Somogyi Néplap, 1963. január (20. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-13 / 10. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1963. január 13« SPORT Számvetés az atlétáknál La§§ű ütemű a fejlődés Az atlétika, a legklasszikusabb sportágaik egyike még ma is mos- toliagyerek. Amellett, hogy egykét megyei sportkörnél komoly gondot fordítanak a sportág fejlesztésére (K. Dózsa. K. Petőfi, Csurgói Spartacus), sok helyen bizony majdnem csak Iátszatslakosztály az atlétáké. Ez a körülmény mar maga megszabja, hogy milyen, mértékben fejlődhet a sportág. Az országos táblázaton a mieink a hátul küllőgók között találhatók, annak ellenére, hogy 1962-ben is volt némi fejlődés. Ezt bizonyítja, hogy a somogyi versenyzők tíz számban javítottak megyei csúcsot (egyes számokban több ízben is). A fiatal versenyzők szinte kivétel nélkül jobb eredményt értek el, mint 1961- ben. A fejlődést tanúsítja, hogy hosszú idő után végre ismét van I. osztályú versenyzője a somogyi atléta gárdának — Pamuki József személyében. Mostani rövid számvetésünkben sorra vesszük, kik voltak a megye legjobb atlétái 1962-ben, majd pedig folytatólagosan közzétesszük a múlt év legjobb atlétikai eredményeit. Egyénileg a nőknél Kereső Ró- :zsa nevét kell elsőnek említeni, öt futószámban vezet a megyei ranglistán. Négy számban új megyei csúccsal. A válogatott egyik legbiztosabb tagja volt a múlt évben. Tőle várhatjuk, hogy az idén eléri majd az I. osztályú szintet. Novák Judit a gerely vet és új megyei csúcstartója, kár, hogy nem edz rendszeresen, s csak »beugród atléta. Hadaró Rózsa tehetségét már esztendőkkel ezelőtt megállapítottuk, országos spartakiád győzelme a távol ugrásban kiemelkedő teljesítmény. Kár. hogy inkább csak a spartakiadókra készül. Bö- röczi Márta* Vető Erzsébet, Batlér Margit, Toronyi Erzsébet, Walter Rózsa voltak a somogyi női atléták legjobbjai. Vetőt és Toronvit betegsége* gátolta a jobb szereplésben. aenyzo lett. A kaposvári pályahiány, no és Budapestre való távozása, majd visszatérése indokolja, hogy nem fejlődött annyit, mint amennyit vártunk tőle. Reméljük, hogy most már magánélete is nyugvópontra jut, s Pamuki azt nyújtja majd, amit valójában tud. A többiek közül Závecz Imrét kell megemlíteni, aki a múlt évben is egyedüli hosszútávfutónak számított, s új megyei csúcsot ért el. Jáhn Károly, Lelkes István, Kovács János, Gadányi István, Pintér Gyula eredménye javult a várakozásnak megfelelően, A legifjabb korosztályból Ács Lajos és Dobosi Gyula hívta fed magára a figyelmet. A vidéki szakosztályok közül elsősorban a csurgóiaké a pálma, Kiss Lajos vezetésével máról holnapra ű;j erőkkel gazdagították a megyei atlétikát. Elsősorban Mátké Jenőre gondolunk, aki a dobószámokban, főleg a kalapácsvetésben a megye legjobbja. Ez a tehetséges sportember, ha megtalálja helyét az életben, különösen kalapácsvetésben sokra viheti. A csurgói lányok közül Szöílősi Edit jeleskedett elsősorban. Barcsion Závecz a lelke az atlétikának, a többiek bizony nem olyan szorgalmasak, mint edzőjük. Az őszi idényben törés volt tapasztalható a barcsiaknál, reméljük, hogy a visszaesés c^ak múló jelenség volt. Siófoki atlétákkal most csak helyenként találkozunk a megyei ranglistán, pedig korábban a siófoki atlétika a meg ve egyik fellegvára volt. A Bányász azonban megszüntetted?) atlétikai szakosztályát, így a siófoki gimnázium sportkörére hárult a feladat, b^gy továbbvigye az atlétikai életet. Egy rövid vizsgálódás nem térhet ki a sportág minden egyes részletproblémájára. Az összegezés mégis mutatja, hogy a somogyi atlétasport több támogatást érdemelne. Elsősorban a sportkörök részéről. A fiataloknak is Vállalniuk kellene a sportág érdekében a munkát, a lemondást, úgy, mint a nagy atléta elődök tették. Ha e két. tényező kedvezőbb helyzetet teremt, mint a múlt évi volt, akkor talán ebben az évben nagyobb- mérvű fejlődésről adhatunk majd számot az év végén. (Folytatjuk) A férfiak rangsorát Pamuki József vezeti, bár csak az 1500 méteren javított legjobb eredményén. Igaz, hogy ezzel I. osztályú verASZTAL2TENISZ Három tiszta pont a KMTE férficsapatának előnye Lejátszották az asztalitenisz NB II. »Barna« csoportjában az őszi forduló elmaradt mérkőzéseit. A versenyt rendező szövetség közzétette az első harmad végeredményét. A Kaposvári MTE csapata veretlenül áll az élen, s előnye három pont. Előreveti árnyékát, hogy a KMTE-nek a Csepel SC-vel, valamint a Veszprémi AKÖV csapatával kell küzdenie az elsőségért. Az első harmad végeredménye (az idén háromforőulós a*, asztalitenisz-baj nokiság) : 1. KMTE 11 14) 1- 153:45 21 2. Csepel SC 11 8 2 1 136:62 18 3. Veszprém u 7 2 2 110:88 16 4. MAHART 11 8 1 4 123:77 13 5. PEAC xl 6 1 4 115:83 13 6. Dunaújváros 11 6 1 4 113:85 13 1. Külker. u 5 1 5 93:105 11 8. Győri D. 11 4 1 6 82:116 9 9. D.-újv. Ruha ii 3 1 7 84:114 7 10. Sz.-fehórvár 11 3 1 7 77:12! 7 11. Szombathely 11 2 9 64:134 4 12. Bp. MEDOSZ 11- U 4*358 7 LABDARÚGÁS HÍREK KIBÍR 13 i Időjárás Várható időjárás vasárnap estig: hideg idő havazásokkal. . ea Élénk, helyenVasaiJíiap gj ként erős északkeleti szél, @ hófúvások. Leg- veromk-a $| magasabb nappali hőmérséklet mínusz 6— mínusz 10 fok között. A tabi gimnázium a listavezető Kétségkívül nem nagyok a tabi járás adottságai. De az is bizonyos, hogy a járása sporttan ács élén bekövetkezett kényszerváltozások (a korábbi JTST-elnök, Kovács Béla katonai szolgálatra vonult be, s csak a napokban, szerelt le) nem tettek jót a tabi járási labdarúgó-bajnokságnak sem. Az irányító nélkül maradt járási labdarúgó-szövetség úgy^ihogy igyekezett megbirkózni a nehézségekkel, ennek ellenére mindössze hat csapat vett részt a járási bajnokság küzdelmeiben. Az őszi forduló kellemes meglepetése a tabi gimnázium labdarúgó-együttesének elsősége. Helyesnek bizonyult a tabiak kezdeményezése, hogy középiskolás sportkörük csapatát, elindították a bajnokságban. A diákegyüttes mellett még Nagyberény és Zies érdemei említést. Somogyegres, Som és Tab n. — mint eredményeik mutatják — gyengék. A járási bajnokság félidejében a következő a sorrend: L Tabi Gimnázium 5 3 2 - 15:1 8 2. Nagyberény 5 3 1 1 15:6 7 3. Zics 5 2 1 2 7:5 5 4. Somogyegree 5 2 - 3 20:14 4 5. Tab IL 5 2 - 3 7:13 4 6. Som Sl- 4 5:30 2 — BEFEJEZŐDÖTT Örtilo- son és CsurgónagymartonlMn a hat előadásból álló mezőgazdasági tanfolyam. Az előbbi községben növénytermeléssel, az utóbbiban gyümölcstermeléssel foglalkozó előadásokat hallgattak meg az érdeklődők. Egy-egy foglalkozáson 25—30 tsz-tag vett részt. —* A nyelvtan- és a helyesírás-tanítás időszerű kérdéseiről tartott előadást csütörtökön Tihanyi Andor, az Országos Pedagógiai Intézet alsó tagozati tanszékvezetője a kaposvári nevelőknek és a megyei munkaközösség vezetőinek. — FÉLMILLIÓ FORINTOT kot- t6tt egy év alatt boltjainak korszerűsítésére a kaposvári földművesszövetkezet. — FŐVÁROSI VENDÉGSZEREPLÉSRE utazott szombaton Sallós Gábor, a Csiky Gergely Színház igazgatója. Ä Vígszínházban Gáspár Margit Hamletneh nincs igaza című színművében Mike Gábort alakítja. Szerdán, csütörtökön Miskolcon szerepel 'ugyanebben a darabban. — Összevont osztályértekezletet tartott a barcsi, a nagyatádi és a csurgói járási tanács művelődésügyi osztálya Csurgón. Az értekezlet részvevői a három járás nevelési kérdéseit vitatták meg. A tanácskozáson a szakfelügyelők is jelen voltak. Február elsején Barcson tartanak hasonló megbeszélést. Újítási kiállítás a kaposvári állomáson A KPM-hez tartozó közlekedési vállalatoknak a VIII. pártkongresszus tiszteletére készített és bevezetett újításait mutatják be az e célra gyártott négytengelyes pull- mankocsiban. A kiállítás hét— HÉTMILLIÓ FORINTTAL nőtt tavaly a falusi takarékszövetkezetek betétállománya. A böhőnyeiek egymillió, a szulokiak több mint nyolcszázezer forintot helyeztek el tavaly falusi bankjaikban. — 22 490 FORINT ÉRTÉKŰ KÖNYVET ADTAK EL a földmävesszövetkezet könyv- bizományosai, a községi és iskolai könyvtárak a csurgói járásban az őszi megyei könyvhét idején. Tizenkét l-özség könyvkiállítást rendezett, kilenc faluban mesedélutánt tartottak. a gyerekelmek. A könyvhéten 263 olvasóval gyarapodtak a járás könyvtárai. — Felborult egy munkásokat szállító motorhajó a Perzsa-öbölben. A hatvan munkás közül harminchat a tengerbe fulladt, huszonnégyet egy az öbölben horgonyzó olasz hajó tengerészei mentettek ki. — Játék és munka az óvoda udvarán címmel januárban vitákat rendeznek megyénk óvodáiban. Minden évszakban az alkalmazható szabadtéri foglalkozásokkal ismertetik meg az óvónőket. —• Az állatról az emberre terjedő betegségekről tartott ismeretterjesztést dr. Király István berzAicei állatorvos Szén tán. Az előadás után levetítették a 135 hallgató előtt a Hólyagférgesség, a Szarvas- marha-gümőkór és Egy nap az állatkórházban című saak- Slmeket — A KAPOSVÁRI VÁROSI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BÍZOTTBA- GA értesíti, a város Lakosságát, hogy az ideiglenes választói névjegyzék január 14-tól lJ-ig a városi tanács vb kistermében (Kossuth tér 1., I. cm. II. ajtó) közszemlén lesz. A névjegyzék megtekinthető naponta reggel 8 órától du. fél 5 óráig. — Az Állatforgalmi vállalat értesíti a város lakosságát, hogy a szakszervezeti sertés utalványok beváltása minden héten kedden és pénteken van a vállalat Gilice utcai telepén az alábbi rend szerint: 13—14 óráig sorszám osztás 'érkezési sorrendben, 14—15 óráig a sertések kiadása sorszám szerint. Kérjük, hogy a fenti időbeosztást az érdekeltek tartsak meg. (3250) műusLŐDés ü m szannHozás CSIKY GERGÉLY SZÍNHÁZ De. fél 11 órakor: ALAD» DIN ÉS A CSODALÄMPA. Ifjúsági előadás. Du. 2 órakor: A MOSOLY ORSZÁGA. Petőfi-szelv. bérlet. Este 7 órakor: A MOSOLY ORSZÁGA. Katona-bérlet. Vese: A NADRÁG. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ MÜNCHAUSEN BARÖ. Korhatár nélkül. Előadások kezdete 3, 5, 7, 9 árakor. (Január 13-ig.) Délelőtt fél 10-től fél 1 óráig folytatólagos híradóműsor: Ballada egy lányról, Bajkál- tó, Férjek tanfolyama , Kompozíció a festészetben. SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ KERESZTESEK I-II. 10 éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete 3 és 7 órakor. (Január 13-ig.) Délelőtt fél 10 és 11 órakor ma-tömé: AZ ORDÍTÖ EGÉR, VIGYÁZZ, NAGYMAMA! LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ AZ ŐSERDŐ URAI. Színes, szélesvásznú belga film. 10 éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete fél 4, fel 6 és fél 8 órakor. HÉTFŐK VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ EGY CSEPP MÉZ. Csak 13 éven felülieknek:. Előadások kezdete 5, \ 9 órakor. (Január 16-ig.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ PEDRO A SIERRÁBA MEGY. Korhatár nélkül. Előadások kezdete 4, S, 8 órakor. (Január 16-ig.) — MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVHÖNAPÓT rendeznek január 23-tól február végéig. Ez idő alatt négy szakíró megyénk nyolc-tíz községében előadásokat tart. — Országos állat- és kirakodóvásár lesz január hó 16-án Kadar- kúton. (3258» MPRöHltfDErFíEtf A KIKERÜLÉSRŐL Aproüirdelesek ara; hétköznap szavanként I«— Ft, vasái^ «a (inn ipnap Ft. Az első szó két szónak számít. Legkisebb hkaetés la - Ft. Hírd nőseket (elves? a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Kossuth tér L sz. Telefon 15-16. A hirdető felek postán is feladhatják és telefonon is be* mondhatják Hirdetéseiket. Álló jáijnüvet vagy az úttesten levő egyéb akadályt kikerülni csak akkor szabad, ha a kikerülés a közlekedés más részvevőit, elsősorban a szembejövő forgalmat, nem akadályozza, és a járművezető meg is győződött előzőleg arról, bogy járművének előzésébe más jármű nem kezdett bele. Ha a kikerülés a menetirány megváltoztatásával is jár, azt kellő időben szabályszerűen jelezni kell. Azt a járművet, amely az úttest középvonala mellé húzódva áll, és szabályszerűen jelzi, hogy balra kíván bekanyarodni, és az úttest közepén levő síneken álló villamost csak jobbról szabad kikerülni. Kikerülés közben az állő jármű ▼agy egyéb akadály mellett — az adott haladási sebességhez képest #— kellő biztonságot nyújtó oldal- távolságban kell elhaladni. Nem szabad kikerülni azt a Járművet, amely a kijelölt gyalogátkelőhely előtt azért állt meg, mert efőtte gyalogos halad át. A MEGÁLLÁSRÓL Megállni — a kijelölt várakozóhelyen és a forgalmi vagy műszaki Inba folytán történő megállást kivéve — az úttestnek csak a menetirány szerinti jobb oldalán a menetiránynak megfelelően, szorosan az úttest szélén szabad úgy, bogy a jármű az úttest szélével megközelítően párhuzamosan álljon. Az alább felsorolt esetekben és helyeken a jármű vezetője szándékától függetlenül köteles megállni: L ha az úttesten álló rendőr karját függőlegesen felemeli, a jeladás helye előtt köteles valameny- nyi közlekedő jármű megállni, 2. ha a járművezetőt a rendőr szaggatóit síp jelzéssel megállásra hívja fel, 3. ha a járművezetőnek jelzőtárcsával, piros fényű lámpával va<ry fehér fénvű körbe * or gatásával •Megállj« jelzést adnak. 4. ha a járművezetőnek a néphadsereg forgalomirányítója piros zászlójelzést ad. 5. közhasználatú jármüvek megállóhelyei előtt, ahol a fel- és leszállás az úttesten történik, amíg a jármű a megállóhelyről el nem indul, 6. a járművezetőt a szembejövő jármű fénye elvakítja, 7. ha az úttesten zárt csoport halad át, 8. ha aa úttesten gyermekek egyenként vagy csoportosan haladnak át, 9. ha az úttesten láthatóan testi fogyatékosságban szenvedő (fehér bottal közlekedő vak, három fekete pontos sárga karszalagot viselő süketnéma, mankós személy stb.) vagy olyan személy halad át, akiről koránál vagy állapotánál fogva felismerhető, hogy nem képes biztonságosan, saját testi épségét megóva közlekedni, 10. minden olyan helyen és alkalommal, ahol és amikor a megállási kötelezettséget a KRESZ egyéb szabályai kimondják, illetve azt jelzőtábla jelzi, 11. ijedező állattal való találkozásnál, ha a közlekedés biztonsága megkíván ia. sőt szükség esetén a motor működését is le kell állítana (Az állat hajtója karjának felemelésével jelzi, hogy az állat a járműtől megijed.) Forgalmi okból vagy műszaki hiba folytán történő megállás esetét kivéve nem szabad megállni az alábbi helyeken: L olyan helyen vagy módon, hogy az álló jármű a közlekedést akadályozza, 2. olyan helyen, ahol az álló járműtől más jármüvek vezetői a Közlekedést irányító jelzéseket vagy a jelzőtáblákat nem láthatják, 3. olyan helyen, ahol az álló járművet más járművek vezetői kellő időben nem vehetik észre (pl. meredek dombtető, éles útkanyar stb.), . 4. útkereszteződésben és az útkereszteződés szélétől (lakott területen a járda sarkától) számított ló méteren belül» 5. személygépkocsik, motorkerékpárok és kerékpárok kivételével a kijelölt gyalogátkelőhely előtt 15 méteren belül, 6. vasúti átjáróban és villamos- vágányon, 7. hídon, aluljáróban és alag útban, valamint ezek fel- és lejárójánál, illetve ki- és bejáratánál, 8. járdán, 9. az úttestnek a járdasziget és az ahhoz közelebb levő járda közötti részén, 10. közhasználatú jármű megállóhelyét jelző tábla előtt 10, a tábla után 15 méteren belül, kettős megállóhelynél pedig az úttestnek a két megállóhely-tábla közötti részén, 1L robbanóanyagot vagy robbantószert szállító járművet lakott területen a fel- és lerakodás idejét kivéve, 12. ahol a megállási tilalmat jelzőtábla vagy útburkolati jel Jelzi. Ha a járműnek féklámpája van — lábfékkel történő fékezés esetén — a megállást féklámpájával kell jelezni. Ä motorkerékpár vezetője a megállást karjának függőleges feltartásával tartozik Jelezni. Megállni forgalmi okból Is (pl. járműtorlódás, tilos jelzés stb.), útkereszteződésben vagy gyalogátkelőhelynél is csak úgy szabad, hogy ezzel a keresztező útvonal, illetőleg a gyalogátkelőhely forgalmát ne zavarjuk. Ha az említett helyeken műszaki hiba miatt, kell megállni, a megállás ntán az elromlott Járművet onnan haladéktalanul el kell távolítani. (Folytatjuk) fan délelőtt 10 órakor {nyílik meg Kaposváron, és két napig tekinthetik meg az érdeklődők az Utasellátó előtti holt- vágányon. A KAPOSVÁRI TEXTILMÚVEK 15—17 éves, általános iskolai végzettséggel rendelkező, kaposvári lakosú leányokat egyéves fonóipari tanulónak fölvesz. Jelentkezni lehet január 20- ig naponta 8—14 óráig az őzem munkaügyi ______osztályán,_______(3259) II Kaposvári állami Gazdaság új, mcderti központi gépjavító műhelyéi): gyakorlattal rendelkező qéplakaiosokat, Zetor- toper 01413 RS-09 traktorszerelö- ket, marós esztergályost ás hálózati villanyszerelőket keres Jeientkeznés személyesen a központi gépjavító műhely vezetőjénél, Magyaratád- Tátompnszta. (3268) Kétszobás családi ház beköltözhetően eladó. Kaposvár, Semmelweis u. 20. (II., Kisgati-dűlő), Takácsiig_____ (1353) Eladó 6 éves príma hasas tehén, februárban borjazik. Cím: Székely, Kaposvár, Róma-hegy 53., Munkácsy utca folytatása. (1372) Moszkvics 407-es, világoskék, kifogástalan állapotban eladó. Dr. Gál, Tab. ________ (4457) S ürgősen eladó 400-as kombinált gyalugép 4000 Ft-ért. Érdeklődni: Iharosberény, 1. sz. boltban. ________________ (78956) Kapos váron' Május L u. 28. sz. alatti háznak különálló része, mely 1 szoba-konyhából, padlásból és pincéből áll, eifoglalhatóan eladó. Érdeklődni j^?yanott - (78951) Kaposvár. Május L u. 75. alatt kétszobás házrész beköltözhetően öladó. Varga._______ (78973) Ter ta magnetofon kitűnő állapotban olcsón eladó. Kaposvár, Vöröshadsereg útja 49., az udvarban, 4—7-ig. Vasárnap egész nap. (78971) Cezeta önindítós robogó bejáratva sürgősen eladó. Kaposvár. Kanizsai u. 25. (78954) Trabant Limousine, kifogástalan, eladó. Érdeklődni 8—16 óráig 11-75, illetve Kaposvár, Április 4. köz 4., m. 7.__________________________(78919) Barcson kétszobás, konyhás, kertes családi ház eladó 40 0f>0 Ft-ért. 20 000-et készpénzzel, a többit fizetési könnyítéssel. Érdek'ődni: Barcs, Belcsai Tejüzem, Czink. ___________________ (78944) 15 000 km-t futott Trabant Combi, zöld és vajszínű, kifogástalan állapotban eladó. Érdeklődni Toponár 13. telefonszámon lehet. (78946) Veszprémi központi fekvésű két- szoba-összkomfortos lakásomat elcserélném hasonló keszthelyiért. »Tavasszal« jeligére Sallai u. hirdetőbe, Pécsre. (80472) Talajtani osztályunk térképszerkesztésben jártas műszaki rajzolót keres. Fizetés megegyezés szerint. Kaposvár, Rippl-Rónai n. 14. ________________________(78921) S zakképzett felszolgáló italboltvezetőnek családdal elhelyezkedne. »40-től« jeligére Pécs, Sallai u. hirdetőbe.. (80476) Képesített könyvelőt keresünk azonnali belépésre értékkönyvelői munkakörbe. Jelentkezés személyesen f. hó 14-én: Somogy megyei Útépítő Vállalat, Kaposvár, Árok utca 4. (78969) Műszaki rajzolót keresünk helyettesítésre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés reggel 8 órakor: Vízügyi Igazgatóság szak- mérnöksége, Kaposvár, Szántó Imre u. 17. alatt. (78937) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10, 15-11* Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Kossuth tér 1. Telefon 15-16. Felelős kiadó: A SOMOGYI NÉPLAP LAPKIADÓ VÁLLALAT IGAZGATÓJA. Beküldött kéziratot nem érzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elft* fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítoknél. Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft, Készült a Somogy megyei Nyomd»» ipari Vállalat kaposvári üzemébe% Kaposvár, Latinka S. «. (L A Kaposvári Építőipari és Lakáskarbantartó Ktsa vezetősége és dolgozói fájdalommal tudatják, hogy szeretett munkatársak KOVÁCS JÁNOS 42 éves korában tragikus körülmények közt elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. (3271) Emlékét megőrizzük.