt a templomba járást is elhagyják .. úgy annyira, hogy az ad­venti vasárnapokon is, mikor mégis többen szoktak templom­ba járni, az most teljesen üres«. Megjegyzi a főhadnagy, hogy a »kitért lápafőiek fele- kezetnélküliek lettek!« Három vasúti altisztet és egy férfi cselédet tartoztattak le titkos agitáció címén 1920 decemberében Kaposváron. Ez azonban nem könnyítette meg az urak helyzetét. Jelentőseik­ben elismerték, liogy »Kapos­vár város lakosságának har­minc százalékát munkásság te­szi ki, melynek egyharmad ré­sze vasúti és gyári munkás. Kétségtelen, hogy a munkás­ság zöme ma is az internacio- nális szocializmus, illetve a kommunizmus felé hajlik. A munkásság a régi szakszerve­zetek útján még ma is a szak­csoportokba tömörülve van. Munkakedv, illetve szorgalmas munka eddig nem volt tapasz­talható. A gyári munkásság tö­rekvése odairányul, hogy a munkaidőt minél könnyebben üthessék agyon.« Á/ALAMIT TENNI KELL ' TEHÁT az »eltévelye- dett, rossz útra tért« munkás­ság megnyeréséért. Tamkovits János kaposvári malomtulajdo­nos »Isten nevében« című cik­kében a következőket köti a munkásság lelkére: »Legyünk jó keresztény hitvallók... jó munkások, mert a munka ne­mesít és éltet; szeressük egy­mást, hiszen mindnyájan egy­formán születtünk, és egytől egyig emberek vagyunk; sze­resse a gazdag a szegényt, a munkás a vezetőjét, a tanít­vány a tanítóját.« E szép elmélkedést csupán egy rövidke hír »rontja« el ugyanebben a számban. "•Mol­nársztrájk a Hazai és a MIR- maloraban; a sztrájk a Hazai malomból indult ki.« A gyógy­írt keresték a tőkések, és nem­sokára Kaposvár legnagyobb ipari üzemében, a cukorgyár­ban találták meg. Sportpályát, klubházat, templomot építe­nek, szakosztályokat szervez­nék, és »ezzel a nemes gesztus­sal a munkásság ideje szelle­mileg, testileg le lett kötve, a szociáldemokratákkal minden nexus megszakadt« — írja az egykori gyári tisztviselő. De ezzel a munkások nevelési programja nem ért véget. A gyár tőkései Rótt Nándor veszprémi püspökhöz fordul­nak, és hitoktatót kérnek. "A vállalóit a hitoktató teljes ellá­tását viselte, és ezzel szemben ellenszolgáltatásul csak annyit kért, hogy a munkásság lelki életét egyengesse, vigye köze­lebb a hithez, a valláshoz.« Így lett 1923 szeptemberétől mintegy 25 esztendőn át Boldi­zsár Zoltán attalai káplán a cukorgyári munkások »eltéve- lyedett lelkének egyengetője«. A TŐKÉSEKNEK MEG- " ÉRT A PROFIT EGY PAPOT, néhány handabandá­vai reklámozott adakozást és misét. így volt a gazdasági vál­ság idején is. amikor Kladnigg. né, a »Pécsi utcai külváros nagyasszonya«, a gyár igazga­tójának felesége az ínségkony­hán előbb megimádkoztatta az éhségtől elgyötört munkáso­kat; »... biztató jó szóval, « jobb jövő reményében életet önt a jobb sorsra érdemes sze­gényeinkbe«. De a jobb jövő, úgy látszik, nem jött el, mert 1931-től 34-ig osztja a »nagy­asszony« a leveseket, és csak az utolsó évében harmincezer ín­ségadagot adott a munkások­nak. Természetesen a többi munkás zsebéből, bérének le­nyomásából. Jó, hogy immár tizennyolc éve vége ennek a világnak. Em­lékezni, a múltat fölidézni azért sohasem árt Andrássy Antal Emberséges, lelkiismeretes ügyintézést! Nemrégiben egyik községi tanácsunk einökéneki hivata­lában időztem. Délelőtt volt, s jöttek az emberek sorban ügyes-bajos dolgaikkal. Kis ügy, nagy ügy — próbáltam osztályozni magamban az elő­adott panaszokat, s rá kellett ébrednem, hogy az ügyfelek más módon okoskodnak, mint a hivatalbeliek, nékik a saját sérelmük a legnagyobb, a leg­előbb orvosolandó. S a maguk szemszögéből igazuk is van. Akinek a szobájába beomlik a füst, mert a kémény eldu­gult, annak, valljuk meg, gyen­ge vigasz, hogy »hisz nemrég újították fel a lakást, s örül­jön neki«. Jóllehet a tanácsel­nök számára, akinek mellesleg azon kell törnie a fejét, hogy hová helyezze el a naponta tucatjával jelentkező lakás­igénylőt, csekély, jelentéktelen dolognak látszik egy holmi ké- ménypamasz, ám mégsem az. Elnökünk gondbarázdálta ar­cáról nem közönyt, inkább idegességét olvastam le. A vilá­gért sem illetném rideg, bürok­rata jelzővel; melegszívű, ér­ző ember ő, ám kelletlen vá­laszából, viselkedéséből a pa­naszos mégis valami olyasfé­lét gondolhatott róla, hogy ez a legszívesebben kituszkolná, lerázná magáról. Mert az ál­lampolgárok nem tudhatják, s nem is kívánhatja senki sem tőlük, hogy figyelembe ve­gyék, »hátha sokan bosszan­tották már énelőttem a hiva­talban«, s talán illetlen dolog is háborgatni emiatt. Az ügyfelek joggal várják el e! tisztségviselőiktől, az ügyek intézésével megbízottaktól, hogy mindig kellő tisztelettel, udvariasan, emberséggel hall­gassák meg őket, s legjobb tu­dásuk szerint segítsenek elren­dezni a problémákat. Minden­kinek rosszul esik, ha a hiva­talban köszönésre sem méltat­ják, nem kínálják meg hellyel, vagy egyszerűen — 6, hány­szor előfordul még! — észre sem veszik, azt sem kérdik tő­le, mi járatban van. Sértő és megalázó az ilyen eljárás, mégis naponta találkozunk ve­le. Megesik persze ennek az el­lenkezője is. Találkoztunk már olyan jelenséggel is, hogy az ügyintéző leereszkedően, váll- veregetően kedélyeskedett nz ügyféllel, csak éppen azt nem intézte el, amiért fölkeresték a hivatalt. Egyik módszer sem jó. Jogos és elemi követelmény, hogy az emberekkel mindenütt ud­variasan bánjanak, türelmesen meghallgassák panaszukat, sé­relmüket, s igazságosan, em­berségesen intézkedjenek. Mert a politikai légkör olyan ma az országban, hogy az em­berek nem hagyják szó nél­kül, ha rosszat tesznek velük. Igénylik és követelik a helyes bánásmódot a tanácselnöktől éppúgy, mint az autóbuszka­lauztól, a bolti eladótól vagy a hivatal akár huszadrangú tisztviselőjétől. Persze kölcsö­nösnek kell lennie ennek a vi­szonynak, ez a dolgok elemi és természetes rendje. Ahogy az állampolgárok elvárják, hogy udvariasan, tisztelettel beszéljenek velük, s ember­séggel intézzék a legapróbb­nak látszó dolgokat is, ugyan­úgy elvárható, hogy az embe­rek is tisztelettel viseltessenek az ügyintézők iránt. A gorom­ba, bárdolatian hangnem, a tiszteletlen viselkedés nem tűrhető meg egyetlen intézmé­nyünk falai között sem. Az emberek sokfélék, és sokféleképpen viselkedhetnek, így van ez a legkisebb közös­ségben is. Figyelmességgel, ud­variassággal, a szocialista együttélés írott és íratlan sza­bályainak megtartásával, gyen­gédséggel sok örömet szerez­hetünk egymásnak, de kellő jóakarat híján könnyen meg is keseríthetjük egymás életét. Vegyük csak a házfelügyelő esetét. Egy jó házfelügyelő például sokat tehet, hogy ala­kok jól érezzék magukat, de sok-sok borsot is törhet az or­ruk alá. Épp a közelmúltban hallottam egy igen rossz ter­mészetű házmesterről. Ez az asszony, mint mondják, szinte boldog volt, ha a laikóknak kellemetlenséget csinálhatott. Végül is a szó szoros értelmé­ben kiutálták maguk közül. Ennek a házmesternek a példája juttatja eszembe né­mely hivatalnok módszerét. Mindenki tudja, hogy egy ügyet sokféleképpen el lehet intézni, s egy rendeletet is többféleképpen lehet végre­hajtani. Rossz módszerekkel a legjobb rendelet is céljával el­lenkező hatást válthat ki. Ru- galmassággal, jó szándékkal sokszor igen bonyolultnak és megoldhatatlannak látszó ügyet is közmegelégedésre in­téznek el. Nem a törvény fel­rúgásáról vagy elvtelen speku­lációról van szó, ellenkezőleg, a törvények lehető legjobb végrehajtásáról. Államappará­tusunk, közhivatalaink dolgo­zódnak mindig eszükbe kell tartaniuk, hogy az emberek gyakran az ő munkájuk, ma­gatartásuk, intézkedéseik alap­ján ítélik meg, dicsérik vagy bírálják társadalmi rendsze­rünket, illetve az intézmények vezetőit. Egy-egy tanácsi veze­tő vagy akár csak egy admi­nisztrátor ridegsége, lelketlen- sége igen nagy kárt akozhat, rombolja a párt és a nép kö­zötti bizalmat. Sokszor ez a bi­zalom áll vagy bukik azon, hogy a panaszos például be- mehet-e a járási tanácselnök­höz, az igazgatóhoz, vagy meg­reked a titkárnő szobájában. Vagy mit szól az az ember akinek felületesen, kellő lelki- ismeret hiányában intézik pa­naszos levelét, beadványéit? Sajnos, mi is hivatkozhatunk ilyen rossz példáikra. Örvende­tes, hogy igen sokan fordul­nak levéllel a megyei pártbi­zottság lapjához, a Somogyi Néplap szerkesztőségéhez. A levelek természetéből fakad, hogy közülük igen sokat el kell juttatnunk az illetékesek­hez, mert csak ők tudnak ben­ne állást foglalni, illetve intéz­kedni. Sajnos, még mindig elő­fordul, hogy ezeket a leveleket nem vagy csak késve vizsgál­ják ki, intézik el. íme néhány példa. Még a múlt év decemberében elküld» tűk a Nagyatádi Járási Ta­nácshoz Krénusz György se- gesdi panaszos levelét. S a já­rási tanács csak március 25-én válaszolt a panaszra; voltakép­pen semmit sem intéztek a három hónap alatt. A vitya- pusztai Szarka Istvánnak is hozzánk kellett fordulnia, s másfél hónapig kellett vára­koznia, míg a Somogysámsond Községi Tanács elküldte neki születési anyakönyvi kivona­tát. Komolyan lehet-e venni a sámsoniak mentegetőzését, art^ tudniillik, hogy a választási munka közben nem értek rá kiállítani egy néhány percet igénylő okmányt? Bedig Szarka István nem kedvtelés­ből fordult a tanácshoz: nyug­díjkérelméhez kellett az ok­irat. Vajon mit szólnának a sámsoni tanácsnál, ha hasonló késedelmeskedés miatt késne az ő nyugdíjuk elintézése? Bi­zonyára mérgelődnének. Vagy egy másik bosszantó eset. Ha­lász Ernőmé csdsztapusztai asszony január 6-án szült a lengyeltóti szülőotthonban. A szülési segélyhez szükségük lett volna anyakönyvi kivo­natra, s azt levélben kérték is a tanácstól. A kivonatot csak hosszas várakozás után és csak tízforintos Okmánybólyeg elle­nében kapták kézhez, mert mint a lengyeltóti tanácstól megírták, ők elküldték az ok­iratot a buzsáki anyaikönywe- zetőhöz, neki kell tudnia hova lett Soroltatnánk még a bősz­szántó példákat, de úgy gon­doljuk, ennyi is elég. Nem ne­héz a tanulságot levonni: em­berségesen, lelkiismeretesen, gyorsan intézzék el mindenütt az ügyeket. Ezzel tartozunk egymásnak: nép és tisztviselői, hivatalnokai. gondolat, hogy a fiú már bör­tönvúselt; valami bűncselek­mény már terhelhette a lelkét. Sok esztendős munkája során az Állaimbiztonsági szerveknél gyakran megfigyelte, hogy an­nak, aki először áll a törvény előtt, milyen nehéz leszoknia a szovjet embereknek oly ked­ves »elvtárs« megszólításról, és helyette a hivatalos »polgár­társ« megszólítást használni. S íme, ez a fiatalember milyen könnyedén és megszokottan ejtette ki ezt a szót. —» Azt akarom, hogy min­dent magadtól mondj el! — folytatta nyugodtan az ezre­des. — Azt is, hogy miért voltál büntetve. Már abból, ahogy a fiatal­ember összerezzent, tudta: cél­ba talált. — Tisztességgel letöltöttem a büntetésemet; tiszta lappal kerültem ki onnan! — nyögte a fiú elfehéredett ajakkal, és Resetovra emelte pillantását. — Aztán újra kapcsolatba léptél ugyanazzal a társaság­gal? Hajtott a könnyű kere­set! Igaz? Gondolkodj most magad azon, lehet-e bízni ben­ned? Kezelhetünk-e úgy, mint aki »tiszta lappal került ki onnan«? Resetov figyelte, milyen ha­tást gyakorolnak szavai a fia» talemberre, és megérezte, hogy eljutott a rejtély nyitjá­hoz. S valóban, a fiú, mintha eltalálta volna gondolatát, el- csuklo hangon mondotta: — Azt hiszi, önként tet­tem? Hogy magamtól mentem vissza ezekhez a viperákhoz? Semmi áron meg nem tettem volna. Mindennek Sztyepan bácsi az oka..: Rám akasz- kodott, minit a pióca, és szívja a véremet. Amikor hivatott, csak azért mentem el hozzá, hogy megismerjem aljas szán­dékait, aztán mindent el­mondjak a rendőrségen, és egyszer s mindenkorra végez­zek vele. De nem volt hozzá időm..s Megtörtént a baj: ételmérgezést kaptam a rom­lott kolbásztól... Az ezredes eltűnődött: »Tehát azt mondta a fiú, hogy Sztyepan? Ki lehet ez? Igazi nagybácsi, vagy valaki, aiki ezt a fedőnevet használja?« — Egyszóval a kolbásztól kaptál húsmérgezést! S ezt va­lóban elíhiszed? Téged meg­mérgeztek ..: — mondta nyu­godtan, s közben egyre csak azon gondolkodott: milyen ese­ménnyel kapcsolatban hallatta vagy olvasta valamelyik je­lentésben a »Sztyepan« nevet. Hagyta a fiatalembert beszél­ni. közben arra törekedett. hogy magában összefoglalja a nyomozás valamennyi adatát. — Lehetetlen, hogy meg­mérgeztek! Miért tették volna? Hiszen nem tudták, hogy je­lentkezni akarok a rendőrsé­gen!.;; Nem.;; nem.;. A fiatalember mindezt olyan őszinte csodálkozással mondta, hogy Resetov elhitte neki. De pillanatnyilag egészen más kérdés foglalkoztatta: ez a »Sztyepan« vajon a tó melletti erdőkerülő vagy valaki más? — Ha nem is sejtették a szándékodat, akkor sem bíztak meg benned teljesen. Ó, te szent együgyű! — mondta Re­setov szinte atyadan feddő han­gon. — Megtetted, amire szük­ségük volt, és nem kellesz ne­kik többé. Miért is hagynának életben egy veszedelmes ta­nút? Meg kell mérgezni rom­lott kolbásszal, és volt, nincs tanú. Szokásos mód ez a di- verzánsokmál;; a A fiatalember lehorgasztotta fejét, s még jobban meggör­nyedve, szinte mozdulatlanul ült a széken. Határtalan gyű­lölet fogta el azok iránit, akik tönkretették fiatal éiletét. Mar­cangolta a szégyen ez előtt az idős ezredes előtt. Pedig való­jában jelentkezni akart a rendőrségen, csak nem tette meg idejében. A höaaes csele­kedetből semmi sem lett hált, sőt tettével az ellenséget segí­tette, csaknem a saját élete árán. És Sztyepan bácsi megint csak kicsúszott a hálóból..: — Műkor jártál utoljára az erdőben? — kérdezte váratla­nul Resetov. A fiatalember felemelte a fejét. — Amikor nagybátyám fel­adatat bízott rám; akkor kap­tam tőle a pipát is — felelte, majd hirtelen felállt, és izga­tottan hadarva, szinte kiáltot­ta: — Kérem tartóztassa le a nagybátyámat, ő a szovjetha­talom ellensége; gyűlöl min­denkit a világon. Megkínzott engem ez az átkozott a zsaro­lásával. Mindemnek ő volt az oka azelőtt is, mégis én szen­vedtem meg... Az ő piszkos dolgaiért kerültem börtönbe, és most megint odataszít... Nem bírom tovább! — kiabál­ta most már szinte hisztériku­san. — Engedjék, hadd gyil­koljam meg a saját kezemmel azt a viperát! — Felzokogott és tenyerébe rejtette arcát Resetov meg-megránd u Ló vállára tette a 'kezét. — Nyugodj meg! A könnyek most már awa sefiíteneks Kül­dené kell! De hogy biztosra menjünk és győzhessünk, pon­tosan ismernünk kell tervei­ket és a végrehajtóikat. Ebben segíthetsz nekünk, fiú! — A keresztnevem: Mihail, a családnevem Drozdov..; — mondta zokogástól elcsukló hangon a fiatalember. — Látod, ez már más, Mi­hail. Őszinteséged a legjobb fegyver a diverzámsok ellen. Igyekezz pontosan a legkisebb részletre is kiterjedően, sem­mit el nem hallgatva elmonda­ni mindazt, ami a megbízás napjától kezdve történt. — Amikor távoztam nagy­bátyámtól, nem hittem volna, hogy így fogok ülni ön előtt. Az ellenség pedig továbbra is szabadon garázdálkodik... Azt | hittem.., bizonyos voltam» benne .;. hogy ki tudom lesni I a fejest meg a bandáját, és ♦ valamennyien rács mögé ke-g rü'lnek. S az lett belőle, hogy í majdnem én pusztultam el! — { kezdte Drozdov. (Folytatjuk) í Varga József A Somogy megyei Tatarozó ée Építő Vállalat fölvételre keres gépkezelői vizsgával rendelkező gépkezelőket Jelentkezés: / Kaposvár, Május 1. utca 52., gépészeti iroda <37093) könyvelőt pénzügyi előadói munka* körbe, képesített könyvelőt, gyors­és gépírónőt fölvesz a CSURGÓI FAIPARI VÁLLALAT. __________________(3456) «

Next

/
Oldalképek
Tartalom