Somogyi Néplap, 1963. március (20. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-14 / 61. szám

SOMOGYI NÉPLAP ism t eltűnt egy fehér folt Sportkört alakítottak a holládiak A fonyódi járás sporttérképén mind ez ideig fehér foltként sze­repelt Hollád, ez a 700 lakosú köz­ség. A rég- és közelmúltban ugyan megpróbálkoztak már a sportkör létrehozásával a falu vezetői, de sikertelenül. Nemrégiben azonban megtört a jég. Péter Dezső, a Dél-Balaton Ter­melőszövetkezet gépkocsivezetője mostanában tért haza a katona­ságtól. A fiatalember korábban is híve volt a sportnak, a katona­ságnál aztán végképp szerelmese lett, főleg a labdajátékoknak. Most, hogy újra hazatért, falujába, el is határozta, hogy addig nem nyugszik, amíg Mohádon nem lesz sportpálya, s míg nem sportolnak a hozzá hasonló korú vagy fiata­labb és idősebb barátai. A holládi tanácsház kultúrter­mében a téli estéken gyakran jöt­tek össze a falu fiataljai, ilyen al­kalmakkor rendre ott volt Péter Dezső is, s nemegyszer hozta szó­ba a sport ügyét, örömmel álla­pította meg, hogy valójában so­kan érdeklődnek a sport iránt. — Ha elkezditek meglátjátok, nem is tudjátok abbahagyni — mondotta Péter sporttárs a fiata­loknak. A beszélgetésbe bekap­csolódott Bende János, a községi tanács vb-elnöke is. Megígérte, hogy ha az ifjak kezdeményeznek, a tanács segíteni fogja a megala­kuló sportkört erkölcsileg és anyagilag is. Weinhoffer István, a Dél-Balaton Tsz elnöke hasonló­képp vélekedett. Ezek után mi sem természetesebb, mint hogy az egyik februári estére összehívták a sportkör alakuló' ülését. Zsúfolásig megtelt a kultúrte­rem. Sok lelkes hangú tanácsko­zás folyt már itt, de olyan, mint a sportolóké, nem mostanában. Mindenki igyekezett elmondani vé­leményét. Csak úgy záporoztak a javaslatok a leendő sportköri ve­zetőkhöz. Az egyik például azt mondotta, hogy helyes vo.ir, Zsz- szefogní Hollád és Tikos fia ttjait, hisz mindkét falu lakói m* már égy családot alkotnak, a Dé -fala­ton Tsz tagjai. Megválaszt3.tik a két falu közös sportkörének, a Dél-Balaton Tsz SK-nak vezetőit is. Körösi István fett a sportkör elnöke, Péter Dezső az ügyvezető titkár. A megalakulás óta eltelt néhány hét alatt megteremtették az elő­feltételét annak, hogy a tavasszal megkezdhesse működését a labda­rúgócsapat, - elkezdhessék a te- kézök és a női röplabdázók is. Már most hozzáláttak az asztali- teniszezők és a sakkozók. Eltűnt tehát egy fehér folt, né­pesebb lett a fonyódi járás sport- családja. Az előjelek azt. mutatják, hogy a kezdeti nekibuzdulás nem szalmaláng lesz csupán. K. S. SAKK Befejeződött e kaposvári járási bajnokság Élénk érdeklődés kísérte az. idén a kaposvári, járás egyéni sakkbaj- noksagát. A döntőbe hatan küz­döttek be magukat. Ez a járási döntő tette föl a koronát. az egyébként is sikeres bajnokságra. Nem ki5í meglepetésre az újvárfal­vi Golobits Imre szerezte meg az elsőséget, pedig általában. Kadar­kút bajnokát, dr. Jóba Lászlót tartották esélyesnek. A döntőben a következő sorrend, alakult ki: 1. Golobits Imre (Ujvártáivá) 4.5 pont 2. Dr. Jóba László (Kadarkút) 4 pont 3. Horgas Imre (Kadarkút) 2 pont 4. B. Bállá János (Nagybajom) 2 pont 5. Csordás Imre (Kadarkút) 1.5 pont 6. Vass László (Mernye) 1 pont A bajnokság első három helye­zettje ÍÖ. osztályú, 4., 5., 6. he­lyezettje pedig IV. osztályú minő­sítést szerzett. SPöVt'Vilá )y Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vál­lalat kőm «íveseket és segéd­munkásokat kaposvári, Siófok környéki, Nagyatád környéki munkahe­lyeire fölvesz. Fizetés teljesít­ménybérben. Jelentkezés : Kaposvár, Május 1. u. 57. Siófokon: Fő u. 222. és Nagyatád főépítésvezetőség, vasútállomáson túl. (16281) A KÉTHELYI FŐVÁROSI SZOCIÁLIS OTTHON elmebetegeket ápoló inté­zete pályázatot hirdet egy E 209-es és egy F 210-es okleveles ápolónői állásra. Kedvezményes étkezés, ágy­hely biztosítva. Fizetés 1250,— Ft és 280,— Ft elmebeteg-ápolási pótlék. ___________(3411) S OK SZÓ ESIK a dél-ame­rikai labdarúgó-csillagokról. Az érdeklődés középpontjában elsősorban Pele áll, akinek egyik buzgó tisztelője filmet íratott. A főszerepet a ^labda- zsonglőr« Pelének szánták. A világhírű balösszekötő azon­ban elhárította magától a megtiszteltető szerepet, s kije­lentette, hogy ő nem zsonglőr., hanem egyszerűen labdarúgó. Igaz, hogy nem akármilyen ... ■* * * BRAZÍLIÁBÓL érkezett a másik hír is. Garrinchát immár nyolcad- ízben leánygyermekkel ajándékoz­ta meg felesége. Tehát csak nem akar megszületni az ördöngös jobbszélső labdarúgó jogutódja. Viszont lassacskán a Garrincha családból csak kikerül egy fut­ballcsapat, még ha női is. * * * HA NEM SIKERÜL A FŐPRÓBA, annál jobban megy majd az elő­adás. Ez a megállapítás eddig szín­házi berkekben volt használatos. Ügy fest azonban, időnként rá­húzható a labdarúgócsapatokra is, A közelmúltban a Bratislava SIq.v- naft a Tottenham elleni kupamér­kőzése előtt saját ifjúsági csapatá­val játszott előkészületi mérkő­zést. Nem kis meglepetésre az ifik 6:l-re verték a nagy nevek­ből álló pozsonyi együttest. A me­zőny egyik leggyengébb játékosá­nak a világhírű kapus, Schroif bi­zonyult. Tottenliamban viszont Schroif volt a mezőny legjobbja, Gyakorlattal rendelkező építészmérnököt és technikust üzemvezetői és tecbnológusi munkakörbe ipari vállalat fölvesz. Erkölcsi bizonyítvány szük­séges. Cím 15889. számon a hirdetőben. ________(15889) l eves gyorson tálalható« ízletest (16*2) de kitettek magukért a többiek is, és 4:1 arányban nyert a. Slovnaft. * «' * JOE LOUIS, a nehézsúlyú ökölvívás egykori — de még ma is világhírű — világbajno­ka legutóbb nyilatkozott. El­mondotta, hogy Patterson vé­leménye szerint elhamarkodot­tan hívta ki április 4-re két­szeres legyőzőjét, a jelenlegi világbajnok Listont. Louis vé­leménye szerint nem kétséges, hogy Liston harmadszor is M fogja ütni Pattersont. * * * SZTRELCOV NEVE néhány év­vel ezelőtt bejárta a világsajtót. A kitűnő szovjet csatár minősíthe­tetlen magatartása miatt béüistára került, s nemcsak a válogatottból hagyták ki (ahol korábban hu­szonegy ízben szerepelt, és 18 gól­jával a góllövő rekordot is sokáig tartotta), hanem klubcsapatában sem juthatott szóhoz. Sztrelcov az­óta belátta hibáját, s mint a szov­jet sajtó megállapítja, a kitűnő csa­tár állja is adott szavát. Ezért lép- hetett ismét pályára, s a hosszú kihagyás ellenére is igen jól megy neki a játék. Eduard Sztrelcov mindössze huszonöt éves. * * * AZ OSZTRÁK LABDARÚGÓ- BAJNOKSÁGOT is megtréfálta az idei rendkívül kemény tél. Hétről hétre maradtak el a mérkőzések, s valójában csak a múlt vasárnap sikerült befejezni az őszi bajnok­ságot. Az élen a következő sor­rend alakult ki: 1. Austria 23 pont, 2. Admira 19 pont, 3. Rapid 17 pont. * * * NAGY" FORMÁBAN VAN A REAL MADRID CSAPATA. E héten megsemmisítő, 5:0 ará­nyú győzelmet aratott az FC Sevilla ellenében. A Real so­kak szerint máris elérte ko­rábbi legjobb formáját. Ezt sejteti egyébként, hogy mua már 8 ponttal — szinte behozhatat­lanul — vezet az Atletico Madrid csapata előtt. * * * MíiG EGY HÍR A REÁLRÓL. Nyugati, hírügynökségek jelentése szerint «-háború« van kitörőben a Real Madrid és az FC Santos csa­patai között. A dolgok eredete, hogy a spanyol csapat Di Stefano ünneplésével kapcsolatban madri­di vendégszereplésre hívta meg a nem hivabaJos világ-kupagyőztes brazil csapatot. Bemabeu elnök azonban sokallotta a brazilok ál­tal kért 30 000 dollárt. Erre _yi- szont a Santos vezetői sértődtek meg, s azzal érveltek, hogy most már százezren alul nem játszanak, mert hisz a Real sem adja har- mincezren aluL Kubikosokat és sírásót azonnali belépésre felveszünk. Fizetés teljesítmény szerint. Jelentkezés na­ponta fél 8-tól 10-ig a Kertészeti Vállalat Árok utcai telepén. (16296) Komlói Bányász— K. Honvéd 3:0 (1:0) Kaposvár, 600 néző. V: Fenyvesi. Komló: Kun (Balogh) — Mes- tyán, Palotás, Komlói — Szöcs, Sós — Garai, Iván, Perényi, Göncz, Bartulov. K. Honvéd: Bogyai (Mar­kó) — Bárány. Tamási, Léber — Muzslai, Schmidt — Tulok, Né­meth, Szabó, Palkovics I., Lang. Szerdán délután a jó talajú Ki- nizsi-edzopályán találkozott az NB I-es Komló és az NB HI-as K. Honvéd láb *arúgócsapata. A szép számú érdeklődő elég csalódottan távozott, mert az NB I-es csapat alig mutatott valamit a 90 perc alatt. A K. Honvéd csatárai hat helyzetből pedig egyet sem tudtak értékesíteni. Németh még egy büntetőt is kihagyott. Göllövő: Bartulov ' 2, Göncz. GYÁSZJELENTÉS Értesítem mindazokat, akik ismerték, hogy édesanyánk, HORNUNG GYULANÉ életének 65. évében f. hó 12-én meghalt. Temetése 15-én du. fél 4 órakor lesz a Nyugati temetőben. (4514) Pellérdi Gyula és családja. Néhány jó könyv a márciusi könyvvásár választékából: Régi ár: LeszáUí­tott ár: Verset Ady Endre összes versel, kötve Heine, H.: Versek és prózai művek. X—XI. kot. félváfizon-kötésben egészváazon-k ötösben Neruda, P.: Elemi ódák, selyem kötésben Walter von der Wogelweide válogatott versei félbőr-kötésben Regények, elbeszélések, egyéb prózái müvek Ady Endre összes novellái egészvászon-kötésben bőrkötésben Dickens, Ch.: A Pickwick Club, kötve Dosztojevszkij, F. M.: A kamasz, kötve nf-Petrov: Tizenkét szék. Aranyborjú, kötve Nagyvilág: Mai külföldi elbeszélők, kötve Swift, J.: Gulliver utazásai egészvászon-kötésben Thackeray, W. M.: Henry Esmond története félvászon-kötésben egeszvászc n-kötésben Tolsztoj, A. N.: Első Péter, kötve könyvesboltjaiban! 71,— 36,— ?4,— 45,— 80,— 43^ 40,— 20,— 70,— 35,— M 85,— 42,— 119,— 60,— 67.— 34,— 34,— 22,— 36.— 24,— 45,— 22,— 37,— 24,— 48,— 28,— 51,— 30,— 46,— 23,— jeszt« V. «ui) HÍREK NÍRCIUS 14 IDŐJÁRÁS Várható idő­járás csütörtök ejtig: felhőát­vonulások több- _ felé futó zápor- Csütörtök m esővel, zápor- szerű havas esö- Matilld U vel’ a hegyek- ben hózáporral. Élénk, helyen­ként erős nyu­gati, északnyugati szél. A hőmér­séklet klsisé csökken. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 4— 7 fok között. Kaposváron (külterü­leten) tegnap hajnalban plusz 5.9 fokot, deli tizenkét órakor plusz 9,7 fokot mértek. — Szerdán délután tartottá meg a MÁV Utasellátó Vállalat szakszervezeti bizottsága a »Kérdezz—felelek« verseny du­nántúli elődöntőjét a Siófoki Járási Tanács nagytermében. — MHS-alapszervezet ala­kult a Kaposvári Építőipari Ktsz-ben. A szövetkezet fiatal-, jai lövészcsapatot szerveztek. — Teaestet rendeztek a na gy­be rémyi KISZ-szervezet tagjai. A jól sikerült klubesten a KISZ lene zenek ara szórakoz-’ tatta a lányokat és fiúkat. Félreértés — Mondja, kartársnő, maga nem érzi a tavaszt?! — Dehogynem, ellenőr kartárs! — Hát akkor hogy lehet, hogy még mindig téli levele­ket találok az asztalán? (Endrődi István rajza.) — MEZŐGAZDASÁGI NAGY- AKTtVAÜLEST tart a megyei nő­tanács ma délelőtt Csurgón. A já­rás termelőszövetkezeteiben dol­gozó aktívák és a földművesszö- vetkezetek felvásárlói a háztáji és szövetkezeti baromfiállomány nö­veléséről, a szerződéskötésekről és a versenymozgalomról tanácskoz­nak. — Nagy az érdeklődés Lábo­don az ismeretterjesztő előadá­sok iránt. Átlag 150 falubeli vesz részt az ilyen jellegű ren­dezvényeken. — 1000 köbméter bútorla­pot készít az idén a Csurgói Faipari Vállalat. — Március 25-én rendezi meg a TIT az időjárási okok miatt elhalasztott »Német irodalom — emigráns irodalom" című irodalmi estet. Horváth Béla és Vámos Imre író, a Szabad Európa Rádió volt munkatár­sai tartanak előadást. Közre­működnek a Csiky Gergely Színház művészei. — MÜLT SZAZADBÓL VALÓ KARCOLT SÓTAR­TÓKKAL, 1851-ből származó kézi mángorlóval, XV111. szá­zadi sisakkal, különböző czúró- szerszámokkal és karddal gaz­dagította a Rippl-Rónai Mú­zeum gyűjteményét Gombás György toponári tanár. Kelet-eurápai autótérkép Hamarosan megjelenik a Karto­gráfiai Vállalat kiadványaként a nyolc színnyomásos kelet-európai autótérkép. A kiadvány feltünteti a népi demokratikus országok fon­tos autóútjait, a repülőtereket, a határállomásokat, a fontosabb el­ágazásokat és az idegenforgalmi jelentőségű földrajzi helyeket. A jelkulcs a térképen szereplő tíz ország nyelvén, valamint angolul és franciául ad felvilágosítást. — 1230 óra társadalmi mun­kát végeztek a kaposváriak tavaly a város parkjaiban. 1959 óta 4530 órát dolgoztak társadalmi munkában a megye- székhelyen lakók. A.Z ÉM 44. SZ. ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT (Bpest, V., Kossuth Lajos tér 13—15.) azonnal fölvesz buda­pesti munkahelyekre kő­műves-, ács-, állványozó­szakmunkásokat, építő­ipari könnyügépkezelő- ket, kubikosokat, férfi és női segédmunkásokat. Szállást és uapi egyszeri ét­kezést biztosítunk. Munka­ruha, vidékieknek, tanács- ft igazolás ét szakmunkások- n nak szerszám szükséges. — — A tavaszi szünetet április 5-től április 13-ig valamennyi általános és középiskolában változatlanul biztosítani kell, tekintet nélkül arra, hogy az országos szénszünetet heliyileg meghosszabbították-e vagy sem — tájékoztatta a Művelő-- désügyi Minisztérium a lapo­kat. Azokban az oktatási in­tézményekben, ahol a rendkí­vüli szénszünet valamilyen he­lyi ok miatt tovább tartott, a szorgalmi időt legfeljebb 6 ta­nítási nappal lehet meghosz- szabbítami. A tanévzáró ünne­pélyek időpontja változatlan. — Vasárnap tartják meg a Latinka Sándor kulturális szemle körzeti bemutatóját Lengyeltótiban, Kéthelyen, Adásidőn, Zákányban és Lá- bodon. Barcsen a szellemi ve­télkedők és a társastánc járási bemutatóját rendezik meg ezen a napon. — A KÉT ŰR SZOLGÁJA című Goldovi-tngjátékot mu­tatják be pénteken a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimná­zium színjátszó szakkörének tagjai. — A Vörös Csillag Filmszínház­ban 14-én, estitörtökön du. 5 óra' kezdettel díszelőadást tartunk a »Mid néni két élete« című új magyar filmvígjátékból, a film fő­szereplőjének. Szokolay O'Jónak fellépésével. Kérjük a közönségei, hogy pontos időben foglalja el he­lyét a nézőtéren. Somogy megyei Moziüzatni Vállalat. (3425) — LÖVÉSZÉT, a Kaposvári Vá­rosi Tanács V. B. Igazgatási Osz­tálya értesíti a lakosságot, hogy a néphadsereg alakulatai március 15-én reggel 7 órától március 31-én 18 óráig (vasárnapokon Is) a sán- toi lőtéren lövészetet tartanak. Kérjük a lakosságot, hogy a fenti lcläben a sántosl lőtéren és biz­tonsági területén ne tartózkodja­nak, mert az ott-tartózkodáa élet- veszélyes. — Áramszünet. A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat üzemve­zetősége értesíti a lakosságot, hogy a Domb utcai tr. állomásból táp­lált áramkörökön és utcákban f. hó 14-én 8 órától 16 óráig áram­szünet lesz: Domb utca, .Kandó Kálmán utca, Kertész utca," Szek- fűsor, Bartók Béla utca, a Géza utcáig, Körtönye-hegy, továbbá a Domb utcától délre kapcsolódó ut­cákban. (15885) Alkalmi vagonkirakókat alkalmazunk! BÉRFIZETÉS AZON KAMM Jelentkezés a IS. s*. 4KŐ1 széllítmányozáei kirendelt- gégénél, Kaposvár, vasút­állomás, Erzsébet-rakodó. Telefon 23-56. ___________________(67486)

Next

/
Oldalképek
Tartalom