Somogyi Néplap, 1963. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-27 / 22. szám

Vasárnap, 1963. január 27

SOMOGYI VÉPE<W

Kékesdi Gyula:

K

acsó János mindenért a feleségét okolta. Hát nem értetlen, ostoba jószág az ilyen asszony, aki képtelen megbecsülni a jó módot, a férje rangját? Mióta az Aranykalász elnöke lett, a falu kellős közepébe ültette Irént. A nélkülözés, a filléres kupor. gatások hol vannak már? Hiszen ő nem akármilyen elnök. Állami dotációs, aki minden elsején 1700 forintot kap a szövetkezetben járó szintén szép summán kívül. S ez a boldogtalan Irén úgy él mellette, mint valami középkori szent, tövis- koszorús mártír, aki mos, varr. takarít, a határt is felásná egyedül, csak éppen az idők szavát nem képes megérteni.

Karácsony előtt betelt a pohár. Az angyalszárnyait betették a kaput az ő közös életüknek. Ügy érzi, hogy mindenki őrajta nevet Sosem tiltotta meg Irénnek, hogy a templomba járjon. Felőle imádkozhat, amennyit akar, de angyalszárnyaikat gyártani! A plébános karácsonyra valami templomi misztériumjátékot tervezett, amelyben szárnyas angyalok köszöntik a kis Jézust. S Irént kérte meg, hogy néhány ájta- tos asszony segítségével készítse el az angyalszárnyakat. Mikor ő egy este hazatért, valóságos angyalgyárat talált a belső szobában. Irén szabott, varrt, aranyozta a különféle égi kellékeket. Tamás Juli néni, a fogatlan, bozontos hajú öregasszony pedig már a vállán billegtetett egy elkészült angyalszárnyat. Fiókmennyország az elnöki lakásban. Kacsó nagy haragra gerjedt a látványtól, és a legszigorúbban hozzákezdett, hogy a vállalkozást felszámolja.

D

e úgy látszik, azon a napon ég és föld ösz- szeesküdött ellene. Alighogy lármázni kezdett a szobában sürgölődő asszonyokkal, kivágódott az előszoba ajtaja, és Virág Károly, a járási tanácselnök-helyettes köszöntött be rajta. Kacsó azt hitte, ráomlik az ég, hogy Virágot is akkor hozza oda az ördög, amikor a legkisebb szükség sincs rá. Hogy mentse a menthetőt, az ajtót hirtelen az asszonyokra zárta, és megpróbálta barátságosan fogadni a járás emberét. De az mégis észrevett valamit.

— Te Kacsó, már megint veszekedtél.

— Semmiség — válaszolta leplezetlen izgalommal.

— Szemét életét élsz, hallod-e — folytatta a járási vezető. — Vége legyen, vagy más nyelven beszélgetünk.

Kissé megnyugodott, hogy a pattogó fölöttes ilyen hamis

nyomra tévedt. De nyugalma nem tartott sokáig.

— Én most beszélek a feleségeddel — mondta a járási elnökhelyettes, és a szoba felé indult.

Kacsó egy pillanatig szinte kőszoborrá dermedt, majd villámgyorsan elállta Virág Károly útját1.

— Irén sír! Úgysem értesz szót vele. Igyunk előbb egy pohár bort inkább.

S tuszkolta 'kifelé Virágot, mielőtt még a megszeppent asszonyok elárulok volna magukat. Áldotta sorsát, hogy nem az »öreg«, a járási elnök toppant be hozzá azon az estén. Az kemény, makacs, szívós ember, nem lehet egyszerűen lerázni, sem egy pohár bor, sem az asszonyi sírás nem téríti el az útjából. Szerencsére Virág hajlékonyabb jellem. Az ő pattogása inkább csak máz, tettetett keménység, s egy pohár borral messzire lehet csalogatni.

Végül a pincében kötöttek ki. A társaság kibővült néhány jó ivóval, és csinos kis mulatság kerekedett. Már kivilágo- sodott az ég, amikor ő is hazaérkezett. Keserű düh fojtogatta. Nem ivott túl sokat, mert egész éjjel fojtogatta a szégyen, resteilte a képmutatást, az alakoskodást Hazudott megszeppenten és szemrebbenés nélkül, mint egy taknyos kölyök. 0, az elnök azt hazudta: Irén sír. Hogy ne derüljön ki, mi folyik a hazában, hogy az ő lakásán angyalszárnyakat csinálnak a litánaás asszonyok.

I

rén már talpon volt, mikor Kacsó hazaérkezett Kipihenten, frissen állott a férje elébe.

— Miért mulattál egész éjszaka? — kérdezte haragosan és szemrehányón.

— Temiattad — kiáltotta Kacsó valami hirtelen támadt feneketlen gyűlölettel.

Maga sem tudja, hogyan történt. Nem volt ura akaratának, érzékeinek. Csak arra emlékszik, hogy két hatalmas pofon csattant az asszony arcán. Tizenhét év alatt soha nem vetemedett ilyesmire.

A pofon elcsattant, azon már nem lehetett segíteni, és nyomában elszabadult a pokol. Irén jajveszékelve szaladt ki a konyhába. Lányuk, a hatéves Vilma a mellettük lakó öregasszonyt riasztotta, az pedig óbégatva csődítette össze a szomszédokat.

— Segítség! Az elnök öli a feleségét.

Kíváncsi, botrányra éhes asszonynép sereglett a kerítés előtt. Gyerekszemek tapadtak rá, amint feldúltan állt az udvaron. S néhány perc múl\

Emlékkönyv

a „Fészek“ évfordulójára

A 62. esztendejét élő »-Fészek-« sajátos valamije a magyar művészeti életnek. Szándékkal óvakodtunk »intézményt« mondani — a Fészek sohasem volt az, ma sem az. Az alapítás 60. évfordulójára (némi késéssel) megjelent tartalmas, külsejében megnyerő könyv pontosan iés magas színvonalon elmondja: miért is született meg »Festők, Építészek, Szobrászok, Zenészek, Énekesek, Komédiásokénak ez a Fészke; mely társadalmi körülmények s a művészeti élet milyen tényezői hívták életre, milyen szerepet játszott és játszik. A színvonalat remekírók és egyéb művészkiválóságok rövid, őszinte, szépítésmentes írásai biztosítják — így ez »A Fészek«-könyv lényegesen több, mint sablonos, »könnymosolyos« emlékezés. Olyan írók kis esz- széit olvashatjuk, mint Tersánszky, Móricz, Heltai, s irodalmi, képzőművészeti, színházi, publicisztikai életünk korábbi és mai kiválóságai (Kunffy Lajos, Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Herman Lipót, Péterfi István, Rideg Sándor, Illés Béla, Székely Mihály, Ruttkai Éva és mások) közük régebbi és frissebb emlékeikhez csatlakozó tartalmas gondolataikat. Rideg Sándor fanyar humorral átszőtt írása már- már kis tanulmány a korról (viszont a Tosea Levéláriát nő sohasem énekelhette!). A szép könyv illusztrátorai közt nem kisebb művészekkel t-ü-u-o-toatunk, mint Diósy Antal, Pejk Jenő, Herman Lipót, Pólya Tibor és mások. Demeter Imre szerkesztői munkáia is s a mai Fészekről adott rövid képe is kitűnő. Heltai Jenőnek a Fészek 25 éves fordulójára írt szavai záriák a kötetet mintegy útmutatást adva a Művész- klub további 60 esztendőihez: »Forró kívánságom .. . hogy ezen a gvönvörű helyen az idők végéig művésznek és embernek. szabadnak . érezhesse magát mindenki.« A kívánság teljesült. (Gondolat.)

va megérkezett Gereblyés, a községi' tanácselnök is. Végig- kacsázolt az udvaron, sánta lábával kaszálta a havat. Oda- állt elébe, kezét csípőre tette, s halkan, a szavakat hangsúlyosan tagolva azt mondta neki:

— No. Kacsó, most botránykő lettél. Betelt a pohár.

Kajánságot, alig titkolt örömet érzett Gereblyés hangjában, de türtőztette magát. Minden erejét összeszedte, nehogy újabb meggondolatlansággal tetézze a két pofont

— Ez az én dolgom. Én is hozom rendbe — válaszolta a tanácselnöknek, és kirohant a kapun a tsz-iroda felé. Úgy határozott, hogy az éjszakát a présházban tölti a pince fölött. Már évekkel ezelőtt berendezett ott egy kis szobát, kályha és fekvőalkalma tosság is Amit benne. Ügy érezte, hogy a történtek után nem mehet haza. Irén meg ő, két világ. Elvált az útjuk örökre.

O

tt talált rá az öreg a présházban. Kacsó, amint meglátta, megszeppent, mint egy gyerek. Ha az öreg jön, akkor már igen nagy baj van. Hellyel kínálta a váratlan vendéget, majd a vörös borral téli korsóból tölteni akart neki. Az öreg leintette.

— Tedd él a poharat, nem mulatni jöttem!

Kovács Sándor, a járási tanács elnöke egyáltalán nem volt öreg ember. Alig több negyvennél. Az »öreg« jelző, mély a járásiban ráragadt, nem a korának, inkább magas, hajlott alakjának, korán őszülő hajának, látszólagos zárkózottságának, szigorú elveinek, lassú, sokszor gúnyomé beszédének szólt.

Az öreg hosszú ideig szótlanul ült, csöndben firtatta a kényelmetlenül feszengő Kacsó János arcát.

— Most mit akarsz? — kérdezte végül. — Itt töíttöd talán a karácsonyodat is?

— Itt! — felelte Kacsó mogorván.

— Mert elnök létedre nem élhetsz együtt egy ilyen asz- szonnyal, igaz-e?

Kacsó gondjaiba feledkezve ült. Nem vette észre az öreg szavaiban bujkáló csúfolódást^ Azt hitte, Kovács Sándor igazat ad neki.

— Nem érti a mai életet. Nem mai ember — válaszolta készségesen, és biztatást rár- nézett az öregre.

Kovács Sándor most már leplezetlenül élesen kérdezett, — Te Agáján érted-e? Mert én úgy látom, hogy a magad portáján sem tudsz rendesen eligazodni.

— Én? — kaipta föl a fejét Kacsó sértődötten. — Jól tudod, elnök elvtárs, hogy mi az idén is negyvenöt forintot asztunk. Nézd csak meg, milyen ünnepre készül a falu.

— Láttam! — felelte Kovács nyugodtan. — Más nyugodt ünnepre készül De a tieid otthon gubbasztanak ijedten, összebújva, mint a íázós verebek.

—i Onnan jössz? — kérdezte Kacsó ijedten, és a feje búbjáig elvörösödött.

— Utólagos engedeümeddel. — Beszéltél az asszonnyal is?

— Nem is először, ha nem veszed ro6sznéven. Már régen meg kellett volna mosnom a fejed, de azt Vártam, megjön az eszed magadtól is.

Hallgattak néhány pillanatig, amíg Kovács Sándor az emlékei között kutatott.

— Már három évvel ezelőtt is panaszkodott a féleséged, amikor a hetedik-nyolcadik osztályt szerette volna elvégezni. Azzal torkoltad le, hogy maradjon nyugodtan. Minek az neki? Ronda önzés volt, hallod-e? Ő évekig télen is a hideg nyári konyhában mosott, hogy te nyugodtan tanulhass odabenn. S a tavalyi esetre emlékszel-e? Amikor a növénytermesztőknél vállalta volna egy munkacsapat vezetését

Keüe Sándor: KILÁTÁS A BALATONRA (olaj)-----------------------------r

— Dolgozhat anélkül is, ha engedi az ideje — felelte Kacsé mogorvám.

Kovács Sándor fel csattant.

— A te szájízed szerint, igaz? Mondhatom, jól értesz a látványos parádéikhoz. Akár egy mutatványos. Kukorica- és krumplikapáláskor kivonul az elnök felesége is. Az elnök személyesen kíséri, hadd lássa az egész falu.. -. De hogy az a szegény asszony hivatást leljen a munkában, hogy megmutassa, többre is képes, nemcsak inget vasalni..:

— Hajnaliban kelek, néha csak éjfélkor jutok haza — vágott az öreg szarába Kacsó. — Megszoktam a frissen Avasait inget, a rendes otthont, a jó táplálkozást Csak így tudok ...

— S ehhez cseléd kell, igaz-e? Cselédnek ott a feleség

— Én mindent megadok neki — ellenkezett még mindig szilárdan Kacsó János.

— Mindent, persze, hogy mindent — csúfólódött az öreg. — Csak éppen ember nem lehet belőle. Olyan ember, amilyen lenni szeretett volna.

Kovács Sándor cigarettára

gyújtott. A tsz-elnököt is meg-j kínálta.

— Gondolkozz, Kacsó. Tarts

végre önvizsgálatot. Kacsó magába roskadya hallgatott. Szó nélkül ültek néhány percig, végül újra az öreg törte meg a; csendet. I

— Emlékszel még, mit I mondtál két esztendeje, ami-' kor a kitüntetést kaptad? Azt; mondtad, nem is a plecsnimek örülsz, hanem a lehetőségieknek, hogy emberré lehettél. Olyan emberré, aki neki való helyen dolgozhat, könyvet foghat a kezébe, nincsen kerítés sem a tettei, sem a gondolatai előtt.

Kacsó hallgatott, az öreg beszélt továbbra is.

— Te bátran lépkedtél fölfelé a garádicson, az asszonyt meg ott hagytad magad mögött, hogy a frissen vasalt inget, a rendes otthont minden nap megteremtse. Pedig ő is szívesen tartott volna véled, csakhogy te ezzel nem törődtél. Most meg dühöngsz, és pofont osztogatsz, amiért úgy gondolkozik, mint húsz évvel ezelőtt. Angyalszárnyakat

gyárt .ahelyett, hogy ...

— Az angyalszárnyakat is

tudod? ;

—. Tudom.

— És most?

A

z öreg lassan, vontatottan morzsolta a szavakat.

— Ha te igazán annyira mai ember volnál, amilyennek magadat tartod, most föl kellene ugranod és rohanni haza, hogy valahogyan elrendezd a két pofont, amit te jobban megérdemel tél volna.

Kacsó kényelmetlenül feszengett a szalmadikón. A szigorú öreg feddő és méeis megértő szavai valósággal megrendítették. Zavarában a kancsó után nyúlt, hogy felhörpintsen egy pohárra valót, de az öreg szava egy pillanatra lefékezte a megkezdett mozdulatot,

— Tölt sél egy pohárral ne-j kém is, te mai ember.

B£RTÓI< LÁSZLÓ VERSEIBŐL

GÖMBAKÁCOK

Hagy esontú öklök a gömbakácok, de békések, akár a tél.

Gubbasztanak, mint összeázott tyúkok a pajta véginél.

Láttátok őket borzoiódni és repülni nyár idején, mikor a föld sátrát kinyomni nekik feszült az égi fény.

Most meztelen a csonkaságuk, és fáj, mint minden csonkásáig.

A félkarút, a bölcs falábút idézik meg a néma fák.

És szégyellem magam, és félek, mint a nyáron, amikor itt vallatva a közömbösséget, áttoltam egy tolókocsit.

FEKETE VARJAK...

Fekete varjak bokra KuUott a faágakra.

Huszonöt öreg néni szerelmünket beszéli.

hmen alulról nézve: gombok az őszi égre.

Ülnek huszonöt széken, kabátot varrnak éppen.

Szürke az égi mente, országút is lehetne.

Ránk próbálják naponta, kezükben régi minta.

Nagyapám ilyent hordott, zörögnek rajta a gombok.

S mert bő vagy szűk lesz mindig, elbontják, újrakezdik.

Ballag az ősz a tájban varjúgombos kabátban.

Él a huszonöt néni: szerelmünket beszéli.

SZIRMAY ENDRE KÉT VERSE

BESZÉLJ, ÖREG!

Ügy cseppen hűvös ajkadról a ízó, mint fémbanálról hársillatú méz, csontos kezed beszédes mozgása ködpipáló múltakat idéz.

Vágyak és sár, gond és szánó felhők könnyek, nélkül mosoly és panasz, porba fúló erőlködés, munka, konok munka — ez volt az igaz!

Sáros vágyak és felhozó gondok, sírás mosoly rebben újra fel;

Tudtuk, mikor, miért, mit kell tenni: ha szerelmes szivünk énekel.

Hallgatom. A tompos mondatokból !<arcos ízű vágyat szűr a vér, s érzem már, a holnap tűzvarázsa szárnyas lánggal a szívemig ér.

Mondd csak, mondd! A hús valósé igazával mindig megigéz, csöndes szavad szelíd melegére a szám szélén kicsordul a méz.

AR ELLEN

Partot áűasz még bennem az árnak elszánt-egyedül, mozdulatlanul, pedig látod: az évek csapatával ősszel a vadliba délre vonul.

'

..........m———m>é———-------------------------------------rnnniupuLLLi