Somogyi Néplap, 1962. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-31 / 305. szám

Hétfő, 1962. december 31. 3 SOMOGYI NÉPLAP A termelőszövetkezetek vezetéséről k * Napjainkban gyakran hal­lunk és olvasunk a termelő- szövetkezetek vezetéséről. "Jó vezetés — erős szövetkezet«; »A szövetkezet gazdálkodásá­nak alapja a vezetés szilárdsá­gax — ilyen jelszavakat látha­tunk és hallhatunk. Milyen legyen a jó vezető, hogy betölthesse hivatását azon a helyen, ahova a közös­ség állította? A kívánalom sok, ezért csak a legfőbbeket írom le. Az elnök rendelkezzék kellő gazdasági szakismerettel, gyakorlattal, politikai tudás­sal; művelt, igazságos, türel­mes, erős akaratú, határozott, előrelátó legyen, olyan, aki nemcsak a gazdasági munkát tekinti feladatának, hanem tö­rődik a közösség tagjainak egyéni gondjaival is. Nem hi­szem, hogy akad olyan ember, aki ezekkel a kívánalmakkal nem ért egyet. S többé-kevésbé ilyenek is a vezetők. De vajon nincs-e olyan szö­vetkezeti elnök, aki azt képze­li magáról, hogy megütötte a mértéket, megfelel minden kí­vánalomnak? Sajnos, ilyen is akad, és ez hiba. Mert be kell ismerni, hogy néha botlado­zunk, tétovázunk, munka köz­ben hibát követünk el. A követelmények nagyok. Szövetkezeti családok, egy-egy falu gazdasági, kulturális, po­litikai élete, fölemelkedése vagy hanyatlása tükrözi a ve­zető munkáját. Igaz, hogy ezt a munkát — amely nem any- nyira közvetlen; mint a mező­kön dolgozó tagságé — nem mindig értékelik azok, akikért elsősorban végezzük. Akadnak, akik úgy gondolják, hogy ők keresik meg a vezetőknek a kenyeret. A gondterhes napo­kat, az álmatlan éjszakákat nem látják. Sokat vár a veze­tőktől a tagság. És mit kívánnak a vezetők? Csak annyit, hogy bízzon ben­nük, és higgyen nekik a tag­ság. Higgye el azt, hogy amit tanácsolnak, javasolnak, az az egész közösség érdekében való. Ismét eltelt egy év, zárszám­adásra készülnek szövetkeze­teink. Egy esztendő fáradozá­sainak eredményét teszik mér­legre. A tagság tekintete e na­pokban a vezetők felé fordul — jobban, mint valaha —, mert tudni szeretné, hogy re­ményeiben nem csalódott-e teljesültek-e az ígéretek. Vár­ják a tavasszal meghirdetett és év közben megvalósított tervek eredményének a kihirdetését. Most a vezetők is mérlegre ke­rülnek. Ezt a mérleget a tag­ság tartja a tenyerén. Rossz lenne, ha ezt kellene mondani a vezetőről: »Nem gazdálkod­tál úgy a rád bízott javakkal, mint kellett volna, úgy, hogy az az egész szövetkezet javát, boldogulását szolgálta volna...« Egy év tapasztalatai alapján sok mindemből le kell vonnunk a tanulságot, hogy betölthessük azt a hivatást, amely csak a közösség bizalmára épülhet, s amelyet úgy hívnak, hogy ve­zetés. Berki József fez-elnök, Homokszentgyörgy Termelőszövetkezeti egészségügyi felelősök egyhetes tanfolyama A múflt év őszén egy négyna­ügyi kérdésekről, a tsz-majorok tisztaságáról, a tejházak, istál­pos tanfolyam után egészség- ügyi felelősök kezdték meg munkájukat megyénk termelő­szövetkezetedben. A múlt hé­ten hatnapos továbbképzést tartott részükre a Magyar Vö­röskereszt megyei szervezete és a Somogy megyei Közegész­ségügyi és Járványügyi Állo­más. A balatomboglári MÜM- üdüilőben megrendezett tanfo­lyamon a tahi, a siófoki, a fo- nyódi, a marcali és a barcsi járás 87 termelőszövetkezeté­nek egészségügyi felelőse vett részt Előadások hangzottak el te­lepülés- és éielmezés-egészség­lók higiéniájáról, az állatról emberre terjedő fertőző beteg­ségekről. Szó esett a mezőgaz­dasági balesetek megelőzésé­ről, a vegyi és mérgező anya­gok helyes tárolásáról. A hall­gatók gyakorlati továbbképzés­ben részesültek elsősegély­nyújtásiból is. Előadást tartottak a termelőszövetkeze­tek szociálpolitikád feladatai­ról. A csurgói, a nagyatádi és a kaposvári járás tsz-einek egészségügyi felelősei részére januárban tartanak továbbkép­zést. Két tűz Gondatlanság miatt tűz ke­letkezett december 23-án a Malomipari és Terményforgal­mi Vállalat kaposvári szárító­telepén. Túlfűtötték a kazánt, és a szárított kukorica begyul­ladt. Szerencsére a tüzet ide­jében észrevették, s így sike­rült megelőzni terjedését. A kár 1500 forint. December 24-én Kadarkúton kigyulladt a GA 63-44 forgal­mi rendszámú autóbusz, kan­di József gépkocsivezető petro- forral melegítette az olajtek- nőt, őrizetlenül hagyta a ko­csit, és lefeküdt aludni. Az anyagi kár 4000 forint. FREILICHMANN: a Polip csapjai Oleg Korallov lassan haladt Pobedáján a gyalogosok és autók sűrűjében. Pedig alig várta már, hogy kijusson a vá­roshoz vezető széles országúi­ra. Sietett; barátaival nyolc órára beszélt meg találkozót, és nem szeretett elkésni. Reg­gel megmondta szüleinek, hogy városi lakásukon alszik és nem a nyaralóban, ahol jelenleg a család tartózkodott. Amikor végre kijutott a -tömegből, nagy sebességre kapcsolt. A kettős elágazásnál jobbra for­dult, és észrevette, hogy az or­szágút közepén egy nő halad a város felé. Oleg bizonyosra vette, hogy meghallja a közele­dő autó zaját, és félreáll az út­ból. De bosszúságára még csak hajlandóságot sem mutatott erre. Oleg még ekkor sem csökkentette a sebességet, csak megnyomta a dudát. A nő megriadt, elugrott jobbra, megbotlott és elesett. Oleg elrobogott mellette, az­tán megállította autóját. A vá­ratlan akadály miatt dühösen szaladt oda a lányhoz, fölsegí­tette, és bosszúsan mondta: — Hogyan lehetett ennyire vigyázatlan? Csaknem az autó alá került! Nagyon megütötte magáit? (8) — Nem baj! Elmúlik! — fe­lelte csöndesen a lány. Nem nézett rá, a port tisztogatta vérző térdéről. Oleg megeny­hült, és segítőkészen felaján­lotta a kocsi mentőládájának kötszereit. Kinyitotta az autó hátsó aj­taját, leültette a lányt, gyufa­szálra tekert vattadarabkát jódba mártott, leguggolt, és bekente vele a térdét. A jód csípett, s a lány. meg­rázkódott, mire Korallov föl­tekintett. Csak most látta meg közelről az arcát. Szépsége na­gyon meglepte. — Hová megy? — kéritezte, s igyekezett, hogy hangja'kö­zömbösnek hasson. — A városba — állt föl most már a lány is. — Elviszem, utamba esik. — Köszönöm. Magam is el­jutok. — Nem! Nem engedem! — jelentette ki Oleg határozottan. — Én vagyok a hibás, engedje meg, hogy bűnömet valahogy jóvétagyem. Kérem, üljön be, és induljunk! — könnyed mozdulattal a kocsi felé tolta a lányt. A lány egy pillanatig még habozott, de azután beült. Oleg, mielőtt megfogta vol­na a kormányt, az ablak fölé •rősíielt visszapillantó tükörbe nézett, és elégedetten állapítot­ta meg: nyakkendője kifogás­talan. Azonnal nagy sebességre kapcsolt. A kerekek alól röp­ködtek a kavicsok, szemközt rohantak a fák, a bokrok. A fiatalember szeme az utat fi­gyelte, gondolatai azonban vé­letlen útitársnője körül forog­tak. Minden tetszett neki raj­ta; ragyogóan fénylő nagy kék szeme, amelyet hosszú pilla ár­nyékolt, formás orra, finom ívű, duzzadt ajka, hullámos szőke haja. Ha olykor a lányra pillantott, észrevette, hogy az is érdeklődéssel vizsgálgatja. Nagyon szeretett volna be­szédbe elegyedni vele, de za­varban volt, és az utat is fi­gyelnie kellett. Amikor beérkeztek a város­ba, Oleg megállította az autót, kilépett az úttestre, megrug­dosta a gumikat. A lány, mintha csak kitalál­ta volna a fiú átlátszó szándé­kát, huncut mosollyal jegyezte meg: — Nagyon jól vezet! Bizo­nyára első osztályú sofőr. — Egyetemista vagyok: rö­videsen mérnök leszek — fe­lelte. — És az autó"? — Apámé, Korallov profes­szoré. Talán ismeri is a nevét. — Nem! Csak néhány napja érkeztem a városba, és senkit sem ismerők. — Sokáig marad nálunk? Ki­küldetésbe j(M vagy vendég­ségbe? — Csaknem eltalálta. A nagynéném él itt, akit régóta nem láttam. — Először jár városunkban? — Igen! — felelte saemlesüt- ve. üldözési mánia és jellemzés Két papírlap fekszik előttem, mindkettőn azonos aláírás. Mindkettő ugyanarról az emberről szól, csak a dá­tum más. És a tartalom. Meg­próbálom magam elé képzelni azt az embert, akit bemutat­nak ezek az írások. Képtelen­ség. íróját azonban magam előtt látom, jelleme pontosab­ban rajzolódik ki, mint azé, akiről elmondta véleményét... Az ellentmondások sorozata meghökkent. S most nem azért vetem papírra, mintha valami általánosan bevált szokásról, módszerről volna szó, ellenke­zőleg. A felelőtlenség és rossz- indulat, a gyűlölködés és rága- lomhadjárat kivételes példájá­val találkoztam, ami előtt szin­te értetlenül áll az ember. A két papírlap egyikét az osztályvezető 1958-ban írta he­lyetteséről, a másikat 1962-ben. Minősítések. Egy ember maga­tartásáról, munkájáról, szak- képzettségéről alkotott véle­mény. Az első olvasása után arra gondolok: nem lehet job­bat, elismerőbbet írni; a máso­dik után: rosszabbat ádáz el­lenségétől sem várhatna. De miért kerülgessem? Hiszen a sorok helyettem is beszélnek, s a közöttük áskálódó szemlé­let önmagát leplezi le... »Csendes, békés magatartá­séi. Feletteseivel szemben tisz­telettudó, munkatársaihoz való viszonya jó.« Ilyen volt. És négy évvel később: »Régebbi csendesebb, békésebb magatar­tását főleg a műtőben türel­metlen, modortalan viselkedés­sel váltotta föl. A fiatal orvo­sokkal ' való kapcsolata ma is változatlan, és úgy szolgálat­ban, mint azon kívül, korához és szolgálati beosztásához nem illően tekintélyrontóan komoly­talan.« Egy sorral lejjebb: "Igen jó elméleti felkészültséggel ren­delkező, kiváló manualitású sebész, aki bármilyen nagy vagy komplikált műtét önálló megoldására alkalmas.« És 1962-ben: »Szakmai szempont­ból. főleg elméleti szinten nem fejlődött eléggé, kerüli a na­gyobb fáradsággal járó, keve­sebb sikerrel kecsegtető, nehe­zebb műtéti megoldásokat.« Próbálnék rövidebben idézgetni, az ellentmondá­sok úgy is nyilvánvalók: 1958: A helyettes "a rendel­kezésre álló irodalmi anyag olvasásával képezi magát. Be­Beszélgetés közben Oleg a lány arcát figyelte: szerette volna eltalálni, hány éves. Semmi esetre sem több huszon­ötnél. Tehát idősebb nála, ez azonban kellemesen érintette, mert ennek ellenére is nagyon barátságosan beszélgetett vele. — Meddig marad minálunk? — érdeklődött Oleg. — Még nem döntöttem vég­leg! — felelte kitérően. — Diáklány? — Nem! És maga hányad­éves? — Az idén végzek. Jelenleg üzemi gyakorlaton vagyok a gyárban. Egész nap ott tón- fergek. Halálosan kifárasztott már. De most már csak kibí­rom, hamarosan vége a gya­korlatnak, és kedvemre kipi­henhetem magam. Hanem — kapott észbe hirtelen —. amennyiben először van ná­lunk, engedje meg, hogy meg­mutassam magának a várost. — Megengedem — felelte a lány nevetve, miközben kivil­lantotta szabályos fehér fo­gait. Oleg őszinte örömmel ült vissza a kormányhoz. Amikor az autó a mozi elé ért, a lány hirtelen odafor­dult hozzá: — Álljon meg, kérem. Én itt kiszállok. Oleg gyorsan fékezett, és új osztottamák továbbképzésében aktívan részt vesz. Családsze­rető, törekvő, takarékos, ma­gánéletében is békességre igyekvő...« 1962: »... gyakran dicséri önmagát, hibáit a legritkább esetben ismeri el. Őszintesége az utóbbi időben nem meggyő­ző, közvetlen felettesével szembeni viselkedése több íz­ben fegyelemsértően tisztelet­ien... Nyolchónapi helyettesí­tése alatt pontatlansága, rend­szertelensége, az osztály dolgo­zóinak összefogására és a munkafolyamat felelősségteljes irányítására való képtelensége vezető állásra való alkalmas­ságát nem igazolhatták. Jelen­legi adottságait mérlegelve (18 évi kórházi munka után!) rendelőintézeti szakorvosi munkakör betöltésére látszik alkalmasnak.« Töprengek. Mert négy esz­tendő alatt változhat egy em­ber, előnyére is, hátrányára is. Ez a »fordulat« azonban túl­zás, szívesebben úgy monda­nám: képtelenség! Az utóbbi minősítés záradé­ka azonban nevetséges, s azt bizonyítja, hogy nem a beosz­tott, hanem fölöttese körül for­dult meg a világ. Ezt írja: »Végül meg kell említenem, hogy a korábbi minősítés e l ő- zetes értékeléseket is tartalmaz, melyek nem telje­sültek, sőt egyes szempontok ellenkező irányban haladtak, ezért kénytelen vagyok beis­meréssel lenni és meggondolat­lanságomat elítélni.« Kór, hogy *z az önvallo­más 1958-ra vonatkozik, s napjainkra nem, kár, hogy ez az ember még mindig képtelen eszmélni, s képtelen belátni, hogy önös érdekek, személyi el­lentét — melynek ő maga az okozója — és ilyen nagyfokú szubjektivitás alapján ma már nem lehet megítélni embere­ket. Kutatom a rugókat, az indí­tékot. Miben árthatott ez az ember osztályvezetőjének? Mi a bűne, hogy így elparentál- ják? Elvesztette volna adottsá­gait, képességeit négy esztendő alatt? Hiszen ha igaz az utóbbi minősítés, valakit felelősség terhel azért, hogy a beosztott kezébe valaha is életmentő kést adtak ... Megbántotta tán vezetőjét, tiszteletlen votlt? Nem vitatom, ilyesmi előtör­jük, hol találkozhatunk. — Egy ideig hallgatott. — Meg­adnám a címem is; nagynéném azonban elutazott a fiához, és kényelmetlen lenne, ha eljön­ne hozzánk. Oleg elővette a noteszét, ki­tépett egy lapot, és felírta munkahelyének és lakásának telefonszámát. — Nagyon köszönöm, hogy elhozott! — nyújtotta a kezét a lány, és kedvesen hozzátette: — A mielőbbi viszontlátásra! Oleg nem engedte el. — A nevét... elfelejtette megmondani. — Ligyija ... Szeverinova ... — felelte, és kiszabadította ke­zét. Majd biccentett, és eltűnt a tömegben, f Oleg begyújtotta a motort. Az autó könnyedén elindult. Ligyija pedig bekerülve a já­rókelők tömegébe, végre meg­látott egy telefonfülkét. Belé­pett, elővette az Olegtól kapott papírlapot, és feltárcsázta a megadott számot. — Központ... — hallatszott a vonal túlsó végéről. Ligyija szeme felragyogott. — Kérem a hatos műhelyt! — mondta nyugodtan. — Halló! Itt a hatos műhely! — felelte egy mély basszus­hang — Ki van a telefonnál? — A műhelyfőnök! ön kit keres? — Korallovot kérem! dúlhat. De ez még nem csorbit- ja szakmai felkészültségét! Kutatom az okokat, s bármennyire nem merték ki­mondani hosszú éveken keresz­tül, most újra, talán tizedszer bebizonyosodott: szakmai fél­tékenység, üldözési mánia, rosszindulat az ellentétek oko­zója! Ez szülte az ellentmon­dásokkal terhes minősítéseket, ez próbál lehetetlenné tenni nem hibátlan, de jó képességű munkatársakat, ez bomlasztja a rendet, a fegyelmet, az osz­tály szellemét... És nem első ízben. Jó néhány beosztott vált meg már az osztálytól .keserű szájízzel, mert főnökének nem volt elég saját jogos szakmai hírneve, félt, s nem tűrt meg senkit maga mellett, aki fel­nőtt, s valamivel többet tu­dott már, mint alorvos korá­ban ... Mi történt hát, honnét a megváltozott vélemény? Nyolc hónapig beosztottja irányította az osztályt. Jól, rosszul? Nem vagyok hivatott eldönteni. De az osztályon fennakadás nem volt. S az osztályvezetőt beteg­sége alatt hamisan tájékoztat­ták helyettesének munkájáról. Kik tették ezt? Azok, akiknek érdekük volt tücsköt-bogarat szórni az orvosra. Érdekük, mert a csábító ígéret nem vál­hatott valóra addig, amíg a helyettest el nem mozdítják. S az osztályvezető hajlamos rá. hogy befogadja a rágalmakat. Nem vett fáradságot meggyő­ződni a »hírek« igazáról vagy tarthatatlanságáról, csak hitte, mint félő ember az isteni cso­dát. S hogy mi történt közben? Elmondani is kár. Hisz végső kicsengése itt van előttem, a minősítések híven tükrözik. A történet, bármily egyedi, rendkívül elgondol­koztató. Hányszor valljuk és alkalmazzuk az elvet: minden­kit munkája szerint; hányszor hangoztatjuk, hogy embersége­sen az emberrel, hogy a meg­alapozatlan, felelőtlen ítélke­zés árt, ambíciót pusztít, elta­szítja magunktól munkatár­sainkat, kiábrándulnak, s el­vesztik lábuk alól a talajt. Miért nem becsüljük egymást? Honnét vesz bátorságot bárki, hogy 1962-ben vélt sérelmek alapján tekintélyféltés vagy : ! már jól ismert üldözési mániá­jának sugallatára megalapo­zatlan, nagyon is hazug véle­ményt alkosson munkatársá­ról? Ez a módszer nem a mi sajátunk, s az sem, hogy szak­mai érdemekre hivatkozván hosszú évekig elnézzük, s még fedezzük is egy ember súlyos vezetési hibáit... Szélsőséges történet, igaz. De figyelmeztet... Jávori Béla A | ♦ : : évben is rendelkezésre állunk az alábbi szolgáltatásokkal: női és férfifodrászat (a város minden részén), ismerőse arcába pillantva meg­kérdezte: — Mikor láthatom? A lány habozott, majd így szólt: — Tudja mit, adja meg a te- iefonszámát. Ha lesz szabad iöőrn, felhívom, és megbeszél­— Már elment. A lány alsó ajkába harapott, J és szemét behunyva egy pilla- * natig gondolkozott; majd las-1 san visszaakasztotta a kagylót,} és elégedetten távozott a fül-1 kéből. kozmetikai szalon, fényképész- és alkalmi rakodészolgálat. Felvilágosítás: Telefon 20-31 számon. (3222) ieoLytatiuk.1

Next

/
Oldalképek
Tartalom